a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2014. április 20.

Ab Æterno

 
Good Omens Crowley és Azirafael egy teaházat vezetnek közösen, a kétezres évek óta.

 
AB ÆTERNO




- A bácsin miért van napszemüv-e-e-e-g? - kérdezte Myra, és Crowley a térdére támaszkodva lehajolt hozzá.
- Nyílván azért, kisdrágám, mert vak vagyok. - Biccentett magának, kiegyenesedett, és a pöttyös kancsó alá szorítva egy rongyot, töltött a lánynak egy bögre gőzölgő kakaót.
Egy csepp se ment mellé.
Belepottyantott két puha pillecukrot.
Myra nem látta, honnan vette elő.
Újabban ez volt Crowley munkája.



ISTEN HOZOTT A DOMESDAY BOOK-BAN.



Először is: a név jó ötletnek tűnt.
Crowley ötlete volt.
- Ebben benne van minden, amit szeretünk - érvelt Azirafaelnek, íves gesztusokkal és míves szavakkal. - Könyvek, történelem meg ezek a szarok…
- Apokalipszis…
- Nem leszünk
The Decadent Champs’.
- Pedig abban is benne vannak a kedvenc dolga
ink - mondta Azirafael. Összefűzte a kezét. Keresztbe dobta a lábait. Kicsit lejjebb csúszott a párnázott széken, és frufruja alól vádlón bámult Crowley-ra, és egyre csak bámulta, bámulta addig, amíg sorsot nem húztak, veszített, csalással vádolta a démont, veszített megint, úriember módjára beletörődött, és úriember módjára kivonta magát a további felelősségek alól.
Egészen konkrétan hímezgetett, amíg Crowley a helybérletet és a bútorvásárlást intézte. Az utolsó vacsora reprodukcióját készítette el 5x5-ös méretben: Azirafaelnek nem volt elég, hogy évezredes késéssel új hobbiba kezdjen, a tetejébe még miniatúrákat kellett készítenie.
Napi hatot.
A könyvesboltja elvesztése nagyon megviselte.
Ó, meg a majdnem-világvége is.



Crowley persze, mivel aranyszíve volt, igyekezett Azirafael ízlése, de legalábbis kedve szerint berendezni a teaházat. Körbebástyázta könyvespolcokkal; süppedő foteleket és kerek kis asztalkákat állított fel, a nyurga falak fából voltak, a  padlón por- és sárlepergető perzsaszőnyeg hevert, a galériára és a privát lakrészükre cirkalmas csigalépcső cikázott fel, és előfordulhat, hogy a dús, bús fafaragásokkal, a vörös függönyökkel és gótikus mozaikablakokkal az egész inkább úgy festett, mint egy kápolna és egy bordélyház zavarbaejtő keveréke, de a cél pont az volt, hogy valahogy elfeledtesse Azirafaellel, hogy egy teaházról van szó.



Néha ő is szerette volna elfelejteni, hogy egy teaházról van szó.



- De hogy vakultál me-e-eg?
- Túl sokáig néztem a napba - dünnyögte Crowley. Szurkolt, hogy Myra most egy bő évig ne nézzen az égre. A hajába markolt, és Newtra sandított. A férfi homlokig egy Gaiman-kötetbe temetkezett, és pont úgy nézett ki, mint aki nem a gyerek apja. Anathema lekocogta, majd félretette a villáját. (Újabban süteményt is árultak. Na
ez Azirafael ötlete volt.)
- Bocs - mondta Anathema -, Myra abban a korban van, amikor tapló. Kicsim, a bácsin azért van napszemüveg, mert démon. Jó?
- Jó.
- Lécci hangosabban. - Crowley vigyorgott.
- Déééjmon! - rikkantott Anathema, azzal felvonta a szemöldökét. Crowley az asztalba kapaszkodva közelebb hajolt hozzá.
- Nem kedvellek - bazsalygott bájosan -, sosem kedveltelek, sosem
foglak kedvelni, és esténként fürösztöm magam a gondolatban, hogy legkevesebb hatvan év és annyi neked.
- Na - mondta Newt. - Na.
- Ahogy
akarod, Tony.
- Crowwwley.
- CROWLEY! - csilingelt Azirafael. - Rendelés a hatosnál, kedves!
Crowley megfordult, a tenyerét beletörölte fekete kötényébe, és felszegett fejjel a pulthoz röppent. A sütőből elővarázsolt egy áfonyás angyaltortát. Azirafael büszkén figyelte, ahogy sikerül  ujjbegyekre egyensúlyoznia, és Crowley puhán visszamosolygott rá.
Érte csinálta ezt az egészet.

HÁLÓSZOBA



- Angyal? Alszol?
- Te meg fújod néha az orrodat, piha. Láttam.
- Nem… Nem úgy értem. Most alszol-e.
- Óh? - Azirafael úgy tűnt, őszintén elgondolkozik. A hasára hengeredett. A hasa alól kihúzta a Paradise Lostot.
A hálószobájukban könyvek voltak.
Könyvek voltak mindenütt. Meg egy ágy is. Mellesleg.
Tetőablakok hajoltak föléjük, amin jégvirágok futottak szét az este-kék derengésben. Azirafael ásított.
- Szerintem igen, valóban alszom.
Crowley közelebb törleszkedett, maga köré csavarva a takaró ráeső felét.  
- Angyal - motyogta. - A barátaid bunkóztak velem egy sort, és…
- Jaj - búgta Azirafael. - Jaaaj. - Meglapogatta Crowley arcát. - Úgy sajnálom.
A legrosszabb az volt, hogy nem gúnyolódott.
- Nem ez a lényeg - hadarta Crowley türelmetlenül, de Azirafael csitítva beesett mellkasára vonta a fejét, és dédelgetve átkarolta a vállait. Crowley fásultan és feszülten tűrte, hogy végigcirógassa a hátát, a homlokára csókoljon és olyasmiket mondjon, hogy “biztos csak a munkádat végezted,” meg “ejnye, no.” Egy idő után rezignáltan kérdezte:
- Most jobb?
- Igen, most jobb neked.
Crowley megpróbált kikászálódni az ölelésből, aztán ráébredt, hogy egész kényelmes, sőt,
határtalanul kényelmes egy félálomban szuszogó Azirafaelhez bújni (ez a felfedezés az eltelt évtizedek óta újra és újra kellemesen meglepte), és megpróbálta valahogy beékelni az állát az angyal vállához.
- Tudod - mondta -, azért igazuk van…
- Ugyan, ugyan.
- ...a szemeimmel kapcsolatban…
Azirafael felkapta a fejét. A homlokuk összeütközött. Crowley felszisszent, Azirafael pedig feltápászkodott.
- No de mégis, mi bajuk volna a te szemeiddel? - A zöld búrás éjjeli lámpa kapcsolója után tapogatózott, nem találta, igével fellobbantotta, és a hirtelen fényben Crowleyra hunyorgott. - Kezdetnek is - mondta -, legalább látsz velük…
- Na ja, na ja - legyintett Crowley, ahogy felült, és a hátát az ágy keretének vetette. Azirafael felhúzta a térdeit, és rájuk könyökölt.
- És olyan szépek - motyogta. - Borostyánszínűek.
- Sárgák.
- És az íriszeid…
- ...keskenyek? Meg sosem pislogok, és amikor igen, bár ne tenném?
- Gyönyörű vagy - makacskodott Azirafael -, hiszen annak is
kell lenned-
- Ez nem hiúsági kérdés - vágott közbe Crowley, aztán egy pillanatra elhallgatott. Összeszedettebben folytatta: - Ez, kérlek, biztonsági kérdés.
- Nonszensz. Ebben a században már aligha rontanak neked, amennyiben kiderülne, hogy…
- Nem, nem az. Nem akarom magunkra terelni a figyelmet. Ezt az életet akarom, meg akarom tartani. Érted? És ha bármi fenyegeti… - Megköszörülte a torkát. Azirafael félrebiccentette a fejét.
- Oh, Crowley, te annyira…
- Na-na!
- Úgy hiszem értem, mire gondolsz - bólintott Azirafael. - Minden bizonnyal találunk megoldást Az Interneten.
Azirafael úgy ejtette Az Internet nevét, mintha egy magasabb rendű entitásról beszélne. Crowley szenvedve felnyögött, és a fejére húzta a takarót.
Ülve aludt el.



Másnap reggel arra ébredt, hogy Azirafael a képébe tolja a kindléjét. (Ez volt az egyetlen olyan technikai eszköz, mellyel hajlandó volt őszinte barátságot kötni, és melyben megbízott annyira, hogy az Internet elé járuljon vele.)
Azirafael vigyorogva térdelt Crowley felett, alsógatyában, pulóverben, a haja csupa kóc, a szárnya csupa kóc.
- No nézd csak, mit találtam!
- Megint nyertél egy iPhone-t?
- Az igazán
aljas volt tőled. Nem, nézd, nézd!
Crowley elvette tőle a readert, és fáradtan morogva kikászálódott az ágyból. Ahogy volt, apateremtette meztelenül vágott át az apró szobán, az ablakhoz sétált, felhúzta a redőnyt. A párkányon észrevett egy ezüst cigarettatálcát. Fél ujjal felpattintotta, és kérdő tekintettel nézett Azirafaelre. Az angyal sürgetve bólintott. Crowley vett egy szálat, a végére harapott (eper és vanília, miket ki nem találnak, miket ki nem talál,) és hunyorogva a képernyőre meredt.



SZÍNES KONTAKLENCSÉK NAGY VÁLASZTÉKBAN!



- Te most szopatsz.
Azirafael kuncogott.



AZ OXFORD STREETEN ÁTVÁGVA



Crowley kitartóan káromkodott, odébbrobbantott egy galambot, majd szitkozódott tovább:
- Nem fér a fejembe, hogy nem jutott eszembe, hogy lehetek ekkora-
Átvágott előttük egy busz. Crowley ment tovább, keresztül a double deckeren.
- ...szott évek óta… Jössz már, angyal?
Azirafael példamutatóan megvárta, amíg a forgalom újra realizálódik valahogy, aztán átsprintelt az úton, a kezeit a kabátzsebébe süllyesztve. A prémgallért kócolta a szél. Crowley fekete katonai kabátot viselt, napszemüveggel, télen,
utoljára, kibaszottul utoljára.
Azirafael megpróbálta gálánsan kitárni előtte az optikus üvegajtaját. Bájosan sokáig nem jött rá, hogy kifelé nyílik, bent pedig rögtön bepárásodott a szemüvege.
- Nohát - jegyezte meg. - De December.
Crowley lebámult rá.
- Szeretlek - közölte, aztán zsebretett kézzel előre vágott, hogy beszéljen a bolttulajjal. Azirafael udvariasan téblábolt egy darabig és érdeklődést színlelt a berendezés iránt, aztán követte. Crowley már javában a lencséket nézte.
- Zöldesszürke legyen szerinted - kérdezte Crowley -, vagy szürkészöld?
- No né, van piros is.
Crowley felé fordult. A kerek, vörös lencsés napszemüveg szerencsére eltakarta a pillantását.
- Ez a szín illik hozzád - intett Azirafael az egyik mintadarab felé (csuklóból, elegánsan; Crowley titkon követte a kezének a mozdulatát - az erek kéken derengtek elő a finom bőr alól) -...lyeid.
- Pardon?
- Ilyen árnyalatúak a pikkelyeid - ismételte el Azirafael; képes volt elismételni az asszisztens füle hallatára. Crowley úgy döntött, nem tartoznak neki magyarázattal.
- Akkor ebből kérünk - mondta Crowley, kihúzva magát - két darabot.
- Két párt?
- Egy párt. Két szemre.
Azirafael gúnyosan felhorkantott, és a szája elé szorította a tenyerét.



A DOMESDAY BOOK



nyitási idejét Azirafael legmegátalkodottabb reményei ellenére sem késték le. Most a pultot támasztotta, felhajtott ujjú ingben, és sűrűn bólogatva magyarázott:
- Csak ajánlani tudom: kaktuszból készítjük.
A vendég fintorgott.
- És a negyvenhatos tea, a Body Electric? Az az a szám?
- Nos, ami azt illeti, Witham úr kiváló költeménye ihlette, melyeknek kezdősorait jómagam szereztem… szerettem. - Megköszörülte a torkát. - Ha felles a galériára, biztos vagyok benne, hogy a költemények szekciónál a W betűnél talál egy kék kötésű kötetet, mely a Harper Collins gondozásában…
- Fucking fuck - zengett alá a galériáról, szépen csengő kiejtéssel és Crowley sajátságosan éles hangján. Azirafael a mennyezet felé fordította a tekintetét.
- Mint tehát mondottam…
-
Fffuck me! 
Azirafael ököbe szorította a kezét, és zavart mosollyal nézett a vásárlóra.
- Úgy hallom, az üzlettársamnak nehézségei támadtak. Egy perc türelmét kérem.
Kisasszézott a pult mögül, gyorsan megigazítva a masnit fehér kötényén. Félúton megtorpant, és bűntudatosan visszabattyogott a vendéghez.
- Nem voltam őszinte magával. Az úriember valójában a pártnerem.
-
Fucking Mr Fuck Fucklengton from Fuckfordshire…!  
- A kapcsolatunk, ugyebár, romantikus, mi több, szexuális jellegű…
-
FUCK!
- Elnézését kérem. - Azirafael kurtán meghajolt, és a lépcsőkön felrohanva a lakrészbe ért. Minden ajtót nyitva talált. Crowley a fürdőszoba zöld márványán hevert, körülötte és a pompás kád szélén mindenütt buján burjánzó szobanövények és aranyszélű tükrök.
- Miben lehetek a segítségedre? - tudakolta Azirafael, ahogy óvatosan átlépte Crowley oldalra borult testét.
- Ne szólj hozzám.
- Ho-hó, már próbálkoztál is a lencsével? - Azirafael óvatosan felemelte a földről a kis tégelyt, és Crowley mellé guggolt. A férfi felült, és megropogtatta a vállát.
- Kis híján megvakultam - jegyezte meg. - Csak, hogy tudd.
- Zeng az agóniádtól a teázó.
- És te örülsz ennek.
- És én örülök ennek.
- Akkor nyomd be nekem aztán nyomassuk.
Azirafael elpirult. Crowley pontosított:
- Te, nekem, kontaklencse. Csináltál már ilyet?
- Ó, persze. De kényelmesebbnek találom a szemüveget, talán neked is inkább… - Elhallgatott.
Crowley a tenyerébe temette az arcát. Azirafael finoman az álla alá nyúlt, aztán összpontosított. Közelíteni kezdett az ujjbegyével Crowley szeme elé, a nyelve hegyét félig kidugva. A démon szemére tejfehér hártya vonódott.
- Ez igazán szükségtelen volt, kedves.
- Reflex. Bocs. Megint.
Azirafael megmártotta a lencsét a folyadékban, és újrapróbálkozott. Crowley élesen beszívta a levegőt a fogai között, és egyre hátrább és hátrább hajolt.
- Ez így nem… fog…
És hátrább és hátrább: végigfeküdt a talajon, Azirafael pedig rajta hevert:
- Csak egy… kicsit…
- Nnn…
- Rögvest- rögvest benn van…
Crowley elröhögte magát. A pillanatot kihasználva Azirafael gyorsan becsúsztatta a lencsét.
- Megvagy?  
- Megvagyunk? Huh! Milyen hamar ment. Jöhet a másik.  
Azirafael kifejezéstelenül bámult le rá.



A TÜKÖRBEN  



egy Anthony J. Crowley volt, kétségkívül; a bőre fehér, száraz, szélcserzette, az orra görbe, a szája keskeny, a haja oldalt felnyírva, fülbevalók és piercingek a helyükön; az arc fiatal volt, csinos, és, mindenek előtt, emberi. Crowley végighúzta az ujját az arccsontján, aztán egy óvatos mozdulattal lehúzta a bőrt a szem alatt.
- Ne idétlenkedj - szólt rá Azirafael. Crowley nyelvet öltött. Villás nyelve volt. Azirafael szemforgatva cöcögött. Azirafael szeme éppen fátyolos kékben játszott, borongó fénye a téli égbolt, és Crowley tudta, hogyha egészen közel hajolna hozzá, látná benne a künn kavargó hó csillámlását és a távoli azúr mennyeket a mélyben. Angyalszemek.
Crowley a tükörbe nézett. Lustán elvigyorodott.
- Hogy tetszem?
- Nagyon.
Crowley kiegyenesedett, és az ujjaival félrefésült pár hullámos hajtincset.
- Te, angyal?
- Hmm?
- Így lehet egyetlen
szempillantás alatt átvágni valakit.
Azirafael felhördült, és hátat fordított. Crowley követte őt lefelé a kanyargó lépcsőkön.
- Nem akartam szemtelen lenni.
- Csitulj.
- Igazán nem vetheted a szememre…
- Így legyen kedves veled az uramfia - dünnyögte az angyal. Crowley a korlátra ült, leszánkázott pár foknyit, és elé ugrott; hátrálva magyarázott tovább:
- Kedves, mi? Te? Az én szememben a szálkát is észreveszed, a magadéban pedig a…
- Gerenda.
- Pontosan a gerendáut! - Crowley tiszta erőből a tartógerendának vágta a tarkóját, megcsúszott, és gurulva tett meg egy félemeletet. Azirafael a magasból bámult rá.
- “Gravitáció nélkül” - mondta - “ugyan, hol lennének a bukott angyalok?”



A HÓ



pedig csak szakadt szakadatlanul, és egész úton elkísérte őket. Egy befagyott tó partján ültek egy rácsos fémpadon.
- Pi-pi-pi-pi - próbálkozott Azirafael. - Pi-pi-pi-pi!
- Elrepültek.
Azirafael a messzeségbe bámult.
- Pi - motyogta lemondóan. A kezében kenyérvéget morzsolgatott. Crowley átvetette a karját a háttámlán, és a hüvelykujjával végigsimított az angyal vállán.

 Öregszik.   
A gondolat kijózanította egy pillanatra. Azirafael felé fordult, hunyorítva nézett rá.
Azirafael persze időtlenül és idültül üde volt mindörökre, sápadt, rózsás arcocska, izzó, óarany fürtök glóriája, puha, makacs ajkak, pisze orr: reneszánsz mesteremberek még giccsmentes ötlete a tavaszról, a dicsőségről és a mennyországról, de Azirafael pont úgy fakult meg, mint a portréik, valami komorságot mart az arcára az idő, sötét karikákat a szemek alá és hegyessé ívelte a csontjait. A kezén látszott az egész a leginkább, amit most pirosra csípett a dér, ami most egyre remegett: Crowley két tenyere közé vette hát a kezét, és rálehelt. 

 Öregszünk. Együtt öregszünk meg. Eonoktól eonokig…
Azirafael fáradtan rámosolygott.
- Menjünk be.



A TEMPLOM



harangjai egyre zúgtak, amikor beléptek, mindketten összeillő fekete öltönyben, a mellükre virág tűzve. Azirafael egy ösztönös mozdulattal a szenteltvíz-tartó felé nyúlt; Crowley a kezére csapott.
A násznép egy emberként feléjük fordult.
Azirafael Crowleyba karolt, és egyre szabadkozott, ahogy átvágtak a padsorok között.
- Bocsánat… Elnézést…
- Mennyire van közel a székem a monstanciához? - tátogta Crowley.
- Nincs neked széked, állni kell szépen.
- Akkor vissza az egész.
Adam feléjük fordult, és elvigyorodott. Harmincöt éves volt, de úgy mosolygott, mint kölyökkorában. A tekintetében lappangott csak valami ősi, űzött félelem, amióta elég idős lett hozzá, hogy felfogja önmagát.
Crowley viszonozta a vigyort, és felvonta a szemöldökét. 

 Ilyen kicsi voltál. A karjaimban tartottalak. Meg akartalak ölni. 
 - Héj, bocs, London, utak, GPS, tudod.
- A lényeg, hogy nem maradok tanúk nélkül, segáz.
- Drága Adam - sóhajtott Azirafael, ahogy illemtudóan mellé sorolt és két kézzel megszorította a kezét -, azt kell mondjam, roppant mód elegánsan festesz
ezúttal is.
Azirafael a személyes felelősségének érezte, hogy Adam előző házassága zátonyra futott, de hogy ezt eltitkolja, szeretett másokat hibáztatni érte.
Adam színész volt, a Royal Shakespeare Company-nél játszott, és ugyanolyan torokszorító hitelességgel alakította Macbethet, mint Falstaffot. A jelenléte betöltötte a színpadot, minden szava valósággá révült, és Crowley a maga részéről sosem tudta eldönteni, tehetség vagy hatalom áll-e ennek a hátterében, de úgy döntött, ezt jobb, ha nem említi Azirafaelnek.
- Alig győzöm kivárni, hogy bemutass a menyasszonyodnak - suttogta az angyal. - Bizonyára elbájoló teremtés.
Muszáj elmesélned, hogyan találkoztatok!
Adam megdörgölte a tarkóját.
- Ööö, Bath-ban. Somerset. Nyaraltam.
- Jól emlékszem - emelte fel a mutatóujját Crowley - hogy azt írtad, Batshevának hívják?
- Ümm, aha. Ja.
- Aha.
- Nocsak, pont mint… - kezdte Azirafael. Crowley oldalba könyökölte. - Pont mint… egy héber név!
Adam épp mondani készült valamit, amikor felzúgtak az orgonák. Mind a kitáruló ajtó felé fordultak. Adam a fogai közt szűrve dünnyögte:
- Oké, lefeküdtem vele esküvő előtt, sokszor, de ti meg buzik vagytok.
Crowley rávert a fenekére.



IGAZÁBÓL



- Igazából nagyon helyes lány - mondta Azirafael, ahogy húzott magának egy széket. - Beszéltél vele? Művelt, kiváló a humora, és a modora sem hagy kívánnivalót maga után: azt kell mondjam, kész kis úrihölgy...
- Aha, lenyűgöző.
- Nézi az Öreglányokat.
- Ó? - Crowley érdeklődve kihúzta magát. - Tényleg?
- Meg a Jóbarátokat. Rákérdeztem neked.
- De nem az a lényeg - vágott az asztalra Crowley -, hanem hogy aki szerint Chandler boldogabb…
- Tökéletesen igazad van, kedves.
Crowley nagyon érzelmes tudott a kedvenc sorozataival kapcsolatban. Nyelt egyet, és megigazgatta a haját.
- Táncolnak? - kérdezte élesen. Megköszörülte a torkát.
- Ühüm. - Azirafael felkönyökölt az asztalra. - Fiatalok.
- Heh. - Crowley elmosolyodott, és merengve nézett maga elé. Azirafael kiszolgálta magát a tányérjáról: Crowley direkt meghagyta neki a szárnyakat. A démon a szeme sarkából figyelte, ahogy Azirafael elrendezget egy tálcán mindent, aminek a fogyasztását a szervezete egyáltalán nem kíván meg, és ahogy önt magának egy pohár vörösbort egy vizeskancsóból.
- Isten-Is… kocc’, kedves.
Crowley egy biccentéssel viszonozta a tósztot, aztán kihúzta a székét.
- Táncoljunk.
- Vacsorázom.
- Harmadjára.
- Éhes vagyok.
- Nem vagy éhes - Crowley a kezét nyújtotta. Azirafael felhajtotta a borát, és az evőeszközöket gondosan félretéve felállt. - Figyelmeztetlek: a táncparkett ördö…
- Ha-ha.
Azirafael bosszúsan biggyesztett; a grimasz után csak aggodalom maradt. Crowley a derekába karolt.
- Hé.
Massive Attack szólt.
You are my angel. Crowley tátogta a szöveget. Azirafael elnevette magát, és a fejét ingatva közel vonta őt.
- Hogy mindig ezt teszed velem - suttogta. - Hogy mindig ezt teszed értem.
Crowley végigsimított a hátán, és mélyen a szemébe nézett, ahogy összetámasztották a homlokukat. Lassúztak. Köröttük keringő halandó párok danse macabre-ja. Egymás ajkait kutatták, Crowley a csókba suttogta:
- Emberöltőről-emberöltőre beléd szeretek, és századról századra átélhetünk egy szerelmet. Szóval, mit szeretnél?
Azirafael beharapta az ajkait. A Domesday Bookot akarta, egy becsületes és rosszul fizető állást a hét hat napján; Crowleyt akarta a rosszul forrt szárnyaival és Anthonyt a zöld szemeivel; és -
- Meghalni - mondta. - Mióta már, nem tudom, de csak érted viselem el az öröklétet. Ha nem osztozhatnék rajta veled, akkor... Nem is tudom…
 
love you love you love you love you
- Holnap - mondta Crowley - korán kell fölkelnünk, hogy ki tudjuk takarítani a boltot. Elmosogatunk, és letöröljük az asztalokat, és kikészítjük a bögréket, és a menüket, és krétával felírjuk a napi kínálatot, és szólni fog valami a rádióból és hideg lesz és fázni fogunk és fel kell majd csavarnunk a fűtést, és össze kell bújnunk az este, mert tényleg, komolyan
fázni fogunk és fáradtak leszünk, és ki fogjuk fizetni a számláinkat hó végén, és nem marad pénzünk, és azt fogjuk enni, ami a hűtő aljában maradt, ami répa lesz meg az a negyed kiló dió, és a fenébe, még az is lehet, hogy valamelyikünk majd náthás lesz vagy úgy tesz, ez az, lázas leszek, igen, mindig érdekelt, milyen, és-
Azirafael keze még mindig a hátán pihent, a lapockák közt, a szárnyak közt. Az ujjabegyein érezte a puha tollakat, a saját vállain pedig - a súly, mint az ólomé, a súly, mint az örökkévalóságé -







soha nincs vége.





komment: igen // nem
Azirafael idézete: Toba Beta - My Ancestor Was an Ancient Astronaut  

26 megjegyzés:

Dragda írta...

*könnyezve fetreng a szőnyegen, mert a kanapé nem bírta*

Köszönöm. Köszönöm a nevetést. Adam és Newték megvillantását. Köszönöm a végére a hangos sóhajokat és a szívbemarkoló bánatot. Köszönöm ezt az imádnivaló párost, köszönöm, hogy megszeretetted őket. Most megyek újraelolvasom és meghalok.

*nyüszítve elvonul kamillateát készíteni, hogy túlélje az ismétlést*

Raistlin írta...

Annyira örülök hogy tetszett hogy ennek örömére most bemutatom a tánctudásomat a szoba teljes területének (*//u//*)

(hepiendet akartam de aztán közbeszólt az a dolog amikor a karakterek vezetik a sztorit helyetted és ide jutottunk)
(majd legközelebb. legközelebb fluff lesz. fluffal.)

u.i. egy kivágott jelenetben Eb is felbukkan mert a hellhoundok halhatatlanok és pont.

Dragda írta...

"Adam a fogai közt szűrve dünnyögte:
- Oké, lefeküdtem vele esküvő előtt, sokszor, de ti meg buzik vagytok.
Crowley rávert a fenekére."

Ezért a szegmensért, pediglen most hulljék a te fejedre sűrű áldás, hállelúja és dicsfény. Ámen.
Eb *.* Awwww

*mint látható kamillateával sem nyugodalmasabb az olvasás*
Avagy: lahbcvhbabvjlabfbvhaf másodjára is. :D

Raistlin írta...

Egyelek meg esküvői torta formájában némi tejszínhabbal már ;u;

Tatsu írta...

Jé, az első kommentem neked... végre megembereltem magam. Most sem lesz értelmesebb, mint az eddigiek lettek volna, de legalább van! Voltam olyan naiv, hogy azt hittem az elejéből, na ez most fluff lesz, ritkaság, amit megbecsülünk és imádunk, aztán nem, mert Raistlin, és hihetetlen, hogy te még egy ilyen hihetetlenül aranyos sztoriból is olyan véget tudsz kihozni, hogy, még. És még mindig nem tudok kommentet írni, de azért igyekszem, nézd el nekem >< Fantasztikus volt, mint mindig, imádtam, mint mindig és kontaktlencse! Ebet szeretjük, meg Azirafaelt is a maga egyenes értetlenségével, meg Crowleyt minden Crowleyságával. Most akarok írni valamit, amiben meghalnak. Menjafenébe. (Akiket imádok, azokat állandóan szidom. Szóval ezt vedd bóknak xD)

Raistlin írta...

Tatsu, juj, szia itt ouo Nagyon-nagyon örülök, hogy tetszett a fluff...nak induló történet
(és dehogynem tudsz te kommentet írni, bálnazsírral kenegeted az én szívemet itt éjnek évadján)

Hannibal írta...

mondtam már, hogy imádlak? csakmert imádlak. de tényleg. nagyon. imádlak. <3 ez a történet. imádom. imádlak. köszönöm.

Raistlin írta...

Jujsziaszia (。´∀`)ノ Nagyon-nagyon örülök, hogy tetszett! ♥ Köszönöm szépen!

Mitsuki írta...

Újdonságot mondok azzal, hogy ez gyönyörű?
*ha igen, mellékelek hozzá egy repülő teaházat*

Látom belül a teaházat, a kis zugokat, ahol megbújnak együtt, a csigalépcsőt a csúszós korláttal, a galériát a végigfutó könyvsorokkal, az édes kis a asztalkákat a sok kényelmes fotellal, a pultot, mögötte az igyekvő Azirafaellel, ahogy süteményt süt. És Crowley, lassan az asztalok között somolyog. És minden olyan idilli, és tökéletes, és túl szép, hogy igaz legyen.
Túl szép. Túl jó. Túl sok. Túl hosszú. Túl igaz.

Apróságok, egyszerű problémák, a szemek, a színek, a számlák.
Barátok. Akik öregszenek, élnek, szeretnek, meghalnak, eltűnnek.

Látják. Mindezt látják, évszázadokon, ezredeken át. Lassú folyású életet, pusztulást, gyötrelmet. Egy világvége-kísérlet, de még áll a vár és túl egyszerű volt.

Túl egyszerű volt. Túl igaz volt, hogy vége legyen.

Köszönöm.

Dorothy Large írta...

Lenyűgözően írsz, de komolyan, annyira magával ragadott az egész, a végén pedig nyüszítve nevettem, hogy mennyire bele tudok szeretni egy történetedbe! Köszönöm, hogy olvashattalak! :)

Raistlin írta...

MITSUKI, kérem a repülő teaházat jusztis (és kösznöm!)
p.s.: szeretek referenciát használni, khm, mindenhez, tehát a "teázó" létezik, csak Portugáliában van és sima könyvesboltként működik (Livaria Lello)
* http://travelbetweenthepages.files.wordpress.com/2010/11/lello5.jpg?w=640

* http://travelbetweenthepages.files.wordpress.com/2010/11/lello7.jpg

Raistlin írta...

DOROTHY LARGE, Istenem, de drága vagy (és milyen gyönyörű a blogod!) Nagyon szépen köszönöm!

Mitsuki írta...

Nagyon asdfghjk az a könyvesbolt *-----*

És már készül is a teaház hozzádvágódni. Órák kérdése. :3
*rajzol*

Raistlin írta...

*sátáni kacaj és angyali kunc*

уαмι. írta...

Elindítottam a dalt és elvesztem és tudtam hogy kurvára el fogok veszni.
Olyan vicces hozzászólásnak indult.
Kurva életbe, Azirafael.

Imádom hogy nálad nem számít, hogy olvastam-e részleteiben (hogy láttam-e hogyan írod, khm), hogy tudom-e, mi történik, hogy számítok-e rá. Mert megragadsz és belelöksz egy világba ahonnan nem fogok kinézni és nem számítanak az előismereteim.

Köszönöm, hogy szerepelteted Anathemáékat (a "Jó? Jó." olyan kibaszottul egyszerűen édes, hogy talán az a kedvenc részem.) s Adamet (azért na, miért nem emo? tudd a helyed, Manchester). Ez az egész már megint... párhuzamba tudom állítani a Pestis-élményemmel és. És.

Azi baszdmeg.
Ez egy olyan könyvtől számított jövőkép, amit látni akartam - KIVÉVE.

Kivéve. Elmegyek sírni mert gyönyörű

Eva Reyklani írta...

Nem igazán birom az ünnepek olyan részét, mikor eljön az a kevés, konkrétan két szem rokonom, igaz most csak az egyik ért ide, de mindig megviselnek, és hát láttam, hogy friss sztori. Friss és Good Omens. Az örömöm és a bánatom összekeveredett, mert ismerlek már, hogy na ebből sem lesz fékevesztett mulatság, ésnahát, tényleg nem lett, de mindenki él, és ez már bőven elég. Igaz, hogy közben sirunk, mint Niagara, de annyira jó, szivmelengető és a könnyekig meghatóak együtt, hogy csak na. És Newton meg Anathéma, meg Adam hát nem mertem hinni a négy szemenek, de tényleg ők, ez mennyire jó már!
És az a teház! istenem! Életcélomnak kéne tennem, hogy ezt a helyet megépítsem és átnyújtsam neked (Nektek!), mert mesés, csodálatos, varázslatos és ..." a vélemény többi része heves sírásba, zokogásba, szipogásba és a húsvétra kapott csokoládék búfelejtő elfogyasztására korlátozódik"
Köszönöm, hogy olvashattam!
U.I: Mindig ide jutnak az a része, hogy akrakterhűség, meg stílus, meg hangulat, meg minden úgy alle zusammen tökéletes volt

Raistlin írta...

mindig félek hogy túl messzire megyek de aztán te *gesztusok*

annyira nagyon-nagyon sokat jelent, hogy tetszik neked; köszönöm-köszönöm-köszönöm

Raistlin írta...

hopp Reyklani de gyors vagy te is :D Neked is járnak a köszönethalmok minden irányból ;u;

River írta...



Igen. Ezt. Így.
A pillanattal, ahol flangstba fordul, és a másik pillanattal, ahonnan megértem: ez így tökéletes. Elmondhatatlanul gyönyörűnek tartom, ahogy a kapcsolatukat fested, a lágyan kacskaringózó, pontosan a helyükre simuló szavakkal, a felszökő humorral, az epizódszerűen felbukkanó, mégis fontos (és imádnivaló) szereplőkkel, a melankóliával, a kitartással; így lesz nekem az egész az ő évezredeken átívelő történetük egyetlen életképbe sűrített jelképrendszer, gyönyörű, cizellált keretben kegyetlenül pontos lélekábrázolással.
Zúgnak bennem az érzések irántuk, és köszönöm, nagyon.

Raistlin írta...

river én már itten én el vagyok kényeztetve sűrűn
a fene az inspiráló társaságotokba
(meg hála érte nagyon)
és és és
pontosan ezt akartam átadni és.

és.

Tinuviel írta...

Nem sokkal azútán olvastam először, hogy feltöltötted, és most jutottam el odáig, hogy kommentet írjak, pedig esküszöm, már olvasás után is akartam, de a végére egy olyan érzés-hangulat telepedett rám, hogy képtelen voltam, még arra is, hogy leírjam mennyire imádom. ;.;

Raistlin írta...

defasírtvagy ;u; nagyon köszönöm, a következő már TÉNYLEG hepiend lesz

Luna és Maiev írta...

Ó, te jó ég, ó, te jó ég. Ez valami... *nem jut szóhoz* Fantasztikus írás, vittek előre a sorok, és annyira jól visszaadod a mű hangulatát, és a szereplőket, hogy csak ámulok :O Szegény, szegény Azirafael :( Keserédes lett a vége, de így volt szép, köszönöm :)

Raistlin írta...

Luna, annyira örülök, hogy tetszett! ouo

GyilkosKoala írta...

Szia~ Nem tudom, észre fogod-e venni a kommentem, de azért hátha ouo
Nagyon-nagyon tetszett és Crowleynak szüksége van piercingekre. Meg fülbevalóra. Kész. Pont.
Hátezekdeédesek~ Ebbe a teaházba pedig, Istenem de jó lenne elmenni. ouo'
Szóval köszönöm, hogy olvashattam~

Raistlin írta...

Ha jó fej a blogspot, küld nekem egy mailt, hogy "figyu valaki jó fej volt oszt' van egy kritikád", tehát - tadamm! :D Itt vagyok, hogy nagyon-nagyon szépen megköszönjem a kommentet ouo

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS