a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2013. április 22.

Rosencrantz and Guildenstern are (un)dead


Rosencrantz és Guildenstern arra kárhoztattak, hogy ugyanazt a darabot játsszák el újra és újra. A szöveget már elfelejtették, a rendező eltűnt és nem találják a többi szereplőt. Talán itt az esély, hogy kiszabaduljanak a díszlet keretei közül.
Merinek íródott kísérleti fanfiction Tom Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halottak című drámája alapján. Shakespeare Hamletjéből az idézetek Arany János fordításában szerepelnek.






ROSENCRANTZ AND GUILDENSTERN ARE (UN)DEAD

For all the compasses in the world,
there’s only one direction,
and time is its only measure”
(Tom Stoppard)


MINDIG AZ UTOLSÓ FELVONÁS UTÁN

I. szín
1500 körül. Kikötő Angliában. Sirályok, és a tenger morajlása. Két akasztófa a szín szélein. Rosencrantz és Guildenstern halottak.


II. szín
1830 körül. A második színben egy vonaton ülnek. A vonat Dániába tart – Rosencrantz egészen biztos ebben, bár az ablakon kinézve nem lát rá semmiféle bizonyítékot: kint csak éjszaka van, áthatolhatatlanul fekete, és néha fény lobban, ami megvilágítja a vonagló füst fehér szellem-testét. Talán egy város mellett haladnak el. Talán csillagok csapódnak a földbe körülöttük: vége lehetne a világnak, és még csak észre sem vennék a sötétben. Az arcába húzza a cilinderét, majd hátradől a bőrülésen, ami panaszosan megnyikordul alatta. Guildensternt figyeli, ahogy a zsebórájával játszadozik, és zakatoló gondolatai elnyugszanak, lelassulnak, tikk-takk, tikk-takk, tikk... tikk....
Hajnali fények derengenek fel lágy rózsaszínnel, és a fülkék lámpái kihunynak.
- Guildenstern? - suttogja Guildenstern sürgetően. - Rosencrantz? Hé, hé! - A térdére csap, mire Rosencrantz riadva ébred. Körbenéz, majd ásít.
- Igen? - motyogja tompán, ahogy megigazítja a mellényét. - Hol van Hamlet?
- Hozzá tartunk. Nem emlékszel?
Rosencrantz elgondolkozik.
- Nem emlékszem.
- Semmire?
- Semmire.
- Rendben. - Guildenstern lecsapja a zsebóra fedelét, és üresen mered le rá. - Én sem.
- Semmire?
- Semmire.
Egy darabig csönd van. A vonat zakatol, zakatol, zakatol.
- Kicsoda Hamlet? - kérdezi Rosencrantz bizonytalan kíváncsisággal. Guildenstern vállat von, és a zsebébe süllyeszti az órát.
- A barátunk. Az egyetemről.
- Mikor jártunk egyetemre?
- Nem tudom.
- Mi történt?
- Nem tudom! - csattan fel Guildenstern, most már ingerülten.
- Ha nem emlékszem, hogy történt valami – folytatja Rosencrantz csökönyösen -, és te sem emlékszel, hogy történt valami, akkor honnan veszed, hogy történt valami? Guildenstern tanácstalanul széttárja a karját.
- Hiszen megkérdezted!
- Tessék?
- Hogy mi történt.
- Mi történt?
- Érkezett egy levél.
Rosencrantz macskásan felhúzza a vállát, és mosolyog.
- El kell vinnünk az angol királynak? - suttogja izgatottan.
- Magunkat kell elvinnünk – korrigál Guildenstern-, Dániába.
- A felöltőjéből borítékot húz elő. A térdeire fekteti. A másik zsebéből levélvágó kést vesz elő. Lassan, ráérősen vág. Rosencrantz türelmetlenül közel hajol, Guildenstern visszatolja. Vág tovább. Előhúzza a levelet, kibontja. Átfutja, bólint. Visszateszi a borítékba. A borítékot visszateszi a belső zsebébe, a kést a másik zsebébe. Megigazítja a ruháját. Rosencrantzhoz fordul. - Megírták. Rosencrantz tétován bólint.
- Meg van írva. - ismétli.
A vonat robogása felerősödik.

III. szín 
A második világháború körül. Egy tengeralattjáró. Titán falak, műszerek. A fedélzeten katonák. Kintről az óceán zúgása és fémrobajok. Rosencrantz és Guildenstern katonai egyenruhában állnak középen, Rosencrantz jobb vállán puska és karszalag, Guildenstern bal vállán puska és karszalag. Ők ketten mozdulatlanok, a katonák pedig gépies mozdulatokkal kerekeket tekernek, gombokat nyomogatnak. Ritmikus hangok és villanások. Rosencrantz végül megszólal:
- Ha katonák vagyunk – mondja -, akkor meg fognak ölni minket. Nem emlékszem, hogy meghaltam volna.
- Komolyan nem emlékszel? - kérdezi Guildenstern egy gúnyos horkantással. Rosencrantz megrázza a fejét, aztán járkálni kezd, fel és alá, fel és alá, díszlépésben. Guildenstern követi a tekintetével.
- Hová megyünk?
- Megszálljuk Dániát.
- Azt hittem, dánok vagyunk.
- Nem.
Hamlet dán. Mi németek vagyunk.
- És megszálljuk Dániát?
- Beépülünk – bólint Guildenstern. - Német kémek vagyunk. A dán királynak fogunk dolgozni, aztán az angolnak. Aztán – aztán meghalunk.
Rosencrantz megtorpan, és élesen megfordul, a sarkait összecsapva kihúzza magát.
- Mi sosem voltunk kémek – jelenti ki undorodva.
A legénység üresen felröhög. Rosencrantz feléjük perdül, mire folytatni kezdik a robotot.
- Mi sosem voltunk kémek! - üvölt Rosencrantz, a jobb szélre fut, és nem tud kijutni, a bal szélre fut, és nem tud kijutni. A reflektor fénye mindenhová követi. A zúgás és a géplárma halkul, az ő zihálása egyre erősödik. Középre fut: a színpad széle fölé hajol, lábujjhegyre ágaskodva. Már csak kétségbeesett légzését hallani, ahogy karjaival vadul kaszálja a levegőt, mintha úszna. Lihegése zokogásba csuklik. Guildenstern mögé lép és hátulról átkarolja, magához rántja. Lassan, nagyon lassan letérdelnek. Rosencrantz egyre zokog, és sírásának ritmusához szívdobogás társul, valószínűtlenül hangos, aztán hullám-moraj és fémlárma.
A szín elsötétül.
IV. szín
Napjainkban. Wittenberg egyetem, folyosó. Guildenstern az italautomatának vetve a hátát ül a földön, a térdeit felhúzva, piros bőrdzsekiben és csíkos pólóban. Az ölében vastag könyv, amit úgy tart, hogy a borító jól olvasható legyen: Shakespeare tragédiák. Rosencrantz balról érkezik, szürke v-kivágású felsőben, a nyakában egy átlyukasztott pénzérme. Megáll, vet egy ellenséges pillantást a kötetre, aztán megköszörüli a torkát.
- Guil?
- Olvasok.
- Nem láttad Hamletet? Nem volt szemináriumon.
Guildenstern az ujjával gondosan megjelölve, hol tart, leengedi a könyvet, és hunyorogva felnéz rá.
- Dániába ment.
- Ó! Dániába? - Egy kicsit hallgat. - Nem kéne nekünk is ott lennünk?
- Majd hívni fognak.
- Tudom. Várj, innentől tudom: hívnak. Elmegyünk. Aztán egy levelet kell vinnünk az angol királynak. Nálad van a levél?
Guildenstern szája fenyegető vigyorra húzódik.
- Már hogyan lenne nálam?
- Hát hogy neked adják.
- Igen, a dán király. És ő nincs itt.
Guildenstern visszafordul a könyvhöz. Rosencrantz egyszerre kikapja a kezéből, és a szín közepére fut vele, ahol megáll pár centire a jelölővonal mögött. Észreveszi a hibáját, és előrébb lép.
- Megőrültél? - kiáltja Guildenstern. Rosencrantz vadul lapozza a kötetet, aztán győztes kiáltással kitép egy lapot. Guildenstern alig hallhatóan felsikkant. Rosencrantz derült mosollyal, lassan közelít felé, a szaggatott szélű papírt bíztatóan előre nyújtva.
- Itt írnak a levélről. Menjünk Angliába!
A körszínpad némán fordul, és minden elsötétedik. Ebben a sötétben Rosencrantz és Guildenstern kézen fogva rohannak, vakon és szabadon, amíg a hangszórókból intermezzo szól. 
V. szín
Napjainkban. Egy repülőgép utastere. Kintről egyre halkuló zúgás. A légikisasszony merevített, kék kosztümben sétál a folyosón, jobbra hajol, balra hajol, soha nem beszél, ételkocsit tol maga előtt. Az utasok némán ülnek, a semmibe meredve. Rosencrantz és Guildenstern bal felől, az első két széken. Rosencrantzon napszemüveg, Guildenstern vállára borulva alszik. Guildenstern a mobiljával matat. Talál valamit. A képernyőre mered és kienged egy reszketeg sóhajt.
- Ros? - suttogja. - Guil! Hé, hé! - A térdére csap, mire Rosencrantz riadva ébred. Körbenéz, majd ásít.
- Igen? - A napszemüveget a homlokába tolja, és körbenéz. - Ez Anglia? Máshogy emlékeztem.
- Anglia... - kezdi Guildenstern, majd elakad. Vesz egy mély levegőt, és ismét nekivág: - Angliának királynője van – hadarja.
Rosencrantz visszatolja a napszemüvegét, és hátradől. Egy darabig egyikük se szólal meg.
- Ez így nincs rendjén – sziszegi aztán Rosencrantz. - Claudius világosan megmondta, hogy az üzenetet a királynak kell átadnunk.
- Mikor mondta?
- A múltkor. Legutóbb. Mindig!
Guildenstern a nadrágzsebéből előhúzza a kitépett oldalt, a térdén kihajtogatja, rámered, aztán összehajtogatja megint.
- Most mit tegyünk?
- Meg kell várnunk, amíg királyt koronáznak.
- És addig? Mi legyen addig?
Rosencrantz kinyúl a papírért, megrázza, aztán magától eltartva, némán motyogva olvasni kezdi.
- Egyébként miért engedelmeskedünk a dán királynak? - veti fel Guildenstern. - Angolok vagyunk, az ég szerelmére!
Rosencrantz figyelmeztetően feltartja a mutatóujját:
- Németek.
Guildenstern sértetten ellöki a kezét, és félrefordul.
- „E jó emberek ide vezetnek, hol én vagyok” – olvassa Rosencrantz. - „Rosencrantz és Guildenstern folytatják útjokat Anglia felé; rólok is sok beszélnivalóm van. Isten veled. Az, ki tudod már, hogy híved, Hamlet.”

-
Nincsen szerzői utasítás? – motyogja Guildenstern. Rosencrantz a lap aljára néz.
- „Mind el.”
- „Rosencrantz és Guildenstern folytatják útjokat Anglia felé…”
- „Mind el.” – A lapot galacsinná gyűri a kezében. – Magunkra maradtunk.
- Nem – csattan fel Guildenstern, aztán halkabban megismétli: - Nem. Csak meg kell találnunk őket.

VI. szín

Örökre. Globe-színház, nagyszínpad. Fortinbras a közönség soraiból lépdel fel a lépcsőn, maga után húzva súlyos, fekete gyász-köpönyegét, ami beteríti a színpadot.
- Itt koncolás volt. – szavalja. - Ah, kevély halál! Mi dárdió készül örök honodban, hogy egy lövéssel ennyi fejedelmet ily véresen levertél?
Rosencrantz és Guildenstern a reflektor-állványon, összekapaszkodva, a nyakukban akasztófahurok. A végszóra várnak.
- Szörnyű látvány – jelenti az Első Követ -, s mi Angliából hírt későn hozunk: nem érez a fül, mely meghallaná beszédünk, hogy parancsa teljesült: hogy Rosencrantz és Guildenstern halott, ki fogja megköszönni már?
- Hatvan – suttogja Guildenstern -, ötvenkilenc, ötvennyolc, ötvenhét…
- Négy százados emelje Hamletet, mint katonát, a ravatalra – emeli fel kezét Fortinbras. Koronája mint acélkarom tép arany hajába. Az arcát nem látni. – Belőle, ha megéri, nagy király vált volna még. Útját kövesse harcosi tisztelet. Harsogjon zene. Vegyétek fel tetemét. Ily látomás szép a mezőn, de itt szemlélve más. Menjetek, lőjetek sort!
Sortűz hallatszik, és minden lövésre egy halott, mint akit zsinóron mozgatnak, talpra rándul: Hamlet és Laertes, a sebeikből patakzó méreggel, Gertrúd ciánkék ajkakkal kupát markolva, Claudius szúrt sebével. Balról Polonius érkezik, a függönybe kapaszkodva, jobb felől Hamlet atyjának szelleme. Középről koporsó emelkedik, és ahogy kinyílik, szirmok söpörnek ki belőle és Ofélia lép elő, hófehér ruhában, hajában hínár, gyöngy és virágok.
- Nulla – leheli Guildenstern, és elrugaszkodnak: tökéletes szimmetriában függenek, mozdulatlanul, a lélegzetüket visszatartva.
A közönség tapsol, egyre és egyre hangosabban.
Vastaps.

Függöny.

15 megjegyzés:

lidercke írta...

Bátor vagy. És tehetséges. Imádtam.

Reisuto írta...

Vedd ez oklevelet köszönetem jeleként
http://bln.gs/b/26v4yl

Nagyon-nagyon szépen köszönöm a kedves kommentet!

Reyklani írta...

Színház, színház, színház, színház, színház, SZÍNHÁZ!
Őőő...nagyjából idáig juttottam el elsőre. Aztán az is eszembe jutott, hogy láttam a Hamletet is, a 10-dik sorból, fantasztikus volt, de ez még mindig nem a lényeg.
A lényeg a következő: SZÍNHÁZ+TE+VALAMI AMIT VALAHOGY MEG FOGOK SZEREZNI (mármint a könyv, ha kapható, fellelhető magyarul is)= Rajongói fangörlgörcs.
De tényleg.
Színház " leheli és tekintete ködbe vész"

Reisuto írta...

Nagyon ajánlom a drámát (létezik magyarul is, bár nem olvastam úgy - de játszani is szokták négy-öt évente a Vígben) - sőt, a filmet is, ugyanis az író rendezte és dolgozta forgatókönyvre, a főszerepben pedig Gary Oldman és Tim Roth brillíroznak: ez az a film amit bármikor, bármilyen élethelyzetben, bármilyen hangulatban meg lehet nézni.

meso írta...

meggyőztél, hogy nézzem meg a filmet. egyszer nagyon rég elkezdtem, de akkor nem fogott meg.. uh azt hiszem itt az ideje, hogy újból neki kezdjek. és utána kapsz egy rendes kritikát:D

Reisuto írta...

Lassan kezdődik, de közben pont felforr a teád, amit majd kiköphetsz a röhögéstől a későbbiekben :D

Doctor (Tacchan) írta...

Annyira imádom őket. És te megint írtál.
És... hűű.
Tökéletes lett és csodálatos ♥ *megint nem talál szavakat*

Reisuto írta...

Köszönöm ♥

Fekete Retek írta...

Ez egy nagyon, nagyon, nagyon szomorú történet. Olyan érzésem volt, miközben olvastam, amikor valami nyomasztót álmodsz, aminek se eleje, se vége, nem tudod, honnan jöttél és hová mész. Szerintem nagyon jól megragadtad az egész abszurd dráma jellegéből adódó létbizonytalanságot, különösen azzal, hogy színpadi-történelmi képekbe zártad őket. Dánia börtön, a színpadról nem tudnak lelépni, mert csak ott léteznek, vagyis az is börtön, a történelem meg csak színjáték, és a színpad börtön. És csak a sötétben érhetnek igazából egymáshoz.

Egyébként nagyon tetszett.

Reisuto írta...

Nélküled nem tudom, mi lett volna vele, mert amikor mondtad, hogy a drámaformát kényelmetlen olvasni, akkor kényszerültem bele egy hóhó-tényleg-akkor-most-mi-legyen szituációba, és őszintén boldog vagyok azzal, ahogy aztán kivágtam magamat belőle (ami ritkaság), szóval megtartalak tiszteletbeli rektornak mindhalálig ámen.

River írta...

Pár napja megláttam, hogy fent van ez a történet, beleolvastam, aztán azzal az gondolattal, mint mikor félrerakod az utolsó sor csokit, becsuktam az ablakot. Végigpásztáztam azonban a fél várost, és (egy rettentően ocsmány, kötelezők értékkel vécépapírra nyomtatva kiadásban ugyan, de) beszereztem a Hamlet/Rosencrantz és Guildenstern halott drámákat. Ma délután végeztem vele, és ihaj kedvem lenne megsimogatni minden egyes alkalommal, amikor ránézek. Mármint láttam a filmet is, és az is omnomnom, de a dráma főleg.

És _ez_. Az írás. Fekete Retek precízen pontos jellemzésével csak egyetérteni lehet és tudok. Annyira keserű, olyan szívszorítóan egymásra utaltak ebben a nagybüdös ködelőttemküdutánam közepén, beletörődve a megváltoztathatatlanba, a folyamatos, eredménytelen kutatásba. Lét-árvák? A semmiből a semmibe indulnak és érkeznek. Vagy nem. Vagy de?

Szóval mindez benne volt. Meg Guil kicsit anyáskodó, védő szerepe is, amikor magához rántja Ros-t. És a csendek a felvonások végén, amikor senki sem tapsol. Én most magamban tapsolok. Szintén nagyon tetszett.

Reisuto írta...

Boldoggá tettél egy öregasszonyt, Riverem (◡‿◡✿) Őszintén és igazán - nincs annál fantasztikusabb érzés (tudat), mint amikor a munkáim rávesznek valakit, hogy beleássák magukat a fandomba [Shakespeare nálam fandom. Mert az iránta való érzéseimet nem tudom máshogy leírni, mint hogy fangirlség. Kicsit átgondoltam az életemet amikor most a hét elején kerek három percig ölelgettem a Shakespeare összest, és csak úgy tudtam letenni hogy előbb kapott puszit és megsimogattam. Az a könyv csak szeretetet és törődést érdemel. A number#1 fanja még mindig Stoppard. A Szerelmes Shakespeare forgatókönyvét is ő írta.]

Nagyon-nagyon szépen köszönöm, és rettenetesen örülök, hogy így tetszett (ez a "lét-árvák" meg gyönyörű ;u;) ✿

Phoebe írta...

Guilről és Rosról annyit tudok, hogy halottak Hamletben. Hamletet szerettem mindig is, a drámát, afféle... nem is tudom, milyen érzés volt az. Nem rajongás, nem fangirlködés, hanem igazi szeretet, szeretem Shakespeare-t, már akkor szerettem, amikor nem ÉRTETTEM, tizenkét-három éves koromban, amikor Szentivánéji álmot olvastam, aztán érettebb fejjel visszaolvastam a drámáit, és szeretetből szerelem lett. Izé.
Szóval erről a kettőről ennyit tudok.
De miután elolvastam elgondolkoztam rajta, hogy el kéne olvasni, meg kéne nézni.
Szóval igen, izé, meg kéne.
*taps*

Ludmilla írta...

Hát én ezt imádom <3 És csak mostanra jutottam el a kommentig, szégyen. Én mondom az. De ez...ez valami fantasztikus. Imádom ezt a kettőt, ha egy mód van rá, írj még velük... sokat q.q

Reisuto írta...

Örülökhogyegyáltalán, érted (ღ˘⌣˘ღ) Meri nagyon célozgat, hogy írhatnék róluk még, és van is egy nagyon halvány kis ötletem, de elég nehéz dolgozni szegény srácokkal meg a predestinált mindenükkel; talán majd vizsgaidőszak után ^^

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS