a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2014. szeptember 21.

شهريار

 شهريار  (seherezádé) X-men, Erik/Charles, post-DoFP.
fanart: || nem fanart:

شهريار



C H A R L E S
és a név bezengi a világmindenséget, vagy ami a világmindenségből megmaradt.
Ez az ő neve, Erik hangján: egyedül így van értelme; mégis, így többé már nem jelenti, “szabad,” egy hívószó szinonimájára szakad, amire ő csak azt suttogja, jelen, jelen (itt és most és veled. )
C H A R L E S
Ez Erik hangja az ő fejében, és képzelet kell, hogy legyen, illanó illúzió és a megalázott visszhang-csönd utána. A hátára hengeredik, a paplan forró súly a mellkasán és súlytalan tömeg az ölén, a lábán, a hőjét sem érzi, csak tudja, hogy ott van, hogy ott kell, hogy legyen, ahogy Erik régi helye az ágyban viszkető fantom-fájdalom.
C H A R L E S   U M   G O T T E S   W I L L E N
Csak féltudattal regisztrálja, hogy nem ért németül; hogy a gondolatok nyelve túlhat a szavak fonák formáján; hogy ez emlék így nem lehet; és amikor felriad, Erik már kiabál.
C H A R L E S!
És a neve csak ennyi: S.O.S.
[save . our . souls]
JELEN, JELEN



* * *



Charles mezítláb megy ki elé (mezítláb járul a színe elé)
[vesd le  sarudat, mert szent ez a hely, ahol te jársz]
A lába a padkán, és a tolószék a zúgó pázsit mentén gördül, a kiásott ösvényen.
Erik a kapunál áll, és a kapu csak akkor tárul már, ha elnyerte a bebocsátást: fémes hanggal megfordul a sarokvasakon. Charles az esernyő réznyelére markol.
Hajnal van. Vihar dúl. Erik megérkezett, elérkezett, kibaszottul bekövetkezett: most már csak történik, mint a kormos virradat és a zápor nyáron.
(Most már nem haza jön, és nem hozzá.)
- Hello - mondja Charles. A hangja rekedt.
[hello, goodbye.]
Erik árnylila köpenye a feje köré csavarva, úgy fest vele, mint egy keleti vándor, amikor pedig nevetséges kéne, hogy legyen.
A sisak a kezében.
[you say yes, I say no]
- Csak pár órára tartanálak fel.
[you say goodbye and I say hello]



* * *



Erik azt mondja, hogy támadás érte őket; hogy amit sejt, az árulás; és hogy olyan, akiben megbízna, nincs más.
- Hát - mondja Charles a hallon áthaladva -, nem az a nevetek, hogy a Gonosz Mutánsok Testvérisége…?
- Az irónia - vágja rá Erik. - Az emberiség így lát bennünket. Hát legyen csak igazuk.
- Talán valamelyik testvér szó szerint vette a szórólapot - mondja Charles, és ó, tessék: máris itt van a mellkasában az a mágneses taszítás, ahogy két negatív pólus löki el egymást.
És elégtételt érez,
és száraz haragot, talán,
és végső soron semmi újat már.



* * *



Automatikusan és szótlanul a hálószoba felé mennek. A folyosó zajtalan, az istentelen óra díszletté szedi szét, a gyerekek zárt ajtók mögött alszanak. Charles csendben végigsimít a gondolataikon és az álmaikon, elringatja félelmeiket és zaklatottan zúgó szíveiket (kint dobog, lüktet a zivatar) és Erik tudata előtte halad.
Erik elméje a távolból olyan, mint egy hangár, ahol behunyt szemmel jársz, érezve a föléd hajoló oszlopok nehéz ívét, a fémcsarnok puszta erejét; hatalmát; távolságát - Erik tudata szilárddá tervezett, mégis örökmozgó épület, roppant és kiüresedett.
A hálóban égszínek, a társalgóval ellentétben: minden kontra-kék, és az ágy fém-hajlatába görcsös emlékek fonódtak, örök ívekké torzultak.
Erik a küszöbön megáll.
Az ablakok előtt nehéz drapériák, és a vázában virágok halma, harmat-illattal; a régi még a csillár, a könyvsorok, a kandalló, a kis kanapé az ágy végén; a szőnyeget felgöngyölték; a falon kapaszkodók vannak.
- Maradhatsz - mondja Charles, ahogy a székből végre kitornázza magát (és a háziköntös a bokájára gabalyodik, de ugyan, mit számít?) - Maradhatsz, de én reggel nyolckor órát tartok.
Erik elszakítja tőle a pillantását.
Charles látja magát a felé lökött képen, látja, ahogy Erik mellette hever, ő az ölében, neki háttal; Erik a tarkójába kóstol, a nyak kivillan a hosszú haj alól és a férfi keze az ágyékára markol, hallja a saját sóhaját és érzi Erik nevét a nyelvén, az ujjait a szájában és a vágyát magában, érzi őt magában egészen mélyen.
A köpeny a földre lebben.



* * *



[“meséld el megint az álmot, amiben hullákat húztunk ki a tóból
és meleg ruhákat adtunk rájuk
mondd el megint, hogy későre járt, és senki se tudott aludni, és a lovak addig-addig vágtattak
míg elfeledték már, hogy valaha lovak voltak.”]



* * *



Erik ruhái a kandalló párkányán száradnak, a levegőben ázott vér száradó szaga és lőporé
[bang-bang]
(töltény a velőben, a gerincvelőben; Charles azt mondja magának, akkor sem tudna futni, ha akarna.) A lábaik a paplan alatt összegabalyodnak.
Ahogy összeölelkeznek, az olyan, mint nedves talajon támogatnák egymást, készen arra, hogy a kitalált katasztrófa után (azután, hogy már biztosan állnak) elengedjék a másikat.
Charles csuklója Erik könyökére fonódik, amit az alvó férfi átvetett a vállán.
És az egész világ a nyomában van.
És valami szörnyűség történt.
És mégis, mégis, a helyzet ez: egy terroristát keresnek, egy titkos szervezet gyilkos vezérét - és Charles ágyában csak egy megfáradt férfi fekszik.
Erik álmai szentjánosbogarak, lassan és fényesen körbedongnak. (Nappalra torzak. A nappal álmai már csak barnás-színű ízeltlábúak, korhadt fába kapaszkodva.)
Hajnal dereng.
Charles virraszt, és a vigíliája a szerelmüké.

* * *



[“nézz a fényre az ablakbála bukóján. dél múlt talán, jelzi,
hogy vigasztalhatatlanok vagyunk.
mondd el megint, hogy mindez, ahogy a szerelmünk is, tönkre fog tenni bennünket.
fénytől megszállott testeink bomolnak majd szét.
mesélj még: hogy sose ununk majd belé.”]



* * *



Charles teát főz le huszonkét főre, és a kancsónak döntött óravázlatát betűzi át, ahogy egy pirítóst rágcsál.
Amikor felkelt, Erik már nem volt az ágyban.
A rádióban, a reggeli híradóban, szóval ott szó volt róla.
A folyosó felzsibog, kölykök és kiskamaszok özönlik el a konyhát, a rádió egy slágerre vált.


ERIK?


[hello, goodbye.] 




komment: IGEN // lécci igen 
az idézett vers  saját fordításban szereplő részlet Richard Siken verséből {link} amit egy kedves ám anonim ajánló juttatott el hozzám {még egy link}; a fic továbbá nyomokban tartalmaz még némi Beatles-t és Bibliát.

16 megjegyzés:

Ria írta...

Szia,
ez odaragasztott engem egy érzéshez, amit nehéz körül írni, de a kaparó torkom és összeszorult mellkasom nem engedi, hogy kiáltsak, akárki nevét, bárkiét a tiédet. Ez az érzés asszem hetekig üldöz majd még. Szóval köszönöm. Csodás volt.

Raistlin írta...

RIA, istenem, de drága vagy ;u; Nagyon-nagyon szépen köszönöm; reméltem, hogy sikerül megragadnom egy hangulatot, amit... szóval én se tudnék egy szóban leírni, de amit a vers és a zene ébresztett bennem. És ők ketten. Kurafiak.

Mitsuki írta...

A zene. A vers. Mindkettőt ismertem de ez új értelmet adott nekik.
Fene egye meg őket, jól áll nekik ez a se veled, se nélküled, bolondság a boldogság érzés.
Köszönöm. (most csak ennyire futotta, mert még 100 dolog van, de kellett egy szusszanásnyi cherik, hogy helyrerázza az ismételten felborult lelki békém, lenyugtasson és hátha még az égnek álló hajam is megszelídül tőle. Nem. de azért köszi)

Ria írta...

Sikerült nekem elhiheted. ;3

Raistlin írta...

MITSUKI, én is a házim helyett és gyanánt írtam. Soha jobb figyelem-elterelés, mint ezek ketten. Köszönöm szépen.

RIA, nnnyaahhh <3

Storm child írta...

Ennél szebb lezárást a hétnek soha, sehol.
Elolvastam,majd külön meghallgattam a zenét. Aztán bele bele olvastam újra,közben hallgatva a zenét és, és *elégedett hörgés*. Fognám az egészet,bebugyolálnám egy takaróba és magam mellet tartanám éjszakára.
A vers fordítás meg. Hjajj <3

Raistlin írta...

STORMCHILD, az avatarod még mindig a kedvenc dolgom a világon. És ez a kritika egy igen szoros második.

GwenPage írta...

Én itt őrjöngök magamban hogy egy rakás irodalomtétel meg fizikadoga meg frász tudja micsoda, aztán szokásomhoz híven felszáguldok és elröppen minden gondom, mert jé, újabb nagyszerűség a láthatáron
(nem tévedtem)
(mert az volt)
Fájóan és hihetetlenül és képtelenül nagyszerű, legyen bármily rövid, belevéste magát a mellkasomba és csak annyit tudok mondani, hogy wow, te istennő!

Raistlin írta...

GWEN, örömmel és büszkeséggel tölt el a tény, hogy mindahányan vasárnap éjjelre halasztjuk a teendőinket; nekem is kellett levezetésképp egy rövid (cherik) fic, szóval zsupsz, megírtam - és nagyon boldog vagyok, hogy megoszthatom veletek, és hogy így tetszik ;u; Igazán köszönöm, vigyorogva mehetek vissza a beadandóimhoz.

Valerie írta...

Csatlakozom a többiekhez. Előástam magam a tanulnivaló alól, amivel ma már egyébként takarózni is tudok, és hirtelen elfelejtettem a nevemet is eme szépség láttán/eme szépséget elolvasván.

Raistlin írta...

Lehet hogy érik egy esszé "tanulnivalók halogatása és fiktív homoszexuális kalandok befogadása közti összefüggés" címen
Nagyon megnyugtat, hogy mind együtt vagyunk a befőttben.
Köszönöm szépen :3

jederanalexa írta...

Úristen! Már kb 10 perce itt ülök a gép előtt könnyes szemmel, és alig kapok levegőt. Ahogy leírtad, hogy ennek a kettőnek mennyire szüksége van egymásra, és hogy csak Charles ismeri Erik igazi arcát az egyszerűen fantasztikus volt.
"És a neve csak ennyi: S.O.S."
"És mégis, mégis, a helyzet ez: egy terroristát keresnek, egy titkos szervezet gyilkos vezérét - és Charles ágyában csak egy megfáradt férfi fekszik."
Ezeken konkrétan elsírtam magam. Eriknek jár egy hatalmas ölelés! (Várj, inkább kettő!)

Raistlin írta...

Juj, nagyon-nagyon örülök, hogy ennyire megérintett, és köszönöm szépen a visszajelzést, feldobta az estém ;z;

aida írta...

Ne haragudjál már, de BAZD MEG, BAZD MEG JÓ? [csak, hogy még élesebb legyen a kontraszt, a te lenyűgöző stílusod és az én szánalmas neandervölgyi vakkantásaim között, mert győztél felettem, mert az végzetem, hogy harcaimban bukjak szüntelen és új erővel felkeljek megint, idézet az ember tragédiájából. pont.]
Hajnali negyed három, én ötkor kelek, de valamikor éjfél előtt leragadtam itt, és véreres szemeim isszák magukba a soraidat, és nem bírom abbahagyni, mint a drogos. Kell. Azt hittem nincs ember Magyarországon (sajnos) aki cherik fic-eket ír, az angol meg nekem nem ugyanaz, mint az anyanyelvemen olvasni, nekem ott mindig más az élmény. Magyarul nem olvasok, írok inkább, mert úgy gondolom megtehetem, de itt láttam olyanokat, ami ötlethez egészen hasonlókat írtam, megrészegülve önnön zsenialitásomtól, és most látom, hogy barátom, ez már MEG VAN ÍRVA, már RÉGES-RÉG MEGÍRTÁK, és úgy, hogy bármi más próbálkozás a műfajban kontárkodás csupán. Könnyen elcsüggedek, ha jobbat olvasok magamnál, de most... Azt hiszem, inkább inspirálsz. Mert zseniális, amit csinálsz.

Istenem, az idegeim pattanásig vannak srófolva, hogy mindent tízszer annyira éljek át, mint az átlagember, és a te történeteid SZÉT-CIN-CÁL-NAK.
És mire összerakosgatom magam megint, mindig egy kicsit több leszek.

De amúgy csak annyit is írhattam volna, hogy köszönöm.

Raistlin írta...

Drága Aida, reggel olvastam a kommentet, és azóta újra és újra átfutom (és nyitva hagytam a netablakot, kegyeletből, gondolom) - szótlanul hagyott, és elmondhatatlanul hálás vagyok érte.

És erősen hiszem, hogy rokonlélekre leltem, mert... ez a "ezt már réges rég megírták" érzés az alkotásom csúcsán, ez baromi ismerős. [ Itt jegyzendő meg, hogy kiváló magyar Cherik-szerzők kis köre lappang a neten, mint http://river-reverse.blogspot.hu/ vagy http://letskillrory.blogspot.hu/ ]

Nagyon, nagyon, nagyon szépen köszönöm az érzelmes és őszinte kommentet, rengeteget jelent, és bár tudnék reagálni rá értelmesen, de ÚRISTENTETSZETTNEKEDKÖSZÖNÖMSZÉPEN;

Bence Borbás írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS