a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2014. július 20.

Extreme Ways


Captain America, Bucky/pre-szérum!Steve first time fic "jó de mi lett volna ha a srácok már a világháború előtt együtt vannak érted" témakörben. Ha szuperhős lennék, én lennék First Time Fics AuThor.
megj.1: csokoládébárány tudtán és tán akaratán kívül biztatott erre a ficre. hálám purrogva dörgölődzik a lábához.
megj.2: az áttekinthető kronológiai sorrend a gyengéknek való.
megj.3: a cím az azonos című zeneszámból ami nélkül úgy sem ússzátok meg
a rajz bisouette munkája magyar bucky steve steve/bucky stucky fanfic fanfiction télkatona amerika kapitány slash bosszúállók


extreme ways


Egy koranyári est; a levegő beton-meleg, a falakról lustán pulzál, dereng a hő, de a sarokra tárt ablakokon már hűvös dől be, és a hideggel puha illatok sodródnak a lakásba. Steve a fürdőkádban hever, hason, a kád oldalán filccel megjelölt vonal, két ujjnyi magasan, meddig lehet engedi a vizet. Az ajtó tárva, a nappaliban swing szól, Steve a lábát lóbálja az ütemre, kiálló bokáját biccenti fel, előre és hátra, a kezében újság, négyrét hajtva, vigyázva tartja, hiszen Mr. Barnes-é.
Az ifjabb Barnes bependerül az ajtón - Steve felocsúdik, nem is hallotta, hogy hazaért, nem is sejtette, hogy ennyi már az idő, de Bucky Barnes, gyakorló csapos egy brooklyni bárban, ott áll, és bazsajog, a kezében borosüveg, az inge legombolva, a zakója még látótávolságon belül, de már a talajon.
- Tudod, mi van odakint? - kiált a fiú, túlüvöltve a lemezt, és a palackot a homlokának szorítja.
- Mi van odakint?
- Június! Meleg az a víz?
- Langyos.
- Jövök. - Bucky letolja a nadrágját, kilép belőle, és az inget fennhagyva a vízbe huppan. Steve engedelmesen odébb csusszan és felhúzza a lábait, majd a peremen áthajolva óvatosan a vécé tetejére teszi az újságot.
- Uhh, ember - sóhajt Bucky, és felé nyújtja a gyöngyöző borosüveget. - Egészségedre.
- Honnét van?
- Kaptam. - Bucky lehámozza magáról az inget, a kád vizébe gyömöszöli, és leveszi a peremről a szappant. Sikálni kezdi. - Hónap dolgozója.
- Erre tényleg innunk kell. - Steve megpróbálja lelogikázni a dugót, eredménytelenül. Körbenéz a zsúfolt fürdőben, amin a szomszéddal osztoznak, de egyik család se tart ott semmi használhatót. - Segítsz?
- Ááá.
Steve egy elnéző fintorral Bucky szájához tartja az üveget. A fiú kiharapja a dugót, kiköpi oldalra, a maradék parafát pedig megpróbálja a nyelvével benyomni.
Valahol itt kezd el kínos lenni a dolog.
Steve összezárja a lábait, és a térdére támaszkodva mondja:
- Lehet, nem kéne innunk.
- Nem tehetem a frigóba.
- Mikor jönnek haza a szüleid?
- Reggel.  Gyerünk, Steve, mulatni szeretnék. Hónap dolgozója! Nem is vagy büszke rám?
- Büszke vagyok rád - mondja Steve rekedten.


Amikor először megcsókolták egymást, Steve tizenhat volt. A lapos háztetőn ültek. Vihar vonult el az égen nemrégen, tavaszi zápor, a fények hunyorogva vibráltak, és Steve-nek pontosan ezek a fények kellettek Bucky vonásaira feszülve, az arccsontjaira, a durcás állára és kaján ajkaira; a villámok még a fiú szemében cikáztak és a haja nyirkosan a tarkójára tapadt.
Steve szénnel dolgozott, az ujjaival húzta meg és mosta szét Bucky portréját, ami minden réteg árnyékkal valósabbá vált. Steve a gyurmaradírral újra és újra rongyossá dörgölte a papírt mégis, és a frufruját félretűrve, összeszorított ajkakkal munkához látott megint és megint.
- Jól csinálom? - kérdezte Bucky, olyan hangsúllyal, mint aki elismerést vár azért, mennyire jól csinálja; fegyelmezetten ült, felkönyökölve, művi pózban, az eget nézve (a szeme színe, ez megérdemelné az akvarellt, a kavargó kékek és az a szürkés derengés a drága paletta millió árnyalataiban.)
- Mesterien ülsz - dünnyögte Steve. Hunyorogva a lapra nézett, és utálkozva fejet rázott. - Gyere. - Előre nyújtotta a kezét, a rajztáblával az ölében. Bucky értetlenül a tenyerébe hajtotta a fejét, és Steve, éppen csak az ujjbegyeivel, végigkövette a kemény csontok vonalát, a fülekig és vissza; vigyázzva fordította félre Bucky fejét, végigsimított a szemöldökén, aztán a hüvelykujját homloktól az orr hegyéig húzta le lassan, a szemeit lehunyva közben. Megpróbálta felmérni és kitapintani azt a tündöklést, amit a rajza nem ragyogott vissza, és az érintése alatt lassan érezte is bizseregni a fény hőjét. Az ajkak következtek, csak ujjbegyekkel - forró, nyirkos és puha volt a húsuk, alig ért hozzájuk, végighúzta előttük a kezét egy lassú mozdulatban, az ujjai Bucky álláig és nyakáig kúsztak, és csókolta őt.
A nevetséges az, hogy olyan természetesnek tűnt, mindkettejüknek.
Steve ujjbegyeiben még az érintés ingere cikázott, a szemhéjai alá zárva Bucky portréja, ami egyre tisztábban kirajzolódott, és a lélegzetét lopva száját a szájának szorította, hogy megérthessen valamit, elgondolkozva csókolta lassan és puhán, és Bucky a nyelve hegyével végigkövette Steve ajkainak vonalát, a térdére simította a kezét és úgy hajolt hozzá. Steve szeme megrebbent, elhajolva lenézett rá - Bucky puhán zihált, a haja a homlokába hullt, az ajkai pirosra csókolva és a szeme ezerszer kék és ragyogó, és Steve azt mondta:
- Ez az, maradj így! - és izgatottan a rajztábla fölé hajolt, és.
És.
A felismerés úgy érte, mint egy roham, összeszorított valamit a mellkasában és a lélegzete fennakadt. A kezéből kipottyant a kréta. Feltekintett: Bucky arcán szén, foltokban és vonalakban, ahol Steve végigsimította.  Vigyorgott.
- Mi most csókolóztunk? - kérdezte Steve elhűlve; hidegség futott szét benne, de Bucky csak vigyorgott tovább.
- Hmm! Lehet? - A kézfejével megtörölte a száját, és Steve elnevette magát, elesett, hülye kis hangon, gyakorlatilag kuncogott, a rajztábla szélébe kapaszkodva.
- Csókolóztunk! És én meg csak így - (itt lemélyítette a hangját:) - “hé, maradj így!”
- “Ezt meg kell örökítenem az utókornak!” - utánozta Bucky, pózba vágva magát, és komor fintorral firkálni kezdte a levegőt. - “A halhatatlanságnak!”
- “Sajnálattal jelentjük, hogy Bucky Barnes, életének virágában, feláldoztatott a művészet oltárán…”
Szóval nevettek, Bucky az alsó ajkára harapva próbálta lefojtani, Steve a tenyerébe temette az arcát, érezte, hogy elpirul, hogy lángban ég, és csak nevetett tovább, rázkódva és remegve.
- Te liliomtipró! - bukott ki Buckyból, a hasát átkarolva előre görnyedt, Steve vigyorogva ingatta a fejét:
- Te liliom!
Érezte Bucky ujjait a csuklóján, ahogy a fiú elhúzta a kezét az arca elől, finoman, és aztán érezte az ajkát az ajkain, és ízlelte a nevetését: belevigyorogtak az újabb csókba és Steve beletúrt Bucky hajába, az ujjai közé zárva a fényes tincseket. Bucky egészen lágyan a nyelvére harapott, elengedte, elvigyorodott, megint hozzá hajolt és csók csókot követett, a szájuk összeforrt, aztán Bucky elhajolt, hogy épp csak érintsék egymást, incselkedve elfordította a fejét, az ajkait végighúzta Steve állán és nyakán.
Steve tudta, hogy a következő, és a következő, és a következő csók kell, hogy legyen az utolsó, hogy még tréfa vagy tévedés lehessen, de Bucky úgy ízlelte őt, mintha nem tudna betelni vele.


Steve a nyirkos lepedőbe markol, a testén vízcseppek remegnek. Bucky benne mozog, mélyen és egészen, a háta, a homloka verejtéktől fénylik, van ez az enyhe, szúrós szag, ami egyáltalán nem kellemetlen, csak valóssabbá teszi őt, és Steve közel vonja és még közelebb, a combjaival karolja át, a jobbját a tarkójára simítja. Lefojtva zihálnak.
Ez lesz az utolsó alkalom.
Ez lesz talán az ötvenedik utolsó alkalom.
Ha Bucky meg tudja tartani ezt a munkahelyet, ha meg tudja tartani ezt az állást, albérletbe költöznek - és ott igazán nem tehetik meg, onnantól már tényleg nem kockáztathatják, hogy…
Bucky felnyög. Steve a szájára szorítja a tenyerét.
- Css, csss.
Bucky előre hajol, Steve vállába temeti az arcát; Steve elhúzza a kezét, a tarkójára simítja megint, a hajába markol.
- Steve - suttogja Bucky. - Istenem, Steve…
A fürdőtől a szobáig víznyomok, egy földre dobott törülköző; a konyhából továbbra is szól a swing, teljes hangerőn, a konyhában a fények égnek. Bucky szobájában sötét van, földre dobott párnákon kefélnek kétségbeesetten. Minden lökés brutális, és Steve minden egyes mozdulatot akar, azt akarja, hogy szagassa szét és sebezze meg. Buckyt akarja. Újra és újra és újra.
- Buck… - Némán formálja csak a nevet, a hangja elkopott, a sötétség szikrázik, lüktet, a teste ívbe feszül és Bucky megtartja, Bucky csókolja, Bucky suttog neki:
- Fantasztikus vagy, érted?
- Ne hagyd abba-
Nem akarom abbahagyni! Steve zokogni tudna, és Bucky mozog benne tovább.


Olyan helyénvalónak tűnt. Steve befejezte a rajzot, és hazamentek; és ő utána még megírta a leckét, és teregetés közben rádiót hallgatott, és nem vacsorázott, mert az elvette volna Bucky ízét, a bizsergést az ajkairól, amit még mindig érezni vélt és ízlelni próbált a szájára harapva. Aztán ott állt a fürdőszobában, mosta a fogát, a párás tükörbe nézett és azt mondta magának:
- Mocskos buzi.
A szemei riadtan elkerekedtek.
Mocskos buzi!


Azon a reggelen, mint minden reggelen, Bucky eléjött. Kerülőút volt, de Bucky nem bánta. Bucky nem bánt semmit.
Steve a vállával kilökte a lakás ajtaját, és Bucky ott ült a gangkorláton, az iskolai egyenruhájában (mely egy farmernadrágot is tartalmazott - idáig többszörös szóbeli megrovásban és egy szaktanári figyelmeztetésben részesült érte, de pont nem érdekelte,) valami ritmust rugdosott a vaskorlátra, da-dan-dan-da, és az arca feltündökölt, amint meglátta Steve-et - Steve pedig egyszerre azt se tudta, hogyan köszönthetné.
- Hoztam neked valamit - mondta Bucky, és a zsebébe nyúlt. Buckynak végtelen zsebei voltak, és mindig akadt bennük valami  Steve számára, csokoládé a cukrára, tartalék asztmacigaretta, ezek, meg kivágott újságcikkek, csonknyi kölcsönceruzák, és amikor még kölykök voltak, üveggolyók és színes kavicsok a partról. Bucky most egy mosolygó almát húzott elő, fényesre dörgölte a zakója vállán, ráfújt, aztán Steve felé nyújtotta.
Steve csak állt ott a lerongyolt iskolatáskájával és lerongyolt cipőjével és lerongyolt életével.
- Nem kéne ezzel a marhasággal elrontanunk a barátságunkat - mondta végül. - Tudod, hogy értem.
Bucky biccentett. Beleharapott az almába, és leszökkent a korlátról.
- Mert - folytatta Steve -, ebből csak balhé lenne. Egyikünk sem akarhatja.
- Persze - hagyta helyben Bucky. A lépcsőfordulóhoz értek.
- Te akarod?
- Lehet. - Bucky vállat vont.
- Szóval, ha visszapörgetnénk…?
- Megtenném újra. Csak nem állnék le, Steve.
Steve arcába vér szökött. Bucky megforgatta a szájában a falatot, és ránézett - lesütött szemekkel mustrálta, és a léptei megtorpantak a félhomályban.
- Ne bomolj már.
- Akarnálak.
- De nem lehet. Jó? Bucks, figyelj, lecsuknak. Hagyjuk abba. - A hangja botladozott. Szorosan a korlátra markolt. - Ne csináljuk, oké?
- Hé, hé, oké. - Bucky vállon vágta. Semmi gyöngéd nem volt abban a mozdulatban. Szorította a vállát. - Ne félj már, rendben leszünk.
- Barátok?
- Barátok.
Bucky a kisujját adta rá. Steve összeakasztotta a saját kisujjával.
- Húzd - mondta Bucky. - Látod? Na, gyere, te. Induljunk.


És persze megtörtént megint, megint és megint, és mindig pontosan ugyanazért: azért, mert tudták vagy elhitték, hogy le tudnak állni. Mert amikor másodszorra fordult elő, csak futballt hallgattak a rádióban, és a hazafutásnál Steve magához rántotta Buckyt és szájon csókolta, vigyorogva ujjongtak két sort különféle okokból és annyi volt; és amikor utána történt, a függvénytáblát böngészték félálomban, összeborulva, Steve feje Bucky vállára bukva, és Bucky egyszerűen csak közel vonta, lusta és lassú csókokat váltottak, érintették egymást - bármiféle szándék nélkül, egyedül csak a tenyér hőjéért a tarkón és a vállakon, a simításukért és a ragaszkodásukért, és utána Bucky elhajolt, és behozta a konyhából a maradék zaccot, amit valahogy leforráztak és vizes  kávévá főztek megint, és tanultak tovább.
És nem tanultak az egészből semmit.


- Ne hagyd abba!


Steve a fagylaltospultnak könyököl. Ez az első huzamosabb munkája, amit nem gyűlöl és ami nem gyűlöli őt.
A fagylaltospult a drogériában van. Ez valahogy így szokás.
A fagylaltospult kedvenc alkalmazottjaként fehér csákót visel és csíkos kötényt. Buckyn viharkabát van, amikor beesik hozzá. A haja tökéletes rendben. A rohadék.
- Van málnád?
- Nincs pénzed. Gyere vissza zárás után.
- Amúgy szia.
- Aha.
- Hm. - Bucky a kézfejével megdörgöli az orrát. Ennek nem kéne vonzónak lennie. Ennek egyáltalán nem kéne vonzónak lennie. - Mikor végzel?
- Hétkor.
- Jó.
- Ebédszünet?
- Az.
- Akkor egyél, az istenedet.
- Adj fagyit!
- Nincs rá pénzünk! El veled. - Steve hessegeti.
Bucky akkoriban a postánál dolgozott. Ki nem állhatta, de Steve titkon irigyelte érte. Őt még  újságkihordással se bízták volna meg, Bucky meg vállalati motort kapott a nagyobb kézbesítésekhez.
Legalább be tudtak segíteni a számlákkal.
Kajára így se jutott sok.
Részletkérdés.
Bucky visszajön hétkor. Kiöltözve. A karján Steve legjobb (egyetlen) öltönyével.
- Na! Hová megyünk?
- Hát kérlek - jelenti Bucky ünnepélyesen, és egy rövid és felesleges hatásszünet után szerényen folytatja: - a Brown-lányokat visszük randevúra.
- A Brown-lányok? Testvérek?
- Japp.
- Az nem fura, a testvéreddel együtt randizni?
Bucky vállat von.
- Én is szerveznék duplarandit a tesómmal.
- Te, barátom, képes lennél akárkivel szervezni duplara-
- Csitt, öltözz.
Buckynak volt egy húga. Három évesen halt meg. Steve nem ismerte.
- “Csitt, öltözz” - utánozza Steve, grimaszol, és a raktárszoba felé indul. Bucky zsebre vágott kézzel követi. - Megmentettem egy keveset a fagylaltból. Tölcsérem nem maradt. Lenyalhatod a kanalat, de utána mosd el.
- Jó.
- Tényleg mosd el.
- Jó.
Steve lecibálja magától a kötényt, a sapkát, és kibújik a pólójából. Bucky tartja neki az inget.
- Óvatosan, kivasaltam neked.
- Le fogom hányni.
- Nem vagy jól?
- Ideges vagyok.
Olyan opció nincs, hogy nem mennek. Ez tartja össze az egészet. Emiatt lehetséges, hogy Bucky letérdeljen elé, ráadja a még langyos szövetnadrágot, és bekapcsolja neki az öv csattját.


A szabály ez: a legfontosabb, hogy majd feleséget találjanak. A legfontosabb, hogy családot alapítsanak. Ez az amerikai álom.


Fulladozva smárolnak a sikátorban. Steve keze Bucky derekán, Bucky marka Steve fenekén, a pergő téglafalnak dönti, a cipőjük alatt kövek csikorognak.
A Brown-lányok leléptek.
Az este elméletileg egy katasztrófa volt.
Bucky Steve térdei közé ékeli a combját, és a fiú tehetetlenül elkezdi mozgatni a csípőjét, beesett mellkasa megvonaglik megint és megint, és a lélegzete elakad, ahogy Bucky a nyakára szorítja a száját.
Ilyesmit először csinálnak.
Bucky borostája karcol, a csókja lágy, a foga durva, az ágyéka kemény. Steve szíve egyre dübörög, dübörög, dübörög, minden csontja olvadó vas már, félvakká szédül és talán egészen süketté, nyöszörögve Bucky széles vállába mar, az öklébe gyűri az ing anyagát, zihál, zihál, zihál, és egyetlen kis nyüszítés az a “ne,” egyetlen lélegzetvétel, de Bucky rögvest hátralép, Bucky kezei a fenekéről a derekára siklanak, és Steve az ujjbegyeit érzi csak, egy érintés, “itt vagyok.”
Bucky szeme fantasztikus fénnyel ég, az arca kipirult, az ajka kipirult, a frizurája pedig ennyi volt. Steve kábultan túr az izzadt tincsek közé, Bucky az érintésébe simul, a tartásában van még valami elemi és ösztöni, de ebben a gesztusban csak hála él.
- Sajnálom - mondja Steve, és kaparja a torkát, mi mindent öklendezhetne elő még törvényekről és hibás döntésekről és szerelemről.
- Semmi-… Semmi. - Bucky még egy lépést hátrál, és a válla felett átnézve az utcát kémleli. Steve maga mellé ejti a karjait. Az utca üres.
- Sajnálom - ismétli Steve, és Bucky tudja, mire gondol, átkarolja a vállát, és így támogatják egymást vissza a valóságba.
A helyzet az, hogy túlságosan is úgy érződik az egész, mint egy vereség.
- Szeretnék lefeküdni veled - mondja Steve, halkan, a szája alig mozdul. A szava mégis határozott. - Sokat gondolkoztam rajta, szeretném.
- Sokat gondolkodtál rajta, mi? - Bucky vigyorog. A karja megfeszül, mintha közelebb akarná húzni, de már túl közel vannak az utcához, a nyílt terephez, az emberekhez.
- Majd… Ha még a héten… De ma nem.
Bucky bólint. Bucky hazaviszi. Bucky levetkőzteti és ágyba fekteti, mert Steve túl erőtlen addigra, mert túl sokat ivott, mert mindketten túl sokat ittak. Bucky mellé bújik és virraszt felette, a csuklóját a kezébe véve. A pulzusát ellenőrzi.
Steve szíve rosszul működik, az orvosok ezt mondják.
Steve egyre biztosabb abban, hogy igazuk van.


Reggeli közben Steve azt kérdezi:
- Tudod, hogyan kell csinálni?
- Mit?
- Azt.
Bucky belérúg az asztal alatt.
- Naná.
- De fiúval?
- Ühüm. Elmondjam?
- Én is tudom. De hogy te tudod-e.
- Tudom.
- Csúcs.
Esznek tovább.


Steve rendre emlékeztette magát, hogy a dolog a lányok miatt működik, hogy a dolog (aminek neve vagy meghatározása nem volt) csak addig élvez létjogosultságot, amíg semmin nem változtat.
Addig, ameddig a szekrényét pakolva a gimiben Norma Adams vihogva ingatja a fejét:
- Ez Barnes legszentebb magánügye!
- Szent, no persze!
Norma nem viselt melltartót. Négy-öt lány állt körülötte. Steve a többiektől úgy tudta, hogy a lányok mindig pusmognak és rejtélyes pillantásokat váltanak, de ha ő ott volt, csak azt látta, hogy harsányak, mint bárki más. Talán mert Steve-et nem tartották fiúnak. Vagy embernek. A jelenléte nem számított.
- El kell mesélned!
- Mondtam már, moziban voltunk!
- Jó, de és?
- És anyuék csak éjfélre értek haza…
- Neeem!
- De, szóval - felhívtam!
- De mi volt?
- Jaj, drágáim, hát semmi, csak mocskos, mocskos szex!
A kezüket a szájuk elé kapva nevettek. Az egyikük azt kérdezte:
- Hányszor?
Norma feltartotta három ujját, és az ajkaira harapva felvonta a szemöldökét.
Steve azon kapta magát, hogy mosolyog.
Buckynak összejött a randija.

Bucky szülei Blair nénikénél vannak látogatóban, aki hamar Steve kedvenc családtagjává válik, Barnes-ék ugyanis mindultalan őt vizitelik, és akkor a lakás övé és Buckyé, és akkor ők egymáséi.
Steve lefürdik, és mindegy, meddig áztatja magát, érzi magán a hűtőpult-szagot és a drogéria-szagot; nem kifejezetten kellemetlen, csak valahogy , és ha választhatna, akkor úgy illatozna, mint a drága kölnik a parfümosztályon. Már kétféle férfi-illatot is árusítanak.
Felveszi a pizsamáját, és feleslegesen hosszan fésüli a haját. Soha nem fog megállni a választék mentén. Soha az életben.
Aztán leül a nappaliban. És vár. Lámpát nem gyújt.
Bucky nyolc körül esik haza, előbb a táskáját hajítja be az ajtón, az métereket csúszik a csempén.
- Venni fogok egy hangtompítós puskát - mondja, ahogy felvágja a villanyt és lerúgja a bakancsát -, és fejenként levadászok mindenkit, aki nem írja ki a rohadt nevét a rohadt postaládájára. Mármint olyan nagy kérdés ez? Meg fogom ölni mind!
(Bucky az egyiküket tényleg megöli majd, de az sokkal később van. És nem a postaláda miatt.)
- Hello - mondja Steve.
- Fürödtél? Leengedted a vizet?
- Igen. Bocs.
- Annyi baj legyen. Mizújs feléd? - Kiér Steve látószögéből, és a víz zubogni kezd. Steve hátrahajtja a fejét a díványon, és a ventillátoros csillárt bámulja a plafonon. Elég ronda.
- Bucks? - kiált utána.
- He?
- Lefekszel velem?
A víz zubog. De hát a fenébe, mit mondhatott volna?
Bucky behajol az ajtó keretén. Vigyorog.
- Lefeküdhetek veled?
- Hát, próbáljuk meg?
- Figyu, lefürdök, neked meg nyomás az ágyba. Bevetted a-
- Igen. Mind.
- És megetted a májat is?
- Igen. - Steve-nek a gyomorbaja miatt  napi fél kiló nyers májat kellett megennie. B12 vitamin, te csodás. Többnyire kihányta. - Nagyon szexi voltam közben.
- Nagyon szexi vagy - dalolja Bucky, és visszaoldalazik a fürdőbe. Steve lebámul a lábaira - a lúdtalpára, konkrétan; és eszébe jut a himlőhelyes válla és a kiugró gerince és az övsömör hagyatéka a combjain, amiket rendben, Bucky már mind látott, de amiket Bucky meg fog érinteni ma este, és miért akarja Bucky-
- Szedd össze magad, Rogers - motyogja, és összeszedi magát. Bucky szobájába megy, ami egyben a gardrób, ami egyben a spájz. Az alacsony plafonról még mindig lelógnak azok a repülőgépmodellek, amiket sráckorukban csináltak, és amik igazán nagyon rosszul sikerültek. A polcnyi konzerv, a hűtőláda és egy vasalódeszka mellett elmanőverezve eljut Bucky ágyáig, és a rugók megadóan nyekkennek alatta. Steve szereti ezeket a nyikorgó rugókat, abba az illúzióba ringatják, hogy van súlya. Steve viszont úgy hat éves kora óta nem volt konkrétan Bucky ágyában, amikor is kipróbálták a Bloody Maryt, bloodymary-bloodymary-come-from-hell és valami  zaj volt az utcáról és beijedtek és hajnalig nem jöttek elő a takaró alól.
Ez még mindig ugyanaz a takaró. Buckynak már bőven kilóg alóla a lába. Steve végigsimít rajta, aztán mélyeket lélegzik. Elbambulva azon mereng, levegye-e a pizsamáját előre, de fura érzés lenne. Felkönyökölve bámul a félhomályba, az utcalámpák sárga fénye felfut a falakon, és ha elhalad egy autó a közelben, fehér sáv úszik végig a plafonon.
Nem olthatnak villanyt.
Bucky beállít, és Bucky (természetesen) teljesen meztelen.
- Áthívtam még két haveromat, rem’ nem baj. - Feltartja a kezét. - Ő vazelin, ő pedig óvszer-úr.
- Szevasztok, srácok. Mit csináljak?
- Hát a pizsi például nem fog kelleni. Levegyem én?
- Aha.
- Jó. Izgulsz?
- Azt hittem, majd felizgatsz.
Bucky az ajkaira harapva vigyorog.
- Szép. - Megközelíti Steve-et, a csípője a vállaival együtt ring; úgy jár, mint aki kézen foghatná a világot és sétára hívhatná. Steve ölébe térdel, a kezében tartott holmikat az ágyra helyezi, és elkezdi legombolni róla a pizsamáját, őrült lassan. Steve érzi a lélegzetét a homlokán. Steve nem tudja, hova tegye a kezeit, csak ül meredten. Egyre meredtebben. Bucky egy ponton elunja a műveletet, felgyűri a flanelfelsőt és a kulcscsontok közé csókol, bíbor foltot szív Steve fakó bőrére. Steve elfojt egy nyögést.
Nem lehetnek hangosak.
Szeretkezz láthatatlanul.
- Ez eddig tart?
- Tempózzam meg?
- Hát, aha?
- Feküdj hátra.
- Annyira azért-
- Ezt itt levesszük. - Bucky nagyon óvatosan húzza le róla a pizsamanadrágot, aztán elvigyorodik. - Ó, helló.
- Fogd be.
Bucky felmosolyog rá, és hátraszántja a haját. Steve elfojt egy káromkodást.
- Ezt ne csináld. Illetve csináld.
- Mit?
- A hajaddal?
- Ó? Már tök hosszú. - Bucky hátrarázza egy kicsit a tincseit. Steve közéjük fúrja az ujjait, ahogy Bucky végigcsúsztatja a tenyerét a mellkasán, a hasán, fel és le, cirógató mozdulatokkal. - Nem bánod, ha…? - A hüvelykje a szeméremcsont felett körözik.
- Arra várok. Így konkrétan.
Bucky rásimítja a tenyerét az ágyékára. Bucky tenyere cserzett és forró, Steve nekifeszül az érintésnek. Bucky nem engedi el a tekintetét.
- Fura érzés lesz. Ha túl sok, rúgj belém, és megyünk lassabban. - Ezzel elhúzza a kezét, és beleköp.
- Ezt így kell?
- Mi, te nem így csinálod?
- Hát, én nem-
- Nem szoktad?
- Ühm.
- Részemről a megtiszteletés.
Steve felnyüszít, ahogy Bucky csuklója mozogni kezd, és a vállába kapaszkodik. Felköhög.
- Css. Lélegezz.
- Rajta vagyok.
Bucky megcsókolja, a száját a szájának tapasztja és megosztja vele a lélegzetét; a szorítása erősödik, és a ritmus gyorsul és pulzál.
- Nézzenek oda - suttogja Bucky. - Olyan csinos vagy így. - Csókot lehel az orra hegyére, mélyen a szemébe néz. - A számba vehetlek?
- Arra még… arra még gyúrok szerintem.
- Sebaj. Mmm, mit szólnál, ha csatlakoznék?
- Na, azt már kérni akartam.
Bucky elhúzza a kezét, és előre tolja a csípőjét. Összefeszülnek. Steve levegőért kap, és ismét felköhög. Végigcikázik benne a pánik, hogy be fog fulladni, mielőtt ennek a végére érnének, hogy nem tudja megcsinálni; a szíve szúr és a feje lázasan szédül, és nem tudja, ez mennyiben gyönyör és mennyiben betegség. Bucky összefűzi az ujjaikat, a kezére szorít.
- Hé, itt vagyok.  
Steve felköhög megint, de felerőltet egy hálás vigyort. Bucky a nyakába csókol, elhajol.
- Igyál egy pohár vizet, rendben?
Steve bólint. Bucky felülteti, és a kezébe nyom egy bögrét. Steve keze túlságosan is remeg, szóval Bucky segít neki leküzdeni a kortyokat, aztán lecsókolja a cseppeket az ajkairól. Összetámasztják a homlokukat.
- Jobb? Hozzak még?
- Jobb. Gyorsítsunk rá.
- Tuti?
- Tuti.
- Feküdj vissza.
Bucky a dereka alá gyűr pár párnát, aztán lecsavarja a vazelin kupakját. A krém éles szaga szétfut a hűvösben.
- Kényelmesebb lenne neked, ha hason lennél.
- Látni szeretném az arcod.
- Ez mondjuk kölcsönös. - Bucky megint vigyorog, és Steve nem állja meg, hogy ne viszonozza, mert egyszerűen annyira boldognak tűnik, és talán még sosem látta ilyennek, ennyire-ilyennek; és a krém hideg és kicsit bizserget, ahogy Bucky szétkeni a felső combján és mélyebben, és ő még mindig vigyorog, akkor is, amikor Bucky rövid figyelmeztetés után belécsúsztat egy ujjat.
- Jé - jegyzi meg Steve, és Bucky akkor elröhögi magát.
- “Jé?” - ismétli. - “Jé?!
- Hát fura, na, jó? Te próbáltad már?
- Csak magamnak, hogy tudjam, neked milyen lesz. Kábé.
- És milyen volt? - Steve próbál közönyösnek és összeszedettnek hangzani. Bucky meg vér komolynak:
- Sírtam kínomban. Átbőgtem az éjszakát, csak nem láttad. Terhes is lettem. Ikrekkel. És tífuszt kaptam, kettőt.
- Ha-ha, aha, de tényleg fáj?
- Nem; ez most fáj neked?
- Nem.
- Akkor hozzáadok még egyet.
- Mennyi lesz összesen?
- Az öklöm.
- Dögölj meg.
- Na az nagyon kínos lenne. Milyen ez így?
- Okés.
- Majd szólsz azon a ponton, amikor jó lesz? Vagy rossz.
- Fel fog tűnni, asszem- micsi-- ah!
- Óóó - búgja Bucky -, ez volt az?
- Hah- ‘sziszem?
- Szexisten vagyok - mondja Bucky büszkén. - Steve, annyira tök szuper lesz.
Steve már nem tud mást, csak feltartja a hüvelykujját. Bucky a szájába veszi és ráharap, aztán lehajol egy csókért. Vagy félremegy, vagy eleve Steve álla volt a cél; Steve azért gátlástalanul elvigyorodik.
- Egyem azt a szívdöglesztő vigyorod - dünnyögi Bucky. Egyáltalán nem hangzik gúnyosnak. Steve-ről már szakad a verejték, ami tiszta hülyeség a teste részéről, de Bucky úgy fest, bóknak veszi: szabad kezét a derekára csúsztatja, csitítva simogatja a hátát, és ami azt illeti, az érintése tényleg megnyugtató, tehát amikor azt kérdezi:
- Kész vagy, szépfiú?
Steve halál egy nyugalommal bólint. Aztán a lepedőbe markol.
- Várj-várj-várj, nem fogsz beférni.
- De igen!
- De nem! Erre gondolhattunk volna korábban is. Mármint… - Bucky felé gesztikulál.
- Igazából köszi, de be fogok férni.
- De hogy?
- Megmutassam?
- Francba, igen! - Steve a tenyerébe temeti az arcát, és vár. Hallja Bucky szusszanását, és a fiú félrehúzza a tenyerét.
- Nézz rám. Jó?
- Jó.
- És ha fáj…
- Szólok, szólok.
- Segít’sz?
- Höh?
- Az óvszerrel.
- Ja, oké.
Amikor megpróbálják felrakni a kotont, Steve úgy dönt, hogy messze ez a legfurább része a dolognak. Valahogy megnyugtatja. Bucky ismét kézbe veszi a vazelint, előkészíti mindkettejüket, aztán végigfekteti Steve-et a matracon. A rugók felnyikordulnak megint.
- Ami most jön - mondja Bucky -, arra volt egy tök jó szövegem, de elfelejtettem. Röhögtél volna. Valami alagutas dolog volt. Le kellett volna írnom.
- Ja, és közben a képembe nyomod a füzetet?
- Nem, ezt nyomom beléd!
Steve felnevet, ahogy Bucky belé hatol, és a fiú arcán ott van az a hülye pimasz vigyor.


Az a hülye pimasz vigyor.


Steve-nek egyetlen fotója van Buckyról, és arról ez a mosoly tökéletesen hiányzik. Gondolkozik azon, hogy magával vigye.
Valószínűleg szabályellenes. Na persze. Ők, meg a szabályok.
A Stark Expo után táncolni mentek, de Bucky nem érezte jól magát (Bucky látványosan nem érezte jól magát, ami nagyobb újdonságszámba ment, mint egy repülő autó,) és a lányok hamar leléptek. A pultot támasztva Steve megjegyezte:
- Azt hittem, össze akarsz bújni velük. Akár mindkettővel. Olyat már csináltál?
- Menjünk haza. - Bucky felhajtotta a söre maradékát, ami húgyszagú volt és keserű. Bort érdemelt volna vagy pezsgőt, tósztot és táncot, meg egy olyan barátot, aki nem cseszi szét az utolsó civil estéjét. Steve zsebre tett kezekkel követte.
Bucky még mindig az egyenruháját viselte. Bucky innentől pár évig ezt fogja viselni.
Egy normális embert, ha frontra küldik, azt úgy mondja el: “képzeld, frontra küldenek!” - Bucky egy szó nélkül és menetre készen toppant elé egy sikátorban. Steve gyűlölte volna, ha nem lett volna annyira átkozottul büszke rá.
Bucky túl részeg volt hozzá, hogy betaláljon a zárba a kulcscsal. Steve kisegítette, a kezük összeért.
Valahogy kifejezetten mulatságos volt, ahogy mozogtak egymás körül, az a rengeteg bitang férfias vállonveregetés és bratyis ölelés. Na persze.
Amint beléptek a lakásba, Bucky a falnak döntötte. A levegő elnehezült az alkohol és a dohányfüst maró szagától és attól az illattól, ami Buckyból lüktetett.
Pár hónapja már nem csinálták ezt. Sokszor egyszerűen csak hónapokra leálltak, aztán volt egy hét, amit végigkeféltek, aztán megint semmi. Aztán megint azok a gyáva gesztusok.
Bucky kőkemény volt. Steve letérdelt elé, és lecipzározta a sliccét. Legyűrte magáról a zakóját. Bucky elködösült tekintettel figyelte, és az arcára simította a tenyerét. Amikor felnyögött, a hangja sírósan elcsuklott.  
Utána lefürödtek, külön-külön. Steve Bucky pizsamájában ült az étkezőasztalnál.
“Tudok önnek adni egy esélyt. Csak egy esélyt.” A doktor ezt mondta.
Bucky kijött a fürdőből, a dereka körül fehér törülköző. Hajnalodott. Levette a tányérsapkát a komódról, ahová kikészítette, és Steve fejébe nyomta.
- Katona - mondta. - Hadd nézzelek. - Az álla alá simította a kezét.
A sapka túl nagy volt Steve-re.
- Hazajössz, érted? - motyogta Steve. - Haza kell jönnöd hozzám.
- Hozzád ha kell, jövök gyalog, a francba is. Vagy átúszom azt a rohadt óceánt. - Az asztal peremére huppant. Steve levette a sapkát. - Hiszek benned, tudod? Szét fogod rúgni a seggét az összesnek. Ha meg nem megy, fuss át a lábuk között.
- Kösz.
- Sosem tanítottalak meg rendesen ütni. Így kell. - A kezébe vette Steve kezét, a hüvelykjét az ujjaira hajtotta. - Látod? Fordíts rá, és a bütyökkel üss, de a legjobb csuklóval. Úgy betöröd az orrát.
- Remélem, azért adnak egy puskát.
- Fene tudja, azt hogy használják. - Bucky hangja megint megremegett.
- Aludnod kéne - mondta Steve lágyan. - Majd írok neked.
- Rendes tőled. - Bucky kiengedett egy nehéz lélegzetételt, aztán kihúzta magát. - Gyere. Hatkor indul a hajó.
Egy emeleteságyuk volt, biztos ami biztos. Bucky egyszerűen bedőlt az alsó szintre, törülközőstül. Steve mellé mászott. A hátába fúrta az arcát. Bucky egy darabig mozdulatlanul feküdt a falhoz simulva, aztán Steve felé fordult. Közel vonta.
- Annyira hülye vagy - suttogta. - Annyira bátor. Én félek, tudod? Annyira kibaszottul félek, és féltelek, mint a hülye. Bele fogok kattanni. Tudtad, hogy egy csomóan bekattannak a háborúban? Annyira bekattannak, hogy már azt se tudják magukról, kicsodák.


A hajó lomha nagy vasszörny, az öbölben horgonyzott, és a partján csupa nő állt, feleségek és édesanyák; és Steve, persze. A fiúk a fedélzetről integettek, az egyiküket a társai lelógatták, hogy megcsókolhassa a menyasszonyát. A lány terhes volt.
Késve érkeztek, Buckynak rohannia kellett. Futólag átölelte Steve-et, kicsit megemelte. Steve nem tudott mit mondani. Mit mondott volna? (“Szeretlek.” “Szeretlek, Bucks.”)
- Hősöm - végül ezt mondta neki. Végül végignézte, ahogy a hajó gőzt okádva nekiindul.
A doktor azt mondta, délre kell visszamennie a támaszpontra. Délig Steve Brooklynban bolyongott, a célját vesztve és bénultan, és nem mert visszamenni a lakásba.
Amikor visszament a lakásba, telezokogta Bucky télikabátját.


Aztán onnantól fogva jó képet vágott a dologhoz.


Háború volt.


- Úgy éreztem, hogy a testem egy fegyver - mondja Steve sokkal később, 2014-ben. - Hogy nem hozzám tartozik. Megfelelt a célnak - hatékony volt - de egyszerűen nem volt az enyém. Volt ez a visszatérő álmom, hogy letépem az arcomat, mint Schmidt. Hogy mi lenne alatta. Hogy ha leszaggatnák ezt a sok húst, ott lenne alatta egy kicsi csontváz a görbe hátával, és azt mondanák neki: “minket nem verhetsz át!”
Bucky nem felel. Bucky talán nem is figyel. Nézi őt, de a tekintete fókuszálatlan, üveges. Órákig tud ülni mozdulatlanul és szótlanul. Órákig és órákig és órákig.
Steve rámosolyog, és megvonja a vállát. Új mondatba kezdene, amikor Bucky azt mondja hirtelen:
- Ez ismerős.
A hangja rozsdállik. Három napon belül most szólalt meg először. Steve ragyog rá.
- Te mutattad meg nekem, hogy igenis hozzám tartozik, és… - Bucky keze után nyúl, de Bucky elrántja a karját.
Bucky nem szereti, ha hozzáérnek. Bucky nem szereti, ha Steve hozzáér.



Steve Bucky térdei között hevert, amikor visszatértek a HYDRA-bázisról. Az első estéjük abban a földszagú tiszti sátorban, amikor kopogott az eső, és Bucky végigfuttatta az ujjait Steve izmain. Bucky azt hajtogatta:
- Egészséges vagy. Jól vagy, Steve.
Bucky érintése maga volt a hazatérés, elsimította benne azt a fojtogató honvágyat és névtelen sóvárgást; Buckynak azon az estén hatalma volt rá, hogy megszabadítsa őt mindentől és semmissé tegye a halált. Levetkőztette egészen, és Steve úgy érezte, mintha végre levedlené a jelmezét, nem az amerikai-zászlós egyenruhát, hanem az egész új lénye álcáját, ami láthatatlanul tapadt a húsához. Bucky úgy csókolta, mint régen és mint mindig; a zivatar elmosta a lefojtott nyögéseket, hideg szökött a sátorba, Steve megborzongott Bucky ölelésében. Karolták egymást, szorosan és szorosan és szorosabban, fullasztóan és reménytelenül, lehetetlenül közel. Bucky már benne mozgott, amikor Steve megvallotta neki:
- Szerelmes vagyok Peggy Carterbe.
Nem bírta tovább. Ezt nem lehetett elviselni tovább. Remélte, hogy Bucky felpofozza és ott hagyja. Bucky a mellkasába temette az arcát. A válla rázkódni kezdett.   



- Mindkettőtöket szeretlek - magyarázta Steve, amikor volt egy fél percük a fegyvertárban, amikor volt egy rohadt pillanatuk kettesben -, ugyanúgy. Illetve nem, pont hogy nagyon máshogy, de hogy...ugyanannyira?
- Steve.
- Nem tudom, egyszerűen megtörtént, egyszerűen csak… Nem tudtam lélegezni, vagy gondolkozni, azóta se-
- Steve. - Bucky a puskáját tárazta. A puska a térdei közé szorítva. - Megígértük, hogy ez nem teszi tönkre a barátságunk, nem?
Steve a téglafalnak dőlt. Tiszti egyenruhát adtak neki. Bucky nem viselte a sajátját. Rohamfelszerelésben volt.
- Jó, persze.
Bucky ránézett, kifejezéstelenül. Steve nem tudta elkapni a tekintetét. Valami változott Buckyban, ahogy valami változott benne is; saját maga idegennek tűnt, Bucky egyszerűen csak távolinak.
- Azt akarom, hogy boldog legyél; és nem úgy, hogy ez az azt-akarom-hogy-boldog-legyél szöveg, hanem hogy egész életemben mindent de mindent azért csináltam, hogy te boldog legyél-
- Bucks…
- És - folytatta élesen -, velem nem vagy, nem lehetsz boldog, ha folytatjuk, Peggyre - Peggy, ugye? - rá meg úgy néztél, hogy úgy is tudtam, és az a nézés, Steve, az a vigyor - szóval látni akarom rajtad, állandóan, ezt mondom. Amikor megnyerjük ezt a háborút, akkor elveszed szépen feleségül, és én meg jó fej leszek és bébiszittelem a srácaitokat. Bucky bácsi. Egész jól hangzik. Majd én is elveszek valakit, szerintem Normát, írt nekem levelet, tudtad? Ez így működik, és ebben nincs semmi tragédia, mert a világ ilyen.
Bucky csak beszélt és beszélt és beszélt.


Az egyik bevetés után Steve nem tudott elaludni. Steve a legtöbb bevetés után nem tudott elaludni. Bucky ilyenkor átjött hozzá. A legtöbbször kártyáztak vagy keféltek, és néha a sápadó csillagokat nézték a sáncon ülve és addig beszéltek, amíg a nap megvérezte az eget és a torkuk szárazra apadt.
Aznap Bucky nem volt a sátrában. Steve elemlámpával a markában járta be a táborhelyet, lábujjhegyen, a fénykört gondosan a talajon tartva, hogy senkit fel ne riasszon. Ismeretlen állatok szökkentek el a lépteitől, a fű bokáig érve zúgott.
A hevenyészett őrtoronyra nézve az agya eljutott addig, hogy felfogja, Bucky csak ott lehet.
(Többnyire persze együtt vállaltak őrszolgálatot, ami súlyos meggondolatlanság volt és echte balesetveszélyes, mert Bucky egyszer teljesen ráparáztatta egy őzre, hogy szuper jól álcázott náci kém. Hajnal négy volt, mentségükre legyen mondva.)
Steve a fogai közé fogta az elemlámpát, és mászni kezdett az ingó létrán. A csillagok vakítottak.
Bucky tényleg a toronyban volt, egy másik katonával, ami azt illeti. A férfi előtte térdelt. Szőke volt és törékeny, Bucky a hajába markolt.
Steve megtorpant a küszöbön.
Bucky rá nézett, egyenesen rá, azzal a fátyolos tekintettel, az ajkaira harapva. Előrébb lökte a csípőjét. Steve a lélegzetét visszafogva nesztelenül lemászott a létrán.
Erről soha nem beszéltek. Nem volt értelme.


Peggy fényképét, amit az iránytűjében hordott,  Bucky vágta ki neki egy újságból.

Amikor Peggyt először megcsókolta,  utána a sarkkörnek vezette a gépét. Öngyilkosság volt.
Amikor Buckyval utoljára megcsókolták egymást, azt mondta:
- A jó szerencséért.
Az ajkuk épp csak egy pillanatra találkozott.
És Bucky aznap halt meg.


Bucky bazsalikomot aprít. A pszichiátere azt mondta, mindennapi tevékenységeket kell végeznie, tehát most főznek. Steve szeretné elvinni egy étterembe, és a változatosság kedvéért valami ehetőt adni neki, de csak azért is főznek. Bucky talán élvezi. Lehetetlen megmondani. Az elmúlt hónapokban összesen háromszor mosolygott - egyszer azon, hogy Steve megcsúszott takarítás közben és lefejelte az üvegasztal sarkát. Akkor konkrétan röhögött, és Steve onnantól fogva hitt a felépülésében. Senki más nem lehetett ekkora tahó, csak Bucky.
Steve most könyékig lisztes és csuklóig tésztás. Steve baromi boldog. Egy fokkal boldogabb lenne, ha Bucky nem használná olyan kurva precízen azt a kést. A szíve megugrik, amikor a férfi megszólal: mielőtt még felfogná, mit mond, elég csak a hangja-
- Úgy emlékszem, hogy csókolóztunk.
Steve lassan oldalra fordul, és Buckyra bámul. A férfi a szokott sztoikus közönnyel áll a konyhapultnál. (Bucky napi két xanaxot szed és fél marék antidepresszáns. Nem használnak.)
- Igen, előfordult.
- Azt mondtad, barátok vagyunk. Hazudtál?
Minden kijelentése tényszerű. Minden kérdése tényszerű. Steve megrázza a fejét, és ellöki magát a pulttól. Bucky követi a tekintetével, aztán talán nem érdekli tovább. Visszafordul a bazsalikomhoz.
Lasagne-t készítenek.
- Nagyon bonyolult volt. Abban a korban el sem hittük, hogy egyáltalán van bármiféle esélye a közös jövőnknek, és… - (És most nézz ránk. És most higgy bennünk.) - És én eléggé elszúrtam egy ponton, ami azt illeti.
- Megcsókolhatlak?
- Persze.
- Értettem.
Bucky ezzel felé fordul.
- Mi, most? Itt?
A konyhában kajaszag van. Ez Steve konyhája, és pontosan úgy is néz ki.
- Mikor lehet?
- Amikor csak kedved van - vágja rá Steve, szinte szigorúan.
- Van kedvem most.
Bucky ezen az új, monoton hangon beszél. A haja hosszú, az álla borostás, többnyire feketét hord, ja, és az egyik karja fémből van.
Ez Bucky.
- Akkor hello - mondja Steve, és közel lép hozzá. Bucky összefűzi a karjait a háta mögött, és törzsből hajol előre; a póz teljesen nevetséges és életidegen; Steve mindent elkövet, hogy a csók jó legyen.
Bucky nem nyitja ki a száját. Az ajkuk éppen csak összesimul, de már ennyitől végigcikázik valami Steve gerince mentén és felsóhajt, amikor Bucky elhajol. Bucky hunyorogva néz rá.
- Megint?
- Ölelj át közben. Ha akarsz.
- Nem akarlak. - Bucky legalább leejti a karját maga mellé, és közelebb lép. A csók ezúttal forró és mély; Bucky végre használja az ajkait, a nyelvét, a fogait; Steve meg felnyög, mert ami hetven éve volt, az hetven éve volt. Alvás ide vagy oda. Bucky hátralép, és visszafordul a bazsalikom felé. - Rosszul csókolsz.
- Mi? Az előbb mondtad, hogy nem emlékszel, milyen.
- De. Emlékszem. Rosszul csókolsz.
- Ez egyszerűen nem igaz-
Bucky átnéz a válla felett, valami lesújtó pillantással.
- Flörtölök veled - mondja. - Ez egy vicc volt.
- Hogy nem csókolok jól?
- Mert igazából jól csókolsz. Azért vicces.
- Ahh!
- Hagyjuk. - Bucky az ujjával lehúzza a kés éléről a felaprított bazsalikomot. A fémujjával. Steve mögötte áll. Ha tehetné, közel húzná a csípőjét és a nyakába csókolna.
- Ha bármikor van kedved folytatni - mondja -, nyugodtan szólj. És tetszett a vicced.
- Jó vagy az ágyban is. Ha megbántottalak volna, azért mondom, hogy jól essen.
- Arra bezzeg emlékszel - bukik ki Steve-ből. Bucky vállat von.
- Elég sokat gondoltam rá anno. Azt hiszem. Nem tudom.
- Ismerve téged, arra gondoltál.
- Inkább csak rád. Ahogy emlékszem, valamilyen módon mindig pont rád gondoltam éppen, egész kibaszott életemben. - Ismét a kezébe veszi a kést. Steve a csuklójára simítja a kezét. Bucky nem húzódik el.
- Szerettelek - folytatja. - Nem tudom, mondtam?
- Nem kellett. Tudtam.
Bucky biccent magának.
- Akkor jó.
Steve elmosolyodik. 



steve egészségügyi állapotához innen csaltam

35 megjegyzés:

Mary Wolf írta...

Nem tudok mást, csak elégedetten dorombolni. :3 Édesek ezek ketten együtt. Le se tudják tagadni, hogy milyen menthetetlenül buzik. Na jó, Steve lehet biszexuális, ebbe még bele megyek :D És a vége számomra a tökéletes HAPPY END! Bucky-t meg megtudtam volna zabálni, mikor a végén flörtölt. Az nagyon aranyos volt. Azért szeretem őket annyira, mert ők a legjobb példa arra, hogy hogyan válnak az emberek legjobb barátokból szerelmesekké. És ajj, zabálni valóak, és te mindig csodát művelsz velük!

Raistlin írta...

Nagyon örülök, hogy tetszett ;u; (én rohadt bizonytalan vagyok vele, lálálálá - egészen konkrétan a lomtárból kapartam elő az első három oldalt vagy egy hónap után amikor is dühödten belevágtam, mert még a lektorom is azt mondta hogy "hát ez most nem az igazi," de nem voltam hajlandó feladni.) [Meg baromira érdekelt, lehetséges-e hitelessé tenni, hogy már pre-CA:TWS is együtt voltak, mert személy szerint ez nem a headcanonom (az inkább a "stragnált" és a "zima azt jelenti tél") de kíváncsi voltam, működőképes-e] (és nem tudom működőképes-e) [és hogy a stílus az most eklektikusra sikerült vagy simán totál káosz] (szóval nagyon-nagyon köszönöm a bátorító kommentet, elkél)

Yuu írta...

hát én eltudom képzelni, h ezek titokban csinálták a 30-40-es években :D most komolyan, vibrál köztük a levegő, így miért nem lehetett volna köztük titkos viszony? :P na de a történetről, hát valami isteni volt ^^ imádtam minden sorát, és még most is az az érzésem, h olvastam volna tovább is XD Még még még akarok ilyet róluk ^^ nem lehet betelni velük :)

Yuu írta...

"ezek"? most komolyan ezt írtam? XD vagyis ők, bocsi :P

Raistlin írta...

sok ficcer és shipper tartja úgy, hogy volt köztük valami, én is el akartam kísérletezgetni a gondolattal :D örülök, hogy tetszett a történet, kitartóan dolgozom tovább a srácokkal, amíg szívesen látjátok - talán az utolsó jelenet vonalát vinném tovább, nagyon valószínűnek tartom, hogy post-CA:TWS Bucky valóban érintés-fóbiás (hiszen hetven éven át csak akkor nyúltak hozzá, ha kínozni akarták) és érdekes lenne látni, hogyan jut ezen túl a Steve iránt érzett szerelme és Steve szerelme iránta. meglátjuk, felnövök-e a feladathoz :D

Yuu írta...

ó remélem sikerül véghez vinni, mert szívesen olvasnám :D csak már olvashatnám, de jó lenne :3 én ismételten nagyon szorítok :D

Raistlin írta...

köszönöm~~ ouo

Ria írta...

Szia,
nem tudom... de egy biztos, szeretem az élet ízét az írásaidban, és a benne forrón csordogáló érzelmeket. És már ezt a párost is. Úgy jártam ezzel is, mint a Hannibállal,kezdek kétségbe esni.
Tényleg lehengerlő, és most had ne áradozzak órákat kérlek. :D
A további szép estét!

Raistlin írta...

nagyon-nagyon szépen köszönöm (ha felnövök realista leszek. olyasmi. tán. törekszem, mert gyakori hibám, hogy totál életszerűtlen az egész sztori - nagyon sokat jelent, hogy te valóságosnak érzeted)
[istenem hannibal ne emlékeztess még nem vagyok túl az évadzárón ;__;]

Morgen írta...

Oké, ez most gáz lesz, de... Sírtam ezen basszus. Kikészítesz.
Én nem is tudok hirtelen mit írni.
Gyönyörű volt, de komolyan, imádtam minden egyes boldogszomorú sorát, a végéért pedig külön köszönet, nagyon édes volt. És benne volt Peggy! Örültem neki nagyon.
Nagyon szeretem, ahogy a srácokkal bánsz, és és legyen még több és több és több történet velük, mert nyaaah. *-* Köszönöm, hogy olvashattam! :)

Raistlin írta...

MORGEN. MORGEN Annyira köszönöm ;A; *Martinibe teszi a zsebkendővel felitatott könnyeid és boldogan kortyol belőle*

Peggy pedig. *félreteszi a martinit. színpadra lép feszes fekete ruhában.* no one puts baby in a corner. *peggy felugrik a színpadra és dirty dancing*
szerelmes vagyok a nőbe. mármint konkrétan. fictional character crush. peggystlin. raiggy. nekem soha senki ne mondja hogy steve nem volt halálosan és őszintén és mélyen szerelmes belé. de ez nem jelenti azt, hogy nem bucky a végzete és az élete értelme és a mindene.

Scout írta...

Jézusatyaúristen ez.mi.volt.tejóisten. Eléggé lehetetlen szavakba öntenem, de azért megpróbálkozom. Az ugrások egyáltalán nem voltak zavaróak, sőt nekem valahogy pont odaillettek; Oh és az a rész amikor majdnem lefejeltem a gépem, az az volt amikor hirtelen nem fluff volt hanem steve szerelmes peggybe és ahogy elmondja, és jó volt? mármint fájt a lelkem olyan jól meg volt írva.
A 2014 éves Bucky hát valami valami eszméletlen hogy az apró részletek mennyire megváltoztatják őt és ez is úgy fájt de ezek szükséges fájdalmak és hihetetlen érzéked van hozzá hogy mit írj róluk. Jaj. Nagy levegő.
És csodálatosan hosszú volt huh. Összefoglalva. Imádtam minden részét. (egy csomó rész valahogy reális volt, és nem ringatott felesleges illúziókba.óhjaj.)
Egyszóval: zseniális.

Raistlin írta...

jaj drága Scout te meg a gyönyörű avatarod meg a gyönyörű szavaid (*‿*✿) nagyon-nagy intenzitással köszönöm *sunyiban lepacsizik magával amiért siker volt a peggy-angstklimax meg a '14-verse* és még a kronológiai összevisszaságot is szeretted, én is szeretlek [és tartom, hogy az emberi emlékezet nem lineráis, tehát a visszaemlékezős történetekhez nekem valahogy...nem passzol az a szerkezet]

34 a/5-ös oldal. Röhejesen hosszú. Vadállatok vagytok, hogy végigolvassátok, lelkeim.

666rytus írta...

Boldogsteve és Boldogbucky…ez kellett nekem…és az az első csók…*bazsajogva alél a billentyűkre* a legártatlanabb csók volt, amiről valaha olvastam; meg hogy pont Steve, ő kezdeményezzen oúúú (na jó, szerencsétlen először fel se fogta miket művel) aztán meg ketten az első alkalom… hajajj,ereszd el a hajamat; és olyan jó volt, hogy viccesre vetted…
„- Mennyi lesz összesen?
- Az öklöm.”-itt szünetet kellett tartanom picit…úgy 2 évre, légszomj, meg ilyenek…
Zseniálisat alkottál ismét! Köszönöm!
A vége pedig…
„Steve mögötte áll. Ha tehetné, közel húzná a csípőjét és a nyakába csókolna.” majd „- Inkább csak rád. Ahogy emlékszem, valamilyen módon mindig pont rád gondoltam éppen, egész kibaszott életemben. - Ismét a kezébe veszi a kést. Steve a csuklójára simítja a kezét. Bucky nem húzódik el.
- Szerettelek - folytatja. - Nem tudom, mondtam?
- Nem kellett. Tudtam.” istenkém, ha valaki 1 évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy most itt ülök és ezeknek a homároknak szurkolok, hogy végre boldogok lehessenek, lehet, hogy kétszer körberöhögöm az illetőt….és mégis itt ülök és szurkolok, de nagyon, mert megérdemlik és punktum
Ugye ha kicsiny kalpagom kezemben morzsolgatva csizmáskandúr szemeket meresztek rád lesz folytatás 2014-ben randi meg ilyenek??!! Ugye lesz?! Léccikeeeeee!

Raistlin írta...

RYTUS, annyira nagyon szépen köszönöm, hogy az már gyönyörű *dorombol*
Éshát-noshát. A csapó-kettő novelláknak nem vagyok épp a híve, de Riverrel írunk egy hosszú-hosszú-hosszú randi-ficet (bár egy jelentősen felépült Buckyval), én pedig már tervezgetem a 2014 összejövős ficet (egy jelentősen nem-felépült, traumatizált Buckyval és kötelező happy-enddel)

666rytus írta...

szökellő léptekkel körbeugrálva kicsiny szobácskám néhány szegletét; gondolatban megölelve téged, kis kacsód szorongatva hálaimát szuszogva…
na jó…lőjön le valaki…

Raistlin írta...

*A télkatona kötelességtudóan beront egy kalasnyikovval*
*jómagam utána vetem magam, elrángatom, és Steve karjaiba lököm*

Nita Cerberus írta...

Nah EZ kellett most az én darabokra szaggatott, mocskos kis lelkemnek. KÖSZÖNÖM!

*többet nem tud mondani, kész, k.o.*

Nota Cerberus

Raistlin írta...

köszönöm szépen ;u;

Dragda írta...

*letörli a könnyeit, mert siratta a srácokat, meg kicsit magamagát is, mert a Kedvese 200 km-rel arrébb lakik*

Édes, bájos, borongós, megható, a végére vidámodós történet lett belőle. Köszönöm.
Ui: Ha nem lenne már félig kész a szakdogám, akkor most átcaplatnék történeti dietetikára, mert a máj felkeltette az érdeklődésem. Jézus ereje, mik nem voltak a leendő szakmámban... :D

Köszönöm. Kérünk még ilyet :D

Raistlin írta...

Nekem az azstmacigaretta a kedvencem. Határozottan több olyan ficet kell írnom, ahol Steve asztmacigarettát szív. Nem is történne más, csak állnának Buckyval (biztonságos távolban) Bucky a rendes bagóval ő meg a gyógykezelősével. Imádom ezt a kettőt. (Meg téged is a hozzászólásért, ha már itt tartunk.)

csokoládé bárány írta...

vártam a kommentel egy egész napig, mert gondoltam, hogy így majd segít az idő, hogy össze tudjam szedni a gondolataim, de még mindig így csendben ülök és úgy érzem magam mintha csak, és kizárólag sírós-tapsolós animációból állnék. Komolyan.
Így igazából sosem shippeltem össze a picurka Stevet, Buckyval, mert így.. így nem is tudom, pedig annyira adta magát az egész, és a ficced pedig most kényelmesen belebetonozta magát a helyére és kásásan röhög rajtam.
Peggy, Peggy, Peggy pedig..jhaj.. -nem emlékszik vissza a filmre, és öreg Peggy-re.. nem. Nem. Nem.-, szóval olyan kis bukfencet vetett a gyomrom, hogy elképzelésedben Bucky vágta ki a hölgy képét az újságból, és ez valamiért olyan keserű boldog érzéssel gazdagított.
Meglepő, és keserédes. És ezt az egész írásra mondhatnám.
köszönöm a szerencsét hozzá (:

Raistlin írta...

énköszönöm az akaratlan seggberúgást ouo

és én biztos vagyok benne, hogy bármi volt vagy nem volt köztük, bucky teljes mellszélességgel támogatta a peggy/steve románcot, mert látta, hogy boldogok, és ennek az önzetlen köcsögnek akit szívemből gyűlölök és aki tönkretette az életem, tényleg egyedül ez számít

meg akarom ütni

*értelmetlen motyogássá halkul*

Thia Darkness írta...

Hát ők ketten... *eszeveszetten mutogat a képernyőre* Na jó, most teljesen elvesztem ezekben az érzelmekbe amik Steve és Bucky között szikráznak. Imádtam. Teljesen. Hölgyem, ön nagyon tud valamit. *meghajol előtted és elsompolyog*

Raistlin írta...

gyere vissza meg akarlak ölelgetni ;A;

River írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
River írta...

ühüm hogy ez az a fic ahonnan (is) hiányzik még egy jól kiérdemelt komment. össze akartam szedni, de megláttam a képet és most nem tudom eldönteni hogy a képhez pörgessek-e vissza vagy a szövegbe kapjak bele-bele és emeljek ki és ízleljek részleteket
avagy az egészet simítsam valahová szívközelbe

amúgy random időközönként, kaját főzve vagy kádat töltve eszembe jutnak belőle sorok és mondatok és érzések és olyankor így nagyon érzek.

Raistlin írta...

*ük az olcsó gitárjával* *víg nótára gyújt*
egy égből pottyant river
látogatott el hozzám
lágy szavakat szólt
nánánánáná-nánánáá
*PENG*

Köszönömköszönömköszönöm, de tényleg és nagyon. (És féltem hogy a kép túlzás mert náhh NC-17 politika de ANNYIRA SZERELMETESEK HÁT EZEK BUZIK NA)
[szóval különöröm a kiemelése]
[meg hogy neked csak így random eszedbe jutogat az ég szerelmére már]

jederanalexa írta...

OMG! Ezen én egyszerre nevettem és sírtam. Bucky benyögései miatt majd' lefordultam a székről. "Szexisten vagyok!" na, ennél besokalltam. A gyereknek tökéletesen igaza van, de hogy be is vallja... kicsit sem egoista a drágám. Steve pedig egy idióta! Ha már egyszer el akarod mondani valakinek, hogy másba is szerelmes vagy, akkor azt szex előtt vagy után valld be! Meg is érdemelte, hogy lefejelte az asztalt.

Raistlin írta...

Nagyon örülök, hogy tetszett ;u; Mit mondjak? Szerencsétlenek a srácok [nagyon]

уαмι. írta...

EZ ITT KIBASZOTT KÁNON
ÉRTED
KÁNON
*legyez*

Raistlin írta...

YAYMI!!! ( OAO )

sliver írta...

<3 !!!!
Hát ezt nagyon szerettem! Megint tök jól átjött a hangulat, a sok apróság, hogy milyen szegények, és milyen boldogok, és hogy Steve milyen beteg, és Bucky hogy támogatja őt, és hogy milyen magától értetődően szerelmesek egymásba, és hogy milyen szomorú, hogy nem élhetik ki, de mégis muszáj.
És az az első szexjelenetük a lehető legpozitívabb értelemben aranyosan awkward, hát istenem, nem bírtam abbahagyni a heherészést, olyan cukik.
Aztán persze egy kicsit rohadj meg, Steve, de hát az élet sosem egyszerű.
A vége meg, a jelenben, hát már megint olyan aranyos részben meg tragikus, mert szegény Bucky.
Buckyd miért mindig sokkal szerethetőbb, pedig azért főleg a pici!Steve ficekben nem erre számítottam.

Névtelen írta...

Néha kedvem lenne a falhoz vágni a telefonomat, mert ez annyira fáj, és annyira gyönyörű, hogy abba bele lehet fulladni.

[A vicc az egészben, hogy nem vagyok benne egyetlen. egy. fandomban. sem.] És most azt hiszem, végigjárok itt minden ficet, és itt hagyom a lábnyomaimat.

Raistlin írta...

megkönnyebbülés és egy kisebb csoda, hogy a fandomok ismerete nélkül is érthető és élvezhető - nagyon-nagy szeretettel üdvözöllek a blogon, és remélem, jól fogod érezni magad itt (uwu)

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS