a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2013. szeptember 5.

Mi a baj a fanfictionnel?

Egy kupac ember, akiknek a nagy része szemüveget visel és nem beszéli az anyanyelvemet, úgy gondolja, hogy lassan illene belefognom egy tudományos kutatómunkába. Az első ötletem az volt, hogy leendő szakdolgozatomnak a "Fanfiction, mint irodalmi műfaj" címet adom, aztán elgondolkoztam azon, egyáltalán irodalmi műfaj-e a fanfiction; aztán eszembe jutott még egy csomó minden, és ezek közül - meglepetés - egyik sem volt valami forradalmi vagy akadémikus, szóval arra jutottam, hogy inkább blogolok róla, mert késő van, és a barátaim értelmes emberek, akik ilyen tájban már alszanak.

A legtöbben azt szeretnénk, ha a fanfiction hivatalosan is a nagybetűs I R O D A L O M része lenne. Ami nehéz lesz, tekintve, hogy a ponyva meg a sci-fi továbbra is csak egy ponyvának kinevezett, elkerített mezsgyén őgyeleg.
Bár soha nem volt még ennyire divatos könyvvel pózolni, és fennen hirdetni, hogy az olvasás a kedvenc hobbid, és szíved mélyéről megvetsz és szánsz mindenkit, aki nem olvas (miközben teázol, macskát simogatsz és alternatív zenét hallgatsz hoodie-t viselve) - a fanfiction továbbra is lenézett műfaj marad a fandom spiráljának fél centis hatósugarán túl; ha egyáltalán tudják róla, hogy létezik.
Jelen blogbejegyzésben nem azt vizsgálom, jogos-e ez az előítélet és hogy hely illetné-e a rajongói munkákat a pederasztán: azt próbálom végiggondolni, honnan ered ez a rémült lesajnálás.


A SHAKESPEARE-ÉRV

Ha fél perc alatt el akarok intézni a fanfiction vs. irodalom vitát, sok sorstársamhoz hasonlóan többnyire bedobom a Shakespeare-érvet. A valaha élt talán leghíresebb és legtehetségesebb szerző ugyanis fanfictionöket gyártott tucatszámra. A fanfiction ugyanis: (rajongói) történet, már létező karakterek felhasználásával.
Shakespeare a leghíresebb munkáinak alapjául ismert történeteket, meséket, novellákat vett: a Hamlet, a Lear király, a Rómeó és Júlia mind így születtek - és mind fanfiction a javából.
A Shakespeare-érv jól hangzik. A Shakespeare-érv mégis hibás, de ha egy kis mázlim van, a vitapartnerem nem fogja rajtam számon kérni a következőket:

  • Az irodalom helyzete a reneszánsz Angliában összehasonlíthatatlanul különbözött a mai helyzettől
  • Bár egy posztógyártó fia volt (valószínűleg) (talán), Shakespeare koránt sem volt amatőr, mint a fanfiction-szerzők jószerivel minden tagja: a színműírás a munkája volt
  • A drámaíró (playwright) még csak nem is tett úgy, mintha köze lenne az irodalomhoz: mesteremberek voltak, az irodalmat pedig meghagyták a költőknek
  • A fanfiction műfaja általában novella vagy regény. Tudomásunk szerint Shakespeare egyikkel sem dolgozott - nem tudunk nagyobb terjedelmű prózai munkáról, amit ő alkotott volna. 
  • Színdarabjait nem szánta kiadatásra soha: sem olvasásra. Eleve a színpadon, megrendezve és előadva mutatta be a közönségének - ebből a szempontból sokkal inkább volt (film)rendező mint író. 
  • Elkezdtem Shakespeare-ről beszélni, ha nem állok le most, örökre erről fogok dumálni

Amit ezzel illusztrálni szerettem volna, az az, hogy ebben a kérdésben némileg visszás az irodalomtörténetet segítségül hívni: lehet beszélni arról, hogy az eredetiség évszázadokon át nem volt követelmény, hogy az imitáció a művészet legmagasabb formája volt, hogy a szerzőiség és a copyright a 19. század vívmánya - ez nem fogja megoldani a problémánkat. Amit néznünk kell, az a Büdös Nagy Most.

A BÜDÖS NAGY MOST



Az irodalom világa átalakulóban van - egy underground forradalom zajlik (lassan) (nagyon lassan) az elektronika elérhetővé válása és az internetes közösségek felfokozott aktivitása miatt. A korábbi formula egyszerű volt: író legépel egy kéziratot > elpostázza a kiadónak > kiadó visszadobja > író elküldi még száz másik kiadónak > az egyik kiadja > az író ta-damm, profi írónak számít. 
A formula valóban egyszerű - de teljesen logikátlan. Mint arról korábban már biztosan blogoltam valahol, valamiért elkezdtük az esztétikai minőséget egy kiadó főbiccentéséhez társítani: a kiadó viszont nem egy szépirodalmi zsűri, hanem egy cég, többnyire egy multi, amely marketinggel foglalkozik, és csak azt nézi, mi az, ami eladható







Vonatkoztassunk el egy pillanatra a könyvek világától. Szálljunk fel a metróra. A velünk szemben ülő nő rózsaszín sztreccsgatyája, melynek ülepére strasszkövekkel rakták ki a SAUCY BITCH feliratot, szintén eladható. A mellette kapaszkodó úriember személyre szabott öltönye szintén eladható. A lány, aki a Prada-táskát lóbálja... szóval szerintem már érzitek, hova megy ez az allegória: a kiadó gyakorlatilag márkanév. Jelölhet abszolút haute coture minőséget, jelölhet divatmárkát - a lényeg, hogy ott van rágravírozva a termékre: és hozzá viszonyítva az internetet turkálónak tartjuk. 

Ami azt jelenti, hogy szarban vagyunk. 

Jó nagy szarban, ugyanis ezt a felállást ideje átértékelni: a self-publishing, a szerzői kiadás reneszánszát éli, de más formában: költséghatékonyabb és népszerűbb, mint valaha; ott van a POD, a rendelésre készült könyvnyomtatás, ott vannak az írói blogok... és ott van a fanfiction. Olcsó vagy ingyenes történetek, amatőr szerzőktől, akik közül viszont sok a pofátlanul és versenyképesen tehetséges. Mégis - mégis - bár az e-bookra pár dollárért letöltött amatőr kötet ugyanúgy született és ugyanúgy néz ki, mint a fanfiction, és őszintén szólva, nagyjából ugyanazt fogja tartalmazni: a megítélésük teljesen más.

MI A BAJ A FANFICTIONNEL?

Hát ezt is megértük - eljutottunk a cikk témájáig. Hihetetlen.

A FANFICTIONNEL RENGETEG BAJ VAN

...vagy legalábbis rengeteg baja van vele a gyanúsan tájékozott és kissé sznob átlagembernek. A legáltalánosabbak:

1. A fanfiction pornó
Akarta. Tehát megszerezte. Négy oldalon belül legalább kétszer.




Nem is, mert ööö... öööö. Oké, nézzünk szembe a tényekkel: a fanficion elsősorban erotikus irodalom. A fanfiction szükségszerűen erotikus irodalom.A legtöbb fanfiction ugyanis romantikus történetet mutat be. A legtöbb fanfiction ráadásul angol nyelven íródott. A magyar és az angol fanfiction-irodalom (sőt, a magyar és az angol irodalom) legszembeötlőbb különbsége, hogy míg a magyar a szóakrobatikára koncentrál (erről később), addig az angol cselekményközpontú - akkor is, ha nincs cselekmény, vagy ha a cselekmény csak a szereplők lelkében zajló számtalan folyamat: a nyelv funkciója, hogy a történéseket minél pontosabban és precízebben ábrázolja.
Egy romantikus történetben a történés a két individum találkozása, és a katarzis egy leányregényben az esküvő lenne, de a mai világ elvei alapján inkább az első éjszaka az. És a novella ezt fogja részletesen és pontosan bemutatni.






Összességében: a minimalizmus jegyében az író nem feltétlenül fogja magát törni, hogy egyedi és felismerhető stílusa legyen, a történetközpontúság érdekében az esztétikával már nem pepecsel, és ami marad, az az, hogy e kettő feltehető mellőzésével örökít meg egy nemi aktust.  Jó esetben legalább megkapjuk mellé a karakterek érzéseit és gondolatait némi humorral vagy keserűséggel. Rossz esetben péniszek, péniszek mindenütt, oldalakon át. 
És naná, hogy a rossz eset a közismert.


2. Merengő és a májer muszáj-költészet 
És a szemei; a szemei kékebbek voltak a ciánnál és a bűnbánatnál (mert a bűnbűnat kék; kék, ha mondom) és mérgező eleggyé olvadtak emlékezetében (az elegy olvadáspontja 200 Celsius-fok).

A magyar nyelv annyira csodálatos, hogy nagyon. A magyar irodalmi hagyaték lenyűgöző: és - ez egy fontos szempont - legmeghatározóbb modern novellistáink (a Nyugatosok) egyszerre voltak költők, írók és cikkszerzők. 
És nálunk nemzeti hagyomány úgy kétszáz évvel lemaradni mindentől, szóval a mércét továbbra is ők adják. Ami lehetne éppenséggel egy fantasztikus dolog is, mert kiktől tanuljunk, ha nem tőlük, ezektől a zseniális óriásoktól? 
Azt hiszem, talán innen indult ki a Merengőn tomboló fanfiction-szintézis hagyomány, ami nem hajlandó beletörődni abba, hogy a fanfiction ne gyönyörködtessen, hogy ne legyen minden mondat egy nyelvészeti bravúr. [És azért írok erről ilyen szigorúan mert ha akarom, ha nem, én is ehhez az iskolához tartozom.]
Hogy mi a probléma ezzel a törekvéssel? Az, amit én is megkaptam már pár kritikában: szép-szép, de nem történik a világon semmi, a szerző csak lubickol a saját mondataiban, és a sztori meg a helyszínen vízbefullad. 
Nos. Pontosan. A nagy művészeti imitáció ráadásul többnyire büszkén ellenáll bármiféle iróniának vagy önkritikának, és annyira tetszeni akar, hogy már tetszeleg. Az ilyen történetek (melyekre az én írásaim, újra mondom, kitűnő példák) sokakat émelyítenek vagy egyenesen kiborítanak. A szerző szándéka nem világos: ha a szépirodalom célja a gyönyörködtetés, akkor a ponyváé a szórakoztatás [akkor is, ha sírva vigadunk], a Merengő-iskolához tartozó fanfiction szerző pedig egyszerre műveli mindkettőt, szépirodalmi stílusban fogalmaz meg egy ponyva-történetet. Ha a szintézisben nincs egyensúly, a végeredmény pöffeszkedően katasztrofális, és teljességgel komolyanvehetetlen. Összességében: idegesítő olvasni.

3. Avatar-ficek, avagy a halhatatlan Mary Sue 
Más volt, mint a többiek, és olyan volt, mint én


Én csak nemrégiben találkoztam ezzel a harmadik műfajjal (ami egyben a harmadik forrása is az előítéleteknek a fanfictionnel szemben). Onnantól viszont, hogy észrevettem, hogy létezik, mindenhol ezt találom - elsősorban blogoldalakon. 
Ezek nem a népszerű animéből vagy a kevésbé népszerű filmből íródott fanfictionök: ez egy külön műfaj. Az avatar az író (esetleg annak egy ismerősének) az alteregója [ritkább esetben valóban, 100%-ig saját karakter]. Az avatar többnyire Mary Sue: egyszerűen tökéletes. Esetleges ügyetlenkedései, önbizalomhiánya vagy múltbéli tragédiái csak még imádnivalóbbá teszik őt. 
A történet minden esetben regényformátumban íródott. A történet minden esetben egy prológussal kezdődik. Itt megismerjük a karaktert. Ha nem ismertük meg eléggé, általában van egy külön karakter-lap, képekkel vagy videóval. 






A regény folytatásában főhősnőnk (szinte mindig nő, egy színésznő/modell hozzáadott képével) új munkát kap vagy új helyre költözik, ahol találkozik egy ismert énekessel/színésszel/fiktív karakterrel: ezzel valósul meg a dolog fanfiction-része, azzal a különbséggel, hogy itt többnyire létező személy kettes számú főhősünk. Elsőnek nem különösebben kedvelik egymást, de számos kalamajka közt végül szárba szökken a szerelem... 

Az avatar-ficek érdekessége, hogy üti a fenti két problémát: se nem túl művészi, se nem túl tárgyilagos vagy pornográf. Telis-tele van saját karakterekkel: a hősnek számos barátja, ismerőse, netán ellensége van, mind részletesen kidolgozott OC-k. Bár romantikus történet, a hossza miatt a katarzis nem az erotikára, hanem a mű során keletkezett bonyodalmak megoldására tevődik majd. Mi tehát a probléma? Talán ez áll a legközelebb a self-publishingban megjelentett munkákhoz, sőt, egyes kiadók polcain is találkozhatnánk ilyen sztorikkal... Ó PONTOSAN.
A műfaj problémája az, hogy egy kötött, elterjedt, gyakori műfaj: a mindenkori romkom. Nem csak a neten olvastuk ezerszer, kiadatásban is. Láttuk a tévében. Láttuk moziban. Talán a saját életünkben is megtörtént. És most itt van újra. Megint. Ezredszerre. 
Az írónak briliánsan szórakoztatónak vagy átkozottul tehetségesnek kell lennie ahhoz, hogy egy avatar-ficet olvashatóvá és élvezhetővé tegyen. Meglepő csavarok kellenek, ötletes karakterek, sodró cselekmény - és az igazság az, hogy a legtöbb olvasó nem fog eljutni odáig, amíg az író kibontakozik. Az átlagolvasó ugyanis úgy fogja érezni, hogy ezt a történetet már olvasta, sőt, talán meg is írta valamikor - és odábbáll.


A FANFICTIONNEL RENGETEG BAJ VAN, ÉS MÉGIS OLVASSUK

Angol vagy magyar; művészi vagy pornográf; slash vagy avatar: olvassuk. Mikor olvastál egy amatőr szerzőtől utoljára novellát? És fanfictiont?
Ha már egyszer belevetettük magunkat, akkor a fanfic-olvasás olyan természetes lesz, mint csekkolni a mailjeinket: míg a nyomtatott könyv olvasásához többnyire csend kell és nyugalom, addig a fanfic jöhet reggeli mellé, két nyitott skypeablakhoz, zenehallgatás közben. Olvassuk számítógépen, mobilon, readeren, vagy kinyomtatjuk és cibáljuk magunkkal. 
Olvasási kultúrája kötetlenebb és közelebb áll hozzánk, mint a klasszikus kötetek köré kiépült rituálék - bár emlékezetesebb egy fára mászva, a strandon heverve vagy az ágyunkban hasalva végigolvasni egy szépirodalmi klasszikust, egy fanficnek mégis könnyebben ülünk neki, hiszen kéznél van. 
És élvezzük.
Szeretünk fanficet olvasni.
És talán ez az egyetlen válasz adható minden kritikára: lehet, hogy irodalmi kritériumok szerint kifogásolható, de a fenébe is - szórakoztató




Ti mit gondoltok?

14 megjegyzés:

Dragda írta...

Erről eszembe jutott, hogy mégis mikor lesz foglalható a TE könyved, úgy kézbevenném már, cipelném a buszon, vonaton... *.*
Én személy szerint ficet azért olvasok, hogy szórakozzak. Semmi másért. Hogy kibírjam a következő évadig, részig, kötetig a rajongási lázat. De főként szórakozás. Semmi más. (Meg számomra a régóta méltatlanul hanyagolt írás is ezt jelenti.)

Raistlin írta...

DRAGDA, amit a bejegyzésből kihagytam és ami valószínűleg a lényeg lett volna, az az, hogy nem hiszem, hogy probléma lenne azzal, hogy a ficek fő célja a szórakoztatás, vagy azzal, ha valaki mindenáron szeretné irodalomnak betudni a kedvenc rajongói munkáit. Az egész kérdést valami áthatolhatatlan sznobizmus övezi; például, a fanfictiont sokan azért tartják értéktelennek, mert nem saját szereplőkkel dolgozik a szerző: alkothat köréjük egy teljesen új világot, bemutathatja eddig ismeretlen aspektusaikat, megközelítheti őket egy forradalmian új szemszögből, sokan továbbra is fanyalogni fognak, hogy a karakter nem saját; az érme másik oldalán pedig a fanfic-olvasók általában nem szívesen veszik OCk szerepeltetését, hiszen az ő bemutatások feleslegesen sok "képernyőidőt" vesz el azoktól a karakterektől, akik őket érdeklik. Ez a példa szerintem jól bemutatja, hogy az átlagos irodalomkritikát tényleg NEM lehet ráhúzni a fanficre, mert más a célja egyszerűen. És ezért talán mások az esztétikai határai is, és máshogy kéne megítélnünk; tény, hogy szórakoztatni akar, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy mellette ne gyönyörködtessen vagy gondolkoztasson el vagy tanítson... csak ahhoz aztán tényleg rafináltnak kell lenni. [Bocsánat a random rantért.]

D.L.L. írta...

Szia!

Véletlenül idetévedt olvasó volnék, de azt hiszem, maradok, és mivel a történeteid mellett a cikkjeid is lenyűgöztek, ezért gondoltam, ehhez a legfrissebbhez hagyok egy véleményt. Már csak azért is, mert engem is igen foglalkoztat a téma. Rólam tudni kell, hogy sokáig én voltam a fanfic ellenes tábor fő-fő zászlólengetője, és élharcosa. Aztán... Aztán született egy regény-vázlatom, aminek egy zenekar tagjai lettek a főszereplői, és egyszerűen úgy éreztem, hogy egy létezővel hitelesebb lenne. Ígyhát megnyitottam a második blogomat, fennen hangsúlyozva, hogy én ezt csak a hecc kedvéért csinálom. Hát, mondanom sem kell, azóta totál a szívemhez nőtt a történet, és ennek köszönhetően szereztem az olvasóim 90%át, akik mostmár a másik, régebbi blogomon is követnek. Ennél már csak az hozott nagyobb változást a ,,művészetembe" mikor megismertem a Hetaliát. Először csak néztem, aztán már olvastam a ficeket kilószámra, de egyszerűen muszáj volt írnom, mert egyszerűen annyi lehetőség van benne, hogy nincs az az író, aki kibírná, hogy ne alkosson a fandomban, ha egyszer megismerte.
Ezt most azért rizsáztam mind el, mert miután boldogan kiakadtam, hogy ,,úristen, már kétszer annyi fic van az oldalamon, mint saját, hogy leszek én író?" rájöttem, hogy ennek a műfajnak nem ez a célja. Nyilván senki nem ezzel lesz híres, de nem is erről szól. Tényleg inkább az, amit te írtál, szórakozásra és szórakoztatásra, a rajongás kiélésére. És fejlődni igenis lehet tőle, hiszen aki fanfiction-t ír, az is ír, és abból is sokat lehet tanulni. Azzal is lehet olvasókat szerezni, sőt, barátokat, ha kiderül, hogy valakivel azonos az érdeklődés. A fanfic írók nagyrésze szerintem nem is írónak készül, vagy nem ez a nagy álma, egyszerűen csak boldoggá teszi őket, hogy ezt csinálják.
A színvonalról pedig: én tényleg nem akarok senkit leszólni (pedig azt csinálom) de ismerek olyan bloggert, aki egyszerűen nem írónak született. Nincs érzéke hozzá, na. És mégis imádom a történeteit, mert akármilyen iskolásfogalmazás szinten is tálalja, egyszerűen az ötletei, az elképzelés maga mindig felvidít egy rossz nap után.
Ezekről a sablon sztorikról pedig előszeretettel hansúlyozom (bár ezzel az elmélettel már tele a hócipője mindenkinek, de én tartom magam) hogy nem baj, ha unalmas, nem baj, ha nincs jól megírva; az hogy ennyi korombeli elkezdett írni, az szerintem tök jó. De komolyan, nem a körmét festegeti, nem facebookozik, és nem is vágja fel az ereit a szobájában, hanem ír. Lehet hogy a büdöséletbe egy olvasója se lesz, de magának örömet okoz, és ki tudja, talán másnak is.
Huh, hát jó sok mindent iderizsáztam, de sok gondolatot ébresztett bennem ez a cikk, és remélem, hogy a Ti mit gondoltok? nem költői kérdés volt, mert ha én egyszer elkezdem előadni, hogy mit gondolok... :D
Ha megengedsz egy a témától eltérő kérdést: Kikerestem, elolvastam az összes fellelhető Hetalia ficet az oldaladon, de úgy tapasztalom, hogy mind elég régi. Tervezel még a jövőben alkotni a fandomban? Mert én marha boldog lennék. Elolvasom én a többit is, naná, engem nem tántorítanak el az ismeretlen fandomok, csak ugye nem tudok érdemben hozzászólni, ami igen frusztráló, mert szeretnék neked értelmes hozzászólásokat írni, hogy örülj ^^ Azért majd így is igyekszem, de na.. Országomat még egy kis Hetáért XD
No, ezennel lezárom a kisregényemet, mert ez már tényleg olyan mint a rétestészta meg az országút, meg a kedvenc négyrészes könysorozatom, amit minden részben le lehetett volna zárni kétszer.

D.L.L.

Raistlin írta...

Szia itt, DLL! :D A "ti mit gondoltok?" felkérés keringőre, úgyhogy nagyon örülök, hogy megírtad a véleményedet és elmesélted a történetedet :3 Egy rossz hírem sajnos van: évek óta nem dolgozom semmilyen animés fandomban, nem is vagyok része egynek sem, és nem is tervezem. A régebbi történeteimet fent hagytam kegyeletből; elég kezdetlegesek, DE így legalább fel tudom őket használni példának: ahogy te is írtad, a fanfiction valóban jó gyakorlótér amatőr íróknak, és én magamon is látom azt, mennyit fejlődtem. A régebbi történeteimet nem igazán tudom végigolvasni anélkül, hogy ne akarnám benzinnel felgyújtani magam, de vigasztal a tudat, hogy azóta már jobban megy, és hogy ha kitartóan grafomán maradok, még jobban fog menni. Egyszerűen csak figyelek arra, mi az, amit nem szeretek a saját munkáiban, mi az, amivel különösen megszenvedek, vagy mi az, amit az olvasóim utáltak benne. A fanfiction-írást egy fantasztikus lehetőségnek és kellemes kiképzőtábornak tartom: egy kevés önkritikával és segítőkész olvasókkal akár hónapok alatt is látványos változást lehet elérni.


Az én tapasztalatom szerint a legtöbb fanficíró írónak készül (vagy már annak nevezi magát), ahogy a legtöbb fanart-rajzoló is művészeti pályán szeretne elhelyezkedni. Nem hiszem, hogy ez probléma lenne; ma könnyebb írónak lenni, mint valaha, és mind a self-publishing, mind a POD lehetőséget fog nekik (nekünk) teremteni arra, hogy kipróbálják magukat élesben is. Az egyik kedvenc Destiel ficemet a Supernatural-fandomból például most adatták ki (a szerző amerikai) átírt nevekkel és átvariált személyiségekkel, és remekül fogy: a történet önmagában olyan izgalmas volt, hogy nem is kellett a fandom-máz ahhoz, hogy érdekelje az olvasókat. Az utolsó szó pedig mindig és mindenkor az olvasóké lesz. A fanfic-írók talán azért vannak "előnyben", mert megtanulnak kommunikálni az olvasóikkal, felmérni az igényeiket, a befogadóképességüket, a tudásukat és az elvárásaikat: instant piackutatás, ha úgy tetszik. :D

Luca írta...

Én évekig tiszta szívemből megvetettem, sőt gyűlöltem a fanfictiont- a túl fiatalon fellelt Harry Potter/Piton professzor pornó és a rengeteg Mary Sue-s Vámpírnaplók fic után biztos voltam benne, hogy ez maga a Gonoszság. Aztán évekkel később legjobb szándékom ellenére elkezdtem Destielt shippelni, és valahogy kilyukadtam egy ficnél. Elolvastam azzal a szándékkal, hogy rohadtul utálni fogom, aztán meg kellett állapítanom három dolgot:
1. Ez nem is pornó.
2. Ez nem is rossz.
3. Ez rohadtul tetszik.
Elolvastam hát az egészet, és onnantól életstílusommá vált a ficek olvasása. Pillanatnyilag az írásukkal kacérkodok (mert tényleg hihetetlenül jó gyakorlás), és mondhatnak bármit az okosok, én irodalmi műfajnak tekintem. Naná, hogy vannak borzasztóak, de egy részük igényes szórakozást nyújt, és ez ugyanígy van a kiadott könyvekkel is. Számomra tipikusan az a helyzet, mint az oly' népszerű Young Adult könyvekkel: lehet utálni a Twilight és a kismillió Twilight-kópia miatt. Vagy lehet imádni és teljes értékű irodalmi műfajnak tekinteni a maradék 10%-ért. Na szóval oda akarok kilyukadni személyes élmények és vélemények útján, hogy lehet valami egyszerre szórakoztató és igényes (ezt a sznobok sosem fogják felfogni, és egyelőre a sznobok mondják meg, mi az irodalom), és semmit nem kéne kirekeszteni az irodalomból, csak mert nem barokk körmondatokban íródott. Persze a csupa predikatív szerkezetből álló fogalmazás sem éppen előnyös, de van arany középút is, én olvasóként ezt keresem mind a kiadott írásokban, mind a ficekben, és lekopogom, mindig megtalálom. (Írásban is keresem, ott még nem találom, de majd csak lesz valami.)
Fogalmam sincs, ki lehet-e hámozni bármi értelmeset a nagymonológomból, mentségemre szóljon, az egész délutánomat négyzetgyökök azonosságaival töltöttem, és most nem igazán beszélek magyarul.

U.i.: Az említett Destiel fic a kismet OFF! volt, csak hogy tudd, megtérítettél egy keményvonalas gyűlölködőt.
U.i.#2: Ennek semmi köze a cikkhez, de imádom az új designt.

Raistlin írta...

LUCA, boldoggá tettél egy öregasszonyt. Addig a pontig hogy annyi a magyartudásomnak. Nagyon, NAGYON szépen köszönöm, hogy ezt megosztottad velem!


A kérdés kulcsa szerintem is a sznobizmus, és ez számomra fölfoghatatlan: az ember előbb vallja be, hogy Shakespeare-t olvasott a hétvégén, mint hogy egy fanfictiont, sőt, Shakespeare már "túl elcsépelt", szóval valami más klasszikust mond... és én ezt nem értem. Nyilván más esztétikai élményt ad, de ha élvezte, akkor nem mindegy? Nem mindegy, hogy ponyva volt vagy szépirodalom, művészfilm vagy mainstream amerikai akciófilm, ha élvezte, ha érzéseket és gondolatokat indított benne? Én is elég sznob tudok lenni, ha akarok (ha nem), de ezt nem érem fel ésszel. A legjobban a Trónok Harca fandomban bosszant.. először itt, ott fanficet írni szégyen (oké, GRRM nem örül neki, értem én, hogy sokan ezért "tiszteletlenségnek" veszik), de az az állandó OLVAS A KÖNYVEKET rinya, ami ott megy, valami hihetetlen. És nekem csak az jut eszembe a kommentek láttán, hogy "uhhh én már 15 éve tudtam a Red Weddingről" "uhhh nem is tudod ki Lady Stoneheart nem is vagy igazi rajongó", hogy annyira nehéz volt kiolvasni a könyveket, annyira megszenvedett velük, hogy folyvást fel kell vágnia rá, és olyan eredménynek tartja, hogy elolvasott 5x900 oldalt, hogy rommá fog alázni mindenkit, akinek nem volt rá kedve vagy ideje? Az olvasás puszta aktusa szerintem általános iskola elvégzése után már nem teljesítmény; és vannak nehezebb könyvek, és a fanfiction mondjuk ebből a szempontból többnyire "könnyű próza", de azért mindennek megvan a határa... a lényeg az lenne, hogy élvezzék a művet, és nem az, hogy hozzáadhassák facebookon az elolvasott könyvek listájához. [levegő ki] Ez egy érzékeny pontom. :D

Morgen írta...

Na, hát először is, szerintem a téma kifejezetten szakdolgozatot kíván, annyi lehetőség van a dologban, és biztosan tudnál még hozzárakni ezen a cikken kívül is rengeteg értelmes gondolatot (szóval támogatom).
Szerintem pont azért nagyon aktuális, mert a világ borzasztómód változik manapság, az internet adta lehetőségeket pedig vétek nem kihasználni. Sok amatőr író talál itt jó példákat, segítséget - és ennek az egyik legfontosabb ága a fanfic. Gyakorlásnak kitűnő, kialakul az egyedi hang, és hiába vannak lyukak mondjuk a sztoriban, vagy jellegtelenek a karakterek de tudtommal általánosan elfogadott igazság, hogy a hibáiból tanul az ember.
Az a kérdés pedig, hogy irodalmi műfajnak tekinthető-e... Akár lehetne. De - ahogy azt te is írtad - nem hinném, hogy életképes/eladható lenne, és ennek elég sok oka van. Szerintem az emberek (magamból kiindulva) nem vennének meg egy könyvet vagy novelláskötetet csak azért, mert összehoznak benne két szereplőt egy sorozatból (tudom, állati nagy skót vagyok), könyvből, fenetudja. Emiatt szűkül is a dolog: a fanfiction-olvasáshoz illik ismerni az alapsztorit, és valljuk be, elég nagy időt kell erre szánni, ha teljesen ismeretlenül akarsz olvasni valamit egy fandomban. Talán ezért is népszerű a tinédzserek, fiatal felnőttek körében, mert nekünk azért van szabadidőnk. Bevallom, én is jártam már úgy, hogy egy fanfic miatt kezdtem el olvasni egy könyvet vagy nézni egy sorozatot.
Jesszus, mennyi baromságot összehordok. Na, rövidre zárom.
A fanfiction az internet irodalma. Azok olvassák, akiket érdekel, azok írják, akik akarják, és ha közben ki tudnak egy kicsit kapcsolni (mindkét típus), az már régen jó. Az okosok pedig, akik képtelenek beletörődni abba, hogy ilyen is van (de még mennyire, hogy van), na, ők menjenek máshová okoskodni.
Jaj de szépen sikerült befejeznem... Na mindegy. A cikkeid továbbra is jó kis gondolatébresztők, és elég sokszor felvinnyogtam a kifejezéseidet... :DD

Ivy írta...

Üdv!
Még valamikor tegnap este, a pénteki nap elérkezte kiváltotta forrongó örömök (már ahogy csütörtök éjfélkor forrongva lehet örülni) között ültem le elolvasni ezt a cikket és elhatároztam, hogy én ide bizony kommentelni fogok.
Ha csak egy köhögést, ha csak egy szívdobbanást is, de kommentelni. Mi lett belőle? Természetesen kisregény.

Először is - mielőtt elfelejtem, és önző módon túlzottan beletemetkezem a saját kusza monológjaimba - szeretném leszögezni az egyéni, laikus álláspontom: Szerintem a fanfiction egyértelműen, és számtalan alkalommal kivívta magának az irodalmi műfaj megnevezést.
Formai és tartalmi követelményei, ha nem is olyan szigorúan véve, mint például egy tizenkilencedik-századi romantikus regénynél, de nagyon is vannak.
Vegyük például a legegyszerűbbet:
Ha én leülök egy Supernatural ficc elé, akkor elvárom, hogy a karakterek ha nem is teljesen, de legalább megközelítőleg úgy viselkedjenek, ahogy az a kánonhoz illik. Teszem azt Dean ne nevezzen minduntalan roncsderbikre az Impalával, Sammy meg lehetőleg ne csapjon fel skinheadnek... De ezzel szerintem nem csak én vagyok így.

Ha bárki azt látja valahol, hogy ez itt egy fanfiction, akkor biztos benne, hogy jobbik esetben nem xy-ka naplóját fogja olvasni (hacsak xy-ka éppenséggel nem Castiel menyasszonya, vőlegénye, gyilkos merénylője) hanem közismert, és közkedvelt valós illetve valótlan személyek egzisztenciáját.
És ami ilyen szépen körülhatárolható jellemvonásokkal rendelkezik, az saját bevallásom szerint csak is műfaj lehet. A kérdés már csak az, miért nem hajlandó ezt senki elismerni?
->
Teljes mértékig egyetértek veled abban, hogy nyilvánvalóan, csak és kizárólag a közmegítélés gátolja a ficceket abban, hogy a virtuális világból kilépve teret hódítsanak maguknak az irodalmi életben. Meg a kopirájt, de ez egy másik tészta. Azt, hogy miért is undorodnak ennyire a fanfictionöktől az emberek igazán gyönyörűen és magasröptűen kifejtetted, tényleg emelem kalapom és egy szót nem tudnék hozzábiggyeszteni a lelkiismeretfurdalás terhe nélkül, ezért itt nem is szólok egy szót se...

Viszont, amint az megjegyezted azzal a kiadatott Destiel ficcel kapcsolatban, van, ami olyan jó, hogy ha lekaparjuk róla a "fanfiction" címkét, és ezzel megszüntetjük az előítéleteket, meg a kopirájtot akkor igenis hogy minősíthető munkát kapunk.
Vagy nem.
X

Köhümm... nagyon nem akartam őt szóba hozni, pont őt nagyon nem, de tényleg egy aduász érv, ha arról van szó, hogy valaki azért nem olvas fanfictionöket:
Mert-pornográf-mert-nincs-mondanivalója-mert-gonosz-és-a-pokolban-égsz-el-ha-csak-egyet-is-megynyitsz-a-pokolban-érted-a-POKOLBAN!
...És akkor mi van a Szürke ötven árnyalatával, amit messze hatalmas elismerések öveznek, annak ellenére, hogy bevallottan Alkonyat fanfictiönnek indult. (és a fentebb felsorolt összes vétekben bűnösnek találtatott.) Mire fel ez a kivételezés? És ha már ilyen szépen kimondtuk, akkor mi a fenéért kell mégiscsak önálló történetként kiadatni?
Tudom, tudom kopirájt... De akkor is.

Úgy gondolom, az irodalmárok, és a te vastagkeretes szemüvegeseid is végtelenül megcsömörlöttek a témában, annak ellenére, hogy a forradalom valóban, és jelenleg is folyik. Én például már nagy izgalommal várom, hogy mit hoz a jövő a ficc irodalom számára; és roppant bizakodó vagyok. A fejlődés látványos, és egyre látványosabb.
Szeretem hinni, hogy a szürke ötven árnyalata nem egyszerűen egy szar könyv, hanem egy szar könyv ami azért valamilyen szinten hozzájárul a fanfictionírók és maga a fanficcirodalom, mint műfaj elfogadásához.

Huhh... Hát azt hiszem ennyire futotta. Kicsit kapkodó, kicsit össze-vissza, de legalább írtam valamit az általános, és roppant uniszex ominózus "fantasztikus" rikkantás helyett.
Hajja. Fantasztikus író vagy no. Azért leírom még egyszer, és a gondolatébresztő, elemző munkáid épp oly lebilincselőek, mint az állóvizű szép magyar prózáid. Mert nekem azok a kedvenceim. Mert azok utánozhatatlanok.♡

Raistlin írta...

MORGEN, még átgondolom a szakdolgozatírást [amivel igggazából még ráérek]; ha a mentorom rábólint, lehet, hogy bevállalom. :3 A fanfiction határait remekül behatároltad: az eredeti történet keretet ad neki, annak ismerete nélkül nem sokat ér, önállóan ritkán állja meg a helyét - egy történet a történetben, ráadásul a karakterkezelése is más: egy irodalmi munkában nincs idegesítőbb, mintha az író alapnak veszi, hogy kedveled a karaktert, de legalábbis érdekel, és meg sem próbálja szimpatikussá tenni vagy részletesebben bemutatni - a fanficíró pedig legfeljebb ha fél sorban levázolja az illem kedvéért, és már halad is tovább, és mégis oké, mert látod magad előtt a szereplő legapróbb gesztusát is és tisztán hallod a hangját: a színészek munkája beleépül. Poszt-modern a javából.


IVY, az Amazon ad már ki fanficeket is (legalábbis volt egy baromi nagy pályázatkiírásuk) - és ugye övék a Kindle, a legnépszerűbb e-book olvasó, tehát ejha; ráadásul a neveket sem kellett átírni, csak meg volt szabva, ki az az író, aki utálni fog, ha az ő munkáiból dolgozol, vagy valami ilyesmi. Becsülettel bevallom, nem néztem meg a kiírást alaposabban, mert elemésztett a tudat, hogy az én írásaim még kifogástalan fordításban is életképtelenek lennének az angol piacon, és esélyem sincs és itt ez a remek lehetőség és lőjetek le. [Amikhez lejárt a kopirájt vagy sosem volt igazán, azokból pedig van fanfinction: rengeteg "Sherlock Holmes" történet jelenik meg nyomtatásban, hiszen lejárt a 75 év, és a Rosencrantz és Guildenstern hallottak pedig gyakorlatilag Shakespeare-fic.]


SOHA NEM FOGOM TUDNI FELFOGNI A 50 SHADES OF GREY CÍMŰ JELENSÉGET. Ami nekem a legtöbb fejtörést okozza az az, hogy ez hogy működött, mint FANFIC? Egy AU, amelyben Bella szűzies szado-mazo amatőr...? Csillámvámpír volt-e Edward ott is...? Nem sok jellemmel áldotta meg őket a sors, de a 50 shades még tőlük is OOC... És ez a furcsa, hogy fanfictionként szerintem oltári nagyot bukott volna. Oké, a PWP rajongók biztos szerették volna, de szerintem az átlag báránylelkű Twilight-rajongó erősen kibukott volna, hogy a Bellward (mi a shipnév...?) mennyire nem ilyen - és tényleg nagyon durván szembemegy Meyer mormon propagandájával, amire az egész Alkonyat-saga épül (és ami, ha nem túlozza el a szektás végletekig, még egy pozitív üzenet is lehetett volna a házasság és a gyermekvállalás felértékelésével, csak....kisiklott... rondán.)


A 50 shades szerintem pont arra példa (ha példa valamire), hogy a fanfiction eladható. Azok, akik megvásárolták, többnyire nem találkoztak a műfajjal: számukra a fanfiction újdonságai voltak forradalmian újak a 50-ben. Fogalmuk sem volt róla, hogy tizenhat+ éves lányok (fiúk) millió számra írnak ehhez hasonló történeteket teljesen INGYEN, és sokkal JOBBAN, mint E.L. James; és ez az egyetlen dolog, amit tisztelek a nőben (mert semmi mást nem tisztelek benne): hogy felismerte ezt, vagy ő, vagy valamelyik haverja, hogy volt pofája üzletet csinálni a fanficből, hogy megtette azt, amit bármelyikünk megtehetett volna, és a piacra dobta a sztoriját. Ha valamihez, hát a marketinghez ért.

KatieCat írta...

Miért, miért... mert jó. Pont. Olvasó szempontból. Talán szerző szempontból megjegyezhetjük azt, hogy aki szerencsés és kitartó (ami én sepc nem vagyok) annak lehet a fanfiction ugródeszka "rendes" vagy legalábbis szponzorált írói munka felé. Legalábbis erre láttam már példát.
Aztán, mikor olvasgatom ezeket a zseniális cikkeidet, mindig elgondolkodom, hogy én akkor most mit és miért csinálok, aztán mindig rájövök, hogy lényegében csak nem tudnék nem írogatni, még akkor is, ha utólag röhögök magamon, hogy mekkora hibákat vétek, az meg, hogy öten azt mondják, hogy na ez jó volt, meg már csak hab a tortán. (Ebben a mondatban alá kéne húzogatni a hogyokat xD)

A tömegsztori jelenséggel nem tudunk mit kezdeni, bár egyszer, mikor a kedvenc párosommal jött szembe egy mary-sue kezdemény, inkább fogtam magam, és egy szép hosszú kommentben felvilágosítottam a problémákról a szerző-bloggerpalántát, és ő is elismerte, hogy ez a történet neki még túl nagy falat, és azóta is tartunk néha eszmecserét, szóval itt-ott lehet és megéri elejét venni a dolognak. Na persze csak ha van foganatja.
Próbálom összeszedni az agyamat, mit akartam még mondani, de egyre inkább azon vagyok, hogy tíz perc múlva órán kell ülnöm, úgyhogy talán benézek még, ha eszembe jut valami ezeknél értelmesebb dolog x3 Sok sikert a további cikkekhez/ficekhez~

Raistlin írta...

KATIECAT, ha hobbi, ha hivatás, ha kényszercselekvés, én (minden objektivitástól mentesen) kitartok amelett, hogy a fanficelés jó hobbi :D [micsoda meglepetés] És gratulálok, mert egy sorban megfogalmaztad az életemet: "én akkor most mit és miért csinálok, aztán mindig rájövök, hogy lényegében csak nem tudnék nem írogatni, még akkor is, ha utólag röhögök magamon, hogy mekkora hibákat vétek, az meg, hogy öten azt mondják, hogy na ez jó volt, meg már csak hab a tortán." - én is pontosan ezt érzem mindig.


Valamint, eredményesebb kritikus vagy, mint én - nekem többnyire csak vérig sérteni sikerül a szerzőt. Bevallom őszintén, engem is a tömegsztori jelenség bosszant a legjobban, de a kritikus pont ott van a legnehezebb helyzetben: hiszen igazából nem az adott történettel van problémánk, hanem azzal, hogy ez a századik ilyen, amit olvastunk, és szegény szerző esetleg nem is tehet róla, hogy pont nála lett elegünk.

Dragda írta...

Kérdésedre válaszolva a Szürke eredeti fice egy erős AU. Rákerestem a neten (a macska veszte a kíváncsiság, MINDIG), asszem Master of the Universe a címe, 3 részes, én csak kettőt találtam meg. Szóval erős AU a sztori, Bella egy béna és szűz (!!!) egyetemista, aki beleütközik Edwardba, aki egy nagyon menő, nagyon gazdag, nagyon perverz pasi. Technikailag csak a neveket és a főbb jellemvonásokat tartotta meg a néne, vámpírság, csillámpor kuka.

Javaslat: Ne keresd meg. Sok baromságot elkövettem fogadásból, a Szürke könyvek elolvasása is az volt, a ficek rosszabbak. Ne roncsold a lelked :'(

jinjang írta...

Én könyvtáros vagyok és épp most öntött nyakon bennünket (meg az egész intézményrendszert) több raklapnyi eladahatatlan szarral az NKA ajándék címén. A kolléganőmmel felváltva jajongunk siratóénekeket a kivágott fákért, amik meghaltak azért, hogy azt a töménytelen, értelmetlen, olvashatatlan, öncélú és öntömjénező szemetet kinyomtassák - és valaki ezekért nagyon sok pénzt kapott. Szóval ezek után nekem semmilyen sznob ne akarja megmondani, hogy mi az az irodalom, vagy hogy a fanfic miért nem az.
Az én definícióm szerint irodalom az, ami hatással van az olvasóira. Ami után nem érzik úgy, hogy elvesztegetett idő volt, amit rászántak.
A fanficnek meg van egy szűkebb és egy bővebb értelmezési tartománya. Az echte fanfic az, amit leírtál. De nekem az is fanfic, amiben a szereplőknek még a nevét is megváltoztatták és ha nem írja ki rá az ember, melyik fandomra gondolt, nem lehet (vagy nehéz) rájönni. A lényeg az, hogy az író lelki szemei előtt ott lebegett-e alkotás közben valamelyik fandom képi világa vagy sem. Ha igen, akkor az fanfic.

Egyébként én nem látom olyan vészesen a fanfic gyűjteményt, nyilván rengeteg az ocsú, de egy idő után az ember kifejleszt egy szelektív rendszert, amivel már az első bekezdés, vagy akár mondat után ki tudja válogatni, mi az, ami biztosan nem az ő világa. Vagyis végül már csak olyanokat olvas, ami nem tömegtermék meg divathullám. (Nyilván ha a tömegtermékre bukik, akkor azt - de nem is panaszkodik miatta.) Én ezt a "nyelvészeti bravúr"-os stílust sem ismerem túlzottan, mert nem olvasom, te vagy az első, akitől tömény mennyiségben is elfogadom. (Érezd magad megtisztelve. :-))

Mary Sue meg sokféle van, engem még soha, senki nem vádolt meg vele, pedig folyton azt csinálom. Csak eldugom őket, férfi alakba vagy elcseszett, összetört, megtiport és/vagy unalmas, szürke lányokba/nőkbe. Nyilván, mert én is elcseszett stb. vagyok. Amiről persze üvölt a Mary Sue, az idegesítő, de mint mondtam, szelektál az ember. Aki pusztán az alapján ítél, mi jött szembe első 20 alkalomra, az nem tud túl sokat a fanficről - és én inkább itt látom a sírt, amit magunknak ásunk: a mennyiségben. Az internet egyszerre áldása és átka, hogy nincs kontroll.

Megírtad végül a szakdolgozatot?

Raistlin írta...

Huh. Ez egy régi cikk. És nem a legszakszerűbb. (A szakdolgozatomat végül az identitásválságból írtam a Lady Windermere's Fan négy fő karakterét elemezve ami engem valamiért kurvára érdekelt. Szerencsére a konzulensemet és az opponensemet is. Most újra fontolgatom a fanfic-öteltet TDK-ra vagy mesterre, még meglátjuk.)

Az egyik probléma az az, hogy lehetetlen működő definíciót találni a fanficre. Umbrella-term. Egy kurva nagy és színes műfaj, amiből kiemeltem három blogspot-tipikus jelenséget.
És pont ez a szép benne. Én például csak bottal vagyok hajlandó hozzányúlni a karaktereimhez, a szoba másik végéből. Nem szeretem, ha hasonlítanak rám bármilyen tekintetben, ha akár a hangulatomat tükrözik, ha egy emlékemre reflektálnak vagy bármi ilyesmi, igyekszem magamat egy üvegfal mögött tartani. Vitatható persze, hogy ez lehetséges-e, például azt nehezen viselem, ha szembemennek az elveimmel, de arra is inkább aza reakcióm, hogy nem írok róluk többet. [Példa Dean Winchester, akit OOC lett volna feminista élharcossá faragni vagy akár belátni a hibáit, amikor egy szexista macsó. Így viszont egy idő után nagyon rossz volt dolgozni vele. Az egyik olvasóm konkrétan felhívott Huxszal kapcsolatban telefonon, hogy azért mentem-e ki a xenofóbiája alól, mert nem merem/nem akarom bevállalni, és én ezen hetekig töprengtem - és arra jutottam, hogy Hux egy intelligens ember, és aki intelligens, az márpedig tudja, hogy nem lehet minden egyes lény ugyanolyan vagy alávalóbb vagy bármi, és az intelligenciája felülírja az Első Rend fanatizmusát; másrészről persze, ha én rasszista lennék, valószínűleg sokkal szívesebben választottam volna azt a gondolatmenetet, hogy Hux intelligens, TEHÁT tudja, hogy a mocskosmigránsok. Szóval valamennyire nyilván hatással van a személyiségem a történeteimre, ha akarom, ha nem.]

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS