a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2014. szeptember 4.

Then it fell apart

Marvel, Starbucks, közkívánatra az [Extreme Ways] folytatása, avagy gyertek, elviszek mindenkit a Ciklonra Coney Islanden.
Öveket bekapcsolni.
Sikítani fogunk.

Then it fell apart


I.

A következőképp találnak rá Buckyra: a hullák torkán nincsenek ujjlenyomatok.
- Fel kéne adnunk - mondja Sam, Sam pedig csak azt adja fel, ami bevégeztetett.
Steve-nek viszont van ez az elmélete, hogy még a halál sem végleges. Van ez a tapasztalata.
Az első pár hulla fejében, mellében golyó volt.
Aztán Bucky kifogyott a töltényekből.
Steve a feltépett torkú tetemre mered a fotón.
- Olvastad, mit műveltek vele - mondja, és a hangja gyakorlott, a hangja annyira nyugodt. - Nagyon meg lehet rémülve. Retteg. - És meglepődik a saját szavain, mert Bucky nem, Bucky soha sem fél. Ismét a monitorra néz, a marcangolt tagokra, és tudja, ez Bucky műve, és tudja, hogy ez egyedül a HYDRA bűne.


*


A legrosszabb az, hogy aki megüti, az nem télkatona, hanem Bucky Barnes, mert az ütésben nincs taktikai megfontolás vagy igazi erő, csak érctiszta pánik, ahogy a könyök Steve bordái közé vágódik és a fémököl fellöki az állát; Steve fogai durván összekoccannak, a lélegzete fennreked, és egy pillanatra kibillen az egyensúlyából.
A világ kibillent az egyensúlyából.


*


Öt év volt rátalálni. Elveszíteni egyetlen másodpercbe telhet.
- Nem szereti, ha hozzáérnek - mondta Natasha.
Bucky a kanapén ült, felhúzott lábakkal, az álla a térdére hajtva. Steve emlékszik, hogy Bucky reszketett, mint akit a hideg ráz, és emlékszik arra is, ahogy a tekintete lassan regisztrálta a vérfoltokat a parkettán végig, ahogy Clint a fakó falnál állt, hátrahajtott fejjel, és az orrából, az orra roncsából dőlt a vér, a szájába, az állára, az arca fehér volt, a vörös-vörös vér Bucky húskezén száradt. Clint azt mondta:
- Megpróbáltam besegíteni az ablakon, ráhoztam a frászt.
- Téged keres - tette hozzá Natasha. Kicsivel később pedig: - Katatóniás.
Bucky egy szilárd és láthatatlan pontra meredt maga előtt, és remegett.


*


Bucky jobban van. Bucky az, aki a könyökét Steve bordái közé vágja és a fémöklével fellöki az állát, mert Steve megkocogtatta a vállát.

Bucky az első csókjuknál a tetőn ülve az érintésébe simult, a nyelve hegyével végigkövette Steve ajkainak vonalát, a térdére simította a kezét és úgy hajolt hozzá. De az régen volt. Elérhetetlenül régen.


*


Bucky soha nincs a látókörén túl. Követi őt körbe az apartmanban, az első hetekben az ajtó előtt ül, amíg Steve zuhanyozik, és a különös ez: figyeli az álmát, Steve hiába adta át neki az ágyát, Steve hiába alszik a nappaliban, rendre arra ébred, hogy Bucky a földön hever mellette, a kanapé lábainál, oldalra borulva és görcsbe fordulva. Amikor Steve felkelti, elgémberedett tagokkal a helyére vánszorog. Amikor Steve felébred, megint a szőnyegre kuporodva találja, a haja az arcában, a feje a fémkaron.

Bucky nem szól hozzá. Amikor Steve beszélni próbál, félrefordul és lesüti a pillantását.

Három éj után Steve a szőnyegre kuporodik. Amikor felriad, Bucky ölében ébred. A férfi úgy szorítja a magához, mintha a puszta éjtől akarná megóvni, a karjai a mellkasa köré fonva, a bal combja a derekán átdobva, és a homloka Steve tarkójának szorul. Steve érzi magán a lélegzetét, érzi a hőjét, mellkasának emelkedését és süllyedését, és akkor sír először, évek óta akkor sír először, hálásan és kétségbeesetten, lefojtva és hülyén szipogva, hogy fel ne keltse.

A következő este melléfekszik az ágyban. Bucky nem bánja, Bucky nem bántja.

Másnap reggel, amikor bágyadtan rábazsalyog és végigsimít az arcán, Bucky kicsavarja a karját. A csontok sorra szilánkokra pattognak.


*


Amikor Bucky először megszólalt, azt mondta, lassan és rekedten:
- Steve?
Steve majdnem elejtette a bögréjét.
- Jelen - vigyorgott. - Mi a helyzet?
Bucky az érdeklődését veszítve félrefordult, és kibámult a konyhaablakon. Hunyorgott a fényben.
Steve nem adta fel.
- Kitalálhatnál nekem valami becenevet. Mit szólsz?
A helyzet az, hogy Steve soha nem adta fel. Bucky felé nézett megint. Azt mondta:
- Punk vagy.
És utána egy álló hétig egyáltalán nem beszélt.


*


Bucky minden este vele alszik.


*


Steve hamar kitanulja a szabályokat.
Bucky nem szereti, ha figyelmeztetés nélkül hozzáérnek.
Bucky nem fél az érintéstől: Bucky retteg.
És Bucky küzd. Mert Bucky nem adja fel.


*


Egyszerűbb onnantól, hogy terápiára jár.
Egyszerűbb onnantól, hogy Steve azt mondja: “hé,” mielőtt a vállára simítja a tenyerét.
“Hé, itt vagyok.”
“Hé, minden oké.”
“Hé, hé.”
Bucky megfeszül az érintésében. Bucky ellazul a szavaiban.


*


Steve egyre mesél neki.
Történetek múltidőben.
Aztán történetek jelenidőben.
És aztán, a jövő.


*


Bucky Steve tenyerét a tenyerének simítja: balt a balhoz, húst a fémhez. Összetámasztja az ujjbegyeiket. Amikor Steve összefűzi az ujjaikat, visszahúzza a kezét. Steve utána nyúl.
- Hé.
Bucky leszorítja a csuklóját. Bucky zihál. A fémkar markában roppan valami, Bucky tekintetében megreped valami.


*


A napjaik így telnek: hajnalban edzenek, az ég sötét még, aztán Steve reggelit készít és mesél, ebédet készít, beszél; délutánonként eleinte filmekkel próbálkozott, de Buckyt nem kötik le a képsorok, Steve azóta hanglemezeket tesz fel, és Bucky bűvölten ül a díványon, bűvölten és fegyelmezetten, egyenes háttal, de egy idő után követi a ritmust a kezével. A régi slágerek jó hatással vannak a terápiára, de felzaklatják. Steve modern dalokra vált, leakasztja a tűt és a hangfalakhoz csatlakoztatja a telefonját.
Bucky egyszer táncolni kezd, csak a csípő mozog és a váll.
A pszichiátere azt mondja, ez áttörést jelenthet.
A pszichiáter este jön. Bucky néha szóbaáll vele.
Steve vacsorát készít. Olvas valamit, hangosan; a hírek és a regények nem érnek célt. A verseken Bucky elmereng. Néha idézi őket, a szavak tablettaként szétolvadnak a nyelve alatt.
A kedvenc olvasmánya még mindig a mappája. Átfutja újra és újra és ezerszer. Steve néha bánja, hogy odaadta neki, de olyan lenne elvenni tőle, mint letagadni azt, akivé lett.
Bucky most üres, sebzett és veszélyes.
És Steve tiszta szívéből szereti.


II.


Bucky napokig kerülgeti a kérdéssel. Steve kimondatlanul is érzi, és csikorgó, fémes türelemmel várja, hogy feltegye neki. Amikor megtörténik, éppen a mosogatógépet rámolja ki: Bucky új pólóit még nyirkosan kirázza, hogy elsimuljanak.
(Bucky lehámozta magáról az inget, a kád vizébe gyömöszölte, és levette a peremről a szappant. Sikálni kezdte.)
- Azt akarod, hogy emlékezzek? - kérdi a férfi. Steve felnéz rá. Bucky a tiszta lepedővel a kezében áll.
(Steve a nyirkos lepedőbe markolt, a testén vízcseppek remegtek. Bucky benne mozgott, mélyen és egészen.)
- Miért ne akarnám? - mondja Steve, és Bucky elvigyorodik; régi mosoly ez, hát-te-hülye-vagy mosoly, de ahhoz túl hibás és halovány, túl éles és csupa fog.
- Akkor elromlok - mondja Bucky, bizalmasan hunyorítva, mintha egy tréfán osztoznának. - Akkor nem lehet rendesen használni. Újra kell írni a programot. Előröl az egészet!
Steve letépi róla a tekintetét. A pólókra néz, az új pólókra, amiket együtt vettek Buckynak. Minden rendben van. Biztonságban van. Itt van.
- 1956-ban - mondja Bucky -, megint emlékeztem, és elindultam Amerikába gyalog, mert emlékeztem rá, hogy ott laksz. Eto smezsno, da?
- Meg kellett javítani? - kérdezi Steve. Bucky tónusa a régi, mintha a világ legjobb tréfáját készülne elsütni:
- Nem csak, hogy meg kellett javítani - mondja, és tessék, a csattanó: - harasho meg is büntettek érte, annyira tönkrementem, nem lehetett aludnom, állt ott egy katona, elaludnék, bamm a puskatussal! És a hangok, a sziréna. Aludnék megint, bamm! Szennyvizet a nyakába, tessék, igyál! Fulladok, vedeld már! És ha kihányod, idd meg megint! Hát erre emlékezz legközelebb! Így tessék emlékezni, elvtárs! - Közelebb lép hozzá. - “Miért ne akarnám?”
Steve felé nyúl:
- Hé...
- Nyitrogáj minyá! - A férfi rákiált és elhúzódik. A mondat kopottnak hangzik, hatástalannak, a mondat ez: “segítség,” amikor senki sem hallja, “szeretlek,” amikor senki sem értené; a jelentése: ne érj hozzám.
- Figyelj rám, Bucky - mondja Steve -, soha de soha többé senki nem fog kezet emelni rád, érted?
Bucky akkor röhögi el magát.
- Mindig az a vége! - mondja magába karolva. - Emlékezz csak, az a vége! Jusson csak az eszedbe valami, érte jönnek, elviszik, jusson csak eszedbe, szpaszíba-
- Most itt vagyok - mondja Steve. - Itt vagyok, nem? Bucky, ennyire csak ismersz, szerinted hagynám nekik?
Bucky olyan arcot vág, mint mindig, amikor a szülei leszidták.
Steve bűnösnek érzi magát és öregnek.
- Nem - mondja Bucky. - Igazad van. Bocsánatot kérek.  


*


Ha csak meg tudná ölelni.


*


- Megcsókolhatlak?
- Persze.
- Értettem.
- Mi, most? Itt?
- Mikor lehet?
- Amikor csak kedved van.
- Van kedvem most.
- Akkor hello.


*


Elsőre az ajkuk épp csak összesimul. Másodjára a csók forró és mély. Bucky egyik alkalommal sem karolja át.


*

- Szerettelek - folytatja. - Nem tudom, mondtam?
- Nem kellett. Tudtam.


*


- Vetkőzz le.
Futásból érkeznek. Hajnalodik. Bucky kioldja a haját, a hajgumit a csuklójára csúsztatva. A szürke melegítő van rajta, az egyetlen, ami a SHIELD-ből még megmaradt hagyatéknak.
Steve kócos és izzadt, és csak akkor fogja föl, mennyire fáradt; nem kéne annak lennie, de ez várhat.
- Tess’...? - lihegi, ahogy leveszi a cipőjét. Bucky felé fordul.
- Meztelenül akarlak.
Steve szívből felnevet, és Bucky zavara tovább növekszik; aggódik, hogy rosszul értette meg magát, hogy hibádzik a szava valahol; az új Bucky egyszerűen bájos, és Steve - ahogy felvont szemöldökkel lerántja a felsőjét -, tudja, micsoda tévedés lenne a régi fiú fantomját keresni benne; Bucky háborúba ment; Bucky elesett; aki hazatért, az minden ízében ugyanannyira csodálatos, de egészen másféleképpen, olyan, mint egy készülő festmény ceruza-szkeccse, és Steve lélegzet-visszafogva várja, hogy megláthassa az új színeit.


Ahogy Bucky hozzáér, abban nincs semmi szexuális vagy érzéki. Ahogy Bucky hozzáér, az megadás és kíváncsiság. Steve egészen meztelenül áll a szoba közepén, körülötte ismerős tárgyak (már semmi sem lesz ugyanolyan), Bucky előtte, az ujjbegyeit épp hogy csak a csontokra fekteti, a kulcscsontra, lassan le a szív felé, a has falához, először a fémkéz, aztán, a hús.
Bucky aztán letérdel lassan, és Steve lélegzete fennakad.
- Bucky…?
- Nagyon forró vagy. - A férfi a combjának fekteti az arcát. - Mmm. Fordulj meg.
Steve engedelmeskedik. Az ujjak végigkövetik az izmok vonalát; elidőznek egy-egy ismerős anyajegy felett, megolvassák a bordák sorait. Bucky egy kicsit lábujjhegyre áll, és a tarkójába csókol.
- Steve - állapítja meg, és annyira átkozottul elégedett. Aztán: - Megfázol. Öltözz fel.


*


Bucky aznap végig fogja a kezét vacsora alatt. Így se lehet pizzát enni. Steve pont nem bánja.

Bucky belé kapaszkodik.


*


- Hé…
- Erről szokj le - mondja Bucky. - Úgy sem működik. - Az érintésébe hajol. Steve a hajába túr, végre. A kanapén ülnek. Bucky csókot lehel a csuklójára, felnéz rá.  A háttérben zene perceg.
- Hé?
- Hm?
- Szeretnék lefeküdni veled. Sokat gondolkoztam rajta, szeretném.
Steve felszusszant, rövid kis hang csak: heh, és nem engedi el Bucky tekintetét.
A férfi szeme fagykék, és hideg, mint az acél.
- Sokat gondolkodtál rajta, mi?
- Hiányzik - mondja Bucky, Steve vállához hajtva a homlokát. Lök rajta egyet. Steve a tincsekbe markol megint, hagyja, hogy a szálak leperegjenek az ujjai közt.
- Nagyon tetszik így a hajad - motyogja.
- Tudom. Azért van így a hajam.
Steve lehajol hozzá; Bucky félrefordul a csók elől.
- Lefekszel velem?
- Lefeküdhetek veled?
- Szerinted menni fog?
- Hát, egy próbát megér, nem?

*

Mikor máskor érkezne vörös riadó?

Steve szíve sajog, hogy ott kell hagynia őt.
Steve szíve szúr.
Steve szíve fáj.

Steve szíve rosszul ver.  

III.


Amikor felkel, Bucky nincs vele.
- Bucky? - kérdezi.
Az orvos azt mondja neki, hogy rosszul lett a küldetésen.
Az orvos azt mondja neki, hogy maradnia kell.
Az orvos nem érti.

És ha Steve megint mezítláb fut végig New York utcáin - nos, ki állíthatja meg?


*

Bucky otthon várja.
- Csomagolj - mondja Steve. - Elmegyünk. Hazamegyünk.
Bucky nem érti.
- Nem itt lakunk?
- Brooklynban lakunk.

*

Soha nem érnek el odáig.


*

Amit Bucky felfog az egészből, azok a fekete helikopterek. A fegyveres emberek. Amit Bucky felfog, az Steve hiánya. A gépen még a karjaiban tartja. Steve szíve furcsán ver, a légzése fennakad. Aztán befullad.
- Mi a szar? - Fury magán kívül van. Fury érte jött megint, hogy megmentse, és Steve-nek kötelessége felépülni, kötelessége alávetni magát az egésznek.
Bucky nem engedi közel az elsősegélyeseket.
- Nem, nem, nem - motyogja. - Steve? Steve, lélegezz. Így kell. Jól csinálod, így kell, szpaszíba.
A haját cirógatja. A keze a mellkasán.
Aztán megpróbálják elvenni tőle, amikor a támaszpontra érnek, az Avengers-toronyhoz.

Steve nagyon nincs jól. Az elsősegélyesek üvöltenek valamit, és ők futnak - az egyikük állkapcsa már, Jézusom, Bucky felé vágott könyökkel, és…
Steve Bucky karjaiban. Rohannak.
A helikopter oldalra borulva, a propeller még jár, a betont karistolja.
Az elsősegélyesek kínjukban üvöltenek.
Bucky az épület felé tör. Átvágnak a bejáraton. A fegyveresek a nyomukban. Nem lőnek; nem tartanak célra; szóval ez egy túszdráma.
- Doktor Banner! - üvölt Bucky. Steve szédül és remeg.
- Bucky… - motyogja. - Bucky…
A hangszórókból Natasha hangja. Oroszul beszél, a parancs angol:
- Ne hagyják Banner közelébe érni! Biztosítsák Rogers-t!
Bucky átvág közöttük. Teljesen mindegy, hány embert küldenek rá. A liftaknán mászik fel, és Steve-et cibálja magával.
A hangok eltompulnak, és a világ színei megfakulnak.
Bucky közelsége valós.
A fájdalom valós.
- Nem fognak bántani, Bucks. Nem engedem. Hagyd őket.
Bucky belékarol, szorítja magához, és a nyomukban: a káosz.


- Doktor Banner, meg kell gyógyítani… Steve nincs jól, meg kell…
- Nyugodjon meg, Barnes őrmester. Kérem? Kérem, nyugodjon meg. Megígérem, hogy vele maradhat. Rendben? Ide tudná hozni? Steve? Steve, hallasz engem?
- Meg tudja gyógyítani?
- DOKTOR BANNER!
- Minden rendben, Barnes velem van, ne közelítsenek felé! Barnes? Kérem, fektesse fel Steve-et a műtőasztalra. Meglátom, mit tehetek.
- DOKTOR BANNER, A HELYSZÍNT BIZTOSÍTOTTUK-
- Jaj azt ne, azt ne csinálják velem, jó? Barnes, ezt kösse rá. Rendben van? Kontrollnál kell maradnia. Meg tudja tenni? Úgy. Tökéletes. Steve? Még öntudatánál van. Jó-jó, remek. Nem… nem küldtek elsősegélyeseket?
- Maga a doktor. Meg tudja gyógyítani?
- Őszinte leszek önnel, amikor utoljára ilyesmivel kísérleteztem, akkor…
- Steve?
- Steve, maradj velünk. Steve?
Egy szorítás a kezénél. Fém.
A végsőkig.


*

- A neved Steven Grant Rogers. Te vagy Amerika Kapitány is.


*


- A neved Steve.


*

- A szuperszérumot a szervezet elkezdte kilökni magából. Idegen testként ismeri fel. Tud követni, Barnes?
- Szóval a szervezete…
- Steve szervezete reagál. Védekezik. Kéne kapnia egy új adagot, ami ugye…
- ...nem létezik.
- Pontosan. Erskine doktor fennmaradt jegyzeteiből persze kiderült, hogy szükség van, nos, tehát hogy a kezelésnek rendszeresnek kéne lennie...
- Értem.
- Csak abban reménykedtünk, hogy tovább tart majd.
- Szívritmus-zavara volt, gyomorfekélye, és vérszegény. A vérnyomása magas. Asztmás. Reumás láza volt, és skorbutja, és nem lát jól, nyiznáju, és…
- Barnes őrmester...
- Meg tudja gyógyítani? A szérum meg tudta gyógyítani, Erskine meggyógyította.  
- A világháború óta számtalan inkonklúzív kísérlet…
- Kérem. Kérem? Doktor, kérem.
- Nézze, James… szólíthatom James-nek...?


*


Bucky nincs jól.
Muszáj lesz felkelnie - Bucky nincs valami jól.
- Bucks…?
- Csss. Aludj még egy kicsit, Steve.
- El fogunk késni az iskolából.
- Elintézem. Jó? Neked még aludnod kell.
- Nem tudok. Nem bújsz ide?
Bucky szorítja a kezét. Bucky előre hajol, és csókot lehel a lélegeztetőmaszkra.
- Aludnod kell.


*

Felébred, és Bucky mellette fekszik. Műszerek zúgnak, az orrában gyógyszerszag, a mellkasában, a gyomrában szakító, szúró fájdalom, a feje lüktet, a szája keserű és a szeme szárazon mar. A légzése hörgő, nehéz. Bucky karja a derekán.
Minden rendben van.

*


Natasha azt mondja:
- Még aludj egy kört, jó?
Sam pedig:
- Jó vagy benne, haver.
Bucky velük van. Nagyon sápadt. Steve kinyúl felé.
- Bucky… hé…
Bucky elmosolyodik. A mosolya megtörik.
- Hé.
Steve karja csontsovány. Bucky karja fém.
- Rendben vagy, Bucks?
- Meggyógyulok. Aztán te jössz. Jó?


*


- Felelnie kell a tetteiért.
- Tudom. Mindig úgy van.
- Értse meg, Rogers kapitány már nem fog csak úgy felépülni, ha ön, nos…
- Ühüm.
- Nem beszámítható. Rogers kap egy kirendelt szakápolót, és…
- Ühüm, harasho. Nézze, egész életemben én vigyáztam rá, én viseltem gondot rá, ez az, amit csinálok. Próbáljon meg nem leállítani, oké?
Füttyentés. Natasha hangja:
- Szép!
Az ügynök nem mond semmit. Léptek. Ajtó csapódik.


*


- Steve? Hé…


*


Az üvegtáblákon túl fény. Ez egy lakás: a levegőben gyógyszerszag. Bucky vele van. Bucky nyúzott, és túl sokat fogyott; a szeme karikás, a haja hosszú, az álla borostás.
Bucky mosolyog.
- ‘Reggelt, Steve. Milyet aludtál?  

Amikor felkel, Bucky ott van  vele.
Más nem számít.


IV.  


Steve most úgy öt láb magas, és negyvennégy kiló. A haját félrefésülve hordja. Jelenleg épp fekete öltönyt visel kék inggel, a hóna alatt egy halom mappa. Ahogy átvág az Avengers-tornyon, az elhaladók felé biccentenek:
- Kapitány!
Viszonozza a köszöntést. Viszonozza a mosolyokat is. Egyre jobb benne.


Stratégiai meetingre tart. A kezében a tervek, amiket fél órája skiccelt fel.


Persze kérték a lemondását, a nemzet, mármint. Fel voltak háborodva.
És volt szó Bucky bebörtönzéséről.


Steve halad tovább: felszegett áll, egyenes léptek.


Enyhén szédül. A bal fülében zúgás.

- Hát csirió - mondta Bucky, ahogy a poharába pottyintotta a Váliumot -, igyunk a huszonegyedik századi gyógyszerekre!
- És hol marad a tósztom?
- Ez volt a tószt.
- Ennél többet várok el.
- Összetett mondat volt.
- Tudom.
- És volt benne egy idegen szó.
- Mm, nagyon ügyes vagy.
- Nem értékelsz eléggé.
- Nem-e?

A tetőre érve ellenőrzi az óráját, aztán a napba hunyorog. Hamarosan egy helikopter ereszkedik alá: Bucky meg se várja, hogy landoljon, egy bukfenccel kivetődik.
- Felvágós - dünnyögi Steve.
Bucky puhán ér földet. Kiegyenesedik, és mintegy mellékesen a füle mögé gyűri a haját. Ráérősen sétál felé. Steve kocogást imitál. Bucky vállat von, és vigyorog.
- Nélküled nem kezdik el.
- De illem? Ilyenek?
Amikor hozzá ér, átkarolja, közel vonja. Steve lábujjhegyre áll, és Bucky lehajol hozzá. A csók incselkedően gyors, és Bucky azt morogja hozzá:
- Hé.
- Fogd be. Milyen volt a küldetés?
- Véres. Kikapom mindig. Iroda? Milyen?
- Dúl a bugi.
Bucky fintorog.
- Sokat mulatunk - korrigál Steve.
- Szereted, nem?
- Hasznos. Az a lényeg.
A liftnél megtorpannak. Bucky lehajol hozzá megint.
- Sikert sokat.


*


Az apartmanjuk New York Cityben van, az Avengers-toronyban.
Az már majdnem Brooklyn.
Steve valahányszor felkel, Bucky ott van vele.
Más nem számít.


*

Gyógyulnak. Steve mindent tud a gyógyulás folyamatáról - higgyétek el, tapasztalt benne. Tudja, hogy nem számít, hogy talán nem is létezik az a pont, hogy hirtelen jól vagy, hogy teljesen felépülsz; az a pont számít, amitől fogva már mindegy, hogy fáj-e vagy sem.


*


Bucky egyre többet mosolyog, és bevetésekre viszik.
Mindig-mindig hazatér hozzá.



*


Az első alkalom a legelsőhöz hasonló, amikor ennyi idő után megint szeretkeznek: a Válim-tószt után, azután, hogy Steve-et kiengedték a betegszobáról, és Bucky felgyűri rajta a kórházi hálóruhát.


*


- Úgy éreztem, hogy a testem egy fegyver. Hogy nem hozzám tartozik. Megfelelt a célnak - hatékony volt - de egyszerűen nem volt az enyém. Volt ez a visszatérő álmom, hogy letépem az arcomat, mint Schmidt. Hogy mi lenne alatta. Hogy ha leszaggatnák ezt a sok húst, ott lenne alatta egy kicsi csontváz a görbe hátával, és azt mondanák neki: “minket nem verhetsz át!”


*


Bucky végigcsókol a meghajolt gerinc mentén, a tincsei a csiklandós bőrre esnek. Az ujjai, a hús és a fém, Steve derekára fonódnak, a medence kiálló csont-gömbjét becézik, aztán a sovány combokat, rajtuk az övsömör régi nyoma. Bucky egészen halkan felnevet.
- Oké, tényleg humoros - mondja Steve. - Mármint azt hinnéd, ennyire senki se lehet szerencsétlen, erre tessék, nézz rám.
- Nézek rád. - Bucky az ölébe vonja. Steve háta a mellkasának simul. A vállába kóstol. - Folyton gyönyörű vagy.
- Benned viszont egy valami sose változik, Bucks. - Azzal akarja befejezni, hogy “sosincs ízlésed,” a férfi viszont megelőzi:
- Állandóan beléd vagyok szeretve.
Steve kinyitja a száját, de nem jön hang. Nem sokkal később hosszan sóhajt, aztán a fejét hátravetve felüvölt.



Bucky megtartja.



Egymásba kapaszkodnak.      



komment: IGEN // nem 
a fanart a csodás [Blu] munkája

21 megjegyzés:

Caty írta...

Valami láthatatlan erő ide vezetett, mert a gép bekapcsolása után ez volt az első dolgom, hogy feljövök ide, hátha van valami szépség. És Igen! Jippíííí! Tegnap már írtam, hogy a második nagy kedvencem tőled ennek a történetnek az első része. Imádtam minden egyes sorát. Gyönyörűek voltak és lesznek együtt. Nah, mondjuk rám hoztad a frászt, már be akartam zárni, de tényleg, hogy, ha nem boldog a vége, akkor én nem olvasom. Könnyek között, de kitartottam. Szurkoltam nekik, hogy legyen minden rendben és maradjanak együtt, mert megérdemlik. És siker! Köszi, hogy megírtad ezt a szépséget. Köszi, hogy boldog a vége és köszi, hogy olvashattam. Imádom! Csúsznak a sorrendek, ő lett a harmadik kedvenc :D

Raistlin írta...

Örömmel szemlélem a kedvencek titáni csatáját :D
Őszintén szólva nem szeretek folytatásokat olvasni vagy írni novellákhoz; az Extreme Ways önmagában kerek egész, és teljesen elfogadom, ha valaki úgy dönt, hogy a Then it fell apart "nem kánon;" mindenesetre amint először fölvetették, nem szeretném-e folytatni, beugrott az ötlet, és látni akartam, hogyan működne a Steve/Télkatona dinamika úgy, hogy szeretők voltak. Nem akartam elismételni a zima azt jelenti telet sem, tehát a képregény kánonhoz nyúltam, ahol (a jelenlegi vonalnál) szintén elmúlik a szer hatása (bár ott ez nem Steve visszaváltozását okozza, hanem simán tropára megy, de...hepiend. Nekem potencionális hepiendek kellenek.) [És akkor itt van a borítókép, ami nagyon megfogott, mert hát skinny!Steve/télkatona!Bucky dinamika ezt MUSZÁJ]
És örülök, hogy a jelek szerint jól sült el, mert úgy másfél hónapja nyígok felette, bár a végeredményen ez sajnos nem igazán látszik; mindenesetre az, hogy neked így tetszett, már megmenti a becsületét a szememben ;u; Köszönöm szépen!

Caty írta...

Nem tetszett, hanem egyenesen imádtam! Totál beparáztam, hogy Steve beadja a kulcsot, de hála az égnek nem :)

Raistlin írta...

Ez a Marvel-univerzum, itt mindenki mindig meghal, de aztán mégse :DD

Hattie írta...

*sírva a hasadba öklöz, aztán megölel*
az ilyenekkel ölsz meg lassan, és én meg élvezem.

Raistlin írta...

maaauuwwwwwww köszönöm ;u; (az ütést is. megérdemlem.)

Valerie írta...

*összegömbölyödve, remegve hüppög az íróasztal alatt* Tudod-e, te lány, hogy amikor róluk írsz, de olyan libabőrösen-gyönyörűen, akkor úgy facsarod ki a szívem, mint mások reggel a narancsot? Minden alkalommal egy kicsit meghalok. Imádlak, te lány!

Raistlin írta...

*teljesen észrevétlenül félreteszi a szíved a narancsostálba* nemtommirőlbeszélsz ártatlan vagyok *iszik egy korty vodkanarancsot*

[gondolom, nem illene ennek ennyire örülnöm, de nagyon örülök ;u; és köszönöm!]

Mitsuki írta...

Ismét egy szedett-vedett komment keretében szeretnénk elmondani, én és a halott remények, hogy mennyire tetszett ez is és az Extreme ways is és furdalt a lelkiismeret, hogy nem hagyok semmi kis megjegyzést, de nem tudok hozzátenni. Ez. Így. Pont. Elég.

Raistlin írta...

hulló háláim minden egyes kommentért, visszajelzésért és oldalba könyöklésért, valamint extrém nagy mosolyok és purrogó dorombolás ouo

Ria írta...

Nem tudom mit mondjak, szóval csak jelzem, hogy voltam erre és tetszett. Köszi. :D

Raistlin írta...

istenem de aranyos tőled, köszönöm szépen ;A;

Cathy írta...

Na jó ennyi , én szerelmes vagyok beléd, ÉRTED SZERELMES, minden szavadba, minden írásodba, elrabollak és életed végéig a pincémben fogsz lakni és stuckykat írsz nekem. Rajongok a blogodért.

Raistlin írta...

Ha lakhatok a padláson inkább és adsz ennem, megyek.
Jó lenne életem végéig Starbucksot írni.

(És pszt, köszönöm - emberrablás ide vagy oda ;u;)

rosie írta...

nem tudom, hogy sírjak, vagy ne, még határozatlan vagyok a kérdésben, és azt sem tudom, hogyan viszonyulsz a macskákhoz; de mint leendő házastársad: remekül főzök, sütök, és elég gyakran járok előadásokra, a wifim meg végtelen :3

jederanalexa írta...

Esküszöm, te zseni vagy. Képes vagy arra, amire csak nagyon kevesen: meg tudsz velem szerettetni egy párost, akiket régen el se tudtam volna képzelni együtt.
A fic maga nagyon jó volt! Kisebb szívrohamot kaptam, mikor Steve rosszul volt. Nagyon reméltem, hogy nem fogod megölni szegényt, és nem okozol Buckynak álmatlan és depressziós éjszakákat.
Ez most eléggé off-topic lesz, de ismered a Teen Wolf című sorozatot? Van benne egy slash páros, akiket egyszerűen nem lehet nem szeretni! Ha nem ismernéd, itt egy kis kedvcsináló: https://www.youtube.com/watch?v=JDrrau9jrLM

Raistlin írta...

ROSIE én erre még miért nem válaszoltam? (Talán nem mertem bevallani az érzéseimet a macskok iránt, akik a legjobb dolgok mind az egész világon)

JEDERAN ALEXA, üdv a Starbucks hajón, az életben többé nem szabadulsz, ha rajtam áll - a fiúk csodásak együtt ;u;
A Teen Wolfot hallomásból/látomásból ismerem, és hallottam a Sterekről is (a Destiel testvér-shipje,) de őszintén bevallom, engem a tini-horror nem igen vonz, és az elmúlt több mint négy-öt évben így még nem szántam rá magam, hogy megnézzem.

jederanalexa írta...

Hát, úgy tűnik, már nem is akarok. :) Már jópár videót láttam róluk, és kezedek menthetetlenül beléjük szeretni, de a te történeteid adták meg a kezdő lökést. :) OMG! TÉNYLEG?! Mindkét párost imádom! Remélem, előbb-utóbb rászánod magad, mert nagyon jó. Én régebben nem igazán szerettem a slash-t, de ők voltak azok, akik miatt megkedveltem.

Зима írta...

Oh, Istenem.
Oh, Istenem.
Ilyen nem létezik.
Nem-nem-nem.

De, sajnos(?) igen.

Ez annyira...

Szóval érted.

Ez nagyon széttörte a lelkem. A szívemet is. (Mármint ez, meg az Extreme Ways. Is. Egyszerre. Együtt. Tudomisén.)

//És most ide fogok spamelni. Mert annyira d'awhahw, ahogy írsz, hogy ma írtam velük, de hát ugye senpai-hoz nem érek fel, de szóval elkövettem ezt a bűnt.//

És köszönöm, hogy megírtad.

És mostantól rajongód vagyok. Nyíltan.

Raistlin írta...

ISTENKÉM annyira nagyon szépen köszönöm, hogy azt nem tudom szavakkal kifejezni (csak különös, keleties táncmozdulatokkal és alternatív zenével) - de a lényeg, hogy köszönöm szépen!

sliver írta...

Hé, ez nem is volt olyan tragikusan szomorú, mint amilyenre számítottam, sőt. Egy adott pillanatban azt hittem, hogy megölöd Steve-et, mert tőled az is kitelik, de ez nem is volt olyan rémes, mert így Steve legalább újra a régi önmaga, és hé, a 21. században élünk, meg minden, szóval most azért sokkal tovább fog élni, mint a múltban élhetne, és hé.
Az első feléhez szólva meg annyira szép volt, hogy Steve ilyen türelmes Buckyval, és kitart mellette még akkor is, amikor kétséges, hogy van értelme, de ő sose hiszi, hogy ne lenne, és még mindig szereti őt, pedig Bucky már nem lesz ugyanolyan, mint volt annak idején.
És Bucky hogy védi őt, amikor rosszabbul lesz, mint egy állat NEM ÉRHET HOZZÁ SENKI.
De aztán rendben lesznek, és aranyosak, és olyan szerelmesek és aww. Köszi.

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS