a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2013. december 28.

Interactionis


Mivel ezer éve nem volt Good Omens a blogon és mivel a történelemtanulás csak ideig-óráig köt le a jelek szerint, hamarjában szösszentettem valamit, ami nagyon szeretett volna legalább nyomaiban humoros lenni; kuszább, kaotikusabb és kócosabb, mint Azirafael üstöke, de szeretettel íródott mint Azirafael... névjegykártyája.




 i n t e r a c t i o n i s

kölcsönhatások






 AnnoDomine 2013


AZIRAFAEL KÖNYVKUCKÓJA mindenek előtt is, nem Azirafaelé volt, és pláne nem volt az ő könyvkuckója. A felirat, Crowley rúna-kaparás kalligráfiájával, eleinte egész ígéretesen festett az újdonat-új homlokzaton. Azirafael jól emlékezett, milyen szép reményekkel figyelte leendő antikváriumát az utca túloldaláról, kezek a kabátzsebben, nyugatról süvített a temzei szél, és hogy milyen jót rötyögött, amikor Crowley sikítva eldőlt a létrával, amit aztán füttyöngetve letagadott, a démon meg szentségelve sántított napokig. Jobban belegondolva, megérdemelte, így utólag: ilyen hazugságot pingálni fel méteres betűkkel, AZIRAFAEL KÖNYVKUCKÓJA, persze.

Mondjuk sejthette volna, hogy ez lesz. Boldog volt a sötét, sohói sikátorban, és már egyáltalán nem emlékezett rá, mikor, miért vagy mily’ jogon egyezett bele, hogy az új bolt az Oxford Streeten üssön tanyát, egy netkávézó és egy szuvenírbolt tőszomszédságában; az utóbbi bólogató corgi-figurákat és Harry herceges esernyőket árult, rögtön tudhatta volna, hogy sötét erők vannak működésben.

A Sötét Erők aznap reggel rádiót hallgattak, és Azirafael jó szokás szerint felriadt rá rossz szokás szerinti bóbiskoló félálmából. Cöcögve, a fejét ingatva bámult a parkettára, aztán helytelenítő morgással feltett egy kanna vizet a gázrezsóra. Ásítva, hunyorogva bámult ki az esőmosta bukóablakon. Úgy öt cikázó double deckert számolt össze, és egy rend turistát.

Az új üzletet szerintem nyissuk meg a főútvonalon”, Crowley valami ilyesmit mondhatott. „A legforgalmasabb vásárlóutcán, mit szólsz?” És ő rábólintott. Ő képes volt rábólintani.

Kitartó swing-szólamok szüremkedtek elő a parketta alól. Azirafael mezítlábas ujjaival tétován kopogott a ritmusra, és felkortyolta a félig ázott tompa teát, majd fintorogva félretette a csorba csészét. Egy túlméretes, sormintás gyapjúpulóvert viselt és térdlengető alsógatyát; úgy döntött, ez lesz a tökéletes öltözet ahhoz, hogy lelátogasson a boltba, és egy kopott mamuszba bújva büszkén vonult le a csikorgó lépcsőn, két kézzel a hajába borzolt. A hátsó ajtót óvatosan belökte a könyökével, és kikémlelt.
-
Vásárlók – suttogta viszolyogva, és drámaian betoppant.

Rá se hederítettek.

A csürhe nép ott korzózott kiváló kötetei között, ínyenckedve válogattak, olvasgattak, cseverésztek, és Crowley persze semmit sem tett ez ellen – sőt, több mint valószínű, hogy ő bujtotta fel őket, igen, direktbe kinyitotta a boltot, hétfőn, hétfő reggel, kilenc után, hiába Azirafael két oldalú „zárva vagyunk” táblája, hiába a lakatlan kirakat, hiába minden. Az angyal felhúzott vállakkal, lassan fordult Crowley felé.

Crowley sem vette észre, ami azt illeti. Bömböltette a rádiót. A pultra támaszkodott, valami kertkultúra-magazin fölé hajolva, és ritmusra ingatta a csípőjét. Jól szabott, divatosan szaggatott fekete ruhákat viselt, friss és csak egészen enyhén füstös illatfelhő lengte körbe, a haja félrehajítva és fülig felnyírva, a napszemüveg lencséi két lusta, fekete kör. Lakkozott körmeivel türlemetlen ritmust dobolt a pulton, és egészen váratlanul érte, amikor Azirafael a szárnyaival a földre söpörte az újságát.
- Na! Olvastam!
- Sajnos nem te vagy az egyetlen, aki olvas – szűrte Azirafael a fogai közül, és a nézelődök felé biccentett; a nyakán megfeszültek az inak. Crowley leguggolt a magazinjáért, és a pult alól kérdezte:
- Nem akarsz felöltözni?
- Ma zárva vagyunk, tehát nem kell felöltöznöm.
Crowley összegöngyölítette az újságot, és a tenyerére csapott vele, ahogy kiengedte a levegőt.
- Nem jobb, ha pénzt keresünk?
Azirafael lehajolt hozzá, olyan közel, hogy a napszemüveg bepárásodott a leheletétől:
- Az a senkiházi a hármas soron a
Middlemarch-ot tartja a kezében.
- Büszke lehetnél rá. Kilencszáz oldal, kurva nehéz lehet felemelni.
- Az kérlek, egy Blackwood & Sons kiadás, ezernyolc-hetvenegyből…
- Ühümm.
- …mi több, az Edinbrough-i!
- Dedikált?
- Ó, nem, nem. Annyira azért nem tetszett. – Azirafael szívott egyet az orrán, és kiegyenesedett. – De az enyém.
- Velem is így vagy? – dünnyögte Crowley, ahogy feltápászkodott.
- Parancsolsz, kedves?
- Semmi. – Kiegyengette az
Édeni Kertek szamárfüleit. – Nagyon kell az a pénz, az van.
Azirafael a pultnak dőlt, karjait összefonva, és a mennyezetet bámulta, némi árnyalt honvággyal. Az egyik vásárló bizalmatlanul végigmérte, de aztán csak vállat vont és elfordult.
- Csak csettintsd elő a semmiből, ahogy szoktad.
- Morális alapon megvetnél érte.
- Morális alapon valóban el kell ismerned, hogy kirívóan etikátlan cselekedet egy fogyasztói társadalomban…
- Persze, jó. Figyelj, mondom, mi van. – Crowley egy ideges és felesleges mozdulattal hátrarázta a haját a homlokából. A tincsek rögtön visszaperegtek. Testsúlyát a jobb lábáról a balra döntötte, és halkan, hangsúlyosan megjegyezte: - El kéne mennünk Northumbriába, hmm? Rég voltunk. Megnézhetnénk, megvan-e még a fal.
- Bizonyára megvan még a fal. – Azirafael a semmibe révedt, és elmélázva hallgatott, aztán sietve hozzátette: - Semmi értelme elhagyni Londont. Bármi is történjék, az Londonban esik meg; London a fővárosok fővárosa…
- Jó-jó, lusták vagyunk, öregek, értem. De Northumbria! Na? Vagy legyen Devon? Esetleg Cheshire.
- Ó, nem, nem, drágám, nem, Cheshire semmiképpen sem; Manchester óta nem.
- Figyelj… - Crowley szinte szótagolva artikulált már – Figyelj, lehet, hogy az van, hogy kurvára le kéne lépnünk Londonból.
- Ugyan miért?
- Lehet – Crowley hangja már mélyen morajlott -, hogy csináltam valami marhaságot.
Azirafael a tenyerébe temette az arcát, és elkínzottan felnyögött.
- Csináltál valami marhaságot! – ismételte. – Miért teszed ezt velem?
- Nem veled teszem, hanem érted.
- Nem értem.
- Érted.
Egy pillanatra mindketten elhallgattak; ennek örömére egy settenkedő vevő rögvest odakacsázott.
- Elllnézést – bazsalygott, és a pultra csúsztatott egy kopott Chaucer-kötetet. Azirafael üveges tekintettel pufók arcába meredt, aztán a pillantása a könyvre siklott (és ellágyult kissé), majd ahogy Crowley-ra nézett, a szeme már villámokat szórt. Még mindig rá meredt, ahogy az ujjait a
Canterbury mesékre fektette, és lassan maga felé húzta.
- Kettő font ötven lesz – krákogta Crowley, Azirafael pedig fájdalmasan felszisszent. – Három! Négy? Hat font hatvanhat.
A fickó adott egy tíz fontos bankjegyet. Amíg Crowley a visszajárót próbálta kiszabadítani az előírásos nejlonzacskókból, Azirafael fanyalogva megjegyezte:
- Nem tudom, miért akarsz Northumbriába menni. A vikingek már nincsenek ott.
- Köszönjükavásárlást-továbbissszépnapot. – Amikor a vásárló a rádió hatósugarán kívül ért, gyorsan visszafordult Azirafael felé. - Figyelj, ööö, már mondtam. Elcsesztem valamit.
- Ühüm; valamint azt állítod, hogy értem „cseszted el”.
- Nem érted csesztem el, érted tettem. Különbség. - Csettintett. - Na, izé. Neked nincs szülinapod.
- Ebben mind egyetérthetünk.
- És én nem ünneplem a karácsonyt.
- Nem tudod, mit hagysz ki.
- De az a helyzet, hogy meg akartalak lepni valamivel. - Vigyort villantva a pultra huppant, és sürgető ütemben meglapogatta maga mellett a falapot. Azirafael állva maradt.
- Valóban meg akartál lepni? - kérdezte rezignáltan. - Ez igazán figyelmes tőled. Ha ez megnyugtat, azon például kifejezetten
meglepődtem, hogy képes vagy, és az orrom előtt viszed vásárra a Canterbury meséket…
Crowley tenyéréllel az asztalra vágott.
- Az a kötet nem lehetett eredeti, meg se próbáld becanterburymesélni nekem! Pingvin volt a gerincén. Akkor még nem is volt pingvin. Nem itt. – Elgondolkozva és némi borzadállyal hozzátette: - A vén Chaucer telibe nekiment volna a pingvinnek.
Azirafael zavartan köhincsélt.
- Nos, ugyebár valóban modern angol fordítás, igen, de pont ezért tartottam nagy becsben azt a kötetet; a tévedései egészen sajátságosak, ugye, hogy csak egy kedvenc példámat említsem, amikor az apáca ugye
áprilisban-
- El kell tűnnünk innen – vágta rá Crowley -, és kell a pénz, ha a bírságra, ha az útra, mert kiraboltam a British Library-t.
Azirafael kinyitotta a száját, majd becsukta; mutatóujját lassan a levegőbe emelte.
- Kiraboltad a British Library-t?
- Igen. - Crowley kelletlenül vállat rándított. Azirafael a szája elé kapta a kezét.
- És most engem is kirabolsz?
- Mi a - egy szart!
- Hát ide süllyedtél! Beléptél a feketepiacra... Ártatlan, magatehetetlen könyveket hurcolsz-
Crowley élesen felnevetett:
- Csak
egyvalamit vittem el, és azt is neked, és ajándékba!
- Loptál nekem valamit a British Libraryből?
- Chh, egen.
Azirafael leszegett fejjel beismerte:
- Néha... én is lopok magamnak valamit... a Biritish Library-ből.
- Tudom, tudom.
Az angyal sértett büszkeséggel grimaszolt.
- Pedig próbáltam titokban tartani.
- Hát. Azért nem törted magad. – Crowley tett egy könnyed gesztust a könyvespolcok végestelen sora felé. Azirafael a tekintetével követte kezének mozdulatát, aztán szégyenkezve leszegte a pillantását.
- Nohát. - Ismét köhécselt. - És. Khm. Mit hoztál?
- Aaaaa...magnacartát.
- Pardon?
Crowley gyorsan megnedvesítette az ajkait, mintegy próbaképpen beharapta őket, majd cuppanva csücsörített, és mellékesen megjegyezte:
- Ja, a Magna Cartát.
- Elloptad a Magna Cartát.
- Elő... előfordulhat.
Azirafael mély, izgatott lélegzetet vett. A tollai felborzolódtak.
- Hol van most?
- Figyelj, el kell tűnnünk innen. Reggel loptam, beengedtem a vevőket, meggazdagszunk, és megyünk Yorkshire-ba, és pudingba folytjuk bűneinket.
- Hol van most? - ismételte az angyal, és tett előre egy lépést.
- Ott, ahol soha nem keresnék.
- Crowley… - megkapaszkodott a pult szélében -, Crowley, a Magna Carta most egyedül van, és nagyon új neki-
A férfi egy megadó sóhajjal szétdobta a karjait.
- A kirakatban! A kirakatban van.
- Itt?
- Itt.
- Meg kell szagolnom.
- Nononono – gyorsan elkapta Azirafael grabancát, és visszahúzta. Az angyal mamusza panaszosan csikordult a parketten, ahogy továbbra is futni próbált; egyre többen néztek feléjük. - Mindjárt zárunk – vetette nekik oda Crowley, amíg Azirafael háta-hátrakapva próbált a csuklójába marni. - Ha vásárolni akarnak... Angyalom, egy kis...méltóságot - nem harap – ne – nemmm!
A bámészkodók alig észrevehetően elkezdtek a kijárat felé hátrálni, mint akiknek éppen csak arrafelé akadt dolguk; az egyik úriember drámai mozdulattal a karórájára nézett, a homlokára csapott, óvatosan visszahelyezett a polcra egy Blake összest, és sportos joggingal távozott. Azirafael mindeközben kiszabadult, és a kirakat poros, fekete vásznait felforgatva győzedelmesen kiáltott, ahogy a markába gyűrt egy pergamentekercset.
- Óvatosan! - kiáltott felé Crowley, vérző csuklóját dédelgetve. - Az egy nagyon sérülékeny...
- Hát nem mesés? - sóhajtott Azirafael, amikor már maguk voltak, és az ujjai közé csíptetve az iratot a fény felé tartotta. - Nézd csak ezt a tintát!
- Meglepetésnek szántam – jegyezte meg Crowley csalódottan. Azirafael felé fordult, és először aznap: elmosolyodott.
- Nagyon szépen köszönöm. Gyere-gyere.
Crowley elégedett vigyorral lecsusszant a pultról, és valósággal sasszézva szökkent felé.
- Na ki a nagyon de rendes?
- Ez
majdhogynem kárpótol azért, hogy cserébe képes voltál megfosztani...
- Shh, shh. - Sürgetőleg magára mutatott. - Jó voltam.
- Hát – somolygott Azirafael, ahogy végigmérte -, lopni azért loptál!
- Na és? Na és?
- Letaglóz néha a retorikád.
- Fogd be. Szóval? Örülsz?
- Tippelhetsz. - Ezzel a férfi pólójába kapaszkodva közel vonta, és puhán megcsókolta, amíg pipiskedve lábujjhegyre állt.
- Ennyi? Ezért törtem magam? - A fülébe súgva folytatta: - Menjünk Durhambe. - A derekára markolt. Azirafaelből felnyikkant valami elesett kis hang.
- Ez alatt a hálószobát érted?
- Ez alatt
abssszolút a hálószobasszameg – Felnézett; teljesen kiment a fejéből, hogy továbbra is a méteres kirakatban álltak, és hogy ahogy Azirafael átkarolta őt, még mindig a kezébe szorongatta a Magna Cartát. Az üveg túloldaláról két gyanakvó járőr bámult rájuk. - Gyere de most rögtön de gyere.
- Na, mire ez a nagy sietség... - búgta Azirafael, és kuncogott; a válla felett hátranézve aztán észrevette a rendőröket. - Jaj nekem, Crowley, ezek be fognak jönni!
- Még nem fogtak gyanút, nem hiszem, hogy van fotó a körözési plakáthoz... szerinted lehet körözni egy irat- Ennél nem jutott tovább; valami pattanó, reccsenő hangot hallott, és ahogy visszanézett, az ajtó a szeme láttára lobbant lángra; elengedte Azirafael karját, és a hajába tépve hátrált. - Te ezt direkt csinálod, te ezt totál direkt csinálod...
- Be akartak jönni, bepánikoltam!
- TŰZ VAN! - kiáltottak kintről, ahogy az ablaktáblák berobbantak. - TŰZ VAN!
- TŰZ VAN – károgott vissza Crowley – MÁR MEGINT! MÁR MEGINT TŰZ VAN!
-
Nem tehetek róla! - Megragadta Crowley kezét, és elkezdte kifelé vonszolni. A férfi makacson megvetette a sarkát, és az Ég a város, ég a ház is rigmusát dúdolta acsargó orrhangon. 
 

AZIRAFAEL KÖNYVKUCKÓJA – helyesebben, AZIRAFAEL ÜSZKÖS ROMAI vagy egy jó órán át lángoltak kitartóan. Néhai tulajdonosa és annak kiégett kollegája most a járdaszélen ültek narancssárga pokrócokba burkoltan; Crowley üresen bámult maga elé.
- Esik – jegyezte meg. - Egész nap esett. De leégett. De esik.
Azirafael kitartotta a tenyerét.
- Hmm. Éppen csak szemerkél.
- Kérdezhetek valamit?
- Persze, drága.
- Kérdezhetek valamit 1666-ról?!
Az angyal sértetten megigazgatta magán a pokrócot.
- Kértelek, hogy arról ne beszéljünk.
- Felgyújtottad Londont – suttogta maga elé Crowley. - Felgyújtottad. – Valaki egy adag teát nyomott a kezébe. Felocsúdott. Egy mosolygó mentős állt előttük.
- Minden rendben van, uraim? Szóljanak, ha bármit tehetü.. Jé, az egy pergamen? - Erre a  mentőautó a háttérben egy halk pukkanással felrobbant.

Crowley apatikus nyugalommal húzott az elsősegély-teából; a kisujját azért eltartotta. 


Ha sokáig vagy együtt valakivel, önkéntelenül is átveszed a szokásait. 


 

komment: IGEN // nem

7 megjegyzés:

Reyklani írta...

ÚGY TUDTAM, hogy Azirafael is szagolgatja a könyveket, bár elismerem, minden könyvimádó szagolgatja õket.
És igen, nincs is jobb egy kis éjféli Good Omensnél, ami pont olyan elbûvölõen kócos, mint Azirafael.
Crowley meg, Crowley egész egyszerûen Crowley és milyen édes már! Kirabolt az angyal miatt egy könyvtárat. NEM hiszem el, hogy ilyen romantikus, de mégis és Azirafael is aranyos, és illik hozzá ez a ha-zavarban-vagyok-gyujtogatok stíl. (Hej ha valaki nekem rabolna ki egy könyvesboltot...! Khm...álmodik a nyomor)
Mivel pont most olvastam el újra a könyvet "szerelmetes pillantások a fa alá", ezért még nyomatékosabban kijelenthetem, hogy abszolút karakterhû, édes, vicces, kócos kis romantika.
Köszönöm, hogy olvashattam!

Raistlin írta...

Reyklani, jaj, nagyon örülök, hogy tetszett ouo [A British Libraryt az az érzésem, hogy nagyon szeretnéd: az összes valaha megjelent és beszerezhető angol nyelvű könyvből őriznek ott egy példányt, valamint ugye, történelmi dokumentumokat is.]

u.i.: Gaiman a legjobb karácsonyi ajándék, én az Ocean at the End of the Lane-t kaptam, és magamat meg megleptem a novellásköteteivel.

уαмι. írta...

Ééésss megérkeztem rendesen, normális billentyűzettel és gépeléshez elegendő tudással. És még mindig mocskosmód imádom.
Elképesztően kellett már egy ilyen könnyed, édes tömény humor ezzel a két nyomorulttal. Feleslegesen izgultad túl magad, sikítottam a röhögéstől olvasás közben és közben teljesen elolvadtam, mert felfoghatatlanul édesek. ((ezt a jelzőt csak most gondolom át, fraudi volt))
Az Azirafaeled sikeresen maradt édesen passzív-agresszív, a pingvineknél legrosszabb pillanataimban is elszakad az a bizonyos cérna és nem bírom ki röhögés nélkül, borzas tollú Azi a világ legtündéribb dolga és Crowley kitartása meg egyenesen példátlan és az a kibaszott tűz...! :DD Zseniális, édes Istenem. Tüneményes. ;u;
Hatezer jelzőt fel tudnék még sorolni rá, de nem teszem, mert akkor elvenném az újraolvasásra szánt időmet - szóval hurrnyau van. Nagyon hurrnyau. <3

Ja és pszt - eddig nem éreztem úgy nagyonigazán, de ez a frissítés meggyőzött, hogy nekem bizony baromira hiányoznak a Good Omens ficeid. *bámul*

Lianne H. írta...

Ez annyira édes volt, és annyira imádom Crowleyt és Azirafaelt, és a te Good Omens ficeidet is, hogy jajj de nagyon!
Kizárt, hogy most ennél értelmesebb kommentet sikerüljön összehoznom (a „majd később írok” elhatározásaimból meg általában nem sok minden szokott megvalósulni), mert az agyam el van foglalva azzal, hogy jajj de imádom Crowleyt és Azirafaelt. És írj még sok ficet velük! ;)

Raistlin írta...

YAM', ha nem rugdostok megint a bobertával, ebből se lesz semmi, szóvalna. köszönöm. sokszor. megint.

LIANNE, nagyon szépen köszönöm o3o Kicsit bizonytalan vagyok velük, de szeretek róluk írni, szóval biztos lesz még ;u;

Zenda írta...

Ittenem, hát meghalok. Kétszer is elolvastam a TE hatásodra (van ilyen kifejezés? owo) a Good Omenst, és be kell vallanom, végig sikítvaröhögtem (a részeg Azirafael és Crowley monológ verte ki nálam végleg a biztosítékot), és most ugyanezt a reakciót ez a kis cukorborsó is elérte nálam. Ott veszítettem el végleg az önkontrollt (odakint egy kis kifli, meg egy nagy kifli alszik nevelő- és vér szerinti szüléim formájában, úgyhogy nem szabad hangosan, pláne nem horkantva röhögnöm),amikor Crowley sikítva eldőlt a létrával. Már rögtön az elején felvinnyogtam, és a végén, mikor a mentőautó felrobbant, kikészültem! : D zseniális, köszönöm. <3

ui.: a captcha egyre idegesítőbb, mikor akar már felmondani?

Raistlin írta...

ZENDA (ittenem az egy cica kérek öt perc néma csöndet hogy bámulhassam) (bámulja) (jó megvolt) (cicákok ;u;) Nagyon-nagyon örülök, hogy tetszett a fic! A Good Omens az a könyv, amit én is rengetegszer az arcomba ejtettem anno, mert úgy remegett a kezem a röhejtől hogy már nem bírtam tartani [és egy érdekes kísérlet hogy ha csak eszembe jut az a rész amikor Crowley lakását írják le, különösképpen a szobanövényeit, ami ráadásul az én kiadásomban tündéri iniciálékkal van illusztrálva, elkezdek vinnyogni... most is.] - szóóóóval; ennek a fandomnak kijárna egy fokkal kevesebb angst *vádlóan magára mered* *igen meg tudja oldani*

A captcha sajnos az egyetlen funkció, amit a blogspot nem enged átállítani, de ami a legszörnyűbb dolog a világon. Egyetlen vigasz a sötét éj tengerén hogy van róla egy rohadt jó rant a YouTube-on, kombinálva a megjegyezhetetlen jelszavak problémájával: https://www.youtube.com/watch?v=jQ7DBG3ISRY&hd=1

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS