a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2013. május 27.

Halotti beszéd és könyörgés


Inception/Hannibal crossover Nem. Ööö, majdnem. Will ráébred az igazságra Hanniballal kapcsolatban. Álomról-álomra menekülve keres egy ésszerű magyarázatot, újabb és újabb tévedésekbe futva. Megint egy fic, amit nem akartam megírni, de megtörtént.

Will Graham vére lassan átáztatja Dr. Hannibal Lecter rendelőjének elegáns perzsaszőnyegét. A doktor az íróasztalra dőlve hever, és Will, a földön feküdve, a zokniját bámulja, amelynek visszafogott árnyalata tökéletesen harmonizál Hannibal nyakkendőjével. Ebből a szögből persze csak a lábát látja. Az élére vasalt nadrág szára enyhén felcsúszva, a fényes bőrcipő furcsa szögbe csavarodva, mintha viselőjének kitört volna a bokája. Will lélegzetvisszafojtva figyeli, kezével a pisztoly markolatán, hogy mozdul-e az a cipő, hogy mikor csikordul a parkettán. A tárban még három golyó van. A tárban még három golyó van, és Hannibal talán még mindig él, de Will képtelen felemelni a kezét és célozni: bamm, szilánkosra zúzhatná a lábszárcsontját, és ha sikerül a vállára fordulnia, akkor bamm, szív, bamm, agyvelő. Ha nem zihálna ennyire, talán hallaná, lélegzik-e még a másik, és ha nem, akkor ő is békében nyugodhatna, amiért képtelen megtenni, amiért nem tud felkönyökölni és fejbelőni Hannibalt, és nem azért nem, mert a belei – egyre biztosabban érzi - áttüremkednek a vágáson, amit a jó doktor metszett a gyomrán végig, nem azért, mert ő nem élné túl, ha megmozdulna, hanem mert.
Mert.
Mert Hannibal
nem a szívébe szúrta a levélvágó kést és nem a homlokán ütötte át, és ő csak a könyökét és a gyomrát lőtte át, és egyszerre zuhantak el, és azóta itt fekszenek.
A rendőrség úton van.
Még körülbelül másfél perce van rájönni, hogy miért történt ez így. Ha most nem érti meg, egész életében másra sem fog gondolni, csak erre.
- A francba, a francba – nyöszörgi, és reméli, csak képzeli, de Hannibal – halkan, lassan és elkínzottan – felnevet.

Talán hálásnak kéne érte lennie, de a következő kép Hannibal zoknija után egy fehér mennyezett, neonfénnyel, és az első gondolata az, megmenekültem, aztán pedig: pont az ellenkezője. Azt mondják, kómában volt. Állítólag felébredt.
Ez határozottan nem magyarázza meg Hannibalt az ágya mellé húzott narancssárga műanyagszéken.
- Kilencszeres életfogytiglanit kaptam – meséli a férfi csevegve. – A Baltimore állami elmegyógyintézetben töltöm le.
- Akkor mit keres itt?
Hannibal enyhén félrehajtja a fejét.
- Természetesen képzel engem, Will.

Will nem akar gondolni rá, nem akar gondolni semmire. Az első két éjjelen egyáltalán nem alszik, a harmadikon hány, az ágy peremén áthajolva, zokogva és fuldokolva. Amikor abbahagyja, az oldalára hengeredik és rettegve összegömbölyödik. A fájdalom végigcikázik a befércelt vágáson, aztán a vállában és a gyomrában lüktet. Egy kemény fatáblán fekszik egy üvegfalú szobában, Hannibálba karolva. Megpróbál elhúzódni, de a bőrüket összevarrták a sebek mentén. Üvölteni kezd, de csak Hannibal ordítását hallja.

Felriad. Repedezett körmeivel felszaggatja a cérnát a hasfalán, egyesével tépi fel a merész öltéseket, és amikor a nővérek lefogják, azt kiabálja:
- Ő tette, ő volt!
Ő vágta fel, a gyomrában most friss zöldségek vannak és fűszeres szószok és mandula: így akarta elkészíteni.

- Át fognak küldeni önhöz – mondja Hannibalnak. – Át fognak utalni egy elmegyógyintézetbe.
Hannibal értetlen arcot vág.
- De hiszen már ott van.
Will megrázza a fejét.
- Ez egy kórház.
- Valóban úgy gondolja, elárulnák önnek, hová került?
Összenéznek.
- Hazudik – suttogja Will. – Egész végig hazudott.
Hannibal a térdére csap és feláll, mint aki túl fáradt egy ilyen beszélgetéshez.
- Engem az alagsorban tartanak - mondja. – Ha gondolja, látogasson meg egyszer.

Az éjjel Will leoson hozzá, az üvegfalú szobába, a kezében revolver. Hannibal alszik. Ő fölé térdel, és a fogai közé csúsztatja a csövet. Túl hangosan veszi a levegőt megint. A keze remeg, hideg verejték veri ki a homlokát. Minden vegyszerszagú, és a szomszédos cellában jajgat, ordít egy őrült.
Hannibal fogai erősek, fehérek, jól ápoltak, a fegyver csöve köztük feketéllik, és Will meghúzza a ravaszt. Csak kattan a revolver,
klakk, és Hannibal felnyitja a szemét, lustán és álmosan.
Will ismét öklendezni kell. A tenyerét a szájához szorítja, és a torkából felköhög egy pisztolygolyót, nyállal, vérrel és hányadékkal borítva fekszik a markában, és Hannibal azt suttogja:
- Érti már?

Ismét a kórházi ágyban fekszik. Halk műszerek kattognak körülötte. Néha Jacket látja, néha Alanát, néha a nővéreket, és Hannibalt, Hannibalt mindig.
- Még mindig kómában vagyok – suttogja rekedten. Hannibal bólint.
- Ez része az igazságnak.
- Amit a büntetéséről mondott nekem, azt Jacktől tudom. Átértelmeztem… átszűrtem.
Hannibal mosolya fanyar. Fehér pizsamát visel.
- A jó öreg Jack szerette volna, ha megszököm. Amikor rögzítették a vallomásomat, ügyelt rá, hogy elegendő ideig hagyjon magamra. Arra gondolt: elmenekülök, és talán egy olyan államban kapnak el, ahol még van halálbüntetés. Meg is próbált átutalni, és higgye el, gondja lett volna rá, hogy a villamosszék ne működjön rendesen, hogy háromszor, négyszer végig kel
ljen küldeni a testemen az áramot. Az emberei bejöttek az interjúm alatt, amikor lekapcsolták a kamerákat. Óvatosak voltak, mert a tárgyalás időpontját három napon belül tűzték ki, és így kímélniük kellett az arcomat. Perverz szörnyetegnek neveztek, aztán…
- Mert az – motyogja Will, aztán megismétli: - Mert az.
Hannibal összefűzi az ujjait a térdén, és kissé előrébb hajol. Will szeretne hátrább húzódni, de ebben az álomban most nem tud megmozdulni.
- Ha őszinte akarok lenni magával, most azt kell mondjam, egy kicsit csalódott vagyok.
- Mindig is szörnyeteg volt – jelenti ki Will. – Pszichiáterként. Doktorként. Barátként. Mindig az volt, és fogalmunk sem volt róla.
- Arról igazán nem én tehetek. – Elgondolkozva összevonja a szemöldökét. – Rendben: részben igen, hiszen kiválóan eltüntettem a nyomaimat. Esélyt sem adtam, hogy rájöjjenek, és ez talán nem volt fair.
-
Ez az, amit bán.
- Mi mást kéne bánnom? - Kicsivel később hozzáteszi: - Most, hogy így mondja, milyen érdekes... amióta nyilvánosságra került az életvitelem, senki nem szólít Dr. Lecternek. Úgy vágják hozzám a keresztnevemet, mint valami sértést!

A következő alkalommal Will keresi fel őt. Megkocogtatja az üvegszoba falát. Hannibal elégedett mosollyal lecsúszik a priccsről, és kezét a nadrágjába törölve olyan közel jön, amennyire a fal engedi.
A szobának nincsen ajtaja, és a biztonsági berendezések piros őrfényei pislákolnak a sötétben.
- Rájöttem – suttogja Will. A lehelete bepárásítja az üveget. Hannibal törődötten felsóhajt.
- Remélem, nem azért jött, hogy analizáljon, és kiderítse, miféle traumák sorozata vezetett ahhoz…
- Meg fog szökni - szakítja félbe Will, és hátrálni kezd. Lehunyja a szemét, és zúgó, mély hanggal aranyló fények ragyognak fel körülötte. – Meg
fogok szökni – mondja gépiesen. - Előbb megvárom, hogy Will Graham felébredjen. Hogy Freddie megírja a cikkeit. Színlelni fogok egy szökést, hogy megszigorítsák a felügyeletemet: a kitörés brutális lesz és erőltetett, de mind megnyugszanak majd tőle. Aztán évekig fogok várni, ha kell, pontosan addig, amíg feledésbe nem merül a botrány, amíg Will Graham rendbe nem jön, amíg felmond az FBI-nál, elköltözik és családot alapít. Akkor fog jönni a hír, hogy ezúttal sikerült – hogy szabadlábon vagyok.
Hannibal kifejezéstelenül mered rá.
- Mind arra fognak gondolni, ki lesz az első – darálja tovább Will. - Csak ez jár majd a fejükben: melyiküket fogom megölni előbb? Amíg rá nem jönnek, mindannyian, hogy nem tudhatják: hogy nincs indítékom, hogy sosem ez alapján gyilkoltam. Akkor elkezdik hívogatni egymást, a régi dráma összes szereplője. Udvarias, rövid kis telefonhívások lesznek. Valójában csak ellenőrizik majd, hányan vannak még életben. A közös trauma miatt évekig kerülték egymást, és most naponta csörög a telefon látszólagos semmiségekért. Néha én is felhívom valamelyikünket. Életjelet adok magamról, de épp csak egy sejtésnyit: ismeretlen szám, csend a vonal végén. Mindannyian kapni fognak egy ilyen hívást, mielőtt meghalnak, de előtte élni fognak, évekig, félőrülten, olyan magatehetetlenül, mint amilyen magatehetetlen most én vagyok a cellámban, a saját elméjük foglyaként fognak életfogytiglanig rohadni egy állítólagos bűnért, amit én követett el.
Hallgatnak. Távolról zúgás. Hannibal végül ellöki magát az üvegtől.
- Hízeleg, hogy úgy érzi, másodszorra nem kapnának el.
- Csak én tudnám elkapni. – Will szenvedve mosolyog. – Erre játszik. Ez a bosszúja. Kénytelen leszek üldözni magát, ha nem akarom, hogy mindez megtörténjen, de ön készen áll majd.
Ez az ön terve.
Hannibal sajnálkozva csóválja a fejét.
- Még mindig nem érti.


Will ezúttal a rendelőjében látogatja meg. A helyszínlelők fekete kartonnal eltakarták az ablakokat, és a luminollal kezelt szobában éteri kék lidérfénnyel izzanak a vérfoltok: minden világít, egyedül Hannibal sziluettje nem, ami tisztán és sötéten ivódik a homályba. A vegyszerszagú ragyogás agancsokat rajzol árnyékának.
- Hol hibáztam el?
- Ott hibázza el, hogy feltételezi: az első fordulóban győzött.
Will türelmetlenül legyint.
- Igen, tudom, nagy árat fizettem a leleplezéséért, és még nagyobbat fogok, de-
-
Kérem. Én már most megkaptam az elégtételem.
- Nem értem.
- Ön jelenleg is kómában van.
Will lebámul a csövekre, amik a bőre alól futnak ki, most is, ahogy itt áll. Nem tudja, hová vezetnek, nem tudja, kinek a vére ömlik a vérébe.
- Tudom – mondja puhán.
- Két hónapja fekszik eszméletlenül. Ez idő alatt engem letartóztattak, elítéltek, bezártak. Az áldozataim személyazonosságai sorra derülnek ki, tizenhat éves koromig visszamenőleg. Jack teljesen beletemette magát az ügybe, mivel képtelen elviselni a gondolatot, hogy a felesége úgy halt meg, hogy már tudta, mit szolgáltam fel nekik vacsorára évekig, mi volt az, ami annyira ízlett mindkettejüknek. A helyszínlelők közül páran nyugdíjba vonultak. Többen felmondtak a testületnél. Dr. Bloom szabadságot vett ki. Látja, a normál emberi psziché képtelen elviselni a kannibalizmus gondolatát, és a puszta tény, hogy ismertségben álltak eggyel, hogy megbecsülték és kedvelték…
- Csak bökje ki.
Hannibal ellöki magát az íróasztaltól. Az árnyéka mozdulatlan. Will hátrál, felborít egy kis sárga műanyaglapot, rajta a kettes számmal. Lenéz. A revolverét rúgta odébb.
- Feljogosít rá, hogy analizáljam?
- Itt öltük meg egymást – suttogja Will.
Hannibal eltűnik.

Ismét azt álmodja, hogy felébred. A nővérek ázott spagettit hoznak neki, valamiféle barnás szósszal, és ő a térdein egyensúlyozza a kis kórházi tálcát, a műanyagvilla köré tekerve a hosszú tésztacsíkokat. Kézfejével törli meg zsíros száját, aztán lebámul a tányérra.
Emberi fogak pihennek a darált hús halmán. El akarja hajítani a tálcát, de Hannibal megragadja a csuklóját.
- Ugyan, ugyan. Ennie kell.
Finoman megragadja az állkapcsát, kényszeríti, hogy kitátsa a száját. Feltekeri a tésztát a villára, csöpög belőle a szósz.
- Úgy, úgy...
Úgy eteti, mint egy gyereket.
- Ettem belőlük – mondja Will. Fuldokolva nyeli a húst. - Mind ettünk belőlük. Mindannyiunknak ízlett. A különbség csak annyi köztünk, mint hentes és vásárló között.
- Nem, Will. Köztünk nincs különbség. Csak még egy falatot. A kedvemért.

Éjjel megáll az üvegfal előtt. Végighúzza rajta az ujjait, és Hannibal követi a mozdulatát. Nézi, ahogy ujjbegyeik összehajolnak, nézi az opálos sávot, amit az üvegre karcolnak. Megegyeznek az ujjlenyomataik.
- Ez egy tükör – jelenti ki rekedten.
- Feljogosít rá, hogy analizáljam? - kérdezi Hannibal ismét, és ő csak bólintani képes. A keze remeg a hideg, merev üvegen. - A multiplex személyiségzavar egy új formája. Még a születésünk előtt leváltam magáról, és saját testet kerestem, de higgye el, megegyezünk. Nekem kellett elkövetnem mindent, amiről ön csak fantáziálni mert. Az ön hibája. Régóta tudja, ugye?
Will megint bólint. Homlokát a falnak támasztja, Hannibal ugyanígy tesz. Ujjaikat begörbítik.
- Ön jelenleg is kómában van. Két hónapja fekszik eszméletlenül. Ez idő alatt engem letartóztattak, elítéltek, bezártak. Amikor felébred, egy olyan világra riad majd, ahol külön vagyok. Képtelen ennek elviselni a gondolatát. Ezért teremti meg ezt a világot.
- Azért teremtem meg ezt a világot – mondja Will, ahogy szorosan lezárja a szemeit -, mert amíg itt vagyok, még beszélhetek magával anélkül, hogy szédülnék az undortól és a félelemtől. Ezek az emlékképeim, amiket a körülöttem zajló valóságnak megfelelően egy lehetséges jövővé módosított a tudatalattim.
- Bárhogy racionalizálja, kedves Will, az igazság ez: ha engem kilök magából, teljesen egyedül marad. Ha annyira meg akar szabadulni tőlem, hát ébredjen fel. Rajta!

Csak még egy este. Csak még száz. Tudja, hogy osztoznak ezeken az álmokon. Tudja, hogy együtt szövik őket.
Talán együtt tervelték ki az
egészet.
Az utolsó éjszakán búcsúzni megy. Hannibal állkapcsán egy különös vasálarc. Azon keresztül csókolja meg, és mégis érzi a húsa ízét. Érzi és vágyik rá, és csak egyetlen mozdulat, ahogy a nyakához hajolva belé harap.

Amikor végleg felriad, még érzi a vér nehéz ízét a szájában és a hús melegét, a valószínűtlen búcsúcsók vashidegét. Egy neonlámpa pislákolva izzik az álmennyezeten, hosszú, fehér csövei gúnyosan világítanak. Will felbámul rá. A saját szívdobogása gépiesen kihangosítva pittyen és pittyen és pittypittypittyen, túl gyors a pulzusa, egész teste verejtékben fürdik, a lélegeztetőgép által belépumpált oxigén nem elég, zihál és remeg.
Éhes.
Kínzóan és undorítóan éhes, és az is lesz örökre.

32 megjegyzés:

reissa írta...

ohhh, hát akkor köszönöm. nagyon. tényleg. csodás vagy(✿‿✿)

Becca írta...

Hosszú percek kellettek, amíg magamhoz tértem. Ez a történet annyira fantasztikus, annyira gyönyörű és annyira Hannibálos. Nem is értem, hogy miért tud még mindig leesni az állam, elvégre tudhatnám már, hogy egy zseni vagy. Ismételten le a kalappal előtted és köszönet ezért a fantasztikus írásért. :)

Kiddy írta...

Szia!

Ez a fic engem leginkább Babits Gólyakalifájára emlékeztetett, bár fogalmam sincs, hogy miért, mert nem igazán lehet fontosabb párhuzamot vonni a kettő között ><" mindegy :3

Szóval tetszett, nagyon is :D Az a kép, amit beraktál... *_* Amikor megláttam a sorozatban, egyből arra gondoltam, hogy omg! ez előrevetíti, hogy Hannibal mit tesz vele a regényekben *őrülten mutogat*

Még sok ilyet kérnék, szülinapokra, névnapokra, és átlag hétköznapokra is :3 Sok-sok időt és ihletet :)

Wyndua írta...

Elkezdtem legépelni, aztán arra jutottam hogy inkább kapsz egy emailt tőlem.
Tele vagyok kérdésekkel xD Előre is bocs!

Reisuto írta...

énköszönöm 。◕‿◕。

Reisuto írta...

Nagyon-nagyon szépen köszönöm, rengeteget jelent~ (❁´◡`❁)*✲゚*

Reisuto írta...

Sajnos nem olvastam, de Babits bácsi szeretve vagyok, tehát mindenképpen bóknak veszem ☆ Nagyon szépen köszönöm, és ugye, mennyire ijesztően gyönyörű jelenet volt? Ez a sorozat, básszus. Ez az egész sorozat ahogy van.

Reisuto írta...

Nyugodtan lehet engem bombázni bármivel itt is, de ha személyes vagy valami, akkor come at me bro! (°∀°)b

Filian írta...

Ez a Hannibál ez csinál veled valamit, amit a többi sorozat nem. Még sosem éreztelek, éreztem magam ennyire egy karakter fejében. Nagyon mersz és ez nagyon jó. Nem tudom mit akarok, üres az agyam, de ez itt, van.

Reisuto írta...

ISTENEM ELOLVASTAD
köszönöm köszönöm köszönöm ✧˖°

Dragda írta...

*a gyerek kora reggel munka előtt leül olvasni*
*aztán kiesett a szeme a száján*

VÖRÖS SÁRKÁNY UTALÁSOK! Istenem, imádlak!
Eszméletlenül zseniális, csontvelőig megrázó ennyire belelátni Will fejébe. Hogy megengeded, hogy belelássunk Will fejébe.

Köszönöm. ^^

Ui: Mi a francot iszol/eszel/füstölsz, hogy mindig vizsgaidőszakban írod meg a legmegdöbbentőbb firkákat? (Én örülök, ha aludni van erőm... )

DoctorTacchan írta...

Először is, HIHETETLENÜL imádlak ezért a CÍMÉRT. Előzőleg pont a kedvenc magyar nyelv eredetét/kialakulását/fejlődését/egyebeit taglaló könyvemet olvastam (http://moly.hu/konyvek/ruffy-peter-bujdoso-nyelvemlekeink EZ lenne az), szóval azonnal eszembe jutott, hogy Latiatuc feleym zumtuchel mic vogmuc. yſa pur eſ chomuv uogmuc. (eddig tudom, meg még azt, hogy "halalnec halalaal holz.")

Visszatérve történetedre, imádtam. Egyre jobbak a Hannibalos ficeid, komolyan.
"Csak még egy este. Csak még száz. Tudja, hogy osztoznak ezeken az álmokon. Tudja, hogy együtt szövik őket. Talán együtt tervelték ki az egészet. Az utolsó éjszakán búcsúzni megy. Hannibal állkapcsán egy különös vasálarc. Azon keresztül csókolja meg, és mégis érzi a húsa ízét. Érzi és vágyik rá, és csak egyetlen mozdulat, ahogy a nyakához hajolva belé harap." <-- ez a kedvenc részem.

És az a zene, hatalmas. És igazán illik a történet hangulatához.

Reyklani írta...

Valami nagyon érdekes úgy olvasni, hogy az ember lánya feje tompán lüktet az időjárás menopauzás tünetei miatt, úgyhogy a két érzés kiváló egyetértésben borzongatja az összes idegpályáimat.
Kegyetlen vagy.
Kegyetlenül zseniális. Hogy csinálod, hogy ennyire mélyen és pontosan át tudod venni a bármelyik sorozatot? Tudom a rutin meg az évek, de akkor is piszkosul tehetséges vagy.
A történetről csak annyit, hogyha nem szeretném annyira a májat "nyálfolyat" tutibiztos, hogy már vega lennék.
És ezek az álomképek!
Tudod mit? Szimplán csak elalélok.

Reisuto írta...

A Vörös Sárkány történetének komolyságából súlyosan levesz hogy a címét valamiért csak orosz akcentussal vagyok hajlandó kimondani vooroos sarkaany KHMMMM szóval izé, köszönöm. Nem tudom én se, mi a francért most van ihletem folyton. Súly alatt nő a pálma? Fene tudja. Mivel végül átcsúsztam fonológián egy kettessel, nem bánom, hogy a vizsga előtti éjszakán ezt írtam hajnal egyig.

Reisuto írta...

NYELVEMLÉKEK, NYELVEMLÉKEK MINDENÜTT ლ(╹◡╹ლ) Nyelvtudományon múlt szemeszterben sorról-sorra végigelemeztük és Istenem annyira érdekes meg szép ;u;

Nagyon örülök, hogy tetszett a történet (és a zene is - már csak tizenegy nap és megyek a koncertjükre, álelúja)

Reisuto írta...

Köszönöm szépen (n˘v˘•)¬ /én amúgy kényszervega vagyok, mert a családom teljesen az, nincs itthon hús, elszoktam az ízétől és így amikor nem itthon eszem akkor is kicsit undorodok tőle, leszámítva, ha gyorskaja, mert annak nincs húsíze. talán szerencsés sokk-túlélő lennék Hannibal lakomáján, bár lehet, azért kikloffolna, ha látná, hogy udvariasan a tányér peremére kotorgatom a nehéz munkával leölt husit./

tutifrutti írta...

Már az ez előtti Hannibálos fichez is akartam írni, de valahogy elmaradt. Most viszont egyértelműen megérett az élménybeszámolóm.
Először is, sokkal jobban tetted, hogy nem próbálsz belebújni Hannibal fejébe, hanem maradtál Willnél. Nagyon nagyon jól tudod így illusztrálni a kapcsolatukat. Ez a se-veled-se-nélküled állapotot. Az előzőnél és itt is csak azt tudom mondani, hogy gratulálok. Ez igen. Ahogy fokozatosan ráébred Will mindenre és mégis... Szóval le a kalappal. :)
[Nem tudom, hogy ez itt-e a reklám helye, de szerintem ez a videó tetszene neked. Willről szól és az utolsó pár vágás igazán megnyerő lett. Na és persze a zene sem utolsó. http://www.youtube.com/watch?v=dnH-rnQf4FY]
Holly

Reisuto írta...

Nagyon örülök, hogy tetszett ;u; És köszönöm szépen a videót - tényleg csodálatosak a vágások (nem tudom elmondani, mennyire szeretem az asszociatív vágásokat - annyira csodálok minden viddert, zseniális, miket tudnak elmesélni csak képekkel és zenével)

Zsanett Szekeres írta...

Már tegnap is akartam írni neked, de a front miatt rosszul voltam. És most a ficről:
Atya ég ez de jó lett!! Mintha tényleg Will gondolatait olvasnánk. Inkább a filmre hasonlított a hangulata. A sorozaton (eddig) még nem paráztam de ez a két jelenet eléggé megijesztett, főleg hogy este olvastam: ->
Felriad. Repedezett körmeivel felszaggatja a cérnát a hasfalán, egyesével tépi fel a merész öltéseket, és amikor a nővérek lefogják, azt kiabálja:
- Ő tette, ő volt!
Ő vágta fel, a gyomrában most friss zöldségek vannak és fűszeres szószok és mandula: így akarta elkészíteni.

A nővérek ázott spagettit hoznak neki, valamiféle barnás szósszal, és ő a térdein egyensúlyozza a kis kórházi tálcát, a műanyagvilla köré tekerve a hosszú tésztacsíkokat. Kézfejével törli meg zsíros száját, aztán lebámul a tányérra.
Emberi fogak pihennek a darált hús halmán. El akarja hajítani a tálcát, de Hannibal megragadja a csuklóját.
- Ugyan, ugyan. Ennie kell.
Finoman megragadja az állkapcsát, kényszeríti, hogy kitátsa a száját. Feltekeri a tésztát a villára, csöpög belőle a szósz.
- Úgy, úgy...
Úgy eteti, mint egy gyereket.
- Ettem belőlük – mondja Will. Fuldokolva nyeli a húst. - Mind ettünk belőlük. Mindannyiunknak ízlett. A különbség csak annyi köztünk, mint hentes és vásárló között.
- Nem, Will. Köztünk nincs különbség. Csak még egy falatot. A kedvemért.
-> Most egy jó darabig nem eszek majd spagettit. x.x

A vegyszerszagú ragyogás agancsokat rajzol árnyékának. (szarvasos utalás :D)
Egyre jobbak és jobbak a Hannibal fic-eid :D Nagyon-nagyon tetszett a fic. Egyébként sok sikert a vizsgákhoz :)

Wounded írta...

Nagyon jól megragadtad Will karakterét. Helyenként igazán hátborzongató lett ez a fic, hozta a Hannibalos feelinget. Gratu! :)

Reisuto írta...

Köszönöm szépen a dicséretet és jókívánságokat, egyben jobbulást ouo (és nem, á, totál nem öklöztem a levegőbe hogy "sikerült valami ijesztőt írnom EZAZZZ")

Reisuto írta...

Köszönöm~! :3

HardCandy írta...

oké, bennem ez most tudatosult, h ehhez még nem írtam kritikát :O na mind1, jobb későn, mint soha :) mikor elolvastam, teljesen a hatása alá kerültem, és lehet, h jobb is, h nem írtam semmit, mert nem nagyon lett volna értelmes. nagyon jól elkaptad a karaktereket, teljesen bele tudtam mászni a fejükbe rajtad keresztül. imádtam <3

Reisuto írta...

nagyon szépen köszönöm, hogy írtál - jobb későn, mint soha, és mindig nagyon-nagyon jól esik (❁´◡`❁)

Vero18 írta...

Egyszerűen tökéletes <3
Kényszert érzek, hogy megkíséreljem átültetni angol nyelvre, és egy "Fogadjunk, hogy ennél jobbat nem tudtok" melléküzenettel elküldjem a sorozat teljes készítőgárdájának.
És azt válaszolnák, hogy igazam van.

Reisuto írta...

(de aranyos avatarod lett :3) Nagyon szépen köszönöm (。♥‿♥。)

Vero18 írta...

Csak őszinte voltam, igazán nincs mit köszönni rajta :3
(Az avatarom a Fairy tail anime alapján rajzolt én lennék, a Múzsám és egyben életem-szerelme-legjobb-barátnőm keze munkája :)

уαмι. írta...

Unalmas lesz, ha alányáladzom minden ficednek, amit most ledarálok, szóval ehhez most egy minisztorit kapsz:
Itt ülök a nappaliban, jobbomon a szüleim, akik percenként rám dörrentek, hogy ne vágjak már ilyen fejet, frusztrál, ahogy bámulsz, mi bajod van, mérges vagy, most mi az istent olvasol, basszus mi van már.
Kicsit vagyok csak a hatása alatt.

Reisuto írta...

csókolom yamimama csókolom yamipapa
annyira nagyon-nagyon-nagyon örülök hogy tetszik, és minden kommentért elmondhatatlanul és nevetségesen hálás vagyok.

Kamane Mitsuki írta...

Rzt én eddig miért nem láttam?! Mindegy, jobb később, mint soha.

Yami nincs egyedül a furafejek levágásával. A barátnőm, aki szemben ült velem a metrón, azt mondta nagyon aranyos, mikor érzelemdús dolgokat nézegetek, mindent le lehet olvasni az arcomról. Édes, vagy keserű mosoly, egy-egy felszisszenés, vagy kitágult pupillák. Kacaj. Néha hátravetett fej, vagy arcbahúzott mobiltelefon.

Hatásos lett. Elvisz. Messzire. Magával ránt az elmegyógyintézet mélyére, bezár az üvegajtó mögé, és ott tart, míg tényleg el nem hiszed, hogy megtörtént, hogy megtörténik, és meg fog történni.

A lassú, és kegyetlen "haldoklás", amin Will megy keresztül Hannibal elvesztése, pár centin múló megölése miatt, brutálisan gyönyörű. A saját halotti beszédét mondja el maga felett, könyörögve a lehetetlenért. Megformálja Hannibalt, mintha egyszerre élne és lenne vízió. Ott van mellette, és még sincs. Kijátssza a saját játékszabályait. Talán, még csal is.

Az a halk kis kacaj Hannibaltól, a kegyetlen, halálhörgésbe fúló nevetés, végigkíséri a sorok között az egész művet.
Kézen fog, és vezet, együtt zár be a hangulattal az intézetbe.

Intézet. Üveg. Fadeszka. Varrás. Sikoly. Alagsor. És a felköhögött, véres pisztolygolyó. Az irrealitás oly' mértékű testet öltése, mely még a vakokat is látásra kényszerítené. De Will még így sem veszi észre.

Jack. Halálbüntetés. Szörnyeteg. És a híres, fémjelezett keresztnév, mely azóta legendává vált. Talán, még maga Hannibal sem tudta, mit teremtett meg.

Aranyló fények. Meg fog szökni. Meg fogok szökni.

Elmélet. Valóság. Bosszú. Tervek. Jövő. Will, mindent ért, de mégse látja át a dolgokat. Hannibal, még a saját képzeletében is az orránál fogva vezeti őt, be, mélyen a sötétségbe.

Rendelő. Árnyak. Agancs. Hibák. Türelem. Türelemjáték. Játszma. Győzelem. Elégtétel. És így, és ott ölték meg egymást. Hannibal, holtan is uralja. Fogak, emberi fogak feltétnek. Gusztustalan. Meseszép.

Éjjel. Üveg. Érintés. Maszk. És akkor, akkor jön rá, hogy ők mindig is egyek voltak. Soha nem válhatnak el a másiktól, hiszen csak együtt ragyoghatnak, a másik fényében tündökölve, és együtt hullhatnak le a porba. Osztoznak az álmaikon, az érzéseiken. Az éhségen. Az örökké tartó, szívtépő éhségen.

Raistlin írta...

Mennyi sok szép kritikát ír ma kegyed (❁´◡`❁)*✲゚* Nagyon-nagyon szépen köszönöm - örülök, hogy ennyire hatással volt rád ez a darab, szerettem írni (muszáj volt megírnom). Az én telefonom sajnos jelenleg elég unintelligens, így nem tudom, milyen ott olvasni a blogot (remélem, minden működik?) de ha sikerül szereznem egyet, akkor megpróbálom ráoptimalizálni. Egy barátom javasolta azt is, hogy töltsek fel PDF verziót az írásokhoz, amin szintén gondolkozom (éljenek az e-book olvasók!)

Kamane Mitsuki írta...

Azért egybe kaptál mindent, mert mobilon olvasgattam, de kritikát pötyögni a zötykölődő metrón, fél kézzel elég nehéz dolog, így amit 2-3 nap alatt végigolvastam, egy délután alatt kritikáztam~
De a háttér és a fejléc is szépen látszik mobilon. Azt hiszem, egyedül a címkék nem működnek, vagy még nem jöttem rá, az telón hol van. Elég úja drágám, még kísérleti fázisban van.

ÉS a műveid megihletnek, ha más nem egy kritika erejére. Sokszor másra is. És mint írópalánta, tudom milyen érzés egy szívmelengető kommentet kapni. Szerintem megérdemled. (Nem, ez nem Garnier reklám.) :3

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS