a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2014. július 8.

definiáld:deviancia

X-men: First Class, Charles/Erik, first times ficnek indult jéghegynovella.


definiáld: deviancia


“Tell me now where was my fault
In loving you with my whole heart?”
- Mumford and Sons


Erik a terminál és a gépek fémtömegét súlyként érezte a csontjaiban és nehéz ízként a szájában. Charles és ő inuk szakadtából rohantak a gépük felé, a koffereik, a kabátszárnyaik szálltak utánuk, és a cipőjük talpa felcsikordult a csúszós talajon. Charles Erik keze után kapott, az ujjai táncoltak a levegőben:
- Gyere, gyere, gyere! Jaj nekem- Az ajkaira harapott. Erik napszemüvege az orrnyergéig csúszott, rohant egyre tovább, egy pillanatra sem tévesztve szem elől Charles-t: a férfi úgy szaladt és úgy szökellt, mintha nem lenne súly, ami visszatarthatná, átvágott a hangáron - és a hangár megdermedt. Egy fagyott pillanatban futottak tovább, aztán Erik megtorpant, amikor felfogta, mi történik. Charles a halántékához simította két ujját, és kétezer embert tartott a kontrollja alatt, és az időt magát; Erik gyomrában iszony rándult és a szívében ámulat dobbant.
- Gyere! -ismételte Charles. Volt egy része, ami elmenekült volna, talán az ember benne, valami emberi; tehát az állkapcsát megfeszítve rohant megint, beérte Charles-t és zihálva szaladt. Elhaladtában automatikusan feltartotta az útlevelét egy dermedt tekintetű légikisasszonynak a kapunál - a kapu zárva volt.
- Erik, kérlek-
A tenyerét a tömör fémlapra fektette. Zihált. Zihált. Bizonytalanul Charles-ra pillantott, aki sietve bólintott; grimaszolva koncentrált, és Erik az ujjait a fémre feszítve széthúzta az ajtó szárnyait az akaratával, és hallotta, hogy Charles felnevet: egy rövid, csodás kis kacaj volt, és neki is vigyorognia kellett, mert megcsinálta, mert Charles oldalán használni a képességeit nem teljesítménynek tűnt, hanem győzelemnek.


Charles öt láb hét hüvelyk magas volt, gesztenyeszín hajába ősz tincsek vegyültek, finom szeplők ültek meg az arcán, és ha nagyon koncentrált, ráncolta az orrát, és ha nagyon akart valamit, a hangját lemélyítette. Erik észrevétlenül regisztrálta a szokásait, a gesztusait, az intonációját - ahogy meg-megugrik és trillázik, éles dallam-ívben, és Erik úgy kitanulta a járását, mint egy tánc lépéseit.
Nehezen vallotta be magának, miért csinálja.
Látta Frost erejét és Shaw-ét, látta Ravent és Hanket, de mégis úgy érezte, Charles és ő csak ketten vannak a világon vagy ketten a világ ellen - egyenrangú felek, talán mondhatná így, de ha csak a kollegája lenne, szükségtelen volna megjegyeznie, hogyan kuncog, és tudni az árnyalatok különbségeit a szemeiben reggel és délután - tudni, milyen, amikor a tekintete bealkonyul.


Egy pazar hotelszobát vettek ki Vegasban. Erik valahogy nem számolt ezzel. A gazdagokban nem bízott, a sznobokat már kiismerte. Tudta, hogy egy jó öltönnyel bárhová beengedik, de az öltönyeit a csomagtartójába gyűrve cipelte magával, mert egy libériásban sem bízott volna annyira, hogy akár egy álnevet mondjon nekik: Charles pedig lefektette  a recepciós elé az adatait és egy köteg pénzt, és hálás mosollyal vette át a lakosztályuk kulcsát.
Charles az egész világra tündökölt. Erik biztos volt benne, hogy ez az izzás lebuktatja majd, hogy mindenkinek látnia kell a fényét, hogy lehetetlen eltéveszteni az ilyen tombolva lobogó ragyogást: és az emberek mégis vakon sétáltak el mellettük, a londinerek némán átvették a csomagjaikat és a liftes fiú süketen fogadta Charles áradó köszöntését.
A lakosztályba érve Charles körbeperdült:
- Hát nem gyönyörű?
És valóban az volt: nem egy európai karikatúra, hanem az igazi gazdagság ízléses pompája, ami feszélyezte Eriket, ami miatt úgy érezte, mintha múzeumban járna éjszaka, túl hangos léptekkel. Charles otthonosan mozgott, elhúzta a függönyt és szélesre tárta az ablakot, beszívta az illatot, aztán a haját hátrarázta, és az ablakkeretbe kapaszkodva kurjantott, a hajnali szélnek tartva az arcát:
- A város szaga! Imádom!
Charles Xavier teljes fordulatszámon. Erik mozdulatlanul állt a lakosztály közepén, a tér túl nagy ahhoz, hogy felfoghassa, és Charles messzinek tűnt - csak a karján fekvő fémóra kitartó percegését észlelte, a szívütemében tökéletes ritmusban, katt, katt, katt. Próbált vigyorogni.
Hirtelen nem emlékezett, miért maradt Charles oldalán, miért fordult vissza, hogy mi volt a misszió magva. Mint minden gyönyörű dolog, Charles idegennek tetszett és félelmetesnek. Erik minden túlfeszült idegében pengett és remegett, hogy tartson tőle, hogy tartsa rajta a szemét - de ez ugyanaz a Charles volt, aki a CIA irodájában ült, keresztbe dobott lábakkal, a könnyű fényben, aki a fejét félrevetve azt mondta, Erikkel tart, azt mondta, ez a küldetés egyedül kettejük dolga - akibe Erik akkor és ott, tagadhatatlanul és végérvényesen, beleszeretett.


Vigyázz, vigyázz. Ha van még egy faj a mutánson túl, aminek az emberiség a kiirtására törekszik, akkor az a homoszexuális. Erik eltemette magában a gondolatot, felkaparta az elméjét és egy hullagödörbe vetette annyi más mellé.
Mégis kísértette.
Charles Xavier a legszebb dolog a világon.
Ennek szörnyű vége lesz.


A kezét keresztbe fonta a mellkasán, és cipőstül hevert az ágy tetején. Charles ágya az övétől pontosan három lépésnyire lesz. A vízvezeték lágyan zúgott, amíg Charles zuhanyzott, és a súlyos függönyön túl virradt az égbolt, a horizont már zöldbe mállott és a felhőkarcolók neonjai lassan kihunytak. Charles kikukucskált az ajtón, a fején törülköző-turbán, rajta a hotel fehér, bolyhos fürdőköpenye:
- Nagyjából végeztem, ha gondolod, csatlakozz hozzám.
Erik átlendítette a lábát az ágy keretén és lassan felállt. A fürdőszoba felé haladva levette a pulóverét: alatta atlétát viselt, ami izzadtan tapadt a mellkasának. Charles az ajtókeretnek támaszkodva figyelte, ellépett az útjából, ahogy beért, és egy szórakozott mozdulattal a fogkeféjéért nyúlt. Erik követte a keze rebbenését, aztán a tükörbe nézett. A haja szétzilálódott a választék mentén, pár tincs a homlokára esett. A szemei véreresek voltak, karikásak és tompák, az állán pedig borosta sötétlett. Végighúzta rajta a kezét, arccsonttól a torokig, és fintorgott.
Magán érezte Charles tekintetét. Amikor felé pillantott, a férfi áthajolt a mosdó peremén és kiköpött. Az ajkain, azokon az apró, piros ajkakon fehér hab csurgott le. Válltól-vállig álltak, Charles és ő; a fürdőszoba, az bezzeg szűkös volt. Erik a gyógyszerszekrénybe készített neszeszeréért nyúlt, elővette a fogkeféjét, ráhunyorított, félretette a peremre, aztán a borotva fémje a kezébe simult és ő elmosolyodott. Előkészítette mellé a habot, ecsettel felvitte az arcára, aztán elbizonytalanodott egy pillanatra, mielőtt a pengét a tudatával a levegőbe emelte - klasszikus borbélypenge volt fém nyéllel, csupa fém, és Charles elmosolyodott, amikor látta, hogy Erik arcához repül.
- Milyen praktikus! - jegyezte meg (volt ez a csevegő stílusa, amiért bárki mást Erik gyomorszájon öklözött volna; de Charles-nak jó állt, tőle őszinte volt, mert őt valóban érdekelt minden és lenyűgözött minden.) A penge hideg hanggal felszisszent. Charles előre hajolt, a törülközővel átdörgölte a haját, kapkodó, rövid mozdulatokkal. Erik lustán végighordozta a tekintetét az üvegpolcon a porcelán mosdókagyló felett. Ahogy nézte, Charles kölnit is hozott magával, kétféle hajszeszt és egy teljes körömvágó-készletet.
Charles ledobta a földre a törülközőt.
Erik vizet engedett a tenyerébe, és az arcára fröcskölte. A válla felett hallotta, hogy Charles azt mondja:
- Engem is megborotválsz? Nem várok reggelig, ez botrányos.
- Persze - jegyezte meg Erik, és kiegyenesedve kézbe vette a pengét.
- Ahogy magadnak - mondta Charles.
- Tessék? - Erik álmosan hunyorgott rá. Szédült a fáradtságtól, a repüléstől úgy érezte, mintha csomókba duzzadna a vér a testében; Charles pedig ott állt előtte, fehérben, mint egy látomás, és megismételte:
- Ahogy magadnak?
Erik letette a pengét. Koppant a mosdókagylón. A tenyerébe habot tett, és a lélegzetét visszatartva Charles arcára kente. (Ezt a részt persze csinálhatta volna magától. Az egészet csinálhatta volna magától. Charles vadiúj villanyborotvája ott feküdt az üvegpolcon.) Erik a tekintetével felemelte a pengét, a tenyerét Charles nyakán tartva. A fémél gonoszan villant.
- Nem megy. Nem tehetem.
- Bízom benned. - Charles elmosolyodott, úgy, ahogy csak filmeken és plakátokon mosolyognak, és Erik mondani akart valamit - tiltakozni akart, feltehetőleg - de a penge Charles arccsontjához ért, kicsivel a rőt barkó alatt, olyan gyöngéden, mint egy vigyázó ujj érintése, és végigsimított a karcos bőrön, maga előtt tolva a habot. Charles kuncogott, amikor a borotva a csaphoz repült és a víz alatt letisztította magát.
- Újra és újra lenyűgöz… - motyogta maga elé.
Erik még mindig a nyakán tartotta a kezét.
Koncentrálj.
Az ujjai alatt a verőér egyenletes, nyugodt ritmusban pulzált, az utolsó pengevonásig. Amikor végzett, hátralépett, öntött a tenyerébe Charles drága arcszeszéből, és úgy kente a bőrére, mint nővérek a sebbenzint, a mozdulatai aggódó cirógatásokká lettek, aztán a keze visszacsúszott Charles nyakára és lehajolva hozzá magához vonta, amíg a száját a szájának tapasztotta.
Hálacsók volt, és egy csók, ami azt jelentette: élsz.
Erik próbálta persze kontinentális és kordinális gesztusnak álcázni, ahogy elhajolt és amint elhajolt, azt mondta határozottan:
- Danke.
Charles pedig felmosolygott rá.
- Bitte.
Abban a mosolyban az volt: próbálj csak meg átbaszni egy telepatát.
Erik hátralépett. A torka kapart, és még a torkában érezte Charles illatát, az ujjvégein pezsgett és az ajkaira szállt.  A férfi dúdolt, futólag a tükörbe lesett, és végigsimított a nyakán, aztán valami olyasmit mondott: “üh-hüm,” felmosolygott megint Erikre, és kijelentette:
- Magadra hagylak.  
Azzal elment, és betette maga után az ajtót.


Erik lezuhanyozott. Erik magára vette a köntöst. Erik a tükörképét bámulta a csempének támasztott remegő kezekkel.


Amikor előlépett a párálló fürdőszobából, Charles már aludt, állig betakarva, az oldalára gömbölyödve, és a forgalom surrogó neszei szűrődtek át a fénylő függönyökön. Erik lopakodva indult felé, aztán a léptei egyre határozottabbak lettek, aztán megtorpant.
Ott állt az ágya felett. Tudta, olyan bizonyossággal, amit egyedül egy gondolatolvasó érezhet, hogy felemelhetné a takarót, bemászhatna mellé és a karjaiba zárhatná. Hogy szeretkezhetnének a következő alkonyig.
A saját ágyához ment. Alsónadrágot és trikót húzott. Pizsamát nem csomagolt. A köntöst összehajtogatta, és egy közeli szék karfájára akasztotta. Elhaladtában vetett még egy pillantást Charles-ra, aztán bemászott a ropogós illatú vásznak közé. A hátán feküdt, fegyelmezetten. A plafonnak azt mondta:
- Beszélsz álmodban?
Charles nem mondott semmit. Erik kényszerítette magát, hogy lehunyja a szemeit.


A sztriptízbárban lassú zene pulzált, és Charles az ajkaira harapva táncolni kezdett rá, a vállát és a csípőjét mozgatva, amíg kavart a kezével, és Erik elröhögte magát:
- Hagyd abba!
- Még el se kezdtem! - Charles tapsolt, és megpördült a tengelye körül.
- Nem ismerlek - szűrte a fogai között, és körbehordozta a tekintetét. Charles a legközelebbi asztalhoz sasszézott, és felszökkent a bárszékre. Erik kimért léptekkel követte. Nem először járt ilyen helyen, de először érezte jól magát; Charles-al az oldalán huszonéves volt megint, azzal a mindenre éhes és mindenre nyitott izgatottsággal.
Nem rajongott a szexért. Erre ismét rádöbbent, ahogy körbenézett, ahogy a lányok végtelenített ütemben vonaglottak az asztalokon. Erik információért kefélt vagy unalomból, nőkkel vagy férfiakkal, ahogy akadt; soha nem akart többet egy névnél vagy egy orgazmusnál, és az összes aktusa valamiféle homogén lötty volt csak az emlékezetében, rosszul elkevert alkohol, lőré és olcsó sör szaga, pózok és arcok véges számú végtelen variánsai, és újra és újra ugyanaz az érzés, ami végigcikázik a gerincen és fantasztikus és kiábrándító.
Erik kortyolt a pezsgőjéből. Charles látványosan jól érezte magát, izzó derűvel nézett körbe, és a fejét még mindig ingatta a ritmusra. A bokáját összekulcsolta. Az asztalra könyökölt.
Charles borzalmas volt a nőkkel. Egyszerűen siralmas. Erik megdöbbent, amikor fölfedezte ezt, amikor ráébredt - elnézve, ahogy elkeseredetten flörtölni próbál a pincérnővel vagy a légiutaskísérővel -, hogy Charles pontosan az a típus, akinek egyetlen-egy szövege van, és még az is rossz. “Oxfordban végzett,” ezt Moira mondta róla, Moira ügynök, aki halálosan szerelmes volt belé, és Charles még csak észre sem vette, és Erik próbált az asszociációira támaszkodni: az oxfordi elit, a dekadencia aranyifjai - el tudta képzelni Charles-t valami kollégiumi orgiában, egy ködös liget kertjében és titkos tavi randevúkon - az ég szerelmére, el tudta képzelni Charles-t mindenhogy.
Charles-
- Ezt legyen nálad - Charles egy bankjegyet csúsztatott a kezébe. - Ráfér szegényre, még ha nem is csatlakozik hozzánk.
Erik a pénzre bámult. Hirtelen nem jutott az eszébe a váltószám a dollár és a svájci frank között, de tudta róla, hogy ez sok, ez rengeteg; hogy Charles csak ad és ad és ad, és mint valami önmagát generáló energiaforrás, nem merül ki belé. A markába gyűrte a pénzt.
- Milyen mutációja van? - A szavak könnyűnek tűntek. Charles vállat vont, és leplezetlenül végigmérte a szomszédos asztalnál vetkőző nőt.
- Azt nem tudom bemérni. Ez benne az izgalmas.
Erik követte a tekintetét. Ez benne az izgalmas.


A lánynak szitakötőszárnyai voltak.


Zárásig maradtak. A pezsgő száraz volt, aztán édes, aztán semmilyen. Egymást támogatták a liftig, a kezelőfiú szolgálata már rég letelt, és a gombsornál tétovázva próbáltak emlékezni az emeletükre - gondoltam egy számra egy és ötven között - Charles végighúzta a hüvelykujját a gombok mellett, Erik mögötte állt és érezte a testéből lüktető lusta hőt és a nyakkendőtű fémjét a mellkasán pihenni, az öv csattját és a szürke nadrág gombjait, és a karórát még mindig a törékeny csuklón. Körbeölelte a lift acéltömege és Charles jelenléte, és az arcát a férfi nyakába temette; a homlokát a tarkójának támasztotta és aztán megcsókolta a kerek csontot. Charles megnyomta az ötvenes gombot és szembefordult vele, a vállán gördült végig és a hátát a lift falának feszítette - Erik a fém anyagán át érezte a bőrét, érezte felhevülni.
- Van nálad valami? - Charles hangja rekedt volt, a fogai közül beszélt lassan forgó nyelvvel. Erik elsőnek nem értette, mire gondol, können Sie es noch einmal wiederholen, aztán az ajkai elnyíltak.
- Nincs.
- Akkor térdelj le. - Charles a vörös szőnyeg felé biccentett az állával, és lehunyta a szemét. Erik talán a pillák rebbenése és a száj rándulása miatt engedelmeskedett, és talán a saját vágyáért. Egy gondolat volt kipattintani az övet, lehúzni a cipzárt, egy gondolat volt megakasztani a liftet két emelet között: hirtelen csak egy gondoltba telt minden, az ujjait a drága fehérnemű szegélyébe akasztotta, és a szájába vette Charles merevedését.
A férfi felszisszent, aztán hosszan felnyögött, torokból, élvezettel, csettintett a nyelvével és felsóhajtott, ahogy Erik mozgatni kezdte a fejét. Duruzsolva a hajába túrt:
- Drága Erik-
Erik felmordult, azt akarta neki mondani, hogy fogja be, csak most az egyszer, és hogy ne használja már ennyit a nevét - Erik, Erik, Erik, felkiáltójellé vált Charles minden mondata végén, mintha nyomatékot adhatna a szavainak -; a fene tudja, miért, nem idegesítette igazán, mert ez is Charles-hoz tartozott, az ő kétszáz wattos személyiségéhez, és Erik a férfi combjaira markolva felállt - Charles gerince a lift falának feszült, Erik biztosan tartotta - Charles a plafon szellőzőnyílásába akasztotta az ujjait, és előre kellett görnyednie - Erik pedig továbbra is ízlelte őt, szorosra zárt szemekkel.
Charles zihált és nyüszített.
- Attól tartok- Amennyiben- óistenem - Erik-
Elhúzta a fejét, végignyalt a hosszán. Charles egész testében remegett, és a lift megzökkent egy pillanatra, ahogy Erik gyomrában süllyedni kezdett valami, ahogy a sóvárgás eltompította az érzékeit és minden édes nesz tompává kopott, a sós íz és nehéz szag elenyhült és a világ fókusza meglazult - az ő fókusza, az a lankadatlan éberség és riadóállapot, amit elsodort Charles testének és légzésének hullámzása.
- Érj magadhoz nyugodtan, kérlek.
Erik elvigyorodott - a foga túl éles - Charles felkiáltott és a hang elesett a torkában. Erik rá figyelt és egyedül rá akart figyelni, katalogizálni a gyönyörét, minden egyes rezdülését, és fuldokolva, félvakon ízlelte tovább, amíg Charles reszketve össze nem omlott, amíg a magva forrón végig nem csordult Erik torkán. Erik akkor leguggolt, az ölében tartva Charlest - Charles izzadt volt és még mindig reszketett, a szemei izzottak - és visszasegítette rá a nadrágját, amíg a lift zökkenve megindult újra. Charles elővette a zsebkendőjét a zakójából, a legnagyobb természetességgel kirázta, és beletemette az arcát.
- Aggh. Úgy imádom a szexet. - Hátradőlt, és fújt egyet: a frufruja megrebbent. Összehúzott szemmel nézett Erikre. - Ejnye, drágám… - Megnyálazta a gyűrűsujját, és végigsimított vele Erik ajkain, eltörölve egy cseppet, amit aztán a saját szájához vitt. Végignyalt az ujján. Erik testén átvonaglott valami.
Mire az emeletükhöz értek, Charles öltönye már makulátlan rendben volt, a frizurája fegyelmezett, az arca közönyös - talán csak az orcája pirult kissé.
Erik úgy festett, mint egy természeti katasztrófa.
- Használhatod először a zuhanyt - jelentette ki Charles, ahogy az ágy felé tartva kioldotta a nyakkendőjét. - Megérdemled.
Erikben még volt annyi önbecsülés, hogy ne köszönje meg. Hidegvizet engedett, és két percen belül elélvezett a vízsugár alatt.
Charles bizonyára tudta, mit művel. Charles bizonyára tudta, mit művelnek.
Hajat mosott, fogat mosott. Beleszagolt Charles kölnijébe. Alig emlékeztetett a férfi valódi illatára, ami annyira friss volt és teljes és energikus, és a francba is, érzéki.
Charles Xavier.
Erik a derekára csavart törülközővel lépett elő, azzal a tervvel, hogy az ágya felé slisszol és bona fide álomra hajtja a fejét, másnap pedig úgy kell, mint minden olyan gentleman, aki nem vonul illegalitásba különféle liftekben, de a helyzet az, hogy Charles az ágyában várta, anyaszült meztelenül, és a könyvet lapozgatta, amit Erik magával hozott az útra.
A Once and Future King volt.
Charles úgy festett, mint egy barokk festmény és mint minden szexfantázia, és Erik fennakadt lélegzettel indult felé. Charles kinyújtotta a lábát, és visszalökte. Cöcögött.
- Vedd le a törülközőt.
Erik engedelmeskedett.
- Fordulj meg.
Erik engedelmeskedett.
- Nem vagy egészen száraz. Dörgöld át még egyszer a hátad.
És Erik engedelmeskedett.
Aztán Charles azt mondta:
- Kitűnő. Most kefélj meg, kérlek.
Félretette a könyvet az éjjeliszekrényre. Előbb nem mulasztotta el kölcsönérni. Erik igent mondott.


Másnap Darwin taxijában Charles átvetette a karját az üléstámlán. Erik próbált fegyelmezetten ülni. Charles fájdalmasan grimaszolt, amikor helyet foglalt. Erik próbált nem vigyorogni.


Darwin nem vitte el őket Virginiáig. Istennek legyen hála. Úgy vezetett, mint egy őrült.
Erik és Charles egy bisztróban ültek. Charles amerikai palacsintát evett juharsziruppal és áfonyával, késsel és villával. A csatlakozásukra vártak. Erik a listát böngészte a koordinátákkal.
- Miért pont ezeket karikáztad be? Miért karikáztál egyáltalán be bármit? Az időnkből kitelik, hogy mindannyikat felkeressük, inkább mi, mint-
Charles feltartotta a mutatóujját:
- Css-Css-Css. - Ábrándozva félrenézett, aztán felé fordult, ismét összeszedetten. Három gombot legombolt a gallérján. Erik nem volt valami összeszedett. - Folyamatosan monitorozom mindannyiukat, amennyire a képességeimből kitelik a Cerebro nélkül.
- Tehát most is…?
- Épp egy bájos párbeszédet folytatok a kis Ororóval. - Elismerően hozzátette: - Naggyon szépen rajzol.
Erik feszülten meredt rá. Charles úgy tűnt, nagyon is jelen van; a kérdés az volt, Charles hány síkon van jelen és melyik valós - egyedül az a tudat nyugtatta meg valamicskét, hogy a bisztró összes kis kését és villáját egyetlen gondolattal a férfi szíve felé röpítheti.
Persze ezt a gondolatot előbb kiolvasná belőle.
- Nem kéne nekem is ott lennem?
- Ó, ő nagyon fiatal még az ügyünkhöz; csak szeretném tudni, hogy rendben van-e.
- Csupa kölyköt szedsz össze - jegyezte meg Erik. Charles vállat vont, és evett egy falatot. Megforgatta az ételt a szájában, kiélvezve az ízét. Erik gyorsan kortyolt a kávéjából. Ízetlen volt.
- Az ifjú elme ebben a korban a leginkább fogékony a tanulásra-
- Nem tanítani-
- És - folytatta Charles nyomatékosan -, ebben a korban a leginkább veszélyeztetett. Ennyi idősen te nem kezdted el devianciának érezni a saját ajándékodat?
Erik eleve soha nem érezte ajándéknak. Charles-nak ezt elvileg tudnia kell. Charles hunyorított. Rendben, most már tudja.
- Nem lehetne, hogy jelezz vagy valami, mielőtt belemászol a fejembe?
- Ne haragudj.
Erik fintorgott. Más sem csinált egész életében, mint haragudott. Charles-ra valahogy nem tudott. A térdük összeért az asztal alatt.
- Jóvá tehetem? - suttogta Charles, ahogy közelebb hajolt. Csent egy kortyot Erik kávéjából. A férfi hunyorítva nézte.
- Szégyentelen vagy, ugye tudod?
- A szégyenérzet derogál.


Erik soha nem érezte magát embernek. Nem érezte magát mutánsnak sem. Erik Frankenstein szörnye volt valóban - egészen addig a pontig, hogy Charles az életébe fogadta és magába fogadta.
Erik sokat gondolt a kék falú szobára Genfben, de nem gondolt rá otthonként. Egyszerűen A Kék Falú Szoba volt, bár a lakáshoz tartozott egy közös konyha és fürdőszoba is. Erik rengeteg időt töltött azzal, hogy berendezze, hogy a székek huzata harmonizáljon a függöny színével és a lambéria árnyalatával, és amikor ezzel megvolt, kifeszített egy térképet a falra és fotókat és újságkivágásokat rögzített rá. A képek egyre gyarapodtak. Az áldozatok száma egyre gyarapodott.  
Erik ideje java részében szerelőként dolgozott. Becsületes munka volt. Tartott az értelmiségiektől, tartott tőle, mire képesek. Nyelveket szeretett tanulni. Hasznos volt. Büszke volt az anyanyelvi szintű angoljára, a közel tökéletes franciájára és spanyoljára, beszélt olaszul és majd’ minden maradék latin és germán nyelven legalább egy keveset. Az egyetlen, amit nem beszélt már jól, az a jiddis volt. Módszeresen leszoktatták róla.
Egyetemre dacból nem jelentkezett, heccből mégis járt pár év után - rendszertelenül vette fel az óráit, érdekelte a történelem és a társadalomtudományok, de a professzorok egyikében sem bízott, és nem szívesen osztotta meg a saját nézeteit. Eljárt jogot hallgatni, politológiát és közgazdászatot, foglalkoztatta a matematika és  a fizika, de ezeket nem ítélte fontosnak.
Nem diplomázott.
Charles szakdolgozatát lapozgatva arra jutott, hogy a biológiát hiba volt figyelmen kívül hagyni. Tele volt kérdésekkel, és Charles csordultig volt válaszokkal. Sorról-sorra vezette őt végig az elméletén.
Az elmélet lényege az volt, hogy Erik csak annyiban szörnyeteg, amennyiben a démonok és az angyalok annak számítanak. A felsőbb rendű létformák.


Legközelebb egy ifjúsági börtönbe mentek.
Amikor Charles letette a teljes óvadékot, Alex megkérdezte, le kell-e majd szopnia érte.
- Nem.
- Akkor jó.


Charles végigsétáltatta az ujjait Erik alkarján, az erek vonalán és a számsor mentén, 214782.
- Ötleted sincs róla - mondta -, mennyire elképesztő vagy..
Van erre egy angol kifejezés: pillow talk. Erik elmosolyodott, és végigsimított Charles hátán, félálomban cirógatva a tejsápadt bőrt. Összemosódtak a határok és felbomlott az idő, becsekkolástól kicsekkolásig, a hotelszobák pompája állandóan változott és állandóan ismétlődött, de Charles mindig az ő ágyában hevert, az ő karjaiban, az ő közelében. Charles alatta vagy Charles fölötte, Charles itt és most és mindenkor. Erik megcsókolta a homlokát, az orrát, lezárt szemhéját, száz csókot adott a szájára, az állára, a vállára.
Nem tudta magáról, hogy képes gyengéd lenni. Nem tudta magáról azt sem, hogy mer durva lenni.
Charles fölé mászott, magába vezette. Ez volt Delaware. Ez hajnalban volt.
- Feszült vagy - mondta Charles, és végigsimított a mellkasán, előre görnyedve, fölé borulva. - Lazulj el - suttogta a fülébe. Álmodj velünk, zúgott a tudatában. Erik a hátába mart, a vállaiba karmolt.


Charles egy este pezsgőt öntött végig a mellkasán és felkortyolta róla, a maradékot az ölébe masszírozta. A szabály az volt, hogy nem mozdulhatott. És a szabály az volt, hogy egy óráig nem mehetett el.


Néha elégnek tűnt egy tekintet. Néha elég volt Charles két ujja. Néha semmi nem volt elég. A legtöbbször semmi nem volt elég.


A srácot az akváriumnál Erik meg tudta volna fojtani egy kanál vízben. Lelkes volt, fiatal és félhülye. Erik úgy érezte magát, mintha az apja lenne, ami egy végtelenül kényelmetlen gondolat volt. Charles meghívta egy eperturmixra az óceánium családbarát bárjában. Erik már régen végzett a merényletszámba menő mokkával, amikor a fiú még mindig csak a pohár felénél tartott:
- De frankón CIA?
Őrült kényelmetlen volt az egész. Charles halálosan élvezte. Még a taxiban is izgett-mozgott. Erik az üvegnek vetette a homlokát, és a fejfájásán túl figyelte.
- Mindig tanár szerettél volna lenni?
- Mmmh. Mindig. Kivéve, amikor egyszerűen csak normális akartam lenni.
- Normális - ismételte Erik.
- A norma nem jelöl értéket, egyedül gyakoriságot. A génjeim eltérnek az átlagtól, amint néhány preferenciám is; de az átlag puszta magnitúdója még nem minősít engem vagy a hozzám hasonlókat. - Vetett rá egy jelentőségteljes és mindenekelőtt, bátorító pillantást.
Erik órákig el tudta volna hallgatni őt. Amikor a taxi fékezett, csalódást érzett.


A fickó a bárban elküldte őket a francba. Valahogy úgy.
- Mutációnak tekinthető-e a taplóság terén mutatott extremitás? - kérdezte Erik a legjobb szkoláris modorában. Charles kuncogott. Ilyenkor az egész arca megváltozott. Erik magához akarta ölelni. Erik egy olyan világban élt, ahol nem tehette meg.
- Avagy - szőtte tovább Charles a címet - a modortalanság mint valószínűtlen ám kétségtelen genetikai tényező: a bunkóság azon fajtái, melyek minden kétséget kizáróan csak százados örökség tanúbizonyságai lehetnek.
- Egy tényfeltáró tézis Erik Lehnsherr és Charles Xavier professzor áldásos közreműködésével.
- Éljenek soká - zengte Charles, feltartva egy képzeletbeli poharat. - Chin-chin.
Erik úgy tett, mintha koccintana vele. Erik gondolatban összefűzte az ujjaikat.


    Megálltak New Yorkban. Azért álltak meg New Yorkban, hogy Charles bemehessen egy ruhabutikba. Vásárolt egy barackrózsaszín ceruzaszoknyát, selyempapírba csomagoltatta, és amint visszaértek a hotelbe, szaladt a telefonhoz, hogy elújságolja Ravennek.
Erik kimérten helyet foglalt az ágy szélén. Charles-t el kellett volna tiltani a telefonoktól. Az összestől. Amint vonalközelbe került, máris tárcsázott a húgának. Erik nem is értette, hogyan maradt még egyáltalán közös témájuk ennyi év után.
- Annnyira jól fog mutatni a szőke hajához - suttogta Charles, amíg a központ kapcsolására várt. Erik értetlenül szusszantott.
- Raven nem vörös?
- A legtöbbször szőke. Raven? Raven! Hahó! New York Cityben. Vettem neked meglepetést, de nem tudok várni vele, küldhetek neked egy mentális képet? - A halántékához érintette az ujjait. - Oké, hogy tetszik?
A lány lelkes sikolyát még Erik is hallotta. Felállt az ágyból, az ablakhoz sétált és rágyújtott. Charles a hasára hengeredve bájcsevegett. Lóbálta a zoknis lábait. A cigaretta füstje nehéz volt és keserű. Egy ponton, egy évszázad múlva, Charles letette a kagylót.
- Álszent vagy - jegyezte meg Erik, inkább csak úgy magának. Felült az ablakpárkányra. Feltűrte az inge ujját.
- Parancsolsz?
- Álszent. Mindenkinek azzal jössz, hogy milyen csodálatos a mutáció, a saját húgodtól mégis elvárnád, hogy rejtőzködjön.
- A húgomnak - mondta Charles hidegen -, az élete forogna kockán.
- Mert nekünk nem?
- Érted, mire gondolok.
Erik kifújta a füstöt. 
- “Best safety lies in fear?”
Charles karba font kézzel ült az ágyon.
- Nincs hangulatom ehhez a vitához.
Erik felhorkant.
- Mert elveszítenéd?
- Mert te vagy álszent, tudd meg! Raventől elvárnád, hogy kitegye magát a vesz- Levegő. -  És amikor én használom a képességeimet, az már nem is tudom, offenzív?
- Elpocsékolod a képességeid! - Erik felé bökött a cigarettával. Charles azt mondta, lassan és halkan:
- Ne dohányozz a szobában, ez nemdohányzó lakosztály.
Erik az ablakkeretre vágott, ököllel. A cigarettát a hüvelykje és a mutatóujja közé vette, kifújta a füstöt.
- Igenis eltékozolod a képességeid, Charles - dünnyögte. Nem nézett rá. - Én a te hatalmaddal? Hol lennék én most, azt képzeld el - Sch- Shaw már nem lenne sehol, a csatlósai sem, rég; én a te hatalmaddal megállítanám ezt a majdnem-háborút, csak egy gondolat a szovjeteknek, egy gondolat az amerikaiaknak, francba, Charles, én megállítottam volna Hitlert, én előbb az agyába loccsantom azt a golyót, meg se vártam volna, hogy Führer legyen, nem hagytam volna megtörténni azt, amit a népemmel tett, hogy hagyhattad, hogy milliók-
- Nyolc éves voltam! - csattant fel Charles. - Erik, az ég szerelmére, gondolkozz már!
- Én tizennégy voltam, én meg tudtam volna állítani! Hol fair ez, azt mond már meg nekem? Én megmentettem volna a világot, és te meg rucikat küldözgetsz a hugicádnak!
- Szeretnéd? - kiáltott Charles. A visszhang azt mondta: olyan nagyon szeretnéd?
Ezernyi hang volt, mind monoton.
s z e r e t n é d . a . s k r i z o f é n i a . ö s s z e s .  t ü n e t é t . p r o d u k á l n i ? a m í g . n e m . t a n u l o d . meg . k o n t r o l l á l n i  S Z E R E T N É D ?!
/A szoba összeszűkült, görcsbe rándult. A tarkójára tapadt érzés, hogy valaki a bőre alá néz.
Nem tudott megmozdulni. Charles előtte állt.
- Nevess - mondta fáradtan, és ő hisztérikusan, lihegve röhögött,  amíg a szemébe könnyek nem szöktek, amíg Charles rá nem szólt: HALLGASS!, és ő úgy hallgatott el, mint akinek a torkát vágták át.
Charles elsétált, és a világ helyre zökkent. Kint ragyogott a nap, és az aszfalt nyirkos szagát dagasztotta a szél. Charles megzuhant vállakkal állt a szoba közepén. Erik elnyomta a csikket, és hozzá lépdelt. Átkarolta.
- Soha többet ne merd ezt.
- Kérlek, hallgass.
Erik csettintett a nyelvével. Talán az egész lényege azoknak a dolgoknak a mértéke, a távolsága volt, amiket Charles megtehetne, és mégis ellenük dönt.
- Ígérd meg.
- Hagyj békén. Sajnálom.
- Ígérd meg. - A szorítása erősödött. Charles hátrahajolt, Erik vállának vetve a feje búbját. Törékeny kis Charles a durcás szájával és a csinos pofijával. Ki hinné róla? (És ugyan, ki hinne benne?)
- Megígérem. Jó?
- Jó. - Erik a nyakába csókolt. Dajkálta a karjaiban.
Charles-nak minden elképzelhető módon hatalma volt felette. Soha nem érezte magát ilyen felszabadultnak.
Charles kérhette volna tőle azt is, hogy vetődjön ki az ablakon - bármiféle mentális ráhatás nélkül ő megtette volna. Ő még mindig megtette volna. Az ok egyszerű: Charles bármit is mond, képtelen lenne igazán bántani őt.
Ez kölcsönös.


    A szeretkezésük ritmusa aznap rock’n’roll volt, elnyújtott és révült. Charles volt felül. Erik négykézláb térdepelt. Charles keze a tarkóján, a matrachoz szorította őt.
Mi mást tudna, mind engedelmeskedni?
Mi másra lenne képes?


A vacsoránál a hotel menedzsere felkereste őket. Azt mondta:
- A szomszédjaik különös hangokra panaszkodtak. Meg kell kérnem önöket, hogy távozzanak.
Erik elsőnek azt gondolta, Charles telepatikus kitöréséről lehet szó.
Aztán rájött, hogy Charles nem hibázik.
- Tessék?
- Távozzanak, mielőtt értesítem a rendőrséget.
Erik tekintete az ezüst étkészletre esett. Charles felkönyökölt, az ujjai a halántékára simultak.
A menedzser kiegyenesedett, és elsétált.


    Megálltak Washington D.C.-nél. Charles körbe akarta vezetni Eriket a városban. Charles akart egy békés napot, mielőtt szembemennek a pokollal.
A pokol már elérkezett. Erik a velőjében hordta magával.
A múzeum lépcsőjén heverve sakkoztak. A sakk persze csak a háború egy szánandóan pacifikus formája - valami, ami elhiteti veled, hogy a stratégiád számít majd. Erik élvezte a meccset, de nem élvezte a győzelmét. Charles arcára aranyló pöttyöket szórt a fény.
Ha egy pillanatot megőrizhetne róla, ez lenne az.
A levegőben olyan szag volt, mint eső után, a pázsit illatával és Charles-éval. Erik azon kapta magát, ahogy a Washington-emlékmű homokszín obeliszkét figyeli, hogy halk történetbe kezd - félig talán gondolta csak, de tudta, hogy Charles hallja és érti.
- Amerikai katonák szabadítottak ki, és nem fogtam fel belőle semmit. Tudtam, hogy amerikaiak, a parancsnokuk ruhája miatt, a zászló, tudod, a pajzsán; a nyelvet nem ismertem fel, nem értettem, mit mondanak. Azt hittem, csak egy újabb fogolytáborba szállítanak, lerángattak a műtőasztalról, nemsokára egy másik műtőasztalon feküdtem, és gyógyítás és kínzás között csak a végeredményben van különbség, a fájdalomban nem. Nem tudom, a kék kabátos fickó végig hajtogatott valamit, de nem értettem, mit, a karjaiba fogott és szaladt velem a teherkocsi felé.
- “The boy needs a doctor” - tolmácsolt Charles. Erik kurtán bólintott, megnyalta az ajkait.
- Láttam az embereket a sárban, de… Delírium, azt hiszem, annak gondoltam, a náci törzsőrmestert a sárban, akinek a golyó lemarta az arcát és letépte a vállait. Dum-dum golyó, azt éreztem. A repeszeket a húsában. - Nyelt egyet. - Mindig meg akartam köszönni nekik.
- Meghaltak - mondta Charles egyszerűen, aztán korrigálta magát: - Elestek a háborúban.
- “Land of the free and home of the brave.” Az ember azt hinné… És tizennyolc év alatt… Vagy sosem volt igaz.


    És amikor visszaértek a bázisra, úgy tűnt, minden, amin dolgoztak, máris kicsúszott a kontrolljuk alól.
- Többet várok tőletek ennél - mondta Charles, és a csalódás a hangjában, a feszültség a hangjában valahogy rosszabb volt, mint Moira kiabálása. Erik elégtételt érzett, a pesszimisták örök, látnoki büszkeségét. Moira tipegő tűsarkakkal próbálta beérni Charles-t.
- Nem az ön-
A zene bűntudatosan elhalkult a háttérben. Charles átnézett a válla felett. A kezei zsebre vágva.
- Köszönöm, erre most nincs szükségem. Az első fénnyel Erik és jómagam Shaw után indulunk, a gyerekeket kapcsolja le a misszióról, még… - A szavai megremegtek, szétbuktak. A hajába szántott, a hajába tépett. - Négy nyomorult órát kérek. Egyedül akarok lenni. Erik!
Erik ráérősen biccentett és követte őt. Elhaladtában vetett egy együttérző (szánakozó) mosolyt a nőre.
Igazából kedvelte. Ha Charles olyan gyáva, mint amilyennek néha gondolja, majd összeházasodnak és gyerekeik lesznek. Moira attól még csak ember marad; Charles pedig az övé, mindörökké.
A bázisban fémkeretes katonai ágyuk volt. Nyikorgott alattuk.
Amikor egyedül tört Shaw életére, Emma Frost térdre kényszerítette - egy telepata, aki Charles hatalmának a töredékét sem birtokolja. A lényeg ez: ő soha többé nem lesz egyedül, őt soha többé nem lehet majd legyőzni. Amíg Charles és ő együtt vannak, legyőzhetetlenek.
Igen, legyőzhetetlenek. 



komment: IGEN // nem

28 megjegyzés:

Dragda írta...

Rohadj meg. Komolyan mondom, mert már túl sokszor törted össze a szívem az írásaiddal. T.T

(Közben halkan súgom, hogy még ilyet, jöhet még, ebből sosem elég... csak épp a fájdalmas üvöltésem hangosabb.)

Raistlin írta...

Ejj de serényen olvasol! Köszönöm szépen (ouo)

Dragda írta...

Ma nincs munkám, és a sulinak is vége egy darabig, szóval egész nap a neten lógok és napjában 6szor ráfrissítek az összes fices általam-követett honlapra XD

Raistlin írta...

#nyaram
#életem

Névtelen írta...

megéri naponta csekkolni hogy van e uj irás mert meglepetésként ért ez a csoda ;u; jaj ANNYIRA ilyen ficre vágytam hogy már rád mondanám hogy telepata. csodálatos. imádtam. még még *.* olyan szomoru voltam a végén hogy láttam az utolso sorokat hogy vége lesz, és kozben egy fél percre felre is tettem az olvasasat mert lattam hogy milyen hamar elfogy es akkor mar el lesz olvasva es egy kicsit még tartogattam, de azt se birtam sokáig mert olyan fantasztikus volt. koszonom szepen ezert a brilians-brilians cherikert c:
scout

Raistlin írta...

*elrántja a két ujját a halántékáról és fütyürészve körbeles* milyentelepata

amúgy hihetetlenül nagy volt a kísértés, hogy az elejétől a végéig lekövesse a filmet a novella, de akkor inkább meta lett volna, mint novella, és így szebb volt az íve, de ugye újranéztem az alapsztorival a fejemben, hogy 100%-ig be lehessen passzírozni a jelenetek közé a sorokat [Charles tényleg átöleli Eriket a taxiban és olyan arcot vág mint akinek kemény éjszakája volt, például, örök hálám Fassavoyék minden kis kánonbuzibiztos gesztusának és tekintetének]
13 oldal után végül leállítottam magam

Nagyon, nagyon örülök, hogy tetszett, és köszönöm szépen a kritikát! ;u;

Névtelen írta...

wow azért az ölelős jelenetért tizenötödjére is meg kell néznem ( nem viccelek, a batátaimnak már le kellett fogniuk hogy ne nézzem non stop a first classt)
amugy tenyleg azert jo volt a film; hogy miutan eloszor megnezettem baratnommel, megkoszonte szoszerint: a nagyon buzis filmet.. nem kell semmit belelatni, ezek megoldjàk h szinte kànon legyen.
amugy legkozelebb se kell leàllitanod magad semmi esetre se.. ha leirtad volna az egesz filmet akkor en ugyanugy korbetancoltalak volna nyalcsikot hagyva magam utan. ugyhogy akarmi van csak ne allitsd le magad ;u;

scout

Raistlin írta...

A leállással az a baj, hogy küzd bennem az író és a rajongó, és tudom, hogy szerkezet meg szelektálás meg minden de hogy lehet szó nélkül elmenni az antennaforgatás mellett az a jelenet istenem mennyire szerelmesek (nagyon szerelmesek) [NAGYON] {bevallottan} /tényleg/ [és mélyen]

És tessék szépen kritikusnak lenni, vagy szétesik a minőségem és a következő ficem az lesz hogy
- Szeretlek - mondta Charles, aki pont úgy nézett ki, mint James McAvoy. Erik azt felelte:
- Én is szeretlek téged, Charles. Mindig szeretni foglak. - Hátratűrte a haját úgy, mint a kocsmai jelenetben hhnnnngggg - Hozzám jössz?
És Charles igent mondott! IGENT!!4 IGEN MERT A SORS IS EGYMÁSNAK TEREMTETTE ŐKET!
- Annyira örülök, hogy megérted a kezem! - ragyogott Charles - Mondjuk például ahelyett, hogy golyót röpítenél a hátamba!
Erik férfias felkarjai közé kapta és körbeperdült vele. Nagyon IC volt. Nagyon szép. Nagyon-nagyon szép.

Névtelen írta...

amugy nem lenne rossz :"333 folytasd csak ezt is uwu nagyon tetszett u.u najo ugy erzem belolem csak egy nagyon komolytalan kritikus lesz.. jol erzem?Xddd

...Aztàn Erik és Charles kerti esküvöt tartottak Charles hàza elõtt a naplementében.. A hàttérben rózsaszín viràgszirmok hullottak lassitott felvétellel a földre miközben romantikus hegedûszó hallatszott (nem a hannibàlos féle zene szôlt, még véletlenül se csapkodtàk a hangszereket a foldhoz mint ott. ) (És Raven osszejött Hankkel és nem lett belõle egy hülye picsa. u.u )
és Erikék összehàzasodtak és boldogan éltek. uwu the end

(scout)

Raistlin írta...

ámen, ámen, ámen

Morgen írta...

Jaj te, te, te, te, összetöröd a szívem... Imádtam minden egyes sort és minden egyes szót, de a kedvenc mondatom ez volt, valamiért, nem tudom, olyan szép és tömör és asdfghjk... "A penge hideg hanggal felszisszent." De az egész borotválós jeleneten meghaltam és Cherik-mennyországba kerültem.

Köszönöm, hogy olvashattam <3 *-*
(most megyek és összekaparom magam, ez így nemállapot)

Raistlin írta...

MORGEN, annyira szépen köszönöm ;u; (Külön és tejszínhabos hála a kiemelésekért~!)

Előfordulhat hogy közben elkezdtem velük egy regényt.


send help plz

Névtelen írta...

yes pls *beomlik a sarokba a hir hallatan* *habzik a szaja* where is my life going

(scout) (már megint)

Mary Wolf írta...

Kettejük kapcsolata egyszerűen csodálatos! És a francba is, hogy ezek ketten sose lehetnek igazán boldogok. És igen, ők ketten együtt mindenre képesek!
"Vigyázz, vigyázz. Ha van még egy faj a mutánson túl, aminek az emberiség a kiirtására törekszik, akkor az a homoszexuális." - és itt jön be az, hogy az X-Men a szememben képviseli a homoszexuálisokat és a társadalom által még több olyan embert, akit nem képesek befogadni. És ilyenkor mindig azt gondolom, hogy az emberiség bekaphatja, ha nem tud olyanokat elfogadni, akik kicsit is kilógnak a sorból.
"- Nevess - mondta fáradtan, és ő hisztérikusan, lihegve röhögött, amíg a szemébe könnyek nem szöktek, amíg Charles rá nem szólt: HALLGASS!, és ő úgy hallgatott el, mint akinek a torkát vágták át." - a többit nem másolom be, engem ez a rész fogott meg a legjobban. A lelkemig hatolt, ahogy összevesztek és kibékültek. Itt látszott meg legjobba, hogy mennyire más nézeteket vallanak, ennek ellenére kötődnek egymáshoz. Erik itt egy kicsit gyerekesen is viselkedett szerintem, mert hát egy nyolc éves gyerek hogy a francba is tudott volna olyan dolgokat megtenni. Aztán ahogy kibékültek, hát az valami extra cuki volt, szóval le a kalappal most is! =D

Raistlin írta...

SCOUT, idk but mah lyfe iz going there as well


MARY, az X-men univerzumban tényleg csodálatos, hogy a mutáns-lét egyértelmű allegória a rasszokra, a homoszexuálisokra és egyéb úgymond 'deviánsokra', és egy konstans fakkjú mindenkinek, aki szembeszállna velük (egyben lélekmelengető hátbaveregetés a célcsoportnak) - ez előtt szerettem volna kalapot emelni egy ficben.
Külön örülök, hogy tetszett a veszekedős jelenet, mert én kicsit bizonytalan voltam vele kapcsolatban, de többnyire szeretem hagyni, hogy a karakterek vezessék a sztorit. Erik vádjai persze irracionálisak, de nagyon felindult [azt hiszem, elsősorban a féltékenysége vezeti, hogy nem lehet igazán kettesben Charles-al és hogy Charles-nak megadatott, hogy közel álljon hozzá valaki, akit családtagnak tekinthet, és aki kedvéért neki kevesebb jut a figyelméből és a törődéséből, sőt, aki miatt ez a figyelem és törődés már túl univerzálisnak tűnik és Erik megkérdőjelezheti Charles őszinteségét a gesztusok mögött - hogy tényleg ennyire szereti őt vagy egyszerűen csak ennyire rendes és ő ezért többet magyaráz-e be a gesztusaiba, mint amennyit valójában jelentenek, és utálnia kéne magát a naivitásáért - szóval no. Én is össze-vissza vádaskodnék.]
Nagyon köszönöm a kommentet!

GwenPage írta...

"- Szeretnéd? - kiáltott Charles. A visszhang azt mondta: olyan nagyon szeretnéd?
Ezernyi hang volt, mind monoton.
s z e r e t n é d . a . s k r i z o f é n i a . ö s s z e s . t ü n e t é t . p r o d u k á l n i ? a m í g . n e m . t a n u l o d . meg . k o n t r o l l á l n i S Z E R E T N É D ?!
/A szoba összeszűkült, görcsbe rándult. A tarkójára tapadt érzés, hogy valaki a bőre alá néz."
Már csak ezért a részért is szeretnélek eposzi magaslatokba emelni, de nem csak ezért. (Ez a személyes kedvencem. Itt úgy éreztem, mintha nekem is a bőröm alá néznének).

Hálás köszönetem ezért a fantasztikus történetért, aminek minden sora ajándék, és ami után sírni akarok, mert annyira gyönyörűek ezek ketten együtt és mégis képtelenek a boldogságra hosszú távon, sőt, öt perc is nehezükre esik.
Csak erősíteni tudom azon meglátást hogy nem kell sokat beleképzelnünk kettejük viszonyába. Az egyik barátnőm, aki amúgy nagyon nem slasher, minden kérdezés nélkül annyit mondott a film közben: "najó ezek tuti kavarnak".
He, de még mennyire.

Raistlin írta...

GWEN, annyira fájdalmasan egyértelműen együtt vannak, hogy az már nekem kínos.

Nagyon örülök, hogy tetszett a fic ;u; Egyszer írok fluffot is.
Eccer.

littlemissprimadonna írta...

Imádom, hogy a Marvel Univerzumot univerzumként kezeled és nem különálló filmekként/filmsorozatokként. Kétlem, hogy túl sok amerikai katona hordott volna magával pajzsot a Második Világháborúban...
Nem hittem volna, hogy lehet úgy kánonba illő sztorit írni, ami csak akkor angst, ha az ember belegondol, hogy később mi jön, úgyhogy én most tagadásképpen nem is gondolok bele. A többi angst részt pedig betudom annak, hogy egy kapcsolat akkor is nehéz, ha nem homoszexuális mutánsok vagytok. Úgy kevésbé fáj.
A többi íráshoz, meg üzenném, hogy így, a síron túlról is utállak, és bosszút fogok állni azért, amiért meggyilkoltál a történeteiddel. Csak gondoltam figyelmeztetlek :3

Raistlin írta...

szeretek történeteket vágni hozzád mert ÉSZREVETTED YISSSSSSSS (valami meta valamikor azt hazudta hogy a képregényben van rá utalás hogy amcsikapcsiék szedik ki a táborból magnetót, de nem találtam rá semmi konkrétat, viszont úgy döntöttem hogy fakkyeah (head)canon accepted és hogy nem fogok kihagyni semmilyen lehetőséget amiben lehet egy kis starbucks mert starbucks és műtőasztal/orvosikísérlet paralelek mindenféle buckykkal)

és nyiffköszönöm

és rettegve várom revansod

Anonima írta...

No comment!/elájult örömében!
Eddig nem írtam commentet de imádom az irásaid! Leborulok előtted mester!

Anonima írta...

Bocs kihagytam hogy örömében és fájdalmában ajultam el!

Raistlin írta...

óóó, a fájdalomról pedig ne feledkezzünk meg :D üdv a kommentelők közt, anonima! ouo

jederanalexa írta...

Úristen! Cherik szex a liftben, Cherik szex az ágyban, Cherik szex MINDENHOL!
Erik kicsit nagyon szemét volt azzal a megjegyzéssel Charlea erejét illetően. Azért azt nem várhoatja el egy 8 éves gyerektől, hogy világmegváltó hadjáratot indítson, de Charles ezt jól meg is mondta neki.
A Moirás megjegyzés pedig úgy igaz, ahogy van!
Egyébként a fiúk az FC idején hány évesek? Charles az 1. filmben azt mondta, hogy 17 volt mikor megismerkedtek, de ha így volt, akkor az őszhajszálas részt nem értem.

Raistlin írta...

Köszönöm szépen ;u; Nincs meghatározva, hány évesek - a prof tényleg tizenhetet mond, de a casting ezzel már eleve szembe megy, mert McAvoy nyilvánvalóan sokkal idősebb, és a sminkesek meg se próbáltak fiatalítani rajta (hála Istennek), szóval ha jobban megnézed, tényleg van pár ősz tincse, és szarkalábas a szeme és gyönyörű férfiember és hhhrrh. Khm. Témánkhoz visszatérve, én olyan 26-28 körülire tenném, ha abból indulunk ki, hogy frissen diplomázott PhD hallgató, és a színész sem sokkal idősebb. Bár Fassbender McAvoynál csak két évvel öregebb, Erik Charles-nál feltehetőleg kicsivel idősebb, mert 12-14 éves forma Auschwitzben, Charles meg 6-8-nak tűnik abban az időben (és Erik eleve jóval érettebben viselkedik és stabilabb az egzisztenciája, satöbbi)

blueeyesgirl írta...

*Tegnap végre megnézte a First classt s most szerelmes a Cherikbe és McAvoyba, szóval random kommentek a Cherik ficijeidnél fel-felbukkanhatnak tőle*
Édesjézusdebúzák! *--* Teljesen össze tudtam mosni a filmmel az egészet, és szívem dobbant belé amikor szóba hoztad milyen is volt akkor homoszexuálisnak lenni, azt, hogy Charles szinte végig sziporkázta az egészet, de amikor veszekedtek. Hát az. Az az. *Oly értelmesen fogalmazok* Nem, nekem az ott tényleg tökély volt mert a hangjukon hallottam mind a kettőt és valahogy mindkettő kiborulását teljesen jogosnak éreztem. Annyira nagyon szeretem őket és szeretlek téged.
(És a hszeket átfutva immár nekem is beugrott miért is gondolkodtam el a pajzs szónál. Szívemhez nőtt ez a headcanon)

Raistlin írta...

Egy hatalmas öleléssel üdvözöllek a fandomba, és McAvoytól feltétlen lesd majd meg az Atonement-et, lenyűgöző benne ;u; (Meg... mindenben. Arcátlanul tehetséges az a férfi és nevetségesen gyönyörű és úristen.)
És köszönöm szé--- A HANGJUKON HALLOTTAD ÉS BELE TUDTAD ILLESZTENI A FILMBE, EZ MINDEN EGY ÍRÓNAK, ÚRISTEN.
(AmcsiKapcsi mentőakciója pedig képregény-kánon, esténként sírok.)

LadyLoss15 írta...

Mumford and Sons idézettel kezdted, úgyhogy most muszáj beraknom azt a számot, annyira szeretem, annyira csodás.... *.*
Ahh el sem hiszem Charles milyen kis gátlástalan, Eriktől kb ezt vártam, de Charles....:D
"Szégyentelen vagy, ugye tudod?" PONT EZAZ.... De a frappáns válasz nagyon tetszik. :)
"mikor Charles letette a teljes óvadékot, Alex megkérdezte, le kell-e majd szopnia érte.
- Nem.
- Akkor jó. " áááááááááááá
"Néha elégnek tűnt egy tekintet. Néha elég volt Charles két ujja. Néha semmi nem volt elég. A legtöbbször semmi nem volt elég. " remek bekezdés. remek. ^^
"Mutációnak tekinthető-e a taplóság terén mutatott extremitás?" :DD Hahaha Farkas...... na igen. Amúgy szerintem határozottan jó a kérdés. Néhány ismerősöm lehet titokban mutáns. :)
És ennek végre nem fájdalmas a vége, hanem mosolygós. :) Nagyon köszi érte ^^
LL15

Raistlin írta...

Mumfordot a népnek! ~(ouo)~
Nagyon szépen köszönöm a lelkiismeretes kritikát és a kiemeléseket *-*
Charles általam való karakterábrázolása sokakat meglep, és én szívből örülök ennek - az első két-három nézésben én is máshogy értelmeztem, de aztán elkezdett feltűnni, James McAvoy és a dialógus milyen zseniális apróságokat csempész felé: Charles nem egészen az, aminek a világ tartja, és akinek magát mutatja; röviden szólva, huncutabb. :D

Amúgy meglepően sok a boldog X-men ficem, jobban belegondolva. Csak a szomorúak, na azok geci szomorúak.

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS