a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2013. július 20.

Revü a kegyetlenségről 4.

Negyedik fejezet, amelyben Will élete dupla fordulatot vesz. Először is, egyre híresebb és egyre ingerültebb emiatt. Másodszor, a kapcsolata tagadhatatlanul intimebbé válik Hannibal Lecterrel; és tagadhatatlanul tagadhatatlanabbá.



 Kolett munkái az előző fejezethez: 1   2   3 [gondoltam megosztom veletek mert asdfghjkléá;]



4.
Január 3.
Chicago, IL
Will a mosdókagyló peremébe kapaszkodott, és meredten nézte a tükörképét. Az arca egyáltalán nem volt ismerős, és egy pillanatra elbizonytalanodott, hozzá tartozott-e egyáltalán valaha, vagy csak valaki valamikor elhitette vele, hogy azonos a képmásával.
Teli torokból énekelt. A hangja megnyugtatta. Szöveg nélkül skálázott, és a szabályos, erőltetett dallam betöltötte a teret. A stúdió férfimosdóját kényszeresen tisztán tartották, és mégis mocskosnak tűnt, lámpái gyanakodva hunyorogtak.
Három perc a felvételig.
Talán már keresik. Talán jeleznie kéne, hogy itt van. Talán be kéne bizonyítania, hogy létezik.
Sápadt volt. Nem úgy, mint a régi festmények alakjai, hanem betegesen, ijesztően sápadt, mint a hullák, fakó bőre szinte áttetszően feszült koponyáján, és szeme gödrében mély, bíbor árnyékok futottak. A haja merő kóc, amit hiába próbált átszántani az ujjaival. A táskáját felemelte a földről, a mosdókagylóba tette, kinyitotta és átkutatta. Nem talált fésűt.
Egy vörös pulóver volt rajta, tengerészeti zakóval, aminek az ujját nem lehetett felhajtani a szorosan varrt aranysávok miatt. Szédült a melegtől; öt perce még, az autójában, maxra tekert fűtés mellett vacogott, össze-összekoccanó fogakkal.
Visszanézett a tükörbe, aztán összerántotta a táskája cipzárját, ellökte magát a mosdókagylótól, és elindult végig a folyosón. A falak fehérje bizonytalanul derengett, a vonalak homályosak voltak és furcsák.
A technikus srác magas volt, vörös hajú és szeplős, valahol tizennyolc és harminc között, lehetetlen volt megmondani. A körmeivel bizonytalan ritmust dobolt a keverőpulton.
Will nézte a széles, vékony ujjú fehér kezet.
Tudta, hogy a fickónak saját együttese van. Egy garázsbanda.
Van egy dal, a mellkasában rekedve, amitől nem tud megszabadulni.
Bárhogy játssza el és bárhogy szerkeszti, nem lesz olyan, mint a fejében.
Tökéletes hallása van.
El van átkozva.
Valamikor elhitte magáról, hogy művész. Aztán felnőtt. Azóta nem tudja, mit csinál, egyedül a tévedéseiben biztos.
Reménykedik benne, hogy senki nem érti meg és senki sem tudja, kicsoda ő valójában, mert azt gondolja, hogy ettől lesz különleges.
Valójában ő sem tudja, kicsoda, és fogalma sincs róla, hogy ez most izgalmassá vagy szánalmassá teszi-e.
Will felnézett rá. Az arca már nem mondott neki semmit.
- Will!
Megfordult. Hannibal megállt az ajtóban, és a technikuslány, aki vele együtt jött be, megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Na, csak meglett. Kezdhetünk? – Lehuppant egy forgószékbe, és feltette a fülesét. Will végigmérte, aztán visszafordult Hannibal felé. A férfi nem mutatta nyilvánvaló jelét annak, hogy ideges lenne, hogy érezne bármit is, de a harag úgy ölelte körbe, mint egy vörös, mérgező felhő. Inkább volt csalódás, talán. Will leszegte a fejét, mormolt valami köszönés- félét, és átment az üvegfalon túlra. Hannibal követte.
Egy szűk és félhomályos teremben egy versenyzongora állt, feketén csillogva. Will gyanta illatát érezte. Leült a székre, és felhajtotta a zongora fedelét. Hannibal mellé lépett, és a homlokára simította a tenyerét.
- Mondtam, hogy meg fog fázni – suttogta. – Láza van. Miért nem hívott?
- Megkaptam az sms-t, hogy jöjjek ide háromra, hát jöttem. – Will nem akart sértettnek hangzani, nem igazán. Persze, a legszívesebben ordított volna, toporzékolva és rekedten, mint egy gyerek; egy perccel ezelőtt, egy másodperccel ezelőtt, de Hannibal érintése, Hannibal aggódó szavai egyszerre elcsitították, és a tehetetlen, öncélú düh helyében csak valamilyen álmos és nyűgös, tompa fájás kezdett lüktetni. Hannibal finoman végigsimított a kézfején.
- Ha nem áll készen, elhalaszthatjuk a felvételt.
Will csak megrázta a fejét, és közelebb húzta a mikrofont. Hannibal bólintott, bekapcsolta neki, és elhagyta a termet. Távoztában végighúzta az ujjait a vállán, és Will beleborzongott. Az üvegfal felé fordult. A túloldalán sötét volt, nem látott semmit; csak remélni merte, hogy Hannibal ott van és figyel rá.
Lehunyta a szemét.
Hagyta, hogy a fényinga elmossa a környezetét. Egy kiüresedett univerzumban, egy feketelyuk vákuumában ült a zongorával.
Aztán játszani kezdett.
Úgy akart játszani, mint Hannibal, abban a New York-i hotelszobában, azzal a fegyelmezett és átható erővel, és amikor megvolt a hangzás, dübörgő, kérlelhetetlen, sodró és rémisztő, énekelni kezdett.
- If you’re curious what’d I do, just wind me up and watch me go…
A hangja epekedő volt, kesernyés és törékeny, a reszkető sóhaj a sírás előtt. Az ujjai keményen a billentyűkre csaptak, megbotoltak, karmoltak. Előre görnyedve, a szemét szorosan lehunyva játszott és énekelt tovább, kifulladásig, amíg egész testében nem reszketett.
- Swallow me, swallow me whole…
A zene a szeretkezésükké vált. A zongora mohó ritmusa követte elfúló dala hullámzását, a hangok összeborultak, együtt ringtak, egymásba marva, a végső akkordok zengéséig, amik mindent megremegtettek, földtől az égig rezgő szólamok cikáztak át Will testén, aztán még utoljára a billentyűzetre vágott, és visszhangja zúgásában zihálva kapkodta a levegőt.
A vörös lámpa az ajtó felett zöldre váltott, és ő rázuhant a billentyűkre. Nemsokára Hannibal jelenlétét érezte maga körül, fűszeres, forró illatát. A férfi levette a zakóját és Will vállára kanyarította, aztán talpra segítette. Will tíz ujjal kapaszkodott a mellényébe. Emberek beszéltek körülötte, de a hangjuk elmosódott és tompa volt.
- Föl kell vennünk megint? – motyogta Will.
Elindult valahová és nem érdekelte, hová, mert Hannibal vezette. Látott maga körül mindent, de nem fogta fel a tárgyak jelentőségét, a formáik és színeik semmit nem jelentettek számára, egy fogalmak nélküli világban botladozott előre, ami egyszerre hideg lett és semmilyen.
Hannibal beültette az autójába, bekapcsolta a biztonsági övét és a volán mögé ült. Will a párás üvegnek szorította a homlokát, és a visszapillantó tükörben figyelte magát. Lázrózsák égtek az arcán, vérvörösen és forrón.
- A kesztyűtartóban talál egy levél Valiumot. A kék színű tabletta. Kettőt vegyen be. Utána a barna üvegcséből igyon három cseppet.
Will engedelmeskedett. Egy üvegtornyú hotel előtt álltak meg. Amíg Hannibal a csekkolást intézte, Will a pultnak dőlt. A lift felvitte őket a tizenhatodik emeletre. A szoba modern volt, rideg és kérkedően elegáns, mint egy díszlet egy nagy költségvetésű telenovellából. Will végigterült az ágyon. Hannibal talpra húzta, levetkőztette, és a fürdőszobába vezette, ahol hideg vizet engedett neki, aztán forrót, aztán megint hideget.  Felgyűr ingujjal ült a kád szélén, és Will hagyta, hogy végigdörzsölje a szappannal, aztán besamponozza a fejét, és utána azt is hagyta, hogy lenyomja a víz alá; bizonyára csak egy pillanatra akarta, de Willnek nem volt ereje ahhoz, hogy megtartsa magát, és a habos, langyos víz az orrába tódult és Hannibal nem húzta el a kezét egészen addig, ameddig Will a csuklójába nem karmolt és fel nem kiáltott a víz alatt. Hannibal akkor kisegítette a kádból, végigtörölte, megszárította a haját, köntöst adott rá és ágyba fektette. Mire betakargatta, Will már aludt. 
Raven nagyon szelíd”, mondta neki valaki álmában, de a hollótollú szarvas úgy körözött az ágyánál, mintha az áldozatát kerítené be. 
A nap átragyogott a krémszínű függönyökön. Will a feje tetejére húzta a takarót és halkan felnyögött. Nem emlékezett, miért nem hajtotta be a zsalukat. Aztán eszébe jutott, hogy nem otthon van.
Felült.
A fejét túlságosan is könnyűnek érezte, de máskülönben jól volt, az előző nap öntudatlan szédülése elmúlt. A tenyerét a homlokához érintette: még forró volt, és a haja izzadtan összetapadt. Elégedetlenül fintorgott.
Pizsamanadrág volt rajta és egy puha pamutpóló. Nem tudta, mikor kerültek rá. Az ágy mellé húzott székre ki volt készítve egy márkásnak tűnő farmernadrág és egy pulóver, mindkettő gondosan élére hajtva. Felszusszant.
A fürdőbe támolygott, és fogat mosott az odakészített fogkefével. Végig a hideg fényű sarokkádat bámulta közben. Az arcába vizet fröcskölt, befújta magát dezodorral, majd átkopogtatott a szomszéd szobába, ami egybe nyílt az övével. Nem érkezett válasz. Próbaképpen lenyomta a kilincset, és felfedezte, hogy az ajtó nyitva van.
A lakosztály üres volt.
- Nem csinálhatod megint ezt velem… - motyogta.
Megpróbált felöltözni, de csak addig jutott el, hogy leült a székkel szemben az ágyára, és azt ismételgette magában, hogy lemegy a portára, kicsekkol, visszasétál a stúdióhoz, beül a kocsijába, és hazahajt. Senki nem akar egy hotelben lábadozni.
Otthon majd bevackolja magát a kutyák közé, csinál egy kancsó teát, aztán elkortyolgatja, amíg végre-valahára befejezi a Gyilkos Elméket, amit Abigail letöltött neki, és hív egy doktort, vagy valami.
A probléma csak az volt, hogy szerette volna, ha Hannibal vele jön.
Szerette volna, ha Hannibal része a Wolf Trap-i életének, ha mellette ül, amíg ő tévét néz, és együtt dögönyözik a kutyákat, szerette volna, ha abba a csorba, pöttyös bögrébe tölt neki teát, ami még az apjáé volt, szerette volna látni, ahogy zokniban sétál fel-alá, miközben a helyi orvossal vitatkozik a telefonon, és biztos kihívna hozzá valami specialistát Svájcból egy megfázás miatt.
El akarta mondani Alanának. Alana megértetné vele, hogy hibát követ el ezzel az álmodozással, csak magát kínozza; hogy soha nem lehet ilyen élete; hogy nem érdemli meg (de ez már az apja hangja volt, és talán a sajátja).
Levette a pizsamanadrágot, és óvatosan lehúzta a bőréről a ragtapaszt. A seb még mindig látszott, és ő magában motyogva lekaparta róla a vart.
- Nem lehetetlen. Nézd.
Tudta, hogy ha nem vár és nem akar semmit, nem érheti fájdalom, de nagyon hosszú idő óta először akart valamit. A körmeivel szétfeszítette a bőrt.
A bejárati ajtó kinyílt. Hannibal egy tálcát egyensúlyozva belépett, és puhán elmosolyodott. Will magára húzta a takarót.
- Örömmel látom, hogy felébredt. Hogy érzi magát?
- Jóval jobban – fintorgott Will, Hannibal körülményes stílusát utánozva. A férfi nem vette észre; túlságosan izgatott volt a reggeli miatt. A tálcát megpakolták mézes-vaníliás homárfalatkákkal, ami mellé kukoricapuding járt és osztriga, édes mártással. Hannibal úgy nyújtotta át Willnek, mint valami életműdíjat.
- Miért nem hívta fel egyszerűen a szobaszervizt?
- Szerettem volna személyesen felügyelni a menü készítését. A hotel választéka sajnos némileg szegényes, és nem tudtam, mihez volna étvágya, tehát úgy gondoltam…
- Egyáltalán nincs étvágyam – vágott közbe Will.
Hannibal leült mellé.
- Szeretném látni, hogy eszik valamit, Will. Szüksége van az energiára.
- Majd később.
- Akkor nem leszek itt.
- Hová megy?
- A Budge Orchestrával tárgyalok. – Hannibal kézbe vett egy pohár narancslevet, és Will felé nyújtotta. Fenséges és émelyítő illata volt. – Legalább igyon valamit.
- Mi van a Budge Orchestrával? Nem kérek.
Hannibal türelmesen letette a poharat az éjjeliszekrényre, elvette a tálcát Will öléből, aztán a térdeire támaszkodva előre hajolt. Nem mondott semmit.
- Mi van a Budge Orchestrával? – ismételte Will.
- Igazán szükségtelen, hogy durva legyen.
- Az exfeleségének azt mondta, hogy nem foglalkozik más együttessel jelenleg. Hogy csak a The Girls van.
Hannibal rápillantott, aztán visszafordult az ablak felé.
- Természetes, hogy ezt mondtam neki.
- De nem igaz?
- Hogy ne volna igaz? Viszont nem csak együttesekkel dolgozok együtt. Menedzselek színészeket, politikusokat, cégeket és vállalatokat, galériákat vagy akár kulturális rendezvényeket. A PR nagyon is sokoldalú.
- Kikkel dolgozik most?
- Félek, etikátlan lenne részletekbe mennem.
Will beharapta az ajkait.
- Igent fog mondani a Budge Orchestrának?
- Még nem döntöttem.
- A karácsonyi koncert után keresték fel?
- Igen.
- Azért kellett elmennie?
- Igen.
- Basszus. –Felhúzta és átölelte a lábait. Azon gondolkozott, hogy féltékeny-e, de rájött, hogy nem. Ez valami más volt, az irigységhez és a magányhoz hasonló. – Jelent ez valamit az ööö, ránk nézve? Az együttesre nézve.
- Nem. – Hannibalt meglepte és szórakoztatta a gondolat. – Nézze: bár az utóbbi hónapokban némileg túlvállaltam magam, a menedzserük továbbra is Mr. Crawford, én pusztán…
- Vissza fog jönni?
- Udvariatlanság beléfojtani a szót a beszédpartnerébe.
Will elhallgatott, aztán lassan, gondosan artikulálva mondta:
- Vissza fog jönni még, vagy haza-mehetek?
Hannibal maga elé meredt.
- Szeretném, ha megvárna. Nem hiszem, hogy olyan állapotban van, hogy vezetni tudjon.
Will hátradőlt a párnáján, és nyelt egyet. A torka teljesen kiszáradt.
- Hogy sikerült a felvétel? Használható egyáltalán?
Hannibal végre felé fordult.
- Csodálatos volt, Will.
A tenyerébe vette az arcát, és megcsókolta. Will a takaróba markolva viszonozta, belesimulva a férfi biztos érintésébe.
- Kérem, várjon meg – suttogta Hannibal, ahogy végigcsókolt az állán, a nyakán és a vállán is, mélyen belélegezve az illatát. Will félig lehunyt szemmel figyelte a szédülő plafont. 
Három napot töltöttek még a hotelben. Hannibal nemet mondott Tobias Budge-nak. A férfi nem sokkal később nyomtalanul eltűnt.
A harmadik nap reggelén Will próbált anélkül felöltözködni, hogy felkeltené Hannibalt. A férfi képes volt SOS-alapon felhívni valami divatcéget, hogy Will ne maradjon váltásruha nélkül, azok meg kiszállítottak egy teljes kollekciót. Az első darab, ami a kezébe akadt, egy hosszú fehér póló volt, virágokkal és egy akasztófahurokkal: túl morbid az ő ízlésének, de megtanulta már, hogy az ő ízlése nem igazán számít. Fél lábon ugrálva próbált felhúzni egy grafitszürke farmert, és természetesen káromkodva hátrazuhant. Hannibal a másik oldalára fordult és a fejére húzta a takarót. Will valahogy azt gondolta róla, hogy az a típus, aki a nappal együtt virrad és óramű pontossággal végzi a rutinját koraestig, de kiderült, hogy ehelyett szeretett addig ágyban maradni, ameddig az emberileg lehetséges, és olyan későn lefeküdni, hogy az valójában már korán volt.
Cserébe viszont öt perc alatt elkészült, ha már egyszer felkelt.
Amikor kiléptek a hotel forgóajtaján, Willt egy pillanatra elvakította a felszikrázó napfény, és az arca elé emelte a kezét. Aztán egy éles sikolyt hallott.  Felkapta a fejét, és ösztönösen az oldalához kapott, pedig már évek óta nem engedték neki, hogy lőfegyvert hordjon.
Öt-hat virágkoszorús lány állt a hóesésben, és teli torokból sikítottak.
- Will!
- Úristen, úristen, úristen!
- Nem, nem, nem, nem lehet igaz!
Will zavartan megtorpant, a bőröndjébe kapaszkodva, és riadtan meredt rájuk. Hannibal mellé lépett, és a vállára simította a kezét.
- Will sajnos éppen késésben van, de azt hiszem, egy fotóra talán szakíthatunk időt, ha az megfelelő – mosolygott.  Erre ők megint visítottak, és az valamelyikük a szájára szorítva a kezét köszönömöt rebegett. Felsorakoztak Will mellé, az egyikük pedig, egy alacsony, ázsiai lány feltartotta az iPhonját.
- Nem megy, nagyon remeg a kezem, nem megy…
- Megengedi? – Hannibal letette a bőröndöket, átvette a telefont, és hátrált pár lépést.
- Csak rá kell ütni az ikonra, uram.
- Köszönöm, nekem is hasonló készülékem van. Rendben, megvagyunk. 
Willnek fogalma sem volt, mi történik. A lány, aki a legközelebb állt hozzá, felé perdült. Kékre festett haja volt, szoros kontyba fogva.
- Oké, Will, bocsi, ez hülyén fog hangzani de ööö, szóval megölelhetlek?
Nem tudta, hogyan reagáljon, aztán a szeme sarkából látta, hogy Hannibal ismét felemeli a telematricázott telefont. Átkarolta a lány vállát és óvatosan magához húzta, barátian végigsimítva a hátán. Amikor elengedte, látta, hogy sír, a többiek pedig nevettek és sikítoztak. Hannibal Bentley-je a járdán parkolt, és a lányok integettek utánuk, amikor beszálltak.
- A kocsim a zenestúdió előtt áll – jegyezte meg Will.
- Arra megyünk, de csak nem akar gyalog elsétálni a rajongói szeme láttára.
- Hát, semmi kivetnivalót nem látok a sétálásban. – Will kinyújtóztatta a lábait. – Mi a fene volt ez?
- Valahonnan megtudhatták, hogy itt szállt meg. Kellemetlen volt önnek a találkozás?
- Nem annyira. Csak váratlan. – Végighúzta az ujjait az ablaküvegen, aztán Hannibal felé fordult. A férfi az utat nézte.
- Azt hiszem, ideje volna kidolgoznunk egy stratégiát hasonló helyzetekre. 
Január 13.
Wolf Trap, VA
Abigail egy fekete-fehér csíkos pulóverben és csipkés bugyiban, vádlóan ásítva botladozott a konyhába. Körbehunyorgott, majd halászott magának egy bögrét a mosogatóból és megtöltötte a vízforralót. Will éppen a mikrosütőt próbálta megszerelni. Felnézett, kivette a fogai közül a csavarhúzót és halkan megjegyezte:
- Nem akarsz felöltözni?
- Nem. – Abigail megint ásított, aztán megdörgölte a homlokát. – Hány óra van?
- Dél múlt.
- Van ebéd?
- Lett volna. – Will megkocogtatta a mikro darabkáit, amik a pulton hevertek. – Rövidzárlat.
- Basszus. De miért?
- Azt próbálom kideríteni.
- Vegyél egy másikat.
- Ez a mikro már akkor itt volt, amikor beköltöztem.
- Igen. Öreg.
- Azóta működik.
- Hát most vége van. – Harold beügetett, és Abigail leguggolt, hogy megvakargassa a fülét.
- Rendelhetünk pizzát. Vagy megpróbálhatjuk a halászlét a hűtőből. Felforralom a tűzhelyen.
- Ehh, nem. – Talpra állt, nyújtózott, aztán kibontott egy tasakos Neszkávét. – Tudsz adni kétszáz dollárt, vagy megint eljótékonykodtad?
- Tudok, de nem fogok. – Lebámult a csavarokra, aztán sóhajtott. – Mire kellene?
- Ruhára. El akarok ugrani Richmondba.
- Ruhák.
Will nem akarta megjegyezni, hogy a pulóver, amiben Abigail aludt, nyilvánvalóan nem az övé. Lehet, hogy nem érdekelte a divat, de ő mosott és teregetett, és ezt még soha nem látta. Férfi méretnek tűnt. Arra gondolt, jobb mindkettejüknek, ha úgy tesz, mint aki nem veszi észre, mint aki nem tudja, mit jelent.
A legtöbb szülő elvárja, hogy a gyerekeik őszinték legyenek velük, de közben ők végig hazudnak. Will nem vette zokon Abigail titkait; egyszerűen csak fájtak neki.
Biztos az a vörös srác az. Biztos vele találkozik a fővárosban. Őt hívja át, amikor nem vagyok itthon. Nick… Nick Boyle.
- Adhatod kölcsönbe is. Vagy megnyithatnánk a bankszámlámat.
- Ezt már megbeszéltük.
- Nevetséges, hogy huszonegy éves koromig nem engeded, hogy hozzáférjek a saját
- Adok száznyolcvanat, de azt a hónap végéig.
- Ó? Köszi. – Abigailt a könnyű győzelem mindig gyanakvóvá tette. Felült a pult tetejére a kávéjával, és végigmérte Willt. – Jól vagy amúgy? Nem voltak szövődményei a láznak, meg semmi?
- A láznak nem is lehetnek…- Ingerülten legyintett. – Rendben vagyok.
- Olyan más vagy újabban. – Kortyolt a bögréből. – Egyébként tetszik.
- Igen? – Will a nadrágjába törölte olajos kezét. – Örülök.
- Megint tele van veled a net. Szóval, még mindig. Főleg a tumblr. Azok a lányok, akik találkoztak veled a hotelnél. Már fogalmam sincs, hány reblognál tart a poszt, amikor legutóbb néztem, olyan millió körül volt.
- Aha. Mit írnak?
- Hát a fotó a legnépszerűbb. Meg amúgy jókat. Hogy jó az illatod és kedves vagy és Hannibal is kedves. A nevét nem tudták, de már neki is külön fanbázisa van szerintem. Egyébként meg tudom érteni.
Will letette a blitzfogót, és a pultnak támaszkodott.
- Kicsit idős hozzád, nem gondolod?
Abigail döbbenten felnevetett.
- Jézusom, nem. Mármint igen, ez az. Nem, csak baromi jó fej. Vagy inkább, olyan, nem tudom.  Hogy mindenki szereti, meg művelt és elegáns és vérprofi.
- Ühüm.
- Amúgy mit keresett veled a hotelben?
- Tessék?
- Miért volt ott? Megbeszéltetek valamit?
- Csak beugrott értem a reggel.
Abigail felvonta a szemöldökét.
- Bőröndök voltak nála.
- Az én bőröndjeim.
- Nem, neked nincs ilyen.
- Ezek újak.
- Will?
- Igen?
- Együtt vagytok?
Will lenézett a mikrosütő vörösen tekergő kábeleire, fekete ajtajára és a zsírfoltos üvegtálcára. Bólintott.
- Akkor oké. – Abigail kortyolt még egyet a kávéból, aztán félretette a bögrét és lehuppant a pultról. A hűtőhöz sétált, kinyitotta, és rosszallóan belebámult.
- Ennyi? „Akkor oké”?
- Aha. Hát, már egy ideje gyanús volt. Ez a sajt jó még? Ha sajt ez egyáltalán. Jézus.
- Miért volt gyanús?
Abigail felé fordult, egy paprikába harapva, és megvonta a vállát.
- Három percet nem tudsz eltölteni senkivel, akit nem szeretsz nagyon, mármint így nagyon. Vele meg egy csomót vagy, szóval igen. Oké. – Nyelt egyet. – Egyébként nekem is van egy fiúm. Én sem árultam el.
- Igen. Tudom. Sejtettem.
- Akkor kvittek vagyunk. Alanának el fogod mondani?
- Senkinek nem akarom elmondani.
- Megtartom a titkodat, ha te is megtartod az enyémet. 




Február 28.
Los Angeles, CA
Will a hónap végére már túl volt tizenkét interjún és három fotózáson, és ha ez nem lenne elég, még az MWM díjkiosztójára is meghívták, a teljes együttessel egyetemben, mert valamiért az az ötletük támadt, hogy lenne esélyük a győzelemre. Will vigasztalhatatlan volt, ráadásul kerek négy órája ült egy hollywoodi szépségszalonban, és javarészt csak nézte, ahogy a lányokat festik és manikűrözik. Ő a maga részéről elküldte a rá szabadított sminkest, és a fodrászt is éppen csak megtűrte a közelében. Abigail dudorászva ragtapaszokat tekert a lábujjai köré, ő pedig félrebiccentett fejjel figyelte. Amilyen keményre volt vasalva a gallérja, tartott tőle, hogy még a végén úgy marad. Nem szerette a szmokingját, de a szmokingja szerette őt, és olyan szorosan simult hozzá, hogy kis híján elszorította a vérkeringését. Megpróbálta kigombolni a felső gombot, mire a fodrász rászólt, hogy ne mocorogjon, és megigazította a fejét. Will összerándult.  Úgy akart ülni, hogy lássa az ajtót. A balzsamok és a hajlakk mandulás, kókuszos illata fullasztotta, és úgy érezte, a tükörképével nem stimmel valami, mintha nem szinkronban mozdulna vele. Pontban öt órakor kopogtattak a bejáraton, és Hannibal egy sereg asszisztens élén belépett. Will megkönnyebbülten fújt egyet. A férfi mindenkit köszöntött, aztán rögtön mögé sétált. Magával hozta a kinti hideget, a kaliforniai nap fátyolos derengését és az olvadó hó illatát. Ujjait Will hajába túrta, valamivel a füle fölött, és Willnek rá kellett harapnia az ajkaira, hogy ne nyögjön föl.
- Ennél természetesebbet szeretnék – mondta Hannibal a fodrásznak. – Őrizze meg a puhaságát, az esését. – A tincsekbe markolt, aztán egy cirógató mozdulattal elhúzta a kezét. – Legyen kócos hatása. A frufrut a választék mentén fésülje félre.
- Értettem, Mr. Lecter.
Hannibal biccentett és félrefordult Abigail irányába, aki mindentudó somolygásal figyelte őket pár széknyi távolságból.
- Új cipőt fogsz viselni ma este?
- Ah? Igen. – Abigail megmozgatta a lábujjait.
- Megnézhetem? – Hannibal felemelte a pompás fehér tűsarkút. – Ez Miss Gumb saját márkája. Biztosíthatlak, hogy nem lesz problémád vele. Ő csakis a legkiválóbb bőrrel dolgozik. Ha még sem leszel benne elég magabiztos, megoldhatjuk, hogy a díjátadó és a gála között legyen módod átöltözni. – Visszaadta neki a cipőt. – Kétségkívül kitűnő választás. A fény úgy csillan rajta, mintha gyöngyházon futna végig. Remekül illik hozzád.
Visszatért Willhez, aki a fogai közt szűrve megjegyezte:
- Majd egyszer tanítson meg erre a kamaszlány-kezelő fogásra. Én azt sem tudom, honnan volt pénze új cipőre.
Hannibal csak mosolygott, aztán Alanához ment, és hosszú beszélgetésbe bonyolódtak egy zafírkék kisestélyiről.
Will tekintete mindenhová követte, és ő időről-időre visszanézett rá a válla felett. 
A limuzin meglepően tágas és kellemesen hűvös volt, utasterét visszafogott kék fény világította meg. Olyan csendben haladtak, mintha a város nem is létezne körülöttük, mintha egy űrkapszulában lebegnének a néma és határtalan kozmoszban. A lányok kontyába fűzött fehér virágok izzani látszottak, és bágyadtan derengett a gardénia is, amit Hannibal Will gomblyukába tűzött. Mézes, andalító illata volt.
- Készüljenek fel rá, hogy a vörös szőnyegen végig fotózni fognak – magyarázta. – Tizenkét csatorna közvetíti az eseményeket, ebből három élőben. Will, úgy szerveztem, hogy csak két interjúja legyen: az egyik egy egyszerű Q&A; ugyanazt a kérdést teszik fel minden jelenlévő hírességnek, és utána a válaszaikat összevágják. A másik egy alig fél perces riport, ennek során a hölgyektől többnyire azt szeretnél tudni, mit viselnek, a férfiaktól pedig azt, mennyi esélyt látnak a győzelemre. Ne próbáljon magabiztosnak mutatkozni, ha nem érzi úgy magát. Ugyanakkor semmiképp se mondja, hogy „nem tudom” – használja inkább a „majd kiderül” kifejezést. Alanának lesz egy hosszabb interjúja is, elsősorban az együttes jövőjével kapcsolatban. – Alana feltartotta a hüvelykujját. – Will, szeretném megkérni egy rövid dedikálásra is. Ne hajoljon át a korláton, és ne tartson szemkontaktust. Két biztonsági őr fog önhöz lépni a megfelelő időpontban, és ők fogják elvezetni is. Az interjúk során soha ne nézzen a kamerába, leszámítva, ha a rajongóinak küld üzenetet. A riportert nézze – ők nem magára fognak nézni.
- Mi történik, ha tényleg nyerünk valamit? – motyogta Will. Ölében összefűzött ujjai remegtek. Hannibal megigazította neki vékony, fekete nyakkendőjét, és a helyére simította a gallérját.
- Manapság divatos az elfogadóbeszédben lenézőnek, ironikusnak lenni. Én ezt durvának tartom. Fejezze ki a háláját, és gratuláljon a versenytársainak. Ne említsen ötnél több személyt, és a nevek után mindig térjen ki a foglalkozásukra is. Mindenképpen köszönje meg a rajongótáborának. Ha más kerül ki győztesen, legyen akármilyen tehetségtelen is, tapsoljon. A kamera végig pásztázza a tömeget. A mosolygást nem feltétlenül kell erőltetnie, ha nem érzi jól magát, de ne mutassa ki, ha unatkozik.
A szabályok az út végéig kitartottak. A limuzin egy finom zökkenéssel állt meg a kivilágított épületkomplexum előtt. Will kinézett a sötétített üvegen át. A vörös szőnyeg lusta nyelvként csüngött ki a palota-utánzat szájából. Beverly szállt ki elsőnek: hideg, tengeri levegő szökött a limuzinba és hullámként morajló sikolyok, a vakuk úgy izzottak fel, mint az eltévedt csillagok.
- Az autó hátramegy velem – mondta Hannibal -, a főbejáratot szigorúan a művészeknek tartják fenn. Külön szekcióban foglalok helyet Mr. Crawforddal és a többi menedzserrel. Leghamarabb a gálán látjuk egymást. Sok sikert, Will.
Will megvárta, amíg mindenki más elhagyja az utasteret, és akkor Hannibalhoz fordult. Úgy tett, mintha csak a csokornyakkendőjét igazítaná meg.
- A hotel…? – suttogta.
- Az ön szobájával szemben vagyok. Csak akkor kopogtasson, ha nyer is valamit.
Will felnevetett, éles és rövid nevetéssel, Hannibal pedig finoman mosolyogva eltolta magától.
- Ne várakoztassuk őket tovább.
A kinti tömeg felzúgott, ahogy Will előlépett az autóból. Elsőnek nem tudta kivenni, mit ordítanak, aztán a sikolyok ritmikus kántálássá erősödtek:
- Will-and-The-Girls! Will-and-The-Girls!
A lányok fölsorakoztak mellette, és elindultak. Beverlyben volt annyi kegyelet, hogy megpróbálta elterelni Will figyelmét, és a gardénia felé biccentve megjegyezte:
- Kételkedni kezdtem.
- Miben?
- Hogy Hannibal jelentés szerint választja-e ezeket. Vagy valamit nem mondasz el nekem.
- Mert mit jelent?
Meg kellett torpanniuk egy mosolyszünetre, aztán Beverly vigyorogva kibökte:
- „Csinosan festesz ma este.”
- Erre nem lehet egy külön virág.
- Pedig. Gardéniát ráadásul hagyomány szerint titkos szeretők adnak egymásnak. De ilyen Rómeó és Júlia szintű titkos szeretők.
- Mindig meg akartam kérdezni, de te ezt azért tudod, mert…?
- Arról akartam szakdogát írni még az Akadémián, hogy meg lehet-e állapítani pusztán a növényzetből, hol fekszik hulla. – Vállat vont. – Aztán elkalandoztam. Te miből akartál szakdogát?
- Bűnügyi rovartanból – motyogta Will.
- Jé, na. Dolgozhattunk volna együtt.
- Most is együtt dolgozunk.
- Tudod, hogy értem.
- Csak foszlányokat hallok abból, mit beszéltek – vetette oda Alana -, de muszáj a bogarakat megint?
- Ez igenis egy nagyon egzakt metódus… – fogott bele Will, de sosem fejezhette be. A semmiből előviharzott egy szőke hölgy, körülötte örvénylő vörös ruhában és kétszáz wattos ragyogással.
- …és itt vonul a Will + The Girls, az este legizgalmasabb várományosai, két kategóriában jelölve – hadarta. - Nem tudjuk még, elviszik-e a díjakat, de az est legstílusosabb vendégeinek járó kitüntetést már elnyerték.  – Kezet nyújtott, de hamarabb visszarántotta, minthogy Will elfogadhatta volna a gesztust. – Will – búgta -, annyira örülök, hogy végre találkozunk, fantasztikusan nézel ki! Mit gondolsz, megéri koffein nélkül élni? – És ezzel az orra alá nyomta a mikrofont.
Az MWM terme a leginkább egy színház belsejére hasonlított. Kérkedően és bizalmasan elegáns volt, de a hatalmas csillárban olcsó égők szikráztak, és a székeket borító bársony kirojtosodott. Mindegyikre egy fényképes névkártya került, és Will nem igazán tudta, mit illene kezdenie a magáéval, szóval csak a markába gyűrte. A sorok megteltek a jelöltekkel: Will felismert pár angol együttest és egy francia énekesnőt is, és felsóhajtva káromkodott. Pontosan tudta, hogy ez bőven elég lesz ahhoz, hogy az eseményt nemzetközinek titulálják.
- Ne forogj már hátra – sziszegte Abigail. Will fintorgott, és feltérdelt az ülésre.  Körbefuttatta a tekintetét a páholyokon. Hannibal a hatodik emeleten kapott helyet: éppen Jack Crawford feleségének húzta ki a széket, és súgott neki valamit. Bella futólag megérintette a gyöngysort a nyakában, és lehajtotta a fejét. Will úgy gondolta, Hannibal az ékszerhez gratulálhatott. A férfi elkapta a pillantását, és elmosolyodott, a fogai fehéren villantak és szemhéja megrebbent: kacsintott.
Will vigyorogva előre fordult, és az egész ceremónia alatt nem tudott koncentrálni. 
- Mondaná, hogy boldogok voltunk?
- Ó, sosem voltunk boldogabbak, mint most. 
Három óriás vászonra feszítették fel egy rémálom részleteit: víz zubog a hullaház falából, Beverly dobján szétrepülnek a cseppek, ahogy rájuk ver, Alana előre gázol és vokált sikít. A tollas szarvas orrából pára tör elő, és Will agancsokra feszítve énekel, amíg mohó hollók köröznek felette, a szél szétszáguld a mezőn, megrezzennek a virágok és megremeg a föld is.
- A legjobb videoklip kategória nyertese pedig… - olvasta a bemondó egy csontfehér borítékból -, a Will + The Girls – Something Back!
A zenét felhangosították, és Will hangja mindent betöltött, átzúgott az udvarias tapson és Jack Crawford győzelemkiáltásán. Will nem igazán fogta fel, mi történik, amíg Alana talpra nem húzta. Abigail a nyakába borult, aztán a kezét fogva vezette a pódium felé. A műsorvezető átadta neki az arany szobrocskát, ami valamiért egy kardos angyalt ábrázolt. Will rámarkolt, forrónak érezte izzadt markában. A mikrofont túl alacsonyra állították, és a műsorvezető parfümje kaparta a torkát. Felnézett, a reflektorokon túlra, Hannibal sziluettjére. A kísérők sorát nem világították ki. 
A gálára még egy díjjal gazdagabban érkezett: a Wind Me Up-ot megválasztották a legjobb kislemeznek. Leadta a trófeákat a portán, a nadrágjába törölte a kezét, és zavartan elindult. Hosszú asztalokat állítottak fel, mint egy esküvői fogadáson, amik ételtől roskadoztak. Egy kamarabanda klasszikus és kellemes rock’n’roll számok feldolgozásait játszotta. Mindenhol pezsgőzgető csoportok álltak, és Will némileg megkönnyebbülve látta, hogy újságírókat nem igazán engedtek be; bár valahol remélte, hogy Freddie Lounds egyszer csak szembejön vele, amíg ő frakkban korzózik és fürdőzik az elismerés dicsfényében; Freddie nem hallaná a torkát szorító néma üvöltést, nem látná, hogyan vájja a körmeit a tenyerébe, és talán azt sem tartaná gyanúsnak, hogy behúzódik az első oszlop árnyékába és próbál eltűnni, láthatatlanná válni, a márványba olvadni és közönyössé lenni, mint egy téri szobor, amin mindenkinek átsuhan a tekintete. Elkezdett számolni magában, és hatszáz körül járt, amikor Hannibal mellé lépett és belé karolt.
- Jöjjön, feltétlenül be kell mutatnom pár embernek.
- Feltétlenül? – ismételte Will fáradtan.
- Próbálja ki a ráksalátát. Egészen kitűnő.
- Hányingerem van.
- Éppen gratulálni akartam az eredményeihez, de a megfelelő pillanat attól tartok, meghátrált ettől a kijelentéstől…
Will felnevetett, és az arcát a férfi vállába temette. Ő óvatosan eltolta magától, és egy fekete hajú, karakán nőhöz vezette.
- Á, Mr. Graham, kóstolta már a nyulat? Döbbenetes. Döbbenetesen pocsék. Ha rendesen akar enni, hívassa meg magát a sajtósához. Anno remek partikat adott.
- Miss…
- Á-á-á! – A hölgy feltartotta a mutatóujját. – Nekem ne mondjon semmit, Hannibal, ha csak nem azt, hogy „miss, boldoggá tenne, ha eljönne a vacsorapartimra, ma este lesz.” El tudja ezt hinni, Mr. Graham? Sehol máshol nincs olyan íze a nyúlnak, mint Hannibalnál; máshol meg sem bírom enni. – Csípőre dobott kézzel visszafordult Hannibal felé. – Hol találta amúgy ezt a jóképű ördögöt? Engem bezzeg csak a kontárok fognak ki. Mr. Graham, maga nagyon jól néz ki, ha elfogad egy tanácsot, a továbbiakban megkíméli a hangszálait és csak kiáll a színpadra, úgy fognak sikítani úgy is, hogy nem hallják, ha nem énekel. Ha bármiben segítségre van szüksége, hívjon, és én pedig majd mindenképpen hívom, mert nekem kell, hogy a Super Bowl döntőben ott legyen, megértette? – Kezet fogott vele, aztán elsuhant. Will utána bámult.
- Az összes ismerőse ilyen ööö, energikus?
- A szórakoztatóiparban a legtöbben azok.
Will nagyot nyelt, és lelopott egy pohár pezsgőt a szembe szlalomozó pincér tálcájáról.
Félelme, miszerint Hannibal valóban mindenkit ismer, beigazolódott; és mindenkinek be is mutatta őt. Semleges témaként általában a gyilkosságot hozták fel, ami a reggel jelent meg a nagyobb hírportálokon: egyes honlapok kitakart képeket is közöltek a lemészárolt családról.
- Hát nem szörnyű? – mondták, és a szemük izgatottan csillogott. – Szerencsétlen nő még élt, amikor megerőszakolták…
- Valljuk be, a másik verzió rosszabb – jegyezte meg Will.
Hannibal egy ponton figyelmeztette, hogy öt pohár pezsgő éhgyomorra talán elég lesz. Will átsorolt a puncsra. Hannibal megpróbálta finoman elvenni tőle a merőkanalat, és ezt kihasználva Will egy közeli oszlopnak szorította.
- Menjünk a hotelbe – lehelte, és megcsókolta, az alsó ajkába harapva. Biztos volt benne, hogy senki nem láthatja őket. Hannibal nem osztozott a nyugalmában, és úgy tűnt, diszkréten félre akar húzódni. Will akkor megint lecsapott az ajkaira, és a hajába markolt. – Kérem…
- Menjen előre – suttogta Hannibal -, hamarosan csatlakozom. Ne lássák, hogy együtt távozunk.
Will feltartott kezekkel hátralépett, aztán elfojtott egy káromkodást és elviharzott.
Jól esett a hűvös éjszakai levegő, úgy döntött, nem hív taxit. Zsebre tett kézzel sétált, és igyekezett szabályos ritmust parancsolni a szívének, a légzésének és mindenekelőtt a képzeletének. Mire elérte a hotelt, már egészen kijózanodott, és egy másfajta, szomjazó szédülés lett rajta úrrá. Csak háromszor kellett kopogtatnia Hannibal lakosztályának ajtaján, a negyedikre kitárult. Sötét volt odabent. Hannibal türelmesen megvárta, amíg belépett, aztán az ajtóhoz szorította.
- Megőrült? – suttogta hidegen, és az ingére markolt, öklébe gyűrve az anyagot.
- Bocsásson meg. Kérem. Bocsásson meg.
A férfi szorítása enyhült. Will előre hajolt és engesztelően megcsókolta, nyelvét végigfuttatva az éles fogakon, és előre tolta a csípőjét. Mellkasa hamar hullámzani kezdett, és meg kellett kapaszkodnia Hannibal vállában. A férfi erősen tartotta, ráérősen ízlelgetve az ajkait, és közben Will nyakkendőjét a keze köré csavarta. A csomó a gége alá szorult. Will belenyögött a csókba, aztán zaklatottan szuszogott és nyöszörgött, újra és újra végigkarmolva a férfi hátán, amíg már nem lélegzett és nem ellenkezett. Hannibal érezte az erekcióját a combjának feszülni, és puhán elmosolyodott. Hátralépett, és még mindig a nyakkendőjénél fogva az ágy felé húzta Willt. Ő szédülten követte.










23 megjegyzés:

Valerin írta...

Szia. Most konkrétan zokogok, annyira tökéletes lett ez a rész is. Azt kell mondjam, ezekért megéri túlélni egy-egy hetet. Annyira tetszik, hogy Will ennyire ragaszkodik, és bár ne tudnám, hogy mi lesz a vége! Vagy, hogy Hannibal mit fog tenni. De az a helyzet, hogy hozzájuk csak a tragédia meg a halál illik, a felhőtlen boldogság, a kutyák szeretgetése és a meccsnézés közösen, az meg nem. Nagyon tetszett, gratulálok.

Hannibal írta...

Óh te jóságos. Fogalmam sincs, hogy mit kellene mondanom, mert igazából most csak röhögök és röhögök és ááá xD Szóval, a kommentek valami eszméletlenek voltak ez így nagyon jól jött így a végére és amúgy tényleg, valóban ezt csinálják manapság a rajongók.:D A történet továbbra is tökéletes, csak így tovább.:D Ami meg a dalszöveget illeti: írd meg léci egészben is, mert annyira bennem van egy dallam, de nekem a szöveg sosem ment, viszont te most annyira megihlettél és most csak vergődök itt akusztikus kínok között. xO Egyszer még te fogsz a sírba vinni meg a csodás műveid meg minden. szóval asdfgfghkjék *-*

Reisuto írta...

Hhahaha ki gondolta volna hogy húsízű a győzelem ヾ(´□`* )ノ (öööö)
Nagyon szépen köszönöm :3 Will meg... Istenem, de gyűlölöm ezt művelni a fickóval. Szegény tényleg fülig szerelmes, én meg a legszívesebben sikítoznék vele hogy f u s s o n amíg még nem késő...

Reisuto írta...

Örülök, hogy tetszett! (´ε` ) Cserébe felfedem a dalszöveget, ha megígéred, hogy nem mutatod meg senkinek... [kíváncsi lennék ugyanis arra a dallamra nagyon]
Általában csak azt a részét merem beleépíteni a fejezetbe, ami még tökéletesen beazonosítható Will valamelyik metaforikus kijelentésével a sorozatból, és a hozzácsapott kontárságaimmal inkább nem dicsekedem, nem is írom meg őket elejétől a végig, de hát na - ahhoz, hogy el tudjam hozzá képzelni a dallamot, kénytelen vagyok valamit összecsiholni hozzá, és a Wind Me Up az ez lett:

If you're curious what'd I do
Just wind me up, and watch me go
I'm but a toy, let me show you
How I break, oh, it's a free show
A freak show
Oh

Swallow me (swallow me whole)
As if you were a black hole
Swallow me (swallow me whole)
Be my thunder, be dust bowl

Reyklani írta...

Miután háromszor is kitöröltem amit irtam, mert egész egyszerűen felhúzott a rajongók viselkedése.
Aztán rájöttem, hogy ez most így nem komoly, és a regényhez tartozik és felesleges kiakadnom miatta. De ehhez kellett azért egy jó tíz perc. Ez amúgy a zsenialításodat tükrözi, mert ennyire beleéltem magam. És ha egyedül lennék, hosszú és tartalmas körmondatokban szidnám a kommentelőket.
Bocsi, megint tartok.
Szóval még mielött végképp elterelődnék kifejteném, hogy mocskosul jól csinálod és akkor is rettenetesen fogok sirni, mikor vége lesz, mert bár tudom mi lesz a vége, de akkor is.
És ahogy leírod ahogy Will énekel! Nincsenek arra szavak és érzem, hogy ez megint verset inspirál és tényleg bocsi, hogy ilyeneket csinálok, de ez az egész annyira impulzív, hogy...hogy nagyon.
"érzelmi hullaként, nyálcsorgatva hempereg a padlón a gyönyörüségtől"

Al írta...

Jesus F. Christ.
Szóval csak ültem itt és néha magam elé suttogtam/zokogtam/világgá ordítottam, hogy: somebody please please please help Will Graham :"D
Tökéletes, nem bírom, egyszerűen jaj. Karakterhűség továbbra is A+ és tudod mi teszi igazán lehengerlően kifogástalanná? A magázódás. Legalábbis nekem. Ez az egész egy rohadt nagy IGEN, mert IGEN ők ilyenek és így és ezt és pontosannn. A rajongókat viszont számtalan kreatív módon tudnám elkészíteni, ha ez most reality lenne (és nem Willhez állnék közelebb karakterileg), megkérdezném ráérsz-e holnap este vacsora partyzni :"D
Viszont, ha lehet egy csöppnyi csöpp kis kérdésem, csak ha nem teher, tényleg, akkor lehetne kicsit többet Georgiából? *-* Mert én őt nagyon nagyon nagyon szeretem, szegénytől mindenki csak fél én meg direkt csekkolom néha az ágyam alját, nem-e lenne már egy barátom ._.

Reisuto írta...

Nehéz helyzet, mert könnyű úgy érezni, hogy az idoljaink tartoznak nekünk valamivel, és csalódni bennük olyan, mintha egy barát árulna el. Ez nem változtat azon, hogy én is felképelném őket egy mocskos mosóronggyal, de na. [És egy kis csavar: a kommentek közül kettő nagyon fontos - ugyanis véletlenül észrevesznek valamit, ami később fontos lesz.]

Reisuto írta...

Nagyon örülök, hogy így tetszik! (❁´◡`❁)*✲゚* AU-ban pláne mindig és külön aggódom a karakterhűségért, hiszen nagyon sok minden változik körülöttük és bennük is, és mindig félek, ez mennyire zavaró...
Georgia - Georgia a szerelmem, de lehet, inkább majd egy külön novellát szentelek neki; a regény kerete sajnos nem engedi meg, hogy közelebbről szemügyre vehessük a karakterét :( Annyit azért elárulok, hogy a Buffet Froid egy sokk-rock banda, tehát amikor éppen nem virágkoszorúban virtuózkodik, akkor csinos kis hullaként nyúzza a húrokat :D

Al írta...

(((Tipp a csavarra: csak nem a 6os és a 25ös komment lesz fontos később, "elevenen falják fel egymást" és "Will nem tudja mibe keveredett bele" :"""""D)) A könnyeim örökké csorogni fognak Will Graham miatt. Hacsak ki nem száradok.
Annyira örülök, hogy nem vagyok egyedül ezzel *-* Gondoltam rá, hogy kérek egy külön novellát vele, de nem voltam benne biztos hogy te is annyira érdekesnek találod, de akkor hajrá, én már most nagyon várom! A Buffet Froid számait pedig rongyosra hallgatnám és a klipjeiket rongyosra nézném, akárcsak a Will+ the Girls cuccait... Asighksjhgkjhfg Georgia a legkirályabb, hands down :3
Egyébként nem tudom én föl-alá pattognék a szobámban, de lehet még a kiskertet is kigyomlálnám örömömben ha valamelyik "idol"-omról kiderülne hogy meleg, ráadásul ilyen körülmények között, mármint nem tudom, lehet csak én vagyok nagyon elfogult, de akkor is totál shippelném Willéket és nem tudom valahogy jó érzés tudni, hogy valószínűleg xy is átment azokon, amiken én és mégis milyen messzire jutott, wow, szóval ez nekem totál erőt adna meg ilyesmik ._. A többi rajongót viszont továbbra is ki akarnám belezni, annyira nem tudom megérteni őket :"D

Reisuto írta...

Ééééés ön MEGNYERTE az univerzális és szuper csavartalálói spoilerdíjat! :D Ha megleli a fejezetben elrejtett hullákat is, értékes dicséretet nyer és egy ajándék zsebkendőt.

És rendben - én is kedélyesen felvontam a szemöldökömet, amikor Chuck Palahniukról megtudtam, hogy meleg, mert egy hatalmas "TUDTAM!!!"-al csaphattam az asztalomra; de ugyanígy örültem mondjuk Jarednek és Gennel a Supnatból, mert egyszerűen szeretem, ha kedvenceim nincsenek egyedül, és együtt lehetnek azzal, akit szeretnek *u* [és az a valaki remélhetőleg nem egy sorozatgyilkos kannibál...]

Luca írta...

asdfghebcfd
Mindjárt éjfél, összetört a szívem (megint), utálom a Will+The Girls nemlétező rajongóit tiszta szívemből, nem fogok tudni aludni, amíg nem derül ki, mit lép erre Hannibal, úgy en bloc meghalok a folytatásért, és még egy értelmes kommentet is össze kéne hoznom. Nem fog menni.

"elevenen felfalják egymást", ez túlságosan is igaz. Nevetnem kéne rajta, mert végül is vicces, de na. Már megbeszéltük, hogy a Hannigram poénokon csak zokogni lehet.
"Hannibal nemet mondott Tobias Budge-nak. A férfi nem sokkal később nyomtalanul eltűnt." Csak nem megtaláltam a vacsorát?
Visszatérve a rajongók reakcióira, annyira hiteles, a fanok pontosan ilyen idióták tudnak lenni, tisztelet a kivételnek, ez volt a kedvenc részem, mert annyira tökéletes. A 10est meg kérlek, könyörgök, mutasd be Hannibalnak, annyira utálom az ilyen embereket, hogy nagyon. Az ember legyen a szerelmével, nemtől függetlenül, a többiek meg hagyják békén őket.
Mondtam, hogy nem lesz értelmes komment. És közben holnap lett.

Reisuto írta...

Gratulálok, ön megtalálta a vacsorát! *konfettit hajigál*
(・V・)ノ⌒*.*.*
A fejezetben még fellelhető Francis és Jame pár válogatott áldozata is változatos formákban (halmazállapotokban).
És örülök, hogy emocionálisan traumatizálhattalak újfent - illetve, hogy tetszett a fejezet {ami bevallom nekem határozottan nem a kedvenc fejezetem, de már ezen is túlvagyunk, huh}

Al írta...

Luca gyorsabb volt nálam a vacsi megtalálásával, de van még pár tippem, bár nem tudom kicsoda Jame vagy Francis nekem a "Valium" és a barna üvegcse tartalma gyanús, a halmazállapot miatt illetve a "reggeliben" sem bíznék Will helyében, ha kaja és Hanni izgatott miatta akkor az people, szállodai személyzet talán? Az ölelgetős rajongólány sem feltétlenül élt sokáig, de ez talán már tényleg csak túlkombinálás. A mikró hullája számít? xD Gyanús fodrászkellékek, megint csak a halmazállapot miatt, de most már tényleg úgy olvasok, hogy a hűtőn is elgondolkodtam nem-e emberből van :"D Bár, ha belegondolok, a fodrászcuccok inkább logikusak, mint a gyógyszerek, mert itt reagál rá Will, "A balzsamok és a hajlakk mandulás, kókuszos illata fullasztotta, és úgy érezte, a tükörképével nem stimmel valami, mintha nem szinkronban mozdulna vele." a gyógyszerekre meg nem ennyire. És persze lehet csak ideges volt, de az is lehet hogy belélegzett valamit abból a hajlakkból. Jame foglalkozását tekintve én már a zafírkék kisestélyit is megkérdőjelezem :"D Hmm, vajon honnan szedi Hanni ezt a sok szép virágot? Talán saját kis kertecskéje van. Bár valószínűleg nagyon nagyon udvariatlannak kell lenni ahhoz hogy inkább táptalaj legyen az emberből mint vacsora. A fekete hajú karakán nőt én Hanni helyében megettem volna, mert beszólt, hogy Will hogyan énekeljen. A meggyilkolt családhoz viszont erősen kétlem hogy bármi köze lenne. Legalábbis nem közvetlenül. Az a volt partner talán már halott. És Freddie forrása is. A 10es kommentelőt én tényleg csak virágágyásnak használnám. Ez legalább öt-hat hulla, nem számítva szegény Tobiast (és Willt, mert ő még majd csak lesz halott), szóval :"D Remélem nem siklottam el semmi fölött ._. De ha mégis, hát már díjat így is nyertem szóval yaaay x) De az a zsepi azért jól jönne, szóval igyekeztem kitenni magamért.

Igeen, én is így vagyok. És amikor ment a gyűlölködés Danneel ellen mert bejelentették hogy babát várnak az is például tök gusztustalan volt, miért nem lehet örülni annak, hogy Jensen végre apa lett?
Nekem is vannak ilyen TUDTAM!! momentjeim, a gaydarom ritkán csal x3
[És ez az, ez a kis taposás még pont kellett a kis szívem darabkáinak :"""D Jaj Will, jaj. ;_;]

#the sink is people #the limo is people #everything is people #and everything hurts

Reisuto írta...

Óóóó ♡^▽^♡ Nos - Francis Dolarhyde a Vörös Sárkány "Tooth Fairy" (Csorbafogúnak fordítva, valamiért) néven ismertebb gyilkosa, akit Will nagyon szeret hajkurászni ott, fotólaboros, és hobbiból családokat írt ki különböző módokon, a megbénított asszonyt megerőszakolva majd megölve. [A fejemet rá hogy a sorozatban a legelső epizód leges-legelső gyilkossága egy eredeti Francis-féle vérengzés mert nem lehet más] - szóval a családról ő tehet, ez négy ember.
Aztán ott van Jame Gumb, alias Buffalo Bill a Bárányok hallgatnakból, akivel egy kicsit kezesebben bánik ez a század, és nem kell halott lányok melleit hordania akiknek pillangókat gyömöszöl le a torkán, de kedvenc divattervezőnk még mindig nagyon szeret emberi bőrrel dolgozni. Hannibalnak igaza van: Abigail új cipője nem fogja feltörni a lábát. Még egy ember!
És akkor ott van Tobias is... a garnéla nem people, a (szóban emlegetett) nyúlhús viszont nyilván az, és Hannibal megereszt pár célzást arra vonatkozóan, hogy amúgy szeret így embereket lemészárolni szabadidejében és elég nehéz lebuktatni, mert nagyon kiterjedt ügyfélköre van, és a fene se fogja emiatt pont hozzá visszaeredeztetni a gyilkosságokat.

És a gyógyszereket eltaláltad - de erről most nem mondok többet :D A fodrászt fölmentem viszont: Will a mellékhatások miatt érzi magát egyre rosszabbul.

Al írta...

A számot legalább eltaláltam :"D El kell olvasnom és meg kell néznem mindent, a cipőre totál gyanakodtam, de nem akartam már kukacoskodni, mert már mindenre gyanakodtam szóval :"D
A nyúlhús egyértelmű és igen, Hanni ismeretségi köre is, ajj ez az ember *fejcsóvál*

Hahahaaa, okés, kíváncsian várom a folytatást az biztos~ A fodrász legalább megúszta (eddig) :3

Morgen írta...

Ó, végre el tudtam olvasni ezt a fejezetet. Tegnap csak kis részeket sikerült, a telefonom állandóan lefagyott. Úgy látszik, ő is rettentően sajnálta Willt. Annyira imádom, hogy így megszerkeszted a cikkeket meg a hozzászólásokat :) Persze leütném a kommentelőket, ha éppen nem volnának fiktívek, de gondolom mindenki így van vele... Az elevenen felfalós ütött :D Miért nem érzek bűntudatot, hogy ezen halálra nevettem magam? :D
Egyébként Hannibal és Will eléggé édesek. Hanni olyan erőszakos de ugyanakkor gyengéd és figyelmes, Will pedig egy kis angyalkaszárny. Nagyon szeretem az ilyen keserédes románcokat, hajajajj.

Reisuto írta...

juj hát megjöttél te is! (v^_^)v Nagyonnagyon örülök, hogy tetszett. Teljesen tönkretesz engem ezeknek a rohadékoknak a románca már. (┳Д┳)

Kamane Mitsuki írta...

Ismételten fogadd gratulációmat egy kellemesen megszerkesztett részhez.
Sokan emelték ki a hozzászólásokat, és ezt nekem is meg kell tennem, hiszen mesteri precizitással szedted össze a fajtáit. Igazán élethűre sikerült a hatalmas és sokszínű rajongótábor megformálása. Egyedi és ínyenc falat a történetben, ami mégis tökéletesen belesimul a környezetébe. Van köztük egy-két igen érdekes apróság is. Várom a további fejleményeket.
A mű többi részét, aprólékos megmunkáltságát, sokáig dicsérhetném még, de azt hiszem, nem lenne könnyű szavakba önteni. Fogj egy virágkoszorút, tedd a fejedre és gratulálj magadnak helyettem is. :D

A kis dalszöveg, amit itt hagytál a bejegyzés alatt... azt hiszem, lenne olyan előadó, aki 10-szer is megirigyelhetné. Olyan "összeállt a kép" érzése van tőle az embernek. Megérted mire gondolhat Will, vagy mire gondolhattál Te, miközben leírtad, vagy éppen begépelted a fejedből szinte kipattanó sorokat.

Sok kitartást a továbbiakban is. Will sorsa már elrendeltetett, neked "csak" az a feladatod, hogy ezt körbefond nekünk egy szépséges ambróziacsokorral.

Raistlin írta...

Köszönöm szépen ( ̄ー ̄) {külön öröm, ha a szerkesztés tetszik - azzal mindig megszenved az ember - és szívesen fogadom a képzeletbeli virágkoszorút is}
A regény közben elkészült, végül hat fejezet hosszú lett - izgatottan várom, hogyan fog tetszeni nektek.

Mary Wolf írta...

Jaj, én már előre sajnálom szegény Willt, hogy mekkorát fog majd koppanni a történet végén :S Hanni olyan gonosz, ahogy játszik vele. Ha érez is iránta valamit, akkor azt ugye biztos nem a szokásos módon, elvégre egy pszichopatáról beszélünk. Ezek a rajongói kommentek nagyon ellettek találva. Tipikus fanatikusok, akik nem tudják elfogadni, ha valami nem úgy van, ahogy ők szeretnék. Az ilyeneken mindig felhúzom magam. Soha se az érző embert látják, csak a művészt. -.- Az ilyeneket néha agyon tudnám csapni szívlapáttal :$ A karakterhűség az továbbra is valami fantasztikus! *.* Még mindig le vagyok nyűgözve. A sztori is nagyon gördülékenyen halad, bár nálad megszokhattuk, hogy az írásaidra nem lehet panasz. :D

Raistlin írta...

Hejhó, köszönöm szépen (◡‿◡✿)
Érdekes kérdés - Hannibal a sorozatban, itt (és szerintem a könyvekben is de ez egyéni szociális vélemény) szerelmes Willbe; a maga módján, igen - és ez nem feltétlenül szexuális, de meglepően és sokkolóan őszinte, és szerintem ez tesz őt igazán függővé. Nagyon hosszú idő óta először találkozik egy olyan érzéssel, egy olyan vonzalommal, amit nem egészen tud racionalizálni vagy irányítani [Bryan Fuller így magyarázza: "He's seduced by Will's purity. He's attacted to it", és később: "It's sort of like someone who's falling in love for the first time".] Hannibal persze elég könnyen lesz - mondjuk azt - szerelmes; valamilyen szinten szerelmes Alanába, valamilyen szinten szerelmes az operaénekesnő hangjába, az étel ízébe, egy festmény szépségébe; de megszokta, hogy ez a szerelem tárgyi, hogy eszméket, ideákat lát, nem élőlényeket. Szerintem ami Willben annyira más, annyira különleges, hogy ő talán az első, aki nem egy ötlet, hanem egy ember: és ezzel többé válik a könyvbéli endgamenél, Clarice-nál is, akit az utolsó pillanatig is csak tárgyként tud kezelni, és a szexuális kapcsulatuk sem... emberi. Hannibal senkit nem láthat és nem is lát embernek, ez teszi őt tökéletes gyilkossá és tökéletes manipulátorrá, és akkor itt van ez a törékeny fiatalember az ócska ruháiban és a rossz kölnijével, és áttöri az erőd falait anélkül, hogy tudna róla. Persze ebben van valami végtelenül szomorú, mert ahogy Hannibal erre reagál, hát az minden, csak nem romantikus... itt, ebben a regényben ugyanezt szerettem volna megőrizni, de mélyíteni és oldani rajta egy kicsit: Will lenyűgözi Hannibalt, potenciát lát benne, nyilván, de valami többet is, valami leigázhatatlanul gyönyörűt, és persze - manipulálja, a saját terve szerint mozgatja, engedelmességet vár tőle mindenek előtt, nem törődik azzal, hogy összetöri; de ragaszkodik hozzá és függ tőle, és már ő a legfontosabb dolog az életében.
Bocsánat a kiselőadásért, de ~~hannigram~~.

Doctor Tatienne írta...

Ihaj meg csuhaj, itt vagyok én is! \m/
Akartam készíteni neked valami rajzot a történethez, de Kolett képeit látva elbizonytalanodtam. ;-;

Kedvenc részek:

"If you’re curious what’d I do, just wind me up and watch me go" HONNAN SZEDED AZ ILYENEKET, ez tetszik!

(Később a kommentben olvastam az egész dalt, DE HONNAN HOGY EZ YAY ♥)

"A zene a szeretkezésükké vált. A zongora mohó ritmusa követte elfúló dala hullámzását, a hangok összeborultak, együtt ringtak, egymásba marva, a végső akkordok zengéséig, amik mindent megremegtettek, földtől az égig rezgő szólamok cikáztak át Will testén, aztán még utoljára a billentyűzetre vágott, és visszhangja zúgásában zihálva kapkodta a levegőt.
A vörös lámpa az ajtó felett zöldre váltott, és ő rázuhant a billentyűkre. Nemsokára Hannibal jelenlétét érezte maga körül, fűszeres, forró illatát. A férfi levette a zakóját és Will vállára kanyarította, aztán talpra segítette. Will tíz ujjal kapaszkodott a mellényébe. Emberek beszéltek körülötte, de a hangjuk elmosódott és tompa volt. "

"csinál egy kancsó teát, aztán elkortyolgatja, amíg végre-valahára befejezi a Gyilkos Elméket" Szeretlek. :D

"Tudta, hogy ha nem vár és nem akar semmit, nem érheti fájdalom, de nagyon hosszú idő óta először akart valamit."

"Csodálatos volt, Will."

"Három napot töltöttek még a hotelben. Hannibal nemet mondott Tobias Budge-nak. A férfi nem sokkal később nyomtalanul eltűnt."

"Öt-hat virágkoszorús lány állt a hóesésben, és teli torokból sikítottak." Most odaképzeltem az immáron sztárrá vált képedet a pajtásaiddal. sorry not sorry

"Will éppen a mikrosütőt próbálta megszerelni." A fanfictionjeidben visszatérő elem az elromlott mikrosütő! :D

"Hol találta amúgy ezt a jóképű ördögöt? "












Raistlin írta...

Nekem fel sem tűnt a mikrosütűs motívum, de most, hogy így mondod... D: Talán égi jel. Nekem még életemben nem volt problémám mikrosütővel és külön le kellett gugliznom, hogy hogyan kell megszerelni...

A dalszövegek pedig a sorozatból (Willtől) szedett sorok ritmusba és rímbe passzírozva, ugye az utolsó részben mondja Hannibalnak, hogy "You were just curious what'd happen... wind him up and watch him go!" ÉS EZ ANNYIRA TETSZETT *Fuller ó Fuller*

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS