a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2013. augusztus 11.

And it's hard to learn, and it's hard to love


Dean/Castiel AU, ötödik fejezet. Hosszú-hosszú kihagyás után egy hosszú-hosszú fejezet.




AKKOR




Sammy egy újabb kockás flanelinget gyűr a táskájába, és Deannek őszintén szólva fogalma sincs, a kölyök hogyan és mikor halmozott fel egyáltalán ennyit, de ez már vagy az ötszázadik, és nem számít, milyen hanyag, passzív-agresszív dühvel tömködi őket a táska szájába, valamiért így is egyesével pakolja be őket, és Dean a legszívesebben ráordítana. “Ne hezitálj, baszd meg”, üvöltené, “ha elmész akkor egyszerűen csak húzz el!”
És nem tudja, miért mérges, nem igazán, de a gyomra és az ökle görcsbe szorul és valami kaparja a torkát, a szájában savanyú, epés íz. A hotelszoba homályos és kurva ronda, és persze, jó lenne elrohanni innen, jó lenne elrohanni az összes hotelből, ebből az életből, a papírszáraz lepedőktől és kis adagokban kiporciózott mintaszappanoktól, a hányásszínű szőnyegektől és a megülepedett fertőtlenítőszagtól, de az a lényeg az egészben, hogy nem teszik. És Sam most még is itt van - és körülbelül öt percig lesz már csak itt -, és belegyömöszöl a táskájába minden szart, és aztán majd jól lelép kibaszott Kaliforniába, autóstoppal, a hülyéje autóstoppal akar egyetemre menni.
- Nem fogsz munkát találni - mondja Dean -, és apa nem fog fizetni utánad.
Sam felkapja a fejét, és rábámul, és tessék, itt van ez a nézés, a bazdmegdeanes, és Dean széttárja a karját és röhög, mert már tényleg nem tudja, mit csináljon.
- Csak próbálok logikusan gondolkozni helyetted is, ember! Figyelj, ha most jött rád a lázadó korszak, akkor csinálj, amit akarsz, felőlem, de ennél egy jobb terv kell, hogy “majd lesz valami.”
- Szerinted - kérdezi Sam, ahogy egy könyvet hajít a kupac tetejére - van más választásom?
- Szerintem - vágja rá Dean -, én szerzek munkát...
- Dean.
- ...és küldök neked egy fix havi összeget, van ez a garázs a környéken, meg-
- Dean!
- Figyelj, nekem mindegy, érted? Tudok MA mellett dolgozni, de ha már itt független életezel, akkor ne cseszd tönkre azzal, hogy melózol mellé!
- Dean, a független élet az így, érted, tőled is független.
Dean igazán szeretné képen röhögni, de a hang megakad a torkában. Sam nem érti, Sam komolyan nem érti, és Dean - ő nem tudja elmagyarázni, hogy mennyire büszke rá és mennyire félti, hogy mekkora hülyeségnek tartja az egészet és mennyire támogatja mégis, hogy bármit meg fog tenni, ha azzal segíthet, csak ezt az egyet nem: nem fog kilépni az életéből, az ég szerelmére, Sammy még csak tizennyolc, két pillanattal ezelőtt még hátulgombolós kis szerencsétlen volt aki az első totyogó lépéseit tette meg felé, hogyan lehetséges az, hogy most elrohan? Nem tud megszólalni, nincs hangja, nincsenek szavai, csak ez a lüktető pánik a gyomrában és a zúgás a fejében, ónemenjel-nemenjel-nemenjel, Sammy nem nőhetett fel ilyen hamar, nem mehetett minden tönkre ilyen hamar, hogy lehet, hogy végig itt volt, és nem vette észre, mikor cseszték el - mikor cseszte el? Valamit el kellett rontania, mert Sammy most a vállára dobja azt a hülye táskát, és Dean szorosan lehunyja a szemét, mert látni sem bírja.
Az ajtó kivágódik, és biztos benne, hogy ennyi volt, hogy Sammy most elviharzik és nem fogja látni, a fene tudja, meddig, de akkor apa hangját hallja:
- A kocsiba!
Felnéz. Apa az ajtóban áll, tiszta ideg, és Sammy, a teljes hat láb négy inches valóságában hirtelen megint baromi kicsinek és baromi törékenynek tűnik, a táska lecsúszik a válláról ahogy ösztönösen összehúzza magát, és Dean rögtön mellette terem, hogy megvédje, mindig egy lépéssel előtte, a testével fedezve őt, és azt kérdezi:
- Tessék?
- A kocsiba - ismétli apa -, mindketten. Elmegyünk erre a felvételi beszélgetésedre, meglátjuk, kellesz-e a Stanfordnak egyáltalán, és akkor elbeszélgetünk.
- Képes vagy elhajtani Kaliforniáig - suttogja Sam -, csak, hogy megalázz?
- Segíteni szeretne - vágja rá Dean.
- A kocsiba! - üvölt apa.
Dean finoman előrébb löki Samet, aki üresen és sápadtan bámul rá, és mielőtt még bezárná az ajtót, utoljára körbenéz.
A legrondább és legjellegtelenebb hotelszoba egész Amerikában, és Sam Winchester itt töltötte az utolsó éjszakáját. 




MOST




Dean egy művészi jobbkanyarral behajtott a dékáni parkolóba, és megadóan elfordította a slusszkulcsot. Reggel nyolc óra múlt, és még mindig nem kelt fel a nap. Kicseszett Alaszka. Nem tudott felsorolni fél jó indokot, amiért el kéne hagynia az Impala fűtött, komfortos és jelenleg üdítően kávéillatú utasterét. A rádióból Deep Purple búgott, a fejében pedig egy légkalapács szólózott hozzá, mert előfordulhat, hogy vasárnap este megint egyedül maradt egy üveg whiskeyre. A homlokát a kormánynak támasztotta, és szenvedve nyöszörgött egy darabig. Amikor felnézett, meglátta Meget, ahogy áttipeg a campuson, a rohadt kutyája meg egy bőrkabátos nő társaságában. Rátenyerelt a dudára. Meg riadtan megugrott, aztán felé fordult, és grimaszolt. A pórázt átadta a barátnőjének, egy öleléssel búcsúzott, aztán az orrára csúsztatva a napszemüvegét megközelítette Deant.
- ‘Reggelt - köszönt a férfi, ahogy elegánsan kirúgta a kocsi ajtaját. - Ő volt a szomszéd Ruby?
- Aha. - Meg összefűzte maga előtt a karjait, mintha megpróbálna egyetlen ellenálló bundagombóccá gömbölyödni. - Mert?
- Nem szimpatikus.
- Nem kérdeztem, szimpatikus-e. Mozogjunk, mert idefagyok.
Egy darabig - egészen pontosan tíz másodpercig - némán baktattak egymás mellett, aztán Dean baromira elunta, hogy éppen ne beszéljen.
- Megint kanapét vettetek?
- Nem, az ágyamat tologattuk egész hétvégén meg a reggel. - Fáradtan hátrahajtotta a fejét. - Törölje le azt a perverz mosolyt a képéről, csak unatkozunk, ez van.
- Semmi, csak asszem pont szombaton láttam egy ilyet a Casa Eroticán - vigyorgott Dean -, a titkárnő meg a mixerlány...
- Maga szerint harminc felett nem szánalmas pornót nézni? Ne válaszoljon, nem érdekelnek a béna kifogásai. Azt mondja meg, mi olyan sürgős, hogy még be sem értem, már magát kell tolerálnom?
- Nem tudom, Meg, van valami sürgős? Kettőnk közül téged fizetnek azért, hogy képben legyél meg ilyenek, nem?
Meg egy törődött sóhajjal előkotorta a BlackBerryjét a retiküljéből.
- Kaptam pár mailt, de nincs sok újdonság. A HÖK rinyál, hogy Alastair kínozza a diákokat.
Dean vállat vont.
- Ez tényleg nem új.
- Miss Fate Minas Tirithből fenyegető üzeneteket küld.
- Ja, az nekem szól. Pár könyvem lejárt az ööö, kétezres évek elején, azt hiszem.
- Tran tanársegéd eltűnt.
- Kevin? Már megint? Oké, majd intézem. Más?
- Vizsgaidőszak eleji parák, zsonglőrködés az ösztöndíjakkal, a hivatalos cuccok, amiért magát tartjuk, és ami...
- Nem érdekel, ráteszed az asztalomra, aláírom, kész.
- Erre gondoltam. Meg lehet, hogy előástam valami mocskosat Miltonról.
Dean felnevetett.
- Lehetetlen. A fickó egy szent.
- Tudom - jegyezte meg Meg sötéten. - Még elég homályos, bizonyítékot kell szereznem.
- De minek? És miről?
- Nem mondok semmit, majd rádobom az asztalára és dedikálja, ha lesz belőle valami.
Dean ismét vállat vont. Az út elágazott előttük, és Meg céltudatosan a másik ágat választotta.
Mordorba nem lehetett csak úgy besétálni: a főépület előtt egy szökőkút állt, amit a betonút udvariasan kikerült. A közepén lévő Minerva szobrot télire betekerték valami kék fóliával - ez őszintén szólva csak az előnyére vált. Az ilyenfajta márványmonstrumokat Sam mindig csak “robosztosan rusztikus ruszkis”-nak hívta, aztán jól elröhögött a saját poénján. Amikor az út újra összeért, Dean ismét besorolt Meg mellé.
- Csak még egy kérdés.
- Rajta, Columbo.
- Napszemüveg, télen?
- Bloody Mary.
- Mi, beálltál a tükör elé éjfélkor, és kikaparta a szemed?
- Összekever a szakdogájával. Bloody Mary, a koktél. Amiből Ruby kevert nekem, hm, tizet?
- És az alkohol megvakított.
- És másnapos vagyok, mint a bűn.
- Akkor ketten vagyunk. Csak az én szervezetem vagány, és bírja. - Könnyed mosollyal, csípőből belökte a főbejáratot, aztán tartotta az ajtót Megnek.
- Megint egyedül itta magát az asztal alá?
- Nem igaz, velem volt az összes rossz döntés, amit életemben hoztam.
Meg sarkon fordult, és a szemüveg pereme fölül végigmérte.
- Mikor szerez már magának egy barátnőt? Egy süketet, lehetőség szerint. Az önnel maradna örökre.
- Semelyikük sem marad örökre.



Dean egy kartondobozt cipelve lépett ki a liftből, és csaknem beleütközött az irodájából visszafelé tartó Crowleyba.
- Winchester, éppen magát kerestem! - vigyorgott rá. - Masters azt mondta, nem jön vissza egy darabig, úgyhogy a kérvényt az asztalán hagytam.
- Semmi probléma, fájó szívvel, de bármikor készek vagyunk megválni tőled-
- Felettébb humoros - vágott a szavába Crowley -, de nem felmondási kérelem. Panaszom van a takarítónőre.
- Feltételezem, ő sem túl boldog, mégse zaklat panaszlevelekkel. Jelen helyzetben ő sokkal szimpatikusabb, érted. Jut eszembe, nem láttad Kevint mostanában?
Crowley vállat vont.
- Trant? Nem.
- Mikor láttad utoljára?
- Megint eltűnt? - biggyesztett. - Már az elején megmondtam, a fiú megbízhatatlan. Gyenge idegek, rendszertelen étkezés, maximalizmus, leterheltség, pusztán idő kérdése volt, hogy mikor roppan össze. Újra. Tényleg nem akarja aláírni a kérelmemet?
- Szóval mikor láttad utoljára Kevin Trant?
- Talán egy hete - fintorgott -, a mólón. Valamiféle papírok voltak nála, és magában motyogott. Szörnyen nézett ki, úgyhogy elküldtem fodrászhoz. Egy kedves ismerősömhöz, de legalábbis tartozik nekem, és nagyon jó a szakmájában, talán még magával is tudna kezdeni valamit. Van egy jó stylistom és pszichológusom is, ha érdekli. Bár a maga esetében egy pszichiáter talán szerencsésebb lenne...
- Fergus - ajándékozta meg Dean egy mosollyal -, fogd be.
Sarkon fordult, és hosszú léptekkel átszelte a folyosót. Crowley színpadiasan sóhajtott, és megnyomta a lift hívógombját.
- Azért ha meggondolja magát, hívjon, és megadom valamelyikük számát. Csak ne ma este, mert randevúm van egy angyali nővel. Régi románc, de olyan hevesen ért véget, hogy a parázs még izzik...
Dean belépett az irodájába, de mielőtt becsukta az ajtót, Crowley még utána kiáltott.
- Ha beszél Bobby Singerrel, csókoltatom!
Dean lábbal rúgta be az ajtót maga mögött és megviselten biccentett Megnek. A titkárnő buborékokat fújva rágózott és a körmeit reszelgette, az arcán az antipátia összes jellemvonásával.
- Még nem írt alá semmit, és a rektor úr hívott, hogy ismét kihagyott egy ülést, na meg-
Dean csendre intette, és becipelte a dobozt az üvegajtó mögé, az asztalra dobta és kinyitotta. Meg kíváncsian a háta mögé lopakodott, és átlesett a válla felett.
- Komolyan DVD-ket vett? Filmezni fogunk?
- Kémkedünk. - Kivett egyet a tokjából, és a laptopjába csúsztatta. Meg fintorogva figyelte a fekete-fehér, rossz felbontású videót.
- Biztonsági kamerák? Ez nem illegális? Hogy szerezte meg a felvételeket?
- Megvannak a kapcsolataim. Most fogd azt a stócot és nézd meg, lekapták-e Kevint.
- Ez rengeteg.
- Ez csak a nyugati oldal, a keletit Charlie nézi.
- Vannak fontosabb dolgaim is - morgott Meg, aztán amikor Dean a kezébe nyomott egy tucat DVD-t dühösen visszatipegett az asztala mögé. Csak fél szemmel sandított fel, amikor kopogtak, és egy ingerült horkantás kíséretében a belső iroda felé intett, amikor Ben dugta be a fejét az ajtón.
- Hello, Meg.
Válaszul csak egy gyilkos pillantást kapott, úgyhogy gyorsan besorolt Dean irodájába, és az asztalának támaszkodott. A férfi meglepetten bámult rá.
- Nem akartalak zavarni - kezdett gyors magyarázatba Ben -, de ma van nyílt nap a Eagle Riverben, és anya nem tud elvinni... meg Matt sem. Esetleg...
- Mázlid van, kölyök - rúgta hátra a székét Dean vigyorogva, és már le is kapta a dzsekijét a fogasról -, éppen ráérek.
- Tegye vissza a seggét az ülésre és írja alá azt a tíz tonnányi ívet amit egész reggel hordtam az asztalára! - ordított Meg a szomszédból, de Dean nyomatékosan Benre mosolygott.
- Semmi dolgom.
- És a szemináriuma? - próbálkozott Meg fogcsikorgatva, de a főnöke már a gyereket terelte kifelé az ajtón.
- Húsz perc után rá fognak jönni, hogy elmarad. Vagy küldje be Garth-t, úgyis mindig az óráimra fáj a foga.
Meg egy regénnyi átkot kiabált utánuk, és a sebtiben bevágott ajtón sorra kopogtak különböző tárgyak, de Dean csak jókedvű nevetéssel nyugtázta.
- Nem félsz, hogy felmond? - kérdezte Ben félig aggódva, hátra-hátra pislantva, mintha attól tartana, hogy Meg utánuk fut egy buzogánnyal, de végül gond nélkül be tudtak szállni a liftbe.
- Imádja a munkáját - nyugtatta meg Dean, és benyomta a gombot.
- Nem is a munkája miatt gondoltam, hogy elege van - vigyorgott fel rá Ben. Dean hátbaveregette, és finoman előrelökte, amikor a lift megállt a földszinten. Ben megtorpant az előtérben, visszafordult, és tétován Dean elé lépett.
- Találkozhatnánk gyakrabban.
Dean halványan elmosolyodott és szorosan átölelte.
- Nekem is hiányoztál, kölyök.
Ben erősen a dzsekijébe markolt és úgy tűnt, nem is akarja elengedni; Dean zavartan elvigyorodott újra, köhintett, vállon paskolta Bent, aztán a főbejárat felé biccentett.
- Ha nem indulunk, holnapra sem érünk oda.
Eltolta magától, de a kezét nem vette le a válláról, csak amikor már kiértek az épületből és beültek az Impalába.
- Szóval, Eagle River! - kezdte Dean, miután beindította a motort és lehalkította a zenét. - Van más oka is, hogy oda akarsz menni, mint hogy túl messze van ahhoz, hogy otthonról járj be?
Ben rajtakapottan nevetgélni kezdett, aztán kibámult az ablakon.
- Ne mondd, hogy nem érted. Találkoztál már Mattel. Te sem akarnál vele együtt lakni.
- Hát, nem is az anyám pasija.
- Tudom, hogy nem bírod.
Dean a hajába túrt és bal kézzel az ablaknak könyökölt.
- Ben, az, hogy én kit bírok és kit nem, egyáltalán nem számít, érted? Ez anyád élete, a te életed... Nem mondom, hogy szeretned kell, vagy így haverkodnod vele, de fogadd el, mert anyád megérdemli, hogy legyen valakije.
- Aki miért is nem lehetsz te?
- Ezt már megbeszéltük. Párszor.
- Az, hogy nem akarod tönkretenni az életünket, nem indok.
- Szerintem tökéletes indok.
Mindketten dobolni kezdtek az ujjaikkal; pár másodperc után Ben újra Dean felé fordult.
- Már nem szereted anyát? - kérdezte. - Azt hittem, szereted, tudom, hogy féltékeny vagy Mattre...
- Ben!
- Van valakid?
Dean dühösen kifújt, és a kormányra csapott.
- Jesszusom, Ben, nincs, hanyagolnád a témát?
- Komoly?
- Nem. Nincs! Ben, Lisával eldöntöttük, hogy az lesz a legjobb, ha továbbra is külön élünk, és attól még, hogy te vagy én vagy ő néha másképp gondoljuk, nem ugrálhatok ki és be az életetekből.
- Akkor talán maradj...?
- Nem tudom garantálni, hogy maradok, érted? Nem vagyok megbízható, nem vagyok olyan ember, akire fel kellene nézned, nem vagyok példakép, az lenne a legjobb, ha egyáltalán nem tekintenél rám sehogy. Csak mint egy haverra.
Farkasszemet néztek, aztán Ben pislogott, az ajkára harapott és félrefordult. Dean felé nyújtotta a kezét, aztán a fékre taposott, visszakapta a tekintetét az útra, és káromkodott. A jávorszarvas bambán kérődzve vette tudomásul, hogy majdnem elütötték és tovább kapargatta az aszfaltot a patájával. Dean aprót dudált, aztán a homlokát kezdte masszírozni, amikor az állat nem reagált; Ben egy darabig felváltva nézte őt és a szarvast, és kibukott belőle a nevetés. Dean homlokráncolva pislogott oldalra, aztán felhúzta a szemöldökét, vállat vont és vigyorogva menetirányba fordult.
- Az én szarvasom nem ilyen hülye – mondta, indexelt, intett a szembejövő autónak és kikerülte a patást. Ben hátrafordulva addig figyelte, amíg el nem tűnt a szemük elől, és végig nevetett.
- Nálunk nincsenek – magyarázta, miközben visszahelyezkedett. – Néhány éve valami balhé volt, kisgyerekek túl közel mentek, megijedtek vagy ilyesmi, igazából nem történt semmi, de a lakók, valamelyik szomszédunk is, hisztit csaptak, szóval azóta óvintézkedéseket csináltak, hogy ne jöjjenek a házak közelébe a szarvasok.
Dean a vállát vonogatta.
- Én se örülnék, ha egy reggel arra ébrednék, hogy a gyerekemen átment egy csordányi szarvas.
- A jávorszarvasok nem csordában élnek.
- Akkor falka.
- Magányosan.
- Falkában kukáznak, oké? Amúgy is, honnan tudod ezeket, csak a Nat Geót veszi a tévétek?
- Tanultuk.
Dean elismerően füttyentett, aztán a zsebében kezdett kotorászni a mobilja után. Meglepetten nézte a kijelzőt, gyanakodva Benre hunyorgott, aztán felvette a telefont.
- Lisa?
- Dean! Ben eltűnt, nem veszi fel a mobilját, hívtam az iskolát, eljött az órájáról, és...
- Itt van velem – vágott közbe Dean és vetett Benre egy elítélő pillantást. A fiú az ablakon bámult kifelé, de a füle árulkodóan vörösödött. – Egyben van.
- Mi?
- Figyelj Liz, már a sztrádán vagyunk, viszem...
- Sztrádán?!
- A nyílt napra. Azt sem mondta el?
- Nem? Ideadnád?
- Nem akarod inkább este, személyesen megbeszélni vele a dolgot? – A szeme sarkából Benre pillantott; a fiú azóta nem mozdult, de látszott rajta, hogy fülel. – Hülyeség lenne kihagyni a nyílt napot, szívesen elviszem, visszahozom, és sértetlenül átadom neked.
Lisa fáradtan sóhajtott.
- Este Mattel megyünk vacsorázni. Úgy terveztük, hogy sokáig kimaradunk...
- Akkor aludhatna nálam – mondta Dean, olyan hangsúllyal, mint akinek aztán mindegy. Ben egy pillanat alatt megfordult az ülésen és az arcát bámulta, választ várva -, nem lesz egyedül, és holnap eldobom suliba is...
- Tisztában vagy vele, hogy ez nemigen felel meg büntetésnek Ben számára, ugye?
- Félreértesz, nem akarom átvenni tőled a hóhér szerepét – nevetett, de Lisa felcsattant a túlvégen.
- Dean!
- Oké, oké, csak egy ötlet volt, te mondtad, hogy tölthetnék vele több időt...
- Rendben.
Dean egy másodpercig nem tudta, mit mondjon.
- Komolyan?
- Igen, igazad van, legyetek együtt. De nem ússza meg ennyivel. Ha egy hét múlva jön haza, akkor egy hét múlva, de megkapja a magáét. Ezt nem felejtem el.
- Megmondom neki.
- Nem kell. Észre fogja venni.
Dean nevetve elbúcsúzott és visszatette a mobilt a zsebébe, aztán Ben feszült, várakozó tekintetét figyelmen kívül hagyva dudorászni kezdett.
- Megengedte? – bukott ki Benből, de amikor Dean ránézett, megbánta, hogy megszólalt. Megpróbálta a háttámlába passzírozni magát, vagy legalábbis átlátszóvá válni és amíg Dean őt nézte, mereven előre bámult; csak akkor mert óvatos, gyors pillantásokat vetni Deanre, amikor már újra az arcélét látta.
- Ez így nem fog működni, Ben – kezdte Dean, majd elhallgatott. Ben azt hitte, már nem is folytatja; aztán egyszerre felsóhajtott, kicsit ütött a kormányra és egy fél pillanatra lehunyta a szemét.
- Értem, hogy nem akarsz Mattel lenni, oké? Legyél a szobádban, lógj a haverjaiddal, menj bentlakásos suliba, egy szavam sincs, érted, de ne. Hazudj. Anyádnak. Jobban aggódik érted, mint azt te el tudod képzelni, és még néhány ilyen húzás, és kidobja a csávót és egyedül lesz.
- Én...
- Tudom, hogy nem neki akarsz ártani. Ne nekem magyarázkodj. Ne magyarázkodj. Csak felejtsd el a rózsaszín álmokat rólunk, mert nem fog megtörténni. Ben, sajnálom, hogy miattam vannak illúzióid, sajnálom, hogy elhitettem veled, hogy számíthattok rám, ha tehetném, visszacsinálnám az egészet, nem mentem volna hozzátok olyan állapotban... Nem tudtam, hogy ez lesz, nem ezt akartam, nem így akartam. És nem értem, hogy mit látsz bennem, vagy miért ragaszkodsz hozzám, de örülök neki, oké? Szeretek veled lenni és tényleg olyan, mintha a fiam lennél, szóval ha akarod, csinálhatunk  ilyen „apás hétvégéket”, mint a normális elvált családoknál, de... anyád nevelt fel. Egyedül. Én csak...
Nem folytatta. Ben a száját harapdálta és az ölében összekulcsolt kezeit bámulta mereven. Összerezzent, amikor percekkel később Dean finoman meglökte a karját.
- És még el is engedett hozzám, szóval elvárom, hogy virágcsokorral és hason csúszva kérj tőle bocsánatot holnap.
Ben felcsuklott, de lehetett akár valami nevetés-féle is; Dean az ölébe dobott egy csomag zsepit a kesztyűtartóból.
- Szárítsd fel a könnyeidet kölyök, így nem találkozhatsz a leendő iskolatársaiddal.
- Nem sírok! – Ben felháborodottan visszadobta a zacskót a helyére, és Dean vállába öklözött; ő kiröhögte, hogy a bőgéstől elgyengültek az izmai és hogy meg sem érezte, de mielőtt Ben újra próbálkozhatott volna, gyorsan belökött egy kazettát a lejátszóba, feltekerte a hangerőt, és a gyerekre vigyorogva együtt énekelt a Guns’N’Roses-szal, aztán egy hanggal később már Ben is a számot fújta.
„Take me down to the paradise city, where the grass is green and the girls are pretty, oh, won’t you please take me home...”



A rajzok hála Istennek, ismét Maya munkái


Eagle River kellemes fél órányi távra feküdt Anchorage-tól, komor hegyek karéjában. Az iskolát taktikai megfontolásból egy kirívóan túlsúlyos orom tövébe helyezték, azzal az előre megfontolt szándékkal, hogy Dean csak negyed órányi bolyongás és a városlakók szakszerű kifaggatása után találja meg.
- Be kéne szerelned egy GPS-t - jegyezte meg Ben, ahogy bevágta maga mögött az Impala ajtaját, és hátravetett fejjel meredt az iskola személytelen homlokzatára.
- Meg kellene tanulnod térképet olvasni.
- Az a térkép már legalább negyven éves volt, és...
- Igen, igen, - bólogatott Dean és a bejárat felé kezdte lökdösni -, de lényegtelen, mert Andy már a nyitóbeszéd felénél jár...
- Kicsoda?
- A leendő igazgatód, az.
- Ismered az igazgatót?
- Szerinted miért ér annyit az ajánlólevelem? Hát nem a két szép szememért. Andy régi haver, de azért nem ártana, ha nem késnél még többet.
- Te nem jössz?
- Fogjam a kezedet?
- Dean!
Dean nevetett, összeborzolta Ben haját és megint vállon akarta lökni, de Ben előre hajolt, kikerülte a karját és hasba öklözte. Dean nyögve görnyedt előre, de nem bírta abbahagyni a röhögést.
- Ez a jó hozzáállás, ne hagyd, hogy szarakodjanak veled! Ki tanított verekedni?
Ben előzékenyen tartotta Deannek az ajtót, aztán körbenézett az előtérben. Az iskolabelső minden szegletéből sütött a preciz korszerűség, mindezek mellett pedig kellemesen kaotikus volt a kialakítása. Az aula több irányba tágult és kerekedett, az emeletekre árkádokon keresztül lehetett rálátni és néha egy-egy lépcső oldala látszott a belső ablakok mögött. Ben elégedetten füttyentett, Dean pedig mellé állt és átkarolta a vállát.
- Egy napon ez mind a tied lesz.
- Mi, a függöny?
Dean felcsuklott, és szó nélkül célba vette a díszerem kétszárnyú ajtaját, de mielőtt kinyithatta volna, az kivágódott, és ő szembe találta magát a kiözönlő diákok árjával. Ben védelmet keresve Dean mögé bújt, de ő villámgyorsan megragadta és behajította a tömegbe.
- Olvadj be, én beszélek Andyvel – intett búcsút kedélyesen, aztán forgalommal szemben becsörtetett a terembe, de amíg be nem fordult a sarkon, érezte, ahogy Ben tekintete „áruló”-t billogoz a nyakára.
A díszterem pódiumán  már csak egy koktélruhás nő állt, aki túlcsorduló kedvességgel mosolygott a vészkijárat felé igyekvő férfi hátára. Dean ördögi vigyorral kiáltott utána.
- Andy!
Az igazgató kelletlenül fordult vissza, aztán felderült az arca, amikor beazonosította Deant.
Öt percen belül már az iskola háta mögött cigarettáztak. Andy nagy műgonddal sodort egy újabb szálat, megnyálazta és lekocogta. Dean mély, nagy slukkokat nyelt, becsukott szemmel tüdőzve le a füstöt, benntartva addig, amíg marni és fájni nem kezdett, aztán kiengedte és nézte, ahogy jelentéktelenül szétfoszlik.
- Komolyan nincs egy dohányzótok? – kérdezte, ahogy körbenézett, aztán köhögött. – Hetek óta nem szívtam.
- Hát, ilyet biztosan nem.
- Sose fogsz felnőni?
Andy vállat vont, megigazította a köntösét és lelépett a betonról, a hóba.
- Szépen kipofoztad ezt a helyet.
- Hála bőkezű támogatóknak. A futópálya lesz a következő; ez a mostani tél darabokra fogja szedni, érzem.
- Egyre hidegebb lesz. Egy nap szerintem arra fogunk ébredni, hogy az egész állam körbehavazódott.
- A második Atlantisz. Az elhavazott birodalom.
- Az elveszett Alaszkatantisz fosztogatói.
- A negyvenkilencedik állam csak legenda, Dean. Ne kergess ostoba álmokat, a kincstár sosem fog ilyen expedíciót támogatni.
- Majd én megmutatom nekik – Dean felszegte az állát, és a szürkehasú felhőkre fújta a füstöt. – Egy gazdag befektető segítségével én és a csapatom...
- Andy Gallagher, a manipulátor...
- Elsőként Dean Winchester, a kalandor.
- Bocs. Jo Harvelle?
- Szakács. Bobby Singer, a veterán. Sam Winchester...
Újra köhögött, hosszabban, de végigszívta a szálat, aztán elnyomta a hóban.
- Ha tovább hűl a levegő, Floridába költözök.
- Majd küldj lapot a leégett fejedről. – Andy kitért Dean lendülő keze elől, és az iskola felé intett. – Van egy üveg Bourbonom, ha még fázol.
- Vezetek.
- És ez azóta zavar, hogy...?
- Velem van a kölyök, Andy, nem iszom gyerekkel az anyósülésen.
Dean csak azért is hátba vágta; Andy grimaszolt, ő vigyorgott, aztán elindultak az épületbe. Időközben feltámadt a szél és az arcukba fújta a porhót; Dean hangosan káromkodva felhajtotta a dzseki gallérját, Andy pedig fogvacogva húzta össze magán a színes selyemköntöst.
- Jégcsapok lógnak a fogaimról, komolyan – nyögte Andy, amikor az ajtó végre bezárult mögöttük, és aggódva tapogatta az arcát.
- Talán ha nem úgy öltöznél mintha a háremedbe készülnél...
- Én mindig a háremembe készülök. Bourbon még mindig nem?
Dean megrázta a fejét, részben, hogy tiltakozzon, részben, hogy kiszórja a havat a hajából.
- Pedig ilyen időben lehet, hogy haza sem juttok ma a gyerekkel... hogy is hívják? Ha már így felveszem.
- Ben. Azért megpróbálom visszajuttatni, különben az anyja... ne röhögj, te még nem láttad Lisát dühösen.
Andy védekezően maga elé emelte a kezeit.
- Távolról tisztelem. Közben azért bemehetnénk az irodámba, ha iszol, ha nem, mert én ruhát váltanék.
- Hány ilyen köntösöd van?
- Kérsz egyet?
- Haha. Mikor van vége ennek a körbevezetésnek?
Andy előhúzott a zsebéből egy robosztus stopperes karórát és hunyorogva nézte a kijelzőjét néhány másodpercig, mielőtt visszatette volna.
- Szerintem még fél óra, kábé, de majd szólunk a köly- Bennek, hogy jöjjön az irodámba, ha végeztek... Van konyakom is.
- Max egy teát.
- Teát? Te? – Andy döbbent arckifejezését Dean sajátja tükrözte, aztán nevetni kezdett.
- Nem, dehogy, biztos a hideg miatt, adj egy kólát, vagy valami...
- Nem azért, van teánk, csak...
- Kóla. Jó lesz.
Andy vállvonogatva belökte az ajtaját, a belső irodába csoszogott – a titkárnője rögtön a nyomába szegődött – és behívta Deant is. A szoba sarkában ültek le, a fotelekbe, az asztalt messziről elkerülve.
- Tracey, Deannek hozz egy kólát, kérlek, és keresd meg Ben... Braedent, hogy ha vége a körtúrának, ide jöjjön, köszönöm.
A titkárnő mosolygott, bólintott, többször, várt egy pár pillanatot, aztán kisietett; Andy felpattant, a vitrinből elővette a whiskeys üveget meg két poharat, letette a dohányzóasztalra és visszaült, majd rögtön fel is pattant.
- Nálam van egy ládányi DVD meg VHS, talán egy hete találtam a padláson. Még azt hiszem Samtől kaptam kölcsön, de a nagyrésze szerintem a tied volt amúgy is.
- Samtől? – Dean tekintete a Bourbonra tévedt, de gyorsan újra Andyre nézett. – Filmek?
- Amikor megtaláltam, szólni akartam, de mindig elfelejtődött, most ugrott be. Itt vannak, visszaadjam?
- Ja – bólintott Dean, aztán még egyszer, csak hogy mindenki értse -, jaja.
Andy is bólintott, jelezve, hogy „ja” és elkezdte kirámolni az egyik szekrény alját.
- Mert Ben ma nálam alszik, gondoltam filmezhetnénk, de nem tudtam eldönteni, mit is nézzünk, mert én már mindent ezerszer láttam, és azt akarom, hogy neki is tetszen, ha már egyszer ott van, szóval ha itt vannak nálad...
- Itt – tette le Andy győzedelmesen a poros, fakó dobozt az asztalra. Dean fintorogva lefújkálta, leporolgatta a tetejét, aztán kinyitotta és kivette  legfelső DVD-t.
- Thelma és Louis?


A visszaúton Ben lelkesebb volt, mint Dean gondolta volna; mint kiderült, az iskolának csak érdekes és felújított részei voltak, minden tanár jófej és felkészült, és a leendő osztálytársak is lehetnének sokkal rosszabbak, és a kolesz szobák is pofásak, ahogy Ben mondta; vagy tényleg tetszett neki a hely, vagy nagyon nem akart közelebbi középsuliba járni. Dean pedig biztos volt benne, hogy ha az időjárás hasonlóképpen produkálja magát a jövőben, akkor Ben nem sok látogatást fog kapni az anyjától, vagy úgy egyáltalán bárkitől hókotró nélkül, és csoda lesz, ha havonta egyszer hazajut.
- És nyáron torna helyett ilyen sportok vannak, egy csomó sportpálya, mindent ki lehet próbálni, meg a labor, beszéltem már a laborról, az olyan, hogy...
Dean a hóviharon áthunyorogva próbálta kitalálni, hogy merre is megy az út, amikor megcsörrent a mobilja.
- Bocs – morogta Bennek, aki aggódva pislogott a telefonra. - Cas az, nem anyád.
- Hogy ki?
- Irodalomtanár nálam. - Dean fogadta a hívást, és rámarkolt a kormánykerékre. - Cas? Hello.
- Hello, Dean. - A vonal recsegett, ahogy a dúlt, vad szelek belebömböltek. - Remélem, nem hívlak rosszkor?
- Épp vezetek. - Csettintett a nyelvével - Mer’?
- Igazából... - Kis csönd. - Szóval egy szívességet szeretnék kérni. Ha nem jelent problémát. Igazán nem akarok...
- Ha ennyit köntörfalazol, még azt hiszem, egy hullát kell elföldelnünk valahol. - Dean lekanyarodott egy mellékúton. Magán érezte Ben tekintetét, de nem mert felé pillantani.
- Súlyos meggondolatlanság egyszerűen elhantolni a testeket - tűnődött Castiel.
- Haver, na
ez parás. Te most röhögsz? Kapd be. Elmehetsz a nem létező humoroddal oda, ahol nem süt a nap. Mi kéne?
Újabb rövid csönd és orkánordítás.
- Nos... azt hiszem, csináltam valami ostobaságot. Elég bonyolult.
Dean felvonta a szemöldökét.
- Tehát
tényleg meggyilkoltál valakit.
- Közel jártam hozzá... a lényeg, hogy Paraguayban nem volt lakcímem.
- Ööö. Aha?
- Tehát a dolgok, amiket rendeltem, az a helyzet, hogy nem tudtak megérkezni - hadarta Castiel. Dean nem gondolta volna, hogy ilyet is tud. - De tudtam, hogy Alaszka lesz a következő állomás, csak azt nem tudtam, hol sikerül majd albérletet szereznem, tehát meghagytam nekik - a begyűjtőknek -, hogy a központi postára továbbítsák, az én nevemre. - Egy bosszús szusszantás következett. - Viszont valami félrecsúszott; a posta nem fogadta a csomagokat, és visszaküldték a reptérre, ma értesítettek. Most itt vagyok három faládával. A taxim itthagyott. A jóember azt mondta, nem futár. Nincs nálam elég pénz, és el fogok késni a konferenciabeszélgetésemről.
- Várj, akkor most mi van? Hol vagy? - Dean a tenyerébe temette a homlokát, és a vállához szorította a telefont.
- A reptér előtt - sóhajtott Castiel. - A ládákon. Sűrű pelyhekben hullik a hó.
- Mégis mi a bűn van azokban a ládákban?
- Dél-Amerika elfelejtett vallásai. Imák, himnuszok, jezsuiták feljegyzései, konkviszkádorok jelentései: az egykori spanyol gyarmatok emlékei. A másolataik, legalábbis.
- Kurva érdekes, de héj, azt a szót jól hallottam, azt a GY betűset? He? Ennyit jelentünk neked, mi? - A telefont ismét marokra fogta. - Gyarmatokat?
Castiel mintha nevetett volna, szárazon és rekedten.
- Sajnálom, de elvégre hódító nép fia vagyok.
Dean félrerántotta a kormányt, és az Impala megcsúszott a jegeces úton. Castiel visszaflörtölt?
Castiel? Dean a visszapillantó tükörben Benre bámult, és baromira örült, hogy a törvény előírásaival szembemenve nem hangosította ki a telefont.
- Oké, ööö, figyelj. - Megköszörülte a torkát. - Kikanyarodom érted a reptérre, aztán kidoblak otthon. Ha az úgy oké.
- Természetesen. Nagyon szépen köszönöm. Őszintén hálás vagyok.
- Aha, ja, tök rendes tőlem meg minden. - Köhögött. - ‘Szlát addig.
- A viszont hallásra.
Dean megszakította a hívást, aztán a válla fölött áthajította a mobilt a hátsó ülésre. Ben egy darabig engedelmes csendben ült, aztán a térdére vágott.
- Van valakid.
- Ben, Jézus. Igen, egy bajba jutott irodalomprofesszorom.
- És jól néz ki? - vigyorgott.
- Igen, és pasi. Csak kisegítek egy havert. Hamar megleszek vele. A kurva könyveit kell fuvarozni.
- Ehh, könyvek.
- Jól mondod, fiam. Kölyköm. Származékom. Akárki légy. Ben. - Sávot váltott. -  Én is életem minden egyes percében azon gondolkozom, hogy miért is nem mentem autószerelőnek.
- Én nem akarok autószerelő lenni.
- Senki sem akar autószerelő lenni addig, amíg egyszer csak könyvek.
- Az irodalomtanár is unja már a könyveket, azért kell elvinni?
- Nem, ő teljesen hülye. Hát, minimum fura.
A reptérre érkezve Ben erről személyesen is meggyőződhetett.
- Amikor azt mondtad, fura...
- Csak légy jó seggfej és maradj a kocsiban, oké?
Castiel egy kupac faládán kuporgott, az olyan emberek mozdulatlanságával, akik fogták magukat, és odafagytak. Továbbra is csak egy réteg szövetkabát volt rajta, bőrkesztyű és kasmírsál. Dean zsebre tett kézzel megállt mellette.
- Kiröhögnélek, de egy kicsit sajnállak.
- Van nálad alkohol?
- Nekem is hiányoztál. - Dean felé hajított egy lapos ezüstflaskát, amit Castiel csont nélkül elkapott, leharapta a kupakját, és nagyot húzott belőle.
- Kezdem érteni Jack Londont és Hemingway-t... - dünnyögte maga elé.
- Még mindig nem értem, hogy vagy ilyen optimista barom. - Dean végigmérte a ládákat, és karbafonta a kezét. - Ezeket mind el is fogod olvasni?
- Ne Rambózz, te is szeretsz kutatni.
- Ó, a legrövidebb út egy férfi szívéhez, ha lerambózod - vigyorgott Dean, aztán kurva gyorsan abbahagyta. Ne a gyerek előtt, Winchester, emlékeztette magát, lehetőleg pont soha, Winchester.
Castiel felállt és csípőből lehajolt az egyik ládához.
El vagyok átkozva.
- Ha megfogod a másik végét, azt nagyon megköszönném.
- Bármit megfogok, amit... fogd be, Cas!
Mire megtöltötték a csomagtartót, komolyan ingerült lett. Castielt a hátsó ülésre átkozta, és felrakott egy kis Maylene And The Sons Of Disaster-t, pedagógiai célzattal. Ágyékának lehetséges gyümölcse jól nevelten és teljes nyugalommal olvasni kezdett valami rongyos kötetet, amit előrángatott a hátizsákjából, hogy addig se neki kelljen beszélgetnie az Idegen Bácsival, aki lesújtott némasággal gunnyasztott hátul.
- Ha fogyóban az üzemanyag, üsd a tenyered! - kiáltott fel Dean. Ben unottan tapsolt, Dean pedig lekanyarodott az első benzinkútnál. - Vegyek neked valami egészségtelen szart indokolatlanul drágán?
- Csinálsz megint browniest a mozihoz?
- Nem - vágott küzbe Dean élesen -, popcornt fogunk enni, mint a férfiak, és kapsz sört... alkoholmenteset... mint a nők. Cas?
Castiel felriadt letargikus merengéséből.
- Tessék?
- Kell valami?
- Nem, köszönöm. Talán egy teát elfogadnék. - Elkezdett a zsebében kotorászni apróért, de Dean legyintett, kiszállt az autóból és bevágta az ajtót. Egy melodikusabb rockballada jött, és Castiel szenvedve utána bámult. Ben görnyedt vállakkal ismét a könyve fölé hajolt.
- Mit olvasol? - kérdezte Castiel kínosan hosszú megfontolás után.
Ben a visszapillantó tükörnek tartotta a könyvet. effutraT :erèiloM
- Ó. Milyennek találod?
- Hát szarnak - Ben egy kicsit elszégyellte magát, és mentegetőzve hozzátette: - Még csak a felénél vagyok. Kötelező. Lesz egy TZ téli szünet előtt.
Castiel egy kicsit fészkelődött.
- Szerintem rosszul olvasod.
- Mert? - Ben felpillantott a tükörbe, aztán gyorsan elkapta a pillantását. Castiel szelíden elmosolyodott.
- Molière azért írta ezt a drámát, hogy szórakoztasson. Ha untat, akkor nem érte el a célját. Ez egy humoros darab, de mint a vicceknél, ha nem megfelelően mondják el, élvezhetetlenné lesz. Hogyan képzeled el például Elmerie-t?
- Az a hülye háziúr felesége?
- Igen, ő.
- Hát, nem képzelem el sehogy. Nem írja, hogy hogy néz ki. - Ben vállat vont.
- Elmerie Orgon második felesége, középkorú asszony, éles elméjű, szenvedélyes és kifejezetten vonzó. Melyik színésznő játszhatná ezt a szerepet?
Ben gondolkozott, aztán vigyorogva rávágta:
- Scarlett Johansson.
- És Orgont? Bugyuta, idősődő, komikus, de fenyegető, tiszteletet parancsol szánalmasságában is, ezért nem mernek vele nyíltan szembeszállni sokáig.
- Jack Nicholson.
- Tratuffe pedig... nos, Tartuffe egy igazi rohadék.
Ben felnevetett.
- Brad Pitt.
Castiel bólintott.
- Így már nem olvasol. Így már filmet rendezel. A kezedben a forgatókönyvet tartod. Ez egy dráma, színpadra szánták. Mozgással, fényekkel, a színészek játékával kelhet csak életre. Ahogy pörgeted a lapokat, látnod kell magad előtt, milyen szögből veszi a kamera a jeleneteket, milyen zene szól, mi történik a háttérben, mi az a számtalan apró részlet, amit az író nem árul el neked, de tudod, hogy ott van, hiszen látod magad előtt az egészet, ahogy ő látta a fejében századokkal ezelőtt. Meg tudod rendezni a Tartuffe-öt úgy, hogy a teltházas filmszínház teli szívből nevessen rajta? Szerintem képes vagy rá.
Ben hátrafordult, és egy darabig csak bámult rá, aztán ismét elvigyorodott és visszafordult a könyvhöz. Castiel büszkén hátradőlt, és amikor Ben először felkuncogott, lehunyta a szemét és elmosolyodott. A gondolataiból ismét Dean riasztotta, amikor az arcához nyomott egy filléres és tűzforró papírpoharat.
- Megzsaroltad a kölyköt, vagy hipnotizáltad?
- Egyik sem. Köszönöm a teát.
- Ez kávé, ember. Benzinkúton nincs luxus. Kapd el, Ben! - hajított neki egy Mars-szeletet, ő pedig boldogan bevette magát a volán mögé egy pitével. - Na, akkor végig a sárgaköves úton.
Meglepően hamar elértek Castiel lakásához, és Dean bárhogy is ragaszkodott hozzá, a professzor nem engedte, hogy segítsen felcipelni a ládákat az emeletre.
- Egyelőre úgyis csak berakom őket a közös pincébe, rohanok a konferenciára.
- Biciklivel, mi? Ne legyél hülye, elviszlek.
- Még alkalmasabb öltözékre kell váltanom, eltarthat egy darabig, és nem kívánok tovább a terhetekre lenni. Emmanuelt nem tudnám jó szívvel kettesben hagyni a ládákkal.
-  Oké, ki az Isten... - Castiel erre Dean mellkasára simította a tenyerét, és mélyen a szemébe nézett.
- Köszönöm, amit értem tettél. Legyen szép napotok.
Dean zavartan oldalra kapta a pillantását. Ben még mindig a hülye könyvét bújta.
- Neked is. Izé. Elengedhetsz.
Castiel lenézett a kezére, aztán gyorsan zsebre vágta és kihúzta magát.
- Ne haragudj. Jó utat.
- Te is. Viszont. Hello. Majd... még összefutunk.
Castiel felvonta a szemöldökét.
- Hát, ugyanott dolgozunk.
Ne flörtölj velem rohadék, én flörtölök veled rohadék, te velem nem rohadék, ez a természet rendje rohadék.
Dean visszaült a kocsiba, és tövig nyomva a gázt kifarolt Castiel mágneses vonzáskörzetéből. Ben rögtön felé fordult.
- Nem tanít középsuliban?
- Nem.
- De nem akar?
- Nem.
- De nem kérdezed meg?
- Nem... Ben, Jézus, mi van?
- Kurva jó tanár lehet. Beszélgettünk, amíg benn voltál az üzletben, és így bang! Nagyon jó fej. Te tudtad, hogy baromi jó fej? Az egyetemen minden tanár ilyen? Már csak négy év egyetemig. Szerinted lehetnék filmrendező?
- Előbb vegyél levegőt - nevetett Dean, aztán gyengéden hozzátette: - Cas kihozza ezt az emberekből.
- Hogy?
- Hogy kurva fanatikusok lesznek. - Dean a hajába túrt, és fél kézzel bevett egy kanyart. - A csávó, ööö, elég karizmatikus.
- Szerinted korrepetálna?
- Szerinted segítene rajtad?
- Fogd be! - Ben rávágott a könyvvel, Dean pedig röhögve elcsaklizta tőle.
- Tartuffe? Ezt én is olvastam anno, ennek az a vége, hogy megkúrják az álszent fickót a végrehajtók, pedig már tökre azt hiszed hogy az övé lesz a kiscsaj, meg minden.
Ben duzzogva befordult az ablak felé.



Amikor Dean csütörtök reggel besorolt az irodába, sikerült frontálisan ütköznie Gandalffal, és kis híján kitörte az öreg nyakát és a sajátját. Pár kínos félreértéssel később rájött, hogy egy papírmaséval van dolga, aki két premierjegyet tart a kezében a Hobbitra.  
- Bradbury üzeni, hogy “keresek valakit, aki társam lenne egy kalandban” - kiáltotta neki Meg a laptopja mögül.
- A te szádból ez úgy hangzik, mint valami elkeseredett pornóhirdetés. - Dean Gandalfra akasztotta a kabátját, betessékelte a varázslót az ajtón, a mozijegyeket pedig gondosan a minihűtőjére mágnesezte.
- Nem valami professzinális, hogy ennyit találkozgat a kollegáival iskolaidőn kívül.
- Pont, hogy tök professzionális, mert két professzor lóg együtt, érted.
Meg keze megállt a billentyűzet fölött, és pislogott párat.
- Bradbury csak adjunktus - jegyezte meg maga elé meredve, aztán folytatta a gépelést. - Maga tényleg ilyen magányos?
- Neked meg komolyan ennyire nincs humorod? - Dean az asztalra dobta a lábát, és kezeit a tarkóján összefűzve hintázni kezdett. Meg nyomtatója felzúgott.
- A vicces dolgokat szeretem - vont vállat a titkárnő, ahogy előhúzta a papírt a gépből, és ráfújt egyet. - Például mások tönkrement karrierén tök jókat röhögök. - Felállt, diadalmenetben Deanhez vonult, és leejtette elé a papírt. Az pörögve és lustán lebegve az asztalra esett. Dean rábökött.
- Ez miszar?
- Egy körlevél, amit Milton küldött ki a vizsgákkal kapcsolatban. - Meg hátul összefűzte a karjait, és lábujjhegyre billent, aztán vissza sarokra. Dean az ujjai közé csíptette a papírt, és felemelte.
- Hol írjam alá?
- Ha emlékszik, hétfőn jeleztem, hogy Miltonnal valami gáz van. Az egyik hallgatója keresett meg azzal, hogy aggódik a vizsgák miatt - hogy Milton a fogadóóráján azt mondta, hogy ne féljen, mert az első tíz kérdésre úgy is C a válasz.
- Gondolom, viccelt - vont vállat Dean. - Szar a humora szegénynek.
- Olvassa el a levelet. - Dean kelletlenül követni kezdte a sorokat, Meg pedig felült az asztal szélére. - Ezen gyakorlatilag lehetetlen megbukni. A D-hez tíz százalékot kell elérni - és ez rögtön meg is van az első tíz, előre megadott válasszal. Utána már elvileg bonyolultabb kérdések következnek.
- Ezt nem csinálhatja... - motyogta Dean, aztán hátralökte magát a székkel, és járkálni kezdett, az állát dörgölve. - Ugye tudja, hogy ezt nem... kértél tőle próbaviszgalapot? Megoldókulccsal. Basszus, nyakunkon az egész szar...
- Fordítsa meg a lapot. Kétoldalasan nyomtattam.
Dean engedelmeskedett.
- Ó. A kibaszott kurva életbe. 




Dean lesben állva kivárta, amíg Castiel előlép az irodájából és finoman beteszi maga mögött az ajtót, aztán háromig számolt és nekirontott. Sikerült a postaládjának lökni, és ahogy onnan lefordult, a falhoz szorította, két kezét a válla fölé támasztva. Castiel dacosan kihúzta magát.
- Hello, Dean.
- Hellodeanezd az anyád, mi a szart képzelsz!?
- Hogy köszönök?
- Velem te ne próbálj-
- Megtudhatom, mit követtem el? - Castiel felszegte az állát, és leengedte a mellkasának szorított encikolpédiát. - Látom, hogy valami miatt nagyon csalódott vagy.
- Csalódott? Baszd meg. - Dean ellökte magát a faltól, és hátrált pár lépést. - A kurva körleveledről van szó. - A folyosón csellengő diákokhoz fordult, és elüvöltötte magát: - Akinek nincs órája, az haza is húzhat tanulni, jövőhéten vizsgaidőszak, a rohadt életbe!
- Ne menjünk be az irodámba?
- Nem kell bemennünk a köcsög irodádba, mert ha oldalra fordulsz, akkor láthatod, hogy a hallgatók, veled ellentétben, tisztelnek, és elhúznak a picsába, ha olyanom van!
- Én tisztellek téged. Amikor így őrjöngsz, akkor bevallom, valamivel kevésbé. - Tett felé egy lépést. - Megtudhatom, mi kivetnivalót találtál a körlevelemben?
- Tudod te, mi az a D?
- Feltételezem, az osztályzatra gondolsz.
- Igen. Az osztályzatra. A hatvan százalék fölöttire, arra.
- Tehát szerinted nem elég szigorú a tesztem a bevezetőkurzuson résztvevő hallgatók számára? Értem. Köszönöm az észrevételedett. - Biccentett, és elindult.
- Hova a szarba mész?
- Zárószemináriumot tartani - vetette hátra Castiel. - A vulgaritásodat igazán mérsékelhetnéd néha, gyerekesen hat.
Dean utána futott, és megpróbálta megint a falnak préselni. Castiel ellökte magától.
- Még ma, sőt, ha lehet, kurvára most küldesz egy új körlevelet - sziszegte Dean -, és visszavonod azt a szarságot a “minden válasz C az első tíz kérdésben” dolgot, vagy most rögtön cuccolhatsz ki az irodádból. Más is meg tudja tartani a vizsgáidat. Valaki, aki ért hozzá.
Castiel rezzenéstelen arccal nézett rá, a könyvet viszont olyan erővel szorította, hogy elfehéredtek az ujjai.
- Ne merészeld kétségbe vonni a szakmai tekintélyemet, csak mert nem értesz egyet a módszeremmel - mondta vészjóslóan halkan. - Biztosíthatlak róla, hogy a szemináriumaimon szigorúbban értékeltem. Közel húsz százalékot nem engedtem át a hallgatóim közül. Egy kezdő előadás esetén ezt szükségtelennek ítélem. A résztvevők többsége nyelvész lesz, a leendő irodalmárok pedig semmi érdemlegeset nem tanulhatnak egy ilyen kurzuson, legfeljebb a kritikai gondolkodásukat fejleszthetik, és én pont erre oktattam  őket ebben a szemeszterben. Ez a készség viszont osztályozhatatlan.
- Nem tud érdekelni - szűrte Dean a fogai között -, azt mondtam, kiküldesz egy új körlevelet, vagy én küldelek ki az ajtón páros lábbal a szakmai tekintélyeddel együtt, és találhatsz hármat, hogy ezek után fizetem-e neked a decembert.
Castiel hunyorított, aztán szó nélkül sarkon perdült, és elviharzott.
- Meg is baszhatod magad - javasolta Dean, a falba öklözött, aztán az irodájába sétált. Másfél óra múlva egy e-mail várta a postaládájában.

FELADÓ: Castiel Milton (castiel.milton@gmail.co.uk)
CÍMZETT: Dean Winchester (
blue_steel@pulvinarium.com) és 481 további címzett

Kedves hallgatók (és kedves dékán úr)!

Az elnézésüket kell kérnem, de a korábban kiküldött vizsgatájékoztató hibás volt, mint arra az igen tisztelt dékán úr volt szíves felhívni a figyelmemet. Engedjenek hát meg egy korrekciót: az előző levélben foglaltakkal ellentétben az első tíz kérdésre a helyes válasz nem C, hanem D, mint Dean. Például:

Joseph Heller szatirikus történelmi regényében, A 22-es csapdájában a bürokrácia számos aspektusát mutatja be. A mű alapvető konfliktusának lényege, hogy...
A)...a hatalom nem mindenki által birtokolható.
B)...egyedül az érvényesülhet, aki jól teljesít - tehát teljesíti az összes bevetésszámot.
C)...a háború korruptál.
D)...a vezetők hozzáértés és empátia nélkül utasítják beosztottjaikat.

A helyes válasz a regényre vonatkozóan tehát a D.

Még egyszer, bocsánatukat kérem az esetleges kellemetlenség miatt. Ne feledjék, hogy a tíz bevezető kérdés után esszékérdések következnek, ahol önálló gondolataikat kell majd kifejteniük a szemeszterben átbeszélt művekről. Felkészülhetnek az órai jegyzeteikből, vagy a könyvek gondos tanulmányozásával és elemzésével, melyre mindenképpen bátorítom az érdeklődőket.

Maradok tisztelettel,
Castiel Milton,
kutatóprofesszor,
Pulvinarium Tudományegyetem,
Bölcsészettudományi Kar,
Anchorage, Alaszka
forró szex (323) 790-4967
sikíts nekem te ringyó
T*R*I*C*K*S*T*E*R

FELADÓ: Castiel Milton (castiel.milton@gmail.co.uk)
CÍMZETT: Dean Winchester (
blue_steel@pulvinarium.com) és 481 további címzett

Kérem, ne vegyék figyelembe az automaikus aláírás utolsó három sorát. Bizonyára vírus.

C. Milton

Dean felhívta a számot, de foglaltat jelzett. Inkább kikereste Cas nevét a telefonkönyvéből (nem tartott sokáig), és küldött neki egy baráti üzenetet.

b+ h volt pofád az 1ik kedvenc regényemből felhozni hasonlatot!?!!

A válasz szinte rögtön érkezett.

*Allegóriát. Az allegória volt, Dean. Hovatovább, örülök, hogy csak egy osztályzatot rontottam. - Castiel

a  b+ az nem a jegyed a b+ azaz h bazdmeg

*Baszd meg. Írásban jelöletlen hasonulás megy végbe. - Castiel

- Na jól van, ennyi volt. - Dean az asztalára ejtette a telefont, és kirúgta maga alól a széket.
- Parti lesz? - ragyogott Meg.
Dean felgyűrte a szürke felső ujját, aztán kopogás nélkül berontott a szomszédos irodába. Castiel Crowley gépe előtt ült, és nagyon elégedettnek tűnt magával. Dean megragadta a szék támláját, és maga felé pördítette.
- Ezt üzenem. - Feltartotta a középső ujját, aztán a kulturális különségeikre emlékezve felemelte mellé a mutatóujját is. Castiel félrebiccentette a fejét.
- Nem vagyok híve a csonkításnak, tehát számomra ez megkönnyebbülést jelent.
- Hogy mi van?
- A jel. - Castiel közönyösen utánozta a gesztust. - Sokan félreértik. Történelmi eredetű sértés; a százéves háborúban a franciák úgy csonkították meg az angol íjászokat, hogy ezt a két ujjukat lemetszették. Akiknek sikerült elkerülniük a kínzást, azok előszeretettel mutatták ezt a gesztust ellenségeiknek, jelezve, hogy még könnyedén le tudják lőni őket.
- Ma kurvára okos vagy, ugye? - köpte Dean.
- Ezért fizetnek - vont vállat Castiel. - Ha fizetnek.
- Na most állj le.
- Állíts le. - Castiel felállt a székből, és Dean kénytelen volt hátra lépni. Az íróasztalnak szorult. - Próbálj meg leállítani. - Közel hajolt hozzá, és suttogva folytatta: - Nem tűröm, hogy megalázz, Dean. Sok mindent elviselek, de a döntéseimet soha ne kérdőjelezd meg. Tisztában vagyok azzal, hogy a felettesem vagy, de ez nem jogosít fel arra, ahogyan viselkedsz velem. Remélem, végre értjük egymást.
Dean felelni akart valamit. Lehetőleg valami frappánsat és megalázót, de nem jött hang a torkán. Helyette Crowley jött, az ajtón át.  
- Megzavarok valamit? - kérdezte derülten. - Ugyan már, fiúk, két nap és a szorgalmi időszaknak vége, és vége vele minden szenvedésnek, addig már ne öljék meg egymást, hagyjunk valami vidám meglepetést karácsonyra is.
- Fogd be, Crowley. - Dean félrelökte Castielt, és kicsörtetett. A küszöbről visszafordult. - Már nem tudunk változtatni a vizsgán, lemegy, ahogy te akarod, de legközelebb ilyet rohadtul nem csinálsz, vagy nem lesz legközelebb. ‘Szlát.
Castiel nem köszönt vissza.
- Hülye köcsög - dohogta Dean, és csak azért is belerúgott a postaládájába.
A hülye köcsög egy hétig nem kereste.  


Egy hét. Valójában az volt benne a legbosszantóbb, hogy nem tudta eldönteni, hogy akkor Castiel most kifejezetten nem áll szóba vele, vagy pedig csak simán nem beszélnek. A Pulvinarium folyosóiról eltűntek a tanárok és a diákok, a TO pedig tanyát ütött. Meg szokás szerint és kötelességtudóan idegbajos volt, mert szerinte így illett, és számonkérte Deant, amiért neki nincsenek álmatlan éjszakái a terembeosztások miatt. Dean igazából egyedül ezt élvezte a vizsgaidőszak előkészítésében: általában egy kis táblázatot is csinált, hogy nyomon tudja követni, éppen hány professzor foglalta le Vasudvardot ugyanarra az időpontra, és ki milyen részvételi arányt hazudik magának, csak hogy ne Helm Szurdokban kelljen vizsgáztatnia.
Az egész napos izgalmaktól megfáradva tért haza, és rend szerint ledobta magát a tévé elé, és öt percenként ellenőrizte a mobilját, aztán felrakta tölteni, és belökött egyet Sam régi filmjei közül. Igazából szörnyűek voltak. Az összesnek volt tanulsága, vagy egyáltalán nem beszéltek benne, és lágy melankólia lengte körbe mindahányat, Deannek mégis egy hülye VHS-en sikerült kiborulnia, még a YouTube előtti időkből, amire Sam a “ribancnak” feliratot karcolta, és felvette rá Dean összes kedvenc videóklipjét. Hetekig dolgozhatott vele. Andy biztos kölcsönkérte lemásolni, mielőtt még odaadhatta volna neki. A borítóra egy rágógumis Pókember matrica volt ragasztva, amit még együtt gyűjtöttek sráckorukban. Dean csak bámult le rá, öntudatlanul kaprigálva a szélét, és vett egy reszketeg levegőt.
Föl kéne hívnia valakit. Fel akarta hívni Cast, azt mondani neki, “kaptam egy ajándékot a halott öcsémtől, nem tudom, mit érzek, segítség.” Vagy csak tartaná a kezében a telefont, nem mondana belé semmit, és hallgatná Cas bosszús faggatózását, és talán elhinné, hogy rendben vannak. Ledobta a kazetta tokját a földre, és a karját átvetve a homlokán végignyújtózott a kanapén.
Az élet túl rövid ahhoz, hogy összevesszenek. Ez pont olyan volt, mint Sam nyálas DVD-inek valamelyik carpe diem hepiendje, ugyanolyan irritálóan igaz. Dean kinyúlt a telefonjáért, aztán maga mellé ejtette a kezét.
Úgy sem számít. Casnek egy szemeszterre adott szerződést, szóval valószínűleg ennyi volt. A hülyéje elmegy a francba, és neki majd egy darabig ő fog eszébe jutni a versekről, a csillagokról, a kibaszott hóról és minden kurva bicikliről, ami egy kicsit is ronda. Dean tudta, milyen elveszíteni valakit, kifejezetten profi volt benne, Dean Winchester, okleveles Hagyjittmagamra Énmegértem, és rohadtul nem érdekelte ilyenkor, mi lehetett volna még, mindig csak azt bánta, ami nem történt meg.
Ha újrakezdhetné, élből kikezd a köcsöggel. Nem lenne tétje, már úgy is mindegy.
Ezekkel a vigasztaló gondolatokkal tért nyugovóra, amikor megzizzent a telefonja.

Szeretnék beszélni veled. A hétvége alkalmas lenne? - Cas

Dean elvigyorodott, és felült az ágyban. Még csak nyolc óra volt.
- Kilencig ér - motyogta magának. - Kilencig szabad. - Megnyomta a hívásgombot. Kicsöngött. Kicsöngött. Kicsöngött. Castiel utána pánikban felkapta.
- Castiel Milton!
- A péntek este technikailag már hétvége - jegyezte meg Dean, aztán várt egy kicsit. Ha jól hallotta, Castiel nevetett, de legalábbis bénán vett levegőt. - Mi a helyzet?
- Tudnánk találkozni?
- Felőlem - Dean aztán úgy döntött, hogy bátraké a szerencse, a pofátlanoké meg a biztos siker. Talpra kecmergett. - Figyelj, inkább átugrom hozzád most, oké?
- Nos-
- Ledumáljuk, hétfőn meg úgy lenyomod a vizsgát, hogy nagyon. Hétfőn vagy, ugye? Ööö, jól emlékszem, Szürkerévben kaptál termet?
- Igen, én-
- Bocs érte. - Dean zavartalanul öltözködni kezdett, a vállának szorítva a mobilt. - Ilyenkor bérbe szoktuk adni a teremeket, mert sznobék szeretnek nálunk korzózni, mert kurvára autentikus, ja, az, szóval Vasudvard akkor pont kihúzva, de nem lesz gáz. Oké, akkor szerintem ott vagyok úgy, tizenöt perc múlva? Csá, Cas.
- Dean!
Dean már majdnem lerakta a telefont, de úgy döntött, szerencsétlen legalább egy esélyt megérdemel, hogy tiltakozzon.
- Mi az?
Kis csönd.
- Fogsz kérni teát? Mert akkor felrakom a vizet, és a gyümölcsösnek például tíz perc, hogy rendesen kiázzon.
- Tartsd meg a teádat - vigyorgott Dean, és megszakította a hívást.


Az önbizalma megtett út/eltelt idő arányban közeledett a zéró felé. Kint alattomos, csontig hatoló hideg volt, az a fajta fagy, aminek nem szívesen tette ki az Impalát. Zsebre gyűrt kézzel kocogott, lélegzete fehér páraként csapott az arcába. A szemébe könnyek gyűltek és a foga vacogva csikorgott: harapni lehetett a szelet. Csak azért csöngetett fel végül C. Miltonhoz, mert már minden mindegy volt neki, csak legyen fűtés, és Cas hátha megengedi, hogy ölbe vegye az izzó teáskannát, ha magáról az italról már önként és félhülyén lemondott. Amíg a Holdfényszonáta polifónikus változata hümmögött, ő fél lábon ugrált, aztán Castiel nem szólt bele semmit, csak felberrent valami és az ajtó kitárult.
- Na pont így fognak kirabolni egyszer - dünnyögte Dean, és beoldalazott a lépcsőházba. Meglepően tiszta volt, máz- és vakolatszagú, de olyan hűvös és huzatos, hogy Dean pánikszerűen menekült a lift felé. A gomboknál tétovázott. Castiel elvben a legfelső emeleten lakott. Feleslegesen lehelgette és dörgölte vörösre csípett, száraz kezeit, a lift pedig egy udvarias kis pittyenéssel megállt. Dean vetett egy utolsó gyászos pillantást a tükörbe. Perceket töltött a frizurájával. Perceket. Ujjait a hajába túrva megállt az ajtó előtt. C. Milton. Valamiért bosszantotta ez a kiírás. Ott ácsorgott egy darabig, és kényszeresen agyalt azon, milyen hülyeség egy milliók által viselt vezetéknevet kiírni akárhová, amikor senkit nem hívnak Castielnek, és egyszerűbb lenne, ha...
- Megint elromlott a csengő? - Castiel egyetlen mozdulattal felrántotta az ajtót, Dean pedig rémülten hátraugrott. A lakásból szent és titkos illatok szöktek elő, szantálfa, füstölők és mézes akácvirág. Castiel mezítláb volt, fekete farmert viselt egy kék inggel, aminek felgyűrte az ujját: Dean nem tudta elszakítani a pillantást a karjától, ami meglepően formás volt és röhejesen sápadt.
- Ja - lehelte maga elé, de már nem emlékezett, mire mondott igent.
- Kerülj beljebb. - Castiel leszegte a fejét és félreállt. Dean elvigyorodott. A fickóról ordított, hogy zavarban van: hogy nem sűrűn fogad látogatókat (vagy nem éjnek évadján) - lényeg a lényeg, Dean különlegesnek érezte magát, és boldogan fogadta az arcába áramló hőt. Nem volt olyan langyos, bágyadt meleg, mint odahaza a kandalló előtt, a lakás inkább tűnt egy jól fűtött templomnak.
Ami azt illeti, teljesen olyan volt, mint egy templom.
Előszoba híján rögtön a nappaliba lépett. Két hosszú mozaikablakon szűrődtek át az este fényei, amiken az alfa és az omega jele izzott. A legváratlanabb pontokon apró, antik lámpák pislákoltak, mindenütt dobozok álltak, és vitrinek, szekrények, polcok: könyvekkel, szobrokkal, apró kegytárgyakkal roskadozva. Dean lába perzsaszőnyegbe süppedt, és ahogy hátravetette a fejét, látta, hogy a mennyezetet Castiel úgy festette meg, mintha az éjszakai égbolt lenne: mélykék volt, apró, szikrázó csillagokkal, és csillár gyanánt a naprendszer lustán forgó mása függött le. Bármerre pillantott, egy múzeum, egy bazár és egy imaház képei fogadták boldog összevisszaságban.
- Whoa - mondta, aztán felnevetett, és körbefordult. - Bezsúfoltad ide a világot?
Castiel egy spanyol paravánnak vetve a hátát bólintott.
- Igyekeztem. Ideakaszthatod a dzsekidet, a cipők pedig Yggdrasilhoz mennek - futólag egy agg fa rézkarca felé intett, ami a sarokba támasztva állt pár kódex és egy hétágú gyertyatartó mellett. - Biztosan nem kérsz teát?
- Lehet, megköszönöm. - Dean akrobatikus mozdulatokkal átvágta magát a tárgyhalmok ösvényén, és lerúgta latyakos cipőjét. - Te mindig így ööö, berendezkedsz amikor mész valahová? Mármint sokat költözködsz, nem?
- A jelenlegi állapothoz azért hozzájárul az a tény is, hogy az utóbbi időszakot egy sátorban töltöttem - mentegetőzött Castiel. Dean követte a konyhába: minden fából készült, sőt, úgy tűnt, mintha egyetlen fatörzsből vájták volna ki, girbe-gurbán hajlottak és görbültek a polcok, a szekrények, és mindenünnen indás növények csüngtek. A gyalult munkalapon Dean sikeresen beazonosított egy gáztűzhelyt, de a hűtőszekrényt nem találta meg rögtön, és emiatt egy kicsit kényelmetlenül érezte magát.
- Ez tök menő - jegyezte meg, és a pultnak támaszkodott, amíg Castiel leszűrte a tealeveleket. - Ilyen volt, vagy...?
- Én alakítottam át.
- Volt egy ilyen sejtésem. Mit iszunk?
- Nem mondtad, mit kérsz, szóval ginzengteát készítettem.
- Ó, az az a vágyfokozó szar?
Castiel felnézett. Az illatos gőz az arcába csapott, és félretette az agyagkancsót.
- A hiedelem szerint van egy olyan hatása is. Menjünk be.
Dean nagyot nyelt. Amikor Castiel átadta neki a bögréjét, végigsimított a kezén; persze lehet, hogy véletlen volt. És lehet, hogy szándékos. Dean hirtelen nem tudta, melyiknek örülne jobban. Szédülten követte Castielt a nappaliba egy rejtőzködő bőrkanapéhoz, amit keleties szőnyegekkel takartak le. Túl alacsony volt, nem tudott rajta kényelmesen ülni, és nem látott semmilyen sima felületet, ahová letehetné a teát. Az ital égette dércsípte kezét, és zavartan forgatta a markában a primitív bögrét, vagy csuprot, vagy akármi volt. Még látszottak rajta készítőjének ujjlenyomatai, az égetés után is.
- De ez így tök jó - mondta csak úgy a levegőbe. - Egy csomó helyen voltál, és azok a helyek ööö, veled jöttek.
- Te is sokat utaztál. - Castiel behúzta a lábait maga alá, és lehunyt szemekkel ráfújt a teára. Dean megbabonázva bámulta.
- Én az a taposs-a-gázra-és-soha-ne-nézz-hátra típus vagyok - vallotta be. - Mármint utazásilag.
- A kalandjaim során én szuveníreket gyűjtöttem. Te terheket. Néha hajlamos vagyok elfeledkezni erről. - Castiel kortyolt egyet, aztán félretette a bögrét egy zsámolyra. Szembefordult Deannel, összekulcsolt ujjait az ölébe engedve. - Azért szerettem volna találkozni veled, hogy bocsánatot kérhessek.
- Bocsánatkérés elfogadva - Dean gyengén mosolygott, és próbálta húzóra felhajtani az italt. Hiba volt. Köhögve félretette a földre. Castiel a tekintetével követte a mozdulatait, aztán puhán kijelentette:
- Volna egy másik kérésem is.
- Ki vele.
Deannek rengeteg ötlete volt, mit mondhatna. Castiel görnyedt vállakkal ült, kezét tördelve, aztán hirtelen határozottsággal közölte:
- Itt akarok maradni. Nem akarok elhagyni a Pulvinariumot, még nem. Szeretem Alaszkát. Szeretek itt élni. Annyi minden köt ide.
- A kutatásod - bólintott Dean megértően.
- Te - egészítette ki Castiel, de olyan hangsúllyal, mintha egyszerűen csak egy tényt közölne. Ismét felvette a teáját, és kortyolt belőle. - Megértem, ha sokat kérek. Tudom, hogy tanárként a módszereim... de hidd el, nem csalódnál bennem, ha mondjuk kizárólag MA képzéseket tartanék.
- BA-s tanár ment el. BA-s tanárt kerestem.
- Figyelj, én-
- Jobbat találtam.
Egy darabig csak meredtek egymásra. Castiel aztán felvonta a szemöldökét.
- Mi lett azzal, hogy képzelten vagyok?
- Sosem mondtam, hogy képzetlen vagy-
- Akkor mi vagyok? Tanárilag.
- Kibaszott rebellis? Forradalmi? Hülye? Nem tudom. Cas, te... fura vagy. - A hajába túrt, és kiengedett egy nehéz sóhajt. - Fura vagy, és nem tudlak hová tenni magamban, és ennek nem kéne befolyásolni aaa, szakmai döntéseimet, de soha nem voltam profi. Protekcióval lettem dékán. Kurvára nincs helyem a katedrán sem, nem hogy-
Castiel Dean szájára simította a mutatóujját, hogy elhallgattassa.
Nos - számos nem buzis módja van annak, hogyan lehet lereagálni ezt a gesztust: Dean tapasztalt volt ebben. Először is: nem szabad a partner szemébe nézni. Nem szabadna hagynia, hogy úgy elvesszen Castiel pillantásában, mint aki először látja a tengert életében. Másodszor: elég hülye ötlet ráharapni az ujjára. Vagy szívni rajta. Vagy végignyalni. Ő pedig mindhármat csinálta, szép sorrendben, és Castiel felnyögött, mélyen és rekedten, bármit is akart mondani korábban, az most elveszett a torkában, amire Dean csak egyféleképpen válaszolhatott. Elkezdett közel hajolni hozzá. Félúton majdnem találkoztak, aztán Castiel félrefordult, és Deannek fogalma sem volt, mit csinál, aztán érezte, hogy Castiel félrehúzza a pólója nyakát, és a vállába harap.
- Basszus - sóhajtott fel, és az ölébe húzta a másik férfit, a fenekére markolva. Castiel combjai szorosan simultak a dereka köré. - Mióta gondoltál erre, heh?
- Egy ideje. - Castiel hagyta, hogy a póló visszacsússzon a helyére, aztán Dean szemébe nézett. - Tényleg szeplős a vállad - közölte, majd az ujjait a harapás helyére simítva elmosolyodott. Dean a hajába tépett, lerántotta magához, és megcsókolta, olyan mélyen és forrón, amennyire az csak lehetséges volt. Végigfuttatta a nyelvét Castiel sima, száraz ajkain, puhán beléjük mart, kóstolgatta és ízlelgette őket, és olyan ízük volt, mint a megváltásnak. Hallgatta, hogyan gyorsul fel és nehezül el a másik lélegzetvétele, a türelmetlen szuszogástól a meglepett, elesett sóhajokig, és egész testében hullámzott már, Dean hátába kapaszkodva.
- Hálószoba? - suttogta Dean két gyors csók között, és végighúzta a körmeit a combján. Castiel az öklébe gyűrte a pólója anyagát, és arcát Dean vállába temette.
- A szőnyeg mögött - motyogta.
Deannek fogalma sem volt, ezt hogy érti, de nem érdekelte. A lábai alá nyúlva felemelte, hogy egy pillanatra se legyenek külön, és Castiel sóhajtva csókolta megint, ahogy hátráltak. Dean úgy döntött, hogy ahol először eldőlnek, az pont jó lesz, de sikerült egy falra függesztett perzsaszőnyeg felé oldalazniuk, és akkor megértette. Átzuhantak rajta: a hálószoba tulajdonképpen egyetlen ágy volt, küszöbtől a falig egy gardób méretű kis helyen, ami fölé egy hatalmas ablak borult az éjszakai éggel. Dean a szeme sarkából azért kiszúrt egy falba süllyesztett könyvesszekrényt, és felnevetett.
- Mit tartasz itt, Káma Szútrát? - kérdezte, ahogy az övével bajlódott.
- Nem, az még Londonban van...
Dean lerángatta róla a nadrágot, aztán sietve elkezdte gombolni az ingét.
- Gyújtsunk lámpát?
- Várj, a kapcsoló... - Castiel megpróbált felállni, de Dean visszanyomta az ágyra.
- Rohadtul nem mész sehová. - Elhajította az inget, ami a felfüggesztett szőnyegnek csapódott és szomorúan lecsúszott róla. - Még nem.
Castiel a tenyerébe temette az arcát és elkínzottan felnevetett.
- Ez annyira rossz volt, hogy még én is értem.
- Vagy csak zavarban vagy - duruzsolta Dean, ahogy az alsógatyája szegélyébe akasztotta az ujjait. Castiel egy fáradt sóhajjal szétvetette a karjait, és a plafonra bámult.
- Itt fekszem pucéran amíg te még mindig nyolc réteget viselsz, nem, nem érzem magam kínosan.
- Ezen változtathatunk - vigyorgott Dean, és lerángatta magáról a felsőit. Castiel felült, és kigombolta a nadrágját.
- Ezt én akarom... - mormolta céltudatosan, és Dean mosolyogva a hajába fúrta az ujjait.
- Ha van elérhető közelségben óvszer meg ilyenek, akkor szólj most vagy hallgass örökre.
- Még megvan, amit tőled kaptam, a könyvespolcon - biccentett Castiel, és erősen koncentrálva lehúzta Dean nadrágját, aztán kifejezéstelenül bámult az alsógatyájára. - Hű.
- Ők Simpsonék. Kuss, ajándék volt. Fordulj hasra.
Castiel engedelmeskedett, Dean pedig végigtapogatta a polcokat, amíg a kezébe nem akadt az óvszer és egy tubus akármi. Visszafordult Castiel felé, és vett egy mély lélegzetet. A férfi háta finoman derengett a bágyadt holdfényben, az arcát a számtalan párna egyikébe temette, és Dean soha semmit nem akart még úgy egész életében, mint most őt.
- Talán egyszerűbb, ha feltérdelsz - suttogta rekedten, aztán megnedvesítette kiszáradt ajkait és Castiel dereka alá nyúlva óvatosan feljebb húzta őt. Felhelyezte az óvszert, aztán a kezére csurgatott a krémből, és két ujjal behatolt. Castiel teste végigvonaglott és élesen felkiáltott, aztán a párnába harapott.
- Megvagy?
- Mm-mm.
Dean mozgatni kezdte a csuklóját, és másik kezével végigsimított Castiel fenekén, aztán végigkövette combjának megfeszülő és remegő izmait, visszafojtott lélegzettel.
- Fantasztikus vagy - suttogta. - Baszd meg, mennyire kívánlak.
Castiel fojtottan felnyögött.
- Na, szereted a hangomat? Mázlid van. Elárulok egy dolgot: hangos vagyok. - Hozzáadott egy újabb ujjat, és elmosolyodott, amikor észrevette, hogy Castiel körözni kezdett a csípőjével. - Ez az, bébi, jól csinálod... - Az ajkaira harapott.
Úgy beszélek hozzá, mint egy csajhoz. Castielt a jelek szerint nem zavarta, Deant viszont egyre jobban bosszantotta, hogy nem látja az arcát. Talán ha nem Londonban lenne az a Káma Szútra...
- Ó, bassza meg, nem érdekel! - morogta, a hátára taszította Castielt, és még azzal a lendülettel belé hatolt, csípőből és izomból, Castiel pedig ordítva tépett a válla alá szorult párnába.
A párna feladta.
Tollak repültek szét a felszakadt, vékony szövetből, hófehéren és puhán. Egy pillanatig egyikük sem rezdült, ahogy százával forogtak és keringtek körülöttük.
- Ezt nem tudom, hogyan csináltam - motyogta Castiel tágra nyílt szemekkel. Dean felkönyökölve lebámult magukra, és büszkén elvigyorodott.
- Hát, én is így vagyok ezzel minden alkalommal...
Castiel felmarkolt egy adag tollat a feje mellől és a férfi arcába hajította. Dean kiköpött egy pihét, aztán a mosolya tovább szélesedett.
- Oké, angyalom, játszhatunk mocskosan. - És mozogni kezdett.

Utána csak feküdtek a zilált takarók között, lusta, lassú, hálás csókokat váltva.
Dean pontosan tudta a féléjszakák szabályait, de most ez tűnt jónak; már-már elviselhetetlenül jónak, és nem akarta, hogy vége legyen.
- Hé... - suttogta -, gáz lenne, ha maradnék? Aztán reggel...
Castiel nem hagyta, hogy befejezze, közel húzta magához, a hátára fektette és fölé mászott. Dean visszafojtott lélegzettel figyelte, ahogy az ujjbegyeivel végigsimított rajta, mintha feltérképezné, aztán újabb csókért hajolt, és egy darabig így hevertek, egymást kutatva a sötétben. Dean még soha nem érezte magát ennyire meztelennek. Castiel szótlanul a mellkasára hajtotta a fejét, és felcibálta rájuk a takarót. Dean mélázva cirógatta a hátát, a derékig le és a vállakig fel, a gerinc mentén végig. Egyszerre lélegeztek, lassan és nyugodtan, amíg Dean álomtalan sötétségbe nem merült.


Amikor felkelt, a napfény pulzált és szikrázott körülötte. Az ökleit a szeméhez szorította, és elkínzottan felnyögött. A részegítő éjszakák utáni másnaposságról valahogy senki nem beszél.
- Ne haragudj. Nem akartalak felébreszteni.
Hirtelen felült.
Nem volt egyedül.
Egyedül kellett volna lennie.
- Cas? - motyogta, és ásított. Emlékezett az éjszakára és egy szelíd hajnalra, amit talán csak álmodott, de mindkettő szürreálisnak tűnt és felfoghatatlannak, mintha nagyon régen történtek volna és nem tudná felidézni őket pontosan. Aztán felnézett, és Castiel ott állt, a szőnyeget félrehajtva, és mosolygott. Türkizkék selyemköntösöst viselt a derekán lazán megkötve, keleties, furcsa madarakkal, a haja kócos, a szemei álmosak, nehéz pillákkal. Dean visszatartotta a lélegzetét, aztán egyszerre kibukott belőle:
- Baszd meg, gyönyörű vagy. Ööö. - A tenyerébe temette az arcát. - Bocs.
- Ha nem haragszol, dicséretnek veszem. - Castiel gyakorlatilag dorombolt. Dean a takarót morzsolgatta az ölében, és újra és újra megköszörülte a torkát, mielőtt megszólalt. Nem nézett Castielre. A falat figyelte. Ebben a szobában stilizált viharfelhők vonultak egy hajnali égbolton.
- Izé, használhatom a zuhanyt?
- Még javaslom is.
Dean felmosolygott rá.
Castiel visszamosolygott.
Egyértelmű volt, hogy nem fogja magára hagyni.
- Izé - mondta Dean megint. Kikelt az ágyból. Változatlanul meztelen volt. Castiel nem zavartatta magát. Bár Dean igyekezett úgy tenni, mint aki tudományos érdeklődést tart fenn a könyvespolc irányában, látta, hogy végigméri. - Elég hülye ágy végződik küszöbben - jegyezte meg Dean, ahogy eloldalazott Castiel mellett. A férfi karbafont kézzel felsóhajtott.
-  Izomlázam van, a nyelvtanoddal már ne kínozz.
- Ööö. Bocs?
- A mosdót ott találod, a bal kéz felőli kilincs. Vegyél igénybe nyugodtan bármit, amire szükséged van. - Castiel ezzel a konyha felé suhant. Dean utána bámult, és felsóhajtott.
Ő nem vállalt reggeleket. Soha. Talán egyszer. És az csak fele annyira volt kínos, mint ez. Mert a mostaniban, na abban az volt a legzavaróbb, hogy Castiel nem feszengett. Nem vigyorgott erőltetetten. Nem nyomta a kezébe a tegnapi cuccait, és nem lépett le egy teljesen átlátszó indokkal két órára, hogy ne kelljen kikísérnie.
És ez így nem volt oké.
A fürdőszoba úgy festett, mintha egy arab bazárban valaki el akart volna ádni egy kádat és egy öltözködőasztalkát is. Aranyrojtos, nehéz függönyök csüngtek az ablakokról, és egy apró csillár himbálózott a plafonra kifeszített fátylak között.
A hajópadlón könyvek sorakoztak.
Dean minden tőle telhetőt elkövetett, hogy ne vizezze őket össze. A kád peremére katonás rendbe sorakozva különböző méretű és színű üvegcsék álltak, amelyek egyikéről Dean feltételezte, hogy tusfürdő, és ennek megfelelően alkalmazta. Amíg habozta magát, az ajtó résnyire nyílt.
- Még nem vagyok kész - szólt ki, aztán káromkodva visszaakasztotta a zuhanyrózsát a kád tartójára. - Cas, figyelj...
Lenézett maga elé.
Egy szőrgombolyag visszanézett rá.
Fekete volt. Aránytalanul nagy. Izzó, kék szemekkel. Megpróbált nyávogni, de nem jött hang. Csalódásában oldalra borult.
- Te meg mi a szar vagy? - kérdezte Dean.
A macska purrogni kezdett, meglepő kecsességgel talpra szökkent, és kisomfordált. Dean megrázta a fejét, és próbált találni egy törülközőt.
És talált is.
Ott feküdt egy székre hajtogatva, a tegnapi ruháival, egy elegáns kis kupacban, a tetejükön egy eldobható borotva, egy bontatlan fogkefe, fogkrém, Dean mobilja és lakáskulcsa külön. Akkor érezte, hogy le kell ülnie a kád peremére, és nem szabad levegőt vennie egy darabig.
- Emmanuel, értékelném, ha nem csinálnád ezt - hallotta kintről. - Pontosan tudod, mire gondolok. Egész este nem látlak, aztán pedig úgy jössz reggelizni, mintha mi sem történt volna. Aggódtam érted.
- Cas, ugye tudod, hogy ez egy egyéjszakás cucc volt? - motyogta maga elé Dean. - Ugye tudod, hogy azok nem így működnek?
- A reggelid a szokott helyen van. Ezt nem neked készítettem. Most min sértődtél meg?
- Az állatokkal sem így kell beszélni - jegyezte meg Dean, ahogy felöltözködött és visszasüllyesztette a cuccait a zsebébe. - Legalább gügyögj.
- Ha majd aludni mész, kérlek, szólj előtte, mert feleslegesen nem tartom neked nyitva az erkélyajtót. Mínusz tíz fok van kint, és láttad a fűtésszámlánkat novemberben.
Dean megrázta a fejét, és fogat mosott. A küszöb alatt mámorító illatok kúsztak be: szalonna, virsli, valami forró és fűszeres, és Castiel feltett valami meglepően kellemes koncertlemezt is. Dean megkapaszkodott az öltözködőasztalba süllyesztett mosdókagyló peremében, és mélyet sóhajtott.
- Utálom magam - jelentette ki derűsen, és rávert az asztallapra. - Most baromira utálom magam.
Amikor előjött, igyekezett a legsimulékonyabb bocsánatkérő mosolyát viselni. Fájt tőle az arca. Castiel a konyhában szorgoskodott, a vállán Emmanuel gubbasztott, mint valami prémsál. Egy pillantás a konyhaasztalra elárulta, hogy két főre terített. Dean őszintén remélte, hogy a macskának készített ki kést és villát, és hogy miatta vannak virágok a vázában, aztán mélyet sóhajtott. Castiel serpenyőstül felé fordult, és az az őszinte mosoly, amit rávillantott, egyszerűen szörnyű volt, csupa remény és boldogság és naiv, hülye hit.
- Hé - vigyorgott Dean. - Figyelj, nekem le kell lépnem.
- Ó? - Castiel Emmanuel felé biccentett, aki erre önként lepottyant róla, és a lábához hengeredett. Letette a serpenyőt. - Egyetemi ügy?
- Nem... ööö, igen. Amiről tegnap beszéltünk. Nézd, Cas, erhm, ezt nem teljesen... én döntöm el.
A köntös tökéletesen kiadta Castiel alakját. Karcsú volt és inas, mint egy atléta, és Dean semmi mást nem akart, mint kioldani a köntös övét, felfektetni Cast az asztalra és a magáévá tenni, és utána kibaszottul reggelizni vele. És csiripelnének a madarak, dorombolna a macska, nevetnének és tévéznének, és az lenne a rohadt nagy Amerikai Álom.
- Nem tudom garantálni, hogy megkapod a második szemesztert - folytatta. - Tudod, hogy BA-ra kerestünk tanárt, meg hogy próbaidőn voltál amúgy is.
Castiel elzárta a gázt, és szembefordult vele.
- Persze - mondta. - Megértem.
- Mindent meg fogok tenni - hazudta Dean -, de tényleg nem én döntöm el.
- Rendben van. El ne késs. Elcsomagoljam neked a reggelit? - Castiel már elő is kerített egy Tupperware dobozt valahonnan. - Komplett angol reggeli. Tojás, feketepuding, a teljes recept. Remélem, semmire sem vagy allergiás?
- Kajára soha. De nem vagyok éhes. Ööö, a cipőm?
- Ahol tegnap hagytad. És ha felmelegíted, jó lesz későbbre is. Nem tudom, ettél-e már ilyet, van olyan kiadós, mint egy ebéd.
- Kösz, tényleg, most kihagyom. De ööö, kösz!
- Semmi baj. - Castiel letette a dobozt. A keze egy darabig a tetején pihent, aztán Dean felé fordult. - Akkor kikísérlek.
- Elég, ha kiengedsz, köszi.
- Amúgy is be kell mennem a postára, ha megvársz, csak két perc, magamra kapok valamit - összefűzte az ujjait a tarkóján, és felpillantott Deanre. Szinte könyörögve folytatta: - Elkísérhetnélek egy darabig, útba esik. Aztán...
- Figyelj - vágott közbe Dean -, tényleg rohadtul sietek.
- Persze. Ne haragudj.
Castiel és Emmanuel követték őt a nappaliba, és végignézték, ahogy felveszi a cipőjét. Dean azután rögtön az ajtóhoz futott, és amint észrevette, hogy nincs bezárva, vigyorogva ki is perdült rajta.
- Hát akkor szia, Cas!
- Dean, várj, a-
Lerohant a lépcsőn.
Négy emeletet futott, aztán kivetődött a szabadba, ami fagyos volt és kietlen a szürke pirkadatban, és akkor jutott eszébe, hogy igen, a kabátját felejtette ott. A kabátját és a szívét, valószínűleg. Magát átkarolva szaladt tovább, amíg a szél ki nem mosott minden gondolatot a fejéből, és nézte, ahogy a virradó nap lángra robbantja a felhőkarcolókat. A hideg elviselhetetlen volt, de pontosan tudta, hogy megérdemelte. A bőre alá kúszott, csikorgó-hegyesen, marta és szaggatta, és mire hazaért, a karjai helyén csak lüktető fájdalmat érzett, és nem tudta behajlítani az ujjait. Ledőlt a kanapéra: ahhoz sem volt eleje, hogy begyújtson a kandallóba, csak hevert, és próbálta azt képzelni, hogy közelebb fekszik a radiátorhoz; vagy hogy még mindig Casszel fekszik a takaró alatt, felhevülten és egymásba karolva, és nincsen holnap.

Nincsen holnap.

Nem tudta, mennyi idő telt el, amikor jöttek. Láz rázta, hideg verejték csurgott a hátán, és fuldokolva kapkodott a száraz levegőért.
Sam a kanapé végében ült, lehajtott fejjel, a haja az arcába esett.
A kutyák már közeledtek. Az ajtót kaparták, és vonyítottak.
- Koncnak is kevés vagy - mondta Sam. - Ugyan, kinek kellenél?
- Ne engedd be őket. Ne engedd be őket, Sammy.
A fiú felnézett. Sárga szemei voltak.
- Mit tettél vele? - lihegte Dean. Sam állkapcsa torz vigyorba bicsaklott, és egyszerre ott állt Dean fölött, fölé hajolva.
- Te mit tettél velem? Évekig elhittem és nincs itt semmi! Te tehetsz mindenről! Az egész a fejedben van!
Szűköltek és csaholtak a kutyák a pokolból.
- Azt akarod, hogy elmenjenek?
- Kérlek, Sammy, mondd meg nekik...
- Azt akarod, hogy én is elmenjek?
- Nem... Sammy, sosem szabadott volna, én... annyira sajnálom...
- Ha azt akarod, hogy elmenjenek, szórd ki a sót.
- Tudod, hogy baromság... babona, hülyeség az egész...
- De erre tanítottál. Erre tanítottál gyerekkorunkban. - A sárga szemek izzottak. - Szórd ki a sót.
Dean talpra kecmergett. Szédülve bukdácsolt a kandallóig, megkapaszkodott a párkányán, és lehúzta magával az egyik dobozt a földre. Egyesével kipakolt belőle. Sam karba font kézzel figyelte.
- Jó, hogy ennyire ráérsz - jegyezte meg. - Szerintem már közel vannak. Szerintem végig itt voltak. Szerintem benned vannak. Edd meg a sót. Gyerünk. Nyakald le! Az egészet!
Dean reszkető kézzel emelte a szájához a befőttesüveget. Sam előtte guggolt.
- Félsz, hogy belehalsz? Szerinted én nem féltem meghalni? Még apa is félt. Még anya is félt. Anya sikított.
Dean csak nyelte és nyelte a sót, ami habzó nyállal csurgott le a szája szélén és égette, marta a torkát, de a kutyák - a kutyák elhallgattak. Aztán Dean négykézlábra borult, és öklendezni kezdett, a kezét a gyomrára szorítva, hörögve és fuldokolva. Sam undorodva félrefordult.
- Hát ezt most te fogod feltakarítani. Eleget sikáltam fel a hányásodat, ha leittad magad. Áthúztam az ágyneműdet, amikor egész este dugtál valami csajt, és én a folyosón aludtam. Apropó... - Sam felékapta a fejét, a nyakcsigolya iszonyú reccsenésével, és ismét vigyorgott. - Hogy van a drága Castiel? Szerinted tetszene neki, ha így látna? Meséltél neki rólam? Anyáról? Annyira szép történet. Megtanultad, hogyan védj meg démonoktól, szellemektől, átkoktól, vámpíroktól, vérfarkasoktól... és semmit sem tudtál csinálni, amikor jött egy kamion. Gyűlöllek, Dean. Aki ismer, az mind gyűlöl. Castiel talán köszönni sem fog, amikor legközelebb lát. Lehet, hogy megérzett rajtad valamit. Megérzett valamit a szagodon. A gyávák bűzlenek.
Dean szorosan lezárta a szemét.
- Menj el - suttogta. - Hagyj itt, kérlek, kérlek, kérlek.
A lakás teljesen üresen állt, mint mindig. Egyedül volt.




28 megjegyzés:

Valerin írta...

Az normális, ha most úgy zokogok, mint egy ötéves?
Sziasztok. Sokat kellett várni rá, de megérte. Istenem, el sem hiszem, hogy végre kaptunk egy kis akciót, erre Dean megint hülye volt. Szegény Cas! Mikor Dean elköszönt, könnyes lett a szemem, de az érzés csak később tetőzött. Nagyon köszönöm, és további sok sikert.

Becca írta...

Mikor megláttam, hogy új fejezet van már akkor öröm táncot jártam, noha akkor még nem is sejtettem, hogy micsoda fejezet következik éppen.
Egyszerűen zseniális volt, teljesen megszűnt körülöttem a világ amíg olvastam. És végre, végre a jelenet, amire már oly régóta vártam és annyira tökéletes volt és annyira édesek együtt és annyira nem tudom, hogy még mit mondhatnék. Ha tudnék sírni most valószínűleg sírnék, bár talán még egy-két ilyen fejezet és újra megtapasztalom milyen is sírni. :D

уαмι. írta...

1. Aaaaah, ez de rohadt jó, egy csomó poén és minden mondaton visítok a röhögéstől
2. Ezt... ezt rohadtul nem a nappali közepén kéne olvasnom, csendes családi körben de mostmárrohadtulnemhagyomabba
3. FUCK THAT SHIT I DON'T NEED A HEART ANYWAY

Egy kibaszott gombóc van a torkomban és egy másik a gyomromban, találjátok ki melyik szól a végszónak, és melyik a szexi részeknek.

Ui.: A gombóc meg fog fojtani az álmaimmal együtt, ha nem oldjátok fel, az oldószer pedig lobogó sörénnyel ügető csillámpónik a szivárványon kergetőzve, ami a harmonikus Destiel allegóriája (nem hasonlata)

Egye fene, megkapjátok az idézgetős véleményt is, amit még az első fázisban terveztem (hogy ne írjam ki hiába olvasás közben)
"-Tran tanársegéd eltűnt.
- (...) Már megint?" - sikítok
"Mordorba nem lehet csak úgy besétálni"
"Ha beszél Bobby Singerrel, csókoltatom"
Éés ahol a tudatalattim már tudta, hogy mi fog következni, a porhó szót háromszori nekifutásra is pornónak olvastam.

Ezer hála nektek, lányok, a mai napom is teljessé vált. xxx

Dragda írta...

Köszönöm a Gyalog Galopp idézetet, ott röhögtem fel először hangosan. :D
Aztán persze doromboltam, mint a macska, hogy na végre összekeverednek!
Erre...? Dean, ká nénikédet Dean... hogy lehet a tökéletest így elcseszni? (Jó, persze, az eszem tudja...)
A vége meg tömény zokogás és szívfacsarás... Ha tehetném a szívem tépném ki egy igazi Destiel-fluffért... *nem néz könyörgően, de nem ám, és nincs bekészítve a szike sem, de nem ám*

Másrészről most rohadtul meg vagyok zavarodva. Most mi van? Létezik a természetfeletti vagy csak Dean haluzik a láztól, mert a hülyéje kabát nélkül futkozik a hóban? Olyan szinten megkavartátok, hogy csak na!
(Remélem csak haluzik, mert ha nem... Lesz még itt sírás. *szipp*)

Szóval, na, khm. Köszönöm az új fejezetet, hölgyek. Köszönöm a kulturális utalásokat, köszönöm a "Hogyan olvass színdarabot!"-útmutatót, én sose tudtam volna ilyen jól megfogalmazni, köszönöm, hogy felráztatok a munka utáni depiből. *póni-ölelés*

ayacska írta...

Pár napja találtam meg és olvastam végig egybe. (ma pedig lelkendeztem, hogy nem hiába néztem azóa naponta van-e friss :D) Nem szeretem a SupNat ficeket, mert az nekem úgy tökéletes ahogy van és bár a Dean&Cass vonalat imádom. Pont ezért is keresgéltem és awww, hál istennek megtaláltam~

Uh, egyszerűen imádom! Nagyon jó és a szereplők, fanatasztikus XD Annyira mindegyik olyan amilyennek kell, csak ebbe a világba. Na meg az utalások áh, csak áradozni tudok XD
Na de hogy ne legyen teljesen off, ez a fejezet: végre egymásra találtak *.* Már ha ezt hívhatom annak.

A múltra meg már egyre jobban kíváncsi vagyok. Mi történt? Hogyan éltek régen? Meg most Dean csak képzeli ezeket vagy tényleg vannak itt is szellemek?
Nagyon várom a folyatást. Köszönöm, imádom :)

Reyklani írta...

Huh de hiányzott már ez!
Fizikaliag, lelkileg fáztam és ez jól esett. Úgy ellenponzota az élményeimet, hogy ne fájjon a hideg, de mégis sötétebb tónust kaptam.
Magyarán, élveztzem, minden egyes sorát.
A végén meg bőgtem.
Viszont készültem és nálam volt a papírzsebkendő is.
És az összes többi tünetet is hallottátok már, szóval nyugodtan húzzatok egy rublikát nekem is, és pipáljátok ki, hogy na ennek is kitéptük a szívét.
Viszont a gombócot benn hagytátok a torkomban.
Meg az ujjaimban is, mert már megint nem tudok mit irni, mint rendesen, szóval csak köszönöm és gratulálok. (Jah és külön puszi a Gyalogg-galopp idézetért)

reissa írta...

boldogságom újfent határtalan, +made my day(◉ ‿ ◉ ✿)

Raistlin írta...

Ó, a síró olvasók hangja... (◡‿◡✿) Akarommondani.
A nyár egy kicsit betett nekünk, de a tanév kezdetével remélem és gyanakszom, sikerül ismét összekapnunk magukat - és látunk még vidámabb időket is :D

Raistlin írta...

Megehetünk uzsonnára és eperrel? (❁´◡`❁)*✲゚*
Nagyon-nagyon szépen köszönjük! ღ

Raistlin írta...

1. Hahahahaha
2. AHAHAHAHHHAHAHA
3. HÁÁÁÁ HÁÁÁÁÁ HÁÁÁÁÁÁ HÁÁÁÁÁÁ

Csillámló fehér pornó szitál a lelkemben, mely jólesően csitítja a nyár roppanó bőségét. Nagyon szépen köszönjük, tök jólelgöcögtem magamban ezen a kritikán félhülyén és boldogan (⁰▿⁰)

Raistlin írta...

*hebegve hátrál a szike elől* Jaj, innentől m-minden sz-szép és szivárványos és Castiel mindenkinek kiadja kötelező olvasmánynak a Micimackót nebáncs

A természetfeletti létét vagy nemlétét egyelőre az olvasóra bízzuk - de lesznek rá válaszok (*^^*) [egyszerre több is, hogy mindenki találjon kedvére és teóriájára valót...]

És jobbulást a munkadepiből!

Raistlin írta...

Szia itt! (´ω`★) Nagyon szépen köszönjük a kritikát, és ha valami hörgő hangot hallasz, az azoknak a moraja, akik három hónapot vártak a friss fejezetre... khm ilyet se játsszunk többet.

Dean múltja már a következő fejezetben úgy-ahogy letisztázódik, Castiel tartogat még pár apróbb meglepetést talán, a természetfeletti pedig [elmegy a háttérben egy kamion és a hangjától nem hallani a választ]

Még egyszer köszönjük!

Raistlin írta...

*a háttérben hallatszik ahogy rozmár-hangot hallatva hejehujázok, hogy érezni a hideget, amikor elkezdtük még tél volt a kánikulában k*vára nem meggyőzőek a mínusztízhúszfokaik
A Gyalog-galopp idézet Maya érdeme, és mindketten [nagyon] köszönjük a kommentet!

Raistlin írta...

can we hug ya~~? (◡‿◡✿)

Morgen írta...

Jaj, de régóta várok már erre!
A fejezet második felében, amikor ez a két jómadár végre valahára egymásra talált, csak egy dolog járt a fejemben (két kósza nevetésfoszlány között, amik Dean miatt szabadultak el: AKAROM CAS HÁZÁT!
Mindjárt jobb.
A "Mordorba nem lehet csak úgy besétálni" okozott egy-két boldog percet :D És imádtam, ahogy Dean Bennel bandázik, nagyon jól sikerült ábrázolni a kapcsolatukat. Castiel meg valami elképesztő, nem tudom, ezt hogy csinálod, de pont így képzelem el civilben. A kutatás, meg az utazgatása, ez az ártatlan, de azért a dékánnal flörtölős attitűd... Nem volt szép, hogy Dean csak úgy ott hagyta. Bár nem is számítottam másra.
Maya rajzai pedig csodásak, és most baromira ihletett állapotba kerültem... A fenébe.

Raistlin írta...

Túl régóta - neharagudjtényleg (⌒__⌒;)
CAS HÁZA 5EVER MAYÁVAL MEGÖLTÜK EGYMÁST MIRE MINDENT EGYEZTETTÜNK és még így is annyi apró kis részlet van hogy az egy külön fejezet (*゚ー゚)ゞ Nem csoda hogy nem akar elköltözni, kamu ez az egész miattad-maradok-itt dolog, végre van egy rendes lakása, tud kompenzálni :D
Ben és Dean Mayát dicséri, az ő ötlete volt behozni a kissrácot, és zseniálisan kapja el mindig ;u;
Nagyon-nagyon örülünk, hogy tetszik [és hogy ihletett adott], és köszönjük a kommentet!

Broccoli írta...

János.

Tudod nekem volt egy ilyen szívem, vagy mi. Meg olyan dolgok, amiket ép könnycsatornáknak hívnak.

Hát már rohadtul nincsenek.

Raistlin írta...

☆*:.。. o(≧▽≦)o .。.:*☆



[egyéb híreinkben együttérzek meg minden]

Luca írta...

Szeretem ezt a túl hosszú című, félreérthetően rövidített regényt. És nem csak azért, mert a kedvenc párosom. Annyira szeretem az utalásokat, a poénokat, és hogy két nevetés között elsírom a még megmaradt könnyeimet (nincsen sok, és egyre kevesebb). Örülök, hogy egymásra találtak és meg tudnám fojtani Deant egy kiskanál vízben, sajnálom Samet, akármi történt is vele és rágom a körmömet, hogy most akkor mi van a természetfelettivel. A többséggel ellentétben én örülnék, ha tényleg lennének szellemek meg démonok.
Az e-mail meg az SMS-ek zseniálisak, és Cas tökéletesen összefoglalta, hogyan kell drámát olvasni. Tényleg jó lenne beiratkozni hozzá.
"- Súlyos meggondolatlanság egyszerűen elhantolni a testeket - tűnődött Castiel." Hehe, elképzeltem egy ficet, amiben valamelyikük csak úgy véletlenül, hirtelen felindulásból megöl valakit, és a drága Cas elkezd vitatkozni Deannel, hogy nem, nem, nem lehet csak úgy elásni az árokban, mert az így meg úgy rossz. (Azt hiszem, sokkot kaptam és félrebeszélek.)
Egy szó mint száz, szerettem ezt is, és várom a következőt, ha kell, három hónapig.

Raistlin írta...

Köszönöm a sok szép kritikát (❁´◡`❁)*✲゚*
Reméltük, hogy sikerült a mindenkori olvasót olyan bizonytalanná tenni a természetfeletti létével kapcsolatban, mint Dean... a következő fejezet minden esetre hoz pár választ, de legalábbis, egy új nézőpontot. :3

Zenda írta...

Most nem tudom, gyűlöljelek-e vagy szeresselek.
De hát, amilyen idióta fangörcs vagyok, imádlak. Imádlak, tudod? *zokogva a sarokba bújik* Tudod, mennyire megörvendtem, mikor megláttam a legújabb fejezetet.
Az örökbe fogadott fiaid olyan iszonyatosan hülyék, hogy tanítani lehetne. Imádtam!
Remélem, hamar kapunk folytatást, mert... *párnát rágcsál, máris lehet utalni a nyitott zárt osztályra*
Még. Mindig. Gyönyörűen. Írsz.

Raistlin írta...

A regényt ketten írjuk ^^ [Oké, mondjuk ebben elég sok jelenet az én bűnöm volt, mert Maya nem vállal smutot, de no, lényeg a lényeg: köszönjük] Remélem, hamar látunk egy még újabb fejezetet is ;3;

Zsanett írta...

Végre valahára elolvashatom az új részt! Halleluja. És YAY van új fejezet *w* Valamiért a blogger nem jelzi az új blog frissítéseit, így amikor megláttam azt hogy VAN ÚJ FEJEZET! Éppen a balatoni nyaralásra indultam. Egy hétre. Nuku nettel. Azt hittem nem bírom ki, de most végre itt ülök egy adag cukros málnával (10-kor remek ötlet) és nekilátok. :D *Hálám üldözzön a friss fejezetért*
******
Az összetört szívem sajgása ara késztet, hogy visszavonjam azt az utolsó mondatot. Még mindig gyönyörűen írsz, és jó sok helyen nevettem fel (Alastair kínozza a diákokat, Mordorba nem lehetett csak úgy besétálni- ezeket külön imádtam) Az egész fic alatt úgy éreztem magam, mint egy hullámvasúton. Enyhe angst, aztán fluff, és még több, hogy már egészen boldog vagyok, aztán angst mélyrepülés, kezdtem azt hinni vége, de nem, mert megint fluff és minden jó és már azt hiszem én naiv, hogy végig fluff, de nem, mert angst hegyek, mit hegyek egész hegy láncok.
És most itt ülök, és bámulok magam elé, és nem értem, hogy miért nem tudok sírni. (Mert elsírtam az összes könnyem az eddigi fic-eiden azért.) És azt sem tudom eldönteni, hogy most imádjalak, amiért kitépted és darabjaira törted a szívem vagy utáljalak? ;u; És Sammy! MIért? És akkor ha van természetfeletti, miért kínozza Dean-t? És Cas tényleg angyal? ALL THE FEELS!!
Egyébként a képek is nagyon szépek, és így összességében bármennyire fáj most a lelkem, megérte várni. ;u;

Raistlin írta...

Igen, a bloggernek az a funkciója engem valahogy kiutált :D Egy frissítésemet se jeleníti meg. [Remélem, legalább jó volt a nyaralás! ^^]

Nagyon szépen köszönjük összetört szíved szilánkjait...khm, illetve, a kommentet. A válaszok reméljük, érkeznek a következő fejezettel [és reméljük, hamarabb, mint három hónap...]

Névtelen írta...

Kedves Raistlin!

kb. 2 hónapja tévedtem fel először az oldaladra, pusztán véletlenül, aztán itt ragadtam... SPN ficeket olvasgattam, aztán belebotlottam a kismet OFF!-ba, soha előtte slash nem olvastam, nem is érdekelt, sőt az igazat megvallva azt sem tudtam mit jelent ez a szó. A lényeg: egyszerűen lenyűgözött és elkezdtem olvasni a többi írásod, (meg a blogon fennlévő egyéb blogok írásait )és rajongód lettem.

egyszerűen annyira szépek ezek a történetek olyan jól írsz, változatos szókinccsel, hogy le vagyok nyűgözve. megmutattam egy-két írásod egy- két olyan barátomnak aki fogékonyak az ilyesmire és hát azóta ők is rendszeresen olvasnak. Korábban abszolút nem érdekelt pl. hannibál, vagy a Robb és Theon ( legalábbis nem slashként) bár a sorozatot néztem korábban, most meg alig várom hogy szülessen egy egy írás valamelyik témában.

Az, hogy csak most írok neked, azért van mert ez a story abszolút a kedvencem, korábban nem olvastam, csak most, hogy feltetted az 5. részt, így egyben olvastam el az egészet. Erre nincsenek szavak...zseniális. életemben nem sírtam ennyi, áááááá nem is írok mást csak azt, hogy kérlek folytasd. Ezt is meg a többi írást is, mert sok örömet szerzel ezzel sokaknak.

kitartás és ihlettet kívánok.
Rendszeres olvasód: Tündi




Raistlin írta...

Édes Istenem, de édes vagy már ಥ‿ಥ Nagyon-nagyon-NAGYON szépen köszönöm, hogy írtál, most vigyorgok, mint egy idióta, és nem is tudom, mit mondjak, csak hebegek-habogok. (n˘v˘•)¬ Ezért éri meg hajnalig virrasztani ezekkel a történetekkel. *csontropogtató ölelgetés* Mayával dolgozunk a folytatással, remélem, időben fel tudjuk majd tölteni :3 Még egyszer köszönöm! °˖✧◝(⁰▿⁰)◜✧˖°

Kamane Mitsuki írta...

Menjetek el a jó átkozott... na, értitek. Khmm... szóval szeretnék egy kicsit kulturáltabban gratulálni, úgy egyben az egészhez.

Sikeresen annyira lekötött az olvasás (kettőtől végig), hogy még a részenkénti beígért kiemelős kommentálást is elfelejtettem. Bár, azt hiszem, ez vehető egy pozitív dolognak, mert mióta belekezdtem, csak egyszer álltam fel, akkor is csak ebédelni... azt is, csak mert muszáj volt. Lekötitek az ember figyelmét, annyi már teljes és totális mértékben biztos.

Hogy mit is emelnék ki az egészből, a soronkénti kimásoláson kívül? (Lehetséges, sőt valószínű, hogy korábbi részekből is jutnak majd eszembe dolgok, mert úgy összefolyik az egész) Hát... kezdjük.

Maya rajzai~ NAGYON ügyi vagy~ El tudod kapni a pillanatot, és a karakterük jellegét, a mozdulatot, a tekintetet, az öltözködési stílust, szóval úgy mindent. *-*
A részletek, még mindig. Az ördög a részletekben rejlik. Őkegyelme - az ördög, ott lakik a vastag perzsaszőnyeg alatt, amibe úgy jól belesüllyed az ember lába. Vagy a tengerszem fenekén, vagy a szétlőtt üvegek szilánkjaiban, a kis huncut víznyelő mélyén, a rondábbnál is rondább hotelszobákban, a félrekötött nyakkendőkben és gyűrött ingekben, a plafonra függesztett Naprendszerben, az angol reggelinek szánt magányos dobozban, Emanuelben, a kibontatlan üveg Bourbonban, a csodás almás pitékben, az elmaradt sarki fény áradatában, a bocsánatkérő SMS-ben, az e-mail háromsoros aláírásban, a nyitott ajtók mögött és az elfelejtett kabátok zsebeiben. De leginkább abban a tömény mennyiségű iróniában és szarkazmusban, ami Castielben próbál lassan, de biztosan a felszínre törni... meg az őrület határán, pengeélen táncoló Dean lidérces "álmaiban".

Mondtam már, hogy imádom a felállást? Ha igen, akkor is megkapjátok még egyszer. Dean, mint az amerikai "lábamat a méregdrága asztalomon, és a dolgozatok tetején tartom" típusú, magányos farkas-jellegű dékán... és Castiel, mint a kicsit kattant irodalmár, teológus, genezis-kutató és a jóistensetudjamégmi, akinek a házából egy fél kirakóvásár standjai magasan megtelnének egzotikus árukkal.

Zárásképp kiemelném a legkedvencebb (Van ilyen szó egyáltalán? Üzenem Casnak, ha nincs, most én feltaláltam...;D ) mondantomat mind közül:
"- A kalandjaim során én szuveníreket gyűjtöttem. Te terheket. Néha hajlamos vagyok elfeledkezni erről.".
Ez a mondat TÖKÉLETESEN összefoglalja az egészet. Kifejezi számomra a lényeget. Néhány szó, egy összehasonlítás, különbségek, melyek egy útra terelték őket. Csak az út két külön oldalára... Pont, mikor Dean otthagyja Cast, képen tudnám törölni, hogy miért... miközben biztatom, hogy ezt kell tennie mindkettőjük érdekében.

Összefoglalva, ismételten SIKERÜLT idekötnötök, a laptop elé néhány kellemesen töltött órára. Én nem áztatom a billentyűzetet, másképp gondolok a dolgokra egy kicsit.

De azért, várom a folytatás. Megérdemlem a várakozást, ha már eddig csak úgy előttem voltak a fejezetek.

Raistlin írta...

MITSUKI, nagyon-nagyon-NAGYON szépen köszönjük a szívet melengető és gyönyörű kommentet ;u; Rengeteget jelent, hogy ennyire tetszett [írtál kiemeléseket ÍRTÁL KIEMELÉSEKET köszönöm külön]
sajnos nem is tudok értelmesen reagálni, csak... awww.

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS