a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2014. október 10.

Drunk On Your Tobacco Lips V.

Drunk On Your Tobacco Lips, ötödik fejezet.



V FEJEZET


    I saw you staring at me today during Lit class.
I smiled at you and you didn’t smile back. I almost cried.”



Zuhog a víz és felpárállik a kabin márványfalán, a kabin opálos üvegajtaján, vele friss illat tör fel, fás és mentás: fejjegy, szívjegy, meg a harmadik. Crowley egy spongyával súrolja magát, arcát a tiszta vízsugárnak tartva. Túl korán van ahhoz, hogy ne egymaga legyen a zuhanyzóban, teli torokból énekel:
- I may be bad but I’m perfectly good at it, there’s sex in the air, I don’t care, I like the smell of it…
A hangja éles, érdes, édes, tüdőből szól, csontmélyről és húsmélyről egy ócska plázasláger, ahogy a hab lezubog a hátán, ahogy a víz a talpa köré tocsog, esőben áll és viharban áll.
- Sticks and stones may break my bones…. hmm-hmmm-hmmm-mm-mm-mmm…
Félvakon a csap után tapogatózik.
- Turn me on… that’s what I’ve been yearning for... give it to you strong…
Elzárja, és egy pillanatra elhallgat. Letüdőzi a párát, kifújja. A szájában sós íz, a nyelvével végigtapogat a fogain, kiköp a tálcára, szív egyet az orrán, előlép, tökéletesen meztelenül, a szivacsot a padló felett csavarja ki. A zuhanyzó tündöklő fehér ragyogás, a csap aranyszín, a zuhanyrózsa aranyszín. A középen húzódó megvetemedett fapadról Crowley felmarja a törülközőjét, átdörgöli a haját.
- I might be bad… mmm-mmm-mmm…  
A dereka köré csavarja a fekete frottírt (hímzéssel a monogramja rajta: A.J.C.), kézbe veszi a neszeszerét. Vízzubogást hall, egy csap felbuzog valahol, nem törődik vele, előre táncol, kígyózik a csípő, a fejét hátraveti:
- ‘Am perfectly good at it…
Minden mozdulatot a derék irányít, tíz körömmel a hajába tép, ahogy hunyt szemmel előre perdül, majd a mellkasán simít végig:
- Sex in the air, I don’t care...
A kezek a csípőn, egy mozdulat előre:
- I love the smell of it!
A víz nem zubog tovább. Felnéz egy vad vigyorral, előre mutat.
- Sticks--
Aziraphale ott áll a csapsoroknál, a tükörből nézi őt. Világoskék törülköző a derekán, a pizsamája egy közeli zsámolyra hajtogatva, a szemüvege a mosdókagyló peremén. A szájában fogkefe.
Crowley lassan leengedi a kezét.
- Akarom mondani… punkrock, punkrock, deathmetal… - Szív egyet a fogán, és a neszeszerére markolva (másik kezével a törülköző csücskeit összefogva) a legközelebbi mosdókagyló felé indul, Aziraphalé mellett kettővel. A párás tükörből látja, ahogy Aziraphale elvigyorodik, és ő egyszeriben felbátorodik.
- Hallanod kéne, hogy nyomom a Bohemian Rhapsodyt, szólóban meg minden! - Levágja a neszeszert a peremre, és Aziraphale felé sandít. A fiú még mindig mosolyog, de nem néz rá.
Megnevettettem.
- A visszhang, érted. Gallileo! - Összecsapja a tenyerét. Valami felkong a falakról.
- Nfghn jh... - kezdi Aziraphale, aztán a mosdókagyló fölé hajol. Köp egyet. Megtörli a száját, egy kevés fehér hab marad a szélén. - Nagyon jó - jegyzi meg. Nem derül ki, mi nagyon jó. Felnéz végre. Ezúttal nem takarja el magát, nem fonja össze a kezét a mellkasa előtt.
Bizalom vagy friendzone? BIZALOM VAGY FRIENDZONE?
A szemkontaktus pontos. Könyörgő. Töretlen.
- Am’ hello - mondja Crowley.
- Jó reggelt.
- Azt’ mér ilyen korán?
- Ilyentájt szokásom...nekem.  
- Ohhogy, akkor azért nem látt… alak. Én. Mármint mindenki megfordul itt, az ember megszokja, hogy aha, volt itt, járt itt, aha, és te meg nem, de akkor értem, hogy hogy nem.
- Ühüm, ühüm. Nos, hát inkább külön szoktam.
Még mindig egymás szemébe merednek. Crowley nagyon lassan elkezd oldalra fordulni. Aziraphale követi a példáját.
Crowleynak ihlete támad, hogy elejtsen valamit. Crowley ezt kurva gyorsan elfelejti. Feltépi a neszeszerét, előcibálja belőle a minihajszárítóját (öt fokozat, hideg/meleg levegő, négy színben kapható), beleerőszakolja a konnektorba, és utána a tükörnek vágja a homlokát.
Nem fordulhat oldalra. Nem fordulhat oldalra.
Maga fölé tartja a hajszárítót.
- Erhm…
- Így szoktam - motyogja. A lélegzete felcsap  a tükrön. wwhhHUUUUUUURRRMMM. Aziraphale talán mond erre valamit, de nem hallani már.
Nem fogod kihasználni a helyzetet. Nyilván nem azért jár hajnali fél hatkor zuhanyozni, mert úgy akarja, hogy basztassák. Ha ezt nem vagy képes tiszteletben tartani, ha vagy olyan rohadék, hogy ezt nem tartod vallásos tiszteletben
A haja már szalmaszáraz, és Aziraphale még mindig ott pepecsel valami kézkrémmel. Crowley jobb híján megborotválkozik, és Aziraphale továbbra sem végzett: a jelek szerint arckrém is van nála. Crowley vágja a körmét. Nem néz oldalra. Aziraphale a haját fésüli egy ezüstkefével. Crowley rásandít.
Az a vonal a legszebb, ahol a dereka a gerinc ívébe fut. És az a vonal, amin kirajzolódnak a csontok, a medence rajza, amit árnyékok festenek meg és finom izmok kontúroznak a habfehér bőrön, tajték, az a csípő ringna alatta mint a tenger…
Magán érzi Aziraphale pillantását. A tekintetét csak lassan, nagyon lassan emeli fel, elbarangol a feszes hason, a mellkason, a kulcscsontokon, a gömbölyű vállon, megpihen a dús ajkakon, és pillantása végül alámerül Aziraphale szemeinek fullasztó kékjében.
- Ne haragudj - mondja. Aziraphale nem rezdül, csak a lélegzete akad fenn egy pillanatra, egy rövid kis hahhh, aztán egy pislogás, még egy.
- Pardon?
- Ööö, hagylak fürdeni. - Crowley sietve összecipzározza a neszeszerét megint. Érzi, hogy elpirul, érzi, ahogy kurva vér szökik az arcába, pedig megúszta, majdnem megúszta, Aziraphale nem vette észre, Aziraphale…
(...egy fantáziában Crowley elé lép: két lépésnyi távolság, és tenyerét a vállára simítva az ajkaiba kóstol. A törülköző lehullik a derekáról, ahogy lábujjhegyre áll, és a földre suhan, Crowley keze a hátán cirógat végig, a tarkóját becézi, Crowley csókjai a szájon, az orcán, fülön, nyakon, hason, ahogy lassan végigfekszenek a kőhideg csempén, itt, helyben, és Crowley, ahogy tenyerét a combjai közé simítja, fölé térdelve, és lihegve előre hajol, a haja előre hullik, a mellkasa még nyirkos, a tetoválások mintája egyértelműen kirajzolódik és…)
- Majd tali.
(...a holló, a szeméremcsontokon kiterjesztett szárnyak…)
- Tess…? - Crowley elcsattog Aziraphale mellett, utána döndül az ajtó, bamm.
Aziraphale egy lassú mozdulattal, a fejét félrebiccentve leteszi a fésűt a mosdókagyló peremére. Hátrébb lép, egy és kettő és három: a törülköző leesik róla. Nem néz a tükörbe. Obszcén. Sarkon fordul. Meztelenül végigsétál a zuhanykabinok között, a legutolsót választja, a vizet jéghidegre állítja. Vacogó fogakkal lép alá, megrándul, és két tenyerét a fal márványának simítja.
- Crowley… - nyög fel, ahogy kiengedi a levegőt, minden levegőt, lélegzet nélkül áll, a homlokát lassan a falnak hengeríti. Az ujjai begörbülnek. A körmei a márványt szántják. - Crowley - nyöszörög. - Ó, Crowley, Crowley, Crowley… - suttogássá halkul. A válla megrázkódik. Egy hirtelen elhatározással hátrébb lép, a csapot közepes fokozatra állítja. Még egy reszketeg lélegzet, egy szipogó sóhaj - Kérlek - Aztán lehajtja a fejét, a válla megzuhan. Zubog rá a víz.


* * *


A Rolls Royce előre gördül, vánszorgó mérföldökön át vándorol, míg végül a külvároshoz araszol: ez London azon része, amit nem tesznek a képeslapokra, a gyárak, a lakótelepek elrozsdállt és összefirkált vasbeton-halmai, ormótlan formák, amikre Crowley mégis tele szájjal rávigyorog. A legszívesebben megkérné a sofőrt, hogy itt álljanak meg; a legszívesebben kimászna az ablakon. Végül Hastur felé fordul.
- Hogy fogjuk bírni?
Kitört a tavaszi szünet. Hazafelé tartanak. Csak egy hét. Hastur üveges szemekkel bámulja az autó plafonját.
- Én - mondja vontatottan -, hát én például nyomtam egy dupla ekit? Úgy.
- Ah. - Crowley a gyárakra pillant megint. Visszaszámlálás a zónákból, hattól egyig, a pokol hatodik, ötödik, negyedik köre, aztán majd a legelső. - Mondjuk én is be vagyok tépve.
- Nalátod. - Hastur biztatóan a térdére vág, aztán hunyorítva felnéz rá. - És jobb?
Crowley megfontolja.
- Nem. - Egy csalódott fintor. - Neked?
- Mert túl sokat nyomatod.
- A faszt? Szívtam egyet indulás előtt.
- Álllandóan be vagy álllva. - Hastur elnyújtja a szavakat, és leír egy absztrakt gesztust a légben. - Ebben az évben, mindvégig.
- Szart - vigyorog Crowley, és vet egy bizalmatlan pillantást a visszapillantó tükörbe. Radesh nem fog szólni az apjuknak. Talán nem is hallja, miről van szó. A rádió szól. David Bowie megy.
- De mint a… - Hastur csettint. - Nem alszol. Alig eszel. Inni meg folyton iszol, és a pupilláid eeeekkorák, és az a járkálás meg sóhajtozás meg a sápadt csudipofád, meg, meg, volt mi még… mi. - Eltöpreng. - A pulzusod se oké.
- Honnan tudod, hogy…
- Figyeltem. Ja, és folyton engem néztem órán, de nem egészen felém, érted, és be vagy állva.
Crowley megfeszül.
- Hülye arcot vágok?
- Hülye arcod van. Alap gyári beállítás.
Crowley bólint, és maga elé bámul. Képzeletében Hasturra vigyorog, Hasturra vigyorog és azt mondja: “Nem vagyok beállva, csak szerelmes vagyok meg ilyenek. Poén, mi? Teljesen bele vagyok esve az előtted ülő srácba. Tudod... Aziraphale?”
Aziraphale.
A kocsi Belgravia felé közelít, a fehér villák nyomorult krőzussorához, kőrisfák inganak a szélben, és Aziraphale - Aziraphale azt mondta, ő is Westminsterben él valahol, de hol? Járőröző lovasrendőrök baktatnak el mellettük, a levegőben a tiszta aszfalt szaga leng, és egy zökkenéssel megállnak. Crowley felbámul az akácos házra: az apja a bejárat fölé faragtatta a Crowleyk címerét, kígyó egy varjút fojtogat, körétekeredve; aggasztóan találó. Hastur kipattan a kocsiból, bevágja maga után az ajtót. Crowley kivár két ütemet, és előkászálódik ő is, hunyorog a fényben, a napszemüvegét a homlokáról az orrnyergére tolja, megnedvesíti az ajkait, aztán előcibálja a bőröndjét a csomagtartóból. Burberry. Elég illúzióromboló, amikor végigstoppolod a fél világot ugyanabban a kinyúlt trikóban, és közben egy Burberry bőrönd van nálad. Ránt rajta egyet, és az kacsázva utána gurul, ahogy felmászik a lépcsőkön, Hastur nyomában. Hastur a könyökével csönget, a keze tele van a cuccaival. Valamelyik harmadunokatestvérük nyit ajtót.
- Titeket is látni? - Átfordul a válla felett. - Mr. Crowley! A fiúk!
Mr. Crowley egyszerre a hallba penderül, a sarkában egy kedélyes fekete úr öltönyben, és összecsapja a tenyerét.
- Na! Itt vagytok! Mr. Cox, hadd mutassam be a lázadó ifjúságot, Hastur és Anthony Crowley.
- Howdoyoudo - hadarja Crowley, és kezet nyújt; Mr. Cox még Hasturba kapaszkodik. Crowley vet egy segélykérő pillantást az apjára, aki a sarkain billeg. Otthon sem veszi le a cipőjét. A külseje azt mondja: a médiában dolgozom. Az a szarrágó vigyor: eltaláltad, a televíziónál. Műsorvezető. Biztosítása van a frizurájára. A frizurájára.
- Mr. Cox a BBC America-tól jött - trillázza tökéletesen artikulálva. A hangja olyan, mint amikor hajnal négykor riaszt fel egy rádiós beszélgetőműsor. Crowley szeretne egyszerűen kihátrálni a jelenetből, elgurulni, mint egy Burberry-bőrönd. Kitartóan vigyorog. Mr. Cox végre megszorítja a kezét, de közben az apjára néz.
- “Hastur” és “Anthony”? Szokatlan! Bizarr! A Hastur egészen modern, irodalmi hangzású, Cthulu, ha jól emlékszem-
- Ó, igen, igen.
- Az Anthony pedig szörnyen elavult. Ne haragudj. - A kezét egy pillanatra Crowley vállára simítja. - Lehet, Angliában-
- Ó, nem, nem - nem. Amikor megtudtuk, hogy ketten vannak, az asszonnyal úgy döntöttünk, külön-külön választunk nevet, és hát - én: Cthulu; ő: valami viktoriánus románcregény.
- Antonius - vág közbe Crowley -, római hadvezér.
- Virágot jelent - magyarázza tovább Mr. Crowley, és ártatlanul megvonja a vállát, aztán futólag Crowleyra pillant. - Légy olyan jó, segítsd ki botanikus vonzalmú édesanyád a konyhában, rendben?
Öblös röhögés jön.
- Ó, ez jó, ez jó, az angol humor…
- Kérem, kérem.
Hastur meg ott áll azzal a behízelgő vigyorával, és erőltetetten nevet. Crowley húzza maga után a bőröndöt, ratattam, ratattam, át a hallon, keresztül a hófehér és napfényes szobákon, amíg a hófehér és napfényes konyhába nem ér, ami tele van sötét és komor Crowley-rokonokkal, ingerülten főzőcskéző asszonysereg és egy sztárszakács sógor pár gyerekkel kiegészülve; egyetlen pillantás elárulja, hogy az anyja nincs köztük, ratattam-ratattam-dunn-dunn-dunn, a lépcső, egy félemelet, egy egész, és a tágas folyosón végig.
Volt ez a naiv, bágyadt kis ötlete valahogy, hogy éppen nem lesz vendégség, vagy fogadás, vagy nem lesz a nappalijukban egy fél híradóstáb és a teljes Daily Mail gárda; hogy nem mennek le átjáróházba, megint, megint, folyton, hogy nem lesz itt hatvan baromi fontos ember és fél tucat tökmindegy vérrokon szegről-végről, reggel kilenctől este kilencig és még tovább; hogy csak egyszer, csak most, csak az első napon, nem lesz biliárd és bridzs és krikettmeccs-nézés a tévében, entellektüel viták és nézeteltérések és üvöltözés, hopplahurrá, koktélcsörgés, koktélcsrögés, tea, angolok vagyunk, kling-kling, porcelán, feltétlen be kell mutassalak, muszáj, az életem múlik rajta és a te jövőd mert fontos lehet-
Elér az édesanyja hálószobájáig.
A szülei már külön hálószobában alszanak.
Kopog az ajtón. Semmi válasz.
- Anya? Anyaaa.
- Anthony? Ideveled, most.
Crowley mosolyogva benyit; a kilincsbe kapaszkodik, fél lábon áll, az ajtóval együtt leng be.
- Anyaaa - ismétli. - Anya, itt van mindenki, megin’, mindenkiii.
- Tudom-tudom, bujkálok. Gyere, hadd látom, mit műveltél magaddal ezúttal.
Crowley engedelmesen előre sétál, és hátul összefonja a karjait. A fehér televízió horrorfilmet sugároz, anyja a mályvaszín ágyon ül, mályvaszín kombinéban. A haja fekete, az arca fakó, mint a savó, magas arccsontok és magas homlok és magas alkat. A sminkje tökéletes, a haja hullámokba bongyorítva, rajta ragyog az összes ékszere, de itt ül, kombinéban, és horrorfilmet néz. Crowley próbálja kitartani a mosolyt.
Valamikor nagyon jóban voltak. Valamikor ő volt a legjobb barátja.
- Egész konszolidált - hunyorít az anyja. - Ejnye. Gyere. - Kitárja felé a karját. Crowley hozzá lépdel. Az anyja a nyaka köré fűzi vékony karjait, Crowley könnyedén felemeli, a derekára karolva.
A kerekesszékbe ülteti.
A balesetig minden tökéletes volt. Tökéletesnek nézett ki.
Crowley anyja kényesen végigsimít a haján. A keze remeg.
Valamikor szobrász volt. Hatalmas fémszobrokat készített. A baleset után aztán szétroncsolta az összeset.
- Na, adj rám valamit, essünk túl rajta. Mutatta már neked apád azt az amerikaiját? Most azon van, hogy az Államokban szerezzen munkát.
Crowleyt megdöbbenti a hír.
- Elköltöztök?
Az anyja fintorog.
- Ha direktbe megételmérgezem a fickót, talán nem.
Crowley vigyorog. A gardróbba tolja a nőt, és elkezdi átválogatni a ruhákat. Futva a tükörbe pillant, és a peremére ragasztva észrevesz két fotót: az egyik Hastur tablólépe; a másik egy újságkivágás róla, ahogy éppen a Marble Arch-ot hugyozza le, mellette a pletykalap szűkszavú tudósítása: amennyire ki tudja venni, az apja jelenlétét a közéletben némileg ellehetetleníti, hogy “inkompetens ficsúr, aki a fiait se tudja féken tartani, nemhogy a nyelvét.” Az anyja követi a pillantását.
- Bírom, hogy van humorod.
- Bocs, el voltam ázva. - Crowley hunyorítva nézi az újságkivágást. Egész jó kép róla. Kár, hogy a fenekét kikockázták.
- Apád tervezte, hogy kitagad, de szerintem már elfelejtette. Arra kellett a pénz?
- Hüh?
- Kijönni a fogdából?
- Ja. Aha. Kösz.
- Bármikor. - Egy kicsit elhallgat. - Apádnak nincs humora. Sótlan lett. Azok a barmok észre se veszik. Bármit mond, az vicces, csak mert ő mondja. Na persze.
Crowley leakaszt egy fehér Godet-ruhát, és kérdő tekintetel feltartja. Crowley szeretné, ha a szülei szerelmesek lennének egymásba.
Vagy ha csak nem gyűlölnék egymást. Hűvösen. Kitartóan. Kéjes élvezettel. Míg a halál el nem választ.
Az anyja kurtán bólint, és feltartja a karjait. Crowley leveszi róla a kombinét, eligazgatja rajta az omló szoknyát, elrendezgeti a haját a vállain. Kitolja a gardróbból, a szobából. A küszöbön az anyja észreveszi a bőröndöt.
- Még ki sem pakoltál?
- Ráér.
- Szart. Soha tökéletesebb kifogást. Pakolgass csak pár órát, falazok.
- Apa ki fog bukni, ha…
Az anyja rákacsint.


Crowley pakol.
A felénél elunja.
A szobája minimalista. Vörös és fehér és fekete. Tiszta. Rendezett.  Üvölt róla, hogy nem lakik itt.
Meglocsolja a szobanövényeit. Maga elé bámul.
Volt egy olyan terve, hogy elmondja anyának Aziraphale-t, hogy elmondja végre valakinek, de hiba lenne. Körbenéz.
Aziraphale itt lehetne. Tegyük fel, hogy átjött a szünetre. És hogy nem gyanús, mert mit akarna két srác egymástól? Aziraphale itt lenne, a szőnyegen térdelne, és átbetűzné a könyveit.
- ABC sorrendben tartom - mondaná Crowley, büszkén. - Szerző szerint.
Feltenne egy mixet. Felhozna egy üveg akármit. Meginnák a kanapén. Filmet néznének, a tabletet össze lehet kötni a projektorral. Sétálnának a környéken.
Aziraphale itt lenne… itt állna most mögötte, a karjai a dereka körül, ahogy a növényeket locsolja. Crowley egy kicsit kitolja a csípőjét. Az ablakpárkányba fogódzkodik.
Kipakolnának közösen, kipakolnák a ruháikat és az életüket. Aziraphale mesélne neki, magáról, azon a nyugodt, ó nyugodt-nyugodt-nyugodt hangján, és ő kortyolná a szavait.
Tétován az ágyához sétál. A böhöm bőrönd rajta hever. Crowley hason mellé hengeredik.
Aziraphale itt lenne, mellette kelne fel, ebben az ágyban. Összemosolyognának:
- Hello.
Nem nyitna rájuk senki. Itt aludna este, az ölelésében, és ő csak lélegezné be az illatát.
És aztán kefélnének egész álló nap.
Hát. Valahogy így.
Crowley szenvedve a hátára fordul. A plafont bámulja.
Még a plafonról is beszélni tudnának.
Hirtelen elhatározással ül fel. Kibámul az ablakon. Kimászik az ablakon. Profi ablakon-át közlekedő. Kimászik az ablakon, és a kezét leporolva az utca kövére pattan. Egyszerűen elsétál.
Aziraphale azt mondta, Westminsterben lakik - a makacs gondolat megül a  fejében, nem hagyja nyugodni. Találkozniuk kéne. Hétmillió ember lakik a városban, de nekik találkozniuk kéne. Találkozni fognak.


Crowley nekivág Londonnak, busszal, gyalog, metróval, egy frissen szerzett Oyster-kártyával. Az Embankmenthez sodródik. Ez a legtipikusabb hely, amire csak gondolni tud. A mozgólépcső fokain sietve fel azt mondja magának, hogy amint a felszínre ér, Aziraphale ott lesz. Itt kell lennie. Hónapokig ott volt a szomszéd szobában. Most itt kell lennie.
A napszemüvege pereme fölül felhunyorog a parlament tornyára. A turisták rajokban állnak körül, feltartott telefonokkal, egymást közt zizegve száz és száz nyelven, csak egy szót ért ki rendre, Big Ben.
A Big Ben a harang, nem a torony.
London pedig a világ legérdektelenebb városa, ha Aziraphale nincs itt.
Zsebretett kézzel sétál, a Temze felől vízszagú szél, ami aztán záport kap fel - függönyként söpör végig a könnyű pára az utakon, hangja sincs, ködfuvallat csak, Crowley napszemüvegére cseppek tapadnak. Szuszogva gyalogol, erőltetett ütemben, a fejében az zakatol, hogy nem fogja túlélni, hogy képtelenség, hogy Aziraphale nélkül ez a hét lehetetlen lesz, és a rájövő év lehetetlen lesz, a rájövő élet lehetetlen -- El kell mondania neki, muszáj tudnia, de hogy fogalmaz meg az ember ilyesmit? A pánik egyre erősebb, maga elé meredve egyszerűen csak átvág az utakon, az autók dühödten rajzanak félre az útjából.
A Trafalgar Square-re érve már minden arcot figyel, eszelősen bámul rájuk, és a legvalószínűtlenebb vonásokban véli felfedezni Aziraphale profilját.
Felkocog a  nemzeti múzeum lépcsőjén, a legfelső fokon megáll, szétnéz, liheg.
Zúg, zúg a forgalom. Emberár hömpölygi körbe Nelson-admirális szobrát.
Nemsokára búcsúbál.
Nemsokára búcsú.
Kifut az időből. De ha most találkoznának, ha véletlen összefutnának - az egy jel lenne, akkor elmondaná neki; máskülönben már túl késő.
Túl késő.

Éjjel ér haza. A vendégek már szétszéledtek. Az apja sértetten mered rá a telefonja fölül, aztán egy lemondó sóhajjal megkérdezi, evett-e valamit.
- Nem vagyok éhes.
A szobájába vánszorog. Az anyja ajtaja előtt elhaladva éles kiáltást hall. Melyik film lehet? Beülhetne vele megnézni. Persze.
Beáll a zuhany alá. Vízszintesen az ágyába helyezi magát.
Fekszik.
Bámulja a plafont.
Előkaparja a mobilját. Facebook, YouTube, tumblr. Hajnal négykor Hastur ráír chaten: “mondom h be vagy állva aludj már”
És Crowley alszik.
A hét további részében vagy alvópólóban mutatkozik, vagy sehogy.
Főleg sehogy. 


komment: IGEN // nyeh 

27 megjegyzés:

666rytus írta...

Jhhaajjh,...annyira gáz, hogy folyton az oldalt lesem, de nem bírtam, annyira hiányoztak már nekem, hogy elvonási tüneteim voltak mondhatni..és most ezzel a függővéggel még inkább....de nem nyavalygok mert hálaimát repes ajkam ezért a fejezetért is...Crowley és Rihanna ááá naggggyon nem egy szint, mégis ahogy énekelte a zuhany alatt *még most is jókat kuncog*....
Szenvednek ezek, kis gyökerek, miért? miért? esküszöm falhoz állítom őket....
Aztán Crowleyék otthona a kígyós-varjas címerrel telitalálat...mondjuk apjukat pont ilyennek képzeltem de mikor az anyukájukról olvastam, fájdalmasan szusszantottam, mert ne máááár...és segített neki felöltözni és, és....(tudtam én, hogy van rejtett oldala neki is, de ez valahogy mégis szíven ütött)...és aztán a növénykéit öntözte, miközben Azi járt a fejében...olyan cuki volt...és megint nem engedtétek őket találkozníííííííííííí.....
DÁNKESÜN

666rytus írta...

Sorry....(tudtam, hogy elfelejtem)
ISTENIEK az új képek!!!!!!!!!!!

Raistlin írta...

Drága RYTUS, nagyon-nagyon szépen köszönjük a kitartó és türelmes olvasást.
És nos. Crowley egy krumplibogár. És cuki. És megérdemelné, hogy boldog legyen. És. (És lassan szállingózik csak lefelé - nincs ám neki helye a pokolban.)
A képek közös gyűjtés és saját szerkesztés és mély hála; egyben izgalmas játék, hány lookalike-ot lelünk még.

littlemissprimadonna írta...

Nem írok kommentet. Nem, nem és nem! Csakazértsem.

Raistlin írta...

;____________________________;

Névtelen írta...

óódejó itt a folytatás :)
ezek annyira cukik (és bénák) hogy az már kiüti az embert :D
örülök h megismertük crowley családját is. de a családi háttere...huh szegény.
háh könyvutalás! szobanövények, könyvrendszerezés ez volt a hab a tortán :))
köszönöm
Sunny-Apple

Névtelen írta...

u.i: nagyon hiányzik már night vale ouo S.-A.

Tinuviel írta...

Nagyon jó fejezet lett, egyem a szívüket szánalmasan bénák, de annyira szerelmesek. Remélem lassan elmondják egymásnak, mert a drágáim így csak szenvednek(igaz nagyon édesen). A zuhanyzós jelenetet esküszöm már vártam : D de a kedvencem az volt mikor hazafelé számolta a pokol köreit.
Továbbra is imádom, és köszönöm, hogy írjátok. : )

Raistlin írta...

SUNNY-APPLE, köszönjük a kritikát ;u; A WTNV nekem is hiányzik, csak lemaradtam úgy...húsz epizóddal, és nem érek rá felzárkózni, és ühürhrmhnrksr.ee.

TINU, köszönjüköm mindenfelé, gagyik a fiúk nagyon-nagyon. A zuhanyzás adta magát, és külön köszönölöm, hogy értékelted a pokolkörös referenciám, mert hosszan ültem felette, hogy nem-e túlzás, de szegény CrowCrownak London ezen a ponton még maga a pokol, de legalábbis ami az első körzetet és a szülei házát illeti.

Skylar írta...

Raistlin, River, Yami, csodálatosak vagytok. Cso-dá-la-to-sak. Borzasztóan várom a következő részt ^^

Raistlin írta...

keszenjük szepen ;u;

GyilkosKoala írta...

Örülök magamnak, hogy még csak most volt időm, hogy idáig érjek. *sarcasm*
Annyira nagyszerűek vagytok, hogy már dícsérni titeket nem is lehet tovább, szóval maradjunk ennél.
Crowley anyukája kinek a fejéből pattant ki, mert á l l a t i b a d a s s éswow.
Szóval megint egy gyönyörű fejezettel gyarapszik minden. :3 Köszönöm, hogy olvashattam.

Raistlin írta...

Juj de köszönjük ;u; Ez a fejezet elviekben végig az én munkám megint, de persze mindenben kikértem a lányok tanácsát, és mindketten sorról-sorra átfutották és a javaslataikkal teleaggatták, szóval én közösnek tekintem. Crowley édesanyjára is volt ez az alapötletem, de együtt csiszolgattuk (és eleve Yami ötlete volt, hogy szerepeltessük a szülőket, mert én hajlamos vagy az egyszerűség kedvéért mindenkiből minimum félárvát faragni.)

Valerie írta...

Hű, nagyon-nagyon jó lett ez a fejezet! Elképesztően tetszett, és egyébként eléggé furán nézhettem ki az olvasása közben, mert folyton szorongatom az asztal szélét, és rágom a körmömet, hogy mikor veszik már észre magukat, és mikor jönnek már rá, hogy az érzéseik kölcsönösek. Crowley mamáját pedig imádom!

Punk Girl írta...

Jeeeezusom, megzabálomőketolyancukihogynemigaz^.^ Konkrétan tíz másodpercenként vagy felnyerítettem vagy homlokon vágtam magam, a kutyát le is űztem a emeletről :( (pedig a lábamon feküdt, és most fázom :'( ) Imádtam ezt a rész is, várom a következőt nagyon. NAGYON.

Raistlin írta...

VALERIE, a válasz az hogy soha... izé, nem. Tényleg nem.
Crowley-mama meg köszöni. Crowley-papa duzzog, hogy nem róla van szó, de őt senki se szereti, mert seggfej.

PUNK GIRL, nagyon köszönjük, és szegénykutyus. A következő...egy ponton érkezik. Amint elkészülünk vele. Khm.

littlemissprimadonna írta...

Ha már sikerült megríkatnalak találtam valamit, amiről erre a rémesen és kegyetlenül zseniális dologra asszociáltam és bár nem tudom, hogy ismered-e, vagy tetszeni fog-e egyáltalán, gondoltam megosztom, mert sose lehet tudni https://www.youtube.com/watch?v=et8R5fZOARo#t=124

Raistlin írta...

ÓISTENEMEZEZEZEZEZEZ - ez zseniális ;A; Nem bánnád, ha rászorítanánk a lejátszási listára?

littlemissprimadonna írta...

Én ugyan nem, de tekintve, hogy nem az enyém nem sok beleszólásom van a dologba. Örülök, hogy tetszik :3

LadyLoss15 írta...

Úgy tűnik ebben a történetben nekem az a sorsom, hogy nyöszörögjek. Szűköljek. Vinnyogjak. Nem tudom, mit hisz a családom, de tízpercenként bedugja valaki a fejét az ajtón, aztán szó nélkül kimegy. Igen, igen, kedves családom, kiskutyákat éheztetek a kanapém mögött... :$
Amúgy Crowley anyját is bírom. Ezek az anyukák jófejek. És TÉNYLEG csodás 'anyag' a szerelem. Nem kerül pénzbe, de állandóan be vagy állva tőle. Garantáltan. :)
Folytatásért esedezem! *.*
LL15

LadyLoss15 írta...

Utóirat:
Hallgatom az elején felajánlott zenelistát. Imádom. Hangulatilag csillagos ötös. :)

Raistlin írta...

Kedves LL, most, hogy rákapattunk a történetre, be kell valljuk, hogy ööö, a következő még nincs kész. Mármint nagyjából kész...volt, csakkkkk. Töröltem. Mert az egyik kulcsjelenet az én saram volt, és bár a többiek bíztattak, én úgy éreztem, elszartam, és lepasszoltam szegény Yaminak, hogy írja meg ő, de neki meg nem igazán van rá ideje, szóval most majd ketten kell nekiállnunk, ésühm. Technikai szünet. De nagy fordulatok.

A zenei lista (amit hamarosan kibővítek a fent ajánlott számmal) szintén köszöni szépen az őt ért bókokat, bár igaz ami igaz, a fele a regény olyan részeihez készült, ameddig még nem jutottunk el. Mindazonáltal a 40%-a már passzol, hihijj.

LadyLoss15 írta...

Annak örülni fogok, ha az imént ajánlott szám felkerül a listára. Ugyanis tegnap este meghallgattam, és ma reggel arra eszméltem tejkortyolgatás közben, hogy azt dúdolom. Szóval gyorsan le is töltöttem, és most is az megy a laptopon, és nagyon tetszik. Főleg a klippel. :) Eljött az a pillanat, mikor már nem csak a sztorik, de a kommentek miatt is megéri ide járnom! ;) LL15

Névtelen írta...

folytasd kerlek! aaah..

k.

Raistlin írta...

rajta leszünk ouo

Névtelen írta...

folytatás (mikor) várható? nagyon jó történet, csak így tovább!

Raistlin írta...

OH
elfelejtettem belinkelni, de további két fejezet még fönnvan: http://bloody-romantic.blogspot.hu/search/label/DOYTL
- azzal pedig vége az első kötetnek :3

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS