a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2014. szeptember 14.

Drunk On Your Tobacco Lips IV.

Drunk On Your Tobacco Lips, negyedik fejezet


IV FEJEZET





- Bassza fasz! - sziszegi Crowley, ahogy felszáguld a lépcsőn, mezítláb, alsógatyában és atlétában, a nyomában egy dübörgő Shadwellel.
Sötét éjszaka van.
- Úszott vóna krokodilus a magzatvizedbe’! - bődül Shadwell. Dönn-dönn-dönn, a fokok. Crowley kifarolva bevesz egy kanyart, és a fogát szívja.
Valami mást is szívott, porformában, papírcsíkkal, az alsó emeleti tanári mosdóban, hogy ne legyen gyanús.
Szar ötlet volt.
Sötét ajtók sötét ajtók után.
- Kiveszem a véred - süvölt Shadwell - beleteszik a doktorok a masinába, megmondja a masina miva’ benne, de addigra te mán pacal leszel!
Crowley nem szeretne pacal lenni. Megragadja az első kézre eső kilincset, és bevetődik az ajtón - tippre a saját szobája: az ágy felé vágódik, megragadja a takarót, egy mozdulattal felrántja - fény szökik elő, tündöklő fény-
Szart az ő szobája. Miért is lenne az? Miért is ne lenne a mellette lévő?
Aziraphale felbámul rá. A fogai közt elemlámpa. Az ölében egy kalandregény. A fiún szemüveg, és csillagos pizsama.
Crowley zihálva áll felette, a kezében a takaró csücske.
Hát. Ez kínos.
Aziraphale lekattintja a lámpát. Sötétség. Suttog:
- Hello.
- Na! Szia!
Dönn-DÖNN-Dönn, léptek, amik megállnak az ajtó előtt. Crowley riadtan odakapja a fejét, Aziraphale megszorítja a csuklóját.
- Shhh! - pisszeg, ahogy lehúzza maga mellé. Az ajtó döngve kitárul. Aziraphale Crowleyra rántja a takarót.  Shadwell az öklével felvágja a villanyt. Valaki felnyüszít.
- Prefektus! - zengi Shadwell. - Hol van az a buzzancs!?
Crowley a takaró alatt fekszik, mozdulatlanul. Az arca Aziraphale mellkasába fúrva, rosszul esett, félig rajta hever; a térdeik összegabalyodnak. Aziraphale pizsamájának friss öblítő-illata van, a mellkasa süllyed és emelkedik. A szíve nagyon hangos, Crowley kihallja riadó lüktetéseit. Próbál súlytalanul heverni rajta, mint egy takaró, visszafogott lélegzettel és feltűnésmentesen, de egy szakavatott paplannak, ami azt illeti, nem támadnak gondolatai. Crowley-val ellentétben.
Aki Aziraphale combjai közt fekszik. Hellyel-közzel. A póz nem ideális és a körülmények sem ideálisak, de az egész helyzet mégis sajgóan közel esik már a tökélyhez. Crowley alig érti ki Shadwell bömbölését a fülében dübörgő vértől. A folyosófelügyelő tesz egy kört a szobában, szekrényajtó csapódik, aztán ajtó csapódik. Valaki végigslattyog a szobán, vontatott léptek, paff, és sötétség. Tétova toporgás, majd a fiú - a prefektus, vagy a másik - visszamászik az ágyába.
Csönd.
Crowley mély lélegzetet vesz. Megpróbál felkecmeregni, de a kezei remegnek. Aziraphale alatta fekszik. A szikrázó sötétségben az arca lágy, rémült valahogy, de nem egészen. Crowley olyan udvariasan igyekszik kihúzni a combját a lábai közül, ahogy csak teheti.
- Elment? - suttogja Aziraphale.
- Egy darabig itt fog cirkálni - motyogja Crowley. - Lesi, honnan jövök ki. Bassza meg.
Aziraphale nem mond semmit. Crowley felül az ágyban, és Aziraphale követi a példáját. Crowley a hajába markol és hátrasimítja a tincseket, hagyja, hogy azok visszaperegjenek a homlokába. Élesen veszi a levegőt.
Nagyon kéne neki egy pohár hideg víz. Több okból is.
Aziraphale közelebb törleszkedik, az ágynemű zizeg. Közöttük pár inchnyi űr.
- Nem kéne kimenned egy darabig - motyogja Aziraphale.
- Hja.
- Ku-hu-huss - piszmog valaki. Crowley felkapja a fejét. Elfintorodik. Aziraphale mellette ül.
Ülnek.
A lábuk majdnem összeér. Épp az imént mindenük összeért. Crowleyn cikázva végigbizsereg a forróság, elönti az arcát, az ölét. Szenvedve előre görnyed. Aziraphale illata fojtogatja, azon van már, hogy kimászik az ablakon, vagy pedig - B megoldás - a hátára dönti a fiút, és befejezi, amit elkezdett.
Ökölbe szorítja a kezét.
Nem kéne erre gondolnia.
Ülnek. Aziraphale felhúzza a lábait, és átkarolja őket. Az állát a térdének támasztja. Crowley rásandít. Aziraphale elkapja a pillantását. Összenéznek.
Lefeküdhetnének. Aludni. Elsősorban. Csak összebújni, mint az imént. Kényelmesebb lenne úgy kivárni a perceket, a félórát. Egyikük sem mozdul. Crowley indokot keres. Aziraphale suttog:
- Mi van, ha visszajön?
- Alvááás - motyogja az egyik szobatárs, a másik pisszeg:
- Shhh!
Crowley igyekszik elgesztikulálni a halálát. Aziraphale leengedi a karját.
- Ööö - mondja. - Bújj el.
Crowley az ágy aljára gondol - túl közel a földhöz, nem fér be; a rohadt függönyre az ablaknál, ami le sem ér a földig; a szekrényre, amiben végig polcok vannak, oda sem lehet; és amikor minden kifogás készen áll, négykézláb előrébb mászik, és végignyúlik az ágyon. A fal mentén. A falnak lapulva, mint egy árnyék.
Aziraphale nem mozdul. Aztán Aziraphale fellendíti a lábát, és úgy fekszik el, mintha parancsszóra tenné, a peremen félig lelógva, a takaróba markolva.
Az ágy attól még egyszemélyes.
Összesimulnak.
Hő pulzál és feszül köztük, Crowley érzi a lázát, átjárja megint. A takaró ráeső csücskét az öklébe gyűri, és Aziraphale, mintha akkor kapna észbe, felvonja rájuk.
Kilógnak. Shadwell léptei feldübörögnek megint.
Crowley az oldalára hengeredik. Aziraphael az oldalára hengeredik, neki háttal. A feneke Crowley ölébe simul, a tarkója az álla alá szorul, Crowley az ajkain érzi a bőrét, és csiklandozza a haja.
Crowley sírni szeretne.
Aziraphale fészkelődik kicsit. A helyzet csak rosszabbodik.
Crowley keze kettejük közé szorul. Nem húzhatja ki, nem karolhatja át. Nem, ugye?
(A lélegzete Aziraphale tarkóján. Aziraphale visszatartja a sóhajait. Crowley combját akarja a derekán átvetve, a kezét a mellkasán, a pizsama anyaga alatt. Azt akarja, hogy hagyja abba a remegést. Crowley biztos érzi. Az arca lángba borul.)
Shadwell léptei távolodnak. Nem nyitott be megint.
Crowley egy nagy korty levegőt nyel. Az ajkai még mindig Aziraphale tarkójához simulnak, a fiú haja barackvirág-illatú a dohány epres szagával. Crowley öntudatlanul csókol a nyakába. Véletlen mozdulatnak tetszhet: az ajkai nem mozdulnak, éppen csak egy pillanatra végigsimítanak a forró bőrön. Aziraphale megfeszül, nekifeszül Crowleynak. Fantasztikus feneke van. Crowleynak meg egy fantasztikus merevedése. Hátratolja a csípőjét, amennyire csak lehet, és visszatartja a lélegzetét. Aziraphale nem érezhette meg.
(Aziraphale érzett valamit. Akármi lehetett, ezt mondja magának, csonttól a kallódó elemlámpáig. Nagyon is valószínűtlen, hogy egy Anthony J. Crowley erotikusnak találjon egy ilyen helyzetet, hogy pizsamás iskolásfiúkkal bújócskázik a paplan alatt.)
Crowley úgy érzi, ez élete legerotikusabb pillanata. Crowley próbál delfinekre gondolni meg bálnákra meg akármire, csak a jelenre nem. A hő már lüktet közöttük. A legszívesebben lerángatná magáról a trikót. Aziraphale-ról meg mindent.
Lépteket egy ideje nem hallottak. Crowley lassan a purgatóriumba süpped. Soha nem mozdul tovább ez a pillanat: soha nem fog felkelni a nap, Shadwell soha nem tér vissza a szobájába, és Aziraphale soha de soha nem mozdul majd meg. Így fognak feküdni, örökké és örökké és örökké, amíg ő sikít és sikít és sikít magában, és boldog lehetne, megtehetné, hogy boldog legyen, mert ez egy beteljesült pillanat, de azt is tudja, hogy egy lopott pillanat, és ő nem éri be ennyivel, nem, ha Aziraphale-ről van szó. Ha Aziraphale-ről van szó, akkor ő… Akkor ő…
Aziraphale izeg. Valami aerodinamikus mozgássor segedelmével, ami rengeteg szöszöléssel és möszöléssel jár, szembefordul vele. A homlokuk összeér. Aziraphale elhúzódik.
- Szerintem… - kezdi.
- Aha, aha. - Crowley szorgosan lerugdossa magáról a takarót, és szorgosan felül. - Hé, kösz.
- Bármikor… Semmiség.
Aziraphale még fekszik, amikor Crowley elkezd átmászni rajta, és utána elbénáznak valamit, mert Aziraphale könyöke ott van Crowley állkapcsában, ő meg szinte egészen biztos, hogy a hasán térdel.
- Unngh!
- Bocs, bocs, bocs…
Most senki nem pisszegi le őket. A többiek már alszanak. Mennyi idő telt el? Két perc? Húsz? Negyven?
Crowley kikecmereg az ágyból valahogy, és Aziraphale rögvest a matrac  közepére húzódik, az álláig felrántva a takarót.
- Bocs - mondja Crowley megint. Búcsúzóul elsimítaná a tincseit, csókot lehelne a homlokára; búcsúzna, vagy nem kéne lelépnie, vagy ott feküdne mellette még mindig - hirtelen vacog, vacog Aziraphale testmelege nélkül. Átkarolja magát. Az egyik lábáról a másikra áll. Indulnia kéne. Kell. Muszáj. Most.
- Mit olvastál amúgy?
- Ó? Hát, ez egy spanyol pikareszk, Benvenuto Cellini önéletrajza voltaképp…
- Aha?
- A-a leírások, ugye, és nagyon, igazán, megkapó.
- Ilyen utazós regény meg minden?
- Ami azt illeti, a regény fogalmát egyelőre nem teljes mértékben…
- Cse-he-hend!
Crowley összerázkódik ismét. Aziraphale elhallgat. Crowley bután pislog rá.
- Hát kösz - mondja még. - Én léptem. Cső.
- Jó éjszakát - motyogja Aziraphale. Amikor Crowley után becsukódik az ajtó (puhán; tétován) egy sóhajjal visszahanyatlik a párnákra.
A lepedő még meleg Crowley testétől. Talán csak képzeli.
A dereka alól kihúzza a könyvet és az elemlámpát. Gondosan az éjjeliszekrényre helyezi őket, a szemüvegével együtt.
Kinyújtózik a takarón. Úgy hever egy darabig, a plafont bámulva, aztán hirtelen oldalra fordul, és a párnába fúrja az arcát.
Nincs olyan illata, mint Crowley-nak.
Lélegzet nélkül hever. Nem hall dulakodást. Crowley egy szobával arrébb hever már, a saját ágyában. Közöttük betonfal.
Át tudna suhanni azon a falon. Képes lenne rá most; odabújna Crowley mellé, hogy ölelje át, hogy a karjaiban aludhasson el, mert máshogy egyszerűen nincs értelme, nincs értelme itt feküdni, ha ő nem hever mellette, és nincs értelme az éjszakának, ha nem osztozhat rajta vele, és talán nincs értelmük a könyveknek, ha Crowley-nak nem mesélhet róluk, ha lepisszegik, ha…
Aziraphale a párna szélébe markol. Mozdulatlan.


* * *


- Bulizik a kétnullhás szoba! - üvölt a prefektusgyerek, ahogy berúgja az ajtót. A prefektusgyerek egyértelműen részeg. Feltehetőleg fél pint sörtől. A homloka köré nyakkendő tekerve.
Ligur felé néz. Hastur felé néz. Crowley felé néz.
Ligur éppen az ablakon hugyozik ki, mert a folyosó végi férfimosdó a folyosó végén van. Hastur bankkártyával speedet vág fel, három egyenlő csíkra, az ölében egyensúlyozott függvénytáblázaton. Crowley elmélyülten szimatol egy körömlakkos üveget: a lábujjai feketék.
- Ööö - mondja a prefektussrác. Buzzcocks szól. Ligur lerázza magát, foghegyről kérdi:
- Még mindig nem esett le, hogy mi vagyunk a szomszédban?
- Csak, csak szülinapja van a Fellnek - hebeg a prefektus. Crowley felkapja a fejét.
Ligur felhúzza a sliccét.
- És akkor most énekeljük, hogy hepibörzdéj, meg minden?
- Nem, ööö… rossz szoba.
- Csúnya, rossz szoba - jegyzi meg Hastur, ahogy egy ötven fontos bankjegyet összehajt, és a por fölé hajol. Az a típus, aki ötven fontos bankjegyekkel szívja fel az anyagot.
A prefekus kihátrál. A prefektus baromi óvatosan beteszi maga után az ajtót. Ligur röhög.
- Höh. Seggfej.
Crowley egy színpadias mozdulattal az éjjeliszekrényre vágja a körömlakkos üveget.
- Hát - trillázik -, ettől se állok be soha. Ki kér kannásbort és technokolt?
Hastur üresen bámul rá.
- Idejössz - mondja -, beszívsz, beállsz.
- De megyek boltba, azért. - A szekrény felé indul, út közben egy kecses mozdulattal kiveszi Hastur kezéből a bankkártyát. Közös bankkártyájuk van.
- De ne bassz, és én addig itt üljek az ölemben ezzel?
- Ööö, tedd félre, lécci? - Módszeresen kibelezi a szekrényt. A lába előtt ruha-halmok gyűlnek. Hastur csak bámul rá.
- Szarjál gecit vérrel, az előbb csíkoztam fel neked.
- De rögtön jövök. - Lerángatja magáról az iskolai egyeninget, a mellkasa elé próbál egy fekete pólót, fintorog, maga elé tart egy rendre ugyanolyan pólót, elvigyorodik. Ligur szakértő szemmel figyeli.
- Szerintem pedig be van állva - állapítja meg, és segélykérően bámul Hasturra.
Crowley felkap egy bőrdzsekit, a derekára monokróm kockás inget csomóz, a csőnadrág szárát begyűri a bakancsába, és lelép.
Crowley és az olyan-mintha-nem-erőlködtem-volna-de-jól-áll szerelése motorra pattannak, és kétszázzal kifarolnak az iskola elől.
Aggasztó hirtelenséggel berajtol az első Asdába, végigrohan a sorok között és a sörök között, alibinek levesz egyet, ösztönösen a zsebébe gyűri, eszébe jut valami, visszamegy egy kosásért. A kosárba kerül még egy adag ragasztó, két adag tablettásbor, és a lényeg: Dunhill Infinite White cigaretta. A pénztárnál topogva megkérdezi:
- Lehet rá kérni csomagolást?
A pénztáros bámul rá.
- Tudok adni szatyrot.
- Faszom.
Crowley elrohan. A sor torlódik. Crowley visszatér egy henger csomagolópapírral, egy ollóval, celuxszal és egy üdvözlőkártyával. Feltartja:
- Ez buzis?
- Nem.
- Faszom.
Crowley megint el. Crowley egy pufók puttós kártyával vissza.
- Van egy tolla?
- Uram…
- Faszom.
Crowley el. Crowley tollal vissza. A boltmenedzser a kasszánál.
- Valami probléma van?
- Diszkriminálnak!? Idejövök fizetni, és diszkriminálnak!? Jogom van fizetni! Panaszkönyv lesz, vagy a nyolc font ötven!?
- Uram, a vásárlás végösszege…
- Panaszkönyv, vagy hét font!?
Crowleyt elküldik az automata-pénztárhoz. A gépkasszának könyökölve próbálja megírni az üdvözlőlapot, a frissen vett toll végét rágcsálva.






Becsomagolja a cigarettát, leceluxozza. Elfelejtett masnit venni. Átnéz a válla felett. Mindegy. Kifelé menet az üvözlőlapot és a tollat kivágja a kukába.


Amikor visszaér, naiv mód frankón partira számít. Az ajtó előtt megállva bentről gajdolást hall, húsz ember vagy harminc talán, és valami zene mellé. A mobilja képernyőjén ellenőrzi a frizuráját, felborzolja, hátrarázza, és csak úgy amúgy éppen benyit.
Hát parti, az nincs.
Zsúr van.
Kamaszfiúk tobzódnak egy laptop előtt, valami vine-válogatás megy. Van pár lány, a födön ülnek, külön, az egyikük mobiljáról szól a szám, Franz Ferdinand, legalább. Egy üres pizzásdoboz az egyik ágyon, a földön teli üvegek, a csilláron fél pár zokni, a küszöbön lerúgott cipők.
Crowley ott áll a kis nejlonzacsijával. KÖSZÖNJÜK A VÁSÁRLÁST. Mindenki felé fordul. Az ok, amiért nem tolat el holdjárásban sikítva az, hogy ebbe a mindenkibe Aziraphale is beletartozik. Crowley meglóbálja  a karját:
- Csá!
A Mindenki gyorsan úgy tesz, mint akik nem vették észre. Crowley a sarkával beteszi maga mögött az ajtót, és határozott léptekkel átszeli a lakosztályszámba menő koliszobát. Aziraphale az ágyán gubbaszt, törökülésben. Crowley előkotorja a szatyorból az ajándékcsomagot, közben köszön:
- Na, hello! - Felé dobja a dobozt. Azirpahale megrezzen és nem kapja el: az ölébe pottyan. - Boldog… Hallottam, szülinapod van.
Aziraphale homlokán aranyszínű fejpánt, a fehér póló anyaga könnyű, a szövetnadrág szárát feltűrte. Csodálkozva veszi kézbe a dobozkát, és óvatosan megrázza. Felpislant.
- Nekem hoztad? Khhmmm.
- Hát gondoltam, beugrok. - Crowley vállat von, leteszi a földre a szatyrot. - Nyisd ki!
Aziraphale úgy tartja a kezében, mint valami kincset, és odafigyelve kaparja fel a celluxot. Crowley közben ráébred, hogy könyvet kellett volna vennie, vagy bögrét, gyertyát, gyertyabögért, bögremintás nyakkendőt, fikuszt bögrében vagy egy Kipling-féle késztortát akár, ki a fene vesz ajándékba cigarettát?
- Ez nem az a márka, amit te szívsz - hadarja -, de én nagyon szeretem, mármint a’ ezt, és gondoltam, hogy illene hozzá… illene hoznom, hogy, hogy így.
Aziraphale felnéz rá.  A dobozt két tenyere közé szorítja.
- Köszönöm - mondja. - Nagyon kedves… Tényleg köszönöm. Ööö, ülje le, érezd otthon magad. Itt lakom.
- Ja, persze, csak beugrottam - magyarázza Crowley, ahogy levágódik mellé és kinyújtja a lábát. Aziraphale nem húzódik odébb. A válluk összeér. Aziraphale maga elé bámul. Pár taktusnyi csönd után (a mobilról zene: sweet, sweet love celebration, a laptop hangfala: heart-eyes, motherfucker!, a srácok ugatva röhögnek) - de pár taktusnyi csönd után Aziraphale feltartja a Dunhillt megint, és motyogva olvas:
- “A dohányzás súlyosan károsítja a magzat egészségét.”
- Volt ez, meg a prosztatarákos, meg az amikor simán meghalsz, én gyűjtöm őket am’.
Aziraphale megszimatolja a dobozt, olyan modorban, mint ahogy a kölnit vagy az érett bort szokást, és Crowleyra sandít. Feltartja a csomagot.
- Kipróbáljuk?
- Pf, nem akarod, hogy Shadwell a szülinapodon buktasson le. - Crowley megdermed. Ezt mondta? Ezt mondta az imént? Elgyötört arccal felkap a földről egy üveg megkezdett likőrt, és egy húzásra befejezi. Aziraphale közben valami boríték után matat, rajta a matrica: elsőbbségi. Crowley csettint a nyelvével. -Mit kaptál?
- Ó, otthonról küldték. - A cigarettát nagy műgonddal a borítékba csúsztatja. Crowley egy fürge mozdulattal kikapja a kezéből a borítékot, és előhúz belőle egy könyvet.
- “Az Óceán az Út Végén.” Üüü, ezt imádni fogod.
- Már kiolvastam. Te is…?
Crowley belelapoz a kötetbe. Az első oldalon gyöngybetűs kézírás:

Bubusnak nyugdíjas éveit megünnepelendő szerető szüleitől, akik ráadásul még nagyszerűek, szuperek, elbájolóak és egyenesen kiváló a humorérzékük

Crowley elvigyorodik. Aziraphale riadtan mered rá.
- Jó arcok a szüleid. - Átpörget pár lapot, aztán becsukja a könyvet, a tenyerét a borítóra simítja, és visszaadja Aziraphale-nek. Ő tétován veszi át. - Fogod dedikáltatni?
- Ööö. Jó lenne. - Maga elé szorítja. A pillantása egyre furcsább.  - Talán nem a… Bubus alá.
- Én az összes gaimanemet dedikáltattam. Gaimannel. Persze. Ami kötetben van meg, azokat, a readert nem. De whoa. Tükör és Füst.
- Olvastad?  
Crowley csettint a nyelvével.
- Hogyvan… “A világvége fura egy koncepció: a világ véget ér folyvást, de mindig elkerüljük a finálét, szerelemből vagy bolondságból vagy puszta derült mázliból.”
- Lawrence Talbot - suttogja a címet Aziraphale. Egyre szorosabban karolja magához a kötetet. Crowley végigméri.
- “Ő volt a srác a könyvvel. Most és mindörökre.”
- Ah, és a hasonlatai? “Láttam, ahogy rágógumizik, és úgy estem belé, ahogy az öngyilkos zuhan le a hídról.” Olyan zseniális.
- “Szerelem volt, tudtam jól, és az elmémben pezsgő-íze volt” - felel Crowley. Összenéznek. Zene szól:  do I wanna know / if this feeling flows both ways? Aziraphale ajkai elnyílnak, és Crowley pillantása a szájára rebben.
- És - mondja -, a Sandman-szériát is olvastad?
- Aha - sóhajt a fiú. Kihúzza magát, és a kötetet puhán félreteszi. - Még nincs meg az utolsó kettő - ismeri be -, de könyvtárban olvastam.
- Aha. Amerikai istenek?
- Ó, igen. - Aziraphale megköszörüli a torkát, és az ágy mellől felvesz egy üveg bort. Crowley nézi, ahogy húz belőle, ahogy az ádámcsutka süllyed és emelkedik minden mohó korttyal.
- Melyik istennel harcolnál a legszívesebben? - kérdi elkínzottan. Aziraphale a kézfejével megtörli a száját. Vállat von.
- Elég egyenlőtlen harc lenne.
- Mármint hogy közösen.
- Ah? Huh, ümm. Shadow nem egészen… viszont őt mindenképpen szeretném a csapatomba, mármint egy időben… - Nem fejezi be. Nagyot kortyol megint. Az üveget Crowleynak nyújtja. A srácok találtak valami videójátékos videót, és egyre vinnyognak rajta. A lányok a szőnyegen fekszenek, egy fiú meg valamelyik csaj az ágyon, nem érnek egymáshoz. Crowley meghúzza az üveget. Ha ez így megy tovább, egész életében csak az üveget húzza meg.
- Nem megyünk ki?
- Hümm?
- Ki?
- Mmm?
- Vécére kell mennem. - Nem ezt akarta mondani. Semmi ehhez hasonlót nem akart mondani.
- Megvárlak.
- Te nem jössz?
- Igazán figyelmes, de nekem nem ke-
- Nem vécére megyek.
- Ó, úgy érted…? - Aziraphale csücsörít, és a szájához simítja az ujjbegyeit, aztán elhúzza őket. Crowley vagy félreért valamit, vagy Aziraphale most felajánlotta, hogy térdre megy előtte a fiúvécében.
Valószínűleg félreért valamit.
- Ha szeretnéd - jegyzi meg Crowley nagyvonalúan és biztos ami biztos, és úgy tesz, mint aki nem képzeli el. Részletekbe menően. Elevenen. Egy hétvégi átlaggal.
Aziraphale maga elé húzza a borítékot megint, és előveszi a cigarettát.
Jahogy.
- Igazán megkósolhatnánk.
- A cigit. - Most Crowley az, akit nem zavar Shadwell bizonyára létező, nem csupán előszeretettel emlegetett kínzókamrája a Berkeley pincéjében.
Aziraphale lepisszegi. Aziraphale már-már undorítóan édes arccal képes lepisszegni őt, amivel az egész helyzet csak rosszabb lesz. Lekúszik az ágyról, megigazítja a vállán a pólót. Egy pillanatra – csak egy pillanatra – fehér bőr villan fel egészen a hasáig; valami csillogó porral van beszórva, Crowley sejti hogy a prefektusgyerek hülye ötlete lehetett az is, boldog szülinapot, hadd hányjak rád csillámot attól majd jobban érzed magad.
De a kurva életbe, gyönyörűen ragyog; Aziraphale fénye folyamatosan elvakítja, amikor a közelében van, és most ez a rohadt aranypor.
Van olyan hülye, hogy az ízére gondoljon.
- No, gyere. – Aziraphale óvatosan az ajtó felé int a fejével. Hang nélkül tátogja: – Kérlek, nem bírom tovább.
- Oké, oké. - Crowley kínkeservesen követi a példáját. - Az egyszemélyes felmentősereg megérkezett.
Nem. Ennél hülyébb szöveget nem tudott volna kitalálni - ezt mondja Aziraphale arca is, az a mosolytalan, kifejezéstelen arc a szigorú vonásokkal és a felhúzott szemöldökkel. Crowley nagyot nyel. Szívesen kijavítaná magát, szívesen bocsánatot kérne, nem tudja miért, azért mert létezik és azért mert nyamvadt, de Aziraphale egy pillanat múltán újra elnéző.
Van ebben valamiféle harmónia.
Vállát vonva megfordul és egész egyszerűen az ajtóhoz sétál. Ahogy sejtette, senki nem állította meg: hiába az ő születésnapi bulija (Newt szerint, elméletben, mindannyian nagyon szeretnék ezt hinni), olyan a tömegben, mint mindig. Mintha ott sem volna.
Crowley faarccal követi. Az ő távozását senki sem akarja észrevenni; átlép a mobilos lányokon, akik sivítva tiltakoznak a bánásmód ellen (visszabiccent, vigyorog), kikerül néhány üveget és Aziraphale válla felett meragadja a kilincset, mielőtt ő tehetné. Kitárja előtte az ajtót, ez az, Crowley, mintha csaj lenne így kell meghódítani egy srácot akinek ugyanúgy far-
Segáz. Aziraphale rámosolyog. Ez egy jó ötlet volt, főleg most, hogy szinte a vállába mormolja a köszönömjét.
Hah.
Crowley mentális pacsit ad magának és mivel úgy érzi, a hirtelen ötletei jelenleg igencsak kifizetődőek, felkap a sarokból egy üveg bort és brandyt. Egyvalamiben egész kellemes a parti: nem restelltek annyi piát venni, amennyit be tudtak csempészni.
Kérdőn pillant Aziraphale-re, mindkét kezét felemelve. Aziraphale összeszorítja a száját. Bólint.
Az ajtó hangtalanul csukódik be utánuk.


- És érted, mármint én tökre nem így értettem, de aszony… mondja hogy így van. Nekem. Amikor én mondtam. Értedezt. Én nem. Várj mi?
Aziraphale felkuncog. Az ajkába harap, hogy elnyomja, de Crowley észreveszi - kékfényű füstöt fúj, felvetett fejjel, feszes nyakkal. Egy pillanatra lehunyja a szemét.
Rosszabb; szédül.
- Látomám.
Aziraphale végignyal az ajkain. A brandy keserű ízét érzi rajtuk, ujjai jegesen markolják az üveg száját. Ficeregni kezd a vason, óvatlanul, oda sem figyelve; a combja Crowleyéhoz simul. Megugrik.
Kicsúszik a száján:
- Ne haragudj.
Crowley félreérti. A feje oldalra bukik, súrolja a vállát.
- Mennyire vagyok részeg? Így egytől tízig. Őszintén.
- Jól bírod.
- Heh. Én edzésben vagyok, de te? Semmise látszik rajtad. Nem fair.
Aziraphale meglögyböli a brandyt az üveg alján és rosszallóan elfintorodik.
- Nos, lényegesen többet ittál nálam.
- Gyerünk. Felzárkózni. Neked van szülinapod, basszameg. - Crowley a mutatóujjával az üveg alá nyúl és Aziraphale felé dönti.
Aziraphale felnevet és megpróbálja eltolni az E&J-t: az ujjai Crowley ujjaiba akadnak, hűs üveg és forró bőr. Aziraphale nem mer felpillantani; feljebb kúszik, az üveg nyakát ragadja meg. Crowley elengedi, a keze a levegőben marad.
Nagy kortyokkal iszik, az alkohol megakad a torkában, végigégeti a mellkasát. Fuldokolni akar, kiköpni, köhögni, levegőhöz jutni, fellélegezni; egyiket sem teszi. Leküzdi az utolsó cseppet is, grimaszol. A kézfejével törli le a szája sarkát és sóhajtva hátradől. Crowley feje továbbra is a válla vonalát követi és vele együtt borul hátra. Nem ér hozzá; azt hiszi, nem ér hozzá. Akkor érezné, mert lángra lobbanna.
Crowley röhög.
Pár pillanatig hallgatnak. Pár pillanat józanság, pár korty hűs levegő.
Odafent, valahol a fejük felett tompán zúg a zene. Nem Aziraphale-éké; a 203-as szoba az épület másik szárnyában van, távol tőlük, távol ettől az egésztől és most nem is kívánhatna mást, csakis ezt.
Ez az ütem lassú, mély, dobszóhoz hasonlít, valami hülye popszám coverje. Crowley számolja az ütemeket, számolja a szívverését.
Aziraphale ismét fészkelődni kezd mellette. Bágyadtan odapillant, tekintete megakad az ajkain. Szívalakúak, füstösek, teltek, aprók, minden egyes gondolattal közelebb kerül a vágyhoz, hogy beléjük marjon, hevesen, a fogaival,
mindörökkéámen.
Nos.
- Figyelj?  – Aziraphale felé fordul, izgatottan kihúzza magát ültében. Fogai között reszket a cigaretta, szemében a füsttől csillagködös fény gyúl. Közelebb hajol, bizalmas hangon suttog: – Csináltál már shotgunt?
Aziraphale szemei elkerekednek. Ő is elfordul, maga elé húzza a lábait a biciklitárolón. Visszafogottan rázza a fejét; ó, az agya mintha a koponyáját ostromolná, jobbra-balra, jobbra-balra, minden mozdulattal megrándul vele a világ.
Csodás világ, vibráló világ. Nincs is éjszaka, nincs is sötét – Crowey szemei izzanak, az ékszerek izzanak, a haján holdfény dereng, a bőre fehér, csontfehér, ennél már csak a kivillanó gyöngyfogak lehetnek jobban...
Crowley lassan megigazítja a piercingjeit a nyelvével. Pislogás nélkül mered Aziraphale-re.
- Gyere ide – kéri lágyan, közelebb hajol. Aziraphale habozik; Crowley puhán mosolyog. – Na. Mitől félsz?
- Nem félek.
- Gyere.
Crowley Aziraphale kézfejére simítja a tenyerét és felemeli a kezeit.
- Formálj tölcsért a szád előtt. Mintha gázmaszk volna – úgy. Fedd le teljesen. Csak felém nyiss egy rést... Oké.
Crowley lassan elengedi Aziraphale jobbját és a szájában lógó cigarettára csíp. Mélyen tüdőz le egy slukkot, az utolsó slukkot. Elnyomja a csikket és elpöccinti, kezeivel ugyanolyan tölcsért formál, mint amilyet Aziraphale-től kért.
Megfeszült tüdővel közel hajol – még közelebb – a kisujjaik egymásnak simulnak, Crowley tovább csúsztatja az ujjait, egészen közel, egészen egymásra, az ajkai egy pillanatra végigcirógatják Aziraphale bőrét.
Lehunyja a szemeit.
A tenyereik közé fúj, lassan, egyenletesen. Aziraphale érzi a forró leheletet, az orrában a cigaretta illatát. Az ajkai szétválnak, a füst a szájába kígyózik, Aziraphale lélegzik. Mellkasában megszorul a nehéz füst. Az ujjai megremegnek Crowleyé alatt, a fejét oldalra dönti, nem tudja miért, oldalra kell döntenie, mélyeket kell lélegeznie, le kell hunynia a szemét, kell, kell, hosszabban, lassabban, mélyebben…
Crowley ujjai lassan elválnak az övéitől. Van egy pillanat - egyetlen pillanat - amíg Aziraphale félig hunyt szemekkel, nyílt ajkakkal vár, kivár, vagy csupán elmereng, a fasz se tudja, mozdulatlan, szoborszerű és gyönyörű, talán gyönyörűbb, mint valaha, és Crowley marad, ahol eddig, alig pár centivel messzebb, testben.
Megtehetetné. Itt és most; most igazán, igazán megtehetné. Az ajkakba kóstolhatna, a tarkójába karmolva közelebb vonhatná. Csak csókolná, az ölébe ültetné, egészen közel, a mellkasa az övére simulna, érezné ahogyan a vér lüktet az ereiben, a nyaka pulzálna, ahogy belé harap és reszketne, olyan édesen, olyan lázasan reszketne a karjaiban.
Crowley nem húzódik el.
Crowley nem csókolja meg.
Crowley nem tesz az égvilágon semmit, és talán ezért gyűlöli magát a legjobban.
Aziraphale felocsúdik, felpillant Crowleyra; a tekintetében szabadság, valami zabolátlan, vad öröm, az újdonság varázsa és a feszített határok borzongató heve.
- Hű. - Aziraphale felnevet; kissé kétségbeesetten, fulladva. Lehajtja a fejét, öklével a térdébe váj. - Honnan tanultad?
- Öö. Olvastam. A neten.
- Ó. Szóval nem…?
- Nem. Gyakorlatban. Nem.
Aziraphale mintha megkönnyebbülne; Crowley arra gondol, vajon elmondja-e, hogy ennek az egésznek van egy smárolós verziója amit nagyon kínos lett volna kimagyarázni.
Nem. Nem mondja el. Ennyi is elég volt mára, valószínűleg.
Crowley lehajol és a fűbe ledobott borosüveg után kutat. Aziraphale megissza az utolsó kortyokat is a brandyből, és most fátyolos tekintettel követi Crowley mozdulatait.
A nadrág és a póló között fehér ív villan. Aziraphale ott felejti a pillantását, végigsimít rajta képzeletben, csak finoman, ujjbeggyel. Crowley biztosan megrázkódna; talán fel is sóhajtana. Talán az ajkai közé sóhajtana, pontosan úgy, mint az előbb.
Crowley visszahajol, a pillanat megtörik. Aziraphale felkapja a fejét, a mellkasába bűntudat fészkel.
Érzi, hogy az arca lángba borul és hálát ad az éjszakáért, a félhomályért, amely elrejti.
Crowley megkocogtatja a borosüveget.
- Kérsz?
- Mm, csak utánad.
- ‘ké.
Bornyitójuk persze nincsen. Az egyetlen használható eszköz az Aziraphale kabátjában talált toll, melyet csak nehezen, hosszas győzködés után hajlandó feláldozni a szent cél érdekében. Crowley gyakorlott mozdulatokkal feszíti bele az üvegbe a parafadugót, majd hosszan iszik a borból.
Levegő után kap és Aziraphale felé nyújtja. Aziraphale készségesen elveszi és egy pillanatra megtorpan; már így is kellőképpen részeg, a szavakat úgy-ahogy összemossa és a feje könnyű, tollpihe a szélben, a gondolatai csak egyre aggasztóbbak és ha így megy tovább, ha így folytatja, akkor talán…
- Nem szereted?
- T-tessék?
- Aööö bort.
- Ó! De. Hogyne. - Aziraphale habozás nélkül kortyol.
Crowley az alsó ajkába harapva vigyorog; elnyúlik a vason, a feje hátul lelóg, széttárt jobb karja Aziraphale mögött nyúlik el. Ökölbe kell szorítania a kezét, hogy ne simítson végig a derekán és karolja át.

Szar ötlet volt. Szemei előtt csillagként villan az a megannyi fehér pont, a gyomra összerándul és úgy érzi, ha nem tesz valamit kurva gyorsan, el fogja hányni magát és annál kevéssé vonzó nem is lehetne Aziraphale előtt, pont előtte, akitől elviekben még akar is - valamit.
Gyorsan megragadja maga mellett a tárolót és felpattan; Aziraphale összerezzenve bámulja a veszett mozdulatokat, főleg amikor Crowley alkoholmámoros állapotában elveszíti az egyensúlyát és gyakorlatilag befejeli a vállait.
- Bocsbocsbocsbocs… mrrgh - hörgi Aziraphale pólójába. Kis csend. Crowley Aziraphale kulcscsontjára lehel. Mindkettejük izmai megfeszülnek, lélegzetük visszafojtva. - Oké, nem tudok megmozdulni. Gecire szédülök.
Aziraphale a fogai közt szűri a levegőt, ellazul. Crowley a mellkasával együtt emelkedik és süllyed.
- Hát maradj.
- He?
- Ha nem tudsz, öö. Maradj. - Nem, nem, nem, ezt tényleg nem. -  Amíg jobb nem lesz. Próbáld meg lehunyni a szemed. Vagy...
- Ah.
Újabb szünet; pár pillanat, míg mindkettejük neki nem áll röhögni. Csak egészen halkan, zihálva, röviden, egymásba karolva. Aziraphale kezében a borosüveg.

Zuhannak.
Részeg éjszakák.

Aziraphale Crowley nyakába kapaszkodik, feje hátrabukik. Az égbolt egyetlen összemosott tintapaca a szemei előtt, csillagokat már nem képes kivenni a zagyva sötétségből. Crowley arca a mellkasához tapad, a bőrén érzi az aranypor viszkető csípését.  
- Tiszta csillám leszel - motyog Aziraphale és kortyol párat. A csuklója remeg. Kezdi elfelejteni, mit tett pár perccel ezelőtt.
Crowley hangja álmos, mély, dörgő.
- Hagyd a picsába.
- Newt ötlete volt.
- Bassz’, tudtam.
- Nem is akartam ezt az egész felhajtást.
- Tudom.
- Szörnyen sikerült, nemde?
- Hát, ja.
- Nincs túl sok tapasztalatom az efféle mulatságok terén, de…
- Még neked is feltűnt.
- Mhm.
- Legalább nem vagy itt? Ott. Ó, faszom.
- Udvori… - vágja rá Aziraphale. Elhallgat. Vár egy kicsit. - Illetlen.
Crowley kárörvendően felhorkan és éneklő hangon mormolja:
- Már te se tudsz beszélni.
- A bor.
- Megbrandy.
- Bo-oor - nyomatékosít Aziraphale ingerülten.
- Jójójó. Jó. Jó.

Valamiről hosszú, hosszú ideig beszélgetnek.
A Hold ezalatt átsiklott az égen, valahol a fűzfa magasságában bujkál.

Crowley ásít. Aziraphale szorítása enyhül Crowley nyakán; a keze lehanyatlik, a vállán hever. Laposakat pislog.
- El fogok aludni.
- És?
- Nem aludtam még… kültéren, szabad ég alatt.
- Megszokod. Játszótér.
- Hmmm?
- Múltkor. Tudod. Koncert.
- Én nem voltam ott.
- Ja, jaaa. Én voltam ott. Olyan volt… olyan volt. Tökre.
- Milyen?
- Hát olyan. Te. - Crowley összehúzza a szemöldökét. - De nem voltál ott?

- Be kéne mennünk. Tényleg. - Aziraphale fogai vacognak. A homloka Crowley vállának simulva; egymás tükörképei, amióta elfogyott a bor.  - Mióta vagyunk itt? Talán már vége is van.
- Nemt’om. Maradjunk még.
- Fázok a kezeim.
- De ide vagy bújva.
- Így is.
Crowley megfontolja a javaslatot. Erőfeszítésébe kerül.
- Najó - szól végül. - Akk’ menjünk.
Egyikük sem mozdul. Várnak egy pillanatot; vagy talán öt percet. Már nem tudják megmondani a különbséget.
- Nem én fogok először megmozdulni - biztosítja Crowley komoly hangon. - Most megmondom.
- Várjvárj.
- Várok.
- De várj.
Aziraphale elhúzódik és lassan, gondosan, minden maradék erejével koncentrálva próbál feltápászkodni. Crowley feje erőtlenül lebillen, belemarkol Aziraphale karjába, aki visszatántorodik, lába két vasoszlop között; Crowley lendületet vesz és maga is talpra áll, húzza maga után Aziraphale-t, tántorognak, megragadnak, borulnak - megtorpannak. Úgy állnak egymással szemben, reszkető térddel, akár az újszülött állatok.
Összepillantanak.
Összevigyorognak.
Aziraphale megragadja a két üveget. A kezeiben összekoccannak.
- Mér’...?
- Nem hagyhatjuk itt.
Crowley elröhögi magát; a hangja köhögésbe fúl, nyelvén keserűen megült az alkohol íze.
- Beszarás vagy. Sz’tem tudod.
- Nem. - Aziraphale sértetten hunyorog. - Csak…
- Bocs.
- Semmi baj.
- Nem, m’mint… - Elveszi tőle az üveget és a bejárat felé int. - Gyere. Tudsz jönni? Járni.
- Hogynehogy - vágja rá Aziraphale magabiztosan.
Kellő összeszedettséggel támasztja alá a szavait, amikor megindul Crowley mellett. A vállaik időről időre összekoccannak, hála botló lépteiknek. A Berkeley főbejárata fényévekkel távolabbinak tűnik és végül csak fél órájukba kerül - a közepe felé Crowley meggondolta magát és elkezdett a másik irányba caplatni, biztosítva Aziraphale-t arról, hogy egészen eddig szarul csinálták. Aziraphale-nek percekbe telt, míg sarkaival kitámasztva, Crowley karjába kapaszkodva meggyőzte őt arról, hogy téved (bár ő maga is egyre kevésbé hitt ebben - Crowley nagyon meggyőző tudott lenni).
Az első lépcsőn, az udvartól a főbejáratig tartóig könnyedén felvonszolják magukat. Győztesen egymásra vigyorognak; két olyan fiatal mosolya ez, akik rég elfeledték, hogy a második emeletre tartanak.
Crowley kitárja Aziraphale előtt az ajtót és beosonnak. Crowley lepisszegi őt, mielőtt bármit is szólhatna és egy bonyolult kézmozdulattal azt kéri tőle, váltson lopakodó üzemmódba. Aziraphale viszont macskaléptekkel, egyenes háttal sétálgat mögötte, derűsen, büszkén, kissé talán még lenézően is. A mozgása egy hangot nem ad ki.
- Hogyan? - tátogja Crowley némán, amikor már az első lépcsőfordulóban járnak és még mindig csak ő csap zajt, ő, aki még ügyel is rá. Aziraphale az ajkaira mutat és a fejét rázza. Crowley meg merne esküdni rá, hogy gúnyos mosoly bújik meg a szája sarkában.
Felérnek a második emeletre, teljes biztonságban. A 203-as irányából még mindig tompa basszus döng végig a folyosón.
Feszengve teszik meg a maradék pár métert Crowleyék szobájáig. Crowley megragadja a kilincset és visszafordul, hogy mondjon valamit - akármit, csak ne azt, hogy…
- Hát, helló.
Nyel egyet. Aziraphale kivár, Crowley néma marad. Aziraphale összepréseli az ajkait és elpillantva bólint.
- Szia.
Egy pillanatra még egyikük sem mozdul. Most már jobban hallják, hogy a dal valójában odabentről, a 201-esből szól. Várnak egy-két taktust. And we won’t be together much longer / Unless we realize that we are the same
Összerezzennek. Egyszerre kapnak levegő után.
- Öööö.
- Menj csak.
- Oké. Izé.
- Köszönöm.
- He?
- Hogy, üh, megszabadítottál ettől. - Fejével a saját ajtajuk felé bök.
- Semmi.
Nem mondja, hogy szívesen. Nem mondja, hogy máskor is. Nem mond semmi mást: Crowley ezt követően beslisszan az ajtón (csak annyira nyitja ki, hogy beférjen, hogy Hasturék ne lássanak ki és hogy Aziraphale ne lásson be) és hirtelen becsapja maga után. Nem akarja ilyen hevesen - így sikerült.
Faszul se akart viselkedni.
De így sikerült.

Alig sóhajtana fel, Hastur ráordít az ágyáról:
- Mi a kackiás faszom tartott idáig?
Az öle már üres, alsógatyában van, hátradobja magát a párnára, szemben Crowleyval. A levegőben keresztbe dobott lábai között dühödt pillantást vet az öccsére.
Ligur a saját ágyán ül és kárörvendően röhög magában, míg Hasturék egymással üvöltöznek a kannáson, úgy, mintha valóban arról volna szó. Hátradől, hogy premierplánból lásson.
Halkan szűri a fogai között:
- Mondtam, be van állva.
Hastur felé kapja a fejét. Felocsúdik, mintha pofon vágták volna; ellöki magát az ágyról és egy ugrással Crowley előt terem.
- De nincs beállva Ligur, hogy basszalak meg parlagon! Csak részeg.
- Hagyjatok már.
- Hagy téged a picsa, amíg össze nem szeded magad.
- Nincs bajom.
Hastur összehúzott szemekkel bámul az arcába. Crowley állja a tekintetét. Hastur felmordul.
- Le ne rókázz álomban.
- Nem foglak lerókázni álmodban.
- Hánytál már?
- Nem.
- Akkor hányj.
- Nem fogok hányni.
Hastur megragadja a tarkójánál fogva és az ablak felé hurcolja. Olyan erővel vágja ki a szárnyait, hogy Crowley arra számít, egy pillanat múlva mindkettejüket szilánkok borítják majd. Nem így történik: Hastur kilöki a fejét, a párkányra szorítja a vállait. A kulcscsontjaiba éles fájdalom nyilall, szemei előtt csillagok villannak.
- Vagy te dugod le az ujjad a torkodon, öcsipöcsi, vagy én, de azt kurvára nem fogod megköszönni - szólal meg Hastur. A hangja már halk és sziszegve fenyeget.
Crowley tudja, hogy komolyan gondolja. Azt is tudja, hogy miért kell megtennie; és a valódi oknak rohadtul semmi köze ahhoz, hogy részeg-e vagy sem, hogy hánynia kell-e vagy sem.
Nem akarja megvárni Hasturt; engedelmesen a szájába illeszti két ujját és szorosan lehunyja a szemét.
Hastur körmei hosszú percekig vájnak a vállaiba.

Az estéről soha többet nem esik szó Aziraphale és Crowley közt. Minkettejüknek meggyőződése, hogy a másik úgyis elfeljtette, vagy hogy csak képzelték az egészet. Így kellett lennie. Így kell, hogy legyen.


következő fejezet >>
ez meg ismét csapatmunka volt. hurrá!
komment: IGEN // nem
a gaiman-fordításokért raistlin felel

21 megjegyzés:

Névtelen írta...

Új rééééész dejóóóó :3
Ezek nagyon ennivalóan bénák ugye tudod/játok?
Kedvenc:
Úszott vóna krokodilus a magzatvizedbe’!
éés Gaiman? ez komoly? :DDDDDD
és mindketten részegek *team könyvutalások pólóban feszít*
és ez visszhangzotta fejemben kínosan sokáig *Just kiss!*
Nagyon szeretem őket ouo
Sunny-Apple

Raistlin írta...

egyelek meg keresztbe mint egy krokodilus ;u; köszönjük szépen (nagyon-nagyon) és viseld büszkén az első komment boldog tisztjét, valamint a célzás-látók ősi sólyomszem-jelvényét (pun intended)

kocsmatündér írta...

nos én eddig halogattam a komment írást (szégyen a fejemre).

pár hete követem figyelemmel a történeteid, és mindig azon voltam, hogy "most aztán már igazán illene életjelet adni magamról", de kis taknyos fejemre folyamatosan elbizonytalanodtam, hogy "mi van ha a fogalmazásom miatt elkönyvelnek kulturálatlannak és éretlennek?".
de most már muszáj lerohamozzalak, sajnálom.
először is: istenem de szeretem az írásaid.
másodszor: istenem de szeretlek amiért megismertem night vale-t és good omens-t.
és harmadszor: istenem de szeretlek *virtuális ölelés, sok csók és még egy keringőre is meghívnálak ha tudnák táncolni és férfi lennék*

szívecskék pattognak mindenhonnan, vigyorogva írok minden szót, sajnálom, sajnálom, imádlak.

Raistlin írta...

Drága kocsmatündér (te itten ezzel a fantasztikus nicknévvel már) nagyon-nagyon örülök, hogy végül összeszedted a bátorságod, és írtál xxx
és welcome to night vale. welcome to good omens. nincs vészkijárat.
nevezett regény egy hármas alkotói hekaté munkája, tehát messze nem csak az én érdemem, mivel a munka java részét yami végzi a mostani fejezeteknél, river pedig lektorál, ötletel és egy ponton önkényuralomra tesz szert. azért gátlástalanul bezsebelem a dicsérő szavakat.

666rytus írta...

Àààà...màr megint olyan közel voltak hozzà...az a frànya elsô csók, megtörténik valaha?!?....azért nem bànom, hogy így alakult, lehet hülyeség, de valahogy úgy gondoltam rà, mindketten "józanok "lesznek majd, hogy mindig emlékezhessenek minden màsodpercére és ne csak pàr emlékfoszlàny maradjon meg...
Hasturt, Ligurt egyre jobban kezdem gyûlölni....miért bàntjàk mindig???....Crowley miért hagyja magàt??!.....ààà sikìtok!!!!!!!......
Bubus, tessék kitalàlni valamit!
Lànyok, nagyon szépen KÖSZÖNÖM! Ezt ismét nagyon eltalàltàtok! Imàdtam a hangulatàt, a történetet, a tétovasàgukat, az esetlenségüket, a kínos pàrbeszédeket ès az annàl beszédesebb néma pillanatokat....hihetetlen, hogy mennyire képesek uralkodni magukon, pedig ha tudnàk a màsik is majd eleped titokban.....Gyönyörû volt!

уαмι. írta...

Rytus, nagyon szépen köszönjük a kitartó támogatásod. ;u;♥
Hála istennek hülyék. Még mindig. Kitartóan.
Abban viszont egyetértünk, hogy részegen összejönni még kevésbé mókás. :DD
Egyszer majd kitalálnak valamit.
Köszönünk szépen mindent, és nagyon-nagyon örülünk, hogy elnyerte a tetszésedet az új fejezet (is).
xxx

Tinu írta...

A Crowley vásárol jelenet a kedvencem, de persze csak a közös pillanataik után, mert egyre cukibbak. Sokáig gondolkodtam, de nem tudom mit írhatnék még azon túl, hogy zseniálisak vagytok és nagyon várom a következő fejezetet.

Raistlin írta...

Szeretjük, amikor azt írod, hogy zseniálisak vagyunk és várod a következő fejezetet.

A jelenet meg az én saram. Egy élet volt kikeresni az angol katalógusból, mennyibe került, amit összevásárolt.

Hattie írta...

én ehhez nem tudok mit hozzátenni.
képletes tűkön ülve váltam már, és most meg csak annyit tudok mondani, hogy köszônöm.
KÖSZÖNÖM (≧ω≦)

Raistlin írta...

HATTIE, nagyon szívesen, bármikor- máskor is ( ouo )

*hetente-kéthetente

Mitsuki írta...

Kreatív komment szint 2.0. Ismét. Mert cukik, és gyökerek és jajjjj egyem meg őket (bocsánat mostanában mindenkit megeszek korszakom van) és no. Hát azt az awkward szülinapi bulit, istenem, YouTube parti pedig menőséges, de mégse olyan, mint a másik feleddel lerészegedni a csillagos ég alatt. Vagy az ég alatt, ha nem látod a csillagokat. (mindig mázlijuk van, mert elkerüli őket a jó kis angol eső ha korlát-buli van)
És Gaimen. Muff. Meg a vásárlós rész tényleg nagyon vicces.
Kezdem várni mikor fogja egy telefonzsinórral megfojtani a drága szobatársait Crowley. (nagyon várom. nagyon)
Azi drága prefektus és egyéb társai meg megtanulhatnának hang mellett és fényben aludni, mert no hát, mi van itt, óvoda?
És ez nem is lett annyira hullámvasút. Bár ha beléphetnék a képbe azért kellemesen megcsapkodnám a Bubus feliratos Ocean at the End of the Lane-el őket, hogy vaksik.
Köszcönet, feldobtátok lehalt agyam és fáradt napom.

littlemissprimadonna írta...

Meh, gaimanception, hogy dobbnálak meg titeket egy Amerikai istenemkel. Nem tudom eldönteni, hogy melyikük a szerencsétlenebb, de talán így is van jól. De ha nem kefélnek (vagy legalább jönnek össze) a következő fejezetben, elhaláloznak szexuális frusztrációban...
(Mindenki olyan szépen megfogalmazta, hogy mennyire irodalmi meg lélektani meg minden... Nem baj, mindig kell valaki, aki obszcénül fogalmaz, kell valami, amin meg lehet botránkozni)

GyilkosKoala írta...

Mielőtt elindulnék pontosan ideje kommentet írnom.
Még mindig fantasztikusak vagytok. Van valami szuperhős-csapat nevetek? *érdeklődik*
Egyébként külön köszönönet a zenékért meg minden. Én állandóan ebból válogatok számokat, bandákat, egyebeket. *u*
Egyébként rátérve a lényegre; jaj, jaj, jaj, kis szerencsétlenek. Azi mint mindig olyan imádnivaló a pizsijében, meg mindenhogy. Crowley jobban tudja, mint én. Crowley mindent jobban tud, kivéve, hogy hogy kell egy képeslapot egyáltalán megírni. De borzasztó aranyos volt. Amikor a könyvekrről beszéltek, reménykedtem, hogy szó esik az Elveszett Próféciákról, aztán belémcsapott a felismerés, hogy. Jahogyja. Hasturt és Ligurt én amúgy szeretem. Ezért intenzíven szidom magam és röhögök a saját ferde ízlésemen, mert tény, hogy megérdemelnének egy jegesmedvét a nyakukba.
Szóval köszönöm szépen, az új fejezetet, öröm volt olvasni *u*

уαмι. írta...

Jahaj de elszaladtatok itt. ;u; Nagyon-nagyon szépen köszönjük mindannyiótoknak! xxx

MITSUKI - elképzeltem hogy Crowley annyira grunge, hogy van egy zsinóros telefonja még a 80-as évek végéből. Tetszik az ötlet.
Adaméket lehet nem az akasztotta ki, hogy Crowley ott van, csak az UST. Az a kibaszott UST.
LITTLEMISSPRIMADONNA - Megbotránkozás helyett hatalmasat röhögtem a megfogalmazásodon; és való igaz, mindig kell valaki, aki kerek-perec kimondja a dolgot. :DD Köszönjük, hogy ezt most magadra vállaltad.
GYILKOSKOALA - Csapatnéven még gondolkozunk, ezek után főleg. Ha Suci jönne válaszolni, neki már volna egy nagyon vicces verziója, de nincs szívem megrugdosni érte.
A képeslap mindannyiunkban mély nyomokat hagy.

Raistlin írta...

már csak azért is örülök a képeslap-jelenet sikerének, mert azt kis híján kivágtam. ennyit a szerkesztői képességeimről.

Mary Wolf írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Mary Wolf írta...

Gyáj, új rész! Hogy én mennyire boldogan olvastam ezt is. Egyes részeknél felvisítottam volna a nevetéstől, de akkor a szobatársaim elég furán néztek volna. Isteni volt ez a fejezet is. Crowley és Azi egymásnak lettek teremtve, ezt a jó isten is megmondja. Köszönöm, hogy olvashattam. Azt meg még külön kiemelném, hogy az idézeteket bele szőni fantasztikus húzás volt.

Mary Wolf írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Raistlin írta...

MARY WOLF, köszönjük szépen (háromszorosan) (lelkesen) (hálásan) és éljen a 4th wall breaking.
meg ineffableék.

LadyLoss15 írta...

Uhuhuhuhuuuu.... Mindenkinek, aki ehhez hozzátett, hatalmas elismerésem, és képzeletbeli vállveregetésem. :) És valódi, bár onnan nem látható vigyorom. És ködös szemeim. SZEGÉNY CROWLEY ÉS SZEGÉNY AZIRAPHALE *.* miért??
Imádom, ahogy írtok. Függő vagyok. :)
Tiszta 'gaimanes' :)
LL15

Raistlin írta...

Köszönjük szép--- AZT MONDTAD GAIMANES SZERETÜNK ÖRÖKKÉ.

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS