a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2013. december 9.

trouble+6

Welcome to Night Vale AU, trouble+, hatodik fejezet
"Cecil megjegyzett valami melankolikus nonszenszet arról, hogy Kosnyek még csak nem is az ő macskája, csak találta valahol; én meg emlékeztettem, hogy még csak nem is az ő inasa vagyok, csak talált valahol."



Március

Fellapoztam pár régebbi bejegyzést. (Ismered azt az érzést, amikor valaminek az olvasása arra buzdít, hogy önnön öklöd a szádba véve úgy IZOMBÓL torkon vágd magad a torkodon lenyúlva?) Hát. Keresztülmentünk egysmáson, kedves napló, aki egy kiszuperált fizikafüzet vagy, pár lap híján. És lehetett volna ez az életem. Lehettem volna tudós, ahogy mindig akartam. Talán még mindig akarom.

Kevesebbet gondolok a jövőre. A múlt nem bír jelentőséggel. Minden lehetséges, volt vagy leendő elem permutációját variálva egyszerűen amit kapok, az nem ér fel a jelenemmel, akár ezzel az adott pillanattal, mert most is, ahogy írlak téged, a része vagyok ennek a... legtökéletesebb teljességnek? Otthon vagyok. Itthon vagyok. És nem vagyok egyedül. 
 

Március 20!


Első hónapforduló! Na ehhez mit szólsz?


[A naplóba itt ragasztóbűbájjal egy 10x15-ös fényképet illesztettek. A felvétel színes. Palmer, Cecil-t és Aves, Carlos-t ábrázolja ülő helyzetben. A fotó 2014. Március 20.-án készült, 8 óra 23 perckor, a Night Vale Sötét És Árnyaltabb Varázslatok Főiskolájának nagytermében (UT, USA). Cecil a felvételen 23, Carlos 18 éves.
Cecil személyleírása: vékony szálú, világosszőke haj, oldalt sötétebb, rövidebbre nyírt. Szeme színe: kék. Szemüveget visel (ovális lencse, ezüst keret). Különleges ismertetőjegy: harmadik szem tetoválva a homlokra; két szem tetoválva a kézfejére. Bőre világos. Arca betegesen sápadt, az orcák kipirultak. Orra egyenes. A száj vonala vékony. A fogsor nem teljesen szabályos, a szemfogak kissé előre állnak. A szempillák fakók. A szemöldök vonala keskeny. Az iskolai egyenruhát viseli. Alkata szálkás.
Carlos személyleírása: vastag szálú, fekete haj, feltűnően fényes; oldalt elválasztva, hullám a frufrunál, oldalt rövidre nyírt. Szeme színe: zöld. Különleges ismertetőjegy: nincs. Bőre kreol árnyalatú, ápolt. Orra keskeny. A száj vonala teltebb. A fogsor rendezett. Hosszú, sötét szempillák. Dús, ívelt szemöldök. Magas arccsontok. Erős áll. Tökéletesen szabályos vonalak. Nem viseli az iskolai egyenruhát. Viselete: ing, színe fehér, a gallér nyitva, az ujjak feltűrve. Alkata atletikus.
A képen lévő két alak nevet vagy mosolyog. Carlos Cecil vállát öleli át. Cecil keze az ölébe eresztve, ujjak összefonva. Carlos később leveszi Cecilről a cilindert, ő maga felveszi, a karimába kapaszkodva mosolyog. Cecil Carlos felé fordul, feltűnően sűrűn pislog. Carlos visszaadja rá a cilindert, homlokon csókolja. Ismét a kamera felé fordulnak. Úgy tűnik, igyekeznek mozdulatlanok maradni. Cecil erőltetetten komoly képet vág, Carlos a nevetést tartja vissza. Carlos 3,543 másodpercig tartja vissza a nevetést, majd előre görnyed és az arcát a tenyerébe temeti. A vállai rázkódnak. Cecil végigsimít a hátán, közel hajol hozzá, közben mosolyog. A két alak kiegyenesedik. Carlos Cecil vállát öleli át. A mozdulatsor ismétlődik.]


Március 25.


Emlékszel arra a részre, amikor vártam a jóslástant?

HA-HA-HA.

Érted, és az ember csak a háziját csinálja! - Apacs segítségével [Apacs megdöbbentően jó benne; cserébe zárkóztatom alk. söt. v.-ből] – ülünk a klubhelyiségben, előttünk a jó kis só-marta tiszafaasztal, az asztalon meg az átvágott torkú fekete kakasom a rozmaringgal szórt krétakörben, akinek csuklóig vagyok a beleiben. Apacs jegyzetel nekem, hogy ne vérezzem össze a pergament. Cecil három székkel odébb memorizál valami döglött szöveget törökülésben (ahogy állítólag jobban tud tanulni de a szörnyű igazság az hogy azzal a rengeteg kurvahosszú lábával nem fél el sehol a pancser). Mondom:
- Valaki megcsókol, aztán meghalok.
Apacs meg így:
- Közvetlen utána?
Nézem a beleket.
- Közben.
Ő meg:
- Az durva. - Gondolkozik. - Az durvább, ha előtte.
Én meg:
- Asszem elcsesztem.
Cecil felnéz a könyvből, de nem mond semmit. Kezdem magam szarul érezni. Kotrom a beleket. Apacs is fölé hajol. Nagyon nézi.
- Megcsókolnak, és meghalsz, és öngyilkos leszel – olvassa. - Az ott öngyilkosság, barátom.
Cecil erre bevágja a könyvét és az asztalra hajítja. Mostanra már kifejezetten szarul érzem magam. Elkeseredetten dagonyázok a kakas belsőségeivel, nézem a szimbólum almanachot a gyertyafényben, kínosan vigyorgok, nem akarok hülyeségeket mondani, de:
- De ha az időolvasatot nézed, akkor a három egyszerre történik: a csók, a halál, az öngyilkosság, és az faszság.
Cecil odébbtolja Apacsot, engem meg egy elegáns csípőmozdulattal odébbtessékel, és belemártja azokat a hosszú ujjait a kakas beleibe. Apaccsal kétfelől kussolunk. Cecil nem mond semmit. Cecilt először látom ilyen komolynak amióta – amióta együtt vagyunk. Azt mondja:
- Kivéreztettétek rendesen?
Meg ilyeneket. És tisztára ki van bukva. Megtörli a kezét (Apacs ingében) és így viharzik el ha vissza nem fogom, mondom mi van, mire meg előad nekem egy beszédet arról, hogy a jóslástan de kurvára megbízhatatlan, Apacs meg közbeszól:
- Az édesanyád nem jósnő?
„Orákulum”, korrigál Cecil. [Utál az anyjáról beszélni, de ezt mindig javítja.] Apacs meg sajnos belefogott valamibe hogy ha TÉNYLEG tudni akarjuk a jövőt de így NAGYON tudni akarjuk a jövőt akkor ~~indián varázs~~, mire sikerült egy amúgy is teljesen kiborult Cecilt totál kiborítania hogy bassza meg (ezt nem mondta) itt mi feketemágiát tanulunk (ezt igen) és ha zöldmágiát keres akkor nagyon szar (= rossz) helyen van, Apacs meg jött hogy a Durmstrangnak a cserediákpogramja ígyúgy és amikor kellőképpen szétoltották egymást, akkor félrevontam Cecilt [kemény két méterrel] és megcsókoltam, aztán a tenyerembe vettem az arcát, és mélyen a szemébe nézve kijelentettem:
- Élek. Látod?
És a nyomaték kedvéért megcsókoltam még egyszer, szigorúan tudományos célzattal. És most ezt írom a beadandóm helyett amiben a szemeszterem kimenetelét kéne felvázolnom, mert a fenébe is. Nem tudom, minek tanuljuk ezt a szarságot egyetemen. Cecil még mindig le van akadva kicsit, alig lehetett szóra bírni, csak álmában dumál. [Meséltem már, hogy beszél álmában? Ráadásul nagyon értelmesen meg minden. Disaudiózni kell mindent. Ésss most megint kihallottam a nevemet. Szeretek vele aludni, nem arról van szó, de a kényelmünk hát – diszjunkt.]
Várj ezt most jól hal


Április 16.


Ezt most szemniáriumon írom de basszus

6. ÓRA
  • Valami a bolygó lelkekről (szellemek?)
Reggel Cecil & én & alkalmi Dana & az egész iskola ha már itt tartunk ül az asztaloknál és reggelizik. Minden jó, minden finom, Cecil életem örök szerelme mert megint zokszó nélkül leörökíti nekem az összes pirítósát [a srác egy szent], és érted, boldogan csámcsogunk, megy valami párbeszéd arról az hiszem hogy Dana gyűjt valami zoknibábokat (?) és sosem derült ki MIÉRT mert derült égből Steve. Steve levágódik Cecil és közém. Steve joggal boszorkányúr mert szerintem mínusz párinchnyire voltunk egymástól mármint Cecil gyakorlatilag félig az ölemben ült, lábak gabalyban lóbál, de Steve megoldotta a fizikai lehetetlenséggel szemben [és lenyúlta a lekváromat. Láttam.]
  • Gyönge holt lélek hogy testet szerezz + hogy húst nyerj megint
Tehát Steve ott van MINDENHOL, Cactus June meg MINT EGY NORMÁLIS EMBERI LÉNY szépen udvariasan megáll. Steve löki a szokásosat. HelloCecil-MiVanCecil-SziaCarlito
egyszer még a bőrébe vésem kicsi hegyes horgocskákkal a nevemet
  • Apáid csontját őröld (? hány apám van ?)
Igen tehát a lényeg az volt hogy megint jött azzal a célozgatással amit NEM ÉRTEK de ami valahogy úgy kezdődött hogy örül nekünk mert „így fair” és utána Cecilt nyúzta hogy hogy megy a szertartás és Cecil ezen valamiért teljesen kiakadt ami így utólag teljesen... izé? Mármint szerintem mindenki tudja rólunk hogy csináljuk a szertartást mert szerintem elég feltűnő hogy a) mugli vagyok b) mégis tudok varázsolni c) rakd össze de oké, akkor tudtam azonosulni a problémával, persze Steve biztos jót akar (aha) csak közben így annyira ARGH és hát Cecil pálcát rántott és Steve
  • Ellened vérét vedd
is. Steve is pálcát rántott. És ezek ketten nekiállnak párbajozni.
És. Képzelheted milyen az, amikor ezek. Ketten. Nekiállnak. Párbajozni.
Mármint WHOA
iskolánk két legkitűnőbb tanulója az asztalon egymást ölve, szó szerint – csak úgy kezdődött hogy Cecil ráküldött valamit (vörös fénnyel), Steve felugrik az asztalra (RÁ a pirítósomra), mire Cecil is, én persze rögtön nézek a boszorkánymesterek felé hogy ajaj, ők meg néznek Cecilre hogy nomnom (valahogy éhesnek tűntek) és nézek Danára ismét hogy „ebből gáz lesz”, de nem, mert erre mindenki elkezdi a kezével vagy az adott evőeszközével verni az asztal szélét, hogy „HARC, HARC, HARC”
  • Leghűbb szolgád húsát
Kitérő: mindenki rohadtul várja a vizsgapárbajukat és gondolom most ezért volt a zsongás, ezért is, és utólag, persze, mi lett volna a logikus? Ha megpróbálom leállítani vagy valami, csak ahhoz előbb be kellett volna csuknom a számat.

Mármint érted, követni is alig tudtam, mi történik, csak hátrálnak az asztalon, borulnak föl a tányérok, repülnek szét a sültek, gyümölcsök, és villognak az átkok, de mint a vaku, katt-katt-katt, Steve küld valami ami gyanúsan avadának nézett ki [ki alacsonyodik odáig hogy ki is mondja a varázslatot érted erre Cecilnek egyszer meg kell tanítania] Cecil meg pördül és valahogy begyűjti és löki is vissza és az egész inkább olyan mint egy teniszmeccs gyorsított lejátszásban és némi agresszióval, csak pár könnyű csuklómozdulat, néma kuss [a diákok ordibálásától eltekintve], Steve vigyorog, Cecil nagyon komolynak néz ki, de Steve meg valahogy így
  • Készen áll a tested költözz belé
érted izommal rajta van az egészen meg mintha nem tudom, túl sokat gondolkozna? Nagyon látod hogy benne van, Cecilnek pedig annyira könnyedén és elegánsan (van jobb szó nincs jobb szó bocs) – szóval annyira légiesen (úristen tényleg nincs) jön az egész és nem nem vagyok elfogult, Steve olyan mintha harcolna, Cecil meg mintha táncolna.
Bár azt hiszem lehet hogy a harc eredményesebb egy párbajnál.
Nem tudom, hogy csinálta. Kábé egy percig tarthatott az egész, végig sem értek az asztalon és vagy száznyi átok villant és a pálca suhogása a levegőben és Cecil egyszer csak a hátán volt (meg egy tálca pékárúban) és Steve fölötte állt és két pálca volt nála és vigyorgott. Nem vagyok hajlandó azt írni hogy győzött
  • Halandóvá lettél de élsz megint
mert – Cecil nem veszített. Cecil zseniális volt és mindenki tudja róla, hogy az. Steve is tudja. Steve rögtön adta neki vissza a pálcáját és megpróbálta talpra segíteni, de Cecil ellökte a kezét és lelépett, nekem meg menni kellett órára és most itt vagyok de szerintem nem leszek itt sokáig. Van még két szemináriumom meg egy kollokvium még ma, de történelmi pillanat, ellógom, mert van most valahol egy hülye és szomorú Cecil is és mellette a helyem. 
 

Később


Katasztrófa elhárítva. Cecil úgy alszik, mint egy angyal (egy kicsavarodott, szuszogó, homoszexuális szeretőjét karoló angyal) én viszont tök nem vagyok álmos szóval hello.

Tehát felmentem az Északi Toronyba. Volt egy fél tucat jó tippem, hogy ott találom majd, és tadamm, ott is gubbasztott, ingujjra vetkőzve, egy üveg (fél üveg) lángnyelv whiskey-vel, és a rádióból csak úgy tódult az önsajnálat. Nála volt Kosnyek is. Rajta. Egykutya. (Macska.)
Mondom szia. Köszön. Napfény. Bús underground folkballadák. [Nem is tudom, egyáltalán hol találja ezeket.] Leültem vele szemben, a parkettára, az övénél egy némileg szolidabb terpeszben, a térdére tettem a kezemet, és egy darabig csak bátorítóan hallgattam, aztán megkérdeztem, mi baj. Válasz?
- Semmi.
[Amúgy úgy kell nekem, mert pontosan tudtam, mi baja van.] De hát persze erre mit mondjak, a térdére támasztottam az államat, óvatlanul elhalásztam tőle a whiskeyt, húztam belőle, aztán rácsavartam a kupakot, és hátrébb hajolva a földre fektettem. Megpörgettem.
- Felelsz vagy mersz?
- Felelek.
- Mi baj?
Hát ez sem lesz szabadalmaztatott vallatómódszer a rendőrségnél. Elsírta magát. Tudod, amikor az egyik pillanatban még tök okénak néz ki, mármint nyilván el van kenődve kicsit, de így egybencecil, a következőben pedig gyors hüppögésekkel, remegve sír, és csak dadogva tudja mondani:
- Annyi mindent nem mondok el neked, annyi minden van, amit el kéne mondanom, azt sem tudom, hol kezdjem, de tudnod kell, muszáj tudnod róla.
És szipog és a tenyerébe temeti az arcát, jön az értelmetlen motyogás, a szemüvege a homlokára csúszott. Óvatosan levettem róla a szemüveget, félretettem,és biztosítottam róla, hogy ez most nem rólam szól. Megpörgettem megint az üveget, amikor már halkabban sírt, és amikor rámmutatott a kupak akkor láttam, hogy egy pillanatra ázottan elmosolyodik.
- Felelsz vagy mersz?
- Merek. Bármit. Érted minden merek. Világos? - Amit elég bénán sikerült megfogalmaznom, de értette. Megkérdezte megint, hogy merek-e, azt mondtam, hogy igen, és megkért, hogy csak öleljem át. A pozíciónk miatt elég bénán sikerült, nagyon előre kellett hajolnia, de csak szorítottam magamhoz és kurva sokáig nem voltam hajlandó elengedni. A zeneszámokból kicsendült egy kellemesebb, reménykedő felhang. Lefeküdtünk a parkettára, csak végignyúltunk a napsugár négyzetein, egymás mellett, plusz Kosnyek, plusz whiskey, utóbbi elfogyott, előbbi nem, és addig nem mozdultam amíg a szokásos Cecil-féle hiperenergikus-mindenszuper nem áradt a rádióból, akkor pedig kapott egy puszit a hasára (büntetésül, hogy képtelen rendesen betűrni az ingét) [nem mintha én egyáltalán megpróbálnám betűrni de na] és utána sajnos eszembe jutott hogy kihasználjam a helyzetet de nem használtam ki a helyzetet /éljenzés, fanfárok/ minden nap együtt alszunk és még egyszer sem használtam ki semmilyen helyzetet és gondoltam nem akkor fogom elkezdeni. Cecil megjegyzett valami melankolikus nonszenszet arról hogy Kosnyek még csak nem is az ő macskája csak találta valahol én meg emlékeztettem hogy még csak nem is az ő inasa vagyok csak talált valahol.
C. Palmer egy mániákus gyűjtögető.


Április 17.


Szokásos Cactus June Menti A Menthetőt? Szokásos Cactus June Menti A Menthetőt. Együtt nyúztunk mandragórát, és jött a Steve Amúgy Nem Egy Vadbarom sorozat legújabb epizódja. 
 
A durva az hogy most még értelme is volt.

Bár már biztos feltűnt már hogy elég durván jó a memóriám, de arra pont nem emlékszem, hogyan kanyarodott a társalgás odáig, hogy elárulja, hogy Cecil és Steve öribarik voltak.
- Cecil és Steve amúgy legjobb barátok voltak – mondta, én meg:
- Aha, mikor, alsóban?
Ő meg néz rám.
- Hát kiskoruk óta. Meg még tavaly előtt is.
Mire én: jjjjó azt hogy?
- Gyakorlatilag együtt nőttek fel, csak aztán mindkettejüket boszorkányúrrá választották, érted. - [Észrevetted már, hogy amikor az emberek azt mondják, „érted”, általában nem érted, és onnantól már ciki is lenne rákérdezni?] - Szóval Cecil valahogy úgy van vele, hogy muszáj utálniuk egymást, mert úgy könnyebb lesz a párbaj.
- Nekünk is utálnunk kéne egymást? - kérdeztem tőle. Bassza meg. Szerintem Cactus June a legjobb barátom. Ha vannak barátaim. Sosincsenek barátaim. Általában rajongóim vannak. Voltak. Akik kitalálnak rólam valamit és aztán megsértődnek, ha mégsem vagyok ultratökéletes.
- Én kedvellek – jelentette ki Cactus és nagyon közel voltam hozzá hogy térdre rogyjak és a lábait átölelve zokogjak. - És Steve is bírja Cecilt, és ez így baromi nehéz.
- Ja, baromi nehéz az egész iskola előtt rommáalázni.
Cactus erre lecsapta a kést és felém fordult és baromi komolyan bámult rá [hogy vannak valakinek ekkora szemei? Amúgy.]
- Nem tudom, hogy csinálta – suttogta, szinte rémülten. - Cecil... Cecil mindig tehetségesebb volt.
- Engem inkább az érdekelne, mi vitte rá. - Aztán pedig megpróbáltam humoros lenni (nézd van humorom legyünk barátok hurrá főnyeremény legyél jóban Carlosszal ehh) – Van valami, amit mindig is meg akartam kérdezni tőled.
- Ki vele!
- Milyen érzés egy totális seggfejjel járni?
Nevetett.
- Steve és én nem járunk.
Én meg:
- Ja, én se vagyok együtt Cecillel.
Ő meg:
- Nem, ez komoly.
Én:
- Halálosan, ja.
Mire baromi aljasan a Valentin-napra terelte a szót és sajnálatát fejezte ki afelett hogy azt hitte őt szeretem mindig és örökké. Nem tudom, KI mondta el neki, de ki fogom deríteni.
- Honnan tudsz róla? - puhatolóztam finoman miközben reméltem hogy igazak a mítoszok a boszorkányokról és menten megnyílik alattam a föld és a sátán SK rángat a pokol legmélyebb bugyraiba hogy örökre eltűnjek a föld színéről ámen – Akkor Steve-el voltatok randizni. Ja bocs. Nem randiztok.
Elpirult.
- Teljesítem a kötelességemet.
Aztán eszébe jutott valami mert megint elkezdett nagyon bámulni rám, és azt mondta, „ó”. Én meg: ???
- Tudom, hogy ez intim, de csináljátok ti a szertartást?
- Persze. Nyilván. Napi háromszor.
- Whoa. - Elpirult. Lányok, mi? Aztán meg jött hogy bocs hogy megkérdezte de én vagyok az egyetlen inas akit ismer meg aki van és satöbbi és hogy „hogyha nem akkor értettem volna hogy kötött ki Cecil a crossionomon
croissanomon
croussanTomon?
mi ez a szó
mindegy
no me importa una mierda

[vulgáris kifejezés]

Május 2.

Erre szeretnék emlékezni, úgyhogy leírom.
Oké tehát az alapötlet az volt hogy Cecil így egyszer csak úgy megjegyezte hogy ahhoz képest hogy randizunk még egyszer sem randiztunk és én kértem hogy talán kifejtené ő meg még hogy nem voltunk randin, mondom akkor legyünk. Kiderült, hogy nem lehet elhagyni az iskola területét a szemeszter alatt.

Számomra. Most. Derült. Ki.

[Ja neki persze lehetett csak úgy elugrani LA-be, hoppanálni, dehoppanálni, meg azt a konfliktuselkerülési szarságot csinálni amikor köpönyeglebegtetve a szó legszorosabb értelmében köddé válik hogy én meg ott maradok hogy DE NEKEM VAN IGAZAM GYERE VISSZA HOGY AZ ARCODBA MONDHASSAM] {alternatív: Igen Dementorbácsi Teljesen Egyedül Voltam Itt A Cseppkő Mögött Szeretek Magammal Félrehúzódni A Cseppkő Mögé Nem Nem Volt Velem Más Diák Áhh}

A lényeg hogy úgy döntöttem hogy ha már úgyis péntek van és lassan de biztosan közelednek a vizsgák meg a párbaj meg gondolom a világvége akkor már meglepem valamivel ésss leszerveztem ezt a kis dolgot – a legszebb hogy halál komolyan fogalma sem volt róla pedig én már vagy egy hete törtem magamat az egészért.

Szóval amikor pénteken vége a tanításnak és csak így beomlik a klubterembe hogy készvége-mostmeghal, akkor szóltam neki, hogy öltözzön át, mert megyünk valahova.
- Hova?
- VALAHOVA – mondtam én sejtelmes titkok örök mestere, full mugliban. És Cecil szerintem nem tudta eldönteni, hogy most akkor mi van (haha) mert sikerült valami furcsa átmenetet találnia világaink közt egy nagyon, nagyon hosszú inggel, ami ruhának is beillett volna, és egy nagyon, nagyon szűk nadrággal aminek feltűrte a szárát meg azokkal a magasított talpú cipőkkel (mintha nem okozna nekem álmatlan éjszakákat így is hogy vagy egy fél fejjel alacsonyabb vagyok nála) és akkor ott áll halál lazán hogy „ja, mehetünk.” [Akkor és ott őszintén megkísértett a gondolat hogy tilosban hoppanáljunk Salt Lake Citybe a feketébe öltözött ezoterikus turistaboszorkányok képviselőjeként de áh.]

Jobb ötletem volt!

Mentünk kézen fogva a fürdő felé. [Ja amúgy én halál kreatív voltam a fekete ballonkabáttal aminek viszont eszmei jelentősége lett számomra, egy szürke V-kivágású pólóval meg egy sötét farmerrel és bamm] Na szóval mentünk a fürdőhöz és Cecil még mindig nem sejtett semmit, akkor sem, amikor a termáltó fölé hajló hídon mentünk már át, és csak ott a híd közepén lett neki gyanús hogy:
- Ööö, zuhanyozni fogunk?
Mire én:
- Pont az ellenkezője. - [Oké ez baromi kínosan hangzik de igyekeztem azzal kompenzálni hogy invito meglepetéslétre a víz alól feltörve, voilá nézz le ott egy gondola haha]
Tehát Rico, hála érte, egy kisebb összegért hajlandó volt kötélnek állni és eljátszani a gondolást (és hogy meddig tartott szerezni egy gondolát és becsempészni a bányatóba... hagyjuk), trillázó dalolás, virágok, minden, és Cecil már akkor olyan szinten összeomlott hogy eszméletlenül édes volt de valahogy rá kellett vennem hogy le is másszon a létrán és be is szálljon a csónakba, és erre meg legyezgette magát hogy nem fog sírni nem fog sírni aztán meg meghatottan telezokogta a vállamat (bántam? jószart. senki vagyok a napi cecilölelgetési adagom nélkül, egy SENKI, és aztán összeszedte magát és csak az ázott vállamra hajtott buksival mondta hogy ó ennél tökéletesebb nem lehet, mire én: ó, tényleg?) MEGLÁTJUK MÉG.

Megérkeztünk ugyanis a bowlingpályához.

Ahhoz Teddyt kellett lefizetnem. És Josie-t, hogy falazzon. És ott voltak egy csomóan, ahogy akartam, mert komolyan – hogy azokat az apró lefúrt járatokat még senki nem használta erre? [Bár egyébként néhány labdagurítás után mintha jajgatást hallottam volna a lyukból de erre nem akarok gondolni] Tehát bowlingoztunk és vesztettem mert nem tudok bowlingozni de Cecil igen és tud és szeret és az itteni megfelelőjénél a labda hát. Sajátságos.

Közben ránkalkonyult, úgyhogy fogtam a gusztustalanul hencegő Önjelölt Nr#1 Bowlingos Cecilemet és kivittem a sivataghoz, ahol szintén voltak páran, mert sikerült megfűznöm Hiriamot, hogy tűzijátékozzunk. [Le tudja nyelni a rakétákat. (És ezek nem mugli rakéták. Csak mondom. Gyűrűk Ura megvan? Nnna.)]

Tehát ott ültünk, egy leterített pokrócon, próbáltam tényleg romantikus lenni egy üveg borral meg pogácsával (a pogácsa – szükség kényszert szül vagy mi. ennek nincs értelme.) és néztük, hogyan elevenednek meg a szikrák és rajzolnak és írnak fel gyönyörűbbnél gyönyörűbb történeteket amik aztán elkezdtek egy kicsit pajzánabb hangvételt venni amíg rá nem szóltam Hiriamra és akkor már megint vállalható volt az égbolt. A pokrócunk direktbe elég messze volt a többi piknikezőtől akik a segítségükért cserébe csak azt kérték hogy ők is láthassák a tűzijátékot, és Cecil ott feküdt az ölemben, és néztük az eget, összefűzött ujjakkal, és előre hajoltam és megcsókoltam és megköszöntem, hogy van nekem.

C8H11NO2 + C10H12N2O + C43H66N12O12S

Ezt érzem. Ez a szerelem kémiája – a vegyület, ami ezt a bizsergető boldogságot okozza, és közel sem én vagyok az első vagy az utolsó a világtörténelemben, akiből ez kiváltódott, mégis olyan... hogy még sosem volt ilyen. Hogy Cecil, az én röhejes és nagyszerű és remek és törékeny és fantasztikus Cecilem, az a totál idióta, találkozott velem, teljesen véletlenül, tévedésből, és most itt vagyunk és ez minden, amit valaha is akartam és amiről nem is tudtam, hogy akartam, de ma este is álomba csókolhattam és mellébújhatok, ahogy alszik, és tűrhetem, hogy a csontos könyöke kiszorítsa belőlem a lelkemet is és az ágy szélén fogok felriadni ma reggel is az ásító mélységbe meredve hogy hűbasszameg, de ő ugyanúgy mint mindig át fogja karolni a derekamat és visszatart és nem zuhanok le és élünk.


Hajnal 2


Bassza meg. Leesett miről dumált Cactus és Steve egész végig.

bassza meg

8 megjegyzés:

уαмι. írta...

Köszönöm. Köszönöm ezt a fejezetet.
k ö s z ö n ö m

Annyira kell ez a szeletnyi fluff kettejüknek, mint nekem egy TARDIS így vizsgaidőszakra. Istentelenül édesek. Valami brutális módon.

A beragasztott képet tökéletesen felvázoltad a képzeletemnek, az örök körforgása, a folyamatos visszajátszás most itt pörög a fejemben és nyüsszögök neki.
(A fent-szőke-oldalt-sötét hajú Cecil a legeslegkedvesebb headcanonom, szeretlek.)

Ja és Durmstrang. Apacs. Dis. DIS.

A közelgő drámáról most nem veszünk tudomást. nemmmmmm. Ne.

A Felelsz vagy mersz? része volt a legeslegkedvencebb az egészből. A hangulata nehézkes és whiskeyízű, sokáig égetne belülről ha a romantikája nem volna könnyed és óvatos és nagyon-nagyon puha. Az a béna, de szoros és nagyon hosszú ölelés volt a leginkább rájuk jellemző mozzanat. Evur.

Dráma még mindig nincs.
Nem is lesz.
Mert boldogság van.
Mindig.
Mindig.
*elhaló nyöszörgés*

Raistlin írta...

YAMI
what drama no drama all is fun and games *hazudta szemrebbenés nélkül* de előtte fluff fluffal, meghintve egy kis fluffal, felfluffosítva és fluffal körítve.
[fluff.]

Köszönöm a fénysebességű kommentet és a kiemelt apróságokat és a támogatásodat mindvégig ha már itt tartunk, és. ♥

Reyklani írta...

Óhóhóhó új fejezet!
Biztos karácony van, vagy lesz, de abbvan egész biztos, hogy ez a legszebb Advent Második KArácsonyára Virradó Hétfőm az hótziher.
Új fejezet, új fejezet, új fejezet és tudom, hogy illene boldogan vigyorgó szörpamacsokat dobálnom hozzád, meg a kedvenc dalodat dünnyögő felhőkispárnát, de el vagyok érékenyülve vala.
Teljeséggel a te hibád, mert attól tartok beleszerettem a Szerelembe. Hogy tehetted ezt velem?
Cecilos, Cecilos, Cecilos és asdfghkjl. Nem, akkor sem leszek értelmesebb ha alszok rá egyet, emrt HOGY A VIHARBA LEHETNE EZEK ENNNYIRE ÉDESEK?
Annak ellenére, vagy ép azért, hogy Night Vale baljós, rosszindulatú, félelmetes és általában hátborzongató világa veszi körül őket.
Cecil meg Steve párbaja, hát az arghh.... sőt ARGHHH! " avagy kibújt a harcos a rajongóból"
Annyira, de annyira, lásd, hogy mennyire, szeretnélek méltatni, mert ez nagyon kellett, hiányzott, de most itt van és szeretem, és elrakom és nem engedem, mert ez az én DRÁGASZÁGOM!!!!
Köszönöm, hogy olvashattam!

Raistlin írta...

REYKLANI, nagyon örülök, hogy így belelkesített :3 Sosem tudok dönteni az OTPim között, de az tény, hogy Cecilosék a legcukorkábbak; és én is azt hiszem, hogy talán az őket körbevevő világ miatt; hogy tudod, hogy nem számít, milyen szörnyűség történik, ők ott lesznek egymásnak. Hogy ez tényleg egy őszinte és mély szerelem, amit remélem, hogy sikerült áthoznom az AUba is.

A következő fejezetben pedig... párbaj élesben.

Hannibal írta...

Most nem tudom, hogy előbb istenítselek az iménti cukortengertől, vagy a véredet vegyem emiatt a rohadt cliffhanger miatt (ezt szokták ilyenkor használni??)
Carlos annyira nagyon Carrrrrrlos és Cecil meg olyan kis tündibündi cukorborsó vagy olvadok :333
Ami meg a csókos halálos dolgot illeti, ennyi boldogság után ugye nem töröd össze a szívemet? *-* Ugye NEM?!?!
Ui.: Te beszélsz spanyolul? :33
Csak mert pont most kezdtem el tanulni a nyelvet és külön Carlos miatt választottam és nagyon oda meg vissza vagyok most, hogy értem mi a halált írogatsz.xd

Raistlin írta...

HANNIBAL, feldobtad az estémet ezzel a kommenttel (❁´▽`❁)*✲゚* Köszönöm szépen ;u; [szokás szerint rettegtem hogy nagyon OOC lesz mert AU is meg fiatalkák is meg jajnekem]

u.i. Sajnos nem beszélek spanyolul - szégyenszemre az angolon kívül képtelen voltam megtanulni bármit is rendesen, bár három évig üldöztem a franciát a szerelmemmel és volt egy futó kalandom a némettel amit másnap reggel mindketten megbántunk és elidegenedve, külön utakon folytattuk az életünket. Viszont tanulok nyelvészetet, ezért szótárazgatással, szintaxisrugdosásal meg latinraviszabontom technikákkal próbálok értelmes mondatokat öszecibálni olyan nyelvekből amiket nem beszélek. [Mindenkinek kell egy hobbi.] Nagyon örülök, hogy nem trafáltam mellé *megkönnyebbült sóhaj*

u.i.2. szívösszetörés, ó. *ideges nevetés*

Tinuviel írta...

Egyben olvastam az eddigi fejezeteket és most per pillanat teljesen el vagyok tőle varázsolva. Imádom, ahogy egymásra pakoltad a két világot, folyamatosan érezni, hogy hát ez egy kicsit Harry Potter, DE sokkal inkább Night Vale, és ahogy ez a kettő együtt működik az szerintem baromi jó. Cecil és Carlos iszonyatosan édesek, és nagyon tetszik, hogy varázslós dolgok mellett azért ott van a tudós, meg a Cecilnek is a rádió. Imádom, hogy a vicces jelenetek úgy mennek át halál komolyba, hogy nem dob ki a történet, csak így olvasás közben jön a döbbenet, hogy ez már nem vicces. Ha valami, ez igazán night vale-i. Carlos humora mellett, ott van a feszültség is a sztoriban, és én nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz itt.
Nagyon várom a következő fejezetet, és neked is kitartást a vizsgákhoz. : )

Raistlin írta...

TINU, szia itt is ;u; Nagyon-nagyon elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy belevágtál a regénybe (és hogy nem utáltad) (és hogy írtál megjegyzést) (ésésésés)Köszönöm!

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS