a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2014. február 16.

Despite What You've Been Told (I Once Had a Soul)


Supernatural/Welcome to Night Vale crossover spacelord kérésére. Megpróbáltam (nagyon) az SPN stílusában és tempójában bonyolítani a cselekményt; hogy ez az előnyére vagy a hátrányára vált-e, azt döntsétek el ti.
apró betűs rész #1: az eredeti kérés körülbelül így hangzott: "tudnál valami vicces spn/wtnv crossovert írni? mindegy, miről szól, csak legyen vicces!" nem lett vicces.
apró betűs rész #2: cím a közel azonos című Two Gallants számból


Külső. Hegyek. Nappal. Egy fiú. A táj szürke. A táj színtelen. A fiú haja homokszínű, a szemei vörösre sírva. Tíz éves talán. A térde felhorzsolva. A földön maga után fejszét vonszol.
Valami figyeli őt.
A fiú liheg, és lépésről-lépésre húzza előre magát a sárban. A fejsze véres.
Valami figyeli őt az árnyékból.
A fiú liheg. Lélegzetétől bepárásodik a szemüvege. A fogát vicsorítja a hidegnek. Az arcán nyári szeplők.
Az árnyék mozdul. Az árnyék figyel.
A fiú tehetetlenül suhint a fejszével, vékony karjait lehúzza a súlya. Felnyög.
Az árnyék közeledik.
A fiú szemei rémülten elkerekednek.
A fiú szemei lecsukódnak – összeszorítja a szemét, és ökölbe szorítja a kezét.
A fejsze hasztalan.
Az árnyék megérkezett.


DESPITE WHAT YOU’VE BEEN TOLD
(I ONCE HAD A SOUL)


Sam félkönyökre támaszkodva gyűrögette egy különösen vaskos akta szélét. A papírnak még friss tinta-illata volt, és a tapintása érdesen nehéz. A rótt sorok összetapadtak, és vonagló hullámokat mázoltak elé, ahogy a feje álmosan előre biccent. Dean mobilja riasztotta fel, ami az asztalon végigcsúszva a kezének koccant; Sam rosszalló fintorral rázta le ujjait, és a torkát köszörülve kérdezte:
- Mi az?
Dean a szemközti szék támlájára támaszkodott, és biggyesztett.
- Üzenet Castől.
- Még mindig semmi hír?
- Nulla. Erre elküldi nekem ezt.
Sam letörölte a kezét a nadrágjában, aztán hunyorogva maga elé húzta a telefont. A képernyőn értelmetlen jelek sorakoztak fegyelmezett rendben.
- Gépelni nem tud – mondta Dean -, erre ott van a fene tudja hol, egymagában, és…
- Ez egy kód – vágott közbe Sam, és sietve fordított egyet a mobilon, hogy vízszintesen álljon.
- Mi van?
Sam kihúzott egy tollat a félig üres-félig tele kávésbögréjéből, lekocogta, és az akta szélét felhajtva jegyzetelni kezdett.
- Mit ír?
- Mindjárt.
Sietős jeleket körmölt egymás mellé, Dean pedig lassan mellé sétált, és átlesett a válla felett.
- Abaddon Night Vale-ben – olvasta a feltört sorokat. – Oké. Mi van?
Sam hitetlenkedve nevetett, és ellökte maga elől a telefont. Hátradőlt, és hintázott a székkel.
- Cas Abaddon nyomában van.
- Eddig tiszta, Columbo.
- Abaddon pedig Night Vale-ben.
- Szuper. Fasza. És?
- Night Vale. Nincs. Nonszensz. – Talpra ugrott. Dean karbafont kézzel hátrált.
- Mért, mi van vele?
- A hely ilyen… tall tale, városi vadászlegenda. – Sam hevesen gesztikulált. – Nem is olyan régi, pár nem tudom, évtized? Valamikor olvastam róla. Hogy van ez a város, ahol minden fura. – A hajába markolt, aztán megrázta a fejét.
- Mármint fura-fura?
- Nem a mi furánk. Hanem… bizarr. Lovecraft.
Dean lassan bólintott.
- És Cas ott van.
- Abaddon ott van. – Sam levett egy könyvet a polcról, és az asztalra dobta. – Cas küldött koordinátákat is.
Dean összecsapta a tenyerét.
- Akkor rákenroll.

* * *

Az Impala kereke alatt felporzott az út. Mérföldekre csak üres tér terült el, vérsziklákkal és csontvázfákkal. Sam egy bőrkötéses naplót egyensúlyozott a térdén.
- Ezt hallgasd. „Az angyalok nem léteznek, és csak hazugságokat mondanak.”
- Az utóbbi része igaz – dünnyögte Dean, és meglazította a nyakkendőjét.
- Be tudnak fogni egy rádióadást a városból. Az egész ilyen. – Az ujjai között lepergette a notesz lapjait, és a fejét ingatta.
- Oké, tehát mink van? Croatan? Trükkösök? Egy betépett farkasember?
- Emberevő lábtörlők. 
Dean füttyentett.
- Már tudom, mit kapsz karácsonyra.
- Dean, ez komoly.
- Nem annyira, mint a fogas vállfa. Vagy várj! – Elvigyorodott. –Egy harapós-
- Ne mondd ki. – Sam becsapta a noteszt. – Jó lenne tudni, Abaddon mit keres ott; vagy, hogy mit talált.
- Engem inkább az érdekel, Cas hogy a fenébe bukkant a nyomára. A fickónak nem a föld alatt kéne lapulnia éppen? Vagy bárhol? Mindenki az ő seggére vadászik, ember.
- Téged is beleértve – motyogta Sam. Köhögésnek álcázta. Dean letekerte az ablakot. Homokot sodort be a süvöltő menetszél. Dean feltekerte az ablakot.

* * *
A város nagyon is valóságosnak nézett ki. Egy völgyben nyújtózott el álmosan, láthatártól-láthatárig. Magas homlokzatú házak hajoltak össze, tornácos kis épületek, pár felhőkarcoló és üvegkupola. Az izzó betonút lustán kanyargott, és az emberek egykedvűen lődörögtek az utcán. Zene szólt a nyitott ablakokból, valaki kihajolva kirázott egy takarót, aztán visszahúzódott a sötétségbe.
- Semmi fura – jegyezte meg Dean. – Van Arby’s. Ahol van Arby’s, ott béke van és rend.
Sam a szemét elárnyékolva nézett a visszapillantó tükörbe.
- Parkolj le.
- Éhes vagy?
- Nem. Követnek.
Dean lenyomta a satuféket. Mögöttük a rendőrautó zökkenve megállt. Az ablakai feketék voltak. Tolatni kezdett. És tolatott és tolatott és tolatott, ameddig el nem tűnt egy kanyarban. Dean hitetlenkedve felnevetett.
- Oké, ez…
Valaki kocogott az ablakon. Mindketten megrezzentek, aztán gyorsan odakapták a fejüket – Sam keze a pisztolya markolatán. Egy öreg hölgy állt ott, járókeretre támaszkodva. Élénkszín szoknyákat viselt, és napszemüveget. Vékony karján fonott bevásárlószatyor lógott.
- Már vártam magukat – mondta éles hangon. – Az angyal szólt, hogy jönnek. Kövessenek. – Ezzel vánszorogva elindult. Sam és Dean összenéztek, aztán kiszálltak a kocsiból.
- Elnézést, mami, milyen angyal?
Az apró hölgy felnézett feléjük. Szorgosan araszolt előre, aztán a fejét félrebiccentve maga elé meredt. Egy parkoló felé közelítettek.
- Magas volt – dünnyögte elgondolkozva. – Nagyon magas. Viharkék, jobbára viharkék, és árnyékszínű. A szárnyai feketék, töröttek, perzseltek, a csontjai villámlottak. A feje, mint a macska koponyája, és a szeme, mint a pókoké. Megsérült, tudom, mert ónt vérzett.
Dean kiegyenesedett. Samre pillantva megütögette a homlokát, aztán felvonta a szemöldökét. Sam egy erőltetett mosollyal biccentett felé, aztán közelebb hajolt a nénihez.
- Egészen biztos benne, hogy angyal volt?
- Persze, persze, hogy angyal volt. Szeráf. Azt mondta, a neve Castiel.
Dean döbbenten megtorpant. A hölgy odaért egy lakókocsihoz, és a járókeretet félretéve elkezdte megmászni a rozsdás lépcsőket. Vékony lábai voltak, és férficipőt viselt – ahogy előre lépett, a bakancsból kés nyele villant elő.
- Üzenetet hagyott önöknek. Kérnek teát?

* * *

A lakókocsi berendezése valamiféle okkult hippitanyára emlékeztetett, és a levegőnek szénszaga volt. Dean és Sam puffokon ültek egy alacsony asztalnál, pálmás szobanövények gyűrűjében. Valahol lehalkítva dünnyögött a rádió. A hölgy remegve lépkedett elő, egy Coca-Colás fémtálcán gőzölgő csészéket egyensúlyozva.
- Az angyalok szeretnek itt lenni – mondta. – Élt velem pár nemrég. De a szárnyaik elégtek, és menniük kellett. Gyalog mentek az ég felé. Előtte még elmosogattak. Kedvesek voltak. De a falak szétégtek.
Sam mosolyogva elemelte a csészét a tálcáról, és belehörpölt. A nő még bent is napszemüveget viselt. Kényelmesen elhelyezkedett egy babzsákfotelben.
- Igyanak, igyanak – mosolygott.
- Mit mondott az angyal? – kérdezte Dean sürgető hévvel. – Castiel?
- Ó? Ó, miket is mondott... Mély hangja volt, mint a visszhang a szakadékban, amikor a sötétség robajlik. Nagyon udvarias! És ragyogott a glóriája. Egy ideje az Államokban él, képzelje. Megcsinálta az asztalt. – Az asztal lábába rúgott. – Billegett.
- Hagyott nekünk egy üzenetet – próbálkozott Dean.
- Ó, igen. – A hölgy az ajkaira harapott. – Az üzenet. Azt mondta, fel fog bukkanni két FBI-ügynök. Ritkán járnak erre. Sok a látogatónk, de kevés az utazónk. Nem szoktak továbbállni. Nem tudnak. Jönnek majd fekete kocsin, ezt mondta. Fekete autón. Chevrolet? Ó, ó. Jönnek és kérdezősködnek. És „Josie”, Castiel azt mondta, „Josie, meg kell mondanod a Winchestereknek, hogy harcoltam Abadonnal, de nem tudtam visszariasztani. Visszajön még.” Hát ezt mondta Castiel. És azt, hogy keressék Carlost.
Sam letette a csészét. Az ablakon fény zuhant be a félig leszakadt roló mögül.
- Kicsoda Carlos?
- Azt is mondta, hogy csináljak önnek pitét. -  Josie Dean felé fordult. – „A férfinak az ezer szeplővel.” Megvettem a hozzávalókat, de nem volt időm. Azt mondta, hogy magának zöld szemei vannak és bőr- és whiskyillata, és mint a benziné és a jövőé és a földé. Hogy ő szereti ezt az illatot.
Dean arca lángba borult.
- Szóval hol találjuk ezt a Carlost? – nyöszörögte.
- Ó, őt könnyű megtalálni. – Josie fészkelődött. – A város már megpróbálta elhagyni párszor, de nem sikerült. Örülök, hogy nem sikerült. Mindig ott van, ha történik valami, és ő az egyetlen, aki akkor is ott van, ha nem történik semmi. Fel fogják ismerni. Nagyon jóképű. A legszebb férfi a városban.
- De mégis? Magas, alacsony…?
- Szomorú. Sokáig onnan lehetett felismerni, hogy szomorú. Most vidám. Nagyon boldog, azt hiszem. Sokat mosolyog. A fogai gyönyörűek. Mint a porcelán. – Megkocogtatta a csészét. – A nevetésének íze van.
Dean megnyúlt, lemondó ábrázattal bámulta a hölgyet. Sam tett egy utolsó próbát:
- Mi a foglalkozása?
- Carlosnak? Ezt sem tudják? Tudós.

* * *

Dean és Sam félig  futva tempóztak el a telepről.
- Őrültek – mondta Dean. – Ezek teljesen őrültek.
Megtorpantak. Békésen elkocogott előttük egy kétfejű fiú. Kutyát sétáltatott. Kutyának tűnt.
- Meg kell találnunk ezt a Carlost – döntött Sam. – Cas talán jutott vele valamire.
- Lehet, volt valami a teában. Utoljára akkor láttam ilyeneket, amikor… - Elharapta a mondat végét.
A város lustán zsongott körülöttük. Az épületek árnyéka megnyúlt a lassú alkonyattal. Az ég – ez szinte egészen biztos – lilának tetszett, és kavargott. A házak sárgán ragyogtak az utolsó fényekben.
- Szedjük össze, mit tudunk a helyről. Aztán kicsináljuk Abaddont. Aztán tipli, de nagyon.
- Csak nem kutatómunkát javasoltál? – Sam csupa szívvel vigyorgott. Dean gúnyosan viszonozta a mosolyt, aztán elkomorult.
- Csak ki akarok jutni innen, ember – dünnyögte. – Az egész nem áll össze.
- Én Trükköst mondanék. Olyan, mint kedd. Minden oké, de pár részlet nem stimmel.
- Nagyon nem stimmel. Az ott egy…?
- Nem, szerintem. Nem. Nem.
- Uraim?
Megpördültek megint. Sam már elő is rántotta a pisztolyát, Dean pedig a zakója alatt Káin késére markolt, aztán enyhült a szorítása, és elnevette magát.
- Kitalálom. Carlos.
A férfi laborköpenyt viselt egy „CARLOS, A TUDÓS” feliratú plakettel. Szigorúnak tűnt. Deant a hatvanas évek filmsztárjaira emlékeztette, de ahhoz túl fiatal volt.
- Carlos? – kiáltott fel Sam. – Az a Carlos?
- Az a Carlos, akit keresünk – biccentett felé Dean.
- Azon belül pedig Carlos Aves.
Carlos lehúzta a köpeny gallérját. A szíve fölé jel tetoválva: hatágú  vízöntőcsillag egy körben.
- Men of Letters – suttogta Dean.
- Tudni akarom, mit csinál két vadász a területemen. – Az ujjaival átszántott a haján. A tincsek szinte szikrázni látszottak. Igazságtalanul fantasztikus haja volt.
- Álljunk meg, álljunk meg. – Dean feltartotta a kezét, és vigyorgott. – Men of Letters? Ők eléggé halottak.
Carlos felvonta a szemöldökét.
- Hát. Talán Észak-Amerikában.
Sam bólintott.
- Más társaságok életben maradtak. Folytatták a kutatásokat. Carlos az egyik leghíresebb…
Carlos egy intéssel elhallgatatta.
- Szeretném végezni a munkámat. Talán ha nem rombolnátok le az inkognitómat, azt megköszönném.
- Rendben van – vigyorgott Dean. – Akkor csak lazán. Beszélgessünk.
A férfi gúnyosan elvigyorodott. Volt valami fenyegető a mosolyában.
- Nincs miről beszélgetnem veletek. Tudom kezelni a helyzetet.
- Ez neked kezelve van?
Carlos vállat vont.
- Folyamatban.
Dean füttyentett.
- Jól van, édesem, remélem az is mérhetetlen tudásod birtokában vagy, hogy egy kurva démon grasszál a városban.
Carlos arca elborult. Tett egy lépést előre, a keze ökölbe szorult. Vagy egy fél fejjel alacsonyabb volt Deannél. Vicsorított.
- Tűnjetek innen. Fogalmatok sincs, milyen erőkkel játszotok. Én tudom. Megoldom. És egyedül dolgozom. Húzás.
- Na hallgass ide de kibaszott-- - Dean nem fejezhette be. Sam a könyökénél megragadva hátrahúzta, és békítően vigyorgott.
- Csak benéztünk. Látjuk, minden rendben van.
- Fogjuk rá – szűrte Carlos a fogai közül. Hátrált egy lépést, és kihúzta magát.
- Csak kérdezni akartuk, hogy, pfff, angyalokról véletlenül…?
Carlos felsóhajtott – fáradt és megkönnyebbült sóhaj volt.
- Nem, nem. Itt élt pár Josie-nál, apokalipszis-emmigránsok, de a Metatronos balhé után leléptek.
- Tudsz a „Metatronos balhéról?” – vigyorgott Dean. Carlos vetett rá egy lesújtó pillantást.
- Az a munkám, hogy tudok dolgokat.
- Akkor azt is tudhatnád, hol a helyed.
- Vigyázz magadra, Winchester.
- Te vigyázz magadra.
- Én nem hagytam nyitva a Pokol összes kapuját.
- Oké te kis-
- Rendben – vágta rá Sam. – Akkor tovább is állunk, nem igaz, Dean? És ha ööö, bármi fejlemény lesz, angyal-téren, akkor ezt a számot hívd. – Megkísérelt átnyújtani egy névjegykártyát. Carlos nem fogadta el.
- El tudlak érni titeket.
Sam, ugyanazzal az egyenmosollyal amit vagy öt perce folyamatosan kitartott, gyorsan biccentett, és visszafordult a parkoló felé; Deant valósággal vonszolta magával.
Az esti levegő hűvös volt és zsongott a búgó zajtól.
- Bámul utánunk? – szűrte Dean a fogai közül.
- Aha, bámul utánunk.
- A fickó nagyon nem kóser.
- Egyáltalán nem az.
- Szóval?
- Visszajövünk.
- Oké. Amúgy az, akinek mondja magát?
- Az, aha. De szerintem menet közben bekattant.
Elsüvöltött felettük valami. Lehet, hogy egy sárkány volt.
- Hát azt nem csodálnám.

* * *

Dean a volánon dobolva ücsörgött az Impalában. Megpróbált zenét hallgatni, de az autórádió rendre visszaköpött minden kazettát, és a helyi adóra váltott. Dean egy darabig próbálta hallgatni a műsort, aztán fanyar undorral lekapcsolta.
Sam sportos jogginggal kocogott a kocsi felé, győzedelmes vigyorral lóbálva egy stóc papírt.
- Mázlink van? – kérdezte Dean, ahogy kilökte neki az ajtót. Sam bevágódott az anyósülésre.
- Nem akarsz bemenni oda – Sam a titkosrendőrsége épülete felé intett: a komor betontömb alkonyatba bukva állt.
- A seriff is kettyós? Pazar.
- Kábé semmit nem tudtam kiszedni belőle, de megvannak Carlos aktái. – Megnyálazta az ujját, igazságosan két részre szedte a papírhalmot, és a felét átnyújtotta Deannek. Dean vetett egy utálkozó pillantást a lapokra, aztán összevonta a szemöldökét.
- „Személyleírás: szemtelenül jóképű.” Informatív. – Elmerengett. – Találó.
Sam az órájára pillantott.
- Szerintem lesétálhatnánk a távot a rádióállomásig, addigra pont túlleszünk a főműsoridőn. A dátumokkal összevetve megszerezhetjük a hírarchívumot mondjuk, pff, az érkezése napjáról.
- Jó terv, de a rádiós se százas.
Sam vállat vont.
- A seriff szerint a rádió a legmegbízhatóbb.
- Akkor szarban vannak. Jó nagy szarban.

* * *

A közvilágítás egészen esetlegesnek tűnt. Polgári ruhára váltva gyalogoltak végig az elnéptelenedő utakon. Dean szinte várta, mikor gördül tova egy ördögszekér, és minden villogó lámpa alatt a késére markolt.
A rádiótorony vörös fénnyel pulzált, három rövid, három hosszú, három rövid, mint valami világítótorony vészjelzése. A parkolóját szinte teljesen elárasztotta ez a karmazsin izzás, fátyolfénnyel söpört végig a betonon, az autók tükrei ragyogták vissza. Dean megragadta Sam karját, és behúzta egy terepjáró mögé.
- Mi az?
- Senor Szexi riadó.
Felguggolva kilestek az autó ablaka mögül: Carlos egy kis kupé motorháztetején ücsörgött, laborköpenyben, szemüvegben, a lábát lóbálva. Szívott egyet az orrán, körbefordult, aztán az órájára lesett. A kocsi letekert ablaka mögött tompán zúgott a rádió.
- Ez a fickó tényleg mindenhol ott van – jegyezte meg Sam.
- Mire tippelsz?
- Boszorkány?
- Sanszos. Nem tudom. – Dean elvigyorodott. – Azt azért annyira tudtam, hogy nő van a dologban.
Sam oldalba könyökölte.
- Ne izélj, nézz rá, ez randi.
Sam oldalba könyökölte megint.
- Hallgass!
Dean bosszúból visszakönyökölte.
A rádióállomás ajtaja kinyílt, és sárga fénysugár dőlt az éjszakába. Egy férfi lépett elő, nyurga, magas; kezében kávéspohár, a szájában cigaretta, szemüvege az orrnyergére csúszva. Szívott egy slukkot, körbenézett, észrevette Carlost, és intett felé. Carlos egy egészen kicsit megugrott ültében, és tele szájjal vigyorgott. A férfi némán felnevetett, hátravetett fejjel szívott a cigarettába, kifújta a füstöt, és lassú léptekkel közeledett Carlos felé. Amikor megállt előtte, rátámaszkodott a motorháztetőre és előre hajolt. Egy lélegzetvételig egymás szemébe néztek, aztán Carlos lecsapott az ajkaira.
- „Nő van a dologban” – tátogta Sam. – „A zsigereimben érzem.”
- Sosem mondtam…
- Shhh.
A pár még mindig csókolózott. A férfi a cigarettát gondosan eltartva átvetette a karjait Carlos vállán, aki pedig a farzsebébe csúsztatta a tenyerét, és közelebb húzta magához.
A vörös fény ismét átsöpört a parkolón. A férfi felsóhajtott, és elhajolt.
- Hiányoztam?
- Nnn, gyere ide. – Carlos a nyakába csókolt, a vállába, aztán a mellkasának támasztotta a fejét. – Milyen napod volt, Cecillo?
A-jelek-szerint-Cecil drámaian felnyögött, és grimaszolt.
- Hosszú.
- Remélem, azért nem vagy nagyon fáradt. Mert…
- Meeert?
- Mert az esténk is nagyon hosszú lesz. – Carlos hátradőlt, a könyökére támaszkodva.  Cecil még mindig a térdei közt állt.
- Oh?
- Arra gondoltam, hogy hazamegyünk szépen… - Carlos két ujjal végigsétált a motorháztetőn -, bekapunk valamit… letusolunk gyorsan…
- Aha, aha…
- Aztán összebújunk…
- Hmm…
- És utána… - Carlos teljesen végigfeküdt a motorháztetőn. Az égnek sóhajtotta: - Utána kibaszottul megdöntöm a rekordodat Flappy Birds-ben, te átok, mert nem létezik, hogy ötvennégy, szóval párbaj első vérig.
- Hmm. – Cecil sunyi vigyorral az egyik lábáról a másikra állt. – Hatvankilenc.
- Flappy Birds.
- Nem – hatvankilenc. Az új rekordom. Az időjárás alatt.
Carlos szenvedve a tenyerébe temette az arcát.
- Gyűlöllek.
Cecil a kávéba kortyolt, és körbenézett, aztán letekintett Carlosra; végigmérte, majd félrebiccentette a fejét.
- Kapok valamit, ha most is nyerek?
- Te, te nem kapsz te semmit
- Akkor meeting, és csináljuk.
Carlos felpislogott.
- Hogy milyen meeting?
- Nem rád vár az a két fickó a terepjáró mögött guggolva, a szarvas-szerű meg a hörcsögféle? Tudod, az új ál-FBI ügynökök?
Carlos hirtelen felült.
Dean és Sam hirtelen felállt.
Cecil meg se rezdült. Kortyolt a kávéjából.
- Csak nyugodtan – jegyezte meg.
- Ööö – kezdte Dean. Carlos feltartotta a kezét.
- Pofa be.
- Mi-
- Nem.
- Na-
- Nem.
- De-
- Nem.
Sam eközben Cecil mellé penderült, és kezet nyújtott.
- Sam Winchester. A hírarchívumot szeretnénk átnézni, ha lehet.
- Ja, persze. – A zsebéből előhúzott egy kulcsot, és Sam tenyerébe ejtette; egy műanyag triceratops lógott róla. – Zárjátok be magatok után, lécci.
Carlos lecsusszant a motorháztetőről, és partnere mellé lépett. Dean túl jól ismerte ezt a testtartást: mellkas blokkol, láb elől, kéz a másik csuklóján.
- Cee. Micsinálsz. Cee.
- Az úriemberek látni szeretnék a rádióarchívot. Ó. A második emeleti folyosón van. – Félrehajtotta a fejét. Valami nem stimmelt a gesztussal. Vigyorgott. Valami nem stimmelt a vigyorával. – Legyetek óvatosak. Rádióvezetőség nem alszik. Rádióvezetőség sosem alszik. 
- Kösz – nyögte ki Dean. Cecil boldogan biccentett.

* * *

Ezek után eszükben sem volt átnézni a hírarchívumot. Carlos laborját vették célba: felette az apartmanban minden lámpa égett.
- Tudod, arra gondoltam – mondta Sam -, hogyha rejteget valamit, akkor azt nagyon feltűnően csinálja.
- Hol van az megírva, hogy minden rohadék intelligens legyen?
- Carlos hiperintelligens. A kutatásai a csupakabráról…
- Mindjárt meghatódom.
A labor ajtaján felirat függött: BELÉPNI TILOS ÉS ÉLETVESZÉLYES. Dean a táblára vigyorgott, aztán lerúgta a zárat. Sam aggódva a mennyezetre pislogott, aztán belépett a helységbe. Rögtön az orra elé kapta a tenyerét.
- Ugh!
- Formaldehid – nyöszörögte Dean.
- Nézd a jó oldalát: legalább nem kén.
Sam előkeresett egy elemlámpát, a tenyerének ütögette, és körbevilágított. Króm- és réz csillant, nyurga üvegek, hosszú asztalsorok telerótt papírokkal. Dean türelmetlenül áttúrta őket.
- Spanyol.  – Ököllel a pultra vágott.
Sam biccentett, és az elemlámpát a fogai közé véve megpróbálta kibetűzni az írást. Dean körbejárt: a falak mentén könyvespolcok sorakoztak, csontokkal, dunsztosüvegekkel.
- Nem is próbálkozik - motyogta maga elé Dean, és lábujjhegyre állva levette az egyik üveget, és szélesen rávigyorgott. Sam alig hallhatóan felnyögött. – Na, te mit találtál?
- Nem igazán értem. – Sietve a füle mögé gyűrte a haját. – Valami kísérlet. Tudod, mint amit mi csinálunk Crowley-val, csak fordítva?
- Ööö. Aha. Mi?
- Mintha… - Megnyálazta az ajkait. – Mintha egy démon-ember hibrid készítéséről lenne szó.
- Az jó. Mert ez itt egy démonszív.
Sam vetett egy undorodó pillantást az üvegre, aztán lapozott.
- Oké. Ööö… démonvért fecskendeznek be egy embernek… - Elhallgatott. Dean csettintett a nyelvével, és visszarakta az üveget a helyére. Fintorgott. Maga elé nézett: a lábánál egy hűtőtáska volt. Ahogy felnyitotta, zacskós vért talált benne, jelöletlenül.
- Az egész nagyon fura – suttogta Sam.
- Az egész nagyon egyértelmű. – Dean a lábával visszarúgta a hűtőtáska tetejét, aztán összedörzsölte a tetejét. Fentről dübörgést hallottak. Sam a plafon felé kapta a fejét.
- Ez mi volt?
- Nemi élet.
Egy kiáltás.
- Mondom.
Tompa puffanás.
Az elemlámpa fénye hunyorgott, villogott, majd kihunyt.
És utána csönd volt.
Sam és Dean összenéztek a sötétben. Egy darabig mozdulatlanul álltak. Aztán rohanni kezdtek.
Kettesével szedték a lépcsőfokokat. A lámpák felégtek, bizonytalanul pislákolva. Dean belökte a legközelebbi ajtót, aztán hátrahőkölt.
- Mi a…
Az előszobán át a nappaliba láttak: mint egy képeslapon, anya, apa, gyerekek a rádió körül ültek. A húsuk sápadt. A szemük üveges. A levegőben dögszag.
A rádió némán sistergett.
- Erre! – Sam berúgta a szemközti ajtót. A fehér zaj követte őket. A lakás berendezését teljesen feldúlták: színes szőnyegek cafatokban, előre dőlt nehéz bútorok, a földön szétszórt ócska kacatok. Dean elsétált egy berepedt képernyőjű tablet mellett. Az asztalon megkezdett fagylalt.
Carlos a kibelezett kanapé mellett feküdt, egy vékony vértócsában. Sam megtorpant felette, és riadtan Deanre pillantott. Dean némán bámulta a férfit. Carlos felkapta a fejét, és hirtelen a bokájára markolt; Dean felkiáltott, de Carlos rögtön elengedte, a hátára gördült, felkönyökölt.
- Cecil? Cecil! – Talpra ugrott, és megszédült. Dean elkapta.
- Hé, lassan, lassan!
- Elvitték. – Carlos arcán tömény iszony. Lassan körbefordult, mintha álmodna, aztán az ajtó felé rohant. Sam visszahúzta. – M-meg kell találnunk!
- Ki vitte el?
- Egy, egy vörös nő. Segítenetek kell.
- Hó, nem gondolod, hogy előtte el kéne magyaráznod pár dolgot?
- Nincs idő. Nem létezik, és nincs elég. – Carlos ismét az ajtó felé tört. Sam elengedte. – Kövessetek. – Egy pillanatra megtorpant. Maga elé bámult. – Ha követtek – mondta -, elmondok mindent.
- Arra nagyon kíváncsi leszek, a laborodat hogyan magyarázod meg.

* * *

Cecil hunyorogva tért magához. Egy székhez láncolták, egy nyirkos pincében. A falak rozsdától mállottak. Előtte Abaddon állt.
- Jó reggel, napsugár.
- Carlos? – Megrázta a fejét. A világ szédülni látszott. – Carlos… Mit műveltetek vele?
- Attól tartok, életben van – fintorgott Abaddon, ahogy karba fonta a kezét. – Átmenetileg. – Átnézett a válla felett. A vasajtót két démon őrizte. – Szervezési hiba – mondta nekik, és negédesen mosolygott. Az egyikük hangosan nyelt. Cecil a láncait próbálgatta: a csuklója egészen kifacsarodott.
- Á-á-á. – Az ujját a szájára simította. – Előbb együtt kell működnöd, drágám.
- Együttműködök. Teljes mértékben. Mit kell tennem?
- Undorító, hogy ilyen sokra becsülöd egy ember életét.
Cecil szemei feketébe fordultak.
Abaddon vigyorgott.

* * *

Carlos bevágódott az Imapla hátsó ülésére.
- Gázt!
Dean elengedte a volánt.
- Most csak azért nem fogok elindulni – jelentette ki -, mert megint parancsolgatsz.
Sam rosszalló pillantást vetett testvérére, aztán hátrafordult ültében. Carlos sápadt volt és remegett. A köpenyén és a koponyáján száradt a vér.
- El kell mondanod mindent – emlékeztette. Carlos az ajkaira harapva bólintott.
- Nem is tudom, hol kezdjem. Nincs eleje, nem lineáris.
Dean gyújtást adott.
- Kezdetnek – mondta -, mióta halott a szomszéd?
- Amióta itt lakunk. Régebb óta. Várj. – Gondolkozott kicsit. – Időben huszonöt év.
- Azt akarod velem beetetni, hogy…
- Shh. – Carlos feltartotta a mutatóujját. – Hallgassátok.
- Mit? Kurva kuss van.
- Ez az – mondta Carlos. – A teljes csönd. A fehér zaj.
Az éjszaka nesztelenül és döglötten hevert el. Dean óvatosan bekapcsolta az autórádiót. Sistergés. Előre nézett: a távolban egy toronymagas épület téglákra rohadva bomolni kezdett, zajtalanul.
- Cecil hangja tartja egyben a várost – mondta Carlos. – A-az egész várost. A benne lakókat. Rájött, hogy a rádióhullámokat használva mindenhová elérhet. De most elhallgattatták.
Az út olvadni kezdett és megrepedezett; lustán és lassan, a sistergés pedig erősödött.
- Mi a szart jelentsen ezt?
További épületek bomlottak szét. A rádiótorony fekete csontvázként meredt előre. A vörös fény kihunyt.
- Csak mi vagyunk életben. Ő és én. Ha úgy tetszik, csak mi ketten vagyunk valóságosak. A várost Cecil hangja teremti meg. Értsd szó szerint; amit kimond, az valósággá válik.
- És ezt sikerült összehoznia?
- Hát ez az! – Sam izgatottan összeütötte a tenyerét. – Ez. Egy emberi elme ilyen belülről. Tévhitek. Babonák. Félelem. Szorongás. Itt volt végig előttünk!
Carlos bólintott.
- Ezek testesülnek meg nap mint nap.
- De itt volt egy város! – Dean a műszerfalra vágott. – Azzal mi lett?
- Elpusztult. – Carlos nyelt egyet. – Vele együtt. Huszonöt éve. Azért érkeztem, hogy ezt vizsgáljam. Aztán találtam valamit, ami miatt maradtam.

* * *

Abaddon felhasította a csuklóját. A sebre mosolygott. Cecil elé lépdelt, a kezét kínálta neki. A férfi zihálva bámult fel rá, mozdulatlanul.
- Igyál – mondta Abaddon. Cecil hajába markolt és kényszerítve előre döntötte; ujjbegyeivel a tarkóját cirógatta. A plafonra nézett, és mosolygott. – Ha tudnád, milyen messziről jöttem, csak, hogy veled találkozhassak. Ha tudnád, hányan próbáltak megállítani. De most itt vagyunk. A seregem tagja lehetsz. – Gyengéden letekintett rá. – Fővezér. Hiszen még magad sem vagy tisztában az erőddel.
Cecil a karjára harapott. Abaddon elrántotta a kezét, és visszkézből pofon vágta. Cecil vért köpött ki, vörös fogakkal felvicsorgott rá.
- Nem vagyok démon. Ő Desert Bluffsban él. Téves a cím.
Abaddon cöcögve ingatta a fejét.
- Nincs Desert Bluffs. Sosem volt. Night Vale sem tart már sokáig. Az egész itt van a fejedben. – Az ujját a homlokának szorította. – Tudod te azt. Gyerünk. Ismerd be.
- Nem igaz – suttogta Cecil. Végignyalt az ajkain. A szemeiben lobbant valami: sötétség, talán. Abaddon előre hajolt, a térdére támaszkodva.
- Huszonöt éve, kicsim. Hatalmasnak akartak.

* * *

- A projekt elbukott – mondta Carlos. – Még Azazel előtt; az ötlet hasonló… ember-démon hibridet akartak készíteni, médiumokból, a vér beinjekciózásával. A Men of Letters legkockázatosabb kísérlete. Az Észak-Amerikaiaké.
- De hogyan tehették ezt? Hogyan tehetik ezt bárkivel?– Sam ökölbe szorította a kezét. A keze remegett. Carlos a visszapillantó-tükörből nézte.
- A tudomány érdekében néha áldozatokat kell hozni – mondta lassan.
- És Cecil volt az áldozat.
Carlos felsóhajtott.
- Egy tíz éves fiú. Hihetetlen képességekkel. A szülei beleegyeztek. Kísérletezni kezdtek rajta. Olyan fájdalmas és szörnyű volt, hogy blokkolta az emlékezetéből. Azt is elfelejtette, amikor már nem tudták tovább kontrollálni az erejét. Amikor a város porig égett.

* * *

- Te ölted meg őket – suttogta Abaddon. – Mind meghaltak. – Az ujján számolt. – Anyu, apu, tesó, de szerencsére a gonosz bácsik is. Megérte, Cecil?
- Hazudsz – mondta Cecil. A szemébe könnyek gyűltek. -  Csak kitalálod az egészet.

* * *

- A project feledésbe merült. Pár kalandor erre vetődött néha, azt ennyi. Én sem voltam benne biztos, mit találok, amikor ide érkeztem. Night Vale – Cecil – megvédi önmagát. Túl volt a viharokon. Az angyalok is akkortájt érkeztek, mint én. Egy évig tartott teljesen feltárnom az esetet.
Hallgattak mind. A csend fenyegetően dübörgött. Végül Dean szólalt meg:
- Szóval azt akarod mondani, hogy a mentálisan nem beszámítható féldémon fiúd éppen Abaddon kezeiben van?
- Nem akarom ezt mondani; de ez a helyzet.
Sam és Dean összenéztek, aztán az utóbbi felsóhajtott, és rántott a volánon.
- Zseniskedj ki nekünk valamit kurva gyorsan, jó? Hol a fenében lehetnek egyáltalán?
- Cecil mobilján van GPS. Már bemértem. Itt fordulj jobbra.

* * *

A Dark Owl Record lemezbolt faláról zölden mállott a festék; az ablakokat bezúzták, és a neonfelirat zizegve égett, pislákolt és kihunyt, pislákolt és kihunyt, három hosszú, három rövid, három hosszú. Dean és Sam kiszálltak a kocsiból; Carlos már rohant is az épület felé, a szuvas ablakkeretbe kapaszkodva a tetőre mászott.
- Mit csinál? – morogta Dean, és követte. – Hé, hahó, kéne nekünk egy stratégia! – Szétnézett az alacsony, lapos tetőn. Carlos ott guggolt, és krétával egy démoncsapdát rajzolt fel körben.
- Ez a stratégiánk.
- Az alagsorban vannak?
- Igen.
- Akkor ööö, te maradj itt, és…
- Nem, nem, veletek megyek.
Dean egy türelmetlen sóhajjal megrázta a fejét.
- A saját érdekedben mondom, ember. Te nem vagy vadász.
- Tényleg nem. – Carlos feldobta, és elkapta a tintát. – Te pedig nem vagy érdekelt Cecil megmentésében.
- Hogy ne lennénk? – kérdezte Sam, egy értetlen nevetéssel. Carlos nem válaszolt. 


* * *


Az alagsor széntől és kéntől bűzlött. Sam és Dean kivont késekkel jártak elől, Carlos némileg lemaradva követte őket, át-átlesve a válla felett. A folyosó síkos neonjai némán villogtak. Aztán meghallották az első kiáltást.
Carlos felkapta a fejét, és előre rohant; két démonnal ütközött össze. Dean egy káromkodást elfojtva futott utána; Sam gyorsabb volt, előre hajította a kését, ami az egyik testőr homlokába állt.
- Szép dobás – tátogta Dean. Hátulról ekkor megragadta a túlélő, és a földre gyűrte. Dean érezte, hogy valaki a csuklójára tipor, az ujjai rögtön elernyedtek, és a penge, Káin pengéje, kihullott a kezéből; Carlos fölemelte, és lesújtott vele a démonra. Elhibázta. A démon a falnak taszította. Sam átdöfte a torkán a kést. A test hangtalanul dőlt el.
Bentről ordítás.
- Ennyi? – suttogta maga elé Dean. Carlos elszáguldott mellette, és belökte a vasajtót. – Várj! Csapda! Basszus… - A pótkése után kapva botladozott utána, Sam a nyomában.
Cecil ott ült egy székhez láncolva.
Az állán vér csorgott le.
A feje előre bukva.
Abaddon előtte. Abaddon keze Carlos mellkasán tört át: ujjait begörbítve nyúlt keresztül a húson, Carlos pedig felé suhintott Káin fegyverével – hasztalan. Abaddon hátravetett fejjel, élesen nevetett.
- A jel nélkül, fiú? Köszönöm, hogy elhoztad nekem. – Magassarkú csizmájával a földre hullott pengére tiport. A kezét visszahúzta; Carlos vérhabot köhögve hátrált, előre bukva összegörnyedt.
Sam és Dean tehetetlenül álltak. Abaddon feléjük fordult. Vigyorgott. Nem látta, Carlos hogyan néz fel. Nem látta a Cecil szájából előbukó fekete füstöt. Valamit viszont megláthatott a Winchesterek arcán – hátrafordult – Carlos fekete szemekkel nézett rá.
- Ez fájni fog – mondta Cecil hangján, és a tenyerét a nő homlokára szorította.

Kint néma eső szitált. A krétavonalak elmosódtak a tetőn. Fénylő felhő függött az épület fölött. Az ég máshol ragyogóan tiszta volt.

Abaddon sikított. Sikított és sikított és sikított, amíg dühödten örvénylő füstöt nem öklendezett fel; a füst a padlóra zuhant, perzselve, vonaglott, sistergett, és a pokolba szivárgott.
Carlos térdre zuhant. Egy sóhajjal kilélegezte Cecil lelkét, aztán oldalra borult. A férfi álmosan felnézett. A szemei kékké kavarodtak.
- Carlos jól van – mondta. – Carlos jól van.
Sam hitetlenkedve felnevetett.

* * *

Carlos összeszedte a használt levesesbögréket az asztal romjairól, egy tálcára tette és félrerakta. A kanapéhoz ment, és aggódva végigsimított Cecil homlokán. A férfi felmordult álmában, és elmosolyodott.
A rádió szólt. Ismétlés ment. Carlos felvette a tálcát, és a konyhába manőverezett. Sam és Dean az asztalnál ültek.
- Tartozom egy bocsánatkéréssel – mondta Carlos, és kihúzta a mosogatógép felső rekeszét.
- Hát ja – jegyezte meg Dean, Sam pedig rávágta:
- Kvittek vagyunk.
Carlos megengedett magának egy hálás, fáradt vigyort. Betolta a rekeszt, az pedig zökkent egyet. Carlos a szemét lehunyva élvezte az összekoccanó üveg és kerámia otthonos és valóságosnak tűnő hangjait, aztán felnézett.
- Nem volt elég erős hozzá, hogy megölje. Csak száműzni tudta.
- Persze, tudjuk – bólogatott Sam. – Már az is valami.
- Mondjuk ha nem nyúlod le a fegyveremet – tette hozzá Dean -, akkor már halott lenne.
- Tudom. Sajnálom. Nem gondolkoztam. – Konyharuhát vett a kezébe, és elgondolkozva bámult maga elé. – Ez furcsa, nem? Én nem gondolkoztam. – Megrázta a fejét.
- Csak védeni akartad, aki fontos neked – nyugtatta Sam.
- Szerintetek visszajön még? Abaddon?
Dean az asztalra könyökölt, és érdeklődve megpiszkált egy borsszórót.
- A terveink szerint ahhoz nem fog elég sokáig élni.
- Bosszút akarok állni rajta – jelentette ki Carlos könnyed, csevegő hangnemben. – Holtak akarom látni azért, amit Cecillel tett; de most mellette kell lennem. Ez a legfontosabb. Ha bármiben tudok azért segíteni nektek, innen, szóljatok nyugodtan. Ígérem, hogy ööö… kedvesebb. Az együttműködés. Az lesz.
- Köszönjük – mosolygott Dean hidegen. – Megfontoljuk.
- Éppenséggel – tette hozzá Sam -, nem hiszem, hogy megvan a gyűjteményemben az elemzésed a faunokról, szóval ha át tudnád küldeni a fájlt, akkor…
- Aha, persze. Mi sem természetesebb. – Egy kicsit hallgatott. – Mi sem természetfelettibb.

* * *

Dean és Sam az Impalában ültek. A város zsongott, zsibongott, azzal a halk és elmosódott duruzsolással, ami a vasárnapi forgalom és a reggeli kávéházak zaja. Dean sóhajtva lassított egy lámpánál; nem tudta eldönteni, milyen színű, mit ábrázol vagy mit jelenthet.
- Mondjad.
Sam rásandított.
- Mondhatom?
- Igen. Essünk túl rajta.
- Nem akartad életben hagyni Cecilt.
- Persze, hogy nem. Nézz körbe. Démon-médium. Lehetne ennél rosszabb?
- Én is démon-médium vagyok – vágta rá Sam élesen. – Én is csinálhatnám ezt. – Körbemutatott. Dean vállat vont.
- De nem csinálod.
- És szerinted ez az akaraterőm miatt van? Vagy, vagy mert jobb ember vagyok? Hát nem – megúsztam egy traumát, és ennyi, ha úgy tetszik, szerencsém volt, igen, ehhez képest mázli, ami anyával történt-
Dean felcsattant:
- Sammy!
- Ne sammyzz itt nekem! Egyszerűen képtelen vagy túllátni a saját korlátaidon! Már nem tudom követni az erkölcskódexedet, érted? Ha Cecilnek szerinted meg kéne halnia ezért, akkor én mivel érdemlem meg, hogy éljek?
- Mi egy család vagyunk-
- Ők is egy család! Carlos és Cecil, ez a saját családjuk. Ez az otthonuk. Tudod, már egyáltalán nem értem, mi milyen jogunk avatkozunk bele ebbe az egészbe. Egyáltalán nem értem, miért csináljuk ezt az egészet. Komolyan. Fogalmam sincs. – Sam kibámult az ablakon. Dean vett egy nehéz lélegzetet, de nem engedte ki. Az utat figyelte.
- Ahogy gondolod, Sammy.

* * *

Cecil és Carlos egy megsárgult ikea-katalógus alapján próbálták újraszerelni a lakást. Mindketten trikót viseltek és pizsamanadrágot. A rádió szólt. Cecil a felső ajka és az orra közé szorítva egyensúlyozott egy csavarhúzót, aztán hagyta leesni. Elkapta, és a tompa végével megbökte Carlos oldalát.
- Mondhatni, hogy rendben van a lakás. Mondhatnám, hogy minden oké.
- Nem, ez így jó lesz. Már csak pár alkatrész. Valahová. Ahová rakni kell őket. – Felemelt egy anyacsavart, és átkémlelt a lyukon. – Cee?
- Hmm?
- Belehaltam, amikor Abaddon áttépte magát a testemen? Elég sanszos, hogy belehaltam, nem?
- Nem – mondta Cecil. – Élsz. Mind élünk. 


komment: igen // nem

20 megjegyzés:

Sunny-Apple írta...

Amikor két kedvenced crossover lesz...felbecsülhetetlen.
Hmmmm Carlos gonosz(nak tűnik..egy kicsit)
Ó-ó-ó és a részletek, az utalások, a hasonlatok.
Cecil hangja...Night Vale.
Night vale hangja..Cecil.
Carlos mégis jófej.
*fanfár* következnek a kedvenc részek
"Magas volt – dünnyögte elgondolkozva. – Nagyon magas. Viharkék, jobbára viharkék, és árnyékszínű. A szárnyai feketék, töröttek, perzseltek, a csontjai villámlottak. A feje, mint a macska koponyája, és a szeme, mint a pókoké. Megsérült, tudom, mert ónt vérzett. "
"Az angyalok szeretnek itt lenni – mondta. – Élt velem pár nemrég. De a szárnyaik elégtek, és menniük kellett. Gyalog mentek az ég felé. Előtte még elmosogattak. Kedvesek voltak. De a falak szétégtek. "


"Azt is mondta, hogy csináljak önnek pitét. - Josie Dean felé fordult. – „A férfinak az ezer szeplővel.” Megvettem a hozzávalókat, de nem volt időm. Azt mondta, hogy magának zöld szemei vannak és bőr- és whiskyillata, és mint a benziné és a jövőé és a földé. Hogy ő szereti ezt az illatot."

Szóval tetszett :)) számíthatunk folytatásra vagy ez ennyi részesre van tervezv?
(megvettem a good omenst! :D kíváncsivá tettek a fanficek)

Anett írta...

Szia! A cím láttán már kaptam egy miniszívrohamot, mert mióta hallottam időjárásként, az egyik kedvencem lett. Aztán elkezdtem olvasni (kb a második sornál már totál odáig voltam érte), és arra gondoltam, milyen jól ábrázolod a szereplőket, meg hogy Josie milyen kis aranyos, totál el tudnám képzelni ezt az egészet az Odaátban --- és akkor ott volt Cecil. Hogy Cecil teremti Night Vale-t. Hogy csak ők ketten élnek. Hogy félig démon. És akkor a szépen összeszedett gondolataim átalakultak fura kifejezésekké, amiknek az első tagja valami álmélkodó csúnya szó, a második meg artikulálatlan nyöszörgés. Merthogy az, amit mindig is sejtettem Night Vale-lel kapcsolatban, amibe annyiszor belegondoltam, most totál világosan kikristályosodott a soraidban. És. Ez. Sokk. Akkor is ugyanúgy sokk marad, ha Carlosék Flappy Birdös hülyéskedését megzabáltam (rohadjonmeghatvankilenccelamúgymeg), ha az angyalok leírása is baromira ütős lett... Ne haragudj, hogy ilyen zavaros voltam, de a lényeg, hogy imádtam az írásodat. Mert zseni. Tényleg ^^

Raistlin írta...

SUNNY APPLE, Josie látom, kiütéssel nyer :D (Csak így tovább, öreganyánk) - folytatást nem tervezek, mert titokban cseszettül szenvedni szoktam a crossoverekkel [mindig dönteni kell hogy melyik világ stílusa domináljon, de akkor a másik meg nem lesz hiteles, akkor azon erősítek egy kicsit, akkor meg káosz van; öreg vagyok én már az ilyen viszontagságokhoz]

A Good Omenshez HATALMAS GRATU. Imádni fogod ouo

Raistlin írta...

ANETT (degyorsvagy :D) nagyon-nagyon szépen köszönöm, és *vigasztalása jeleként egy lila sokkpokróc némi kakaóval*
(Cecil legokkultabb képessége az a 69.)

Eva Reyklani írta...

Night Vale. Supernatural. night Vale. Supernatural. Night Vale. Supernatural. Night Vale., Supernatural.
És ez így folyamatosan, körbe, körbe körbe és körbe, de érzem én, hogy azért valami bővebbet kéne mondanom, de nem megy. Ez úgy kurva jó, mi a francnak tépjem tök feleslegesen a számat? Na azért, mert belepusztulok ha nem dumálhatom ki magamból, hogy Rei irt egy crossovert! Night Vale! Supernatural!
És SOKK.
NAgyon. SOKK.
Azt sejtettem, hogy Cecil több, mint egy egyszerű rádiós, de hogy ő tartja össze Night Vale-t. Ez félelmetes és ijjesztő.
De Josei az öreg hölgy! Josie ó de szeretlek! Nekem is sütsz pitét?
"Megcsinálta az asztalt" ez a mondat úgy nagyon tetszett.
Óh és Carlos! És Cecil! És Cecilos! Sé Supnat!
Mintha előről kezdeném nemde? De. Imádtam, végig izgultam, mégmindigpofátlanultökéletesvagy, és most megyek és betakarózom a narancssárga pokrócomba (Tényleg venni kéne egyet)
Köszönöm, hogy olvashattam!

Raistlin írta...

*kölcsönadja a pokrócát* Nem igazán szeretek tényleg telibe crossovert írni (jobban szeretem AU-ként használni az egyik univerzumot, a másikból meg megtartani a karaktereket), de ez tényleg nagyon adta magát, spacelord pedig nagyon lelkesen kérte. Igazi megkönnyebbülés ez a kedves fogadtatás, nagyon szépen köszönöm (.u.)

Tinuviel írta...

Annyira nagyon kellett ez nekem. Nem is tudtam eddig mennyire, mert a legtöbb fandom amit szeretek amúgy is párhuzamosan él egymás mellett, de úristen így együtt átélni ezt a kettőt egy élmény volt. Nagyon imádom, köszönöm szépen, hogy olvashattam. ;.;

Raistlin írta...

TINU, énköszönöm ;u;

LadyLoss15 írta...

Annyira csodálatos! *.*
Ez a második SPN/WTNV crossover, amit olvastam, és kezdem azt hinni, hogy ez a műfaj a kedvencem. Annyira remekül össze lehet őket passzoltatni. (Jóég, az összepasszoltat létező ige egyáltalán? ) Viszont azt hozzátenném, hogy a másik történetben a megoldás Gabriel volt NV furcsaságaira, szóval a vége teljesen új és megdöbbentő és letaglózó és IMÁDOM! ^^ Cecilos. És azt hiszem, rájöttem, mit bírok még nagyon nagyon a sztorijaidban. Hogy nincsenek fekete-fehér karakterek. Mindenki színes és szürke. Átmenet és teljesen új és összetett. Ezzel most elsősorban Carlosra gondolok a fic kapcsán, de ha jobban belegondolok, általánosan is igaz lehet. :)
Jaés szuper hogy már megint nem fluff happyend hanem happyend de fáj és annyira ÉRZEM, és megragad. Ezért emlékszem az összes sztorira, amit valaha olvastam tőled. Néha szó szerint mondatokra is. ;)
Na de elkanyarodtam a témától, hogy crossover fic és hogy milyen királyul megoldottad. Annyira imádlak minden egyes feltöltött történeted után! ^^ (Ez már ijesztő. Tudom.)
Ja meg hogy bekezdésenként felröhögök valamin. Lelki megújulás. A nevetés gyógyító ereje. ;D *.*
Köszönöööm! (L)
LL15

Raistlin írta...

LL15, shdlvlfdbvbervré már, én-én-én --- köszönöm. Tényleg. Mert én. Crossoverek. Önbizalom a témában. Háhá. Há. Há.

River írta...

Énnekem ehhez már csak egy erőtlen billentyűcsapkodáshoz telik, valahogy így: hdfjmcjnvbhdksbcb6tkl.nbv. Ha az nyugtat, a homlokommal történt. Tudod, mi van?
A vége, az van.

(szeretem amúgy és egyre jobban mer’ tegnap óta ezeken a plottwisteken agyalok és fogják magukat és egyre valóságosabb az egész a hátterével együtt, és összeilleszkednek a részek és még mindig forgatókönyvben látsz, mwürr. NV továbbrajzolásáért is kapnál sütit, meg a cím finom kibontásáért is… csak. A vége. Hát az no süti for you my dear. de azért köszönöm.)

Raistlin írta...

*tüntetően kihúzza a fiókot*
*elővesz egy sütit*
*jóízűen beleharap*
*meredten bámul közben*
*rág*
*rág*
*rág*

уαмι. írta...

Ki. Vagyok. Akadva. Igen. Arohadtmocskoséletbemán, Suci, MI EZ AZ UTOLSÓ SZEGMENS AMIRŐL ANNYIRA REMÉLTEM HOGY NEM KAP MEGERŐSÍTÉST.
Így nem tudok kiemelni semmi mást, mert ez elnyomott. Szépen és fokozatosan alkotod meg ezt a zseniális kettős világot pontról pontra, lépésről lépésre, egyre biztosabban és biztosabban és minden rohadtul a helyén, a Supernatural-szerkezet, a Night Vale hangulat, az összefolyt határok, a crossover-headcanonok és------
és.
Mészinnensiccdegyerevisszahamar

Raistlin írta...

bloody romantic fun fact statisztika a Night Vale-es írásaimról:
Carlos meghal: III(I)
Cecil meghal: III(I)
Cecil fizikailag/mentálisan sérül (súlyosan): IIIIII(I)
Valami elválasztja Cecil/Carlost: I(I)

yami én
én
én meg tudom magyarázni.

Mary Wolf írta...

Be kell valljam nem vagyok valami nagy Supernatural fan. Még a nyáron bele kezdtem, de annyira nem kötött le, hogy a kedvencemmé váljon. Viszont ez a crossover! =D Nem tudom hogy érted el, de mikor olvastam még a sorozathoz is kedvet kaptam. És belegondolva Night Vale és a Supernatural rohadtul illenek egymáshoz (mondom ezt úgy, hogy nem sűrűn nézem a sorozatot). A körmömet lerágtam, miközben olvastam. Dean és Sam hozta a formáját, a beszólásokon jókat tudtam nevetni.:
- „Nő van a dologban” – tátogta Sam. – „A zsigereimben érzem.”
- Sosem mondtam… - itt szabályosan szakadtam, azért mégis csak sikerült belecsempészni egy kis humort.
A vége pedig.. uhh... Carlos tényleg meghalt? Azt hittem sírógörcsöt kapok a végére. Főleg hogy szegény Cecil még hazudik is magának közben és folytatja a kis életét (lekuporodik egy sarokba és csendesen könnyeket hullat).

Raistlin írta...

MARY WOLF, a Supnat tényleg türelmet igényel (már csak a hossza miatt is), de szerintem nagyon megéri - kellemes koktél-horror pár agyloccsantó ötlettel és brilliáns karakterekkel, én nem tudom nem szeretni :D

Örülök, hogy tetszett a fic és... bocsánatasorryendértténylegnagyon

Névtelen írta...

Nem vagyok járatos a NightWale világában, ezért a poénok fele valószínűleg nálam csak úgy csapódott le, hogy hm, egy újabb fura karakter/szitu, biztos ahhoz van vmi. köze.
"„A férfinak az ezer szeplővel.” (...) Azt mondta, hogy magának zöld szemei vannak és bőr- és whiskyillata, és mint a benziné és a jövőé és a földé. Hogy ő szereti ezt az illatot. "
Ez volt azonban az a pár sor, ami után már azt írhattál, amit akartál, mert már megvettél a sztori elolvasására; igazat megvallva ott le is ragadtam, újraolvastam, próbáltam magam elé képzelni a kedves illatát.
A fic, már csak keresztezettsége miatt sem lett ugyan nagy kedvenc, de a fenti sorokért még fel fogom keresni, amíg belém nem vésődnek kitörölhetetlen. :)

Raistlin írta...

Köszönöm szépen :)

Névtelen írta...

Kicsit OFF: Kiadták a Supernatural új sneak peekjét (9x18), és az, hogy Sam egy bizonyos Carlossal telefonál, szándékos crossover-sejtetés akar lenni? (bocsánat a spamért, csak egyből ez a fanfictionöd jutott eszembe róla)

Raistlin írta...

Ó, az Államokban a latin bevándorlók miatt a Carlos a második leggyakoribb férfinév, szóval nem hiszem, hogy ez erre referencia :D Az SPN nem igazán vesz tudomást a kortárs fandomokról amúgy sem; de nagyon örülök ennek az asszociációnak ;u;

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS