a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2013. április 8.

Party at the Garrison

Mesóval végül egy humoros angyalos történetben egyeztünk ki, tehát most itt van: Party at the Garrison - The Messiah Mission. *dan-dan-dan* A földre elérkezik a Megváltó, ami Castielnek és Balthazarnak rengeteg munkát jelent. Megpróbálják nem elcseszni. Tényleg megpróbálják.


Kr. e. 1.
Feltérképezetlen föld

A végtelen Volga-menti erdő ölén Novákék Ianishája tavaszért imádkozott.
- Berkenye jószelleme, hozzád könyörgök – suttogta, ahogy a bárány vérét felkente a fa kérgére, de ennél többet nem mondhatott, mert a levelek hirtelen hideg, kék lángokra lobbantak, és egy hang, mely mély volt és ősi, mint folyamok zúgása, a lombokból szólt hozzá:
- Ianisha a Novak családból? - kérdezte bizonytalanul, és Ianisha kék szemei döbbenten elkerekedtek, aztán sötét hajába tépve térdre omlott, homlokát a porban görgetve.
- Elnézést kérek – mondta a hang, aztán várt egy kicsit. Ianisha rettegve nyöszörgött. - Kérlek, szedd össze magad, halandó. Fontos lenne, és ami azt illeti, sürgős is. A nevem Castiel. Názáretbe kell jutnom. Szükségem lenne a testedre. Örvendj, mert a véred megfelelőnek ítéltetett! Hozsánna, hozsánna! Szeretlek Uram, én erősségem!
Ianisha elájult.
Castiel soha többé senkinek nem énekelt zsoltárokat.
Galilea, Názáret, városfal

Aranyveretes vértet öltött magára, karmazsin palástot, fehér tunikát, könnyű sarut és nehéz karpereceket, lándzsa az egyik kezében, a másikban pajzs.
Balthazar nem volt lenyűgözve.
- A zsidók az időjárásnak megfelelően vannak felöltözve – jegyezte meg, ahogy felcsatolta a kardját.
- Egy egész centuriát kell vezetnem – mutatott Castiel a százada felé -, a legegyszerűbb, ha centuriának álcázom őket.
- Mindig a stratéga. - Balthazar sajnálkozva megcsóválta a fejét, és végignézett az engedelmesen felsorakozott angyal-katonákon. A sivatagi nap kegyetlenül izzott a csupasz pengéken és fénylő páncélokon. - Ugye tudod, hogy a zsidók nem lesznek valami lelkesek? Ha egy római légió menetel feléd, eszedbe se jut, hogy történetesen a Mennyek Seregével akadt dolgod.
- Ez a cél. - Castiel körbehordozta a tekintetét, aztán elégedetten bólintott. - Száz harcost tudok mozgatni észrevétlenül.
- Amit nem veszel észre, az ennek a politikai árnyalata.
- Nem törődök a politikával.
- És itt rontod el.
Castiel felé fordult, lassan és kimérten, a fejét félrebiccentve, aggasztóan mereven és embertelenül. Balthazar bármibe lefogadta volna, hogy már a Messiás születése előtt is járkáló halottakról fognak beszélni az emberek, ha Castiel nem lazul bele a szerepébe – és erre nem látott sok esélyt.
- A helyedre – mondta a vezér hidegen és halkan, ő pedig csak összevágta a sarkát, tisztelgett és az alakzathoz masírozott. Túl jól ismerte ezt a hangot ahhoz, hogy ellenkezni próbáljon. Castiel még egyszer végignézett rajtuk, aztán a lándzsa rúdját háromszor keményen a földhöz ütötte. Olyan hangja volt, mint a mennydörgésnek.
- Anna érkezik! - kiáltotta. - Jobbra át, vigyázz! Tisztelegj!
- Parancs! - üvöltötték, fém fémhez kondult és arcukat a hév nap felé szegezték. A párába fúlt láthatár hullámzani látszott, és a nehéz, fehér homokot fel-felkapta a szél. Anna kitárt szárnyakkal tűnt fel Castiel mellett, türkiz fátylakban, mezítláb.
- Pihenj! - intett nekik, és visszafordult Castielhez. - Nem találjuk Gabrielt, és Zakariás kételkedést mutatott az örömhírben.
- Zachariah?
- Zakariás. A Keresztelő apja. Megnémítottam. A Megváltó érkezése nyolc hónapon belül esedékes. Készen kell állnunk. Engem a személyes testőrségéhez rendeltek, a távollétemben te helyettesítesz.
- Értettem! - Castiel tiszteletteljesen előre hajtotta a szárnyát. Anna biccentett, és sarkon fordult. - Nővérem? - szólt utána Castiel, és amikor a nő felé fordult, aggódva az ajkába harapott, és Balthazarnak eszébe jutott, amikor gyerekek voltak, és az univerzum még nem volt kész, és Castiel állandóan ilyet fejet vágott, mint aki nem egészen tudja még, hol van a helye ebben az egész játszmában, mert senki nem mondta meg neki. - Engedélyt kérek az arkangyal megidézésére!
Anna elégedettnek és egy kicsit meglepettnek tűnt.
- Ez éppenséggel egy kiváló ötlet. Az engedélyt megadom. 
 
Júdea, Jeruzsálem, Olajfák hegye

- Ez egy borzasztó ötlet – jegyezte meg Balthazar, és karbafont kézzel figyelte, ahogy Castiel kiönti a szent olajat. Olajfák zúgtak körülöttük, és halványan pislákoltak a messze csillagok. Balthazarnak a hányingerrel határos honvágya támadt, valahányszor az égre nézett.
- Bízz bennem.
- Bármikor, fivér; leszámítva azokat az alkalmakat, amikor csapdába akarsz ejteni egy arkangyalt.
- Beszélnem kell vele. A Terv veszélyben van. - Castiel összeütött két követ. Nem történt semmi. Megpróbálta megint, aztán újra, aztán elege lett, és olyan infernót küldött az olajra a tenyeréből, hogy Balthazar félt, azt egész ligetet lángra lobbantja, és óvatosan hátrált pár lépést.
- Gabriel, szólítalak és kényszerítelek, jelenj meg körünk színe előtt! - kántálta Castiel nehéz enochi nyelven.
- Ez a legudvariasabb hívás, amit találtál? Jó-jó, csak kérdeztem.
A tűzbe bámultak, ami hirtelen az égbe csapott, és a kör közepén megjelent egy alak. Szőke volt, alacsony, macskaképű és rettenetesen ideges. Durva szövetruhát viselt, medvebőr köpenyt, rézcsattokat, súlyos övet, a hajában tollak, a kezében evező – ez utóbbival vészesen hadonászott.
- Mi van!? - kiáltotta. - Ki a fene vagy?
- Castiel. Helyőrség. Vezénylőtiszt, főhadnagy. Anna kapitánysága alatt. Déli osztag. - Rövid gondolkodás után hozzátette: - Szolgálatodra.
- Egy kibaszott hajón voltam – sziszegett Gabriel. - Egy gyönyörű nővel és húsz ronda harcossal! Azonnal engedj ki! Ő ki!? - Az evező csak kis híján hibázta el Balthazar érzékenyebb szerveit.
- Alhadnagy – vágta rá Balthazar. - Nem érdekes. Nem tehetek semmiről. Az ő ötlete volt!
- Atyánk parancsa volt – tette hozzá Castiel, és hirtelen csönd lett, aggasztóan mély. A tűz ropogott, a víz egyre csepegett Gabriel ruháiból.
- Hogy mondod?
- A főbb angyalok tisztán hallották. Vihar volt. A mennydörgés végigsöpört a felhők között. Transzba estek. Hallották a hívást. Ez atyánk akarta. Az idő elérkezett. A Szűz fogan, és Fiút szül. A Légió húst öltött és...
- Engedj ki, most.
Castiel engedelmesen intett a kezével, a halálba indulók arckifejezésével. Balthazar visszatartotta a lélegzetét, de Gabriel egyiküket sem söpörte el a föld színéről.
Egyelőre.
Kitárta a szárnyait, mintha csak nyújtózkodna: a három pár aranyszínnel izzó szárny szelet kavart, és az olajfák felsóhajtottak.
- Ehhez kelleni fog egy ital. Vagy kettő.
Júdea, Jeruzsálem, az első kocsma amit találtak

Gabriel megnedvesítette az ajkait, és elégedetten vigyorgott csontból faragott ivókürtjére. Castiel egyenes háttal, eltökélt és aggódó tekintettel ült mellette, kezét a kardja markolatán pihentetve.
- Az emberek figyelnek minket – szűrte a fogai közül.
Gabriel csettintett a nyelvével.
- Egy északi vándor, egy római centurio és a kedvenc altisztje besétálnak egy kocsmába, nem ismered a viccet?
- Egy viccet sem ismerek.
- Ettől tartottam. - Húzott a borból, aztán Balthazarhoz fordult. - Ha valahogy kiszednétek a karót a seggéből, na az akkora lenne, hogy egyszerre öt pogány istenséget tudnátok felnyársalni vele.
Balthazar próbált nem röhögni. Gabriel keményen hátba vágta Castielt, és vigyorgott.
- Na mesélj. Szóval apa hazajött, mi? Rendezhetnénk egy partit. Meghívjuk a Messiást is. Persze ha már megszületett. Mikor születik meg?
- Nyolc hónapon belül.
Gabriel félrenyelte az italát.
- Az pontosan nyolc szempontból lehetetlen – köhögte, és a mosolya kényszeredett vicsorba torzult. - Az első az az, hogy mielőtt az egész fogantatás-cucc lemegy, nekem kell engedélyt kérnem az anyjától. Nekem. És nem emlékszem, mikor láttam szüzet utoljára húsz percnél tovább, szóval mi van?
Castiel az asztallapra szegezte a tekintetét.
- Amennyire nekem rálátásom van a problémára, nem találtak téged, és így...
- És így meg se kérdezték? Senki? - Füttyentett, aztán őszinte, tiszta kárörömmel, göcögve rötyögni kezdett. - Ez az évezred sztorija. Italt! - Ököllel az asztalra vert. - Hol lakik a lány?
- Názáretben.
- Hozsánna. Húzzunk Názáretbe. Hihetetlen szerencsétek van, hogy pont erre jártam.
- Mi idéztünk meg téged – helyesbített Castiel. Gabriel üresen bámult rá.
- Pont erre jártam – ismételte meg halkan és fenyegetően, aztán ismét elröhögte magát.

Szamária, a semmi közepén 
 
Az út Názáretbe kínosan és röhejesen lassú volt, ugyanis Gabriel ragaszkodott hozzá, hogy emberi módon közlekedjenek.
- Ha most születik meg a Megváltó – magyarázta, ahogy Castiel kezébe nyomta a gyeplőt, és ő kétségbeesetten felbámult a közönyösen kérődző paripára-, akkor a vidék hemzseg a prófétáktól, látnokoktól meg szentektől. Csupa vidám pajtás, aki kiveri a balhét, amint meglátja a szárnyainkat meg a többi cicomát.
Castiel esetlenül meglapogatta a ló orrát, aztán mélyen a szemébe nézett.
- Üdvözöllek, nemes állat. A mindenható Isten nevében kérdem, hajlandó vagy-e szabad akaratodból hátasomul szegődni ezen az úton?
- A lótól nem kell engedélyt kérned – jegyezte meg Gabriel, ahogy nyeregbe szállt. Castiel értetlenül bámult rá.
- De hiszen a rendeltetését tekintve egyezik a porhüvellyel: körbehordozza a fizikai testemet a valóságnak ezen a szféráján, és... - felköhögött, krákogott, aztán sűrűn pislogni kezdett. Gabriel leengedte a kezét.
- Mit csináltál vele? - kérdezte Balthazar.
- Most egy darabig nem lesz nyelve. Idegesített.

Galilea, Názáret, Ahhoz Képest Feltűnően Hamar

Gabriel valószínűleg csalt a lovakkal, ugyanis aggasztóan hamar elértek a városba. A század pontosan úgy sorakozott, ahogy a legutóbb hagyták őket, azzal a különbséggel, hogy a lábaiknál egy hamukupac hevert. Gabriel elismerően füttyentett, és kantárszáron vezetve lovát a kupachoz sétált, és érdeklődve megbökdöste csizmája orrával.
- Hát ez meg ki volt?
- Kérdései voltak – jelentette Uriel. Castiel tett pár olyan gesztust, ami arra engedett következtetni, hogy elégedetlen katonái magánakciójával. Balthazar röviden átgondolta a történteket, és arra jutott, hogy végül is mindegy, egy emberrel több vagy kevesebb: úgy is annyian vannak, és folyton meghalnak.
- Na látjátok, ez egy fontos különbség emberek és angyalok között – jegyezte meg Gabriel, ahogy hátralépett. - Nekik vannak kérdéseik. - Egy pillanatra elhallgatott, félrehajtott fejjel, furcsa csendben, aztán összecsapta a tenyerét. - Már semmi baj, visszahoztam a parancsnokotokat, majd megmondja, mit csináljatok. Hol van a Szűz?
Castiel a városkapu felé mutogatott, Gabriel pedig egy nehéz sóhajjal csettintett.
- Mária – krákogta Castiel. - Máriát keresd, József, az ács jegyesét.
- És onnan fogom felismerni, hogy...?
- Hogy ő felismer téged.
Gabriel fanyarul elmosolyodott, és egy intésére arannyal átszőtt tóga jelent meg rajta, dicsfény övezte homlokát, a szemei felizzottak, és egy csokor liliomot ölelt magához.
- Készen állok – susogta szelíd hangon, majd messze szállt.

Alkonyatkor tért vissza, virágok nélkül, csapzottan és feszülten.
- Valaki sétáljon már be a József álmába – szűrte a fogai közt, és a porba huppant. Előteremtett magának egy kosár mézebe mártott datolyát, és csöndben falatozni kezdett. Castiel egy darabig üresen bámult rá, aztán megkérdezte:
- Ezt parancsnak kéne vennem?
- A fickó nem egészen hitte el ezt a „hello drágám, fiam lesz Istentől” dolgot. Egyébként nem hibáztatom. - Kiköpte a magot. - Jó ember, de nem kiválasztott, szóval ha élesben állunk elé, megvakul. Jobb esetben. - Vállat vont. - Profetikus álom rendel!
- Tehát – próbálta értelmezni Castiel -, azt várod tőlem, hogy jelentsem az akciót?
- Nem, azt várom tőled, hogy hajtsd végre az akciót!
Castiel felnevetett, azzal a zavart, rövid és örömtelen kacajjal, amit Balthazar túl jól ismert.
- Engedelmeddel... nem hiszem, hogy egy alacsonyabb rangú angyal...
- Ha ahhoz nem voltál elég alacsony rangú angyal, hogy engem megidézz – vágott a szavába Gabriel -, akkor ahhoz már bőven elég nagyfiú vagy, hogy átadj egy üzenetet, nem?
- Nem.
Kínos csönd támadt. Balthazar megfontoltan és észrevétlenül elhátrált Castiel mellől, és az előörs sorába olvadt.
- Hogy mondod?
- Nem áll szándékomban ellenszegülni, de egy halandó álmában megjelenni nagyon is... - egy darabig kereste a megfelelő szót, aztán megtalálta a legrosszabbat: - … intim.
- Intim – ismételte Gabriel.
- Személyes, igen. Nem ezért vagyunk itt. A századomat azért rendelték a Földre, hogy felvegyük a harcot a helyi istenségekkel és a démonokkal, akik a Gyermek életére törnek, és így megtisztítsuk az utat a személyes testőrségének. Kapcsolatba lépni a halandókkal, ez nem olyasmi, amit egy arkangyalon kívül bárki más elvállalhatna.
- Tessék?
- Ez egy olyan megtiszteltetés – mondta Castiel komolyan -, amit nem fogadhatok el.
- Édes egy öcsém – röhögött Gabriel, talpra állt és leporolta magát -, ennél aljább aljamunkát akkor sem sózhatnék rád, ha akarnék. - Közelebb lépett hozzá, és vigyorgott. - Évezredek óta figyeled ezt a földet, azóta, amióta az eszedet tudod. Nem tűnt fel az a rész, amikor előmásztak a sárból és a mocsárból? Ennyi az egész emberiség, Castiel. Por... hamu. Persze, elismerem, van bennük valami szórakoztató. - Horkantott. - Mint felrúgni egy homokvárat.
Castiel szégyenkezve lehajtotta a fejét. Megint olyan volt, mint egy kisgyerek, mint amikor szidták és kiabáltak vele, mert a kiképzés első napján megvágta magát az angyalpengével, és a vére csöpögött és folyt és ömlött felmetszett csuklójából, ezüstösen és nehezen, és nem engedték meggyógyítani, amíg meg nem tanulja a leckéjét.
- Én elvállalom – lépett előre Balthazar. Castiel hálásan elmosolyodott, mire figyelmeztetően feltartotta az ujját. - Ne mondj semmit. Csak kíváncsi vagyok.
Amikor pár óra múlva visszatért, és Castiel még mindig úgy bámult rá, mintha az életét mentette volna meg, akkor a miheztartás végett megjegyezte:
- Erre valóak a barátok.
Utána egy jó darabig feltűnően kerülték egymást. A gondolat, hogy barátok lennének, mindkettejüknek kínos volt.
0.
Júdea, Betlehem

- Inias, a pásztorokhoz téged küldelek. Add nekik hírül a Fiú születését, és vezesd őket a jászolhoz, ahol csatlakozni fogsz a személyes testőrségéhez, és jelentesz Zachariah-nak.
Balthazar egy újabb rovátkát húzott a porba. Catiel a felsorakozott sereg előtt lovagolt. A paripát Baeouib-nak nevezte el, ami enochi nyelven virtust jelentett, és ami a leghülyébb állatnév volt, amit Balthazar valaha is hallott. (Az ő lova Quaas volt, ami annyit tesz, „teremtmény”, mert ezt érezte találónak.)
- Samandriel, vezess végig egy üstököst az égen, ami majd ideirányítja a három keleti bölcset. Vigyázd a lépteiket, és óva intsd őket Heródestől.
Balthazar húzott egy újabb rovátkát.
- A Tábor-hegy istene felébredt. Hester, a pusztulásáról te gondoskodj.
A jelek szerint Castiel körülbelül ötven parancsot képes kiosztani öt perc alatt. Van ebben valami gyönyörű.
Rachel vetett rá egy lesújtó pillantást. Megint túl hangosan gondolkozott.
- És végül, Rachel: a távollétemben téged teszlek meg a század parancsnokává. Balthazart és engem kirendeltek a város átkutatására.
Balthazar felnyögött, aztán röviden tisztelgett, és elindult, hogy felszerszámozza Quaas-t. Egy csettintéssel megoldotta.

Betlehem híres, de unalmas város volt, ami gabonával és az Atyának hála, borral kereskedett. A fal mögött alacsony, fehér házak húzódtak meg, szikár fák és buja bokrok. A levegő nehéz volt a sültek és titokzatos olajok illatától, és mindent belengett az emberiség félénk akol-melege: az utcák hemzsegtek a vándoroktól, akik szamárháton, tevén vagy gyalog érkeztek a népszámlálásra.
Előttük valahogy mindig szétnylít a tömeg.
Az asszonyok az arcukba húzták a fátylukat, a férfiak pedig lesütötték a pillantásukat. Összesen három démont találtak, akik valószínűleg véletlenül kerültek oda, és miután őket megsemmisítették, Balthazar őszintén, mélyen és úgy istenigazában unatkozni kezdett. Castiel kikötötte a lovaikat az egyetlen fogadónál, aminek még nem volt tele az istállója, vagy amely istálló nem volt szentebb és magasztosabb célokra rendelve, és gyalog mentek körbe, vagy huszadszorra is bejárva a részegen kanyargó, poros utakat.
- Játsszunk valamit – mondta Balthazar. Castiel rosszallóan fintorgott, és átvetette a vállán nehéz köpenyét. Hideg, undok éjszaka volt.
- Nem azért vagyunk itt, hogy kockázzunk.
- Amiért itt vagyunk, azt már elvégeztük.
- Ébernek kell lennünk.
- Virgilt is ide rendelték. Virgilt. Ő még a csipkebokrokat is fel fogja gyújtani, ha gyanúsan zizegnek.
Castiel a kardja markolatára csúsztatta a kezét, és nem felelt. Balthazar egy mély sóhajjal jól kilépett, és szembefordult vele.
- Játszhatnánk Bűnbingót – suttogta bizalmasan közel hajolva, Castiel pedig hátrahőkölt.
- Nem játszok Bűnbingót! - jelentette ki megbotránkozva. Balthazar idegesen megrebbentette a szárnyait.
- Gyerünk már. Azt sem tudod, mi az. Én találtam ki.
- Rémesen hangzik.
- Figyeld például őket – átkarolta Castiel vállát, és egy kapualjban tereferélő asszonycsoport felé fordította. - A vándorokról beszélnek, a gyöngyeikről és a selymükről. Irigység. A főbűnök egy pontot érnek, a Tíz Parancs megszegése pedig egy bingót. Az nyer, aki előbb gyűjt össze hét pontot tíz bingóval.
Castiel hunyorogva figyelte a pletykáló nőket.
- Miért nem játsszuk inkább erényekkel? - mondta elgondolkozva. - A négy sarkaltos erény dupla pontot érne, a három isteni háromszor hármat, a Tíz betartása pedig lehetne a bingó.
- Ó, hát úgy könnyű győzni! Bingó, ők épp nem tesznek hamis tanúságot a felebarátjukkal szemben, bingó, éppen nem paráználkodom! - Balthazar a páncéljára ütött, aztán elmerengett. - Miért nem paráználkodom?
- Nehogy kísértésbe ess!
Balthazar vetett rá egy sunyi pillantást.
- Pedig akkor lenne egy bingód.
- Menjünk tovább. Vagy Erénytalálót játszom, vagy semmit.
Szótlanul folytatták az útjukat. Castiel egy kavicsot rugdalt a porban, mélyen a gondolataiba merülve, aztán megtorpant, maga elé bámult, és egy szelíd mosollyal letérdelt.
- Ne már, komolyan?
- Bámulatos teremtmények. - Castiel a tenyerébe emelt egy sáskát, és figyelte, ahogy végigmászik a csuklóján.
- Mondd ezt az egyiptomiaknak. Hmm, régi szép idők. Az Uriel egyik kreatívabb ötlete volt.
- Kár lenne, ha valaki eltaposná – mondta Castiel, inkább csak úgy magának, és a kisujjával óvatosan végigcirógatta a bogár hátát. Balthazar szemforgatva félrefordult, aztán egyszerre hatalmas vigyor lepte be az arcát, és sürgetve megragadta Castiel könyökét.
- Nézd, nézd!
- Mi az?
- Egy bordély!
- Tudom. Már eljöttünk előtte párszor.
- De én nem tudtam, hogy... érted. - Balthazar zavartan kuncogni kezdett. A ház ablakaiban gyertyák lobogtak, és a bejáratnál sudár lányok álltak, fedetlen hajjal, csábító mosollyal. Az egyikük elkapta Balthazar tekintetét, és hívogatóan közelebb intette. Castielt túlságosan is lefoglalta az új cimborája, ezért mire észrevette a távozását, már túl volt egy bingón.


- Sosem fogom megbocsátani magamnak – morogta Castiel, ahogy kirángatta őt a szobából, és a szemét eltakarva botladozott előre. Így természetesen nem jutottak messzire; Balthazar nem bánta – a nyilvánosház a jelek szerint azzal érdemelte ki ezt a nevet, hogy nem igazán voltak ajtók.
- Ez csak pontot ér... ők is csak pontoznak... na ez, ez már rögtön két bingó: a fiatalember nős.
Castielnek elege lett, és nekilökte az egyik falnak.
- Egyáltalán honnan tudtad, hogyan csináld? - szűrte a fogai között.
- Hát megkérdeztem a porhüvelyemet.
- A porhüvelyedet?
- Egy gall íjász – lapogatta meg Balthazar kölcsönzött vállát büszkén. - Népszerű a hölgyeknél. Te is szóba állhatnál néha a gazdatesteddel.
- Nem fogok. Ha felébresztem, elkezd ordítani. Nagyon fél. - Hátralépett, és szigorúan végigmérte testvérét. - Szégyent hoztál ránk, Balthazar. Most nőül kell venned őt.
- Nem fogok nőül venni egy prostituáltat!
- Nem beszélhetsz így a menyasszonyodról – jelentette ki Castiel emeltebb hangon. - Szólítsd a nevén.
- Nem tudom a nevét!
- Nem helyes olyasvalakivel szeretkezni, aki nem az igaz szerelmed. Ő nyilvánvalóan nem az.
- Nyilvánvalóan – ismételte Balthazar, és kezdett nagyon ideges lenni -, hiszen ember! Én pedig angyal vagyok, ave. És mi nem tudunk szerelmesek lenni. Viszont ha már itt vagyok, és van testem, meg minden, akkor mi baj lehet belőle, ha követem Gabriel példáját, és...
- A szüzesség erény – csattant fel Castiel. - És rengeteg pontot ér.
Balthazar egy éles visszavágással készült, de Castiel a szájára tapasztotta a tenyerét.
- Csönd! Hallgasd.
Nyögéseket hallott. Nevetést, sikolyokat. Semmi különös, Castiel mégis félretette (felemelte és odébb rakta, és ez annyira nem ér, amikor ez utoljára vicces volt, akkor a Szaturnusznak még nem voltak gyűrűi), és besurrant az egyik oldalajtón.
A szétdúlt ágyon egy lány ült, olyan tizenöt éves forma, felhúzott lábakkal, leszaggatott ruhában. Sírt. Halkan és szégyenkezve, és amint Castiel belépett, kihúzta magát.
- Rögtön, uram – mondta tört latinnal. - Rögtön uram rendelkezésére állok. Egy pillanat.
A homlokából vér patakzott, a szája felszakadt. Balthazar unottan az ajtófélfának dőlt. Úgy néz ki, az előző ügyfél nem akart fizetni, vagy elégedetlen volt vele. Castiel lassan közelített az ágyhoz, és a lány felcsuklott, csúnyán hüppögve. A levegő még nehéz volt a verejték és az olcsó szex szagától.
- Egy pillanat – próbálkozott a kurtizán arámiul. - Kérem.
- Boldogtalan vagy – mondta Castiel minden nyelven. - Megsebesültél. - Előre hajolt, és a homlokához érintette két ujját. - Nyugodj. Pihenj.
A vér felszívódott, és a lány álmatag mosollyal, engedelmesen összegömbölyödött. Castiel félrebiccentett fejjel figyelte, aztán egyszerre csak eltűnt. Balthazar idegesen csettintett a nyelvével, és utána repült.
A lány addigra már mélyen aludt.

A zsinagóga tornyán ültek, és nézték, ahogy a virradó nap az égre kapaszkodik, mély lila és bíbor színeket sugározva szét. Langyos, gyengéd szél borzolta a tollaikat. Castiel szárnya sötét volt, mint az éjszaka, Balthazaré ezüstös, mint a hold világa.
- Nem tartozunk ide – mondta Castiel. - A szférákhoz tartozunk.
- Ha most készülsz megkérdőjelezni a Helyőrség értelmét, akkor én nem tudom, mit csinálok.
- Pontosan. Mit csinálunk? - Castiel lebámult a kezeire. - Atyánk parancsa az volt, hogy szeressük az embereket, de nem tett képessé minket a szeretetre, nem igazán, tehát szolgálunk.
- Pontosan.
- Számtalan alkalommal ontottuk értük a vérünket. Vigyázzuk őket. Visszafogjuk a pokol seregeit, ha kell, és ha kell, csak messziről figyelünk, tétlenül, de harcra készen. És ez rendben volt.
- És rendben is van.
- De ma este azt hiszem, mindketten tanultunk valamit.
Balthazar ezzel nem tudott vitatkozni. Castiel folytatta:
- Meggyógyítani azt a lányt... és nem is volt komolyabban sérült, csak... tele volt fájdalommal. Ahogy hozzáértem, és elvettem tőle azt a fájdalmat, az annyira... helyénvalónak tűnt. Mintha ezt kéne tennem. Mintha ez lenne az értelme. De nem tudom, miért tettem, mi indított rá. Gondolod, hogy a Fiúnak lehet hozzá köze? Hogy ő is ezt fogja tenni, amikor a földre érkezik?
- Nem gondolok semmit. Ez nem a mi dolgunk.
- Igazad van. Nem lenne szabad gondolkoznunk.
Addig ültek ott, amíg a nap delelőre hágott, aztán visszatértek a fogadóba. A lovaikat ellopták.
- Bing-- - kezdte Balthazar.
- Ne – mondta Castiel. - Kérlek, ne.
Kr.u. 1
Egyiptom

Ianisha a hév homokon heverve tért magához. Az oldalára gördült, és zokogni kezdett. Úgy érezte, a csontjai szilánkokra törtek, és a levegő, amit beszívott, forró volt és száraz, mégis vacogott.
Nem tudta, milyen földön van.
Addig vándorolt, amíg vízre nem lelt, és követte a folyót, amíg egy különös városra nem talált.
Az emberek nem beszélték a nyelvét. A folyó viszont megértette őt. Követte addig, ameddig csak tartott, ameddig a tengerbe nem futott, és Ianisha rettegett az ismeretlen és nagy víztől, de mégis lenyűgözte őt. Hajóra szállt, remélve, hogy hazatérhet. A hajó Rómában kötött ki. Elveszetten bolyongott az utcákon, és keresett valakit, akihez szólhatna. Hónapok múltán találkozott egy lánnyal, aki rámosolygott, amikor egy kapualjban ült, és ételt adott neki. Eljött minden nap. A szemükkel és a kezükkel beszéltek sokáig, aztán elkezdtek szavakat lopni egymástól, majd mondatokat, és végül Ianisha eleget tudott ahhoz, hogy elmondja neki, mennyire szereti. Összeházasodtak, és hat gyermekük született, amiből kettő megérte a felnőttkort. Ianisha egész életében félt a fáktól és félt a hangtól, ahogy a galambok felröppennek a terektől, de máskülönben nyugodt és csöndes élete volt. Messze földről próféták érkeztek, akiket meghallgatott, és akik angyalokról beszéltek; és akkor kezdett el félni igazán. De legvégül, a halál árnyékában, amikor minden más férfi retteg, ő békében feküdt. Lehunyta a szemét, és szárnyak suhogását hallotta. Álma sötétbe borult egy hatalmas alak fényétől, aki egy ismeretlen ragadozó volt, irtóztató és gyönyörű, de ahogy közeledett felé, egyre egyszerűbb lett, egyre emberibb, és amikor végül megállt előtte, önmagát látta, sok-sok évvel ezelőttről, a Nílus tükréről, sötét szárnyakkal és ragyogó glóriával.
- Végül eljöttél értem – mondta elfeledett anyanyelvén, de az angyal értette őt, és puhán elmosolyodott.
- Korábban kellett volna.
- Nem – vágta rá Ianisha. - Igazán nem.
- Tartozom neked egy magyarázattal.
- Ugyan. Azt hiszem, értem.
A régi erdőben álltak, sűrű lombok alatt, és egy út futott előre, a fák közé, a homályba. Ianisha vett egy mély lélegzetet, és elindult, ám hamar megtorpant, és visszafordult.
- Ha legközelebb... - Tett egy bizonytalan gesztust. - Tudod, mire gondolok. Készítsd fel, kérlek, aki utánam jön.
- Természetesen. Most indulj. Nyugodj. Pihenj.
Az álombéli Volga-menti erdő ölén Novákék Ianishája örökre elaludt.

25 megjegyzés:

Filian írta...

Jancsifeels

Reisuto írta...

Kásztyielfílz

Reyklani írta...

Huhh!
Ez életmentő volt, köszönöm. Egy alapos infúzió és máris reménytelibb az élet. Vagy legalábbis nem olyan kilátástalan, és ez csak azért van, mert a te zseniális remekműved elsimította a szívemben háborgó hullámokot. Most már nem is vagyok annyira kibukva, amit csak neked tulajdonítok, meg a fenomenális stílusodnak. Szinte érződik rajtuk az angyalszárnytollak finom érintése, egy távolabbi világ szomnorú mosolya. Na jó, a szintét el is hagyhatjuk.
Nem tudom elégszer megköszönni, nagyon sokat segített, hogy hátrébb tudja lépni.

Becca írta...

Ez a történet most nagyon kellett, mert pont az elmúlt napok során jutottam el abba a stádiumba, hogy valami hihetetlenül hiányzik Gabriel és Balthazar. Szóval jó volt ezt a kis történetet olvasgatni velük. Mindegyiküknek annyira jól kifejezted a tulajdonságait, hogy szinte látom őket magam előtt. Nagyon élveztem, vicces volt és aranyos. :)

Doctor Tacchan írta...

Hátez, hátez nagyoncsúcs. :)) <3

Reisuto írta...

szebb napokat~! (ノ´ヮ´)ノ*:・゚✧ *a boldogság tündércsillámait hinti a lábad elé*

Reisuto írta...

szebb napokat~! (ノ´ヮ´)ノ*:・゚✧ *a boldogság tündércsillámait hinti a lábad elé*

Reisuto írta...

(v^_^)v Nagyon szépen köszönöm! [Rettenetesen kíváncsi leszek a két új angyalúrra az évadzáróban - bár ha Naomi csatlósai, akkor tartok tőle, hogy nem fogom könnyen a szívembe zárni őket...]

Reisuto írta...

Örülök, hogy tetszett (︶ω︶)

meso írta...

köszönömköszönöm, pontpont ilyen kellet én nékem:) itt ülök a monitor ellőtt és csak vigyorgok, mint a tejbetök, hogy ezaaz, milyen királyat írtál ezekkel a bolond angyalokkal:D olyan mosolygós lett megint minden, és úgy megsimogatnám Cas pici buksiját...
(Tudod mi jutott eszembe? egy könyv, Biff evangéliuma. Abban van egy Balthazarhoz hasonlóan bolond angyal..ha nem ismered a könyvet, csak ajánlani tudom, hogy olvasd el:))
És Gabriel! Ő érte nagynagy ölelések repülnek feléd és külön köszönet, hogy őt is belecsempészted. Meg Annát..
egyszó mint száz, köszönöm, hogy ilyen jóságot írtál:)

Sophie írta...

Gabriel + Balthazár + Castiel, na én már itt elvesztem. Nagyon tettszett, imádom ezt a három figurát...meg ezt a ficet.

Zsanett Szekeres írta...

Nagyon megörültem hogy Balthazar és Gabriel is benne van. Különösen Gabrielnek mert végig nevettem a beszólásain :D. (Enyhén Balthazar+Castiel shippet éreztem, csak nem? Mert én shippelem őket ezerrel egyem a szivüket :3) És szegény Novákék Ianishája. A végén sírtam annyira szomorú volt az utolsó rész, és ahogy Cas azt mondja ,,Most indulj. Nyugodj. Pihenj.". És az is megérintett mikor megnyugtatta azt a lányt, mert Cas mindig ilyen, törődik az emberekkel :'(

Reisuto írta...

Csak összehoztuk, hurráhurrá (☆^ー^☆)
[A Biff evangéliumát -- félig -- olvastam, de nem igazán az én műfajom. A BFF-em azzal adta oda, mekkorákat fogok rajta röhögni, én meg kibaszottul elbőgtem magam vagy háromszor.]
Gabriel MINDENHOVÁ bepofátlankodik. Mindenhová.
Nem akartam, hogy szerepeljen a kismet offban - erre elvitte a legemlékezetesebb jelenet.
Sem én, sem Maya nem akartuk beleírni az And it's hard to...-ba - erre már az első fejezetet ő zárja.
Gondoltam, most már megacélozom magam, de egyszer csak ott volt.

A fickónak feltűnési viszketegsége van, de imádom.

Reisuto írta...

Köszönöm szépen (◕‿◕✿)

Reisuto írta...

Testvéreket soha nem shippelek (az egyetlen univerzális kivétel a Jamie/Cersei a Trónok Harcából, mert az kánon és tökéletesen levezetett) [amúgy sem vagyok valami nagy multishipper állat, tehát Castielt egyedül Deannek tudom elképzelni, Sherlockot csakis Johnnal, Robbot egyedül Theon mellett... így, a végtelenbe és tovább.]
TETSZETT A MELLÉKSZÁL
hadd öleljelek meg, nagyon féltem, mit fogtok szülni hozzá ✿

meso írta...

egyszerűen nem lehet nem szeretni:D

Phoebe írta...

Bevallom derekasan, hogy talán ez az egyetlen supnat ficed, amit elolvastam, tudod milyen okokból.
És hát asdfghjkl. Három kedvenc angyalom, és be kell valljam, amint megtudtam, hogy Gabriel volt az arkangyal, aki elvileg szólt Máriának arról, hogy várandós, azóta agyaltam azon, hogy mégis mi történhetett azokban az időkben. Castiel alap, Balthazar meg azon kevés dolgok egyike, amit szerettem a Supernaturalban az 5. évad után.
Egyszóval imádtam, és szegény Novak fiú... Ezek a Novakok, hajjaj.

Zenda írta...

Pár szó: szeretlek, ez kellett, nagyon kellett!
Gabriel beszólásain hangosan nyerítettem, és egyszerűen... hiányoltam a műveidet. Nem tudtam, hogy legyek meg az írásaid nélkül. Pokol volt az a 7 hét internetelérés nélkül.
Imádtam Gabrielt és Balthazart, vinnyogtam rajtuk. Egyem Castiel jóságos szívét.♥

Reisuto írta...

Köszönöm!

Reisuto írta...

A részvétem örökre tied a netedért >__> Amikor velem volt ilyen, én vagy negyvenszer belehaltam. Szóval *szorongató-mostmárittmaradsz-ölelés*
És nagyon köszönöm~!

Letti írta...

Én alapból csendes-olvasós vagyok, de most már úgy érzem muszáj valamit írnom. Először is el kell hogy mondjam, hogy már régóta szemeztem a sorozattal, és a ficjeid adták az utolsó lökést, hogy elkezdjem. És annak ellenére, hogy megfogadtam, hogy nem fog tetszeni, természetesen totál rákattantam. Gabriel és Balthazar egyértelműen a két kedvencem, szóval csak annyit akarok kinyögni, hogy imádtam és köszönöm *.*

Reisuto írta...

Remélem, a sátáni kajacom rendben visszhangzik nálad (●⌒∇⌒●) [most elkezdtem szuggesztívan nézni, hogy nem akarsz-e angyalian szép háttérképeket sorozatgyártani, mert elárulom neked, hogy a neten csak szörnyen rosszak vannak, és üdítő lenne valami csudiszépet látni végre]. Nagyon-nagyon örülök, hogy tetszett, és köszönöm szépen *u* Gabe és Balthazar még a kismet off!-ban szerepelnek tőlem, de az tény, hogy egy hosszabb lélegzetvételű írás - azért pofátlanul beajánlom. :D

Letti írta...

Meg is lepődtem, hogy mi ez a hang!:D Igazából van két háttérképem, de mivel most is folyamatosan megihletett állapotban vagyok, elképzelhető, hogy készül még. De ha akarsz valamit konkrét képpel, akkor nyugodtan küld el, és meglátom mit tehetek az ügy érdekében:) És természetesen a kismet off!-ot is olvastam (és imádtam), meg az összes többit is:)) Mint említettem, megszállott lettem:)

JayH írta...

Találtam nam slasht XD Ez haláli volt, egyelőre ennyim mert mennem kell aludni és képtelen vagyok normális mondatokat írni :D de aaa imádlak, tudod? Berakni őket 2013 évvel ezelőttre, és bevonni Jézust és úúú, kell még ilyen, van még ilyen? :o <3

Reisuto írta...

Ezzel megtaláltad az utolsó non-slash Supnat sztorit ^^" Őszinte részvétem - és minden hálám!

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS