a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2013. június 21.

Töréspont


Post-A bárányok hallgatnak NBC Hannibalra értelmezve. Dolarhyde sebétől torzultan Will Floridába menekül, és várja a halált. Helyette Hannibal érkezik. Angolul [ i t t ] olvasható, magyarul a vágás alatt.


Floridában párás, fülledt meleg volt. A szél felkapta a fehér homokot, és szétszitálta a szemcséket, hogy Will érezte, ahogy a foga alatt csikorognak. Egy kikötőben ült, egy vaslépcsőn, feltűrt nadrágszárral, lábát a vízbe lógatva. Az ég alja narancssárgán izzott, és a sötétszürke óceán magába zabálta a színt. Vihar közeledett. A sirályok alacsonyan köröztek, vijjogva és rikoltozva, a luxusjachtok láncai vontatottan nyikorogtak. Ilyenkor senki nem indul útra, és senki sem érkezik. Egyedül lehet. Meghúzta a vodkásüveget. Filléres, olcsó, vizezett fajta volt, valami álorosz névvel, Raszputyin, made in China. Will örült, hogy nem érzi a szagát. Ami azt illeti, Will egyáltalán nem érzett illatokat, és emiatt mindennek egyforma, lapos és nehéz íze volt. Az ingujjával megtörölte a száját, aztán tehetetlenül felnyögött: a részegek tipikus, nyüszítésbe hajló, undorító segélykiáltása. A keze ökölbe szorult az üveg nyaka körül.
Willnek – szóval Willnek nem volt arca. Ahogy elnézte magát az ezüstre pingált kupakban tükröződni, arra gondolt, hogy Georgia Madchen talán így látta őt. Csak egy késvágás, nyugtatta magát a kórházban, amikor még a feje körül volt a fásli, és ez különben sem számított, mert Willy élt és Molly élt és a Fogtündér már nem, és a biztosító majd fizeti a plasztikai műtétet és minden olyan lesz, mint régen, ha-ha. Aztán levették a fáslit, és Molly nem látogatta többé, és az orvosok azt mondták, átmenetileg nem tudnak mit kezdeni a bénulással, a kés idegeket vágott át, és Will egész arca megzuhant, először csak az állkapcsa, aztán a bőre is meglazult, petyhüdten csüngött a koponyáján, felfedve a vörös húst a szeme alatt, a seb öltései mentén pedig hajszálerek szakadtak fel és véreztek. Amikor már a nyála az ölébe csurgott, az orvosok visszajöttek, szuper magánklinikáktól, és jobbnál-jobb ajánlatokat tettek neki, hat évtől örökké tartó kezelésekkel, Will pedig – Will fogta magát és lelépett.
Senki sem lehet olyan naiv hülye, hogy ennyi szörnyeteg bőrét öltse magára, mint ő, és elvárja, hogy majd nem látszik meg rajta. Akárcsak a Fogtündér, ő is szétzúzott minden tükröt, és gondolatban az emberek szemébe illesztette: ha ránéztek, csak magát látta, egyetlen villanásra, mielőtt félrefordulnának és lesütnék a tekintetüket. A nyugdíjából pont elég alkoholt tudott venni ahhoz, hogy mindenki végleg lemondjon róla, és Floridába ment, mert látni az óceánt, amikor meghalsz, látni az óceánt, amikor szétiszod az agyad és belefulladsz a saját hányásodba: ez egy szép gondolatnak tűnt. Harmincöt éves volt, egy harmincöt éves élőhalott.
Ismét meghúzta az üveget. Lépteket hallott, de persze, ő mindig lépteket hallott. Valaki mindig a nyomában volt, ha más nem, hát az árnyéka: az illető pont olyan puhán lépkedett, mint a sötétség.
- Dr. Lecter?
A férfi megállt mellette. Elegáns olasz bőrcipő volt rajta, könnyű nyári öltöny, és másvalaki arca. Kék szemek néztek rá, a hullámos, barna tincseket kócolta a szél. Hannibal cigarettára gyújtott, a keze cserzett volt és napbarnított.  
- Ha pár századdal korábban születik – mondta egy eleven, trillázó hang, délies akcentussal -, megégették volna boszorkányságért.
- Így is megégettek boszorkányságért. Leül?
Hannibal helyet foglalt, ruganyos, türelmetlen mozdulattal, és kinyújtóztatta a lábát. A víz végignyalt a cipőtalpán. Will végigmérte. A profilját élesen megvilágította a nyugvó nap fénye.
- Az az én arcom?
Hannibal végigsimított rajta.
- Hasonlít. De a teljes egyezést nem kockáztathattam meg, ugye érti. Az ajkakat viszont megtartottam. Szerintem kifejezetten illenek hozzám, nem gondolja?
- Tehát helyrehozható.
- Csak reprodukálható. – Hannibal szembefordult vele. Igen, ez Will arca volt: ha valamivel idősebb lenne, és persze, egészségesebben élne, egy napsütötte vidéken. Énjének egy része narancsligetekben sétál, ujjait végighúzva a fák viaszos levelein, míg ő megbűnhődik azért, amiket a másik elkövetett. Will érezte, hogy könnyek gyűlnek a szemébe, és nevetni kezdett, rekedten és fuldokolva. Hannibal csitítva a tarkójára simította a kezét – az ő kezét – és mélyen a szemébe nézett.
- Emlékszik, milyen volt gyönyörűnek lenni?
Will megragadta a kezét, és a torkához vitte, rászorítva az ujjakat az ádámcsutkára.
- Tépje ki – lihegte -, elég volt.
Izzadt tenyere alatt az ujjak megmozdultak: cirógatni kezdték.
- Nem ezért jöttem, Will.
Will előre borult, homlokát a másik vállának támasztva, és tehetetlenül zokogott, fel-felcsukolva.
- Nem fogom megölni magát – suttogta Hannibal. – Soha-soha-soha.
- Már nincs semmim, amit elvehetne; mit akar? – Megtaszította, ellökve magától, és ordított: - Mi a fenét akar tőlem?!
Kettejük arca tökéletesen kifejezéstelen volt.
- Látni akartam. Hiányzott. Nem válaszol a leveleimre.
Will szipogva oldalra fordult.
Pontosan két választása van.
Egy: megragadja a vodkásüveget, és egy gyors csuklómozdulattal eltöri. A kísértésnek ellenállva Hannibal torkára céloz, a szilánkokkal feltépve az artériát, és csak utána roncsolja szét az arcát. Minden műtét sebet hagy, tehát be tudná bizonyítani, hogy az áldozata Dr. Lecter: elkövethetne még egy gyilkosságot, amiért felmentik és amiért ünneplik, és ami kísérti és őrületbe kergeti. Ez persze egy ragaszkodóbb szellem lenne, mint Garett Jacob Hobbs. Ez elvezet a második számú megoldáshoz: hogy most – vagy holnap – vagy bármikor, de lehetőleg hamar, feláll, és végigsétál ezen a vaslépcsőn, a kikötő hínáros és mély vizébe, és úszni kezd, amíg a víz marni nem kezdi a sebeit, ameddig a tüdejébe nem tódul, és amíg egy örvény magával nem rántja, hogy az óceán fenekére süllyedjen, mint az összes többi hajóroncs, ami túl nagy viharba tévedt.
Kiengedte a levegőt. Hannibal Lecter – élve vagy holtan, akármilyen név alatt – a partra rángatná;  legyen az hullámsír vagy egy hat láb mély gödör, előcibálja majd. Mindig. Mindig-mindig-mindig.
Will ismét a doktor felé fordult. A kék szemek rezzenéstelenül követték minden mozdulatát.

16 megjegyzés:

Kiddy írta...

Még nem láttam az évadzárót. Nem MERTEM megnézni. De azt hiszem ez a novella tökéletesen előkészítette a lelkem darabkáit az évadzáró hatására.
Nem is írnék többet, tetszett. Nemcsak a szemmel lehet zokogni. A lélek zokogása sokkal rosszabb.
Köszönöm, hogy megírtad :)

Doctor Tacchan írta...

"- Emlékszik, milyen volt gyönyörűnek lenni?
Will megragadta a kezét, és a torkához vitte, rászorítva az ujjakat az ádámcsutkára.
- Tépje ki – lihegte -, elég volt. "

Ennek a szösszenetnek léteznie kell, és létezik is, hála neked és szeretet, vagyis inkább véresromantika - az illik ide. Az elején nagyon tetszenek a leírások. Meg a pár beszédek, de azok MINDIG. Meg az egész, komolyan. Szerintem legyél forgatókönyvíró. Leszel?

http://i712.photobucket.com/albums/ww126/Insecure_Delusions/Gifs/tumblr_inline_mnroq5sFjg1qz4rgp.gif

Reisuto írta...

Köszönöm, hogy elolvastad ღ Az évadzáró katarktikusan zseniális. Végy egy nagy levegőt és nézd meg egyszer, kétszer, százszor szerintem - én innen a szobám sarkából támogatlak, a zsebkendőhalmok mögül.

Reisuto írta...

Köszönöm szépen (uwu) Gondolkoztam forgatókönyvíráson, de inkább a drámák felé mozdulnék elsősorban. Majd meglátom, hogy alakul - nagyon szívesen csinálnám, de nem igazán bízom a szerencsémben és a tehetségemben, mondjuk így.

Sophie írta...

Bevallom én még csak pár részt láttam a sorozatból, de annyira megfogott a hangulata, hogy végig fogom nézni az egészet. A novellád ugyanilyen: tökéletes a hangulat, a leírás, a karakterek, a minden. Sötét és mégis olyan szép. Ha ez valaminek az első része lenne, biztos, hogy megkeresném a többit :)). Gyönyörű volt, köszönöm/köszönjük!

Reisuto írta...

Én köszönöm, de intenzíven ☆ És nagyon-nagyon ajánlom a sorozatot és a könyveket is: zseniálisak és tökélesek a nyári szünetre (hogy kitépjék a szíved tövestül meg ilyenek.)

Reyklani írta...

Valami szívkitépőset akartam olvasni, tehát most fogadd el, ezt a még dobogó izomcsomót.
Én valahol nagyon az elején tartok, a magam ütemében nézem, de félek, hogy az évadzáró pokoli lesz.
Amúgy nekem az egész jelenetről Stephen king: Rémkoppantók-ja jutott az eszembe, de ezt csak megjegyeztem.
Brilliáns volt, mint mindig, és mondanám, hogy a szívemet kérem vissza, de hát az úgyis a tiéd marad. Vagy csak egy kis részét add át, hogy legyen mit összetörnöm toovábbra is.
Áh, fantasztikus vagy. Mewgyek és hozok még be zsebkendőt, mert ez a két darab nem volt elég.
(Apropó láttad te már a Millenium című sorozatot? Három évad, de amit művelnek benne, az húha. Azért ajánlom, mert van olyan ütős, mint a Hannibál)

Reisuto írta...

Fogadd sátáni kacajom és eme sokk-pokrócot, valamit bátorító jókívánságaimat és egy csupor hamubansült pogácsát az évadzáróra (elkél majd). Sajnos sem a Milleniummal, sem Stephen Kinggel nem vagyok ismerős (csak a Shiningot olvastam, be van ütemezve nyárra a Cell... de lehet, kísértésbe esek és hozzácsapok még valamit a listámhoz [pokolian zseniális író, nem azért, de hideglelést kapok minden sorától, akkor is, ha pitypangokról ír a pitymalló réten])

♦Ritara. írta...

Jaj. Jaj-jaj-jaj. Ez valahogy most mocskosul betalált.
Bevallom,én sem néztem még meg a Savoureux-t, egyelőre még készülök rá lelkiekben ( és főleg az utána levő hosszú-hosszú csendtől tartok,amíg várnunk kell a folytatásra..bár a Sherlockra várakozás is nagyon jó lélek-edző. erről jut eszembe, mi lenne ha összeeresztenénk Mr Holmest és Dr Lectert egy szobában,hmnaszóvaleznemidetartozik).

Nagyon örülök,hogy megírtad ezt, mert bár terjedelemre nem hosszú, mégis tökéletesen benne van a kettejük közt levő kapcsolat lényege,ez az egész...kegyetlen szimbiózis és hűűh. *nagy levegő,kifúj*
Génial.


Mary Wolf írta...

Úgy éreztem mintha kést forgatnának a szívemben amikor olvastam, de mocskosul élveztem minden egyes szót :D Olyan letargiát okoztál nekem mint az évadzáró. Hihetetlen hogy Will oldalára álltam egy időre, miközben én Hannibal táborát erősítem. De lássuk be, ha valaki más viseli az arcunkat az elég kellemetlen tud lenni. Főleg ha az olyan valaki, aki közel áll hozzánk. Meg szegény amúgy is labilis. Mondjuk egy labilis embert beállítani rossz fiúnak teljesen logikus és érthető. Amikor olvastam olyan érzésem volt hogy ez a sorozat része, nem pedig egy fanfiction. Teljesen eltudom képzelni, hogy ilyen akár a sorozatban is megtörténhet.

Reisuto írta...

Merci (én ezzel mondom el~ ) és sok bátorság az évadzáróhoz (amit szerintem nyugodtan nézz meg, mert hidd el, meg fogod még nézni ötször...); egyébként meg kapkodják magukat a fiúk, nincs kedvük húzni a forgatást, én úgy tudom, hogy valami 2014 év eleje van belőve? Fene tudja.
[Sherlockot szívesen összefuttatják Hanniballal különböző fanficek erejéig nemzetközi terepen, de egyiket sem találom hitelesnek, ami nem azzal végződik, hogy Sherlockból vesepecsenye lesz.]

Reisuto írta...

Az utolsó két mondatodat bekeretezem és kirakom a szobám falára, engedelmeddel. Nagyon-nagyon szépen köszönöm!

Vero18 írta...

Hát miért nem tudok én értelmes kritikát írni? Ja persze, hát le lettem hengerelve. Az évadzáró gyönyörű volt és gonosz. Illetve nem is tudom biztosan, hogy lehet-e gonosznak nevezni, mert nagyon függ a levegőben, tele lettünk kérdésekkel, viszont ha ilyen írásokra sarkall téged, akkor nagyon is megérte :)

Reisuto írta...

Shh, szeretem a kritikáidat ♡ Én nem bírtam ki és annyi interjút elolvastam Fullerrel amennyit csak találtam: a fickó egy spoiler-vulkán... de most még jobban várom a folytatást. (。-_-。 )

Kamane Mitsuki írta...

Még én sem láttam az évadzárót, mert figyelmeztettek, hogy előtte nézzem meg Vörös Sárkányt, amit meg lusta voltam leszedni. De majd egyszer, ha lelkileg kész leszek rá.

De ez semmit nem von le a mű értékéből. Valahogy üt. De akkorát, hogy a made in China-s vodkásüveg adja a másikat.

Nem tudom leírni, mi az, ami a legkiemelkedőbb pontja, mert Ctrl C, Ctrl V bemásolnám az egészet...

... na jó, mégis kiírok egy párat.

"Valaki mindig a nyomában volt, ha más nem, hát az árnyéka: az illető pont olyan puhán lépkedett, mint a sötétség." Imádom a szinesztéziát és a megszemélyesítéseket. Megveszek érte. ÉS te ezeknek valami olyan meghatározhatatlan egyvelegét használod, ami olvad az ember gondolataiban. Élmény olvasni.

És persze a vége: " A kék szemek rezzenéstelenül követték minden mozdulatát." Mindig a vége, egy csillanó szempár, egy csattanó csók, valahogy mindig megoldod, hogy megjegyezzük. Egyszer, és mindenkorra.
Kövessenek minket is a te szemeid, és mi követjük a tieidet.

Raistlin írta...

A Vörös Sárkányból inkább a könyvet ajánlanám, mint a filmet - nem egy sovány darab, de rövid fejezetekre van osztva, így remekül lehet olvasni iskolaidőszakban, buszon előkapva, pad alatt, lefekvés előtt - és a vége úgy is az lesz, hogy együltő helyedben bekebelezed, mert zseniális. A filmet nagyon megüli a nosztalgia, még ha kedveled is a régi mozikat, azt hiszem, ennek nem áll annyira jól ez a stílus (a regénynek szerintem fontos eleme, hogy modernnek számított, amikor Harris írta, hogy az ITT és MOST horrorával játszott; és ezt az érzést elrontja a film, és Anthony Hopkins és Edward Norton is túl nagy nevek azóta ahhoz, hogy ne a színészt lásd bennük, hanem a karaktert, és el tudd felejteni, hogy filmet nézel; ennek ellenére egy vitathatatlnul brutáljó film, de nem zsigerel ki úgy, mint a könyv)

A fontoskodás után pedig a hálám következik, vigadó arcocskák formájában: °˖✧◝(⁰▿⁰)◜✧˖°
Köszönöm szépen a kritikát!

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS