a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2013. szeptember 16.

A hullámok állandósága


Trónok Harca, Theon/Robb modern AU Meri ötletéből. Robb a Discovery Channel filmese, Theon pedig halász. Minden változik. A tenger mozdulatlan.
természetesen semmilyen kapcsolatban nem állok a Discovery Channel-el.bármiféle egyezés a valósággal pusztán a véletlen műve.





Amikor először találkoztak, Theon tele szájjal vigyorgott: kezet nyújtott, de nem mutatkozott be.
- Ő Theon – mondta Asha -, az öcsém.
Robb kihúzott magának egy széket, és óvatosan biccentett.
- Hogy vagy? – kérdezte Theon.
- Jól, kösz.
Valójában szörnyen érezte magát. Nem reggelizett, és a napszemüvegét a kesztyűtartóban felejtette: most hunyorgott a szikrázó déli fényben, és a gyomrát valami ismeretlen izgalom szorította marokra. Theon még mindig vigyorgott, és csáléfogú mosolya valahogy továbbra is természetesnek tűnt. Jó arc vagy, üzenték a szája sarkába futó ráncok, én pedig baromi jó arc vagyok. Hátradőlve hintázni kezdett. Theon számára minden nap a lehetséges legjobb nap volt: és, potencionálisan, az utolsó.
Asha felkönyökölt az asztalra. Asha Greyjoy. Robb idáig csak telefonon beszélt vele, durván háromszor, összesen három percig, és mindig kihúzta magát ültében és ökölbe szorította a kezét olyankor. Ashából valamiféle irreleváns tekintély áradt, ami sehogy se illet zilált hajához és a kinyúlt US Marine feliratú pólóhoz. Sportmelltartót viselt és semmi sminket, ráadásul piszkálta a körmét, Robb pedig élből és eleve megvetett minden olyan nőt, aki nem adott magára; Asha hanyagságában viszont, a fene tudja, miért, erő volt, és Robb megint haptákban ült, ugrásra készen és engedelmesen.
- Nem szeretném, hogy a belső kabinokat mutassák – magyarázta Asha. – A hajó magántulajdonban áll.
- Persze. – Robb körbehunyorogva pincért keresett. Egy kikötőparti presszó teraszán ültek, a tengeri szél pörkölt kávé illatát bodorította az asztaluk felé, és Robb bármit megadott volna egy csészéért. Akármit. Felkönyökölt és a hajába túrt. Asha tovább magyarázott. Gyakorlatilag elismételt mindent, amit korábban már megírt vagy megbeszéltek, és olyan kérdéseket tett fel, aminek megválaszolása nem tartozott Robb hatáskörébe. Félárbocra eresztett pillái alól Theont figyelte, aki pedig feltehetőleg őt nézte, már amennyire ezt meg lehetett állapítani a kerek napszemüvegtől. Amikor Asha menthetetlenül belebocsátkozott holmi biztonsági előírásokba, gúnyosan felvonta a szemöldökét, és Robb felcsuklott a nevetésből. Asha, anélkül, hogy hátrafordult volna, gyomorszájon könyökölte öccsét, aki erre hátrazuhant a székkel.
- Szívesen kölcsönadom a hajót meg a testvéremet – folytatta Asha zavartalanul -, de nem szeretném, hogy a nézőknek rossz elképzelése legyen arról, mit csinálunk. A Greyjoy nevet szerintem ki is lehetne hagyni.
Theon sértetten feltápászkodott, és leporolta a nadrágját. A nővére tengerészgyalogos volt. Ő halász.  Volt még egy szakajtó testvérük és kétannyi hajójuk, mind a nyílt vízen vagy a víz alatt. Robb igazából a teljes Veszélyes Munkák sorozatot leforgathatta volna egyedül a kilátástalanul diszfunkcionálisnak tűnő, de végtelenül elszánt Greyjoy-famíliáról.
- A Discovery Channel híres a diszkréciójáról – hazudta nagyvonalúan. Asha felhorkantott. Az asztalukhoz egy fekete lány sasszézott, shortban és falatnyi bikinifelsőben, tálcát egyensúlyozva. Robb hálásan felsóhajtott, Theon pedig megragadta a nőt a derekánál fogva, az ölébe húzta és a vállába csókolt.
- Meghoztam az italaitokat – nevetett a lány. Theon nagy műgonddal leemelt egy gyöngyöző nyakú sörösüveget a tálcáról, és nyögve a homlokának szorította.
- Mire mennék nélküled? Hiányozni fogsz, baby.
Robbot hirtelen és teljesen indokolatlanul féltékenység kerítette hatalmába, vagy valami hasonló. Az érzés meglepte és elbizonytalanította. Asha szórakozott megvetéssel figyelte a párost.
- Neked hozhatok valamit?
Eltartott egy darabig, mire Robb rájött, hogy a kérdés neki szólt. Tétován bólintott, aztán megköszörülte a torkát.
- Jegeskávé lesz, barnacukor, tejszínhab. Köszönöm.
A nő bólintott, és felpattant. Távoztában Theon a fenekére vágott, aztán hosszan bámult utána.
- Tökre nem emlékszem a nevére – dünnyögte maga elé -, de asszem megvan a száma.
- Pincérnőkkel kavarsz – sóhajtott Asha lemondóan, aztán Robb felé fordult. – Az öcsém pincérnőkkel kavar.
Robb tehetetlenül vigyorgott.


* * * *


- …valami Rhode Island-i suttyó – panaszkodott Jon -, és még meg is várat minket.
A kikötőben üldögéltek, a bőröndjeik halmán, Robb, Jon és Ygritte. Robb jobb szeretett kis stábbal dolgozni, és Asha többek között azt is kikötötte, hogy nem fog végtelen számú ismeretlent engedni a legsajátabb családi hajójára, akkor sem, ha fizetnek. Robb nem akarta emlékeztetni rá, hogy így is –úgy is fizetnek. Elég sokat. Az ölébe fektetett vázlatfüzetet bámulta, aztán elnézett a mólón a hajnali párában ködlő város felé. Theon a vállán átvetett vászonzsákkal közeledett feléjük, nyomában rózsaszín és kék derengés. Továbbra is napszemüveget viselt.
- Kurvára másnapos vagyok – üvöltötte nekik jó előre, és boldogan meglóbálta a karját. Robb visszaintegetett, Jon csípőre tette a kezét.
- Príma – szűrte a fogai között -, príma.
Theon ledobta a csomagját és belérúgott, aztán a kézfejével megtörölte az orrát és körbenézett.
- Úgy volt, hogy a Krakent kapom – mondta -, de Asha berágott rám a pincérnő miatt, és lepasszolta nekem a Tengeri Szukát. Kisebb, mint amivel dolgozni szoktam, de jó lesz.
- Szóval te vagy a kapitány? – kérdezte Ygritte némileg kétkedve. Theon a homlokára tolta a napszemüvegét, és szélesen vigyorgott.
- Hát hello, szépségem.
- Ez remélem, Jonnak szólt, mert hogy én nem ugrom erre, az biztos.
- Seggfej kapitány – vágott közbe Jon -, a barátnőmmel beszélsz.
- A barátnődnek neve is van – lökte meg Ygritte, és végigmérte Theont. –Ygritte, szia. Be szokott jönni ez a szöveg?
Theon elgondolkozva grimaszolt.
- Igazából mindegy, mit mondok, amíg jól nézek ki, nem?
- Mekkora pöcs… - fogott bele Jon ismét, Theon pedig rábökött.
- Na igen. Az is egy szempont.
- Ygritte a technikusunk – vágott közbe Robb -, Jon az operatőr és a féltestvérem. Ha le akarjuk forgatni ezt az egészet, akkor mindenki fogja be.
A stáb engedelmesen elhallgatott, Theon pedig füttyentett.
- Oké, főnök. Akkor fedélzetre.


* * * * 


Theon hunyorogva félrefordult, a fejét leszegve.
- Asha ki fog csinálni – jelentette ki. Robb ráközelített a kormánykereket markoló inas kezekre.
- Ez nem megy adásba – magyarázta -, ez a saját kamerám. Analóg. Az első kamerám volt.
- Akkor miért filmezel?
- Hogy szokd.
- Kösz, baszd meg.
Összenevettek, röviden és hangtalanul. Theon a lencsébe meredt, aztán elkapta a pillantását.
- Ezt nem szabad, ugye? Mármint hogy tök amatőr.
- Micsoda?
- Belenézni a cuccba. – Theon a kamera felé gesztikulált, aztán szívott egyet az orrán és előre bámult. Robb közelebb lépett hozzá, fél kézzel tartva a kivénhedt felvevőgépet.
- Nézz bele – mondta. Theon engedelmeskedett. A szeme árnyalata pontosan megegyezett a tenger és a horizont bizonytalanul derengő kékjével, a haja pedig a hátuk mögött hagyott homokfödte partokra emlékeztette Robbot. Nem a képeslapok színei voltak ezek, a kék és az aranybarna ideája, hanem valódi, fantasztikus árnyalatok, vízmosta sár és koszos láthatár.
- Tökéletes – motyogta maga elé, aztán feltekintett. – Mondj valamit.
- Mit mondjak?
- A kamerába nézz. Csak úgy mondj valamit.
- Ööö.  – Megköszörülte a torkát. - Szia, anya. Nézd, benne vagyok a tévében!
- Oké. – Robb leengedte a kamerát, és halványan elmosolyodott. – Szerintem rendben leszünk.
- Anya igazából már nem él – vallotta be Theon -, szóval ez egy kicsit parás volt.
- Aha. – Nyelt egyet. - Sajnálom. Mi történt vele?
- Öngyilkos lett. – Hallgattak. – A családomban van egy ilyen tendencia.
Tovább hallgattak. Aztán Theon csettintett a nyelvével, és elengedte a kormánykereket.
- Sört?
- Naná. - Bár nem kívánta, úgy érezte, muszáj elfogadnia. Pár óra alatt többet tudott Theonról, mint illett volna. - Az én apám is meghalt – vallotta be. – Mármint, hogy nekem az apám halt meg.
Theon bólintott, és leguggolt a hűtőládához. Robb a műszerfalnak támaszkodva ismét felemelte a kamerát, és bekapcsolta.
- Gyakran gondolsz a halálra? – kérdezte. Theon pedig elárulta, hogy igen; tehát onnantól fogva barátok voltak. 


* * * * 


Jon felállította a kamerákat, Ygritte a reflektorokat és a mikrofont. Theon jó három percen át röhögött azon, mennyire szőrös:
- Mint valami állat – vigyorgott, ahogy lábujjhegyre állva megkocogtatta. – Ebbe kell majd beszélnem? Esküszöm, vannak, akik ilyeneket sétáltatnak.
Jon fáradtan sóhajtott.
- Nem kell belebeszélned – magyarázta Ygritte -, csak állj oda, ahová Robb mondja, és mi meg felveszünk meg elintézünk mindent.
- Hova álljak?
Robb bizalmatlanul kémlelte a moccanatlan vízfelszínt. A nap fénye megannyi fonálként függött le a felhők közül.
- Oda, ahol ki tudod húzni a hálót.
- Mármint hogy én?
- Ahogy szoktad – bólintott Robb. Theon mosolya egy kicsit mániákusnak tűnt.
- Figyelj – mondta -, általában van még itt velem öt ember, aki segít kihúzni. Szerinted miért ilyen batár nagy ez a hajó? Mert a háló is batár nagy, és tele van mindenféle szarral...
- Asha mondta, hogy a legénység nem akart filmre kerülni, de azt nem mondta, hogy nélkülük nem megy.
- De megy – vágta rá Theon. - Csak segítened kell.
- Mi van?
- Ne mivanozz nekem, jó erőben vagy. Gyere.
Robb segélykérően bámult a stábjára. A stábja egyáltalán nem volt segítőkész.
- Basszus – morogta, és levette az ingét, aztán a pólóját is, és óvatosan a korlátra terítette őket.
- Szóval felvágunk? – vigyorgott Theon, és gátlástalanul végigmérte. Robb vállat vont, aztán megdörgölte a tarkóját.
- Nem akarok egyenes adásban leizzadni.
Theon nem firtatta tovább.
- Menj ahhoz az orsóhoz. Mechanikus. Már befűztem. Bírja a súlyt, csak szépen kell rá kérni. – Megtámasztotta a lábát a mállófehér vaskorláton. Robb utánozta a példáját, és a keze köré csavarta a háló fémhuzalát. A kamera felé fordult.
- Robb Stark vagyok a Veszélyes Munkáktól. Halászunk! – narrálta, aztán vállalhatatlanul káromkodni kezdett, amikor Theon megfeszítette a kötelet; az a húsába vágott, ő megcsúszott, és a csípője döndülve a korlátnak vágódott.
- Húzd, húzd, húzd, húzd! – üvöltött Theon. Jon készített kettejükről pár egészen előnytelen közelit, aztán újra kellett csinálni az egészet, mert a felénél Robb kiejtette a kötelet felhorzsolt kezéből. A sebei parázslottak és lüktettek, de egyáltalán nem tűntek súlyosnak, szóval nem akart panaszkodni miattuk, csak beharapta az ajkait és a farmerébe törölte a tenyerét.
- Halászat – mondta komolyan a kamerába meredve, - extrém sport? Életveszélyes vállalkozás?
- A munkám? – üvöltött be Theon hátulról. Ygritte felröhögött. Robb várt egy kicsit, a hajába túrt, aztán újrakezdte:
- Halászat: extrém sport, vagy életveszélyes vállalkozás? Robb Stark vagyok a Veszélyes Munkáktól, és azért állok a Kraken fedélzetén, hogy megmutassam önöknek, hogyan küzd meg Theon Greyjoy, a hajó kapitánya nap mint nap az elemekkel. Tartsanak velem ööö – basszus. Tartsanak velem. – Két ujját elhúzta a torka előtt, aztán visszafordult a kötélhez.
- Akkor is ilyen vagány bevezetőt mondasz, ha nem cseszed el elsőre? – kérdezte Theon.
- Fogd be.
- A hajó neve Tengeri Szuka.
- Nem mondhatom, hogy „Tengeri Szuka”, ez egy családbarát adó.
- Családbarát a faszom, egész sráckoromban rá maszturbáltam.
- Jézusom, mire, a cápákra? – rökönyödött meg Jon.
- Ne magadból indulj ki, a vörös csaj tetszik az Állítólag…-ból. – Kacsintott. – Velem is kísérletezgethetne. De ha szeretnéd, foghatok neked egy cápát, lehettek kettesben.
- Kikapcsolom a mikrofont – jelentette Ygritte.
- Az egy jó ötlet. Kihúzzuk csöndben, és majd bevágunk valamit utólag. – Robb sóhajtott, aztán újból nekiveselkedett. 



* * * * 


Robb lihegve és izzadtan térdelt a háló fölött. A halak nyirkosan és fulladozva vonaglottak, Theon mezítláb és feltűrt nadrágszárral sétált fölöttük. Jon azt a feladatot kapta, hogy néha loccsantson rájuk egy vödör vizet a kamera mellől. A pocsolyákban szikrázva imbolygott a nap.
- A nagyját vissza kell dobnom – magyarázta Theon. – Kifogni még könnyű őket a gépi orsóval, két ember elég, de szétválogatni, szétválogatni szar.
Robb az orrára szorított tenyérrel bólogatott. A szag szinte elviselhetetlen volt. Theon felemelt egy angolnát, ami vadul tekergőzött a kezében, aztán a karjára csavarodott.
- Ebből ötvenet is kifoghatok naponta, ha elérik a hat inchet. Ez megvan vagy kilenc, de gyakorlatilag értéktelen. Ezt halássza mindenki. Nem tudom eladni. Ugyanez megy a foltos tőkehalra. Kurva ronda, és korlátlanul lehet fogni. És segghülye, és mindig beleúszik a hálóba, de az összes. És akkor visszadobom, és egy hét múlva kifogom megint mindegyik rohadékot, ugyanezeket a rohadékokat. – Vádlóan rábökött egy különösen visszataszító példányra, ami úgy festett, mint egy haldokló palacsinta. – Téged már vagy tizedszerre látlak, köcsög.
Robb egyre biztosabb volt benne, hogy az egész epizódot utólag kell majd narrálnia. Greyjoy kapitány tévedhetetlen tudással szortírozza portékáját… az a rémálom, amit a kezében tart, azt mondja, a szürke morgóhal… ebből csak egyet foghat naponta, ha eléri a tizenhat inchet…
- De ez simán megvan tizennyolc inch – vigyorgott Theon, és a combjára csapta, hogy megmutassa a méretet. – Erre külön rendeléseket kapok éttermektől. És akkor aki többet fizet, annak oda is viszem. Bármire hajlandóak a kurvák, amióta betiltották a hering-halászatot, tonhalra is csak nekem van engedélyem a környéken.
Robb némileg riadtan fedezte fel, hogy pontosan megjegyezte az elmondott adatokat: a hering tilos, a tonhalat Theonnak szabad.
- Na ez, hát ez tart életben! – Az arcán vad, felszabadult, mámoros öröm, ahogy büszkén felém lóbál egy újabb szörnyeteget. Akkora, mint a felsőtestem, tüskés, nyálkás, és kedves természetrajongók: ennél visszataszítóbb teremtményt én még… - A címerállatunk. Fekete tengeri sügér. Jókor jöttetek. Júni tizenöttől augusztus végéig csak hármat lehet fogni naponta, ha elérik a tizenhárom inchet; az őszi szezonban gyakoribb, de december végétől július elejéig tilos. Szóval most az összes megrendelőm ilyet akar, és meg is van a három, ahogy nézem. –Tele szívvel Robbra mosolygott. – Szerencsét hozol.
Robb a képzeletében megállította a felvételt. A tévéképernyőn Theon hosszan kitartott, hálás mosolya.


* * * *


Hihetetlen izommunka és akaraterő kellett ahhoz, hogy a hálókabintól elnavigáljon a fürdőkabinhoz. Bár Theon esküdött rá, hogy a hajó áll, a víz pedig tükörsima, a padló valahogy képtelen volt egy helyben maradni, és Robb terpeszben kacsázva vonszolta magát egy nevetséges zuhanyig: a víz épp csak csurgott a zuhanyrózsából, és enyhén sós volt, a csap használatához pedig egy pedált kellett nyomni. Robb valahogy visszanavigált az ágyához: szeretett volna olyan könnyedén és magabiztosan vonulni a fedélzeten, mint Theon, de megvolt a sejtése, hogy erre feltehetőleg születni kell.
A Tengeri Szukát csak két korcs hálókabinnal szerelték fel, ami azt jelentette, hogy Robb és Theon egy emeleteságyon osztoztak. Robbnak semmi kedve nem volt megmászni a fémlétrát, szóval ahogy volt, alsónadrágban és pólóban lehuppant Theon mellé az alsó szintre. Theon átnyújtott neki egy üveg Tennessee-i whiskey-t. Egy darabig csak csöndben iddogáltak: az italnak éles szaga és éles íze volt, kellemesen kimart Robb-ból minden elcsigázott fáradalmat. Kényelmesen hátradőlt, és lehunyta a szemét.
- Hogyan tovább? – kérdezte Theon.
- A reggel még forgatunk…
- Azt tudom.
- Aztán én elmegyek ööö, gyöngyhalászokat filmezni. Ez egy tengeres epizód lesz. Most újítottak meg egy második évadra, és ezzel kezdek. Akartam bele haditengerészetet, de nem kaptam engedélyt. Szóval a gyöngyhalászok után egy cápaketreces fickó jön, meg egy havernője, akinek a cápa leharapta a karját. A fickónak.
- Asha sem vállalta a haditengerészes dolgot?
- Nem. Azért kerestem fel eredetileg őt. Aztán említette, hogy a család többi része halászik.
- Legalább nem aratunk – dünnyögte Theon. Robb értetlenül grimaszolt.
- Tessék?
- Ez egy ilyen családi dolog. Mondás, nem tudom. Hogy nem aratunk. Mert régen földművesek voltunk, úgy jöttünk ide Írországból. És azóta mindegy, mit csinálunk, ha nem a földet túrjuk, akkor nyert ügyünk van. Érted. – Elfojtott egy ásítást a kézfejével, aztán azt kérdezte: - Neked honnan jött a televíziós balhé?
- Hosszú történet. Elsőnek apám nyomdokaiba akartam lépni, de aztán… aztán csak csinálnom kellett valamit.
- Szerintem jól csinálod. Mármint tudod irányítani az embereket. Megvan hozzá a személyiséged is, a médiához meg ezekhez.
Robb elárnyékolta a szemét a tenyerével, és felhunyorgott Theonra.
- Te láttad a műsoromat korábban?
- Naná. Tudod, nagyon élvezem a Discovery műsorait.
- Aha. – Egy pillanatra elgondolkozott, aztán leesett neki. – Na várj, mármint hogy te…?
Theon vállat vont, és az éjjelilámpa kábelével babrált. 
- De néha néztem is.
- Miért nem fizetsz elő simán egy erotikus csatorn… Te most csak szivatsz. – Húzott egyet a whiskeyből. – Bedőltem, mindegy. Amúgy mindennel flörtölsz, ami két lábon jár?
- Struccokkal nem. – Robb nevetett, de Theon hirtelen komolysággal folytatta: - Csak olyannal kezdek ki, aki tetszik. Jó, van, akivel poénból, de amúgy csak olyannal, aki tetszik, és te meg tényleg úgy nézel ki, mint az emberek a tévében. Tökéletes fogak, meg nem tudom, az arcod. És tudsz parancsolgatni.
- A legtöbben ezért utálnak.
- Én nem utállak. – Theon egy kattintással lekapcsolta a lámpát. Narancssárga pontok szikráztak fel Robb szeme előtt, és hirtelen nagyon tisztán hallotta a saját légzését, ahogy kiengedte a levegőt. A matrac besüppedt mellette. Mozdulatlanul feküdt. Úgy érezte, mondania kéne valamit, de nem igazán tudta, mit; a félbeszakadt és félálomban elmotyogott társalgás még ott függött a levegőben, a nyelve alatt érezte a hangokat és újra és újra elismételt magában pár mondatot, ahogy Theon közelebb férkőzött hozzá, lassan és óvatosan. Olcsó hotelszappan-szaga volt, és a testéből hihetetlen hő sugárzott. Robb lassan az oldalára hengeredett, hogy helyet hagyjon neki, a fal felé fordult, és visszatartott lélegzettel figyelte a tengeri hold semleges derengésén az acélon. Theon a csípőjére markolva közel húzta magához, és érdes tenyerét becsúsztatta az alsónadrág anyaga alá. Robb lehunyta a szemét. Vállai ellazultak. Theon mozgatni kezdte a kezét, Robb lustán körözött hozzá a csípőjével, a fejét lassan hátrahajtotta. Hallotta, hogy Theon mennyire zihál, és érezte, mennyire hevesen ver a szíve. Kinyúlt, és bal kézzel a falba öklözött. Az durván megdöndült.
- Hangszigetelt? – suttogta.
Theon keze abbahagyta a mozgást.
- Az.
- Akarom hallani, ahogy üvöltesz alattam – jelentette ki. Theon nagyot nyelt, aztán elhúzódott és a hátára hengeredett. Robb fölé mászott, és előre görnyedt: az emeleteságy gerendái a gerincének feszültek. 


* * * *


Másnap reggel a fürdőkabinban Robb előkészítette a kézikameráját, és alsónadrágban a tükör elé állt. A lencsén keresztül nézte magát. Úgy gondolta, valahogy máshogy kéne kinéznie, és valahogy máshogy kéne éreznie magát: szégyenkezni, vadul örülni. Szélsőségeket akart és torzulást, de egyszerűen csak boldog volt, kócos és fáradt.
Visszament a hálórészlegbe, és levideózta, ahogy Theon alszik. Nem volt éppen egy csendélet: Theon arccal előre hevert a párnában és rettenetesen horkolt, de Robb mégis szélesen vigyorgott mindvégig, és a kezében remegett a kamera. Törökülésben ült a talpalatnyi földön az ágy előtt, amíg már csak egy perc volt hátra a szalagon. 


* * * *


Az utolsó felvételen Robb a korláthoz állította Theont, és olyan szögben rögzítette, hogy csak a tenger látszódjon a háttérben, és az ég, és Theon: és egyik sem mozdult, és mindegyik hallgatott.


* * * * 


Jon és Ygritte kihajították a táskákat a kikötő mólójára. Robb azt mondta, a kabinjában felejtett valamit. Már egyenes háttal tudott végigmenni a fedélzeten. Theon a taton várt rá. Éppen csak virradt megint, és a szeme megint az a tökéletes árnyalatú kék volt, mint a tenger és mint a láthatár valójában. Robb előhúzott egy alkoholos filcet a farzsebéből, és felírta a telefonszámát Theon karjára.
- Így legalább három napig nem henteregsz mással – mondta neki -, annyi idő alatt pedig pont elunod magad, és felhívsz.
Theon felemelte a karját, és végignézett a tökéletesen kalligrafált számokon.
- Nem leszek telefonközelben. De egy hét múlva felhívlak. Hétfőn.
Robb figyelmeztetően feltartotta a filctollat.
- Ez nagyon vastag, de nem eléggé. És ha át mersz vágni, akkor az egészet fel kell nyomnod a seggedbe, és be kell érned annyival.
Theon elvette tőle, leharapta a kupakot, és felírta a számát Robb karjára.
- Ha nem hívlak, hívj te. És ha nem forgathatsz ilyen karral, gyere velem. Polipot fogunk.
Robb szótlanul legyűrte az ingujját, aztán szembefordult Theonnal. A szemébe sütött a virradó nap, és hunyorgott.
- Úsztál már bálnával?
- Mi? Nem. Miért?
- Ha visszajöttem, majd úszhatnánk bálnával. Még sosem láttam élőben. Szeretek búvárkodni. Szia, Theon.
- Szia, Robb.
Kezet fogtak. Theon már ott tudta, hogy legközelebb majd megcsókolja. 


* * * * 


Theon még aznap este begépelte a számot a karjáról a telefonkönyvébe, és lementette Robb nevére. Egy hét múlva, hétfőn, felhívta, de csak kicsöngött, aztán bontott a vonal. És ez így ment egész nap. Végül nem beszéltek.
Theon egyszerre volt ideges és végtelenül nyugodt. Becsapva érezte magát, totál idiótának, és mégis a meggyőződése volt, hogy ő rontott el valamit, hogy Robb majd később fel fogja hívni. De Robb nem kereste többé.
Elkezdte a műsorújságot nézni. Utálta magát miatta, de egyre kereste a Veszélyes Munkák adásait: viszont a második évadról nem volt semmi hír, a honlapon sem.
Egy hónap eltelt, közben kétszer volt a tengeren. Amikor hazaért, rögtön hívta a számot, és végül egy géphang közölte vele, hogy előfizető nem kapcsolható.
Ott ült az apartmanjában, az íróasztal előtt, amin halmokban álltak a ruhák, az ölében a tenyérmeleg telefon, és csak bámult maga elé. Aztán felcsapta a laptopja fedelét, és megint rákeresett a Discoveryre; és nagyon nehezen talált valami kapcsolattartási számot, amit egy ceruzával gyorsan lefirkantott a múlthavi vízszámla hátoldalára, és megfogadta, hogy másnap az első dolga lesz felhívni őket, és majd Robb Starkot kéri a telefonhoz, ha egyáltalán lehet olyat csinálni.  


* * * * 


Semmit nem tudott Robbról. Nem tudott róla információkat. Nem tudta, mi a kedvenc könyve vagy filmje, mit szeret enni, mit csinál a szabadidejében, vagy hogy melyik színt szereti a legjobban. Később egyedül ez az információ tűnt fontosnak; létfontosságúnak; mégis, ahogy másnap reggel, miután gondosan és kényszeredetten befejezte a reggelijét, és zokniban és alsónadrágban ült az asztalnál, amíg várta, hogy tele legyen a kád, csak arra gondolt, hogy mindezekkel tisztában kéne lennie: az adatokkal. És még azt sem tudta, hány éves vagy hová valósi. De tudta, hogy csak egy hónapja rá gondol, szóval leütötte a rohadt hívásgombot.
Újabb és újabb diszpécserek újabb és újabb gombokhoz irányították. Végül kikötött egy negyvenes, élénk női hangnál.
- Robb Starkot szeretném elérni – mondta. – Tudom, hogy nem kérhetek ki személyes adatokat, csak… - A hajába markolt és felkönyökölt. Kis híján belekönyökölt a müzlistáljába. – A Veszélyes Munkák második évadát forgatta velem, egy ööö, hajóskapitány vagyok, halász, és úgy volt, hogy kiküldi az anyagot, ha ööö, ha meglesz a felvétel. – A vonal végén csend volt. – Hallo?
- A Veszélyes Munkák második évadát törölték – hadarta a nő.
- Mi van?
- Nincs második évad. Levették a műsorról.
- Hogyhogy?
És akkor, több mérföldnyi távolságból azt mondta egy közönyös hang:
- Mert meghalt a műsorvezető.
Theon nem fogta fel.
- Tessék?
- Robb Stark. Meghalt forgatás közben.
- Forgatás közben?
Az abroszba markolt. Hallotta magát, ahogy megkérdezi, hogyan, de valójában nem érdekelte: tudta, hogy ez egy másik Robb Stark, egy másik Veszélyes Munkák, egy másik Discovery Channel – rossz számra kapcsolták, téves a hívás és tévedés az egész.
Hallotta a saját légzését a kagylóban, és hisztérikus volt. A bojler zúgott.
A hang a következő dolgokat állította: Robb a gyöngyhalászokkal forgatott. A reggel végzett pár próbafelvételt. Vízbefulladt.
Theon pontosan tudta, mi történt: Robb a gyöngyhalászokkal forgatott, és Ygritte-el és Jonnal. Balzsamosan meleg reggel volt, pára lebegett a mediterrán tenger felett. Robbnál volt egy vízhatlan kamera, amivel szeretett volna rögzíteni egy pillanatot: a csobbanást talán, ahogy a halászok a vízbe vetődnek és felszöknek a habok. Elpróbálta párszor, védőfelszerelés nélkül, ruhástul. Akkor látott meg valamit. Theon sokáig nem jött rá, mit: a víznek mélynek kellett lennie, a roppant hajó árnyékába bukva a tenger semmije felett. Csak később vált a meggyőződősévé, hogy amit Robb látott, az a kék tökéletes árnyalata volt: a kedvenc színe, ahogy hajnalodik a víz és az ég. Föl akarta venni a kamerára. Leúszott. Az árnyékban volt a legtökéletesebb. A lencsét figyelte csak, az összefüggő és áthatolhatatlan kékséget, ami az üvegen át feszült előtte. Csak onnan vette észre, hogy fuldoklik, hogy buborékok szálltak fel, egyre több és több, az ő levegője. Fel akart úszni a felszínre, de a hajótest ott volt fölötte. Elveszítette az irányérzékét. Oldalra kellett volna löknie magát, de ő pánikban egyre csak előre és előre úszott, még mindig, egyre markolva a kamerát, és a gyöngyhalászok hajója óriás fémárnyékként feszült felette, egy iszonyú koporsófedél volt, ami rázárult és megfojtotta. Ha a felvétel még forgott, úgy hát a tökéletes kék felhabzik rajta, majd szétfoszlik és elsötétül.
Theon tudta, mi történt, de nem hitte el. Letette a telefont, a fürdőszobába ment és a kádhoz sétált. A víz túlfolyt a peremen. Elzárta a csapot. A földre hajigált pár törülközőt, majd a ruháit is. Befeküdt a kádba, hátrahajolt, és a víz alatt kinyitotta a szemét. Kiengedte az összes levegőjét. Nézte, hogyan szállnak fel a buborékok. Aztán felült, és kihúzta a dugót. Mozdulatlanul ült ott és meztelenül, amíg fázni és vacogni nem kezdett. 


* * * * 


Robb napok óta halott volt, amikor először felhívta. 


* * * * 


Robb napok óta halott volt. 


* * * * 


Theon tengerre szállt megint. Egyre nézte a tengert.
EMBER A VÍZBEN!
Meglátná, és ordítana.
EMBER A VÍZBEN!
Mindenki leugrana a fedélzetről. Leugrana Jon, és Ygritte, és a gyöngyhalászok: és ott lenne ő is, ő is ugrana, és ő úszna a leggyorsabban.
Elképzelte, hogy a kabinban ülnek este, a gyöngyhalászhajó kabinjában.
- Nem fogunk (már) bálnákkal úszni – mondaná Robbnak. – (Soha többé.)
Kihúzná a vízből. A partig vonszolná a karjai közt.
Hazatért megint. A ház megint üres volt. Bekapcsolta a tévét. A Discovery Channel, és a CNN, és az összes rohadt adó, mint a háromszázharminc, amin újra és újra keresztülkapcsolgatott, úgy tett, mintha nem történt volna semmi. Mintha Robb még csak nem is létezett volna. 


* * * *


S.O.S.


* * * *


A hétvégére egyszer átment Ashához. Órákon át beszélgettek, és a nővére még csak nem is gyanított semmit. Letett elé egy üveg sört, aztán elécsúsztatott egy csomagot.
- Ez neked jött, de valamiért csak az én címemet tudták.
Theon feltépte a doboz tetejét, és kiszórta a tartalmát. Rengeteg hungarocellgolyó gurult elő, és Asha káromkodott. Aztán kiesett egy DVD és egy kazetta.
- Na, a Veszélyes Munkás srác végre megküldte az anyagot?
Theon az ölében tartotta a kibelezett dobozt, bámulta a DVD-t és a kazettát a reggelizőasztalon szétgördült hungarocellgolyók között, és akkor kezdett el zokogni. Rázkódó vállakkal, torokból, tüdőből sírt, a térdei remegtek, és remegett az ölében a doboz.
Lehet, hogy Robb küldte. Küldhette volna Robb is, lehetett volna ez egy kibaszott tiszteletpéldány, postai meglepetés, mellette valami barom üzenet; és az este csöngött volna a telefonja, Robb az: „Megkaptad?”; és megbeszélik, hogy a premiert majd együtt nézik, szóval Robb átjön hozzá, és leülnek a házimozirendszer elé, ami valamikor még jó beruházásnak tűnt, és halat esznek és csak nézik a kurva tévét.
- Theon, basszus, mi van? Mi az? Mi a baj?
Theon vett egy nagy levegőt.
Robb Stark meghalt.
Csak ki kéne mondania.
A srác a Discovery-től meghalt. A mindene volt ez a műsor, és még csak le sem adták. Soha nem adták le, baszd meg.
Nem tudott megszólalni. Próbálkozott, de nem jött ki hang. Asha megkerülte az asztalt, elé állt és átölelte; ő még mindig ült, az egész elképesztően béna volt, de nem tudta abbahagyni a sírást.
- Rendben van – mondta Asha. – Jól van. Minden oké.
- Vízbefulladt.
Theon gyűlölte magát abban a pillanatban. Valamiért azt hitte, Asha ki fogja nevetni. Hozzá akarta tenni: Tudott úszni. Nem tehetett róla. Nem figyelt. Fölötte volt a hajó. Mint amikor jég záródik föléd. Nem tehetsz róla, érted?
De Asha nem nevetett. Csendben ölelte magához. 


* * * *


Theon másnap ismét kihajózott. Nem tudta, ki küldte a DVD-t. Talán a Discovery. Talán Jon. Talán még Robb adta fel a halála előtt. 


* * * * 


Elképzelte, mi történne, ha Asha megkérdezné, ha valaki megkérdezné, szerette-e Robbot.
- Szeretted?
És azt válaszolná:
- Nyári szerelem volt.
És a nyár azóta tart. 


* * * *


A DVD-n a műsor volt. Ugyanazok a jelenetek, újra és újra, ahogy elpróbálják, és a teli halászháló, és Theon, ahogy a feltűrt nadrágjában sétál a vergődő halak között, amik aztán mind megfulladtak.
A kazettán a kézikamera felvételei voltak. A legelső felvételen magát látta, a szemeit szuperplánban, aztán a tengert és az égboltot; és a legutolsó felvételen is ez a szín derengett; és ez volt a tökéletes kék. 



* * * * 


Az emlékeiben Robb élt. Nevetett, és egy csomó mindent elrontott. Húsmelegen borult fölé, benne mozgott, érezte az illatát, egy emeleteságyon keféltek, olcsó whiskeytől és álomtól bódultan, mint két kamasz.
A jelen Robbja sápadt habokon sodródott, lélegzet nélkül, bágyadtan lebegett, és mindig őt kereste a tekintetével.  Elmúltak a hónapok és elmúlt a fájdalom is, és végül nem maradt más, csak a szokások: ahogy a tengert kutatta a tekintete.
- Robb? – suttogta. – Hé, Robb, itt vagy?
Egy álmában egyszer a holtteste a hálójába akadt; és ő iszonyodott és boldog volt, a legboldogabb ember a világon. 


* * * *


Egy év telt el.
Már nem gondolt rá minden nap. Volt úgy, hogy hetekig eszébe sem jutott. A tenger megint tenger volt: csak tenger, nem hullámsír, nem emlékek szökőárja.
Nem játszotta már le a felvételeket újra és újra.
Nem emlékezett a hangjára: hogy milyen volt, amikor nem torzított rajta a mikrofon, és már nem látta őt semmiféle természetes szögből, csak premierplánban meg kistotálban, ahogy lefilmezték és ahogy elképzelte magának.
És talán szerette. Talán még mindig szerette, de nem volt biztos ebben; talán örökre szerelmes lesz belé, ugyanezzel az értelmetlen és komolytalan, hülye kis rajongással fogja imádni, ami valószínűleg mindig is teljesen alaptalan volt, és elmúlt volna pár hét alatt. Talán, talán.
Ki fog járni a tengerre. Halászik majd. Hazajár majd. Fölhoz valakit. Egyszer valaki majd lehet, hogy marad. És családjuk lesz. Mindez lehetséges.
Fogott egy filcet, csak egy gyerekeknek való, lila Stabilo tollat, amit Asha cuccai közt talált, és a karjára fölrajzolt egy bálnát. Mesebálnát, egy vigyorgó, nagy halat gombszemekkel, ami spricceli ki a vizet és hasítja a cakkos hullámokat: és amikor ez ott volt a karján, úszni ment. Begyalogolt a tengerbe, felnyitotta a szemét, és figyelte, hogyan száll el az összes de összes buborék. 



24 megjegyzés:

Lianne H. írta...

Ott kezdeném, hogy sosem olvastam még modern Trónok Harca ficet, sem Theon/Robbot, oké, igazából semmilyen Trónok Harca ficet nem olvastam, mert amolyan alapelvem volt – hát ja, volt… - hogy márpedig nem olvasok ebben a fandomban, mert magamat ismerve utána nem fogom tudni úgy olvasni a könyvet, hogy ne jusson eszembe egy-egy fic. (Ami amúgy persze nem rossz, csak magamat idegesítem vele, hogy mindenkit nekiállok shippelni olvasás közben.)
Aztán amikor megláttam, hogy új fic van a blogodon, „csak úgy mert miért ne” alapon rápillantottam a bevezetőre, és egyszerűen képtelen voltam nem rávetni magam a szövegre, hogy mi a csuda lesz ebből a filmes-halász párosból… Hát az lett belőle, hogy a végére rendesen könnybe lábadt a szemem!

Raistlin írta...

Abszolút megértem a viszolygást - a fanfiction, sőt, a fandom maga annyi mindent hozzáad az eredeti munkához, hogy azzal már elvesz belőle: többet nem lehet önmagában, tisztán látni a munkát, mert hozzávegyül a rengeteg olvasmányélmény, meta, fanart, vita, videó, blogbejegyzés... bevallom őszintén, Theonékról olvasni én is ritkán szoktam. De írni... írni... sejj. Nagyon megkönnyebbültem és nagyon örülök, hogy az első olvasmányélményed a fandomban nem ért sokként, sőt, még tetszett is! ;u; Velük (viszonylag) sok hasonló munkám van, szóval ha úgy érzed, az AU megfér a GRRM-kánon mellett, akkor sok szeretettel ajánlom őket! ^^

Sophie írta...

Ez...ez, nemtudom. Nem bírtam komment nélkül hagyni, még akkor sem , ha nem vagyok képes legépelni egy épkézláb véleményt. Imádtam, minden egyes szavát. Ekkora hangulatváltozást beleszőni egy ilyen történetbe. Hát nem tudok mit mondani. Mosolyogva kezdtem el olvadni, mert ez az a páros, amit sokkal jobban szeretek AU-ban (ez hogy kell rendesen mondani???), mint simán.

Elkalandoztam. Amikor elkezdtem olvasni a ficcet, mosolyogtam, néhol majdnem felnevettem, az egész olyan könnyed, barátságos, aranyos volt. DE aztán. Amikor Theon felhívta Robbot, reménykedtem, hogy valami kis dolog lesz, vagy csak szívatni akarja kicsit, hogy nem veszi fel a telefont. Sajnos nem. (Máskor jobban elolvasom a leírást).
A végén annyira szomorú lett az egész, ami nem is baj, de amikor már az ötödik bekezdés tépi darabokra a szívem... hogy lehetsz ilyen zseni?
Még sok ilyet, kérlek!
Puszi: Sophie
P.S: Bocsi az össze-vissza kommentért, de gy ilyen után, ennyire voltam képes.

Raistlin írta...

Sophie, Istenem, annyira köszönöm ;u; Nagyon (nagyon) [nagyon] szeretek a hangulatokkal játszani, és bevallom, rettenetesen izgultam-e, hogy itt sikerülni fog-e szépen átvezetnem, hiszen ezen áll vagy bukik az egész fic. Imádok AUkat írni róluk, és szerencsére Meri mindig ellát pár alapötlettel - a következő, ígérem, vidám lesz... végig. Szeretném már boldognak látni őket, mert megérdemlik.
[És most én is nagyon boldog vagyok a kommenttől, szóval köszönömköszönöm]

Névtelen írta...

Hát ez meg mi volt? ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

az egészet imádom, a végén olyan szomorú lettem, hogy legszívesebbet én is úsznék egyet a bálnákkal....

Ha lehet, legközelebb valami vidámabbat, mert szegények mindig megszívják
nagyon köszönöm ezt az élményt

várjuk a következőt

Tündi


D.L.L. írta...

Figyelem, nagyonfurakomment a láthatáron!
Megörültem ennek a novellának, mondván, hogy nem vagyok jártas a fandomban, de ha AU akkor úgyis mindegy (bár így biztosan nem értettem egy csomó utalást, de azt úgyse tudom meg soha) és végre hozzá tudok szólni. De nem találok szavakat.
A tragikusan romantikus énem pisis kora óta ezt az élményt keresi minden ilyen témájú írásban, és nagyon ritkán találja meg. Az apró szerethető dolgokat egy abszolút tökéletlen emberben, azt a pillanatot, mikor az író elhiteti veled, hogy létezik szerelem első látásra, és azt amikor elhiteti, hogy létezik örök szerelem, és még bele is lehet halni. Ha egy átlagos napon az utcán sétálva eszembe jut, nem hiszem el. Ha egy átlagosan megírt novellában/könyvben olvasom, nem hiszem el. Ha ilyen egyszerűen, teljes őszinteséggel, és a szívét-lelkét beleadva tálalja valaki - na, akkor elhiszem! És neked tökéletesen elhittem, teljes mértékben átéreztem minden mozzanatot, és levizualizáltam az egészet, szinte láttam a kék eget, a tengert, ahogy gyűlnek, gyűlnek a viharfelhők, és egyszercsak kitör a vihar, lecsap a villám, és mikor elcsendesül, a tenger kidobja a hullákat a partra. Pontosan így ment végig a történet és hát... Egyszerre gyönyörű volt és halálos. Mint a vihar a tengeren.
Mondtam, hogy fura lesz -.-

Luca írta...

Ó, te jó ég. *zokogva ölel magához egy plüssdelfint- még illik is a fichez*
Én annyira elhittem, hogy végre kap ez a két szerencsétlen egy happy endet tőled, aztán Robb nem vette fel a telefont, és onnantól csak sejtéseim vannak a történetről, mert nem láttam rendesen a könnyeimen át. És a legszörnyűbb, hogy amúgy elmúlt volna pár hét alatt, az ilyen szerelmek általában elmúlnak pár hét alatt... és mégis, talán ez pont nem múlt volna el és olyan dühítő, hogy csak arra tudok gondolni, "mi lett volna, ha..."

Amúgy azt a sok halat meg engedélyt mind kigugliztad? *-* Elismerésem.

Raistlin írta...

TÜNDI, a következő vidám lesz, de nagyon. Esküszöm. Tényleg. És fejben már meg is van, csak időben neki kéne ülni, mert jó hosszú lesz - de úgy istenigazában hepiend!Throbbal, sőt, ha már ott vagyok, vinnék bele egy tündéri Renly/Loras szálat is - majd meglátjuk, hogy alakul, remélem, szeretni fogjátok ;u;
u.i.: gyönyörű neved van!


M.L.L., óvatosan, mert ma pont ingerem volt egy metát írni arról non-fandomereknek és mindenkinek széles e világon meg a GOT-rajongóknak is, hogy miért tökéletes ship a Theon/Robb :'D Ehelyett, ha akarod, ha nem, megkapod a kedvenc, közérthető és javarészt spoilermentes jelenetemet hálám zálogaként és szent mindenkinézzeeztasoorzatot misszióm keretében, ahol Theon (szőkés íjászsrác) és Robb (a barnahajú) Robb öccsét babysittelik, de valami bitangrosszul: http://youtu.be/sWYuj9JhW_Q
Az ő párosuk (AU vagy kánon vagy bármi) az a páros, amit tényleg... el lehet hinni, annak ellenére, hogy nem szigorúan véve kánon. A kapcsolatuk elképesztően komplex és dinamikus, és zsigerien reális - az egész GOT-szériának az a kulcsa, hogy hiába játszódik egy képzelt világ régmúltjában, annyira emberi, annyira hiteles, hogy néha valóságosabbnak tűnik a saját életednél. És bár nem vagyok egy George R.R Martin, a ficeimben is arra törekszem (próbálkozni lehet, no) hogy ezt az érzetet adjam vissza. Nagyon-nagyon örülök, ha úgy érzed, a Hullámok állandósága elérte ezt a célt *u*


LUCA *ölel* Nagyon szépen köszönöm! A dal adott volt a comissionhöz, és így adott volt a tragédia is. A hullámok állandóak, és bárhogy változtatod a történetet, a kegyetlen tenger megmarad és elnyel mindent; Theon valójában Robb emlékébe szeretett bele tényleg, és boldogok lehettek volna talán, de... és FAKK MY LIFE LEGKÖZELEBB TÉNYLEG FLUFFOT ÍROK *felgyújtja az analízisét és kihajítja az ablakon* Oké, a következő fic már egy őrült roadtrip lesz velük keresztül Amerikán, lassan egy éve gebedek az ország kultúrföldrajza fölött, hogy meg tudjam írni, és nem lesz szomorú. Ráadásul segített abban, hogy már tudtam, hogy Maine és Rhode Island környéke a horgász/halászparadicsom, tehát ennek a ficnek egyszerűen azt választottam a helyszínéül, és akkor már nem volt más dolgom, mint (hajnal kettőkor) kikeresni a környékre vonatkozó rendszabályozásokat. Bevallom, a legtöbbet a halnevek fordításával szívtam, mert sem a szótáram, sem a wikipédia, sem a google nem segített, szóval végül a latin neveik alapján kellett megtalálnom őket, pedig konkrétan öt sor az egész ficből, én meg vagy negyed órát görcsöltem afelett.

Ashtray_heart írta...

Perceken keresztül ültem a kommentbox felett, hogy épkézláb mondatokat tákoljak össze a szívből jövő "NOPENOPENOPE""A SZÍVEM""LEAVEMEALONE" jellegű tőmondatok helyett, de azok fejezik ki legjobban, amit olvasás után éreztem, úgyhogy...NOPENOPENOPE ;___;

Az indítás alapján valahogy azt hittem, hogy ez egy vidám, könnyedebb írás lesz. Az a fajta, amit az ember legszívesebben magához ölelgetne, mert vicces, puha és cuki, és rosszabb napokon vissza-visszatér hozzá. Az írásaidat ismerve sejthettem volna, hogy nem így lesz, mégis nagyon rosszul érintett a vége. Throbbékat shippelni tényleg a lelki mazochizmus legteteje.

Nagyon-nagyon jól működik az AU. Ezekkel a történeteknél általában úgy vagyok, hogy elolvasom az ismertetőt, és elsőre baromira nem tudom elképzelni, hogy ez jó lesz (a Revü a kegyetlenséghez-el is így indítottam), aztán egy-két bekezdés után kiderül, hogy hé, ez nem csak hogy funkcionál,de él és lélegzik és minden.

"Nem a képeslapok színei voltak ezek, a kék és az aranybarna ideája, hanem valódi, fantasztikus árnyalatok, vízmosta sár és koszos láthatár." - ez a kedvenc mondatom, mert bennem is pontosan ilyen kép él Theonról. :))

Szóval nagyon tetszett. Ha ebből nem derült volna ki.

Raistlin írta...

Ma jelent meg a Placebo új albuma és kommentet kapok tőled, csodás ;u; Nagyon-nagyon szépen köszönöm - fülig ér a vigyorom [ami nem szép dolog tőlem, tekintve, hogy írtad, hogy megrázott a történet, de na]. Az AU-feldobás Meri ötlete volt, angstoltunk a buszon Throbbékon, aztán betette a fülesét, meghallgatta ezt a számot, és azt mondta: "Erre azt képzelem el, hogy Robb filmes, Theon pedig tengerész; egymásba szeretnek, de Robb meghal, és a kamera utána csak a mozdulatlan vízfelszínt mutatja." Mondtam neki, hogy megírom, a jótét lélek beletörődött. Tetszett a felvetés, mert elsőnek egyáltalán nem tudtam elképzelni, azután sem, hogy meghallgattam a számot, és tudtam, hogyha magammal sikerül elhitetnem, akkor sikerül majd elhitetnem az olvasókkal is; mert én is az olyan történeteknek szeretek nekiülni és azokat szeretem meg igazán, amik elsőnek nevetségesnek tűnnek: ha az írónak olyan meggyőző ereje van, hogy el tudja hitetni, hogy Robb Stark fényképész, Dean Winchester sztriptíztáncos vagy Will Graham óvóbácsi, akkor azt hiszem, az egész történetet el tudom hinni neki, és ez számít; és nagyon-nagyon boldog vagyok, amiért az én mesémet te el tudtad hinni nekem ;u; Köszönöm!

Letti írta...

Nem rég ugrottam neki megint a Trónok harcának (valamikor régebben már neki álltam, de valahogy akkor nem talált be, most viszont totál rákattantam), és bár én valahogy abszolút nem tudom átérezni a Robb/Theon dolgot, neked valahogy mégis elhittem, mert ez egy szépségesen szívszaggató történet.

Raistlin írta...

I'll go down with this ship... az óceán aljára, ahol rommá porlad. *szipog* Nagyon örülök, hogy tetszett, és köszönöm a kommentet!

Ashtray_heart írta...

( OFF! Ne haragudj~, de ha már felhoztad, muszáj megkérdeznem: hogy tetszenek az új számok (mármint ööö az a kettő ami elérhető)? A kommenteket olvasgatva nekem úgy tűnt, sokan csalódtak, mert h "már csak megszokásból csinálják" meg "ez már nem nem a régi Placebo". De ez így szerintem hülyeség. Nyilvánvaló, h ez már nem az az élethelyzet, amelyben mondjuk a Song to Say Goodbye született... )

Visszatérve a történethez - mondtam már hogy a mellékszereplők is zseniálisak? Ebből a pár szóból remekül kijöttek a karakterek. "Príma":D:D:D Köszönöm az élményt. :)))

p.s.: Arra gondoltam, hogy majd készítenék neked egy rajzot Throbbékról, mert bazirégóta olvasom és szeretem az írásaidat, sokat jelentenek nekem, és szeretném valahogy megköszönni, hogy vannak. Ha már kritikát szökőévente írok... De csak ha nem vennéd tolakodásnak. :>




Raistlin írta...

Nekem nagyon tetszik az, amennyit a Loud like Love-ból idáig hallottam: Brian mondta, hogy egy életvidám albumot akartak, amilyen a Placebo régen volt, hogy egy pozitívabb üzenetet küldjön a rajongóinak, mint a Meds; de persze, a Meds miatt lettek híresek igazán, szóval a fanok többsége nyílván az ottani, érvagdosós számokkal azonosítja őket, annak ellenére, hogy a banda eredetileg nem olyan volt. Meg tudom érteni őket is, de személy szerint 1, örülök, hogy a banda élete rendbejött, és már vidámabb számokat írnak 2, ha a medset akarom hallgatni, hallgatom a medset - önismétlés lett volna még egy olyan album, örülök, hogy mertek újítani 3, SCENE OF THE CRIME. AZ A SZÁM. AZ. AZ ZSENIÁLIS. AZ. ÚRISTEN.

És mindig bizonytalan vagyok, amikor több szereplőt kell mozgatnom, szóval köszönöm a lelki támogatást ;u;

A rajznak meg nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, NAGYON ÖRÜLNÉK kéremkéremidevele ;A;

Dragda írta...

Úgy álltam neki, ahogy a fic eleje is eltelt... röhögve. A végére konkrétan telibőgtem a teljes zsepikészletem.

Kibaszottul kurvára zseniális volt. Köszönöm

Raistlin írta...

Én köszönöm ❤ ;u;

Ashtray_heart írta...

Azóta én is letöltöttem az albumot, és lehet hogy elfogult vagyok, de tetszik ~ Már a Battle For The Sun is pozitívabb album volt, és én akkor is örültem, és most is örülök neki, h napsütésesebben látják a világot. :D
De jó, akkor majd egyszer csak megleplek vele! :>>>
(NEM OFFOLOK TÖBBET, ÍGÉREM!!)

Raistlin írta...

(Magunk vagyunk :D)
Én szeretném megvenni a lemezt, egyelőre spórolok rá, de megesz a kíváncsiság

margaery. írta...

ha még nem mondtam, ezt a fic az egyik első volt,amit elolvastam a blogon és azóta imádom, de tényleg nagyon-nagyon,csak én egyáltalán nem tudok olyan csodálatosan fogalmazni mint te. komolyan mondom, ezen a ficen elsírom magam minden alkalommal. annyira szép és gyönyörű és vicces és angst szóval tényleg tökéletes.
"- Gyakran gondolsz a halálra? – kérdezte. Theon pedig elárulta, hogy igen; tehát onnantól fogva barátok voltak. "
kérlek-kérlek-kérlek soha ne hagyd abba az írást *belezokog a párnájába*

Raistlin írta...

Annyira nagyon-nagyon-nagyon köszönöm! Ez a novella különösen kedves nekem, és rengeteget jelent, hogy így szereted ;A;

Névtelen írta...

Mégis mit vártam, hiszen ez egy kibaszott Trónok Harca fic...?! Összetörted a szívem. Köszönöm.

Raistlin írta...

boldog karácsonyt kívánok *ad kakaót és egy takarót*

Crazy Tiny írta...

Miért tetted ezt velem T.T

Raistlin írta...

bár tudnám
*halkan megismétli*
bár tudnám

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS