a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2014. február 1.

Negatív tér

Welcome to Night Vale, hirtelen felindulásból elkövetett reakciófic-szösszenet a negyvenedik epizód lehetséges folytatásaként:

"LAUREN: Nagyon szimpatikus a fiúd, az a tudós. Mi is a neve? A tökéletes hajával meg a temető-fogsorával. Folyton beleüti az orrát Night Vale tudományos rejtelmeibe… Annyira jó volt, hogy feltárta a multidimenzionális narancsaink titkát, mert máskülönben nagyon sok embernek baja esett volna, amíg pénzt csinálunk! Ó, milyen sok pénzt. [Nevet] Mi ehhez pár élet? Rengeteg pénzt! Jó kis tudós ez a te tudósod. Hogy is hívják?
CECIL: Ahhm, Carlosnak.
LAUREN: [Halkan] Rendben. Rendben van. Tehát Carlos. Oké."







N E G A T Í V  T É R




Ironikus, mert ez volt az első dolog, amit megtudott róla, ami információnak számított, ami hírértéknek tűnt, ami ez volt: most már tudjuk, hogy városunk új tudósát Carlosnak hívják.
Most próbál visszaemlékezni – Carlos, igen, Carlos egy fogalom volt, egy azzal a fogalommal, tudós, egy azzal, idegen, és minden, ami most ötlik fel benne, később kapcsolódott hozzá, de az érzés, az meglepően azonos, ahogy a gyomor görcsbe rándul a félelemtől vagy a vágytól, és a gyanakvás is hasonló ahhoz a mániához, ahogy mindig csak rajta tartaná a tekintetét.
Vannak emberek – talán-emberek – és ez elképzelhetetlen, de nekik Carlos még mindig egy didaktikus fogalomhármas, és fogalmuk sincs róla, milyen, amikor álmosan nevet egy rossz viccen és a tenyerébe temeti az arcát, de a vigyorát nem tudja elrejteni, és milyen érzés a kezét fogni – hogy a tenyere száraz, savcserzette és meleg, embermeleg, húsmeleg, élő-meleg, és Cecil sikítana, irgalmazzatok, üvöltene, irgalmazzatok, hiszen ÉL, és ez elég kéne, hogy legyen, csak ennyi: nem tehettek vele semmit, mert ÉL.
Logikusan végiggondolva persze (gondolkodjlogikusanpalmer-ó-istenem-istenem-istenem), logikusan végiggondolva, hatalmukban ál elvenni Carlos életét, hatalmukban áll megfosztani a létezéstől, és elég lehet egyetlen mozdulat, ahogy az ádámcsutka reccsen és a gége törik, és vége.
Carlos halottan – miért nem gondolt erre még soha? A halála sokkal valószínűbb, mint az élete, sokkal egyértelműbb, kiszámíthatóbb, bizonyosabb, és mégis abszurdnak tűnik, bizarrnak és nevetségesnek, ugyan ki akarná bántani? (Ők akarják, Palmer. Bántani is fogják. Tudják, hol keressék. Tudják, hol találják.)
Otthon van, gondolja, ahogy felrohan a lépcsőházban. Otthon, mintha ez adna valamiféle mágikus védelmet.
Talán ha csak
minden harmadik
fokra lép
otthon találja még.
(Talán ha nem beszéltél volna róla annyit. Talán ha őrizted volna, úgy, mint egy titkot. A fogaid közé zárva némán, a nyelved alatt, mint egy aranykulcs…)
Belöki az ajtót. Nyitva van.
- Carlos?
(Ahhm, Carlos. Carlosnak hívják. Carlos, A Tudós. Nemsokára Carlos Palmer, ha minden igaz, ha…)
- Carlos!
- Mmhm.
Carlos a lábával kilöki a fürdőszoba ajtaját, hogy Cecil lássa, lustán integet, borotválkozik éppen, az állán habpamacs, a mosdókagyló peremén borosta-pernye (ezt fogod feltakarítani utána), Cecil pedig felé rohan [nem emlékszik utólag arra a pár lépésre], előtte áll, megragadja a vállát.
- El kell tűnnöd innen.
Erősebben ragadja meg a vállát, mint akarja, és az ajtó felé löki. Carlos megbotlik a küszöbön, a zsilettpenge félresiklik – csíknyi vér a fehér habon -, a férfi megtántorodik, aztán egyensúlyba billen, félig ámulattal törli az állát, a tekintete – a tekintete a leginkább talán üres, aztán, mintha azon is végigvágtak volna, rianás vérzik szét benne, de a hangja nyugodt még (mindig olyan nyugodt volt a hangja, és egy kissé nazális, emlékezned kell majd rá – csak egy sejtésnyi akcentusal, és ahogy beszélt, pontosan úgy csókolt, lassan, minden szót megízlelve és az ajkaidat ízlelve hosszan és ó irgalmazzatok)
- Cee, mi baj van? Nyugi, üljünk le…
Cecil a vállára markol megint és rángatná magával, vonszolná csak el-el-el ahogy az oroszlánok a szájukban viszik a kölyküket, cibálja egyre de Carlos eltépi a karját és hátra lép (egy lépésnyi távolság és mérföldekké torzul és emlékezz, Palmer, hogy már most hányingered van a köztetek feszülő űrtől, hogy a csontjaidban érzed – hogy ő mondott erről valamit, hogy a levegő köztünk, hogy a polaritás, hogy az atomok nincsenek rendben ha nem állunk elég közel egymáshoz, hogy ez az elmélete, a vonzás, a-)
- Mit csinálsz? – kérdezi Carlos, a szavak éle hűvös [erőltetetten], a tekintetében más villan: kíváncsiság, az egész magatartása; nos, analitikus, és ez most nem jó, most-
- El kell tűnnöd innen – ismétli Cecil, de már nem pánikban, nem, a pánik szétomlik a szájában és keserű, féldühödt bánattá csepeg, egy reménytelen, béna kis mozdulattal kinyúl, és nagyon óvatosan, csak az ujjai hegyével, taszít Carlos vállán, a nyomaték kedvéért. Carlos a tenyerét rásimítja a kezére, Cecil ujjai a vállán, a csuklója a szívnél (a szíve) és azon kapja magát, hogy visszatartja a levegőt, hogy lélegezni se mer, nehogy ezt a ritmust bármi megzavarja, és az ujjai begörbülnek, ökölbe szorítaná hogy védeni tudja, ereklyetartóba helyezné-
- Cee, mi a baj? – ismétli Carlos puhán. Az álla még mindig habmaszatos, csak egy picit, és a vére piros, piros, piros. Cecil nyel egyet, és alig tudja leerőltetni a torkán az egészet, a hang valahogy kattan a gégénel (gége – reccs), és azt suttogja, krákogja:
- Hallgattad az adást?
- Mindig hallgatom. – Carlos összefűzi az ujjaikat.
- Elszúrtam – folytatja Cecil, egyre halkabban, egyre rekedtebben -, elszúrtam, és le sem esett. Nem esett le, érted? Csak amikor már a folyosón voltam. Ott voltam a folyosón, és hirtelen megértettem. És futottam. – Rászorít a vállára. – El kell tűnnöd innen.
- Mert a StrexCorp menedzsere megfenyegetett? – Carlos felvonja a szemöldökét. Egy vigyor jön, mintha kifejezetten jól szórakozna, igen, ez pontosan az a mosoly, kaján, kihívó és kamaszos, és Cecil tompán beszél, hadar, de még mindig artikulál, persze, folyton (milyen artikuláltan fogsz üvölteni utána! hogy fogsz üvölteni, ha-ha!)

 - A nyolcszázasnál fordulj le – mondja. – Az én kocsimat vidd. Ne lássanak meg. Északra tarts. El fogsz érni egy villámsújtotta fát, a fa ágán egy keselyű ül, vele ne beszélj, hajts tovább, és el fogsz érni Salt Lake Citybe…
- Miért mennék Salt Lake Citybe?
- Lakni – mondja Cecil, aztán pontosít: - Élni.
- Nem akarok Salt Lake City-ben lakni. – Hunyorít. – Jönnél velem?
- Nem, nem mehetek, az gyanút kelt – itt maradok, fenntartom őket, és te a villámsújtotta fánál, ez fontos, ott van egy válaszút, na, ott balra…
Carlos nem figyel; a fejét enyhén félrebiccenti, a lábát nézi, hunyorít, és a nyelvével csinál valamit – a szája belső oldalának szorítja, Cecil pedig már kívülről hallja magát, koordinátákról és utakról és aszfaltról magyaráz de csak azt mondja, menekülj, menekülj, menekülj, és Carlos rápillant végre, és ő fokozatosan elhalkul, érzi, hogyan tompul el a hangja, mint amikor sávot váltanak, és a férfi előre lép és most ő az, aki hátrál, de Carlos előre nyúl, az arcát a kezébe veszi [Cecil szorosan lehunyja a szemét; Hamlet herceget látja maga előtt, kezében a koponyával], Carlos közel hajol és megcsókolja, az ajka nedves, Cecil szeme nedves, tudja, hogy sír, de nem tudja, mióta, Carlos ajkai (a lótusz-evők mannája, csak metaforákban fogsz emlékezni rá, mert ez a költészet, ez, és az ujjai a bőrödön vibrálva), Carlos ajkai a száján, aztán a férfi elhajol, mélyen a szemébe néz (a csillagok közt feszülő abszolút és mindennel terhes semmi.)
- Cecil Gershwin Palmer – suttogja, egyszerre ünnepélyes és személyes, pódium-hang, hálószoba-hang, szavak, amiket Cecil nyakába suttog és amiket a mikrofonba mond a városházán -, Cecil Gershwin Palmer, én nélküled nem megyek sehová.
Cecilből előcsuklik a zokogás. A hang éles, és nem tehet róla, ahogy előre görnyed, ahogy Carlos otthoni laborköpenyébe markol, ökölre gyűrve az anyagot, és jóformán térdre esik előtte, a keze remeg, a lába inog, reszket az ökle, minden hegyes bütyök csontfehérré fakul.
- Ne most legyél romantikus – mondja. – Ne most legyél bátor. Ne most.
(Ne most legyél… ne most legyél Carlos.)
- Veled maradok – suttog Carlos -, és nem megyünk sehová. Night Vale a mi városunk. Ez az otthonunk. – Megcsókolja Cecil homlokát, azt motyogja: - Itt fogunk megöregedni. – Aztán pontosít: - Itt fogunk meghalni.
Akkor törik fel az ajtót.

[Cecil elsőnek így képzelte el: a házat Carlos papucsa és bögréi nélkül, a laptopállvány és a Bunsen-égő nélkül, és üres volt – igen, sokkal üresebb, mint most, pár héttel később, a fehérre meszelt falakkal, a lecelofánozott parkettával, az ajtón a rendőrségi pecsét, a sarokban dobozok halmai; üresebb volt; a föld alatt dobozok, fadobozok, koporsók]



komment igen // nem

14 megjegyzés:

Hobbitlányka írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Raistlin írta...

*szomorúan néz a törölt kommentre* okay then

Hobbitlányka írta...

[Hadd fussak neki mégegyszer, mert elgépeltem egy kissé.]
Enyém az első megjegyzés, enyém az első megjegyzés!
Szóval. Az epizódot még nem hallgattam meg teljesen gyér khm angoltudásomnak khm köszönhetően - pedig egyszer már belekezdtem. Sebaj, majd most...
Ez a történet viszont tényleg szíven ütött.
"- Cecil Gershwin Palmer, én nélküled nem megyek sehová." - Basszus, ezen annyira meghatódtam... Bénán hangzik, tudom ám, de így van. "Akkor törik fel az ajtót." - Itt pedig már könnyeztem is. Utána kimentem a fürdőszobába, hogy megmossam az arcom, pedig nem vagyok én egy túlzottan érzelgős leányzó [bár ficek terén... hát...].
Viszont a Carlos Palmer egy nagyon cuki gondolat volt :3 Viszont könnyebb elképzelnem, hogy Carlos lépne először. *megpróbálja visszafogni magát attól, hogy sikongasson olyan "ÍRDMEGÍRDMEGÍRDMEG!" jelleggel*
Köszönöm, hogy olvashattam. Pussz.
*megy papírzsepit keresni*

уαмι. írta...

Szóval, reakció: ójaj jajne ne ne ne nehh Cecil hé ne jaj óbasszus óigen IGEN igenigen igen... igen? Igen... igen. NÖEHHHHH.

Pontosan így történt, pontosan ez történt, minden tökéletes mozdulatával ami elképesztően képszerűen jelenik meg az ember lelki szemei előtt, látok mindent, hallok mindent, érzek mindent - fantasztikus vagy Suci. Minden a helyén, a kitartott csendek és az elhadart semmiségek és a gesztusok (THOSE GESZTUSOK MIT MŰVELSZ).
Csodás volt. Imádtam. Hálás vagyok érte.♥

U.i.: Ja, és szeretem a végét mert tudom hogy ezek után a két munyi elképzelhetetlenül epikus jelenetek tömkelegét követően végső csapást mér a StrexCorpra. És közben nagyon hülyék és nagyon buzik.

Raistlin írta...

HOBBITLÁNYKA ohohohooho köszönöm ;u; Nem tudod, MENNYIRE szívesen írnék én esküvői ficet, csak ötletem sincs, Night Vale-ben milyen lehet... de nagyon kéne a sok angst ellen.

YAMI Bebkbrébgéerorbhod, köszönöm o3o Köszönöm hogy hallgattad a rage-emet és ezzel elősegítetted a kreatív munkát, mintmindig.
u.i.: Hát szerintem ööö meghalnak a srácok a fic végén mármint az üres ház meg a két koporsó deaterverziódjobbantetsziklet'srollwiththatright?RIGHT.

Eva Reyklani írta...

Nakérlekalássandegazgaládnőszemély! "vesz levegőt, letörli a könnyeit, ellenőrzi, hogy él-e még" Ellopom neked a TARDIS (volt saját, de ez hosszú történeet), annyi időd adok amennyi csak kell, csak kérlekkérlekkérlek érj el a fordításban eddig a részig! Nem tudom mi a baj, nem tudom, csak azt, hogy van és ez nagyxon frusztráló és itt ben még mindig üvltök, másrészt meg nem értem, hogy lehetsz ilyen tökéletes (tényleg, ez már pofátlanság), és MIÉRT?
Mármint MIÉRT?
Érted úgyis miről vinnyogok itt betakarózva a sötét sarokban.
Köszönöm, hogy olvashattam!
U.I: Mindenkinek elújságolom, két hét múlva kezdődik az angol tanfolyamom, kezdő, érted, szóval addig mindennel edzek, és köszönöm a cikket még egyszer. Szóóóval nemsokára én is érteni fogom Night Vale angolul, így ne csodálkozz ha gyakran fogsz csuklani, csak én emlegetlek majd sokszor

Csibe Emo írta...

Hát ez. Ez itt. Ez... ez. Szóval igen, és nem és nem tudom.

Ez itt kérem, ismét egy remek példa arra, hogy az új fanfiction ígéretétől boldogan vigyorgó lényből hogyan lehet létrehozni egy könnyes szemű, összekaparódni nem tudó, lélegezni elfelejtett valamit.

" (Talán ha nem beszéltél volna róla annyit. Talán ha őrizted volna, úgy, mint egy titkot. A fogaid közé zárva némán, a nyelved alatt, mint egy aranykulcs…) Belöki az ajtót. Nyitva van. - Carlos? (Ahhm, Carlos. Carlosnak hívják. Carlos, A Tudós. Nemsokára Carlos Palmer, ha minden igaz, ha…)" - Ez a stílus, amivel eléred mindig, újra és újra, hogy teljesen abba a lelkiállapotba kerüljön az ember lánya, mint amiben Cecil(vagy bárki akiről írsz) lehet, ez valami fantasztikus. És Carlos Palmer. Carlos. Palmer. Hogy vagy képes egy masszív angstbomba közepén elérni, hogy valaki nevessen?

És még mielőtt a teljes történetet bemásolom neked szépen bekezdésenként, hogy minden tökéletes helyen lévő szóról(tehát az összesről) külön áradozzak, lezárom annyival, hogy köszönöm.

Raistlin írta...

REYKLANI, gratu a kurzushoz! :3 És spoilerezni nem akarok kéretlenül, szóval legyen elég annyi hogy ez egyre
egyre
csúnyább
és ijesztőbb
lesz
és mind rettegünk és szorítunk a srácok testi épségéért.
Most remélem megnyugtattalak.

CSIBÉM, nagyon köszönöm :3 (Komolyan rá fogtok itt venni egy esküvői ficre ha ez így megy tovább. Egy olyanra ami ezzel a sztorival nincs összefüggésben.)

GwenPage írta...

Fogalmam sincs, mi fán terem a WTNV, de mégis MINDEN EGYES történetedet elolvasom, nem csak egyszer, kétszer, alkalomadtán háromszor, és élvezem, és imádom, mert lehetetlenül zseniális vagy. Erről ennyit. ^^

Raistlin írta...

GWENPAGE, ha a történetek tetszettek, az eredetit imádni fogod - mert zseniális; ezen a blogon fordítom: http://welcome-to-night-vale.blogspot.com

LadyLoss15 írta...

Mikor hallgattam a legújabb részt: Oh, Cecil, MIT TETTÉL? De nem gondoltam ennyire tovább, arra azért nem volt időm, még mindig figyelnem kell eléggé, hogy megértsem, ami később jön. ;) Csak az a pillanatnyi félelem, hogy ez most gáz. És akkor meglátom EZT. *.* Fájdalmasan gyönyörű. Édesbús. Olyan igazi Cecilos. :) <3
Amúgy az a megjegyzés arra, hogy Carlos Palmer... az ugye a te agyad szüleménye? Vagy ez egy spoiler?? Mert imádnám. :D
Ismételten köszönöm az élményt, a mai nap után nagyon nagy szükségem volt erre. :)
LL15

Raistlin írta...

LADYLOSS, néha egyszerűen csak meg akarom ütni Cecilt.
Egy ekével.
Aztán meg agyonölelgetni.
A Carlos Palmer még saját, de szerintem a kánon se kanyaroghat messze, mert [SPOILER] az élő adásban Carlos már közös lakást keres nekik és az adásokból már most látszik hogy felváltva egymásnál alszanak [Lazy Day, Orange Groves, etc] de összefognakcuccolniésénmeghalokmárrrrr

Névtelen írta...

óóóóistenem miért inaktívezafandom miéééért. (jó amúgy olvastam az indoklásodat, de annyira szurkolok h visszatalálj a srácokhoz, pláne h csak a fanokkal volt problémád és nem a történettel:3) énis régen foglalkoztam velük amióta itt nincs róluk friss, de most elolvastam ezt és rájöttem mennyire hiányoznak. mennyiremennyire. *intenzív hörgések* ez a novella *intenzív mutogatás* ez itt. összetöröd a szívem *hozzádvágja a szívcserepeit* nézd meg mit tettél.
ezekkel is szeretném kifejezni hogy nagyon tetszett *süteményt és krumplit mellékel hozzájuk*
Sunny~Apple

Raistlin írta...

Emlékszem, hogy bizonytalan voltam ezzel a novellával kapcsolatban,szóval sokat jelent, hogy még most is "megállja a helyét" -- nagyon köszönöm, hogy szántál időt a kommentre, és hogy külön szóltál érte :3

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS