a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2014. április 17.

Margo Kim: Hát ez van

Margo Kim engedélyt adott rá, hogy lefordítsam What We've Got Here című történetét, ami a legkedvencebb Night Vale ficem. Fluffra fel! Játszódik közvetlenül Cecilosék [első randija] után.

 “Carlos reakciója az első randijukra jóval több elkínzott kiáltást tartalmaz, mint Cecilé, bár ami azt illeti, nevezett elkínzott kiáltások olyasfélén hangzanak, mint “Mért csináltam azt, mért mondtam ezt, miért engednek engem emberek közelébe,” így hát még mindig kellemesebbek, mint a Night Vale-ben elhangzó éji sirámok vagy nyolcvan százaléka.”


Margo Kim: Hát ez van

 [WHAT WE’VE GOT HERE]




Kezdő egyetemistaként Carlos vagy jó hat hónapon át szinte kizárólag a A nagy Lebowski-ból és a Brian életéből  vett sorokkal kommunikált. Nem állítja, hogy büszke lenne erre - éppen az ellentéte, mondjuk úgy. Nagyon is az ellentéte. Száz-százalékig az ellentéte, és értékelné, ha soha többé nem emlegetnéd fel neki azokat az időket. A példa mindenesetre igazolja tézisét: Carlosnak jó feje van az idézetekhez.



Hogy magától fogalmazzon meg dolgokat, na ahhoz már nem. Oka van annak, hogy a számok és gráfok és statisztikák édes ölelésébe menekült. A tudomány persze megkövetel bizonyos fokú íráskészséget, mi az hogy, de az mindig ugyanaz a kiszámítható, kidolgozott kínszenvelgés, a többi meg merő tudományos munka. Tanuld meg a formulát. Alkalmazd a formulát. Adasd ki a szakdolgozatod. Ennyivel Carlos még csak-csak megbirkózik. De mások szavai, ami azt illeti, tovább vele maradnak, mint azok, akik kiejtették őket.



Példának okáért, van egy listája - egy szigorúan átvitt értelemben létező lista, annyira azért nincs elkeseredve - a legjelentősebb kedves kifejezésekről, amiket hozzávágtak valaha, a könnyed kis megjegyzésekről, amik annyival többet jelentenek bármiféle grandiózus gesztusnál. Az apró dicséretekről, a gyors méltatásokról, és ott van az a pár félvállról mondott “szép munka volt” meg “sok szerencsét,” melyek igazából nem számítanak - emlékszik rájuk mind, és egyre ömleng rajtuk, amikor elfelejti már, miért mondana neki bárki is bármi szépet. Persze csak átvitt értelemben ömleng rajtuk. Átvitt értelemben bekönyvjelzőzi őket és kiemeli a sorokat jelölőfilccel. Átvitt értelemben jegyzeteket firkant a margóra, mint például “micsoda remek barát” meg “az egyetlen jó, ami abból a párkapcsolatból lett.”



A lista talán mégis valós lista. Előfordulhat, esetleg, hogy Carlos mégiscsak van olyan elkeseredett, bár ahogy Kate Turner 2007 április 23-án megjegyezte: “Öh, t’od, te legalább a jobb féle túlfura neurotikus tudós vagy. Hidd el nekem, ez a szakma dugig van seggfejekkel, és hadd mondjam azt, Carlos, hogy te egész rendben vagy.”



Kontextusban még inkább szívmelengető. Carlos szíve még mindig összeszorul, ha rá gondol.



(Amikor először Night Vale-be érkezett, amikor titkos kapcsolata Cecillel annyiból állt, hogy az autója szent magányában bekapcsolta a híreket hogy a kollégái ne lássák, miket művel az arca, amíg hallgatja a műsort, Carlos nem adta hozzá Cecil kommentjeit a listához. Elsőnek azt hitte, Cecil csak gúnyolja őt, aztán meg fogalma sem volt róla, Cecil mit művel, és most meg már egyszerűen csak túl sok minden van, amit hozzáadhatna. Ha Carlos tudni szeretné, Cecil mit gondol róla, elég csak feltekernie a hangerőt, na jó, Carlos szíve már megint összeszorul.)



Carlos emlékszik a rossz dolgokra is, naná, a szavakra, amik ennyi szép év múltán is sajognak, ha valaki a sebnyomukhoz ér. De nincs ebben semmi rendkívüli. Az ember már csak így működik, emlékszel minden támadásra a múltból, hogy minimalizálni tudd a veszélyt a jövőben, így hát Carlos nem gondol többet azokra a szavakra, mint feltétlenül muszáj. Mindez a gondolatátirányítás és elfojtás tökéletes ötvözetéhez vezet azokon a késő éjeken, amikor kezd elmúlni az előző kávé hatása és a következő bögre még nem ütött be, és akkor hallod, ahogy ott motyorászik csöndes laborjában piszmogva, “Baszd meg, Mike, te nem érted a tudományos metódus alapvető tanait.”



De mindez persze természetes. A tudomány ebből a szempontból igen megnyugtató. Megtanít rá, hogy különbséget tégy a módus és a külfelszín, a deviáció és a norma közt. Bár a normalitás olyasvalami, amiben Carlos kezdi rohamosan elveszíteni a hitét, az általánosan bevett viszont még mindig létezik, tehát miután Carlos bevágja maga után Cecil kocsijának ajtaját és beviharzik laborja biztonságába, nem tesz úgy, mintha bármi kirívóan rendkívüli lenne abban, hogy egy teljes percen át az ajtóba verdesi a fejét.
- Ó, önmagadra támaszkodsz, te farok? - motyogja, homlokát még mindig a meleg fának vetve. - Ez a legfőbb ismérved? Te kikúrt baszománc, az.



Carlos mesterien bánik a szavakkal. A saját szavaival. A legrosszabb szavaival. Más szavakkal is, de elméjének szigorú hierarchiájában minden, amiről azt kívánja, bár soha ki nem mondta volna, és még mindig nem érti, miért kellett kimondania, szeráfi rangra emelkednek, lángoló szárnyakkal és tizennyolc szemmel, és ítéletnapi rockabilly öltözetet viselnek.


Miután egy évet töltött Night Vale-ben, Carlos metaforái aggasztóan részletesek lettek.



- Jaj, hát kísérletezzünk a fákon! - erőltet fel magára egy vigyort, míg az eleven árnyék részecskéit analizálja a szükségesnél jóval erőteljesebb vehemenciával. Szigorú tárgyilagossággal azt mondhatnánk, hogy szörnyen alakítja magát, de szubjektíve mégis telibe talál mert japp, pontosan ekkora seggnek hangzott volt ő. - Végtére is, ez az, amit az emberek egy randin csinálnak! Kísérleteket, fákon. Te tajt tahó, mi a vérért kísérleteznél húsz percen át? Az első randidon? Bárhanyadik randidon?



Eltart egy darabig, mire kiokoskodja, hogyan fordítsa vissza a város árnyasodását (ez a szó egy újabb tétel azon kifejezések listáján, melyeket Carlosnak kellett feltalálnia ideérkezte óta.) Az, hogy bizonyos időközönként leáll, hogy arcát a tenyerébe temetve felnyöghessen: “személyes okokból, miért,” határozottan nem gyorsítja fel a munkamenetet.



- Tudod, gondolkoztam? - mondja magának Carlos, ahogy a hűs és baljósan öntudatos éji szélbe szólja a praktikusan poralapú árnytalanítót. - Tudod, gondolkoztam? - ismétli, és nézi, ahogy a töprengő szellő magával röpíti a (ne mondd, hogy varázspor, ne mondd, hogy parázspor) semlegesítő részecskéket Night Vale felragyogó esti útjain.



Tudod, gondolkoztam, és arra jutottam, hogy neked van a leggyönyörűbb hangod, amit valaha is hallottam, így kellett volna hangzania ennek a mondatnak. Carlos aznap reggel agyalta ki, és jó tíz percet töltött azzal, hogy a tükör előtt gyakorolja, míg magára bámult és igyekezett tökéletesen kinézni. Egy jó nyitósor a randi elejére, gondolta Carlos, ahogy borzolta és borzolta és borzolta fel-fel a haját, és minden más menni fog.



- Ezzel jár, ha tudós az ember! - Ezt mondta helyette. Olyan volt az egész, mint abban a tündérmesében, amikor a gonosz lány békákat és bogarakat köpköd minden szóval, de még az is semmi ahhoz képes, amiket Carlos kínos szája az este folyamán leprodukált.



Az utcán lenn egy alaktalan sötét tömeg a földre zubog  és Karen Dawsonként emelkedik fel, aki Big Rico Pizzázójában pincérnő. A lány hátrarázza a haját és lesimítja a gyűrődéseket a szoknyáján, mielőtt felinteget Carlosnak.
- Kösz’ke! - mondja, a járdára szökkenve. - Már azt hittem, lekéstem a műszakom. Hát mondjuk nem igazán “hittem” vagy “gondoltam” semmit, csak a valaha volt gondolataim árnyékait, utolsó homokszemekként egy álmodból előfoszló sivatagból, de na, bizti kirúgtak volna.
- Örülök, hogy segíthettem - mondja Carlos, mert erre csak ezt tudja mondani. - Bár szerintem beszámít betegszabadságnak, ha árnyéklénnyé válsz.
Karen nevet.
- Betegszabadság! Ez jópofa. Hé, hogy ment a randid Cecillel?
Carlos felnyög, és mímel egy mozdulatot, ami a hivatalos Night Vale-i táncnyelv szerint valami olyasfélét jelent, hogy “miért hagyja az Úr hogy rossz dolgok essenek meg a jó emberekkel?”
Karen ráragyog, ahogy a pizzázó felé fordul.
- Na, az szupi! Ühh, tiszta cukik vagytok együtt. Nem volt ilyen románc Night Vale-ben azóta, hogy Nick Hill a városi bankból összejött azzal az öntudatra ébredt pénzkupaccal. Figyu, lépek dolgozni, de már alig várom, hogy halljak az egészről a rádión! Köszi megint! - Még egyszer int, azzal a Big Rico’s felé kocog. Carlos visszainteget, majd lassan leengedi a kezét és orrnyergét a két ujja közé csípteti.
A rádió. Na remek, jön nyilvános megaláztatás. Már majd’ elfelejtette.



Visszalép a laklaborba és bezárja maga után az erkélyajtót, mielőtt a kanapéra hanyatolna. Cecil most itt ülhetne vele ezen a kanapén. Nehéz lenne megmondani, mi az oka annak, hogy nem így van, a zúgó árnyéklények inkább vagy Carlos maga. Cecilnek itt kéne ülnie. Carlos itt ülhetne vele. Olyasmit csinálnának, amihez nem kellenek szavak, és talán ha azzal végeztek, már a szavak is könnyen jönnének.



Cecil combja olyan forró volt Carlos tenyere alatt azon az estén. És az ajkai is olyan forróak voltak.



Tudod, gondolkoztam, és arra jutottam, hogy neked van a leggyönyörűbb hangod, amit valaha is hallottam. Carlos ezt mormolhatta volna Cecil nyakába, a száját a puha bőrre tapasztva, érezte volna a gége remegését az ajkai alatt. Vagy talán meg se kellett volna szólalnia. Nem, ha elég időt kap Cecil szájával és nyelvével és állkapcsával. Érezhetné, hogyan emelkedik és süllyed Cecil tüdeje, hogyan szívja be a lélegzetét, remegve, és érezhetné, ahogy visszaköpi a légkortyokat azokkal a kicsi oh, oh, oh sóhajokkal, ugyanazzal a leheletnyi hanggal, ami előszökött Cecil szájából amikor Carlos megragadta és megcsókolta őt, mert el akarta lopni tőle azt a szikrányi kis csalódást ami felfénylett Night Vale Hangjának szemeiben mert Carlos - vadbarom, nyilvánvalóan tökéletlen Carlos - azt mondta neki, “Nem.”


Csalódás. Carlos felkapja a fejét.
- Csalódott volt, hogy nem hívtam fel magamhoz - mondja a feltehetően üres szobának (Night Vale-ben sosem lehet tudni.) - Azután a randi után még mindig szeretett volna feljönni hozzám.



Az 1950-es évek vintázs stílusával ékeskedő telefon, melyet semmiféle energiaforráshoz nem csatlakoztattak és mely nem épp úgy fest, mint ami szilárd anyagból készül, csöngeni kezd. Amikor Carlos fölveszi, miután a kezét gondosan és elővigyázatosan alufóliába csavarta, távoli sikolyok hangját és tűz ropogását hallja. Aztán pedig:
- Az isten szerelmére, naná, hogy fel akart menni önhöz, maga idióta.
- Minden tisztelettel, bár halhatatlan hála lobog bennem oly belátó észrevételéért - mondja Carlos, a falnak dőlve -, senki nem kérdezte a véleményét.
- Akkor meg halkabban rinyáljon a randijáról. Illetve mégse, mert az nagyon tapintatlan lenne a törvény szolgáival szemben, akiket azzal bíztak meg, hogy potencionális veszélyforrásokat füleljenek le az ön szerelmi életében - feleli a seriff titkosrendőrségének alkalmazottja. Carlos még mindig nem tudja a nevét, de a nő egész az érkezte óta személyesen felügyeli és figyeli le őt, és miután egy éven át majd’ minden este megcsörgette őt a hírrel, hogy reggelre feltehetően halott lesz, kialakult köztük valamiféle bajtársiasság. Ez aggasztó kéne, hogy legyen, de ami azt illeti, Carlos életének úgy kilencven százaléka aggasztó kéne hogy legyen mostanában, és a rendőrnő az egyetlen a város mindahány polgára közül, aki nézi a Megvilágosultam! műsorát az HBO-n, szóval Carlos tűr és törődik engedékenyen.



Mivel a telefon úgy sincs bedugva sehova, a kanapéhoz cipeli, amire homlokegyenest rázuhan.
- Kísérleteket végeztettem vele a fákon.
- Ja, az édes volt - mondja a névtelen rendőrnő. - Tetszett, amikor Cecil megérintette az arcát.
- Megérintette az arcomat?
- Fiacskám, mégis milyen mélyen volt maga a tudományában?
- Könyékig a tudományban - mondja Carlos. - Szügyig a cikiben. Fülig az értetlenségben, hogy miért folytattam azokat a kísérleteket a fákon vele. Megérintette az arcomat?
- Nagyon gyöngéden.
Carlos erre csak azért nem sikkant fel, mert tudja, hogy legalább egy titkos kormányzati erő éppen megfigyelés alatt tartja. Aztán eszébe jut, hogy mindig megfigyelés alatt tartja legalább egy titkos kormányzati elő, tehát mégis felsikkant. Felnőtt férfi már. Hogy kompenzáljon, megpróbál mély hangon munnyogni.
- Túl szigorú magához - mondja a rendőrnő. A háttérben felszűköl valami: úgy hangzik, mintha a hang egy gödörből jönne, majd csönd lesz. - Ahogy Arthur Powers is monda önnek 2001 október 25.-én: túl sokat gondol arra, mit gondolhatnak önről mások, ahelyett, hogy elfogadná, hogy kedvelik magát.
- Maga csak ne olvasgassa a dicséreteimet - így Carlos.
- Ha nem akarja, hogy a helyi titkosrendőrség átnyálazzon minden nyálas kis semmiséget amit valaha is mondtak magának, mégis miért írja le őket? - Komolyan értetlenek hangzik, tehát Carlos sóhajtva annyiban hagyja.
- Ezek szerint tehát jól ment a randi?
- Jól ment a randi. Cecil éppen egy párnát ölelget az ágyában, és a maga nevét hajtogatja újra és újra és újra, amíg mi itt beszélünk. Még a tunikáját meg a szőrmenadrágját se vette le, és mindenki tudja, hogy így nagyon össze fognak gyűrődni meg gubancolódni.
- Ami azokat illeti - mondja Carlos -, Én… - Próbál valahogy úgy rákérdezni arra, hogy jól nézett-e ki, amit ő viselt, hogy közben ne hangozzék totál tininek. - Az lenne a bevett randiviselet?
- Nem - felel a névtelen rendőrnő szárazon. - Cecil ilyen izé.


Carlos meglepő mód el van bűvölve. Kissé rémült. Elsősorban elbűvölt. Carlos megköszöni a rendőrnőnek az igyekezetét, és mielőtt bontaná a vonalat, megígéri, hogy nekiül már A törvény emberének egy ponton, azzal leteszi a kagylót és hagyja, hogy az enyhén füstölgő telefon a padlóra hulljon.


Aztán olyan messzire nyújtózik, hogy a gerince belereccsen, és már majdnem rámarkol a kedvenc hátizsákja szíjára, amikor belátja, hogy ez így nem fog menni, és lekászálódik a kanapéról. Magához cibálja a táskát és kiborítja a földre. Vagy tíz füzet potyog elő.
Jegyzetek a város sugárzási szintjéről, a város halálozási rátájáról, a város feltámadási rátájáról, a születések számáról a városban minden főbb szülési formában (elevenszülés, tojásrakás, ívás és egyéb) - mostanság az ilyesmi általános adattárrá vált a munkájához. Félresöpri ezeket a füzeteket, és felmarkol egy ütött-kopott, bőrkötéses kötetet, aminek rongyolt lapjai vannak és édesanyja kedvenc parfümjétől illatozik lágyan. 
“TITKOS!! KI NE NYISD!!!!” áll a borítón Carlos Mendenez tíz éves énjének lelkes, de ritkarút betűivel. Amikor az ölébe fekteti, kinyílik az első üres oldalon. Carlos kotor magának egy tollat a padlóról, és a sarokba firkantja az aznapi dátumot. Aztán kiikszeli, és azt írja fel helyette: 2012 június 15.-től napjainkig


Hozzászóló: Cecil. Helyszín: Night Vale Közösségi Rádió, rádióadás. Alkalmak: Számos. Kijelentés:



És utána Carlos megáll egy pillanatra, ahogy átgondolja a lehetőségeit. Aztán elmosolyodik.



Kijelentés: CARLOS.



Kontextusban még inkább szívmelengető. 






A szerző megjegyzése: A történet a típusbingó kihívásra készült “rossz kommunikációs képességek” témában.

6 megjegyzés:

LadyLoss15 írta...

Whoooah! :) Ez nagyon szuper, hatalmas pacsi a szerzőjének. ;) LL15

уαмι. írta...

Helló, Diabétesz.
Istentelenül aranyos volt és gyorsan végigfutottam az eredetijét is hogy alapom legyen elmondani - kikúrt jó a fordításod. Megédesíted a humorát és amikor elengeded magad és szabadon fordítasz, az valami zseniális lesz. :3
Nagy köszönet érte, mert így még én is elolvasok olyan ficeket, amiket nem a barátaim írtak. :"D xx

Névtelenke írta...

Édes volt meg kerek, mint a túrógombóc. Nyam-nyam.
Ahogy fordítottad az meg tényleg nagyon HŰHA.

"grandiózus gesztus"
"kikúrt baszománc"
"tajt tahó"
"mi a vérért"
"Bárhanyadik"
"praktikusan poralapú árnytalanítót"
"parázspor"
"alaktalan sötét tömeg a földre zubog"
"előfoszló"
"laklabor"

Jaj, Te, idehalok a szavaidtól. Add nekem mind. *O*

Raistlin írta...

LadyLoss, ugye hogy de ügyes ;u; Köszönöm, hogy olvastad!

Yami megmondtambibibibi (örülök nagyon, hogy tetszett ouo) [sose tudom eldönteni, mennyire engedjem el magam, de a WTNV-nél mindig próbálok szöveghű maradni meg a szakdogafordításnál is szóval belefáradtam és fakkju voltvagyon.]

Névtelen, jaj, de tündér vagy már hogy észrevetted már *irulpirul belé szakadatlan*

Tinuviel írta...

Jézusom, de édes : D Köszönöm szépen a fordítást, gratulálok az írónak és persze neked is, élezet volt olvasni. : )

Raistlin írta...

Nagyon-nagy örömmel és lelkesedéssel osztottam meg, úgy kellenek az ilyen gyönyörű fluffok, mint egy falat torta ;u;

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS