a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2014. augusztus 29.

Gyászos és drámai, de egyben üdítő bejelentés

Nem szerettem volna ennek külön bejegyzést, de azt hiszem, így illik - lányok (fiúk? jé sziasztok fiúk), tegnap mind az 50 BBC Sherlock novella, 16 Doctor Who fic és a huszonvalahány klasszikus Sherlock Holmes novella törlésre került. Alant megindokolom, hogy miért.
1. Mint azt sokan tudhatjátok, Moffatot a napokban Emmyvel díjazták a Sherlock harmadik(!) szériájának forgatókönyvéért, és nálam betelt a pohár. Nem akarom senki kedvét elvenni a munkáitól; mindig jobb szeretni valamit, mint utálni; iszonyú érzés kiábrándulni valamiből, ami egykor az életedet jelentette.

Még emlékszem, milyen voltam Reichenbach után - hogy elbőgtem magamat másnap az iskolában, és a padtársaim vigasztaltak; hogy egy hétig "Sherlock lives" feliratokat kapartam mindenhová. Hogy gyászoltam.  Hogy annyiszor újraolvastam a "Sherlock Holmes Returns" Doyle-kötetet, ahányszor csak tudtam. (Erről később.) 

Emlékszem, hogy a tizennyolcadik születésnapomon egy barátnőm úgy köszöntött, hogy TARDIS-hangot játszott be, aztán futva hadarva, angolul előadta, hogy ő a Doktor, és sietnünk kell, mert én vagyok az új útitársa. 

És látnotok kéne a szobámat: a kiadás szerint gyűjtött Doyle-köteteket, a Baker Street bögrét, a pipát, a retro képeslapokat, a DVDket. Ezeket sose volt szívem leszedni vagy eldugni, bár a BBCs fotókat egy idő után szomorú szívvel leszaggattam. 

A BBC Sherlocknak köszönhetem ezt a blogot, köszönhetlek titeket, köszönhetem a fejlődésemet. Egy új korszak nyílt vele a bloody romanticen, ami vszont lassan lezárult - vagy összeomlott - már hosszú hónapokkal ezelőtt.

Itt jön a képbe Doyle megint. Én Holmes-rajongó az RDJ főszereplésével jegyzett filmek miatt lettem. Úgy kellett odakötözni a székhez, de a végén elvarázsolt. A megszállottja lettem a karakternek. Annyiszor újranéztem a filmet, ahányszor az emberileg lehetséges volt, és levadásztam a köteteket, antikváriumról-antikváriumra, könyvtárról-könyvtárra szereztem meg mind, de nem volt elég; elkezdtem adaptációkat keresni, kipörgettem a Granadát, az orosz feldolgozást, végignéztem olyan filmeket, amikre emlékezni sem akarok.

A BBC Sherlockot a következőképp találtam meg: beírtam a YouTube keresőbe, hogy "Sherlock Holmes adaptation" Akkoriban - tíz perces szegmensekre bontva - fent volt a pilot az oldalon. Az első széria ropogósan friss volt tumblrön, amihez nem sokkal később csatlakoztam, és nem tudtam, Magyarországon rajtam kívül látta-e bárki is. (Aztán kiderült, hogy igen: egy fő az ismertségi körömből.)
És elsőnek utáltam. Kiakasztott. Túl messze ment a kánontól. Sherlock OOC volt. John OOC volt. A történet kiszámítható. Többször leállítottam, és kikapcsoltam a francba. De mindig visszaosontam hozzá. Vagy tízszer kezdtem újra. Nem tudtam szabadulni tőle.
Olyan volt, mint egy rossz fanfic, ami annyira rossz, hogy az már jó. 
(Soha ne felejtsük el, hogy a BBC Sherlock az egy modern AU Sherlock fic, ahogy a Doctor Who is fanfiction.) 
És belezúgtam.
Nem volt hozzá se angol, se magyar felirat (oké: nem találtam sehol), és az angolom nem volt a topon, tehát annyiszor néztem meg újra és újra és újra és újra a három epizódot, amíg már konkrétan fejből tudtam a dialógusokat. 

És utána megírtam azt az ötven fanficet, amit tegnap töröltem. 

2. A BBC Sherlockot én fanficként szerettem. (Imádtam.) A kánon nekem a Doyle-féle verzió volt. De aztán úgy tűnt, mintha minden a feje tetejére állna. Aztán már Moffat is úgy tett, mintha ő találta volna ki az egészet; mintha senki másnak nem lenne joga a karakterre, csak neki. 
Nem akarok ebbe részletesebben belemenni, de úgy érzem, hogy elvette tőlem - hogy hagytam, hogy elvegye - ezt a karaktert, aki az egyik kedvenc irodalmi hősömmé nőtte ki magát az évek során. Tegnap a választható kurzusaim között észrevettem egy címet: "Cultural Icons: Sherlock Holmes" - az egyik kedvenc professzorom tartja. 
És eszembe jutott, hogy amikor anglisztikára kerültem, lelkesen és frissen, nagyon reméltem, hogy fogunk Sherlock Holmes novellákat elemezni; hogy mennyire vártam - most pedig féltem felvenni a tárgyat, mert biztos ott lesz egy kisebb tucat lelkes és boldog BBC-fan és én nem tudok majd velük örülni. 
Valahogy akkor döntöttem úgy, hogy tabula rasa.
Hogy újra akarom kezdeni az ismertségemet és a rajongásomat Sherlock Holmesszal. Nem a Moffat-félével. Az igazival, aki elveszett a sok adaptáció és fanfiction alatt. Hogy el akarok felejteni mindent, amit róla mondtak vagy tudtam. Hogy újra akarom olvasni a könyveket, és megint azt a hórihorgas, szürke szemű, savanya, csúnyácska brit fiatalembert lássam ott a pipáját szívva a háziköntösében, akit Doyle leírt, akit elképzeltem - nem a Sydney-illusztrációkat, nem a kockás sapkás szobrokat, nem Cumberbatchet és még csak nem is RDJ-t, hanem... Sherlock Holmes-t. 
Akiről lehet, hogy írni is fogok. Nem tudom, örömmel fogadnátok-e.

3. Az, hogy nekem a BBC Sherlock nem jelent egyet Sherlock Holmesszal, és az, hogy tiszta lappal szeretnék nyitni, még nem indokolja a történetek törlését. Ami indokolja, az Moffat. 
Nem akarom, hogy bármi közöm legyen hozzá. 
Nem akarom a munkáimmal támogatni, promotálni, népszerűsíteni őt.
Nem akarok szembemenni az elveimmel miatta. 
Nem akarok szemet hunyni a szexizmusa felett, nem akarom neki megbocsátani ahogy a nem-heterókkal bán, nem akarom tűrni, ahogy a rajongóival bánik, nem akarom elnézni neki, hogy rossz író. 
Nem akarok egy olyan szférában dolgozni, ahol BAFTA- és Emmy-díjakat nyer valaki, aki csak dialógust tud írni, forgatókönyvet vagy karaktert nem, de aki egy befolyásos menedzser férje, és így szabadon tehet macsó megjegyzéseket.
Nem akarom, hogy a munkáimon az ő hatását lehessen érezni.
Nem akarom.

4. Ez itt a zárószekció "De mégis mi a baj Moffattal?" címen. Senkinek nem akarom elvenni a kedvét a fandomjaitól. Ezt csakis azoknak ajánlom, akiket őszintén érdekel, nekem és az internet egy hányadának mi a problémánk vele. A "dedede miért utálod Moffatot?" jellegű kommentek előtt ajánlom ezt a szekciót - máskülönben nem feltétlen.



Paul összefoglalja a problémákat Moffat írói stílusával:
1) a szánkba rágja, hogy imádnunk kell a karaktereit (az összeset) de nem igazán mutatja meg, miért: a szereplők csak dialóguson keresztül magasztalják és kritizálják egymást minden egyes epizódban
2) az ambíciója arroganciává fordult (pl más adaptációk figyelmen kívül hagyása/lesajnálása)
3) a Doctor Who-ban az OCi a központjai minden történetének a kánon szereplők helyett
4) egy erős női karakter nem attól lesz erős, hogy beleköt a főhős minden egyes lépésébe és megállás nélkül kiabál vele (Amy)
5) egy női karakter nem attól lesz független, hogy mindenből szexuális innuendót csinál (River, Oswald az elején, Irene Adler)
6) nincs történet, a karakterek csak átszáguldanak a díszleteken amíg sassy párbeszédeket üvöltenek egymásra
 7) nincs szerkezet, az epizódok széthullanak





Claudia a Sherlock nőgyűlöletéről beszélve részleteket olvas fel Moffat interjúiból és analizálja, miért problematikusak a kijelentései: Moffat saját állítása szerint a női rajongók csak azért szeretik Sherlockot, mert jóképű - nem az intelligenciája, a személyisége vagy Doyle stílusa miatt. 
Az adaptációja Irene Adlerről szembemegy a kánonnal és a meleg közösséggel. Irene megjelenése agyonszexualizált, a kánont megfordítva Irene veszít (a nőisége miatt) és csak addig leszbikus, amíg bele nem szeret Sherlockba; ellenben ugyanebben az interjúban Moffat nevetségesnek nevezi az ötletet, hogy John érezne valamit Sherlock iránt, hiszen "nem olyan a beállítottsága;" ergo: egy nő akkor is beleszerethet egy férfiba, ha leszbikus, de lehetetlen, hogy egy hetero férfi ugyanígy csapatot váltson ugyanazért a férfiért. Moffat egy hatalmas "no homo" önellentmondásba keveredik és: teljes homofóbiába. 
Moffat továbbá kijelenti, hogy az ő értelmezése szerint abszurd, hogy egy nő felülkerekedjen Sherlockon, és Holmes bizonyára azért tiszteli annyira a nőt, mert sunyiban belé van zúgva: mert lehetetlen, hogy másképp kivívja a tiszteletét, mint a vonzerejével. Egy nő nem lehet géniusz.
A Charles Augustus sztori eredetijében egy női kliense lövi homlokon majd tipor a fejére a zsarolónak; Moffat és Gatiss viszont egy interjújukban kijelentették, hogy ezt nevetségesnek tartják - a győzelmi pillanat az ő adaptációjukban Sherlocké. Claudia felhívja rá a figyelmet, hogy elég kínos, hogy egy viktoriánus(!) író előbb megengedte magának egy független és erős női karakter diadalmas bosszúját, mint két huszonegyedik századi férfi, akik inkább a szőke herceg fehér lovon megmentő-kliséjével tartottak, nem csak az adaptációban: olvasóként mindketten úgy értelmezték, hogy egy ilyen nő csak hazugság lehet (!!!) és biztos Holmes és Watson követte el a gyilkosságot - kifordítva a kánont önmagából.

[LINK] A Daily Dot újságcikke "Miért tarthatta meg a munkáját Moffat a Sherlock és a Doctor Who után?" címmel azt analizálja, hogy bárki más már az állását veszítette volna az olyan kijelentésekért, amiket Moffat megenged magának

[LINK] Ez az oldal pedig pontos forrás- és dátummegjelölésekel, szó szerinti és kommentár nélkül gyűjti csokorba Moffat problematikus megnyilatkozásait.
A válogatásban Moffat kijelenti, hogy az aszexualitás unalmas, hogy a biszexek érdektelenek, hogy a nők mind férjvadászok, hogy Karen Gillan személyisége nem szimpatikus neki, de megkapta Amy szerepét, mert hosszú combjai vannak ami jól működhet a vásznon, hogy a Doktor útitársainak szerepe az, hogy belezúgjanak a Doktorba, hiszen csak azért követnék őt az űrbe, hogy a terhesség gusztustalan és ijesztő, a kövér nők megrémítik, és egyéb nyalánkságok.

[LINK] Egy korábbi cikkemben pedig már kifejtettem, miért látom problematikusnak Irene ábrázolását

5, A bloody romanticen minden olyan lesz, mint az elmúlt hónapokban volt: nem lesznek friss BBC Sherlock novellák és Doctor Who történetek. A Wanderlust maradt fenn egyedül, amit - AU lévén - biztonságos távolban érzek a Moffat-univerzumtól.
Az aktív fandomok a Good Omens, a Marvel-univerzum (Avengers, X-men), a Trónok Harca, a Welcome to Night Vale, a Hannibal, az In the Flesh és a Supernatural-regények alkalmankénti Shakespeare-el. Előfordulhat, hogy a jövőben a Doyle-kánon vagy az RDJ-adaptáció nyomán fel fog kerülni Sherlock Holmes történet a szokott Holmes/Watson párosítással.

Sajnálom, ha csalódást okoztam.

29 megjegyzés:

blueeyesgirl írta...

*kalapot emel, szemet töröl* Így már értem. Teljesen megértem a döntésed, én is éreztem már így más szeretett dolgom iránt aminél egyszer csak betelt a pohár és végső undoromban a sarokba hajítottam - és azóta sem tudom rávenni magam, hogy megnézzem mi van most ott vele.
És sajnálom, hogy ez történt a fandommal... Ugyan én továbbra is tervezem nézni a sorozatot és a regényeket is szeretnèm elolvasni, lehet engem is utol fog érni a kiábrándulás de azt majd saját káromon megtapasztalom. Az egyetlen amit bánok, hogy nem mentettem el magamnak az írásaidat...:( Egyszerűen moat egy olyan kép lebeg a szemem előtt, hogy én vagyok a festő diák aki csodálattal figyelte mestere munkáit, és ledermedve áll a tűz előtt, amit a mester rakott, mert a múzsája meghalt, számára meghalt, a képeket pedig a lángokba veti. És a diák megérti, csak nem képes felfogni: az a sok festmény, sok munka, sok szépség egyszerűen csak porrá lett és tovaszáll a szélben. (Hatalmas nagy oldalra pillantásodat kérem a túlzott fentköltségemért de tényleg ez futott át az agyamon.)

Raistlin írta...

Jajdrágámköszönöm. Köszönöm, hogy megérted. (A mester vonalat tagadnám, mondjuk.) Én remélem, hogy örömöd lesz ezekben a fandomokban, és nem ér utol a kiábrándulás; az eredeti Doyle-történeteket viszont mindenképpen ajánlom, mert zseniálisak, izgalmasak, szórakoztatóak, frissek és gyönyörűek. ;u;

Kija írta...

Én teljes mértékben megértelek.Utáljuk együtt Moffatot!
Nekem a Doctor Whonál telt be annyira a pohár, hogy képtelen vagyok bármihez hozzányúlni, aminek kicsit is Moffat szaga van. a BBC Sherlock harmadik évadának is csak az előzetesét láttam (azt se magamtól), és... ésésés... a lényeg az, hogy tényleg megértelek. Sajnálom azért a fandomokat, bevallom, én még sutyiban olvastam a Sherlock, Doctor Who fanfictionjeidet. (Le vannak mentve, sőt néhány ki is van nyomtatva)

Raistlin írta...

Kija, elvetemült vagy és szeretlek. De igen. Moff'. A Doctor Whonál feltűnőbb, amit művel, mert teljhatalma van a teljes széria felett - sokáig reméltem, hogy Gatiss majd féken tartja, de benne is csalódnom kellett (avagy újabb bizonyíték arra, hogy az, hogy valaki meleg, még nem garantálja, hogy szociális érzékenységet is kifejleszt. kár érte, mert ő legalább írni tud.)

margaery írta...

*hallelúját zeng amiért lementette a a kedvenc Sherlock ficét* Teljesen megértem a véleményedet Moffattal kapcsolatban és köszönöm ezt a bejegyzést, mert igazából egyáltalán nem néztem utána, hogy ki is ő vagy milyen ember. Bár a BBC Sherlock ficeket nagyon sajnálom, mert szerettem őket és igazából *kínosan feszeng* ennek ellenére még(!) a fandomban vagyok.Bár közel sem sajnálom annyira mint a RDJ féle Sherlock történeteket, amiket láttam, hogy vannak de nem olvastam el "majd később" alapon.:( Szóval csak azt akartam mondani, hogy köszönöm ezt a számomra "leleplező" cikket és remélem "cserébe" Trónok Harca ficekre számíthatok a közeljövőben.:D
(jé, még csak ez az első hozzászólásom az oldalon?)

Raistlin írta...

*felhinti rózsával az udvart a királynőnek* *ad citromtortát* *minden*
NAGYON illene már kiszenvednem magamból valamit Trónok Harca terén, de pangok; a legutóbbi próbálkozásom, a "Nesze, rizikó" nagyon rosszul sikerült (bár az olvasók szerették), és azzal a lendülettel adtam fel az ötletet, hogy írok pár rövid és kockázatmentes fluff-AUt. Lehet, meg kéne próbálnom újra, és bár minden szerelmem Throbbéké, szívesen kísérleteznék más párosokkal is, valamint egy jó ideje várat már magára egy Hannibal/GoT crossover, amit csak azért nem írtam még meg, mert elejétől a végéig a fejemben van, és unnám legépelni, annyira előttem az egész. Egy ponton ezen is úrrá kell lennem, mert nagyon-nagyon kíváncsi vagyok, nektek hogyan tetszene ;u;

Caty írta...

Szia! Teljes mértékben megértelek. Úgy cselekedj, ahogy a szívedben érzed, ha ezt kellett tenned, akkor ezt. Én is éreztem, hogy valami félre csúszik, a 3. évadot nyögve néztem végig. Míg a második után írni akartam a fandomba, utána annyira eltaszított magától a Moffat által kreált világ, hogy nem bírtam visszamenni. Azóta se tudok írni. Tegnap este megnézetem a DW-t. Ez az első rész egyenlőre még bizalmat szavazok neki, de nem esett olyan jól mint régen. Megértelek. Igazad van.

Raistlin írta...

Nagyon-nagyon szépen köszönöm a támogatást, rengeteget jelent <3

Névtelen írta...

Egy világ tört össze. Őszintén szólva soha nem néztem utána Moffatnek, de mindig is imádtam a sorozatait és - érzem ahogy mindenki ferdén kezd el nézni rám - a karaktereit. Amy példakép a szememben. Szerettem nézni ahogy flörtölős tiniből, aki évekig vár a Doctorra, igazi anya lesz, aki a szó legjobb értelmében nő és megvédi a szeretteit. Szerettem hogy nem szerelmes a Doctorba. Szerettem hogy annyira skót. Ha már itt tartunk, a skót-angol ellentét állandó feltűnését is imádtam. Moffat 11ese az én Doctorom és ez szerintem nem is fog változni. Az, ahogy a melegséget kezeli a sorozataiban... valahogy nekem olyan természetes volt. Vastra kapcsolata Jennyvel és a meleg pár a Good man goes to warban mintha azt testesítette volna meg hogy nincs különbség ember és ember közt, mert akármelyik heteró pár lehetnének az utcáról ugyanazokkal a gondokkal és nehézségekkel. De ennek a tükrében teljesen más jön le. Ha párbeszédet írok mindig azt a dinamikát keresem amit Moffat megteremtett. Én ismeretlenül is szerettem és tisztelteltem a sorozataiért és most nem tudom mit gondoljak róla. Basszus sírok :/

Raistlin írta...

no, ezért nem nagyon akaródzott megírnom ezt a bejegyzést - mert rohadtul fáj, amikor az idolok alatt meginog majd szétreped a márvány-talpazat. ugyanakkor azt hiszem, ez szükséges egy író fejlődéséhez, felismerni és meglátni a problémákat a(z egykori) példaképeink írásában, hogy mi már ne kövessük el azokat. mindeközben *ölelés*

LadyLoss15 írta...

Először kézzel-lábbal tiltakoztam, és nem értettem, HOGYAN vetemedhet valaki ilyenre?! o.O Aztán továbbolvastam. Háát....nem örülök, de meg tudom érteni a döntésedet. Nagyon sajnálom. Azok JÓ ficek voltak. Nem csupán jók. Szuperek. Imádtam mindet. És az első két évad BBC Sherlockot is. És az összes pre- és post-Reichenbach ficet is. AZokat nagyon sajnálom. :((( Nem ezt érdemelték.
*gyászos fejhajtás* - a barátom most hülyének néz, és újabbat harap a sajtos zsemléből... *szipog egyet* *szipog kettőt*
Azért köszönöm, hogy olvashattam őket. Nem egyszer. Sokszor. :) Remélem, visszatér még Sherlock az írásaidba, ha teljesen másképp is.
Ui.: Ilyen kurzus LÉTEZIK?? Ilyen kurzusok léteznek?? Oké, MOST dőlt el, hogy anglisztikára megyek. Eddig csak erősen érett a dolog. Most eldőlt. Köszönöm. Már tudom, miért fogok holnap 3 magyar tételt kidolgozni, hogy meglegyek mindegyikkel elsejére, amit kért a tanár. KÖSZI :) Megint.
LL15

Valerin írta...

Szia.
Nagyon hiányoltalak az elmúlt időkben. Illetve hiányoltam az olyan írásokat az oldalról, amikhez esetleg tudnék írni véleményt. Egyedül a Drunk on your... címűt olvasom, bár még oda sem írtam, amiért ne haragudj. Őszintén mondhatom, hogy Te voltál az a személy, aki megismertette és "megszerettette" velem a BBC Sherlock sorozatot. Talán ez neked nem öröm, én viszont mindig is szeretni fogom az első két évadot. A harmadik egyes részeit is, de nem az egészet. Én is éreztem, hogy ott valami elromlott. Minden esetre most egy kicsit meghaltam. Mindig jól esett a tudat, hogy ezen az oldalon fenn vannak azok az írások, amiket szeretek, és amiket bármikor újra elolvashatok. De most már nincsenek. Persze a többi történet is csodálatos, de... Megértem a döntésed. Egy olyan kérdésem lenne még, hogy ha nagyon kérnénk, lenne-e rá lehetőség, hogy megkaphassunk néhány történetet? Hogy le legyen mentve a gépünkre, és továbbra is gyönyörködhessünk benne? Ha nem, megértem, de persze nem fogom megállni könnyezés nélkül.:( További sok sikert.:)

Raistlin írta...

LADYLOSS, vigasztalódj anglisztikával; a kurzus már csak azért is vicces, mert pontosan ezzel a címmel tartottam prezentációt tavaly, jobb ötletem nem lévén, és már... akkor ott mocorgott bennem, ahogy kutatgattam és elemeztem, hogy ez a karakter túl értékes ahhoz, hogy elveszítsem. Túl sokat jelent.

VALERIN, én csak örülök, ha valakiben még maradt elég erő és lelkesedés ahhoz, hogy a hibái ellenére vagy azzal együtt is tudja szeretni a sorozatot. Ennek ellenére én képmutatásnak érezném, ha fedél alatt elkezdeném szétosztogatni a ficeket. Számomra megsemmisültek. Hosszú-hosszú ideje bosszantott és hátráltatott, hogy az oldalon vannak, aztán egy ponton elkezdtem magam szégyellni miattuk. Nem vagyok benne biztos, hogy ez a jelképes könyvégetés volt a helyes lépés (és mint tudjuk, "a kéziratok nem égnek el") - ritkán hallunk olyan szerzőről, akinek vissza kell vonnia a munkáit, és annál inkább bánt, hogy a lelkesedésem elvakított.

GyilkosKoala írta...

Egyébként mostmár teljesen megértem, miért törölted le őket. Mármint n is úgy lennék vele, hogy akár egy csomó fanficiért sem fogok az elveimmel szemben menni. Szóval szerintem ez érthető :) Rendben én twitteren láttam a kiírásodat és egyből elkapott a sírni-fogok-bakker érzés. Egyébként Moffat egy pöcs, de te ezt jobban kielemezted, szóval itt is egyet kell, hogy értsek veled.
Annak viszont örülök, hogy fenn maradt az az egy Sherlock ficed, amit mondog el akartam olvasni, de sosincs rá időm/kedvem/hangulatom.

Szóval szerintem teljesen érthető miért törölted őket, bár gondolom, ha valaki nagyon szeretné csak lementetted valahova, vagy valami.. ouo" Ígyö csak ennyit szerettem volna. /Egyébként gyönyörű a tetoválásod. *o*/

Raistlin írta...

nagyon szépen köszönöm ;u; igen a twitterem az erőst ühm, feszültségleveztőként funkcionál és ott talán kicsit khm, nyers voltam. csak az emmy után már komolyan viszketni kezdett a tenyerem és csak a delete gombbal tudtam megvakarni. soha szebb allegóriát.

Austen Rin írta...

basszus, nem is gondoltam volna, hogy vannak még a magyar fandomban is akik felismerték ezt.
nagyon nagyot nőttél a szememben, és hajrá továbbra is!!! <33

Raistlin írta...

*gátlástalanul lepacsizik veled és invitál hogy együtt bámuljatok rosszindulatúan a Moff' hozzávetőleges irányába*

Lidércke írta...

Hm. Egyrészt megértem a döntésed. Bár teljesen más indokból, a harmadik évad után gyakorlatilag én is kivonultam a fandomból, néha egy-egy régebbi írást teszek fel, amit sajnálnék a fiókban hagyni. Megmondom őszintén, viszonylag ritkán foglalkozom a készítők nyilatkozataival, magánéletével, máshol kifejtett nézeteivel. (Írók esetében is csak annyiban tud meghatni az önéletrajz, ami a művekbe leszűrődik.) Ami nekem elvette a kedvem, az az, hogy a harmadik évad semmi másról nem szólt, mint önmaguk ünnepléséről és vállonveregetéséről. Az egész sorozat egy belterjes cirkuszba fordult át, amely sajnos már megközelítőleg sem tudta hozni az első két széria színvonalát. Biztosra vették a sikert, és elfelejtették odatenni magukat.

Ehhez jönnek még az általad is említett problémák - a széthulló szerkezet, a hiteltelen női karakterek - és ez így együtt már épp képes annyira elrontani az élményt, hogy egyáltalán nem hat (számomra)inspirálóan.

Viszont. Én úgy érzem, a ficekkel - illetve azáltal hogy írok róluk -, a magamévá teszem a karaktereket, és sok-sok történet után egy saját, párhuzamos világ épül ki, amely már nem azonos a BBC Sherlock, vagy a Doyle-féle Holmes történetek világával, még ha ikrek is. Ez már az én világom.

Mint ahogyan, gondolom, Te is úgy érezted a Wanderlusttal kapcsolatban, hogy függetlenül tud létezni a sorozattól.

Én épp ezért nem törölném a történeteimet, mert ugyanolyan jogom van a karakterekhez, mint Moffatnak. Vagy bárki másnak.

Viszont egyre ritkábban veszem elő őket, és ha fel is merül egy-egy új ötlet, az általában a harmadik széria eseményeit teljesen figyelmen kívül hagyja. Sajnos a Reichenbach nagyon is valós öngyilkosság volt Sherlock részéről.

Névtelen írta...

Sunny-Apple
most hogy elolvastam a cikket már megértem a döntésedet. én nem igazán foglalkoztam mofattal, de így.. hát nem tudom mit mondjak... egy kicsit sokkolt. és siratom a fanficjeid amik nek miatta kellett lekerülniük innen. én szerettem őket. és sírok

Raistlin írta...

SUNNY APPLE ne szomorkodj, remélem, sokkal jobb írások kerülnek fel a helyükre - ha más fandomban is.

LIDÉRCKE, elég sok érdekes pontot hoztál fel :D És olvasóként én is a modern irodalomelmélet "a szerző halott" felkiáltásával szoktam tartani és küzdök azért, hogy a fanfiction elismerést nyerjen, mint önálló irodalmi műfaj; mindazonáltal valahogy úgy éreztem, mintha a Sherlock lenne a márka, amivel eladom a bloody romanticet. A kokain a kólában. (Ez egy gyönyörű hasonlat volt.) Tehát én szépen lezártam magamban, hogy oké, ebből sincs kedvem írni többet, ennyi volt, pihenjen az archívumban és viszlát. De hónapok és hónapok és hónapok múlva is ez volt a legnépszerűbb keresőszó, hónapok és hónapok múlva is érkeztek a kommentek, az új Sherlock-fan feliratkozók, és én úgy éreztem, hogy becsapom ezeket az embereket, mert a {br} már nem erről szól, és egyre jöttek a kérdések, lesz-e új történet, és újra és újra mondtam, hogy nem; és ha feltettem egy új novellát, amin hetekig dolgoztam, tíz látogatóból jó, ha kettő olvasta azt, és a maradék többnyire a Sherlockos-sztorikat böngészte, statisztikailag is még mindig az áll az élen. Valahogy ilyesmi érzés lehet, amikor egy publikált szerző kiad az új könyvet, és mégis minden riporter és író/olvasó találkozós az előző műve részleteiről faggatja, és azt viszik dedikálni az asztalához - ők bizonyára már vannak olyan profik, hogy legalább ne szégyelljék a zsengébb munkáikat, de szerzőként ez akkor is egy pofon; ugyanakkor elkerülhetetlen. Talán terapeutikus hatással lett volna, ha hagyom magam - az animés történetek meghagyásánál működött, a mai napig nem bánt, ha azokra kérdeznek rá, pedig isten látja lelkem, siralmasan pocsék az összes és a yaoi-hagyományok miatt alaposan problematikusak is; de akkor itt van ez az alattomos Moffat-massza, és ezzel adom el magam én, a fene nagy feminista? Én is felállok a BAFTA- és az EMMY-zsűrivel és tapsolok a korunk egyik legrosszabb forgatókönyvírójának, ennek a tehetségtelen fickónak? Még segítek neki azzal, hogy a novelláimban kimagyarázom valahogy az ellentmondásait, hogy népszerűsítem, hogy belevonok embereket a fandomba? Nem bírtam tovább, és lehet, hogy hálátlan vagyok vagy arrogáns vagy drámakirálynő, nem tudom, de Moffat számomra már nem egy ember, hanem egy fogalom, amibe nem akarom besorolni magam, nem akarok Moffat-szerző lenni, nem akarom, hogy az emberek Moffatért keressék fel a blogot, bármennyire is olcsó is a siker; de inkább legyen háromszáz feliratkozó helyett tizenhárom, akiket viszont érdekel, mit csinálok, nem pedig az, mit műveltem Moffat égisze alatt egyszer réges-régen. Nekik csak csalódást tudok okozni.

Celia írta...

Egy kicsit most meghaltam belülről.

Sherlock, az a sorozat volt, ami megszeretette velem a sorozatokat és a filmeket. Ennek köszönhetem, hogy elkezdtem a marvel filmjeit követni, az SPN-t és a Hannibalt.

Harmadik évad után keserű szájízem volt, még nekem is, aki alig válogat...

DW-t már réges régen nem követem. 11-es kalandjait feléig néztem, utána elmúlt a varáázs.

No, Moffatról hallottam egy s mást, de elengedtem a fülem mellet. De most csalódtam...

Sajnálom a ficeket, de tudom, hogy érkeznem sokkal-sokkal ficek is! c:
Csókol Celia.

Raistlin írta...

Köszönöm szépen a megértést és a támogatást <3

Ashtray_heart írta...

Szia!

Ezt a kiábrándulást csak ahhoz tudnám hasonlítani, néhány éve hogyan alakult át a viszonyom az animékkel és mangákkal...Konkrétan úgy, hogy már rájuk sem bírok nézni, és elborzaszt, hogy valamikor milyen lelkesen szívtam magamba a sok igénytelen, destruktív, rossz üzenetű mocskot. Persze tisztelet a kivételnek, Miyazaki Hayao meséit meg a Death Note-ot pl. továbbra is zseniálisnak tartom a műfajban, meg alapvetően a hagyományos japán kultúrát is tisztelem, szeretem - roppant kínos volna, ha nem így lenne, japánszakot végeztem.......de naaaaagyon sok a szenny. ^^;;

Bár a történeteket sajnálom, sokat jelentettek nekem, teljesen megértem a döntésedet - van így, hogy az ember meghasonlik valamivel, amit valamikor nagyon szeretett. Az interjúiból eddig is megvolt a véleményem Moffatról, mint emberről, de így csokorba gyűjtve még sosem szembesültem a bunkóságával, köszi hogy megosztottad velünk. :> Nevetséges, hogy egy showrunnerként ennyire inkompetens embernek Emmy-t adnak. Azt nem vitatom el Moffattól, hogy részeket írni tud (a Blink, Silence in the Library, The Empty Child, Eleventh Hour epizódjait rajongva szeretem), de az évadokon átívelő történetszálak kicsúsznak a kezéből. Az undorító szexizmusáról meg női karakterekhez való hozzáállásáról ne is beszéljünk.

Ilyen téren egyébként a Trónok harca íróiból is elegem van, most pl. sikerült kiírniuk az 5. évadból az egyik kedvenc női szereplőm a nagyon sok közül, Arianne Martellt, Dorne örökösét (jól emlékszem hogy ezt a könyvet nem olvastad? Dorne-ban nincs férfiági öröklődés; egy intelligens, önálló és összességében inspiráló női karakterről van szó) - és simán helyettesítették az öccsével. Akinek a könyvben egy sora sincs. Mert gyerek.

U.I.: Remélem nem haragszol, hogy a Szilánkpalotát anno sunyi módon lementettem, legalább az megmaradt nekem emlékbe. :3

Raistlin írta...

Sűrű és heves bólogatásaim - az animés korszakomat én is szívesen nyakon önteném benzinnel. Erősen túlzásba vittem, és válogatás nélkül és sikítva imádtam. A BBC Sherlock nekem pont ezután a korszak után jött, ez volt az átmenet, és azt hiszem, még rajtam volt a rózsaszín hályog.

Hallottam hírét a felzúdulást Arianne miatt, és meg tudom érteni. Nekem Cersei megerőszakolása is nagyon fájt (NAGYON.) de bennük még azért bizakodom. Legalább *reagálnak* a kritikára. Moffat biztos benne, hogy ő érinthetetlen, és talán ez az arrogancia húz fel a leginkább, ahogy a rajongóival bánik - hogy miért hagytam, hogy valaki velem ilyen lekezelő legyen *fogcsikor* Sokkal jobbat érdemelnek a SherlockWho rajongók, és fáj a szívem azokért a lobogó lelkesedésű fiúkért és lányokért, akik a nyakukba kapják ennek az egésznek a rosszul elkevert moslékját.

Névtelen írta...

hát igen, régen jártam erre, a cikkre hivatkozó linket is az ask oldaladon láttam meg, és azonnal tudtam, hogy most meg kell jelennem itt :D

és pontosan ez az oka az inaktivitásomnak, amiket leírtál, sikerült megfogalmaznod mindent amit én is érzek, köszönöm.
jómagam szinte kizárólag a bbc sherlock fandomban írtam, de ugyanígy kiábrándultam a sorozatból én is, a megírt történeteimet is megutaltam, de még nem szántam rá magam, hogy töröljem az egész blogot.

nem is nagyon olvasgatok már ficeket, hiszen mostanság a marveles, trónok harcás cuccok mennek, amikben nem vagyok otthon annyira, de majd csak lesz valami amit ismét megszerethetek...:)

"Sherlock és John" kalandjai nem érdekelnek többé, viszont a jó öreg Sherlock Holmes-t és Dr. Watson-t természetesen szeretem-imádom még mindig.

durva amúgy, lassan két éve lesz, hogy ráakadtam a blogodra, Istenem :D de ismétlem, remélem hamarosan lesz valami amibe beleszerethetek, és akkor eljövök ide egy jót olvasni

és mégegyszer: minden szavad igaz

-Tatienne (ha még emlékszel)

Raistlin írta...

TATIENNE hát hogy ne emlékeznék, Yamival beszéltük is sokszor, mi lehet veled, úgy eltűntél D: De akkor már értem; és büszke vagyok rád, hogy volt erőd kilépni.

Zsemle írta...

Most kicsit ilyen minden Egész eltörött érzésem van, noha maximálisan megértem a döntés okát.
Csak nincsenek szavak.

Raistlin írta...

valami jön betlehem felől és szerintem az antikrisztus az
(azt hittem 22 évesen már egyáltalán nem fogok ficeket írni, de here we fucking go)

anne_chuu írta...

Nagyon tetszettek az írásaid. Most is tettszenek. Baromira. A Sherlock is, a Marvel, az összes. Megértem a döntésedet is, sőt, egyet is értek. :) Sosem értettem teljesen Moffat logikáját, és szerintem nem is fogom.. összeszedett fantasztikus szereplőket, igy visszagondolva elég szürreális karaktereket eljátszani. Mindenki annyira logikátlan. Az egész..imbolyog, szét akar esni. Nem írok szerintem többet, mert ha most belemennék regény lenne amihez erőm meg most nincsen. :D *tapsvihar neked*

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS