a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2013. augusztus 5.

xoxoxo



A legfluffabb fluff amit valaha is fluffoltam. Annyira fluff, hogy az már fluff. Welcome to Night Vale, Cecil/Carlos, Merinek hálából a rajzokért.






Big Rico pizzériája volt a legjobb a városban.
Big Rico tett róla, hogy az ő pizzériája legyen a legjobb a városban. És az egyetlen.
Ami azt illeti, a pizzáinak (túlélők és búza nélkül) volt egyfajta különös mellékíze, de Carlos igyekezett nem gondolni erre. A tetőn ülve falatozott, ugyanis a múlthéten értesítést kapott a Titkos Rendőrségtől, hogy az őt figyelő kolleganő éppen fogyókúrázik, és rosszul esik néznie, ahogy Carlos a laborban majszolgat meg hajnal háromkor nyitogatja a fridzsidert.
A tető – szerencsére – klasszikusan lejtő kényelmes fatető volt egy olyan épület homlokzatán, ami úgy festett, mintha egy Western-díszlet lenne, és amire Carlos még mindig nem tudott otthonként gondolni. A hátát az ablakkeretnek vetette, kinyújtóztatta a lábait, és lustán figyelte Big Rico parkolóját a szomszédban. Az aszfalton délibáb terpeszkedett, és a Megmagyarázhatatlan Fiáker továbbra is ott ácsingózott a harmadik sorban, szomorú, halvány és tetszhalott lovakkal. Hogy a környéket barátságosabbá tegye, Big Rico valamikor ültetett pár fát, de azok hamar elunták magukat és menekülőre fogták: a parkoló most szürke volt és sivár. Carlos unott tekintete tovább vándorolt, és az ajtót kezdte el figyelni. Pontosan tizenöt perc volt még hátra az ebédszünetéből. Bosszankodott. Hozzászokott, hogy evés közben olvasson, főleg azért, mert a környezetében soha senki nem tudott főzni, és ez legalább elterelte a figyelmét az ételek állagáról. Most olajos paradicsom és kétséges eredetű kecsap íze folyt szét a szájában, lassan és undokan, és ő csökönyösen rágott.
Csak azért is élvezni fogja az ebédszünetét, és amint ezt elhatározta, Big Rico zöldre pingált ajtaja kinyílt, és Cecil előtáncolt a pizzériából egy vékony kartondobozt egyensúlyozva. Carlos visszatartotta a lélegzetét, és a mellkasában végigvonaglott valami váratlan, delejes forróság, ami összeszorította a szívét. Elmosolyodott, sőt, tele szájjal vigyorgott, de ennek nem volt egészen tudatában. Izgatottan fészkelődött, közelebb csúszva a peremhez.
Cecil még nem vette észre, és volt ebben valami fantasztikus, a lopott pillanatban, vagy percben talán, ahogy titokban figyelhette őt, kerek napszemüvegével és a headsettel, ahogy valami fura ritmusra csettint és dölöngél.  Odaintett valakinek, nevetett, befordult a sarkon és haladt tovább, és akkor Carlos hirtelen rádöbbent, hogy el fog menni, le fog lépni köszönés nélkül, és erre hirtelen pánikba esett.
Köszönnie kéne neki, csak lazán odamondani egy sziát, de nem lehet, mert nem hallaná a zenétől (időjárástól). Integethetne, de a napszemüveg miatt nem tudta biztosan, Cecil mikor néz felé, ha felé néz egyáltalán. Ingere támadt visszamenekülni a laborba, úgy tenni, mint aki itt sem volt, és utólag talán felhozhatná, „hé Cecil, láttalak Ricónál”, de Cecil első kérdése úgyis az lenne, hogy „Tényleg? Akkor miért nem köszöntél?”, és jönne az a nézése, és az egész kínos lenne és szörnyű, és Carlos – Carlos igazán nem tehetett róla, de jobb ötlet híján a kezében tartott pizzaszeletet izomból Cecilhez vágta, amikor a férfi áthaladt a párkány alatt.
Cecil megtántorodott. Úgy kapott az oldalához, mintha golyó érte volna, és iszonyodva tartotta el magától kecsaptól pirosló tenyerét.
- Ne haragudj! – üvöltött Carlos, és talpra pattant. Kicsit megingott a cserepeken, de amennyire csak tudott, előre futott, kitárt karokkal egyensúlyozva. – Istenem, Cecil, ne haragudj, marha vagyok, nem volt direkt!
Cecil lassan leemelte a headsetet, és a tenyerével árnyékolva a szemét felnézett rá.
- Carlos? – Az arcán őszinte, derült mosoly áradt szét. – Hello Carlos, épp rád gondoltam!
Carlos a térdére támaszkodva óvatosan átkandikált a peremen. Még ebből a távolságból is tisztán ki tudta venni, hogy Cecil kék tunikáján és rövid farmershortján úgy spriccelt szét a paradicsompüré, mint valami különösen agresszív absztrakt festmény. Az ajkaiba harapott.
- Ne haragudj – ismételte. – Nem jössz fel? Hátha ki tudjuk mosni.
Csak akkor tudatosult benne, hogy felhívta magához Cecilt, amikor a férfi a homlokára tolta a napszemüvegét és vadul vigyorogni kezdett. Akkor már nem volt szíve visszavonni az ajánlatát. 

* * *

- Egyszer randiztunk – motyogta magának, ahogy lefelé dübörgött a lépcsőházban. – Egyszer, és most lakásra hívod. Laborra. Teljesen seggfej vagy, Carlos, és azt fogja gondolni, hogy seggfej vagy, és igaza lesz, mert tényleg seggfej vagy. – A bejárati ajtó előtt megtorpant, és a nadrágjába törölte izzadt tenyerét. Gyorsan végigszántott a haján (a fekete tincsek szinte szikráztak az ujjai között), aztán nagy levegőt vett és kitárta az ajtót.
Cecil bezúdult.
- Épp a kutyasétáltatóhoz tartottam – csevegett, ahogy önkiszolgáló üzemmódban elkezdett felsorjázni a lépcsőn -, akartam vinni egy kis pizzát Danának munka előtt, és gondoltam is, hogy milyen jó, mert hogy pont útban vagy, és talán beugorhatnék köszönni, és erre…
- És erre megdobtalak pizzával – fejezte be Carlos rezignáltan.
- Engem bármikor megdobhatsz pizzával – perdült felé Cecil, a szívéhez szorítva a dobozt. Úgy mondta, mintha ez valami baromi romantikus dolog lenne.
- Ha félreállsz, ki tudom nyitni az ajtót.
Cecil bólintott, aztán egy pillanatra elkomorodott az arca. Az oldalához nyúlt, és ellenőrizte a csipogóját.
- A kormány szerint nem kéne a kutyasétáltatóról beszélnem. Folyton elfelejtem. Mármint a kutyasétáltatót. Ahogy van. Esküszöm. Bocs, srácok.
- Aha… - Carlos nem igazán figyelt. Izgatott volt a labor miatt, izgatott volt, hogy Cecil mit fog szólni hozzá. Amikor kezdő és kitartóan munkanélküli tudósként keresett egy helyet, ahol nekifoghat a kutatásainak, és jelentkezett a „jól felszerelt labor apartmannal a gyönyörű Night Vale-ben” hirdetésre, nem erre számított. Alapvetően semmire nem készült föl, ami itt várta, de a labor úgy festett, mint ami megélte a világháborút, és a vesztes oldalon állt. Szekrény méretű számítógépek zúgtak a falak mentén, réztárgyak neszeztek és zörögtek, kacskaringós lombikok alatt kis kék tüzek égtek, és a táblákra apró betűkkel azt kaparták, hogy „álló éjjel sikítanak és sikítanak és sikítanak”, vagy ezerszer, amíg meg nem tört a krétacsík. Carlosnak két hétig tartott, mire le merte törölni, és most a saját számításai futottak padlótól plafonig, amiket egy élet volt lefotózni és bedigitalizálni. Igaz, ha őszinte akart lenni magával, egész megszokta és megszerette, hogy létrára mászva gurul körbe-körbe, mire az egyenletei végére ér és hisztérikusan röhögni nem kezd, mert a számításai Night Vale-ben mindig pontosan negyvenkettőre jöttek ki.
Anno ki volt akasztva a harvardi diplomája is, szép keretben. Az első hónap után levette és eltette egy fiók mélyére.
- Ez a hely szuper – lelkesedett Cecil, és letette a pizzásdobozt az első asztalra, amit talált. – Levegyem a csizmámat?
- Hagyd csak, mindegy.
- Nagyon izgalmas. Ilyenem nekem is van otthon. – Carlos remélte, hogy csak nagyzol, mert a méregszekrényre mutatott.
- Aha, igen. Izgalmas. – Előkereste a táblatörlő spongyát, és megnedvesítette az egyik asztalba süllyesztett kis rézcsap alatt. – Idejönnél kérlek? Köszi. Ne nyúlj semmihez.
- Ja jó.
- Mármint mert veszélyes – jegyezte meg, és előre hajolt, szakértő szemmel vizsgálva a foltot Cecil tunikáján. Hozzászorította a szivacsot, és elkezdte dörgölni. – Lehet, kéne mosószer vagy valami ilyesmi, nem tudom. Nem szoktam leenni magam.
- Persze, hogy nem – sóhajtott Cecil ábrándosan. Carlos inkább nem vonta kérdőre, hogy érti ezt. Összeszorított szájjal sikálta a foltot, és teljesen elkente.
- Csak rosszabb lett… nem ööö, nem próbálod meg te?
- Aha. – Cecil átvette a szivacsot, és elérte, hogy a nadrágja is használhatatlan legyen.
- A francba. – Carlos ingerülten a hajába markolt. – Nem tudom, rádiónál szólnak érte?
- Sajtótájékoztató lesz. – Cecil fintorogva lejjebb cibálta a short szárát. – Hát, ha elég öntudattal viselem, gondolhatják azt, hogy innovatív divat.
- Nagyjából egy méretben vagyunk, nem?
- Nem?
Igaz, ami igaz – Cecil vagy egy fél fejjel magasabb volt, nyúlánk és karcsú, Carlos pedig izmosabb és zömökebb.
- De ha akarnád – folytatta Carlos – fel tudnád venni a ruháimat, ugye? – Tudományos elméje számára a méret egy variálható faktor volt, a számok könnyen megoldható kérdése.
Cecil valamiért elpirult.
- Igen – mondta, és megköszörülte a torkát. – Tudnám. Hordani őket. Magamon.
- Szuper. – Összedörzsölte a tenyerét, és a szekrényhez sietve előhúzott egy fekete laborkabátot, átvetette a karján, aztán mélyebbre mászott, és megpróbált találni egy munkagatyát meg egy olyan pólót, amit még nem mart ki semmilyen sav.
Akkor jutottak eszébe azok a lányok a gimnáziumból, egy élettel ezelőttről, akik a fiúik pulcsijában feszítettek a szünetekben. Az előtte ülő Amanda – ezt szomorú tapasztalatból tudta – még valamelyikük alsónadrágjába is folyton belebújt, ami mindig elővillant, ha felkönyökölt vagy jelentkezett.
A válla felett lassan hátranézett Cecilre.
Cecil már fülig vörös volt, a száját eltakarta a tenyerével, és zavartan pislogott Carlos felé.
Carlos rájött, hogy talán nem a világ legelegánsabb dolga négykézláb térdelni egy szekrényben, égnek pucsító hátsóval. Gyorsan kiegyenesedett, és csorba méltóságának utolsó szilánkjával megköszörülte a torkát.
- Vedd fel ezeket – váltott a hivatalos hangjára -, azt hiszem, megfelelőek lesznek. – Kinyújtotta felé. Cecil is kinyúlt, de nem vette át őket.
Ott álltak, és mindkettejükben egyszerre tudatosult, hogy ahhoz, hogy fel tudj öltözni, le kell vetkőznöd előbb.
- Ööö – mondta Carlos.
- Ööö – így Cecil, aztán kitépte Carlos kezéből a ruhákat, és magához rántotta.
Carlos tudta, hogy pontosan két választása van: az egyik, hogy felajánlja, hogy elfordul vagy kimegy; ezt viszont Cecil elutasításnak veheti. A másik lehetőségre viszont nem érezte késznek magát – közönyösen nekidőlni a falnak és nézni, ahogy Cecil levetkőzik. Nem sokáig maradna közönyös. Érezte, hogy vér szökik az arcába, cserébe pedig Cecil teljesen lesápadt.
- Hát! – jelentette ki Cecil végül, és egy köztes megoldásként hátat fordított Carlosnak, és lecibálta a tunikáját. Carlos nézte, ahogy elővillan hátának sápadt, finom bőre a tetoválásokkal, és azon merengett, hogy mennyire nevetséges, ahogy csak bénán keringenek egymás körül, mint pályát tévesztett retardált égitestek. Lebámult a cipőjére, és azt kívánta, bár tehetne ez ellen valamit.  
- Megvagyok.
Ahogy felnézett rá, ahogy ott állt zavartan és kócosan, a túl rövid nadrágból előkandikáló lábaival és csapott vállával a bő pólóban, Carlos tudta, hogy életében először, vagy talán csak utoljára, tényleg és igazán és fülig szerelmes, és semmit nem tehet ez ellen.
Kényszeredetten mosolygott.
Nagyon helyes vagy. Mondd ki.
Cecil megszimatolta a laborköpeny hajtókáját.
- Olyan illata van, mint neked.
- Vegyszerek és káliszappan? – Carlos karbafont kézzel hátradőlt, Cecil pedig megrázta a fejét, és elgondolkozott.
- Azt hiszem, olyan illatú, mint a biztonság. Mint amikor az orvosi váróban vagy, és érzed a gyógyszerszagot, és tudod, hogy minden rendben lesz.
- Szerintem te vagy az egyetlen ember, aki biztonságban érzi magát a Night Vale-i kórházban.
Cecil vállat vont, és feltűrte a kölcsönköpeny ujját.
- Teljesen jól visszavarrták a lábaimat, amikor lenyelt a lefolyó.
Carlos fáradtan felnevetett.
- Hihetetlen vagy. – Közelebb intette. – Gyere. – Segített begyűrni a mandzsettákat, aztán igazított a hajtókákon. Beléjük kapaszkodott, és felnézett. Cecil félig hunyt szemekkel, visszatartott lélegzettel figyelte, és amikor elkapta a pillantását, szőke pillái zavartan megrebbentek. Carlos finoman felvonta a szemöldökét, és előre hajolt.
Cecil szája puhán simult az övéhez, az orruk összekoccant. Carlos kávé ízét érezte és hallotta a vér dübörgését a fülében, aztán hallotta, ahogy az ablaktáblák berobbannak. Ösztönösen lerántotta Cecilt a földre és fölé hajolt, hogy a testével fedezze, ahogy a zöld láng végigsöpört az asztalok felett, szilánkokra tépve a lombikokat, savak és színes elegyek fröcsköltek szét, a tűz pedig futott tovább, aztán egyszerre kihunyt.
Hát persze. Letelt a tizenöt perc az ebédszünetből, és a félbehagyott kísérlet befejezte magát nélküle.  Carlos feltérdelt, és riadtan körbekémlelt a laborban. Cecil zihálva feküdt alatta, hunyt szemekkel.
- Ez volt életem legjobb csókja – suttogta. – Mint a könyvekben, amikor tűzijátékot látsz a szemed mögött és végigfut rajtad a forróság…
Carlosnak ezúttal sem volt szíve kijavítani őt.

* * *

Cecil kölcsönvette Carlos biciklijét is, mert siralmasan késésben volt. Carlos figyelte, ahogy nyeregbe pattan, és amikor a kuplung hollétéről érdeklődött, próbált úgy tenni, mint aki nem hallja.
- Ha igazán szeretsz, erről a napról nem fogsz beszélni a rádióban… - motyogta maga elé. A lépcsőházban terjengő füst csípte a szemét. Cecil ránézett, aztán nagy komolyan bólintott. Carlos megdörgölte a homlokát, és visszament a laborba takarítani. Úgy két órával később hasított belé a gondolat, hogy Cecil ugye nem hiszi, hogy miatta sírt vagy valami, és ugye felfogta, hogy csak viccelt a búcsúzásnál? Kiejtette a kezéből a partvist, ami csattanva végigvágódott a földön.
- Hát nem – közölte magával. - Nem valószínű, hogy leesett neki. Basszus!
A rádiókészülékhez verekedte magát, és megpróbált életet ütlegelni belé. Úgy tűnt, a robbanás tönkretette: csak statikus sistergést hallott. Az asztal peremébe kapaszkodott, és leszegte a fejét.
- Basszus – sóhajtott. – Ó, basszus.
A sistergésnek ritmusa volt. Úgy hallatszódott, mintha valaki egyenletesen szuszogna egy mikrofonhoz hajolva. Carlos zavartan fintorgott, aztán megrázta a fejét, és felemelte a partvist. Minden szilánkot összesöpört és az asztalokat is lesikálta már, amikor egyszerre Cecilt hallotta a rádióból, és rémülten megugrott.
- Hát ennyit a mai napról. Carlos, igazán szeretlek. Jó éjszakát, Night Vale. Jó éjszakát.
Carlos térdre rogyott és a klórszagú asztallapnak hajtva a fejét nevetni kezdett, aztán előhúzta a zsebéből a telefonját.
Ez volt a legromantikusabb csend, amit valaha hallottam, pötyögte, és a küldés gombra ütött. Rögtön megbánta.
Persze szeretem, ahogy beszélsz, gépelte. Egy sms-el később pedig hozzátette: xoxoxo
Már régen ágyban volt, amikor a mobilja megrezzent az íróasztalon. Fölkapcsolta a lámpát az éjjeliszekrényen, álmosan kinyúlt felé, és hunyorogva olvasni kezdte a szöveget. 

nem így kell amőbát játszani. köszönöm a mai napot. XXXX. nyertem!

NE OLVASD EL AZ ELŐZŐ SMSt!!!!! NAGYON FÁRADT VAGYOK + SOSEM VOLT HUMORÉRZÉKEM

carlos, ne olvasd el azt az sms-t amit az előző üzenetben küldtem és nagybetűvel írtam. olvasd el az azelőttit de úgy mint 1 faviccet LOL! xoxoxo cecil

az a LOL az előző sms-ben autocorrect volt én nem írok ilyeneket nagyon kínos lenne jó éjszakát hagylak aludni 

alszol? 

Carlos elmosolyodott, és leütötte a hívás gombot.

25 megjegyzés:

Dragda írta...

Imádom, amikor így játszol a szavakkal, hangulatokkal. Végigvigyorogtam.

Napfényt csempésztél a szívembe, köszönöm.

Amúgy meg... 42! Hiányoznak a delfinek :D

Sophie írta...

Imádom, imádom, imádom. :) Oké, kicsit értelmesebben: nem gondoltam, hogy ebből a fandomból ki lehet hozni ilyen fluff tengert..., de neked sikerült és minden egyes szavát szerettem. Remélem még sok ilyet írsz.
Off.: Most olvastam el a Game of Thrones Robb/Theon cosmopolitan-es ficcet. Két ilyen egymás után.. :) Szerintem még órákig vigyorogni fogok.
Puszi: Sophie

luci írta...

Még, még, még! Remélem még sok Night Vale ficet olvashatok tőled! ´ ▽ ` )ノ

Luca írta...

Istenem, ez a legédesebb fluff a fluffuniverzumban. Imádom, ahogyan ezek a pályát tévesztett retardált égitestek keringenek egymás körül, és imádom ezt a hasonlatot- fogalmam sincs, hogyan jutott eszedbe, de zseniális.
És most idézgetés következik.
" - Engem bármikor megdobhatsz pizzával – perdült felé Cecil, a szívéhez szorítva a dobozt. Úgy mondta, mintha ez valami baromi romantikus dolog lenne." Meg fogom enni ezt a srácot, édesebb, mint egy vattacukor-egyszarvú.
"Carlos rájött, hogy talán nem a világ legelegánsabb dolga négykézláb térdelni egy szekrényben, égnek pucsító hátsóval." Őt is megeszem.
" Ott álltak, és mindkettejükben egyszerre tudatosult, hogy ahhoz, hogy fel tudj öltözni, le kell vetkőznöd előbb." :D
Kész. Szerelmes vagyok, ezentúl bármilyen Night Vale-ficedet boldogan elolvasom. (Meg amúgy is, tőled bármilyen ficet boldogan olvasok. Jut eszembe, megdobhatlak pizzával?)

Raistlin írta...

JÉZUSOM MI TÖRTÉNT ITT A MÚLTKORIRA ANNYIRA NEM JÖTT KOMMENT HOGY AZT HITTEM SENKI SEM HALLGATJA


awwww

És igen, a 42, az. Az elmaradhatatlan.

Raistlin írta...

Őszintén bevallom, hogy ez a fic elszabadult. Eredetileg volt szerkezete meg értelme, de amint magukra hagytam a srácokat a sorok között, elkezdtek parázni, szégyellősködni, izgulni, pirulni és bénán és általánosan szerelmes hülyék lenni és buwww a rohadékok.
[Az a Cosmós fic karrierem csúcsa.]
Köszönöm a kommentet!

Raistlin írta...

Van már fenn egy infandous címmel, ha még nem találkoztatok - egyébként nagyon szeretem a srácokat, szóval ha van rá igény, ide is felpakolom amiket összehordok róluk :3

Raistlin írta...

Mentségemre szóljon, hogy késő volt és sok Comedy Centralt néztem. [Ami nem a ficet ihlette, de ami felelős az elmeállapotomért.] Bármikor megdobhatsz egy kis pizzával, innentől kénytelen leszek a szeretet s törődés jeleként felfogni (¬‿¬) Köszönöm a kommentet, a kiemeléseket meg külön is~!

Zsanett írta...

Ez annyira fluff volt, hogy nagyon. És imádtam *.* Igaz, hogy egyáltalán nem vagyok otthon a night vale fandom-bn, de ez a fic halál cuki lett, és kellően kaotikus. (ezek a szerelmes madárkák jajj. *w*)
Egyébként mostanában kevesebbet kommentelek, de csak azért, mert amikről írsz azok nem vagyok annyira otthon. A hannibal fandomot is abbahagytam még régebben, hogy majd amikor már sok sok évada van, én meg nem rettegek elalvás előtt, miután megnéztem vagy három részt, újranézhessem. Szóval ezért nem komiztam pl a revü a kegyetlenségről sem. Pedig nagyon jó volt, csak nem vettem az utalásokat, és nem tudnám teljesen beleélni magam. Szóval úgy nagyjából most mindent amit mondani akartam itt mondtam el. Ja és a fic, az nagyon tetszett, és majd megpróbálom valahogy beleásni magam a fandom-ba. (van valahol hozzá magyar felirat?)
Ui: *suttogva és megszeppenve kérdem, lesz-e and it's hard 5 valamikor?*

Ui2: Megdoblak pizzával, mert annyira szeretlek :3

Raistlin írta...

Nagyon örülök, hogy tetszett! ^^ A Welcome to Night Vale rádióműsor, így nincs hozzá felirat - és sajnos szerintem a fordításához is engedély kéne. [Bár egyébként háromból három professzor egyetértett abban, amikor megkérdeztem, hogy a rádiójáték még a sorozatnézésnél is jobb nyelvkészség-fejlesztő, és érdemes a szöveget nyomon követve hallgatni, mert baromi sokat segít; szóval ha bármikor kedved támadna gyakorolni, a WTNV egy nagyon szórakoztató formája a nyelvtanulásnak :3]

LESZ And it's hard..., és rettenetesen szégyellem, hogy ennyit késtem vele - a munkamenet az volt, hogy egyetemen órák után összeültünk Mayával és megbeszéltük, mi is hogy legyen, és a nyár mindkettőnk dolgát megnehezítette, de főleg az enyémet, mert pont miután ő kész volt a maga részével, én kaptam egy hatalmas nagy art block tumort a regényre, ami még most sem tompul. Próbáltunk mindent, töröltünk egy jelenetet amiről úgy döntöttük talán még sem kell, Maya írt egy kicsit az én részemhez hogy legalább elkezdje nekem, zsarolt, könyörgött, fenyegetett, de semmi nem működik, szóval egyszerűen az lesz hogy LEÜLÖK és MEGÍROM és lesz amilyen lesz és utána nagyon sűrűn fogok elnézést kérni, de ha ezen az artblockon átlendülök, akkor legalább majd rendesen be tudjuk fejezni a regényt. Tényleg nagyon sajnálom, hogy ennyit késett.

A fandom-abbahagyást meg tudom érteni, én is folyvást katapultálok, bár más okokból. A Hannibaltól én is ódzkodtam, egyszer benyomtam egy livestreamet a második részhez és tálcára dobtam - nem érdekelt, de a fandom szimpatikus volt, és számolták a nézőket hogy töröljék-e a sorozatot vagy nem, és úgy gondoltam, a srácok megérdemlik a műsorukat, ha már olyan lelkesek :D De aztán nem bírtam ki, és belelestem, és pont azt a jelenetet kaptam el, amikor agombazombihulla megragadja Will karját. Szép első benyomás. Szerintem mindenképpen megéri frissiben nyomon követni, most tényleg fantasztikus a fandom tagjának lenni, mindenki kedves és lelkes és kreatív. A titka talán az, hogy ez pont nem "darálós" sorozat; én a lemaradásom behozása után heti egy epizódot néztem meg, péntek reggel, amikor friss volt, és az volt a világ legjobb dolga. Szóval, ha gondolod, szerintem érdemes azt megpróbálni, hogy heti (vagy napi) egy részt töltesz le, és megnézed reggel, amikor még hűvös van, vagy ebéd után. A történet az emberrel marad egész nap, agyal rajta, átgondolja, és nem kísérti az álmait. Próbáld ki, de természetesen a te döntésed :3

Hannibal írta...

Óóóóóó istenem ez eszméletlenül halálosan rettenetesen Cukiii lett (nagybetűvel, 3 i-vel, cukormázzal).
*elolvadva folyik le az ágyról*

Raistlin írta...

köszönöm ;u;

Reyklani írta...

És mindig tudd hol van a törülköződ!
Jó, tudom, hogy nem nekem szól, de olyan jól esik olvasni, amit én is megértek, mert leesik a poén és állatira nem ez a lényeg.
Hanem, hogyha egyszer eljutok odáig, hogy rendesen tudjak angolul olvasni a fandommal igaz szerelmet kötök.
Tényleg cuki let, bár így edzőtáborból visszatérve (mindenkinek reklámozom, de hogy miért és minek?) kissé fura volt olvasni. elszoktam, na, de ettől függetlenül jó volt olvasni.
Ez a megdobta pizzával, hát ez nagyon kreatív dolog lett.

Raistlin írta...

Köszönöm!

Kamane Mitsuki írta...

Pizzát a népnek. Ha valaki így dobna meg pizzával, hát nem kicsit lepődnék meg. De el kell ismernem, egyedi~ És halálosan Carlosos. És a 42 is az. Pizzát és 42-t mindenkinek.
Az ördög a részletekben bújik el, és ezeket a részleteket imádom. A már majdnem túl rövid nadrág, a régi stílusú labor, a borzasztó ketchup, a kuplung a biciklin, a néma rádióadás. Na igen, az tette rá a pontot az i-re. Szebben nem is lehetett volna. A csend csak akkor szép, ha tudod mit akar vele mondani másik.

Annyira emberiek, szinte már túlzottan is azok. Egy valószerűtlen világ túl valóságos szereplői. Bénáznak - nem is kicsit -, szégyenlősek, esetlenek, de eredetiek és őszintén éreznek.
------------------
Ez tényleg nagyon kis cuki lett, és remélem olvashatok még a közös kalandjaikról. És ez már megint kimeríti a felesleges és használhatatlan kommentár fogalmát.... Nem vagyok otthon fluff-ban~

Ui.: Meg persze xoxoxo, és amőba~ Annyira édes ez az asszociáció. ˇˇ

Raistlin írta...

Wuhuu, nagyon köszönöm (a kiemeléseket külön és mindig és örökre)
...valaki igazán hozzámvághatna egy pizzát, kong a hűtőszekrény.

Kamane Mitsuki írta...

Akkor ezentúl mindig kiemelek, ennyit igazán megérdemelsz köszönetképpen.
És én éppen pizzás melegszendvicset ettem reggelire. Tegnap este óta pizza hangulatom van. Neked pedig 200 km-ről küldöm a virtuális pizzát~

Tinuviel írta...

Jaj, a drágák <3 Nagyon édes volt, a 42 meg zseniális. Imádtam. : D

Raistlin írta...

TINUVIEL, köszönöm :3

D.L.L. írta...

Nyaaaa <3 *megette őket* Hogy csinálják ezt? Night Vale-ben még az is csoda hogy életben maradnak, de ők még szerelmesek is, dacolva mindennel és ezzel gusztustalanul rimantikus szívem legmélyéből megimádtatták magukat velem és már nem beszélni magyar csak Night Vale English xd
Carlos hozzám is hozzámvághatna egy pizzát :3
Amőba xDD Cecil vazze, ennyire hogy lehetsz elvarázsolva? Mondjuk Carlo ezzel a xoxo-val mint valami tinilány komolyan. Mit tesz a szerelem... :D
Imádom, de most egész oroszon ezen fogok röhögni >< többé nem olvas..ok fluffot szünetben

Raistlin írta...

~~teenage love~~
nem, amúgy tényleg. lealázzák a high school musicalt.
örülök, hogy tetszett a történet, és köszönöm szépen!

River írta...

Oké. Tudsz te fluffot. Hiába mondogatod, hiába áltatsz te álnok kégyó, TUDSZ TE és milyet.
Külön kiemelés (elkövetkezendőkben KK) ahogy végigcsorogsz Carlos gondolatain, végigelemzed, ahogy az ő racionális kis agya felmér minden lehetséges opciót (plusz néhány lehetetlent is, hiszen Night Vale), majd kiválasztja a legmegfelelőbbet.
Egy pizzát.
Egy rohadt szelet pizzát.
Minden annyira cukorromantika, de még nem giccses, ösztönös és mosolyognivalóan elsőszerelmes, mint a csókrobbanás: van rá logikus magyarázat, de ki a fenét érdekel, amikor Cecil személyiségén át látod a dolgokat, és énekelsz magadban.

„ott állt zavartan és kócosan, a túl rövid nadrágból előkandikáló lábaival és csapott vállával a bő pólóban, Carlos tudta, hogy életében először, vagy talán csak utoljára, tényleg és igazán és fülig szerelmes, és semmit nem tehet ez ellen.”
Nagyon kellenek néha az ilyen belefeledkezős idültvigyorok.

Raistlin írta...

RIVER: mehü. soxor.
(köszönöm)

littlemissprimadonna írta...

Ez tényleg nagyon fluff volt. Azt hiszem bele vagyok zúgva Cecil és Carlos kapcsolatába... Hm... Ez nem hiszem, hogy egy létező kórkép, de legalább már úgy fogok bevonulni a pszichiátria világába, hogy felfedeztem valamit.
Egyébként szülinapi és Valentin-napi ajándékként elolvastam az összes WtNVs ficcedet. Mert megígértem egyszer, hogy ha majd beérem elolvasom őket. Beértem. Elolvastam. Mert jók :3

Raistlin írta...

assfdksakfdséé nagyon örülök, hogy tetszettek ;A;

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS