a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2014. március 23.

A fanfiction határterületein

...és Baranya megyétől balra. Soha nem tudtam rendesen címet adni ezeknek a cuccoknak.
bocsánat hogy ennyi cikket írok újabban, a blog fő profilja természetesen továbbra is a fanfiction, dehát nohát.
A "miről olvasnátok még szívesen cikket?" kérdésre C. és Éva azt a választ adták, hogy filmekről, zenékről - és inspiráló hatásukról a ficekre. Tehát a mai témánk ez. 

A cikk első fele egy filmajánló lesz, ahol olyan alkotásokat próbáltam kiválasztani, amiktől minden hozzám hasonló amatőr író tanulhat, és amin minden olvasó jól szórakozhat (végtére is: ők profi műélvezők)
A második részben aggasztó részletességgel vizsgálom meg a zene és a (fanfic-)irodalom viszonyát a saját példáimon keresztül.

Tekerjük fel a hangerőt, és rajta!

AZT HITTÉTEK, NEM LESZ BEVEZETŐ

Pedig de. Egy korábbi cikkben kifejtettem, hogy az "inspiráció" és "ihletmerítés" kifejezés hatására jobboldali idegzsábám lesz, rengeni kezdek, a szemem feketévé fordul és ősi nyelveken kezdek kántálni. Ki nem állhatom a koppintást, nem csupán a szerzői jogok semmibevétele miatt (ez utóbbi olyan megszokott jelenség a film és a zene világában, hogy szeretnénk ezt alkalmazni az irodalomra is - tádám, első példa) hanem mert a másoló magával szúr ki, örökre (oké. egy darabra) elmulasztva az esélyét annak, hogy saját stílusát és ötleteit tornáztassa, ne valaki másét futtassa ínszakadásig. 

Rosencrantz és Guildenstern halottak

Ha egy filmből merítünk tehát ihletet, akkor is ugyanannyira figyelni kell arra, hogy mi lenne ha nem tökugyanazt írnánk le - mert ez sajnos túl gyakran előfordul: olvasol egy ficet, és eszedbe jut, hogy "hmmm, én ezt már láttam valahol" - a szerzőnek onnantól halott a becsülete, a sztorinak meg a hitelessége. 
Példának okáért: a BBC Sherlock fanfic-irodalom egy örök klasszikusa, az Alone on the Water Benedict egy másik filmjére, a Third Starra épít: Sherlock(/James) rákos lesz, és úgy dönt, inkább öngyilkosságot követ el, semmint hogy John(/a barátai) végignézze(/zék), ahogy fokozatosan leépül. [A Third Starban ráadásul James egy öböl vizébe úszik, ahol lebénul és megfullad, barátja kezéből kizuhanva: alone on the water (egyedül a vizen) szó szerint] A szerző viszont sehol nem említette, honnan jött neki az ötlet, a történetnek pedig valóságos kultusza lett - érzésem szerint jogtalanul, hiszen a párhuzam pofátlanul nyilvánvaló. 

Meg lehet tehát úszni azt, ha úgy merítesz egy filmből(ficből/bármiből), hogy elfelejtesz róla szólni? Simán. Megéri? Nem.  Az alább felsorolt alkotások is bizonyítják, hogy az igazi művészet egyedi, váratlan, meghökkentő - és ettől csodálatos. 

I.
FILMEK AMIK HŰHA
majdnem ABC sorrendben!
ábránkon: stoker

500 DAYS OF SUMMER (A NYÁR 500 NAPJA)
2009 | amerikai | +16 (lágyan)
"Ez a történet arról szól, hogy egy fiú megismerkedik egy lánnyal. Ez nem egy szerelmi történet." A film gyönyörű iróniával mutatja meg, miért nem működik a love story-k receptje a mindennapokban. Hiteles, üde, könnyed, és mégis kegyetlenül őszinte. Szerelmes vagyok a bámulatos pasztell-színeibe, a filmzenébe és a történetvezetésbe: a narráció és az idősíkok kezelése tanítani való.


A CLOCKWORK ORANGE (MECHANIKUS NARANCS)
1971 | amerikai | +18 (erőst)
 A könyv kultikus klasszis, de a film hasonlóan banálisan zseniális. Kubrick a kedvenc rendezőim közé tartozik, a látványvilág tőle megszokottan parádés, az operatőri munka kifogástalan. Szerzőként a díszletezést érdemes ellesni tőle: egyetlen állókép egy szobáról képes elmondani egy teljes történetet. Nem feltétlenül ajánlom mindenkinek: a film témája a "jó öreg ultraerőszak," és egyáltalán nem finomkodik: fröcsög, törik és szakad ami csak fröcsögni, törni és szakadni tud, nemre, korra és rangra való tekintet nélkül.



A film a könyv stílusát követve egy kitalált nyelven szól: az ír angol szlengbe keverednek ruszki és cigány-román kifejezések valamint nyelvtani minták. Engem ez arra tanított meg, hogy a nyelv hatalmában sosem szabad kételkedni: az olvasók érteni fogják - már ha van mögötte logika.


EL ANGEL EXTERMINADOR (AZ ÖLDÖKLŐ ANGYAL)
1962  | mexikói | nem korhatáros, de kiborító
Egy fekete-fehér, klausztrofóbikus szürrealista lidércnyomás, ami örökre kísérteni fog. És ami örök példát mutat, hogyan kell szimbólumokat használni.


FIGHT CLUB (HARCOSOK KLUBJA)
1999 | amerikai | +18 (szóltam)
A kedvenc íróm, Chuck Palahniuk könyvéből csináltak egy filmet. A film jobb, mint a könyv. Vonjátok le a következtetést. 
u.i.: mit lehet belőle tanulni az irodalomról? a világon mindent.


DEAD POETS SOCIETY (HOLT KÖLTŐK TÁRSASÁGA)
1989 | amerikai | +12
Egy szerelmeslevél az irodalomhoz: könnyed klasszikus és egy olyan ars poetica, amivel játszva lehet azonosulni.

FRANK (FRANK)
2014 | ír | +16
A főhősödnek nem kell szimpatikusnak lennie.


JAGTEN (A VADÁSZAT)
2012 | dán |  +14 | ajándék színész: Mads Mikkelsen





A legtökéletesebb film, amit valaha is vászonra vittek, és ha kötelezővé tehetném, már kívülről tudnátok. Láttam moziban, láttam a laptopomon, és nincs olyan hét, hogy ne gondolnék rá. A film gócba fogja a szíved és lassan húzza ki a mellkasodból. Mads Mikkelsen (az NBC Hannibal Hannibalja) drámai alakításhoz nem győzik hajigálni a filmes díjakat, de a tökély(fölé úgy huszonöt méter)re vitt színészi játék csak része annak a csodának, ami minden egyes lepergő filmkocka. Művészileg arra tanított meg ez a mestermunka, hogy lehetséges létrehozni egy kifogástalan alkotást. Ha egy szóban kéne összefolgalnom, mit jelent nekem az film, azt mondanám, "HNNNNNGGGGNNGNGNG."

RED DRAGON (A VÖRÖS SÁRKÁNY)
2002 | amerikai | slashpozitív: igen | +16
Valamiért a három Hannibal filmből mert a negyedikről nem beszélünk A Bárányok Hallgatnak lett az örökké idézett klasszikus. Amíg én értetlenül állok a jelenség előtt, addig ti nézzétek meg Edward Nortont Will Graham szerepében, és Antony Hopkins legendás Lecter-alakítását. Egy old school negyedhorror-félkrimi, ami kellemesen visszaadja a könyv hangulatát, feszült humorát és pörgő akcióját.

RESERVOIR DOGS (KUTYASZORÍTÓBAN) ÉS TARANTINÓTÓL MAJD' MINDEN
*meredten bámul maga elé*

ROMEO+JULIET (RÓMEÓ+JÚLIA)
1996 | amerikai  | +14 | ajándék színész: Leo Di Caprio


Shakespeare klasszikusa a modern időkben, röhejesen zseniális látványvilággal. Gondolkoztál már valaha azon, hogyan kell adaptálni valamit? Hát így. 


ROSENCRANTZ AND GUILDENSTERN ARE DEAD (ROSENCRANTZ ÉS GUILDENSTERN HALOTTAK)
1990 | angol | +12 | slashpozitív: de mint a bűn | ajándék színészek: Gary Oldman, Tim Roth
Csak hogy Shakespeare-nél maradjunk... a Hamlet két mellékszereplője, Rosencrantz és Guildenstern sehogy sem találja a helyét a tragédiában: amíg a színen sorsok dőlnek el és omolnak össze, ők zavarodottan téblábolnak, és próbálnak rájönni, mégis mit kéne tenniük.
Én - én hajlandó vagyok nektek könyörögni, hogy nézzétek meg ezt a filmet. Esedezni. Sírva. Térden állva. Bármikor. 
akció! most ha megnézed a mozit, a hozzá illő ficeket is elolvashatod a mellékelt [link]en!



SHALLOW GRAVE (SEKÉLY SÍRHANT)
1994 | angol | +16 | ajándék színészek: Christopher Eccleston, Ewan McGregor
A kedvenc nyári filmem. A kedvenc nyári filmem egy lélektani thriller... féle. Kötelező leendő hangulatfestőknek és karakterportrérajzolóknak.


SHAME (A SZÉGYENTELEN) 
2011 | amerikai | HAJAJ +18 | ajándék színész: Michael Fassbender
A film arról lett híres, hogy "Michael Fassbender pucéran!!4!", és én pontosan azért ajánlom, mert sokan csak annyit jegyeztek meg, hogy "Michael Fassbender pucéran!!4!" 
Egy történet számottevő dialógus és narráció nélkül elmondva, pusztán képekben, mesterien. Örökre leszoktat arról, hogy az olvasó szájába rágd a nyilvánvalót. 


STOKER (VONZÁSOK) (A FORDÍTÓT ÜDVÖZLÖM)
2013 | angol | +18
Hogyan kell elmondani egy történetet? Így kell elmondani egy történetet.


SLEUTH (A MESTERDETEKTÍV)
2007 | angol | +16? | slashpozitív: intenzíven | ajándék színész: Jude Law, Michael Cain
Két szereplő. (Oké. Durván három.) Egy helyszín. (Sok szobával.) Két órán át. (Aha.) És imádod minden percét. Az elkopott "két zseniális elme párbaja" szlogen itt először nem csak reklámszöveg: egy mentális pinpong (vagy inkább oda-vissza atomháború-offenzíva) szédítő párbeszédekkel (csak párbeszédekkel), zseniálisan felépítve. Figyeljük meg, hogy kell katarzist csinálni. Ötször. Egymás után. Amíg a néző már csak nyöszörögni tud. Hölgyeim és hölgyeim: így kell szerkeszteni.

THE ASSASSIATION OF JESSE JAMES BY THE COWARD ROBERT FORD (JESSE JAMES MEGGYILKOLÁSA, A TETTES A GYÁVA ROBERT FORD)
2007 | nagyon amerikai | slashpozitív: bezony | ajándék színész: Brad Pitt brillírozik
Tömény költészet képekben, százhatvan percen át.



ONLY LOVERS LEFT ALIVE (HALHATATLAN SZERETŐK) 
2014 | angol-amerikai | +16 | ajándék színész: Tom Hiddleston
Legigazabb szerelmi történet, amit valaha valaki valamikor úristen. Plusz: párbeszédek.

THE FALL (A ZUHANÁS)
2006 | +14 | ajándék színész: Lee Pace
Mindenkinek ez a kedvenc filmje. Igazuk van. Ez minden, amit egy filmtől várunk, de nem merjük már kérni. Lássatok és higgyetek.



THE TALENTED MR RIPLEY (A TEHETSÉGES MR RIPLEY)
1999 | amerikai | slashpozitív: OHOHOHO. | még egy ajándék Jude Law!
Mr Ripley Sherlockkal ellentétben valóban szociopata.

THIRD STAR (UTOLSÓ UTAZÁS)
2010 | walesi | slashpozitív: yami szerint igen | derült égből Cumberbatch
 Már lespoilereztem az egészet - de még így is megéri, mert ennél
  • gyönyörűbb
  • igazabb
  • meghatóbb
filmet ritkán látni, akár barátságról szól, akár szerelemről - akár a halálról.




UN LONG DIMANCHE DE FINANCAILLES (HOSSZÚ JEGYESSÉG)
2004 | francia | +16 | Audrey Tautou!
A filmet Jean-Pierre Jeunet rendezte. *nyomatékosan* A filmet Jean-Pierre Jeunet rendezte. Irodalmilag talán ez volt rám a legnagyobb hatással. Mert hát - Jean-Pierre Jeunet rendezte.

 ハウルの動く城 (A VÁNDORLÓ PALOTA)
2004 | japán  | +14
Csak hogy ne maradjunk animációs film nélkül - és ha animáció, akkor Miyazaki. Azt hiszem, az íráshoz egy igen jó motivációt adhat, hogy "Hozz Össze Valamit Amit Miyazaki Megrendezne." Mindent lehet tanulni tőle: jelenetezést, látványt, gesztusokat, színeket - és hogy néha érdemes megállni a történetben pár pillanatra, csak hogy mutathass valami lélegzetelállítóan gyönyörűt.



VALAMINT VÍGJÁTÉKOK amik baromi jók, de már nem fértek bele:
  • I LOVE YOU PHILIP MORRIS - két meleg férfi megtörtént romkomja, slashereknek kötelező
  •  HYSTERIA (HISZTÉRIA) - Hugh Dancyvel a viktoriánus Londonban... a vibrátor feltalálásakor [avagy hogyan beszéljünk egy tabutémáról bájosan, ízlésesen és átkozottul szórakoztatóan?]
  •  MEAN GIRLS (BAJOS CSAJOK) - Ebből a filmből röpdös a neten a legtöbb egysoros beszólás. Nem véletlenül.
  • TROPICAL THUNDER (TRÓPUSI VIHAR) - Az egyetlen film, amit magyarul ajánlok: a fordítás brilliáns, és ha valaha is humoros történetet akartnátok írni... ilyen legyen. A főszerepek főszerepében Robert Downey Jr.



 II.
IDE IS ELJUTOTTUNK! 
ZENE.



A film és az irodalom között egyértelmű a kapcsolat: történeteket mesélnek el képekkel és szavakkal. Hagyományosan viszont az irodalom nővére a zene. Bármiféle mondvacsinált történelemóránál beszédesebb az alábbi kérdőív őszinte megválaszolása:


  • HALLGAT ÖN ZENÉT ÍRÁS KÖZBEN?
    igen / bizony / úgy van
  • HALLGAT ÖN ZENÉT OLVASÁS KÖZBEN?
    de igen 
  • MEG SZOKTA HALLGATNI A SZÁMOT, AMIT AZ ALKOTÓ AZ ÍRÁSHOZ MELLÉKEL?
    úgy teszek, mint aki igen / nem 

 Írás és olvasás közben is a legfontosabb, hogy sikerüljön fenntartani a mű hangulatát. A zene ugyanannyira szükséges lehet ehhez, mint a filmekben a háttérzene, és ez hatalmas előnyt ad a digitális irodalomnak nyomtatott társával szemben: legalább elméletben esélyünk van rá, hogy az olvasóhoz szuszakoljunk valamit, ami szerintünk illeszkedik (vagy akár nélkülözhetetlen) az ábrázolt jelenetsorhoz. 




Amire érdemes odafigyelni háttérzene választásakor (szerintem):
  • Hogy oda lehessen figyelni tőle. A szám nem lehet ugyanazon a nyelven, mint az írás.
  • Ideális esetben a szöveg nem valami domináns, és a jelentése összhangban van a történettel.
  • A legtöbb olvasó, jó internetfelhasználóhoz hasonlóan, már éppen hallgat valamit, amikor felkerül a blogunkra. Valahogy rá kell venni, hogy a saját zenéjét kikapcsolja, és egy bizalmatlan fintorral bekapcsolja, amit mi vágtunk az arcába. 
  • Az író zenei ízlése valószínűleg eltér a karakterek, és szinte biztosan eltér az olvasó zenei ízlésétől.
    > Hannibal, Dean és Cecil zenei preferenciáiról például elég pontos képünk van; OOC egy fic kedvéért variálni
  • A mellékelt számban ne legyenek éles ritmus/hangulati váltások, ha csak a ficben nincsenek ilyenek szintúgy. 
  • Legyen többé-kevésbé semleges.
    > ráadásul: ha a fic közben említjük, hogy "és ez vagy az szólt a háttérben," válasszunk olyan számot, amit 99%, hogy mindenki ismer, és így rögtön asszociálni tudnak
  • Az, amit írás közben mi hallgattunk, nem feltétlenül fog illeni az olvasáshoz is.  

A figyelmes szemlélőnek és annak látáskárosult háziállatának is feltűnhetett, hogy én többnyire mindig folyton csatolok zenei ajánlót a ficek mellé, és nem feltétlenül állítom, hogy ez egy jó szokás. Van persze, hogy nélkülözhetetlen, mint mondjuk a songficeknél; és van, hogy őrült jól jön ki - erre példa [y a m i] Threw Our Hearts Into The Sea regénye (Good Omens, kalóz!AU), amikor Crowley dalra fakad, nekem meg tőből kiszakad a gerincem, annyira tökéletesen megtalálta a számot, amit elénekeltetett vele: nem csak helyénvaló volt vagy oké vagy hatásos, hanem zseniális; [R i v e r] pedig lassan végig megy az általam is hőn imádott Fever Rey teljes diszkográfiáján, de olyan képeket tud csatolni a számokhoz, amiket aztán soha nem felejtek el, és amik nekem soha nem jutottak eszembe. 
Szóval azt hiszem, a novellákhoz csatolt számoknak úgy kell működnie, mint a filmzenének: kellemesen a háttérben marad szinte mindvégig, de aztán van egy pillanat, amikor felzeng - és visszatartod a lélegzeted.  


Jensen (Dean, Supernatural) egy forgatási szünetben az Eye of the Tiger-t adja elő



TISZTELET A KIVÉTELNEK



A már említett songfic egy teljesen más állatfaj. A műfaj lényege, hogy a dalszöveg és a dal maga része a történetnek. [Figyelem: nyomtatott formában ez csak a kiadó írásos engedélyével lehetséges] Ez egy nagyon trükkös műfaj - állandó vitakérdés, érdemes-e lefordítani a dalszöveget, vagy maradjon eredeti nyelven; megőrizzük-e a sorrendet, vagy sem; és egyáltalán, hogy van-e létjogosultsága a műfajnak. 
A probléma talán az, amivel én újra és újra találkozok, amikor Jön Egy Szám Ami Úristen, És Úgy Érzem Minden Benne Van - és pontosan az a problémám, hogy úgy érzem, minden benne van, és nem tudnék mit hozzátenni már. [Néha megpróbálom. Lásd {P e s t i s} vagy {A  v i l á g e g y e t e m  a l á b u k o t t  a  l á t h a t á r o n}] Nem tartom magamat ahhoz elég jónak vagy tapasztaltnak a műfajban ahhoz, hogy megpróbáljak tanácsokat adni (meg egyáltalán), de mindenképpen említést érdemel: és érdekes kísérletezni vele, szóval hajrá-hajrá!



A 8TRACKS CSODÁI

Oké, a komoly részen túl vagyunk; innentől már csak érdekességeket osztok meg, tehát ha szerintetek nem olyan érdekes mégsenagyon, fussatok szabadon.

Szeretek a nagyobb regényeimhez fanmixet készíteni azokból a számokból, amik vagy felbukkantak a regény folyamán, vagy csak tükrözik a hangulatukat és indokolatlanul sok időt töltök ezzel ahhoz képest hogy a zenei ízlésem minimum csak átlagos de sebaj



Amit különösen érdekesnek tartok az az, hogy úgy tűnik, szinte minden regény megtalálja a maga műfaját: a Revü a kegyetlenségről-hez készült [f a n m i x], melyben Will egy indie banda balvégzetű énekese, alternatív rock lett balvégzetű szövegekkel, végig élő felvételekkel és megtört hangú énekesekkel.









 

Fun Fact: A Will + The Girls-t a White Stripes-ról mintáztam: minden tag nő, az énekes férfi. Will szerintem hasonló stílusban is énekelne.







http://8tracks.com/for_autumn_i_am/and-it-s-hard-to-learn-and-it-s-hard-to-love
Az And it's hard to learn, and it's hard to love albumánál nehezebb dolgom volt... jóval. Lágy indie és jó öreg rock'n'roll, zenék szerelemről, vágyról, általános önmarcangolásról és a rég eltemetett emlékek horroráról. A majdnem címadó Sweet Nothinggal nyit, amelynek a refrénjére építettük fel a regényt, aztán a szintén jóformán előzetes-számba menő Sacerlige következik: "Beleestem egy fickóba / Aki az égből zuhant alá / Feje körül glória / Ágyunkban tollak / Ez szentségtörés, szentségtörés, szentségtörés, azt mondod" Mielőtt mindenki megnyugodna, hogy egy romkomról van szó, felszólal a kísérteties Flickers, és ezzel fejest is ugrunk Dean lelkivilágába, jön a Castle of Glass: "Mutasd meg, hogyan legyek újra egész / Ezüstszárnyakon röpíts át / A feketeségben, melyben szirének zúgnak / Melengess egy szupernóva lángjánál / És ejts le egy álomba alant / Mert csak repedés vagyok / Ebben az üvegpalotában / Nincs mit nézned rajtam." Dean persze senkinek nem mutatná meg ezt az oldalát - tehát következik az, amit ismerünk belőle, a Paradise City, amit Bennel együtt énekel a gimnázium felé, a whiskeymámoros Old Number 7 a kölyökkora balladájaként, egy kis AC/DC: "Magán is felülkerekedve kiaknázott teljesen / Azt mondta: "gyere!", de már elélveztem / Rázkódtak a falak és rengett a föld / A fejem zúgott, és csináltuk egész este" majd a Roulette, amit a parkolóban dúdolt magának: ezzel megint érzelmesebb és őszintébb akkordokra váltunk, Winter Winds: "A fejem azt mondta szívemnek: Engedd nőni a szerelmet! / És a szívem azt felelte: ezúttal nem, ezúttal nem!" majd a már-már slágeres Royseven, amit viszont szégyen-gyalázat személy szerint a legtalálóbbnak érzek: 

"Csőre töltött pisztoly a szám 
Bárkire elsütöm
Nem kell, hogy megértsék: 
Férfinak akarom éreznem magam
Csak kavarunk, de nem akarlak
Fel-le méregetlek, ahogy indul a zene
Fejem körbe-körbe szédül
És biztos, hogy majd még a falba verem

Legyünk szeretők
Mert nem tudok a barátod lenni"


A Colour of Snow visszavisz egy kicsit az "akkor" szekcióhoz, amikor Dean még boldog volt, és a jelen örömei következnek:  "Sosem hittem a szerelemben vagy a csodákban / Nem akartam kockára tenni a szívem / ... / De újraszületek minden este, amikor nálam töltöd az éjszakát / A szex veled a Paradicsomba repít" és Cas válasza jön: You. Me. Bed. Now. (Te. Én. Ágyba. Most.), nosztalgiaként belevegyül az Alejandro, ami a klubban szólt, ahová először kiruccantak ("Tudom, hogy fiatalok vagyunk még és hogy talán szeretsz engem / De így nem lehetek veled"), aztán az öröm és a félelem segélykiáltása a Great Gig In The Skyban, és a gyász csendje: "Hello, sötét, régi jó barát / Jöttem, hogy ismét elbeszélgessek veled / Mert egy látomás lopakodik felém lágyan / Belém költözött, amíg aludtam" - az album Dean rémálmainak csöndjével ér véget, a fic pedig nem fog kiderülni soha mivel mert soha nem lesz kész ki fogok venni egy hónap szabadságot és semmi mást nem fogok csinálni csak azon dolgozok



A [K I S M E T O F F !] könnyedebb, egységesebb és még a fic is kész van! A történet szerint ez Cas ajándék lemeze Deannek, népszerű brit dalokkal, egy kis alternatív rock'n'rollal és olyan direkt szerelmi vallomásokkal, ami még egy rénszarvasnak is feltűnne. Ami fel is tűnik egy bizonyos rénszarvasnak. De Deannek nem, mert ő Dean. 


a képre kattintva elérhetitek az albumot
A trouble+ egy kísérleti regény volt (a kísérlet lényege, hogy végig bírta-e bárki olvasni a szándékosan rosszul megírt kezdeti fejezeteket)
A zene és az irodalom örök testvériségének bizonyítékaképp ugyanazzal a problémával találkoztam, mint írás közben: hogyan egyeztessem össze az ősi feketemágiát egy bájos kamaszszerelemmel?  
A mix egy sámándallal nyit, amit a címadó Macbeth-sorok folk-metál feldolgozása követ (Double, double, toil and trouble), egy kis punk-rock őrjöngés a Dredsen Dollstól, a ficben is felbukkanó Wicked Game, aztán egy holdfényes sivatag rémlátomása, némi viking kántálás, majd korai darkwave: "nincs mit tenni: / magad vagy az árny!", és már szorosan követjük az utolsó fejezet eseményeit: 


"Érints meg, yeah / Azt akarom, hogy érints meg ott / Hadd érezzem úgy, mintha lélegeznék / Mintha ember lennék", következik a szertartás: "Végignéztem / Ahogy elváltozol" és az egész a végső áldozat szertartásos dalával zárul. 


A legfrissebb befutó pedig a TŰHEGYRE SZÚRVA RAGYOG m i x e: witch house és ambient, a fejezeteket is végigkísérő hideg, ipari fémzene. Az utolsó fejezettel kezdünk, Earl a saját zihálását hallgatja, majd következik a zilált visszaemlékezés Cecil és Carlos történetére: "Ismerem a mélységet, a mélység ismer engem / Gyengének akar minket, elárulta / De valaki sokat jelent nekem / Te sokat jelentesz nekem." Carlos a kezdetekben: "Fémből faragva, kőből faragva / Váz vagyok és csont /.../ Betonból keverve, aranyból kavarva /  Fiatal vagyok és öreg" Aztán a Wrath of God és a táncjelent villanó fényei ("Minden amit mondott / Átszáguld a fejemen"), elfojtott vágyak és indulatok: "Én vagyok az, akivel a fiúd anno baszott, gondoltam jobb, ha tudod /... / Markolj rá, köpj rá, szopd, szívd, szeresd," felismerés: "Ismerem az érzéseimet / Bőröm mélye alatt", kétségbeesés: "Ha lehajítanám megtört testemet / Engedd majd, hogy szétzúzódjon a sziklákon /.../ Megmentenéd-e ezt a kicsi fiút / Gyermekedként bánnál-e vele / És hagynád-e, hogy játékszere légy / Ennyi volna az egész? / Ennyi az egész, édesem? / Ennyi az egész." és az egész regényt ihlető dal:

"Hogyan kéne meghalnom
Ha csak egy módon élhetek?

És tekintetetek jutalma
Melyet sosem kellett volna odaadnotok nekem

/.../

Hová feküdjek
Ha mellettetek nem heverhetek?

És a hús, mely úgy bizsergett
Kék márvánnyá fordult

És azt mondják nekem
Hogy nem mehetünk vissza már

Mégis mit feleljek erre?

Már csak egyvalamit tehetek
Már csak egyvalami van hátra..."

Az utolsó előtti este: "Nincs holnap / Álljunk meg itt / Remek dolgokat tettünk / Nem igaz?", elérkezünk Night Vale-be a Disparition-nel, és végül: "Itt ülök majd még egy kicsit / Magányosan várakozom, mint egy éji árny / Üljetek még velem egy darabon / Csak üldögéljetek velem, míg fel nem ragyog a következő csillag / Jöttem és láttam / Láttam az általunk ismert világ pusztulását / Jöttetek és láttatok / És szertefoszlotok, mielőtt a legközelebbi csillag felragyog"


LÉNYEGÉBEN... mindig az foglalkoztat, hogyan lehet elmondani azt a történetet (ugyanazt a történetet) más-más formában, akár más médiumokon keresztül. A zene erre a célra egyszerűen bámulatos (főleg, ha csak azért is rögtönzött történelemóra, és eszünkbe jut, hogy az első történeteket mindig énekelték)

Szóval daloljátok el a kedvenc ficeiteket még ma! (Vagy ne.)

 A bejegyzés zárásaképpen... ha van egy, csak egyetlen-egy szám, amiben össze kéne foglalnom mindent, amit az írásaimban megfogalmazok vagy szeretnék megfogalmazni, akkor ez az.


Minden ritmussal, minden váltással, minden hanggal, a szabadeséssel és az erővel: a koncerten emlékszem, izzottak a fények, az énekesnő a csövekbe kapaszkodott a plafonon és a tömegbe vetette magát, sört kortyolt, a rajongókra köpte, és utána tele torokból sikított. 


És most ti jöttök!



Ez egy nagyon hosszú és zavaros bejegyzés volt - de ha valaki mégis eljutott a végére, akkor most titeket kérdezlek :D Ha van egy szám, ami kifejezi az ars poeticátok, amire azt mondjátok, hogy: "ez minden írásom, dalban" - mi lenne az? És az olvasóktól: egy olyan film, ami megváltoztatott bennetek valamit, letörölhetetlenül és örökre. Gyerünk!

komment [i t t]!




Az irodalmi érdekeltségeimről főképp a személyes blogomon rantelek, amit a képre kattintva érhettek el (gátlástalan önreklám vége)
 
http://da-capo-al-fine.blogspot.com

12 megjegyzés:

Eva Reyklani írta...

Jéé és megcsináltad! Mondtam már, hogy szeretlek? mondtam már. De nem elégszer.
Az első részhez: én nem szerettem a Holt Költők társaságát, nem, nem és nem. Lehet, hogy ehhez hozzájárult az is, hogy egy olyan tanárnő nézette velünk, akiről szívlapáttal tudtam volna letörölni a vigyort. Meg nem birtam megérteni a végét. Hogy miért? Jól van na, gyávának tartottam. Azóta meg nem vettem elő, mert érzem, hogy még nem tudnám semlegesen kezelni.
Tudod mit fogok most nézni ha hazaérek? A Shallow Grave. Az biztos. Meg az összes többit, hogyha odajutok. Oda fogok jutni.
A Felhőatlaszt ajánlom én mindenkinek, mert az a három órás asdfghjkl és arrrghh, az valami eszméletlen.
A második részhez. Én is fontolgatom egy 8tracks-ot, hogy legyen egy hely, ahol tényleg kategorizálva van az a tömény mennyiségű zene, amit összehallgatok.
Nins zenei ars poeticám. Mindent hallgatok, néhányukat pár hónap után megunom, van, amiről azt hiszem, hogy az, de aztán mégsem. Inkább a műfaj az, ami meghatározza: naná, hogy a rock, meg a metál. És Kowalsky meg a Vega, akiknek könnyfakasztóan zseniális dalszövegeik vannak, és ezt most fedeztem fel újra, és nagyon hálás vagyok nekik, mert kilendítettek a holtpontról. Amúgy meg szeretném ha egyszer lehetőséget kapnék, hogy némi képzés után megzenésíthetnék pár szöveget, ami itt zsizseg a fejemben.
Addig is megpróbálok irni egy balladát és rommá hallgatom az összes számot, amit mellékeltek a fichez, mert nem véletlenül tettétek, és hátha van még az előadó tarsolyában, ami még megfog.
Köszönöm a cikket!
U.I: Én hiszek abban, hogy az And it's...is kész lesz. Legyen kész. Egyszer. Addig úgyse halhattok meg. Utána sem, mert nem engedjük.

GwenPage írta...

A Jagten nekem is maradandó élmény volt, OMG de még mennyire, fel sem tudtam kelni a tévé elől, miután vége lett, csak bámultam magam elé és merengtem. A Vonzások engem is teljesen elvarázsolt, bár a magyar címétől égnek áll a hajam. -_- A Fight Club nekem egy kicsit sok volt egy idő után, de a könyvet már felvettem a listámra. A Deep Blue Sea-hez meg kell egy fajta hangulat, lényeg, hogy engem lenyűgözött. Filmek szempontjából az engem teljesen az engem totálisak elvarázsolók: Eredet, V mint vérbosszú, A tetovált lány (a svéd, szigorúan.) Ami a zenét illeti, van, hogy meghallgatom a mellékelt zenét, van, hogy nem, nálad mondjuk mindig, mert nagyon jó zenéket hallgatsz, sok új kedvencet avattam az általad mutatottak közül. Engem leginkább Hans Zimmer filmzenéi tudnak elragadni, vagy Ólafur Arnalds számai, igazából nem tudom belőni, van, hogy valami nagyon meditatívat hallgatok, van, hogy dühöngő metált, még akkor is, ha éppen selyemsimaságú drámát írok. Ha egy zenének kellene összefoglalnia mindent, amit ki akarok fejezni, akkor az is filmzene lenne: David Hirschfeldertől a Sacred Place.
A Tűhegyre szúrva ragyog-hoz készített album nagyonnagyon jó lett, azt hiszem, ezt mondtam is :)
Szuper cikk lett!

Raistlin írta...

ÉVA, a Holt Költők Társaságba könyvben silány mód borzalmas. Filmen négyszer-ötször láttam már, volt, hogy úgy éreztem, ennéljobbfilmetsenkisoha, másszor pedig úgy is többet vártam tőle, hogy már láttam. Mindenesetre inspirálónak és tanulságosnak tartom, és volt már, hogy egy ismerősöm kezébe nyomtam, hogy "nézd meg, mert az összes válasz minden problémádra benne van itt." Tény mi tény, az öngyilkosság mindig megosztó és valamicskét kínos téma, ahogy minden az, ami morális kérdéseket vet fel. De talán pont ez benne a zseniális: mindenképp egy heves válasz-reakciót vált ki a jelenet. Én nagyon szimpatizáltam a fiúval, mert a helyében valószínűleg ugyanezt tettem volna, de legalábbis megkíséreltem volna megtenni, bár elvben tudom, hogy nincs igaza - és gyűlölni is lehet, mert "megfutamodik"

És ha már vegyes reakciók :D A Felhőatlaszt én is láttam, moziban, és úgy voltam a végén, hogy "hmm, ez érdekes volt" - és oldalra fordultam, és a barátnőm, akit echte lehetetlen lenyűgözni, ott zokogott mellettem, törölgette a könnyeit és azt motyogta, hogy ez a legzseniálisabb film amit valaha látott. (Utána pedig elmentem egy irodalmi előadásra ahol az egyik kedvenc professzorom a könyvet elemezte, mint a digi-modern irodalom lehetséges iskolapéldáját; a szerkezetét tekintve mindenképpen modern irodalmi klasszikus és komoly esélye van rá, hogy a kánon részévé váljon és kötelező olvasmány legyen a jövőben) Amiért nem vettem bele a listába az az, hogy nem igazán tanulható, legfeljebb koppintható, azt meg, ugye, nem javaslom. Egy új műfajt teremtett meg, aminek viszont egyelőre ő az egyetlen tagja, és ha közel merészkedünk hozzá, arra egyelőre rá lesz sütve, hogy "mmm - ez olyan, mint a Felhőatlasz." ((Ráadásul a film narratívájában kicsit szájbarágósnak éreztem személy szerint a 'tanulságot', de tökéletesen megértem, miért kellett ennyire túlhangsúlyozni - fanfichez viszont semmiképp sem javasolnám))

Köszönöm a hitet az And it's-hez; töredelmesen bevallom, azért tart hónapokig egy fejezet publikálása, mert én egy huzamban szeretem megírni a magam részét, ami viszont jó negyven oldal, és egyszerűen sosincs egy nyugodt napom, amikor van időm és kedvem arra a rohadt negyven oldalra, hiába van kész a fejezet vázlata hónapok óta, hiába tudom pontosan a szerkezetet, az akciót és a párbeszédek felét. Ha minden igaz, sikerül visszarángatnom Mayát, de mivel ugyanazon az egyetemi képzésen vesz részt, mint én, de ő még mellé csellózik és franciául tanul és sűrű társasági életet él, nem jósolok nagy jövőt egyikünk szabadidejének sem. Azért hátha. Egyszer lesz ez a tavaszi szünet nevű dolog.

Raistlin írta...

GWEN PAGE, ma reggel átmentem a D épületi büfébe, és észrevettem, hogy van valami vitaklubbal egybekötött filmklubjuk, találd ki, melyik film az első a listájukon és melyik dán színész játssza benne a főszerepet akinek a fényképe kint van a szobám falán a mozijeggyel együtt.

A Stokert én teljesen véletlenül néztem meg - általában nem szeretek tudni egy filmről A VILÁGON SEMMIT, csakis és kizárólag a címét és egy jó indokot, amiért megnézzem (mondjuk a színész vagy a rendező neve), nem szeretem tudni se a műfajt, se a korhatárt, se semmit, és ennél sikerült elérnem, mert csak azért néztem meg, mert láttam belőle egy azaz egy darab gifet ahol Nicole Kidman mondja hogy "personally speaking I cannot wait to see life tear you apart" és nem tudtam kiverni a fejemből (szerelmes vagyok a nőbe), az első öt percet utáltam, aztán pedig - készvégeannyi. Ha valaha sikerülne összehoznom egy ilyen forgatókönyvet, akkor az úgy menne, hogy eladtam a lelkemet egy keresztúti démonnak két liter plusz tehetségért cserébe.


A Fight Club... a filmen finomítottak, a könyv durvább, előre szólok; Chuck egyfajta sokkterápiás műfajjal dolgozik, mert az ars poeticája, hogy csak akkor láthatod át és válthatod meg az életed, ha már nincs vesztenivalód, és a pokol hetedik körébe jutsz el; a legtöbb munkája ezt a témát járja körül, és a pokol legutolsó köre mindig maga a tömény iszony. Nem is tudtam kiolvasni minden könyvét, félelem, hányinger, szédülés, rosszullét; de pont ebben van a zsenije - ezek csak szavak; és mégis van, hogy már nem bírod tartani a könyvet, mert remeg a kezed.


És juj, örülök, hogy sikerült új zenéket mutatnom! ^^ Én filmzenét egyáltalán nem tudok írás közben hallgatni - felteszem azért, mert tanuláshoz használom, és valami Pavlov-reflexként vizsgadrukkom lesz tőle, ha csak önmagában hallgatom. Nem egy kellemes tapasztalat. Hans Zimmer nekem a politikai kultúra vizsgámat szerezte. Ólafur Arnalds viszont mindig jó választás, főleg Thorkihoz, az a ködös, fagyos hangulat a párálló szavakkal és a hangjával - nem értem a szavakat, de pontosan tudom, miről énekel. ouo

Szocsi írta...

Ilyenkor jövök rá, hogy mennyire sok film van még, amit nem láttam. A felsorolásodból körülbelül négy darabot ismerek, és van egy-kettő amiről hallottam, és tervben is van.
Ilyen a Vadászat, amire nagyon hamar sort akarok keríteni, csak nincs rá időm, de ha tényleg ilyen jó, akkor valahova beiktatom. :D
Óóó, megáldom nevedet, és óriási vattacukorfelhőcskéket legyezgetek feléd, amiért végre találtam valakit, akinek tetszett a DiCaprio féle Rómeó és Júlia. Minden beszélgetésben, ahol feljött, szidták, bár nem értem, hogy miért, én pedig csendben ücsörögtem, a kezeimmel malmozva, aztán halkan megjegyeztem, hogy szerintem zseniális. Aztán furán néztek rám, én pedig nem mertem nekik elkezdeni ömlengeni.
A Third Star pedig egyszerűen annyira fájdalmasan gyönyörű, hogy a nevére őrült fangirl-rohamok törnek rám, és egyszerre el is bőgöm magamat. Ha van kedvenc filmem, akkor ez az. A képei, a története, az érzelmek, a... a... Minden!
A Hosszú Jegyességbe szerelmes vagyok, bár Audrey Tautou filmjeihez legtöbbször így állok hozzá. A Harcosok kluba, nem tudom, nekem annyira nem tetszett, mármint jó volt, de nem volt meg utána az a katarzis, hogy mégegyszerúristendezseniálisjesszusom.
Igazából, ami számomra rettenetesen nagy inspirációt adott, az a "Benjamin Button különös élete". A mai napig sem tudom, hogy miért, de az a film nagyon a szívembe rágta magát.
A másik a most is mozikban futó Könyvtolvaj, és ez sem teljesen érhető számomra, de én elsőre nem hittem volna, hogy ilyen megható, és gyönyörű. [bár a legvégső jelenettel nem vagyok kibékülve, az egész fantasztikus amúgy]
Komolyan, én vagyok az egyetlen, aki képtelen zenét hallgatni írás közben? Egyszerűen elvonja a figyelmemet, és azt veszem észre egy kis idő múlva, hogy a képernyőt figyelem, a semmitmondó betűket, és lement egy egész album. Olvasás közben pedig szintén. Ha egy fanfic-hez nagyon kötődik egy szám (pl. a háttérben megy, vagy ilyesmi), akkor meghallgatom, és olyankor jól is szokott esni, de amúgy... *elpirul és hebeg és suttog valami bocsánatfélét* én sem nagyon szoktam. Max a fictől külön, ha rendes vagyok. (töritanuláshoz fantasztikusan illik a Will+The Girls :))
A legtöbb songfic-kel kapcsolatban az szokott történni, hogy a zene nélkül az egész szétesik, és élvezhetetlen; és oké, hogy a zenével együtt kell olvasni, de szerintem egy alkotásnak külön-külön is meg kéne állnia a helyét. A songficekben pedig (legtöbbször) látszik, hogy az író még többet akart beletenni a szám szövegébe, ami így túl sok, és értelmetlen, és nyálas lett, ráadásul az egész klisékből áll, amit a szám szított föl belőle.
Hmm... egy szám, amellyel mindent kifejezek? Hm... A Placebo összes száma, azt hiszem.
Újra tanultam tőled, és újra fantasztikus vagy, egy-pár filmet pedig rövidesen be fogok pótolni. Köszönöm, hogy olvashattalak :)[Ismét bocsi a kapkodó kisregényemért]

Raistlin írta...

SZOCSI, ha ez megnyugtat, nekem kábé csak nyaranta sikerül eljutnom addig, hogy megnézzek egy filmet, mert másfél óra az életemből (és visszataszítóan szelektív vagyok) Néha elkap a roham, hogy változtassak ezen és heti rendszerességgel képernyő/filmszínház felé rugdossam magam, de no.
Work in progress.

Én is kerültem a Rómeó + Júliát, de amikor Európa egyik legzseniálisabb Shakespeare-szakértő professzora heti rendszerességgel elmondja, hogy "amúgy az az egyetlen normális filmfeldolgozás", akkor elkezdesz kíváncsi lenni, megnézed, és rájössz, hogy igaza van. (Elkövettem azt a hibát, hogy anyával együtt néztem, ő nagyon nem volt lenyűgözve. Nagyon, nagyon nem.)

Nagyon örülök, hogy támogathatom a tanulmányaidat! :D Én tanulás közben nem tudok valahogy semmi...szövegeset hallgatni. Háziírás közben még csak-csak, de amúgy esélytelen, pláne, hogy ugye minden tankönyvem angolul van, belefolyik a szöveg egyszerűen; próbáltam francia számokat hallgatni közben de akkor meg elkezdem kihallani azokat a szavakat amiket értek vagy amik hasonlítanak az angolra és onnantól francia akcentussal olvasom magamban az egész kurva szöveget

Placebo. Az örök Placebo. A Placebo minden. Annyira, hogy az már röhejes. És egyetértek: én is azt tapasztaltam, hogy minden fichez van egy Placebo szám valahol. Meg minden élethelyzethez, ami azt illeti.

Tinuviel írta...

Annyira örülök, hogy a Rómeó+Júliáról ennyire jó véleménnyel vagy, anno még gimiben láttam először, és akkor mindenki szörnyülködött, de én imádtam. Bár ha, Shakespeare film, akkor még mindig a Titus Andronicus a kedvencem. Nagyon jó kis válogatás ez itt, szerintem visszajárok majd, és szemezgetek belőle. A songficekkel szeretem, de én inkább versekre vagy idézetekre szeretek írni. Imádom mikor egy kedvenc költőm- íróm félmondataiból visszaköszön valami, amiben ott vannak a fandomok, mondjuk, ha ezeket fel is használom, akkor jelölöm a leírásban. Tényleg, mindig szól valami a háttérben, de elég ritkán vezet a dal, gondolom, azért mert általában rövidkéket írok. Film, ami megváltoztatott bennem valamit? Van egy pár, de most így hírtelen a V, mint vérbosszú jutott eszembe, meg az Amerikai História X , a Felhőatlasz és a Donnie Darko, mondjuk ez amilyen zseniális, annyira friss filmélmény. Zene tekintetében pedig kisebb-nagyobb kitérőkkel, de mindig visszatalálok, a magyar rock/metál zenéhez, mondjuk az is igaz, hogy erre nem lehet írni, pont, azért mert azon a nyelven szólal meg, amin írok. : )

Raistlin írta...

Donnie Darko *megborzong* - zseniális, de nos ööö, olyan mértékben, hogy nekem pszichológiai kezelésre kellett járnom, miután megnéztem; akkoriban volt egy szép adag pánikbetegségem némi OCD-maradékkal és az állandó mániás depresszió kockázattal, és az a film valamit így... triggering, és az sem segített, hogy egy haloweeni partin néztem meg, könyékig művérben, és azt hittem a film után, hogy tényleg megöltem valakit, és pánikrohamot kaptam fuldoklással/csőlátással/szédüléssel mindennel.

Azóta már jóval egészségesebb vagyok, szóval gondolkozom rajta, hogy újranézzem, de nem merek kockáztatni; az a film túl jól sikerült :D

Ashtray_heart írta...

Szia Raistlin!
Olyan boldog voltam hogy megemlítetted a Zuhanást. :) Nemrég néztem meg (a Pushing Daisies után) és le voltam taglózva, hogy milyen szívszaggatóan gyönyörű, viszont az én ismeretségi körömben korántsem mindenki kedvenc filmje, így egyedül maradtam a könnyeimmel :D A Vadászat-ajánlót meg külön köszönöm,régóta rajta volt a listán de valahogy mindig elfeledkeztem róla, ma délután viszont végre megnéztem, és olyan hogy szó bennakad, hang fennakad, lehellet megszegik... Pluszélmény volt Madset dánul hallgatni. :D

Szóval én nagyon örültem a cikknek, jó lenne, ha egyszer én is így össze tudnám kaparni magam egy saját lista erejéig. :>

Raistlin írta...

Juj, Ashtray Heart, szia! ^^ Nagyon örülök, hogy hasznos volt az ajánló (Pushing Daises <3 ;u;) - és köszönöm a kommentet!

slasher írta...

Szia! :)
Nagyon tetszett ez a kis bejegyzés. ;)
Lehet, hogy kicsit pofátlan leszek, de hol tudtad megnézni a szégyenteleneket?:)
Már több oldalon próbáltam elindítani, de valahogy sose sikerült.

Raistlin írta...

Köszönöm szépen! Én mindig letöltöm a filmeket (vagy moziban nézem) úgyhogy sajnos nem tudom, fenn van-e bárhol is; ellenben elég régi ahhoz, hogy szerintem DVD-n már kvázi ingyen osztogatják.

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS