a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2014. február 25.

Tűhegyre szúrva ragyog V.

Welcome to Night Vale, modell AU, ötödik rész
"Is this it? Honey, is this really it? This is it."






Carlos családjának volt egy nyaralója Marylandben.
A verandán éjjel égett a villany. A verandán, éjjel, fénygyűrűben, lepkeraj vonaglott. Vonaglottak és görcsbe meredve zuhantak le.

Carlos a tenyerébe fogta a villanykörtét. Még nem volt meleg. Ez a megélhetésem, gondolta. (Ez régen volt.) Az a munkám, hogy megfelelő szögben verem vissza a fényt. Ha elég erősen szorítja össze a tenyerét, a villanykörte szilánkokra robban. Ha elég ereje van a sorsa felett.
Ha.
Ha.
Ha-ha-ha.

Cecil Carlos ölében ül, a kenyérillatú, füstszagú kis konyhában. Az asztalon olvasólámpa, a kerek tükör a fürdőszobából a falnak támasztva. Earl az étkezőasztalon ül, a háta a falnak támasztva. A kezében parázsló cigaretta. A pernye hamu lebeg. Átszűri a fényt.
Carlos a fényekről magyaráz. A kiterjedésükről. A természetükről. A hatásaikról. 

Cecil álla alá nyúl:
- És szegd fel a fejed így… gyönyörű.
Cecil mosolyog. A tükörben Carlos visszképét figyeli.
- Gyönyörű – ismétli.
-  Tudod, hogy nem láthatsz engem soha? – Kérdi Carlos, és alulra irányítja a fényeket. – Hát így.
- Uhh.
- Baromi előnytelen az állam miatt. – Grimaszol. – Ha képet akarnál rólam, egy mérnököt kéne megkérned, hogy műszaki rajzot csináljon.
Cecil nevet, felhorkanva, a fejét ingatva. Earl lekocogja a hamut.
- Nem tudom, mit akarsz – azt mondja Earl -, nem tudom, mit akarsz, kurva jól nézel ki.
- Hát onnan, ahonnan te ülsz – fog bele Carlos a tudományos magyarázatba, Cecil közbevág (és még mindig vigyorog):
- Mi, mi, mi? Azt hittem, én vagyok a kedvenc!
Earl vállat von: felhúzza a vállát, félrepillant.
- Carlos helyesebb – jegyzi meg, és szív a cigarettából, túl mélyen, tüdőzi, köhög.
- Mmm. – Cecil sűrűn pislog. – A gyászos igazság. – Biggyeszt.
- Hülye – motyogja Carlos, és a tarkójára csókol. – Legszebbem.
- Abból a sokból? Abból a tömérdekből?
- Hülye vagy. – A hajába túr, felborzolja a tincseket. -  No seas estúpido.
- Na-na, ne-ne. Erre van egy hely, és van egy idő.
Earl kifújja a füstöt, Carlosra néz.
- Hay una parte de verdad en esto – suttogja, és felvonja a szemöldökét. Carlos meglepetten nevet:
- Beszélsz spanyolul?
- Szart! – vágja rá Cecil, és Earlre bámul; a férfi állja a pillantását. – Mióta?
- Gimiben, rémlik?
- Tök nem rémlik. Már azt se tudom, én mit tanultam. – Hátrafordulva Carlosra néz. – A fizikát mindig belógtam. Azér’ szeretsz még?
- Hát, hát… - Carlos elvigyorodik, és mosolyogva megcsókolja. 

- Milyen volt?
- Kicsoda?
- Cecil. Fiatalon.
- Fiatalabbon – korrigál Earl. – Érzékeny a korára. Modell-nyugger.
Carlos megértően bólint. A díványon vannak, a nappaliban. Félig ülnek. Félig feküdnek. Cecil nincs otthon. A ventilátor a plafonon lustán, hangtalanul és hiábavalóan forog, rajta kiszáradt villanykörték lógnak. Earl a fejét hátraszegve mered felfelé. Feleszmélve mondja:
- Nagyon szerettem, tudod?
Folytatja:
- Ő volt az első szerelmem.
Folytatja:
- Amióta az eszemet tudom, bele voltam esve, szerintem.
Carlos felkönyökölve bámul rá.
- És téged mi fogott meg benne ennyire?
- Hm? Ja? Nem tudom. – Earl egyszerre elesettnek tűnik. Carlos rákönyörgött egyet a saját ingeiből. Túl bő rá. Valahogy semmit nem rá méreteztek. –Őszintén fogalmam sincs.
- Cserkész-becsület szavad?
- Az. Együtt nőttünk fel, ő tényleg mindig ott volt, és így… nem tudom. – A hajába markol. -  Anno még voltak ötleteim. Ezek a párbeszédek a fejemben. Versek meg dalszövegek meg a képek, amiket rajzoltam róla, és hogy ő mennyire vad és nagyszerű. Nem jártunk, mármint nagyon sokáig nem jártunk komolyan, és kavart azokkal a srácokkal, a mi városunkban, és gyönyörű volt meg minden és… és én még emlékeztem rá milyen volt, amikor nagyon nem. – Halkan felnevet. Átkarolja magát. – Emlékeztess rá, hogy majd mutassak róla kölyökkori képet. Megragadóan rút volt szegény. De a kamaszkor csodát tett vele, meg nem tudom, nekem már akkor… szóval úgy. Fogszabályzó, minden. És én… mondtam a cserkésztábort?
- Említetted. – Carlos vigyorog. Earl elpirulva lehajtja a fejét.
- Lefeküdtünk. De nem jelentett semmit, vagy nem annyit, amennyit tartottam róla, azt hiszem. Kíváncsi voltam, és ő már nem volt szűz, és ott voltunk a hülye kis hálózsákokban és mondja, hogy lefeküdtek azzal a sráccal, a nevét se tudom már, tizenhét volt, Cecil tizenöt, mondom csak ugrat, meg hogy ne már, meg hogy milyen volt, és én undorodtam az egésztől és féltem és akartam és kíváncsi voltam és féltékeny, nem csak a srácra, hanem az egészre. – Az ajkaira harap. - Egyébként egyre biztosabb vagyok benne, hogy hazudott, mármint ahogy telnek az évek, vagy csak egyre jobban akartam, mert akkor öö, én is neki lennék az első, na, és… hát onnantól? Szóval onnantól én mindig, de mindig úgy voltam vele, hogy ez mennyire de kurvára ihletetten viszonzatlan, és csak barátok vagyunk, meg nem tudom, gimiben eléggé el is távolodtunk egymástól, és akkor lehetett utána ilyen kilométeres távlatokból epekedni, látnád a naplómat-
- Írtál naplót? Édeseeem.
- Fogd be! – Earl taszít rajta egyet, Carlos elkapja a csuklóját.
- Ha neked nem ciki, nekem sem az.
Earl keze ökölbe rándul, megremeg.
Earl mosolya megrándul, megremeg. 



A történet, amit nem mesél el, az ez:
Cecil és ő, a legvégén. Hosszan tartó betegség után – dicstelen haláltusán túl – a kapcsolat torán; és Earl még mindig egy beszédre vár, egy ünnepélyes, álszent szónoklatra, zúgjon a rekviem, és Cecil nem jön haza, és amikor hazajön, nem szól hozzá, amikor hazajön, sápadt és boldog, vagy csak megkönnyebbült, talán, és ez lehetett volna így, ez maradhatott volna így, de aztán Earl idegen hajszálakat talál a lefolyóban – feketék azok is, de nem az övéi – és azt kérdezi:
- Szóval akkor vége?
És nem kellett volna megkérdeznie. Nem kellett volna tudnia.
Még nem hallotta Cecilt kiabálni, soha.
Akkor üvöltött.
Earl utána a zuhanykabinban állt. Este volt. A víz csorgott. A könnyei csorogtak, ugyanolyan automatikusan; a csuklóján vágásnyomokat tapintott ki – ó, Cecil gyűlölte érte – amikor fiatal volt, a bőre alá akarta varrni a nevét – tűvel, puszta tűvel – a körmével karcolta bele: CECIL – késnyomok: hetek, hónapok, évek – így volt jó, kellett valami – kitapogatta a vonalakat, tegnapról és tegnapelőttről és azelőttről, amiket remélt, hogy Cecil majd észrevesz, hogy majd szidja vagy sajnálja vagy megveti érte – hogy majd érezni fog valamit, akármit – és nem; a körmei a hegek alá, a hús alá futottak – csak állt ott, a víz csorgott, a könnyei csorogtak és vér csorgott; mielőtt észrevette volna – nem fogta fel – vékony csíkok a lefolyóban (idegen hajszálak), piros, PIROS, piros, olyan élénk, nem is tűnt igazinak, olyan sok, nem is tűnt igazinak, és ő felcsuklott, a lélegzet megakadt a torkán – a zuhanyfalon pára – a vér a lefolyóba örvénylik – és akkor tudta: 
most – 
most meghalhatna, meg tudna halni, most nem lenne olyan őrült gyáva megtenni, most olyan lenne, mint Cecil, BÁTOR és önző és SZÖRNYŰ és – ó igen – a vér csorgott – az ajtón dörömböltek.
- Earl, siess már, basszus!
És ő felkapta a fejét. Felmarcangolt csukóval állt, meztelenül, előre görnyedve a vízben (forró víz, forró vér), és rettegve kapkodott lélegzetért, zihálva, kilépett a zuhanytálcából – vonszolta magát előre – mögötte vörös csík, és: el kell tüntetni minden bizonyítékot, amiért Cecil megvetheti; törülközőket tépett le a fogasról, a csuklójának szorította, letérdelt, és sietve próbálta kisikálni a zuhanytálcát (gyáva, GYÁVA, gyáva, amíg él, gyáva lesz) – ott térdelt, itt, a lakásban, a sikamlós csempén, a csuklóján ronggyá csüggő törülközők, nem volt ideje rendes kötésre, el kell tüntetni, mindent el kell rejteni, a fürdőszobaszekrényhez kúszott – a Domestost kereste, és szivacsokat – és felzokogott megint, Cecil kopogtatott újra, és egy mély sóhajjal benyitott, és ott volt ő, és a víz még mindig rohant, és Cecil megtorpant – a kezében a kilincs – az ő keze SZÉTKARMOLVA – az ő kezében az a kurva flakon Domestos.


Carlos hüvelykje a sebek fölött.


Cecil kórházba vitte – ő az anyósülésen, reszketve, félájultan – a haja még nyirkos – a visszapillantótükörből figyelte Cecilt – a férfi nem szólt semmit, sápadt volt, riadt, tehetetlen;  áthajtott a piroson (piros, piros, piros), és Earl – azt hitte, megoldhatják – hogy még lehet köztük valami – hogy majd mindketten ráébrednek valami FONTOSRA – az ügyeleten Cecil mellette ült, piros műanyagszékek – a kezét szorította:
- Meg ne halj nekem, érted?
Azt hitte-
megoldhatják, hogy-
még lehet köztük-
VALAMI - és amikor hazaértek, amikor hazajutottak, Cecil eltűnt
nem látta három napig
és amikor visszatért
magával hozott valakit, aznap éjszakára (mindig csak éjszakára)
és ez utána így ment
és ő élt
életben maradt
hónapok teltek el, örök éjszakák teltek el és belőle egyszerűen
kivérzett és kizúdult az, hogy bármit is akarjon.

Carlos ujja azokon a régi, balesetté kopott, karcnyi fehér sebeken. A mosolya hegeket fakaszt.

- Cecil?
Ez Earl hangja.
- Mikéne?
Ez Cecil hangja. (Dobb-dobb. Mmm; Cecil.)
- Figyelj, tudunk beszélni?
- Mer’?
Carlos mocorog. Carlos álom-gubó, álom-báb, a kanapén dőlt ki a délután – Cecillel aquaparkban voltak; amikor hazajöttek, ő egyszerűen csak vízszintesbe vetette magát. A jelek szerint elaludt. Hunyorog. Valaki betakargatta. A pulóvere felgyűrődött; türkizkék volt, finom anyagú, Ceciltől kapta, fehér inget vett fel hozzá, bőrgallérral és tökhiába – vasalhatja ki az egészet.
A hangok:
- Csak azt kérdezem, hogy ráérsz-e.
- Mert?
- Jó, tehát akkor nem?
- Earl, kérlek, könyörgök, esdeklek, térj a tárgyra mielőtt kiserken a pörge bajszom.
- Akkor hagyjuk.
- Earl.
Valami nem oké. Carlos fölkönyököl. A fiúk a nappaliban vannak. Cecil félálomban: egy Carlostól kapott hosszú, hosszú, hosszú póló lóg rajta, a lábán leggings, a haját egy műanyagpánttal fogta hátra, nincs rajta szemüveg, egy kávéscsészébe kapaszkodik, szédeleg. Earl feketében. Earl azt mondja:
- El kell költöznöm.
Cecil ásít, a kézfejét a szájához szorítja.
- Ki mondta?
- Ez így… - Earl megrázza a fejét. Maga elé mered. Cecil bámul rá, érdektelenül, kifejezéstelenül, unottan, aztán valami történik – egy sóhajjal meggörnyed, a válla leereszkedik; kihúz egy széket a lábfejével.
- Gyere. Mondd el anyunak.
Earl állva marad. Carlos megpróbál feltápászkodni, de a kanapé túl kényelmes és a keze túl gyenge. A kanapénak Earl-illata van: szappan, fenyő, fegyelem. Earl összefűzi a karjait a mellkasa előtt. Vékony kezei vannak. Madár-kezek.
- Figyelj, Cecil, ezt meg kell beszélnünk. Azt hiszem, a jelenlegi helyzet tarthatatlan.
- Mondjad. Csak erre várok. Mondjad. Halljam. Oké? Gyerünk.
Earl beharapja az ajkait. Maga elémotyog:
- Ez így nem oké.
Cecil a kávéjába kortyol. Fintorog.
- Carlosról van szó?
Carlos lehunyja a szemét.
- Igen. Beszélhetünk.
- Earl, az ég sz… Beszélünk; igen. Tessék.
Csönd.
- És arról van szó – folytatja Cecil, a hangja nyugodt, de sürgető -, arról van szó, hogy bele vagy esve.
- Én ezt nem mondtam.
- Nem kellett mondanod.
- Ennyire lát-
- Igen.
- Basszus.
Aztán megint:
- Basszus.
Aztán elesetten:
- Szóval akkor érted, hogy nem maradhatok. 

Csönd.
- Nem. Nem értem.
- Nem foglak téged megkérni, hogy cuccolj ki-
- Ne is, még mindig a nevemen van a lakás.
- És őt-
- Nyílván nem.
- De gyakorlatilag-
- Velünk él. Aha.
- Befejezhetem?
- Megköszönném.
- Ez a helyzet így, így nem működik. Nekem ez nem megy. Le kell lépnem. Szóval erről akartam beszélni. Nem tudom, a számlákkal… 

Cecil hangja fáradtan kong, fémesen.
- Hagyd a számlákat. Úgy sem mész sehová.
- Mert?
- Mert nem fogsz elköltözni.
- Mert?
- Mert nincs rá okod.
- Most mondtam-
- Hogy szerelmes vagy Carlosba, igen. Csodálatos. Gratulálok. Tökéletesen meg tudlak érteni: lenyűgöző a férfi. - Kortyol a kávéból. Fintorog. - Javul az ízlésed, ami azt illeti.
- Most te gúnyolódsz?

Cecil leteszi a bögrét, a kézfejével megtörli a száját.
- Earl, tudod, hogy az nem ilyen. Tudod, hogy az milyen. Nem, tényleg: örülök nektek. - A sütőhöz megy. Leakaszt egy konyharuhát.
- Nincs köztünk semmi!
- Ó, dehogyisnem. Ugyan már, Earl. Carlos nagyon kedvel téged. A legkevesebb, hogy barátok vagytok. Sőt.
- Mit- te most- mi van? Most arra izélsz, hogy szedjem el, vagy mi van?
- „Szedd el?” - Félreteszi a konyharuhát. - Earl, a fenébe, nem az enyém. 

Earl felnevet. A hang üres. Követi Cecilt az asztalhoz.
- Hogy nem a- Cecil- Hogy nem a?! Kibaszottul együtt vagytok, és kibaszottul basztok minden rohadt este, élő adásban hallgatom, meg az összes telefonbeszélgetést, az összes randit lassan, követlek Twitteren, Cecil, ha nekem azt akarod mondani-
- Ha mit akarok mondani? Mert most én azt mondom, hogy nem vagyunk együtt? - Ráhuppan az asztalra.
- Hát-
- Eléggé együtt vagyunk. Első látásra szerelem. Azóta is. Sanszosan mindig. – A hangja ellágyul. – Valószínű, ami azt illeti.
- Szereted, és ő is szeret, és nincs azzal bajod, hogy én is- 

Cecil szenvedve sóhajt.
- Miért lenne vele bajom?
- Te most engem komolyan-
- Nem, komolyan, miért lenne vele bajom? Mármint szerinted én megszabhatom neked, hogy mit érezz? Vagy, vagy megszabhatom neki?
- De ő téged szeret! Ő rohadtul beléd van-
- És? Earl, te most szeretnéd, hogy féltékeny legyek? Mert szívesen leszek, ha ezt várod tőlem, ha a te kis világodban az embereknek egymás elvárásai szerint kell működniük, de amúgy nagyon nincs rá jogom. 

Csönd. Earl suttog:
- Ez nem egy jog, ez egy érzelem, és ne mondd, hogy….
- Nem, figyelj. Szerintem neked az a bajod, hogy nagyon monogám módon gondolsz erre az egész témára. 

Earl csak bámul rá.
- Monogám.
- Aha.
- Oké, mikor volt az, hogy te meg Carlos leültetek, és- Most ti nyitott kapcsolatban vagytok, vagy mi van?
- Nem nagyon kellett megbeszélni. De elég nyitott, igen. Én így érzem, és van egy olyan érzésem, hogy ő is. 

Carlos fészkelődik.
- Lefeküdt mással, amióta együtt vagytok?
- Nem.
- És te lefeküdtél mással, amióta-?
- Dehogy. Nem éreztem szükségét; nem hiányzott, nem hiányzik.
- Oké. Lefeküdtél mással, amikor velem voltál? Mármint amikor még együtt voltunk, nem… szakítófélben.
- Igen. De az más. 

Carlos a hátára gördül.
- Az más.
- Mert nem szóltam róla, nem beszéltük meg. Megcsaltalak, és szemét dolog volt, de akkor már tudtam, hogy szét fog esni az egész, pontosan az ilyeneid miatt.
- Mert túl monogám voltam? Szóval, mert nem egyeztem volna bele, ezért fogtad magad- Nem tudom, mit mondjak. Komolyan. Nem tudom.
- Azért csináltam, mert korlátolt vagy és konzervatív, és ez felhúzott, és elegem volt, és nem akartam rajtad levezetni, és lefeküdtem pár fickóval, és hiba volt. Nem tenném meg veled újra, és magammal sem.
- De Carlosszal-
- Carlosszal boldog vagyok, és ezt te is tudod. És felőlem elkezdhettek járni, sőt, akár mi is-
- Hogy mi ketten? Cecil Kibaszott Palmer, én- Képes vagy-
- Felajánlani? 

Carlos kinyitja a szemét.
- Miután az arcomba vágod, hogy lefeküdtél a fél országgal a hátam mögött, a másik fél országgal, akivel előttem még nem kavartál, és képes lennél félrekúrni, miközben a pasid, aki egy rohadt áldás baszd meg és sírhatnál örömödben, ott van a szomszéd szobában - A nappali felé int; Carlos alvást színlel -, és erre jössz nekem-
- Ha sértve érzed az erkölcseid, ne kend rám.
- Ha nincsenek erkölcseid, akkor meg – Cecil, szerintem ezt neked még senki nem mondta az arcodba, de egy országos nagy ringyó vagy. 

Carlos egyenletes légzést színlel.
- Dehogynem mondták. Csak nem érzem sértőnek. Jézusom, Earl, hallanod kéne magadat. Meddig fogod még ezt csinálni? Komolyan érdekel. Én csak azt érzem, hogy te még mindig rohadtul nekem akarsz megfelelni, és ezért azt hiszed, bármit mondok, az neked csinálni kell mert elvárás meg muszáj meg nemtudom, de ez már nem Simon Mondja, édes, én csak azt mondom, hogy ha össze akarsz jönni Carlosszal, felőlem oké, de őt kérdezd meg, ne engem, mert nem a tulajdonom, hanem egy ember, akibe szerelmes vagyok, és akiről pontosan tudom, milyen fantasztikus, nem kell rá emlékeztetned; és ha velem van lezáratlan cucc, az is oké, és ha jönni akarsz harmadiknak, az is oké, de meg kell kérdezned Carlost, bár szerintem igent mondana, mert tényleg bír téged, mi ketten pedig több mint tökéletesen megvagyunk. Szóval ha akarod így, ha akarod úgy, ha nem nem, maradhatnak a dolgok a mostaniban is, de azt mondtad, az neked nem megy. Szóval én ezeket a megoldásokat látom, logikusan. - Cecil a nappali felé néz. Carlos szeme csukva van megint, de érzi magán a tekintetét. Elmosolyodik.
- Cecil, te ezt.... Tudod, hogy pár hónapja még zokogva borultam volna a térdeid elé, ha adsz egy második esélyt!? - Earl kiabál, lefojtva, az asztalra vág. - Kiszakadt volna a szívem örömömben vagy nemtudom! Most pedig – az elmúlt időben – Cecil, pár napja, nem tudom, nemrég, a buli után, megint hallottam este, ahogy- és nem tudtam aludni és nem tudom, ott volt ez az egész a fejemben és magamhoz nyúltam, érted? - Űzött a tekintete. A válla remeg, az ajkai remegnek.
- Én csak örülök, ha maszturbálsz, oldja a stresszt, és urambocsá, rádfér.
- Hányingerem volt magamtól! Komolyan rosszul lettem és gyűlölök még csak gondolni is rá, de megtettem, megtörtént, és nem tudom visszacsinálni, és szégyellem magam, rohadtul szégyellem magam!
- Mert hülye vagy. – Cecil ezután csendesebben hozzátette: - Mert így neveltek.
- Ne hozd fel. Annak ehhez semmi köze.
- Ahol mi felnőttünk… szerinted miért lettem egy olyan ember, akit arcon tudtam volna köpni a tükörben? - Cecil felnevet, a fejét ingatja. - Amit veled csináltam, amit azokkal a fickókkal csináltam; volt, ami eszméletlen jó volt, volt, hogy csak beültem a kocsimba egy doboz cigarettával és bőgtem utána mint egy hülye, és tudtam, hogy te meg itt fenn bőgsz, és elhajtottam volna az egész elől, de itt van a munkám, és lassan csak annak volt értelme, és akkor jött Carlos és – Elakadt.
Lélegzet.
Folytatja. A hangja puha, mint az éjszaka. A hangja lágy.
- Nem változtatta meg az életemet, hanem ráébresztett, hogy megvan bennem az erő, hogy magamtól jobbá tegyem, és ismered őt és ezt te is tudhatnád, mert az a rengeteg kedvesség és törődés és szeretet, amit kaptál, kaptam, kaptunk tőle, az az energia, és a hülye poénjai és a puszta jelenléte, ha egy csodát vársz az életedbe még mindig, ha azt várod, hogy valaki összeszedje a szilánkjaid akkor tessék, itt van, és a neve Carlos, és tudom, hogy neki van ereje és türelme összeragasztani még téged is, mert engem helyretett, és halvány fogalmad sincs róla, mennyire mélyen voltam és mennyire beletörődtem és belefásultam, és ha te megengedheted magadnak, hogy erkölcsi kifogásaid legyenek, főcserkészmester, akkor gratulálok a luxusodhoz, mert nekem ötletem sem volt róla, mennyire kiégtem már, amíg ő magával nem hozott egy nem tudom, tízmillárd wattos villanykörtét, fogalmam sincs, de ha képes vagy erről lemondani és elsétálni az egész elől, mert nem tudsz túllendülni magadon, meg ami otthon volt, akkor sajnálni sem tudlak. 

És a csönd.  
Carlos mocorog.
Earl felelne. Earl, szilánkokra zúzva. Carlos motyog:
- Kiabálj nyugodtan, hallom az egészet. 
Carlos felkel, és ők mindketten felé fordulnak. Cecil mosolyog. Earl zihálva sír. Carlos felkapcsolja az éjjelilámpát a kanapé mellett. Izzik a villanykörte.
- Tudjátok, én mire gondoltam? - Maga köré tekeri a takarót. A haja zilált, de még így is tökéletes. Fáradtan viszonozza Cecil mosolyát, talpra áll. A konyhába imbolyog. A takarót leveszi. Earl vállára teríti. Azt mondja:
- Menjünk vissza oda, ahol az egész elkezdődött. Együtt.
- Itt kezdődött - motyogja Earl. - Itt.
Cecil és Carlos összenéznek. Cecil azt mondja:
- Gyere, Earl. Menjünk haza. 



komment: igen // nem

23 megjegyzés:

Anett írta...

Szia! Túl fáradt vagyok (kihagytam egy éjszakányi alvást), hogy hosszan/értelmesen írjak. Szerettem. Meglepett. És időbe telt, mire leesett. Menjünk haza... Ó basszus. Megyek, lefekszem. Köszönöm. <3

Anett írta...

Úúú, ami lemaradt: Nem bánnád, ha ajánlanálak a blogomon? ^^

Raistlin írta...

ANETT dehogy bánnám, részemről a megtiszteltetés - én is kiteszlek :3 És örülök, hogy tetszett!

уαмι. írta...

Szóval ez az a fejezet, amit elsőre nem fogtam fel.
Ezek azok a szavak, amik belefészkelték magukat a mellkasomba és egészen addig némán, lassan húztak lefelé bennem valami istentelen súlyt, amíg végig nem értem az olvasással - majd a láthatatlan erő elengedte, a súly a gyomromba zuhant, összerántotta, én meg (megint) sírni kezdtem. Basszus semmin nem bőgtem még ennyit mint ezen.

Earl még mindig... Earl.
EARL MIÉRT.
Cecil azt hiszem kést forgat bennem... valahogy kettészakadtam mert éreztem az igazságot abban, amit gondol de én Earllel vagyok, én Earl vagyok, nekem ez az egész aberráltan gyönyörű és kurva messze van, csak állok a szélén és állok Carlos fényében és remélem, hogy akár csak egy kicsit is képes vagyok befogadni belőle hogy úgy érezzem, történik valami.

P.s.: A betoldások. A javítások. Az elején. Miért van ekkora hatalmad és miért vagy ezzel tisztában.

Raistlin írta...

YAMI *ölel nagyon*

Mary Wolf írta...

Okééé én most veszem a védelmem alá Earlt. Ha így folytatod a végén még komolyan megutálom Cecilt, pedig igazán nem akarom megutálni :S Én már halál komolyan Earlnek szurkolok, hogy legyen már neki valami boldogság. Cecil szavai kiütöttek, valósággal sokkoltak. Értem én, hogy ő mire gondolt mert át tudom érezni az ő helyzetét is, de közben meg Earl érzéseivel is teljesen együtt tudtam érezni (ha ez így meg tovább, akkor én skizofrén leszek). És már megint ott kötöttem ki, hogy csak nézem megint hülyén magam elé percekig. Csak legyen HAPPY END, kérlek! És akkor tudni fogom, hogy szegénykémnek megérte annyit szenvedni...

Raistlin írta...

MARY WOLF, hmmmm :D Earl egy elég... bonyolult helyzetben van, és őszintén szólva, fogalmam sincs, én mit tennék a helyében. Ha lenne egy kis eszem, lelépnék, amivel ő is fenyegetőzött (csak ő egy pillanatig sem gondolta komolyan, mert enyhén mazohista a szentem)

Annak viszont kifejezetten örülök, ha megosztott érzéseid vannak Cecillel kapcsolatban ouo Nagyon szeretem a kánonbéli karakterében, hogy az egyik pillanatban mosolyogva ölelgetném, a másikban pedig felképelném egy halott csukával; a ficeimben viszont többnyire csak a pozitívabb oldalát mutattam meg, nem volt annyira ez a... radikális-liberális-önjelölt-megváltó Aki Jól Megmondja Steve Carlsbergnek Hogyan Kéne Élni És Lehet Igaza Van De Akkor Is Abszolút Leszarja Mások Mit Gondolnak Mert Amit Ő Gondol Az Úgy Van.

Eva Reyklani írta...

Nem tudom mit mondjak.
Nem tudom mit mondhatnék.
Oké, nyilvánvalóan elég gyakran mondom ezt, de nyilvánvalóan mindog jogosan, de most meg pláne úgy érzem, hogy én nem bírom ki a következő frissig. Nem vagyok rá képes.
Tönkretettél, gratulálok.
A szívem három cafatban lóg és olyan vegyesek az érzéseim, mint a savanyúság, ja és csak úgy utállak is, mert nincs még fent a huszonháromszázezer többi fejezet. Tudom, időhiány.
Earl. Miért? Komolyan, iszonyúan sajnálom, és rohadjmegCecilhogylehetszilyen. Szegény srác, szilánkokba és minden egyes szilánk az én bőrömbe is befúrta magát.
Cecil. Miért? Vele is együtt tudok érezni, bár a hideg futkos a hátom a viselkedése miatt.
Carlos. Ő még mindig tökéletes, és érte meg azért fáj a szívem, mert ilyen helyzetbe került.
Asszem én most ottmaradok a kanapén és összeomlok.
Köszönöm, hogy olvashattam!

Raistlin írta...

REYKLANI, nagyon-nagyon érdekesek ezek a visszajelzések; őszintén szólva suttyomban reménykedtem, hogy megosztó lesz a fejezet, és bár örülök, hogy így lett, szívesen propagandálnám szegény Cecilt [Earl saját magát hozta ilyen lehetetlen helyzetbe eleve azzal, hogy összejött Cecillel, amikor pontosan tudta, hogy milyen, aztán meg vele maradt még a szakítás után is és Carlos után is; ha úgy nézzük, Cecil tényleg az egyetlen lehetséges megoldást kínálja fel] Nagyon szeretek ezekkel a karakterekkel dolgozni, mert a dinamikájuk álandóan változik - Earl más ember, amikor Cecillel beszél, más ember, amikor Carlosszal, más ember, amikor éppen maga alatt van vagy amikor végre erőt érez magában; Cecil teljesen máshogy viszonyul Earlhöz, mint Carloshoz, és bár Carlos messze a legösszeszedettebb és határozottan ő viselkedik a legnyugodtabban, ő meg hihetetlenül impulzív, mert ő az "új fiú" ebben a helyzetben, ő került bele a két srác fura világába és fura élethelyzetébe (welcome to night vale); tehát szinte bekezdésről-bekezdésre változnak a motivációk, érzelmek, erőviszonyok, ahogy a pillangó szárnya rebben, és nagyon kíváncsi vagyok én is, Earl mit fog szólni a következő fejezethez, mert már lemondtam arról, hogy a reakcióikat megtervezzem - hagyom, hogy meglepjenek a papíron :D

írta...

Igazából eddig csak sunnyogtam, de megfogadtam, hogy amint elér a történet egy borzongató tetőponthoz, akkor abbahagyom a sunnyogást, és kommentelek, hogy... Nos, mire a végére értek, a szavak elhagytak, még mindig borzongok, és köszönöm, hogy írod ezt a történetet. Minden mondatát, szavát, leütött betűjét a végletekig imádom. <3

Raistlin írta...

, ha jól számolom, ez az utolsó előtti fejezet, szóval sziaszia, pont jókor jöttél :3 Nagyon-nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat, boldoggá tettél egy öregasszonyt.

LadyLoss15 írta...

Szia!:)
Tegnap (vagy már ma?) túl fáradt voltam két értelmes sort összehozni, szóval inkább nem égettem be magam egy rendkívül elmés kommentel, és most mondom, hogy....szóvalhogy....WOW *.* Kicsit fura volt és hát nemtudom még mindig, hogy viszonyuljak hozzá. Alapból annyira Cecilos lennék, hogy akkor CSAk Cecilos, és akkro hé mit keres itt Earl de közben meg hát ő is jóarc, és ha Carlosnak és Cecilnek nem baj, hát istenem, ne ezen múljon. :) Tehát nemtudom, még vívódnak bennem a dolgok. De az biztos, hogy imádtam. Viszont attól félek, már nincs sok hátra a sztoriból. Hacsak nem hozol be valami indoklatlan bonyodalmat, amit nem tartok túl logikus lépésnek. Szóval asszem nemsoká itt a vége. Áucs.... Bár nem olyan nagyonhosszú, egészen a szívemhez nőtt... *.*
LL15

Raistlin írta...

LADY LOSS, hat fejezetre terveztem, egy fejezet idáig tíz a/4-es oldal hosszú volt, az utolsó szerintem a duplája lesz, tehát összesen A/5-ben 140 oldal [valamiért kábé ennyit szoktam.]
(ilyenkor mindig eszembe jut, hogy hősök vagytok, hogy végigrágjátok magatokat ezeken, én nem tudom, hajlandó lennék-e ennyi ideig a monitor előtt maradni; szóval örök köszönet és külön köszönet)

LadyLoss15 írta...

Még MI vagyunk a hősök? :D Hehe, én pont fordítva érzékelem.... :) De ez is egy nézőpont. :)
Viszont ha összesen tényleg ilyen hosszú akkor egyrészt számat befogtam és wow, király vagy. Másrészt AZTA, nekem eddig egyetlen egy sztorim sikerült legalább ilyen hosszúra, a többi a közelébe sem ér! ;) (És akkor csak terjedelemről beszéltem, minőség meg ilyenek hahahah ne is említsük egy napon a kettőt ;P ) LL15

Raistlin írta...

LADY LOSS - nem hossz kérdése, hidd el nekem. a kilencszáz oldalas desznót fenfiksönöm maga volt a botrány, és kilenc oldalban is merénylet lett volna az emberiség ellen, hát még így.

Mitsuki írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Sunny-Apple írta...

Ó.ó.ó. a szívem aszívem. (nagyon késő van ezért sok értelmeset nem tudok mondani)
Cecil-t azért szívesen arcbanyomtam volna egy székkel..
Earl szegény , annyira jótét lélek.
Menjünk hazaaaa??
áá mi lesz itt? *körmöt rág*
Carlos a legjobb arc :))

Raistlin írta...

MITSUKI, psszt, *Raist(lin) [a Suci az egy ilyen... családon belüli dolog]
Örülök, hogy tetszett a fejezet; nem állítom, hogy én teljesen egyetértek Cecillel (bár vele talán jobban, mint Earlel?), de az irodalom nem is azért van, hogy példát mutasson.
Köszönöm a kommentet :)

SUNNY APPLE, elképzeltem, ahogy arcbanyomják Cecilt egy székkel, és ugatva felröhögtem. Köszönöm :DD
(ui Team Carlos! *pompomokkal ugrál*)

River írta...

Aha, ez most a kurvaélet (olvasás után a tiszteletükre bolyongtam egy pár percet a lakásban és az érzéseim körül céltalanul), miért visel ez meg ennyire dun-dun-dun.

Nem tudom, hogy Earl jellem(gyengeség?)ét vagy Cecil gondolkodásmódját vagy Carlos filantrópiáját okoljam-e, de ezt így végignézni (ívesen alápergő pusztulás, mint Earl cigarettahamva) szóval igazából azt sem tudom, hogy egyáltalán okoljak-e valamit ezért EZÉRT itt ami történik *mutogat* mert azt hiszem, már lemondtam arról, hogy bárkinek is az oldalát nézzem vagy a pártját fogjam, csak fájok értük csendben

mert valahol tényleg mindenkinek érthető a hozzáállása és a maga szempontjából igaza van
(és közben csendesen csodálom a módot ahogy egymás köré hangoltad őket, mert nem csak élnek, hanem tényleg minden egyes rezdülésükkel hatnak is egymásra)
és ezzel nem lehet mit kezdeni, mert végzetességig fájdalmas
de ilyenkor csak fogja az ember a fejét és meredt szemmel bámul hogy

TI ROHADT HÜLYÉK MIÉRT NEM VESZITEK ÉSZRE MAGATOKAT
Bocsánatköszönömimádomimádlak. ♥

Raistlin írta...

RIVER, hurr és purr és nyau és haddszeretlek
egyáltalán nem akartam megírni ezt a regényt, de-de -- kíváncsi voltam-e, képes lennék-e ábrázolni ezeket a hatásokat és

ha igen akkor

akkor megérte és köszönöm és

*meghatottan beszélt tovább, sűrűn pislogva, és bájosan értelmetlenül*

Veréb Árnika írta...

Kedves Raistlin,

Egyre többet ettem a blogodból, a regényekből, sok-sok Charles és Erik, aztán Dean és Cas és most ez, és ez most a tető, mert itt most belenyúltál valami nagyon erősbe. Az előző után sírtam, a trouble+ után, két óráig nem lehetett hozzám szólni, mert maradéktalanul le voltam nyűgöződve. Most viszont már azt gondolom, hogy te nagyon író vagy, akinek dedikálni kéne és színpadra vinni a szavait, mert ezt éreztetni kell. Látni, hallani. Ízlelni.
Nem tudom író akarsz-e lenni, vagy mi a terved az életeddel, de hát mindegy is, mert író vagy.
Az a lenyűgöző az egészben, hogy miközben szándékosan korlátok közé zárod magad (mert a fic, meg az au meg minden más betűkapcsolat, amit én, mint laikus nem érthetek) és fogod a már létező figurákat, vigyázz csapda!!, mert tele vannak elvárásokkal, ugyanis nem te találtad ki őket. És mégis képes vagy őket mozgatni, hogy sokkal jobban élnek, mint a rádiójátékban, a huszonötödik Odaát évadban és amúgy én soha nem láttam az X-ment, szóval .... tiszta magic az egész.
Írj valami sajátot, hogy polcomon lehessen.
Én író akarok lenni, de te jobban megérdemled.

Köszönöm, hogy olvashatok.
Tisztelettel,


U.I.: Hosszas elemzésbe szívesen fognék erről is vagy az összesről is, de már harmincegy komment megtette - gondolom - előttem, úgyhogy én bebújok a sarokba.

Veréb Árnika írta...

Jaj rossz bejegyzés alá írtam, de már mindegy, olvastam a végét is, csak valamiért itt volt megnyitva :) (és amúgy is internetes analfabéta vagyok)

Raistlin írta...

Köszönöm szépen :)

u.i. És még mindig milyen nagyon szép neved van!

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS