a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2013. április 26.

Kánon, fanon, vér és könnyek

A BBC Sherlock fandomban kitört pánikra reagálva döntöttem úgy, hogy írok egy rövid esszét "a slash shipek és a kánonná válás esélye" témával, avagy: mennyire valószínű, hogy az oldalon szereplő párosok hivatalossá váljanak, és szükség van-e erre egyáltalán?
Az esszé során azt fogom elemezni, miért háborognak a Johnlock rajongók, miért vigyorognak a Destiel hívek hisztérikusan, és minek köszönhető a tudálékos mosoly a Throbb-rajongók szája szegletében. A fandomokat együtt vizsgálom, reményeim szerint olyan szempontból, hogy az is megértse és érdekesnek találja, aki nem követi az adott sorozatot - a példájukon keresztül kísérelem bemutatni a (slash) shipelésnek, mint koncepciónak a létjogosultságát és különböző aspektusait.

Vágjunk bele!

Kollegák? Barátok? Szeretők?
BBC SHERLOCK 
Szolgáltató: BBC 1
Célközönség: átlagos brit televíziónéző 13 éves kor felett
Terjedelem: 3 epizód/évad, 3. évad készülőben

Ez a három információ már megmutatja, miért elképzelhetetlen a Sherlock/John páros hivatalossá válása, amennyiben hivatalos (kánon) alatt azt értjük, hogy a sorozatban nyíltan bemutatásra kerül kettejük romantikus/erotikus kapcsolata.

Elképzelhetetlen - pedig a koncepció működhetne. A páros őrülten népszerű, hiszen a két karakter tökéletesen kiegészíti egymást: Sherlock az ész és az intellektus, John a szív és az erő; a történet egyik központi témája a "szociopata" Sherlock emberré válása, aminek legfőbb segítője éppen John. Kettejük viszonya erősen diszfunkcionális, de talán pont ez adja
a dinamikáját és az érdekességét. 



A stáb mindezidáig támogatását és szeretetét fejezte ki a slash fandom felé: Mark Gatiss (író, showrunner, Mycroft) elbűvölőnek titulálta a munkákat, Martin Freeman (John) rengeteg interjúban utalt szerelmi történetként a sorozatra, Benedict Cumberbatch (Sherlock) az MTVn azt nyilatkozta, hogy lenyűgözőnek tartja, a rajongók mennyi energiát fektetnek a fanartokba és fanficekbe: és hogy kreativitásuk lenyűgöző. Maga a sorozat is tele van utalásokkal: majdhogynem az összes mellékszereplő azt feltételezi, hogy Sherlock és John egy párt alkotnak. A fandom tehát őszintén meglepődött, sőt, felháborodott, amikor egyértelművé vált: a harmadik évadban Johnt, akárcsak az eredeti Doyle-történetekben, kiházasítják: Mary Morstant, a leendő Mrs Watsont Amanda Abbington, Martin Freeman élettársa játssza majd.

A rajongók hangot adtak csalódásuknak, és itt kezdett eldurvulni a dolog: fenyegető üzeneteket küldtek a stábnak, és amikor Mark Gatiss férje, Ian Hallard azt tweetelte válaszul:
(nagyjából: Oké, megértem hogy vannak olyanok akik szeretnek arról fantáziálni, hogy Sherlock és John együtt járnak, de senki sem gondolja komolyan, hogy tényleg meg fog történni, ugye?!)

- akkor kitört a botrány.
Fölöslegesen: hiszen Ian kiválóan rámutat, hogy a páros - a fanartok és fanfictionök világán kívül - eleve lehetetlen.

De miért!?

Térjünk vissza a három fő információra, amit a sorozatról megtudhatunk: szolgáltató, célközönség és terjedelem.
  • Szolgáltató: a BBC 1 az angol közszolgálati televízió, a BBC egyik csatornája, ahol legsikeresebb és legismertebb sorozatai futnak: a Doctor Who, a néhai Merlin és Sherlock barátunk. Miért fontos ez? Nos, BBC pajtit brit adófizető polgárok pénzéből és állami támogatással üzemeltetik - tehát nem engedhet meg magának akármit.

  • Célközönség: ennek az oka a célközönség - a sorozat nem a fandomnak készül. A sorozat elsősorban az átlagos brit televíziónézőnek szól, aki egy balzsamos délutánon lehanyatlik a kanapéra és bekapcsolja a televíziót.
    A BBC olyan sorozatot kíván készíteni, amit minél többen tekintenek meg, és ami indokká válhat a tévé bekapcsolására. Az adót nem érdeklik az online megtekintések, livestreamek, letöltések: ezek után ugyanis nem kapnak pénzt. Nekik egy bizonyos nézőszámot kell elérniük, és a DVD eladásokból folyó bevételből gazdálkodhatnak.
    Bármilyen nagy is a fandom, a BBC közönségének és célközönségének tehát csak egy meglepően kis részét takarja: nem veszik figyelembe a külföldi nézőket, akik nem fizetnek elő a BBCre, az amerikai rajongókról pedig külön statisztikát vezetnek (hiszen náluk nem a BBC 1-on, hanem a BBC American-on fut a sorozat). A fandom nem a többség.
    És még sem ez az oka annak, hogy a Sherlock/John kapcsolat nem válhat kánonná: az átlagos brit televíziónéző ugyanis egyáltalán nem homofób: a BBC sorozataiban rendszeresek a homo-/bi-/pán- és transzexuális karakterek.

  • Terjedelem: a páros elsőszámú gyilkosa maga a terjedelem.
    A Sherlock széria évadonként három, kilencven perc hosszúságú epizódot mutat be. Az epizódok többségében a cselekmény követi a klasszikus krimi struktúráját: a cselekményt az idő nagy részében a nyomozó (vagy társa) szemszögéből látjuk /egyedül magát a gyilkosságot látjuk külön, az áldozat szemszögéből/, és minden a bűntény körül forog.
    Ebbe a szerkezetbe egy jól kifejetett szerelmi szál nem fér bele. Ez legfeljebb egy epizódnyi csemege lehet, mint Irene és Sherlock viszonya a Scandal in Belgravia-ban. Ahogy Szirmai Gergő, a Hollywood Hírügynökség kritikusa kifejti, egy jól működő szerelmi szálnál mi magunk is beleszeretünk a szereplőkbe: lassan és fokozatosan.
    Elsőre úgy tűnhet, ez pont hogy indokolja a főszereplők összeboronálását: hiszen ezt a két karaktert ismerjük a legjobban. Ugyanakkor figyelembe kell venni azt, hogy ez a két szereplő a cselekmény fő mozgatója: az ő feladatuk az, hogy felgöngyölítsék a rejtélyt, és erre csak limitált idő áll rendelkezésükre. Az egy szálon futó cselekménybe, melynek központi témája egy gyilkosság, nem fér bele egy ilyen fővonalú szerelmi szál: csak akkor működhet, ha az adott főszereplő egy mellékszereplővel kezd ki egy mellékszálon, ami nem kap sok képernyőidőt, hiszen a fő cselekmény szempontjából másodlagos.


    John és Sherlock kapcsolatát felépíteni problémás lenne: évadokon át kéne építkeznie, hogy kellőképpen megalapozott legyen; nem lehetne túl hangsúlyos, hogy ne térjen le a főszálról, a bűnténytől, ami lehetetlen, ha a két főszereplő között próbálunk meg szerelmi viszonyt kialakítani (kicsit alább látni fogjuk, a Supernatural hogyan oldotta meg ezt a problémát); és végül, a szerelmi viszony az átlagos brit televíziónéző szempontjából, aki egy krimi miatt ült le a kanapéra, nem pedig egy romantikus drámáért: felesleges. 


  • A második merénylő: szegény ship már több lőtt sebbel vergődik a nyílt óceánon, de a süllyedését elsősorban a jó öreg brit konzervatív gondolkodás okozza. Sherlock Holmes egy olyan ikonikus karakter, akit a legmerészebb adaptáció sem mer nagy mértékben megváltoztatni: nyíltan homoszexuálissá tenni még a szabad szellemű közönség számára is botrányos lenne: épp olyan(!) botrányos, mintha egy hölgyike mellett kötelezné el magát - ugyanis Doyle eredeti hőse az örök agglegény. Egyetlen adaptáció volt idáig, ami ezt hősiesen kicselezte...

igen fiúk, rajtakaptunk titeket.


Guy Ritchie Sherlock Holmes adaptációjának áradó homoszexualitását minden létező filmkritikus elemezte és az összes néző észrevette - még sem lett botrány. Ez pedig egy zseniális és cseles PR fogás: Holmes állandó féltékenykedése, kettejük kölcsönösen függő és gyanúsan homoerotikus viszonya a tréfa forrása lett.

AZ IGAZI FORRADALOM - A SUPERNATURAL DESTIELE A KÁNON KÜSZÖBÉN

Szolgáltató: CW 
Célközönség: televíziózó tinédzserek a világon bárhol
Terjedelem: 22 epizód/évad, 8. évadnál tart

Hülyeség azt mondani, hogy a Destielnek nagyobb létjogosultsága van, mint a Johnlocknak - még is, amíg az utóbbi egyedül a fanonban tombolhat, addig a Dean/Castiel páros rajongói döbbenten figyelik, hogyan válik szeretett shipjük lassan és lassan biztosan kánonná. Hogyan és miért lehetséges ez, mi a különbség? Ehhez ismét az alapadatokat kell megtekintenünk.
A horror csak keret


  • Szolgáltató: a CW egy amerikai csatorna, amin főleg tinédzsereknek szóló, divatos, romantikus/horror/fantasy sorozatok mennek. Önköltségből működik: bár a sorozatok állandó veszélyben vannak, hogy veszteségessé válnak, az írók és rendezők sokkal nagyobb szabadságot élveznek. 
  • Célközönség: a CW több helyen fogható, és nagyobb figyelmet fordít a livestreamerekre, a bevételi forrásuknak jelentős részét teszi ki a DVDk és fancuccok árusítása, valamint conok rendezése, ahol a rajongók a színészekkel találkozhatnak.
  • Terjedelem: az évadonkénti huszonkét, negyvenöt perces epizód lehetőséget teremt a történetszálak alapos kifejtésére. A sorozaton egy egész hordányi forgatókönyvíró és rendező dolgozik. Egy évadon belül általában egy főszál fut, amiből számtalan mellékszál fut ki. A központban két testvér, Sam és Dean Winchester állnak, akik szörnyetegekre vadásznak az Államokon áthajtva.

A vérfertőzésből nem kérünk

Az első három évadban Sam és Dean az egyedüli főszereplők, így a slasherek - annak ellenére, hogy testvérek - csak őket shipelték. Amiért szót ejtek erről a párosról az az, hogy a CW feltűnően máshogy kezelte, mint a kánon küszöbén toporgó Destielt - és meglepően hasonlóan a Johnlockhoz.



Dean és Sam az évek során
Egyértelmű volt, hogy a Wincest (Sam/Dean) nem lesz kánon soha - a vérfertőzés egy olyan tabu, amit egy 16-os korhatárral futó sorozat semmiképpen sem vállalhat be. A CW mégis felismerte a slash fandom kitartását és lelkesedését: ezért a forgatókönyvbe, a Sherlockhoz hasonlóan, belekerültek olyan jelenetek, amikor különböző mellékszereplők egy párnak nézik őket, mielőtt sietve tisztázzák, hogy testvérek. A CW ennél is tovább ment: Guy Ritchie trükkjét felhasználva ártatlan tréfaként kezelve a párost a negyedik évadban kiderül, hogy a Supernatural a sorozat világában is létezik könyv formájában, amit egy próféta ír Dean és Sam életéről: rajongóbázisának tagjai között pedig rengeteg a slasher - egy lelkes fanfictioníró, Becky, és egy Sam/Dean cosplayer meleg pár főbb szerepet is kap. Gátlástalan fanservice? Nem éppen: 




4.18, The monster at the end of the book epizód, saját fordítás, 03:22-03:47
SAM, amikor rátalál a rajongói oldalukra:  Olvass tovább. Egyre jobb lesz.
DEAN: Vannak "Sam-lányok" és "Dean-lányok" és... mi az a "slash-rajongó"?
SAM: Úgy mint... Sam/Dean. Együtt.
DEAN: Mármint... együtt-együtt?
SAM: Hja.
DEAN: Tudják, hogy testvérek vagyunk, ugye?!
SAM: Úgy fest... nem számít.
DEAN: Jaj, gyerünk már... ez... ez egyszerűen beteges. *lecsapja a laptop fedelét*

A sorozat tehát tudomásul veszi a Wincest-shipet, de nem ismeri el: ez idáig nem sokban különbözik a többi sorozat hozzáállásától. A Wincest-rajongók a szereplők nyilvánvaló ellenérzése ellenére is vígan shipeltek tovább (szívük joga), a sorozat pedig évadonként megeresztett két-három poént. Ami forradalmi volt, az az...

...égből pottyant Destiel 

Castiel, a lázadó angyal eredetileg három epizódban szerepelt volna, és Dean párjának Annát, Castiel nővérét szánták. Aztán csoda történt. Misha Collins, Castiel kiborítóan karizmatikus színésze mindenkit lenyűgözött: zseniális alakítása ugyanúgy elvarázsolta a nézőket, mint a sorozat készítőit. A széria nézettsége megugrott, így a CW újabb évadokat rendelt be: ez már keretet adott Castiel karakternék kifejtésére, aki átvette Anna helyét.

A romantikus szálat viszont nem merték átvinni... eleinte.
 A forradalom

Castiellel az írók eleinte nem igazán tudtak mit kezdeni: egyszerűen túl erős volt. Emberfeletti képességei, tudása és hatalma minden ügyet túl korán megoldott volna, így a forgatókönyvírók hobbiszerűen megölték, megpróbálták kiírni, elvették az erejét, és ha éppen nem volt őrült vagy nem vált emberré, akkor amnéziában szenvedett vagy a tudata felett vette át valaki az irányítást. Az írók tehetetlensége kezdett kínossá válni, úgyhogy összeszedték magukat: beletörődtek, hogy Castiel, ha akarják, ha nem, főszereplő lesz -a kilencedik évadban minden epizódban feltűnik majd, a nyolcadik pedig az ő történetszálára helyezte a hangsúlyt. 

Ez a nyolcadik évad, a "season gr8" (kábé "szuperévad") jelentette a fordulópontot. Dean és Castiel eddigre már mindenen keresztülmentek: voltak munkatársak, bajtársak, harcostársak, barátok és ellenségek - már csak szeretők nem: márpedig a forgatókönyvírás szabálya, különösen egy ilyen hosszú sorozatnál megköveteli, hogy mindig valami újat mutassanak fel. 

Castiel és Dean romantikus viszonyáról órák hosszat tudnék írni, de elég az hozzá, hogy Castiel színrelépésétől egészen mostanáig folyamatosak voltak az utalások egy lehetséges, plátói szerelmi viszonyra: és a sorozat ezt egészen másképp kezelte, mint a Wincestet, vagy mint Guy Ritchie a Shwatsonlockot - a poénkodás és kacsingatás mellett megjelent egy nagyon komoly vonulat: mint megtudjuk, Castiel a Dean iránt érzett szeretetből harcol és érte bukik el. Castiel számtalanszor adja ennek a bizonyítékát, és a mellékszereplők is folyamatosan tesznek célzásokat.
 
A valódi változás mégis a nyolcadik évadban történt meg: a kapcsolatuk itt ért el arra a pontra, hogy őszinték lehessenek egymással. Dean leengedte a védőfalait, és elismerte, hogy szüksége van Castielre. A hosszas elemzés és súlyos spoilerezés helyett álljon itt egy videó:

 
(csak kánon párbeszédek trükkös vágások nélkül)

Tehát a rajongók lélegzetvisszafojtva figyelik, mi fog történni - mert a sorozat most elérkezett arra a pontra, hogy forradalmat csináljon.

Oké, mi a fene ez a forradalom?

A CW jelenleg hintapolitikát folytat, és kísérletezik.  Lépésről-lépésre, óvatosan tapogatózva fekteti le az alapjait egy lehetséges kánon viszonynak, viszont készen áll rá, hogy bármelyik pillanatban visszaugorjon. A nyolcadik évadban hirtelen megszaporodtak az utalások Dean lehetséges biszexualitására, és Charlie Bradbury, a nyíltan leszbikus hackerlány kapott egy csókjelenetet egy tündérrel: mintha csak a nézők reakcióját szeretnék megfigyelni egy azonos neműek közötti, élesben mutatott, fajok közt átívelő párkapcsolatra. A visszajelzések pozitívak voltak. Castiel és Dean között epizódról-epizódra szorosabbá válik a viszony, de még kétséges, merre vezet ez: meg merik lépni, hogy kánonná tegyék őket (ami a gondos előkészítésnek hála, akár egy epizódon belül is lehetséges lenne), vagy a forgatókönyvírás szabályait megszegve a kukába hajítják a katarzist, a fejlődést, és a srácok visszatérnek oda, ahol kezdték: a barátsághoz?

Amennyiben a CW végül bevállalja, hogy a Destiel kánon legyen (és ez nem jelentené azt, hogy a Supernatural hirtelen átcsap romkomba - a show kerete tökéletesen elbír egy romantikus szálat a főszálban), az nem csak a fandomban, de a televíziózás történetében is hatalmas jelentőséggel bírna. Ennek egyszerű oka van.



A sorozatokban a hivatalosan is meleg karakterek, a meleg párosok sztereotípiát képviselnek: a férfiak feminimekké válnak, és személyiségük legfontosabb, majdhogynem egyedüli aspektusa az, hogy hát ők - kérjük szépen - melegek.
  • Dean Winchester, ezzel szemben, az alfahím-típus képviselője: kiváló vadász, egy egész arzenálnyi fegyvert forgat, nyomában hullahegyek, egy klasszikus kocsit vezet, rockzenét hallgat, elfojtja az érzéseit, kemény, mint a szikla, foggal-körömmel védi, akiket szeret, és a közveszélyesen jóképű Jensen Ackles játssza, aki négy éves korától fogva modellkedik. Ez a huszonegyedik század klasszikus férfi-ideálja, a pénzes Playboy imidzs nélkül. 
  • Castiel öregebb, mint a Föld, pár szárnycsapással utazik térben és időben, egyetlen érintésére megsemmisülnek azok a démonok, akikre szerencsétlen Winchesterék évadokon át vadásznak, a hangja berobbantja az ablaküvegeket, a tekintetétől kisülhet a szemed, meggyógyít, feltámaszt, kirángat a pokolból, olvas a gondolataidban, tökéletes katona, aki a mennyei seregek helyőrségének parancsnoka volt évezredeken át.
  • Ha egymás mellé teszed ezt a két karaktert, nem a sorozatok tipikus, karikatúra-szerű meleg párját kapod meg, hanem két férfit, akik minden szempontból teljesítik (sőt: túltejesítik) a mai férfi álomképét, csak történetesen szeretik egymást (hogy milyen értelemben, az eldől még). Szexuális beállítottságunk nem torzít és nem is változtat személyiségükön.

Ez azt jelenti tehát, hogy a Destiel "jobb" páros, mint a Johnlock? Nagyobb létjogosultsága van-e, és elveszíti-e ezt, ha a forgatókönyvírók végül mégis meghátrálnak? Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk válaszolni, még el kell látogatnunk Westerosba is röviden.

GAY OF THRONES - A TRÓNOK HARCA ÉS A FANON FELVIRÁGZÁSA

Politikai dráma fantasy-köntösben
Szolgáltató: HBO / George R.R. Martin
Célközönség: felnőtt
Terjedelem: 10 epizód/évad, 3. évadnál tart; 5/7 könyv


A Trónok Harca esetében a kulcsfontosságú alapadat az, hogy az alapja egy könyvsorozat, a Tűz és Jég Dala George R.R. Marintól. Telefonkönyv vastagságú, apró részletekben tobzódó (anti-)fantasy művek. És itt a műfaj lesz a lényeg.

A Trónok Harca: fantasy. Helyesebben, áltörténelmi regény. A központi témája egy végletekig komplikált trónviszály, szereplői - a klasszikus, epikus fantasyval szemben - nem kétdimenziós, egyértelműen jó vagy egyértelműen rossz karakterek, hanem olyan szereplők, akiket önös érdekeik mozgatnak, céljaik, elveik mindultalan változnak. Kémek, hazudozók és bukott hősök világa, ahol a legfontosabb szabály az: ne bízz senkiben.
Ne bízz az íróban sem.
Ne bízz a HBO-ban sem.

A regény sajátossága, hogy a sorok között kell olvasni: a karakterek és a szituációk komplexitása megkívánja és elvárja az olvasótól, hogy ő elemezzen, gondolkozzon, döntsön és ítélkezzen. Ezt a hatalmat a sorozat elveszi, hiszen a televízió - műfajából eredően - irányítja a tekintetünket. Nem hagy időt elmerengeni, megállni, visszalapozni, újraolvasni. Helyettünk elemez és irányt mutat: mégis, a Trónok Harca rajongói nyugodtan érezhetik úgy, hogy továbbra is joguk van a cselekmény mögé látni: sőt, hogy ezt megkívánják tőlük.
Ezért shipelem a Throbbot. (Theon Greyjoy/Robb Stark)

A könyvben és a sorozatban persze számos karakter van, és érdekesség, hogy van egy hivatalos meleg párunk is: Loras Tyrell, a Rózsalovag, és a trónkövetelő Renley Baratheon. Viszonyuk a könyvben csak célzásként (bár nagyon, nagyon erős célzásként) van jelen, a sorozatban viszont nyíltan mutatják. Tehát: valami, ami a sorok között bújkált, a képernyőre került. És nincs ez máshogy Theon és Robb esetében sem.

A könyvben Robb tizenöt éves (házasulandó korban van), Theon pedig tizenkilenc. A sorozat első lépése az volt, hogy a köztük lévő korkülönbséget csökkentette, valamint Robb - érthető okokból - inkább a huszas éveiben jár. Másodszor, mivel a szereplők belső gondolatait a könyvvel ellentétben, ahol minden fejezet más-más szereplő szemszögéből van írva, nem ismerjük: tehát sokkal több párbeszédre és nagyon komoly színészi munkára volt szükség, hogy a történet így is érthető és élvezhető legyen.

Theon és Robb: egy érme két oldala
Ezek a változtatások ideális környezetet teremtettek a Throbb shipnek.
A könyvben (és a filmben is) Theon a Stark család foglya: Eddard Stark, Robb apja ejtette túszul tíz éves korában, hogy garantálja: apja nem szít több forradalmat. Theon tisztes fogságban él - rangja szerint bánnak vele, becsülettel taníttatják, Eddard fegyverhordozójává lép elő, és mindeközben kifejleszt magában egy gyönyörű Stockholm-szindrómát, és valósággal rajongani kezd fogvatartóiért.
A rajongás Robb részéről kölcsönös: bár nem helyesli az életmódját, mégis valamiféle példaképet lát Theonban, aki vad, vidám, és helyzete ellenére is végtelenül szabad. Theon lesz a legfőbb bizalmasa és tanácsadója, de ennek ellenére mindig érezteti vele, hogy rangban fölötte áll, és hiába kezelik egyenlőként, soha nem lesz családtag.
Ez az alaphelyzet - a nulladik epizód, és már ez is nagyon komplex: adott egy dominancia-harctól áthatott, a rajongás és a meghunyászkodó alázat között ingadozó dinamikus és folyton változó viszony, ami potencionálisan rengeteg konfliktust generálhat. (spoiler: hát generál is.)
Az író szándéka több mint biztosan egy érdekes barátság megteremtése volt.
A sorozat szándéka több mint biztosan egy érdekes, valamivel testvériesebb barátság bemutatása volt.
Ennek ellenére vannak (ha kevesen is), akik nem tudják nem romantikus viszonyként értelmezni az olvasottakat/látottakat: ha leveszem a rózsaszín shiper-szemüvegemet, mint ahogy szegény Johnlock esetében tettem, akkor sem tudok másként tekinteni rájuk, mint szerelmespárként, miközben tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy eredetileg nem azok.

A páros nem kánon, sosem volt az és soha nem is lesz.
A páros a fanonban létezik - és ez nekem elég.

SHIPEK HARCA - HAJÓCSATA ÉS VÉGSŐ KONKLÚZIÓ

Johnlock - ami jó lenne ha lenne, de nincs.
Destiel - ami van és volt, de nem biztos, hogy lesz.
Throbb - ami sosem volt és sosem lesz. 
Logikusnak tűnik a kérdés, hogy melyikük "nyert", melyiküknek van nagyobb létjogosultsága: de ennél nagyobb hülyeséget nem igazán lehetne kérdezni szerintem.

Ami az esszé megírására késztetett a rendelkezésemre álló végtelen szabadidőn kívül, amit helyesebb lett volna tanulással eltöltenem, az a fandomok agóniájának és kétségbeesésének szemlélésre. A napokban lejátszódó és sajnos még mindig tartó Johnlock-botrány sajnos egyértelműen bebizonyította, hogy a fandom keveri a szezont a fazonnal, a fanont a kánonnal.

Valahogy az lett a shiperek fixa ideája, hogy egyedül a kánonnak van létjogosultsága: a végtelen shipháborúk (Sheriarty vs. Johnlock, Wincest vs. Destiel, Akármi vs. Throbb) döntő érve valahogy az lett, hogy melyik páros valószínűbb vagy logikusabb.
Egyetértek abban, hogy könnyebb, jobb és szebb olyasvalamit shipelni, aminek még van is alapja, de ilyen alapot találni meglepően könnyű.
Számomra úgy tűnik, hogy a kánont-nékünk című vérengzés elsősorban arról szól, hogy kinek lesz igaza - ki nyeri meg a shipháborút; vagy, ha az ellentétes ship nem jelent komoly ellenfelet (a Johnlock és a Destiel népszerűségükben minden "rivális" párost letaroltak mára), a néző akkor is valamiféle önigazolást vár el a sorozattól. Választ akar a kérdésre, helyesen tette-e, hogy elolvasta/megírta azt a hat hektoliter fanfictiont, megérte-e megnézni a videókat, jó ötlet volt-e lementeni/megalkotni azt a múzeumnyi fanartit: igaza volt-e?
És én ebben - őszintén szólva - egy hatalmas csapdát látok.

A televízió biztonsága
A sorozatok kétségkívül addiktívek. Még azzal is megnyugtatnak, hogy felzaklatnak: a világuk biztonságot nyújt, menekülést a valóság elől. Az emberiség egyik legalapvetőbb és legősibb igénye a történetmesélés, az irodalom - szóban - a kezdetek óta létezett, és a sorozatok a sagák és eposzok modern megfelelői. A hibát nem is ott követjük el, ha világuk fontosabbá válik a mindennapi világnál, hanem akkor, ha a sajátunknak érezzük.
Úgy vettem észre, ez a végtelen birtoklási vágy rombol: az olyan primitív esetektől kezdve, mint amikor a féltékeny rajongólányok rendre lekurvázzák kedvenc színészük partnerét egészen addig, hogy a sorozat írói fenyegető vagy könyörgő üzeneteket kapnak, ahol a rajongók egy csókjelenetért sírnak.



Az, hogy a szerelem (sőt, inkább: a szexuális kapcsolat) mennyire egészségtelenül túlértékelt a tiszta barátsággal vagy családi viszonyokkal szemben, egy későbbi cikk témája - amiről én zárásként beszélni szeretnék, az az, hogy a fanon lebecsülése a fandom által a legképtelenebb koncepció, amivel valaha is találkoztam.

A fanont ugyanis a fandom teremti meg. Ez tényleg a miénk: az összes valaha írt fanfiction, valaha szerkesztett videó, valaha rajzolt fanart, valaha cosplayelt karakter, kötött sál, készített póló és poszter és grafika egésze. Az adott karaktereknek létrehozott világ, ahol az akaratunk szerint mozgatjuk őket, és ahol mindenki találhat az ízlésének megfelelő munkát. Ezt lebecsülni, csak mert nem hivatalos, szerintem ostobaság: mert ez a miénk.

Súlyos hiba ugyanakkor összekeverni a sorozattal: a sorozat értünk készül, a könyvek nekünk íródnak, de egyik sem a miénk. Nem mi döntjük el, mi történjen bennük, és bár a véleményünk többnyire számít a show készítőinek, a döntéseket ők fogják meghozni. Ezért nem tudok azonosulni azzal, mennyire becsapottnak érzik magukat a Johnlock shipperek és mennyire fenyegetőznek a Destiel rajongók, hogy "ha ezek után nem lesz kánon, én nem tudom, mit csinálok". Elnézve, mennyire boldog vagyok Throbbékkal, részemről sikerült többé-kevésbé kimaradnom a hisztériából. Nem hiszem, hogy ettől kevésbé lennék rajongó; és azt sem, hogy ez jobbá vagy bölcsebbé tenne bárkinél. Egyszerűen csak jobban élvezem, bármi történik a kánonban, hiszen a fanon biztonságából figyelem. Nem is lehetnék boldogabb, amikor a kettő összetalálkozik és a térdemre csaphatok, hogy "így - én is így képzeltem el", de ha valami szembemegy az elképzeléseimmel - akkor átgondolom. Aztán legfeljebb írok egy fanficiont.

AKARSZ BESZÉLNI RÓLA?

Baromi hosszú lett ez a cikk, szóval ha van bárki, aki komolyan végigolvasta, az egyrészt kitüntesében részesül, másrészt beszélgetésre hívom - ugyanis nagyon kíváncsi vagyok, mi a ti véleményetek. Ha szeretnétek, küldjetek kommenteket - nagyon sok mindent kihagytam, egyszerűsítettem vagy banalizáltam, hogy rövid (haha) és érthető (hahaha) legyen a cikk, szóval ha bármilyen félreértés vagy furcsaság felmerült, azt is szívesen tisztázom. Tapasztalatok, ötletek, kérdések, vitapontok, anyázás - mindet szeretettel várom.

70 megjegyzés:

Valerin írta...

Én nem tudok mit kezdeni ezzel, őszintén mondom. Nem is hallottam a Sherlock körül kialakult botrányról, de még ha hallottam volna, akkor sem vennék benne részt. Természetesen szeretném együtt látni a párosokat a képernyőn, de ha nem lesz így, akkor, ahogy te is mondtad, írok valamit. Nekem csak az a lényeg, hogy jó és élvezhető részeket hozzanak. A Destiel szerintem is lehetséges, de én már attól kiugrottam a bőrömből, hogy Cas főszereplő lesz. Hála Istennek, és Misha játékának, hogy nem Anna lett Dean párja. Ezt el sem tudtam volna képzelni. Illetve... talán ha nem szeretjük meg annyira a ballonkabátos angyalt, akkor ugyan mindegy lett volna, ki lesz Dean mellett végül.

A Trónok harcával most megint lemaradtam, találkozott már ez a két jómadár? Mikor a második évad végén Theon azt a tanácsot kapta, hogy menjen a Falhoz, hangosan felnevettem. De megnézném.

Köszönjük szépen a cikket, tartalmas volt és érdekes. Főleg, hogy olyan párosokról beszéltél, akiket "ismerek". De hát állhatott volna itt a Merthur (az évadzáróban megkaptuk, amit megkaphattunk), vagy a Sterek (soha nem lesz kánon, tudjuk, de jól esik nézni őket), vagy House és Wilson viszonya (ők is megkapták a gyönyörű lezárást). Egyszóval vannak páran, akiket kedvelhetünk, de ennek nem kellene magára a sorozatra vagy a készítőkre is kivetülnie.

Letti írta...

Én igazán rajongó típus vagyok, mindig is az voltam, (és mivel már 21 vagyok, ez valószínűleg ezután sem fog változni), ez a shippelős dolog viszont nálam eléggé új keletű, és nagyrészt csak abból táplálkozik, hogy itt olvasgatok. És ez azért van mert te hihetetlenül jól írsz. Szóval igazából nem tudom átérezni annyira a shipperek helyzetét, de a rajongókét igen, és mindig is értetlenül álltam az olyan dolgok előtt, mint például amit most szegény Amandával csinálnak. Rajongani jó addig, amíg ez egy kis menekülést jelent a hétköznapokból, de a valamilyen fandomba való tartozást kivetíteni a valóságra, nem kifejezetten egészséges hozzáállás. Szóval teljes mértékben egyetértek veled a fentiekben. És nagyon tanulságos cikk volt:)

Sophie írta...

Érdekes cikk volt, nekem nagyon tetszett.
Szerintem a Johnlockra -mint, ahogy te is írtad - semmi esély, de nincs is rá szükség. Sokszor jobb, ha valami csak a képzeletben, vagy ficekben létezik. A Sherlockba az a jó, hogy végre nem romantikus cukormáz sorozat, hanem érdekes, eredeti, és nézhető. Ha ez a páros, valami világrengető csoda folytán (nincs rá esély) kánonná válna, akkor se hinném, hogy az alkotók meg tudnák úgy csinálni, ahogy azt az igazi shipperek.
A Destiel, már valahol a hatodik évad környékén is közelebb volt a kánonhoz, mint a Swatsonlock valaha lesz. A Supernaturalba nagyon jól ki vannak dolgozva a karakterek, az angyal személyiségét és életét is egyre jobban ismerjük, így volt időnk megszeretni. Szerintem ezt a párost MINDENKI, nem csak a slasherek, elfogadná. Én személy szerint kíváncsi lennék, hogy ezt a sorozatban, hogy oldanák meg.
A Trónok harcát nem nézem, arról nem tudok nyilatkozni.
Elnézést a hosszú komiért...
Na gyorsan elmegyek, mielőtt még elkezdenék áradozni a Destielről.
Puszi

Susie Lupin írta...

Nekem nagyon tetszett a cikked, és egyáltalán nem bánom, hogy hosszú volt. :)
Annyit fűznék hozzá, hogy részemről sokkal jobban örülök, ha nem romantikus sorozatokban ezeket a szálakat nem dörgölik konkrétan az orrom alá, mert ha elrontják, nagyon el tudja tőle venni a kedvét az embernek - viszont ha egy humorosabbról van szó, már rögtön elnézem (a Glee-ben fél évada szurkolok a kedvenc párosomnak, hogy jöjjenek újra össze, és még az sem annyira zavar, hogy már mindenki járt mindenkivel). És ha mindenképpen szerelmi szálat akarnak bele, dolgozzák ki. :)
Különben meg elvagyok a fanfictionökkel és a fanartokkal (habár vannak olyan párosok, ahol a két fél túlságosan taszítja egymást, mert egyszerűen semmi alapja az egésznek).
Ezek a fenyegetőüzenetek pedig nagyon durvák, ha valaki már ilyen szinten beleéli magát, annak nincs is igazán élete.
(És ismét rájöttem, hogy van mit pótolni sorozatok terén.)

Reisuto írta...

Oké - én a tumblr miatt szügyig benne vagyok az összes fandomomban, és feleslegesen sok időt töltök meták és viták olvasásával. :D

Anna szála tényleg fura volt - így endmatch nélkül nagyon gyors és nagyon indokolatlan volt. Sosem tudtam igazából megszeretni a karakterét, valahogy olyan, mint egy Mary Sue Castiel; emberként még szimpatikus volt, de a duplaepizódos grace-keresés nekem már indokolatlan volt. Mondjuk kétségtelen, hogy baromi nehéz úgy forgatókönyvet írni, hogy bármilyik pillanatban rádzárhatják az évadot, és tíz epizód helyett egy részben kell lekerekítened egy történetet.

A Trónok Harcás kérdést nem egészen értettem, bevallom ^^"

Örülök, hogy tetszett a cikk ღ Szívem szerint az összes kis szottyoskát beleírtam volna (¬‿¬)

HardCandy írta...

Semmi újat nem tudok mondani, mint az előttem szólók, de tökéletesen egyetértek azzal, amit a cikkben írtál. Nem értem, hogy miért kell "megőrülniük" a rajongóknak - a sorozatok menetébe nincs beleszólásunk, soha nem is volt, és soha nem is lesz, de ez így jó, éppen ezért vannak fanfictionök. mert ott kiélhetjük magunkat, és semmivel sem érnek kevesebbet mint maga a sorozat (vagy könyv, film).
Ráadásul, ami a Johnlockot illeti, Sophie véleményét osztom, és szerintem sincs rá szükség, hogy kánon legyen, sokkal jobb ez így. A Destielnek viszont örülnék, nyilván, viszont ha mégsem lesz az, hát ez van, majd olvasok ficceket. sosem értettem meg azokat, akik be tudnak ilyenektől gőzölni, vagy "mint amikor a féltékeny rajongólányok rendre lekurvázzák kedvenc színészük partnerét", na ettől pedig egyenesen dührohamot tudok kapni. tudni kell szétválasztani a valóságot a fandomtól, de elsősorban felnőni ehhez a feladathoz.

Reisuto írta...

Én teljesen kattant fangirl voltam, vagyok és leszek - ha egyszer elkezdek róluk beszélni, nem tudom befogni a pofámat: csak az utóbbi egy hónapban kétszer fordult elő hogy valamelyik barátom félbeszakította a Destiel-monológomat, rámutatva, hogy késésben vagyok durván. Lehet, hogy 2010-ben még nagyon csalódott lettem volna a no-Johnlock-for-you miatt, de igaz, akkor még az elején volt a sorozat: bármi lehetett volna belőle. Csak a második évad végére vált számomra egyértelművé, hogy nem lesz. Szóval valahol, mélyen, megértem ezt a nagy búslakodást, de a hate-hullámot fel nem foghatom, sem azt, hogyan várhatja el valaki, hogy egy sorozat kiszolgálja az ő egyéni igényeit. Erre teremtette Isten a fanficiont. Szóval kicsit csalódtam a Sherlock-fandomban és egy kicsit dühös vagyok, de remélem, az új évad olyan jó lesz, hogy majd nem tudnak mire panaszkodni, és visszaáll a béke (^⊆^)

Reisuto írta...

Én általában - puszta marketing szempontból - kézzel-lábbal és sebbel-lobbal támogatom a kanonizálást, és az első évad után még reméltem, hogy talán-talán, ha nagyon ráfekszenek, még lehet valami a Johnlockból: olyan jól kijöhetett volna Moriarty kis megjegyzéseivel, az egész szív-ész párhuzammal; de végül valahol örülök, hogy nem lett igazam; és nem azért, mert izgalmasabb shipelni, hanem mert tényleg kárára volt volna a sorozatnak.

A Destielt a casual viewerek is kezdik észrevenni, egyre több ilyen történet jelenik meg a tumblrön, hogy kedves apuka/munkatárs/testvérbáty/padtárs félve megkérdezi, hogy "egyébként szerinted a bőrdzsekis srác meg az angyala között van valami? mert én szerintem lehet, hogy van..." - és ez olyan szívmelengető ;u; Az egyetlen, ami miatt aggódom, hogy ezt az íróhordát tényleg nehéz kordában tartani; és nagyon nem mindegy, kihez kerül egy ilyen epizód, vagy egy ilyen lehetőség.

Szeretem a hosszú kommikat, ne aggódj 。◕‿◕。 Miattuk élek.

Reisuto írta...

Mazohisták vagytok és imádlak titeket :D

Glee-ben nem vagyok jártas, de a fiúkák pár duettjét meghallgattam... ha azok azok a fiúkák. Minden gyengesége ellenére bájos sorozatnak tűnik, csak Disney-drága is abba a csapdába esik, hogy aki meleg, az nagyon meleg, aki leszbikus, az tökig leszbikus; és ez eléggé lekorlátozza szegény karaktereket.

A cikknél próbáltam lehetőség szerint objektív lenni, de beismerem, hogy vannak párosok, amiktől én is vért okádok. Nem azért, mert nem festenek úgy, mint akik kánonok lesznek, hanem mert sikoltóan logikátlan, és a szereplők jellemének mond ellent - az OOCvel pedig ki lehet kergetni a világból. Néha vicces, de a legtöbbször egyszerűen csak szomorú. Az utóbbi időben rengeteg embert követtem ki emiatt, fanartosokat és írókat egyaránt; valamiért divat lett, hogy mindenkiből vagy gumibabát, vagy mézescsuprot faragjanak... pedig felnőtt férfiakról beszélünk *szomorú fejcsóválás*

[Ne nézz semmit, elveszik a lelkedet.]
[Oké nem fog hiányozni a lelked de kötelességem figyelmeztetni.]
{Sajnos nagyon, nagyon, nagyon jók.}

Reisuto írta...

Most jól elszomorodtunk mindahányan ヽ(;▽;)ノ A hatemail számomra teljesen felfoghatatlan; és bár a Supernatural-fandom messze a legtoleránsabb és legbékésebb fandom, aminek valaha a tagja voltam (shipháborúba még nem futottam bele, csak rendes, érvelő vitákba és aranyos oldalbakönyökölésekbe: gondolom, jót tett, hogy későn érkeztem; valamint karakter-kiközösítéssel is múlt héten találkoztam először) - az viszont elkeserít, hogy itt láttam először extrém hatemaileket a fiúk feleségeihez. Tudom, hogy ez egy kisebbség, és hogy az SPNFamily ilyenkor páncélt ölt és rögvest az asszonykák oltalmára siet vérbe forgó szemmel táltos fehér paripáján, de akkor is meg vagyok döbbenve. A múltkor belefutottam valami olyasmibe, hogy Misha felesége "nem elég szép" - a jelek szerint nem számít, hogy 16 éves koruk óta együtt vannak és két gyereket nevelnek tökéletes boldogságban. Daneelnek meg azért rontott valaki Twitteren, mert megjelent róla egy félmeztelen fotó - az nem zavarja az illetőt, hogy a férjéről csak félmillió félmeztelen fotó díszíti a netet, és feltételezem, a fele le van neki mentve a gépre? Őrület. De szerencsére sok az ellenpélda, és mindig öröm látni, hogy a fandom ilyen extrém helyzetekben egy emberként összefog, és megvédjük, akit bántani mernek.

Csiti írta...

Huh, többnyire egyetértek mindennel, amit esetleg hozzáfűznék, hogy én amennyire szeretem a fandomokat, annyira nem szeretném, hogy bekerüljenek a kánonba. Sőt kimondottan ellene vagyok, mégpedig elég egyszerűm okokból: amíg nincs benne a kánonban, csak erős utalások és a sorok között lebegő tension addig virgázik a fandom. Amint bekerül kánonba, lehatárolódik, keretet kap és pont vége. Mi készül valamiről, ami meg van adva hogy van. Semmi. Szerintem ez az általad is említett Loras/Renly párosból is látszik, akiket személy szerint imádok, addig amíg vannak, de ha megnézzük, hogy pl ao3-on renly/loras vagy robb/theon van több azt látjuk, hogy annak ellenére, hogy az egyik kánon a másik nem ugyanannyi van kb., és ha az összes nem kánon slasht idevesszük a kánon slasshal szemben akkor meg több...

Én így inkább nem kérek a kánonból, csak virágozzon a fandom, mert nem annyira szeretem az 1 szájbarágott sztorit, hanem szeretek 100 különböző elképzelést végigolvasni róluk, meg au-kat meg mindent :D

Reyklani írta...

Én elolvastam, de csak a cikket, a hozzászólásokat direkte hagytam ki, tehát ha van valami ami már elhangzott akkor bocsánat. Sőt azért is, emrt ez előre láthatóan hosszú, és néhol nem szerves egészként csatlakozik, majd a cikkhez. Azért megpróbálom.
Szóval az első sorozat, amit úgy néztem meg, hogy határozottan nekiültem, odafigyeltem, és nemcsak hallgattam, hogy szóljon valami, a Doctor Who volt. Ráadásul úgy, hogy nem is tudtam mi az, csak azt láttam, hogy egy kellemesen széles vigyorú, kopasz egyén (bezony a Tizes) rohangászik egy szőke csajjal (bezony Rose), valahol a nagy Univerzumban. Aztán bejön a képbe a Gonosz Farkas, és mire észbekapok a kopasz, kellemes vigyorú fifi testéből aranyszín nyalábok csapnak ki és hopp! Új ficek áll a képrenyőn bazsalyogva. Annyiban is hagytam a dolgot, de aztán valamikor, asszem hetekkel később, megint belefutottam a kettősbe, akik ezúttal egy elektronikus arcrablót kergettek, de fenemód. Aztán egy jó időre megint elfelejtettem, amikor valahogy szembejött velem, és én leültem, megnéztem és megszerettem. Aztán persze egyből jött a mi lenne ha találkoznék vele? című kérdéskör, amit nyugodtan kifirkálhattam, lévén akkkor már körmöltem. Azonban még mindig nem tudtam, hogy vannak olyanok, akik ezt hivatásszerűen űzik, és még neve is van a dolognak: fanfic.
Először megvetettem a dolgot. Tessék megdobálni, vagy akármi, de nyiltan bevallom, hogy kicsinyesnek, képzelőerőhíjasnak, másolónak tartottam azokat akik ilyet csináltak. Aztán ahogy kinyilt a csipa a szememben, rájöttem, hogy hohó! Itt érdemi munka folyik! Ez neked köszönhető Rei, mert igazán a te műveid alapján világosodtam meg arról, hogy ez egy műfaj, amiért senkinek nem kell szégyellnie magát. Ráadásul nem is olyan könnyű, hiszen egy rakat csapdát rejt magában, mint bármelyik, viszont itt kétszeres nyomatékkal hívja fel magát a karakterhűség. PErsze saját világban is fontos, hogy az ember meg a lánya, következetes legyen, de egy adott univerzumból kiragadott figurával, meg duplán vigyázni kell, hiszen egyszer már megalkották, kiforrott személy, nem lehet csak úgy ide-oda rángatni. Ez okozza a gátlásaim jó részét is. És ahogy elolvastam a cikkedet a problémák jó nagy részét is.

Reyklani írta...

Egész egyszerűen nem bírjuk tudomásul venni, hogy nem a mieink. Mármint igen, nekünk irták őket, de ettől függetlenül nem bánhatunk úgy velük, mint holmi civakodó óvodások a rongybabával, mikor nem tudják eldönteni, hogy királylány, avagy amazon legyen a történetben. Saját, kiforrott személyiségük van, amit illik tiszteletben tartani. Nem arról van szó, hogy ne irjunk fanfic! Dehogy is! Hiszen jó móka új helyezeteket, kalandokat, pozitúrákat (annyi értelemben ahányat nem szégyelltek) kitalálni kedvenc hőseinknek, de nem szabad elfelejteni, hogy mások szülöttei, akiket nem sérthetünk meg azzal, hogy rákényszerítjük az akaratunkat. Pont olyan ez, mintha az író válla felett hőbörögnénk arról, hogy mi kerüljön a könyvbe.
Az alkotói, mint bármilyen másik szabadság, szent és sérthetetlen dolog.
Mocsoknál aljasabb, aki saját önimádatát, zsarnokságát akarja rákényszeríteni egy szabad lélekre.
A sorozatok, könyvek azért vannak, hogy élvezzük őket. Aki igazán szeret, az elfogadja olyannak, amilyen, még ha fel is hördül egyik-másik húzásán. Aztán ha nagyon megtetszik neki, megpróbálja különféle helyzetekbe írni, hogy átérezze, kedvence vele van, él, és egy kicsit azt csinálja amit a fanficista akar. Nagyon remélem, hogy világosan fogalmaztam meg ezt a gondolatomat. Nem önzőségről beszéltem, csupán játékról, minek során mindkét fél, ha biztos kézzel, jó szívvel, és nemes lélekkel állunk a dolgohoz (mit minden máshoz az életben), akkor szép alkotások születnek, hiszen a karakter is élvezi a munkát.
Ha valakinek bizarr lenne, hogy élőnek tekintem a kitalált karaktereket, akkor az illettő nyissa egy kicsit tágabbra a tudatát és a szívét. Nekem az a felfogásom, hogy az ember nemcsak pusztítani képes, de életet adni is. persze nem újat, vagyis amit még soha senki nem látott, de a létező anyagok segítségével mégis valami mást hoz létre. És ha sokan hisznek ebben, szeretik, dédelgetik, vagy ép átkozzák és gyűlölik, az megelevenedik. Netalántn ezért van annyi szörnyű katasztrófa a világon, és olyan apokalipszises helyzet. Nem csupán tétlenül figyeljük, de még meg is erősítjük. Talán ha többen hinnének, és elsősorban tennének azért, hogy megússzuk, valóban így lenne. persze ezek alapján maga Isten léte is megkörnyékezhető, de ennyire igazán nem állt szán dékomban elkanyarodni. Csak azt akartam kifejezni, hogyha egy karakter ilyen élesen él az emberekben, akkor nem illeti-e meg, ugyanolyan bánásmód, mint a hús-vér embereket? Hiszen mit szólna ehhez teszem azt Sherlock, annál is inkább, mert a másik két fandomot nem ismerem, hogy micsoda szörnyű hisztériát vágnak le körülötte? Mit szólna ahhoz, hogy ostoba fruskák, és nyikhajok akarják eldönteni mit cselekedjen? És ki tudja, hátha valóban nem nézi jó szemmel a dolgok ilyetén alakulását, csakhogy ő mondjuk a rendező szemén keresztül látja a huzavonát. Viszont azt nem hiszem el, hogy azt kifogásolná, hogy egy jó stilúsú, tiszteletteljes, nem a romboló móba állított rajongója irjon vele egy történetet.
És lássuk be, vannak helyzetek, amiket más, saját szereplőkkel nem tudnánk elképzelni. Én ezt beismertem, márpedig ha azt vesszük, hogy milyen elszántan megvetettem ezt a műfajt, nem kis dolog.
Remélem sikerült érthetően, világosan, összeszedetten fogalmaznom, senkit meg nem sértve, és most a végén bevallva, én még mindig csak szerény, ám csillámpóniménes tekintetű rajongó vagyok, akiknek fogalma sincs arról, mit is jelent a tulajdonképpeni shippelés.
( és sikerült túllépnem a betűkorhatárt, azért küldöm két részletbe)

lidercke írta...

Személy szerint - mint alkalmi fanfic író - azt gondolom, hogy az UST a legjobb múzsa. Emlékszem, anno kifejezetten csalódott voltam, amikor a House/Cuddy canon lett, utána nagyon hamar el is hagytam a shipet... Szerintem ugyanez lenne a Johnlockkal is. Egyszerűen sokkal jobb a saját valóságunkat megteremteni, mint passzívan elfogadni azt, amit valaki elénk tár.

Zsanett Szekeres írta...

Johnlock: Én nem hallottam semmit a Johnlock botrányról, de jobb később mint soha.
Az én véleményem az, hogy shippelem Sherlock-ot és John-t és fanfic-ben/art-ban is szívesen látom őket, de ha kánon lenne nem tetszene.(Ez most egy shippeled vagy nem shippeled kérdést vet fel de ez van) Sherlock-nak nem lesz komoly kapcsolata. John-nal se.(Szerintem) Én is azok közé tartozom akik ezen felháborodnának(Főleg ha testi viszony is lenne jó ég!) Ráadásul a BBC közszolgálati adó(!) mint ahogy te is mondtad ott nem lesz ilyen.(A film-ben valóban ügyesen megoldották :) Egyébként: ,,Mark Gatiss férje(!), Ian Hallard"-erre a mondatra 5 percig tátottam a számat. Én nem is tudtam, hogy férje van. Wow.
Destiel: Igen igen igen igeeen! Eddig nem hittem hogy valaha kánon lesz. De nagyon szépen levezetted, hogy nagy esélye van, és ezért most minden erőmmel értük drukkolok. És most, hogy jobban megnézem tényleg egyre több az utalás. Bár kétségeim még mindig vannak. Legfőképp Jensen hozzáállása miatt, aki nem shipper. És ahogy a reakcióit láttam a ship kérdésekre Con-okon, nem hiszem, hogy belemenne esetleg egy csókba Misha-val. Ezért is félek, hogy visszalépnek a kánonná válás útjáról. (Misha valószínüleg belemenne)
Ez a videó...*összeszorul a shipper szívem*.
Gay of thrones: Még mindig Tervezem, hogy megnézem de valahogy sosem jön össze. Pedig már nagyon meg kéne néznem mert mindenütt csak jót hallok róla.
Shippelés: Szerintem a shippelésnek nem az a lényege, hogy annyian legyünk, hogy a sorozat a többség miatt bevállalná a kánont. Vagy hogy miattunk majd lesz kánon. Én úgy vagyok vele, hogy megláttam valamit a két színész játékában (a szikrát, hogy passzolnak egymáshoz) és ezért iszonyatosan élvezek minden percet amikor őket a képernyőn látom.(Együtt, külön) Ez a személyes véleményem. Ezért olvasok fic-et, töltök le fanartot. ,,Szirmai Gergő, a Hollywood Hírügynökség kritikusa kifejti, egy jól működő szerelmi szálnál mi magunk is beleszeretünk a szereplőkbe" Pontosan ez történik, akár kánon akár nem. Beleszeretek a szerelmükbe és ez nekem elég. Azokkal pedig egyáltalán nem értek egyet, akik bántó üzenetekkel bombázzák a stábot, shipjüket veszélyeztető embereket. Szerintem nem kéne Amandát kitenni a veszélynek, hogy a neten terrorizálják. (Bár logikus, hiszen Martin felesége, így jó a szerepre de na) Az emberek elfelejtik hogy a színészek nem az általuk játszott karakterek. Saját életük van. (Jared feleségét is támadták a neten) Sőt szerintem örülni kéne mások boldogságának, és még ódákat zenghetnék, hogy mennyire nem szeretem a ship-jüket gyermekükként védelmező fan-okat. Arggh! Egyébként volt egy időszak amikor engem is kezdett átvenni a birtoklási vágy, de valahogy abbamaradt, mert én is rájöttem, hogy nekem készítik, de nem az enyém. Így korrekt.

Nagyon jó esszé lett, sok dologra rávilágítottál, megmagyaráztál vagy elismételted.(ismétlés a tudás anyja) De a lényeg megvolt. A rajongóknak rá kell jönniük mi az amit megtehetnek (Fanfic/art) és mi az amit nem (sorozat átírása). Rajongani szívünk joga. Most rájöttem, hogy nem csak a fanfic-eid varázsolnak el. Szerintem ha a konyhafiókodról írnál azt is szívesen fogadnánk :) Írj még essét, mert nagyon érdekes volt olvasni a gondolataidat, meglátásaidat, és én is rájöttem hogy bizonyos dolgok nem úgy vannak, ahogy gondoltam.
Jó ég mennyit bírok dumálni! Remélem eljutsz a végére. Ha igen küldök egy ölelést! *ölel*

Reisuto írta...

Ezt a "ha kánon lenne, már nem élvezném úgy" hozzáállást nagyon (nagyon) sok helyről hallom, de személy szerint - bár abszolút megértem - nem feltétlenül értek egyet vele. Szerintem a Loras/Renly azért nem olyan sikítóan népszerű, mint lehetne, mert eleve "készen kaptuk": ha végignézhettük volna, hogyan szeretnek egymásba, évadokon át, ha szurkoltunk volna nekik, ha addigra meglettek volna a saját ficeink, rajzaink, videóink és ötleteink, szerintem mindenki rettenetesen örült volna: a "hivatalos" párokat viszont általában gyorsan a sorozat elején összeboronálják, vagy csak pár epizódig futtatják: szerintem az alapvető probléma ez. Nincs időnk akarni a szerelmüket, nincs időnk szeretni a szerelmüket.


Az AU műfaja pedig elpusztíthatatlan: az SPN bármilyen kánon-közeli is, a cselekmény zártsága miatt körülbelül lehetetlen bármilyen mellékszálat, plusz történést, rabolt pillanatot belezsúfoni, így mindenhol AUkkal találkozom :D Szóval náluk valahogy fanfic-téren nem jelentene nagy változást, ha hivatalosan is együtt lennének, és mondjuk a Nagy Vallomás máshogy hangzik el, mint megírtuk.

Zsanett Szekeres írta...

Igazad van. Elolvastam a komidat és szerintem amit leírtál az igaz, és megfogadandó minden fan számára. (Engem kinevetnek ha élőként beszélek kedvenc karakteremről, de én is úgy gondolom, hogy szeretem őket, és a szeretetem megeleveníti a karaktereket.)

Zsanett Szekeres írta...

Még valami. Reyklani írta, hogy élőnek tekinti a karaktereket, és én is.(Te is?) De nekem azt mondják, hogy ők csak kitaláltak, nem léteznek. és ha sokat álmodozom álomvilágban ragadok. És hogy ne szeressek olyat (színészek) akikkel soha nem fogok találkozni. (És hogy színészekért csak a kis tinik rajonganak) Sajnálom, hogy ennyit írok (Most nagyon előtörtek belőlem a dolgok) De kíváncsi vagyok a véleményedre.

Susie Lupin írta...

Igen, róluk van szó. :D (Mondjuk Blaine-t folyton heterónak nézik, és mintha most egy lánnyal járna, de a fene tudja már. Lehet, hogy ki kellett volna várnom a magyar feliratot. x''D) Én egy barátnőm és a dalok miatt kezdtem el nézni, és leszámítva az agyonrágott kliséket, jó kis kikapcsolódás~ És Kurt miatt nem hagyom abba. Ő a legjobb karakter az egész sztoriban.
Igeen, az ooc-kel engem is ki lehet üldözni a világból. Nagyon ritkán szeretek meg olyan párost, aminek nemigen van alapja.
(Köszönöm a figyelmeztetést~ Próbálkoznak, próbálkoznak...)

Reisuto írta...

Nahát, örülök, hogy ilyen gondolatébresztőre sikeredett a cikk, meg hogy ilyen hirtelen egymásra találtatok Zsanival ;3; A fogalomtár az ott valahol ott fenn van, bár gondolom, már olvastad - tény, hogy ott sem sikerült érdemileg megmagyaráznom a fogalmat...

Reisuto írta...

UST? *leguglizza, kijön egy egyetem* Umm... segítség? :D

Ahogy nézem, hasonló véleményen vagy Csitivel - és itt is azt mondom (reménykedve), hogy a kánonná válás talán nem feltétlenül jelent ellaposodást, nem feltétlen kényszerít passzív befogadásra. Egyszerűen csak jól kell csinálni - igazán jól. Sok olyan párosért rajongok, akik hivatalosak, és vannak élő emberek is, akiknek egyszerűen szerelmes vagyok a szerelmébe. ;u; Tény, hogy a szerelem a legelcsépeltebb téma, és ezért nagyon könnyű elrontani vele egy történetet, de bízom benne, hogy talán az én sorozataim esetében - amelyeknél bármilyen esélyt látok a kánonra - nem így lesz. *u*

Phoebe írta...

(Unresolved Sexual Tension *wink* )

Reisuto írta...

Mark és Ian halálosan szerelmesek egymásba és olyan gyönyörűek és-és-és LAZACCAL VÁGOM TARKÓN AKI BÁNTANI MERTE EZT A TÜNDÉRT. (és sajnos sokan voltak. jobb is ezekből kimaradni, örülj, ha téged elkerült. >_>)

Jensen nem shiper - de szerintem az ő generációjából kevesen azok; és én nem is várom el tőle, hogy az legyen, nem is tartom szükségesnek, és nem gondolom, hogy ez akadály lenne ahhoz, hogy a Destiel kánonná válhasson. Először is, mert szerencsétlen tücsköm színész, és kevés beleszólása van a sorozatba (mind a mai napig, ami valahol elég meglepő); másodszor pedig szerintem elég felnőtt a feladathoz, abban az értelemben, hogy ha egy rendesen megírt és megalapozott szerelmi szálat kell eljátszania, nem hiszem, hogy problémája lenne egy csókjelenettel, úgy sem, hogy mindketten pasik és Misha az öribarija: ez a munkájuk. Szerintem amiért a Conokon olyan óvatos a válaszokkal az az, hogy semleges politikát folytat és nem szeretne megbántani senkit, valamint hogy tisztában van vele, hogy akármit mond, azzal két percen belül rogyásig lesz az internet.

Az utolsó kérdésről: nem mondanám, hogy élőnek tekintem a kitalált karaktereket; különbséget tudok tenni valóság és valóság között, de hogy mondjam, számomra az álomvilágom - és így a benne szereplő karakterek is - csak a valóság egy rétege, valahogy talán úgy, mint az Inceptionben: egy álom az álomban. És szerintem amíg tisztában vagyok vele, melyik szinten állok, teljesen mindegy, ez a valóság-e vagy sem. Ha akarnék se tudnék mindig a valóságban élni, mert a fejem folyton tele van gondolatokkal: onnantól, hogy felkelek, egészen az elalvás pillanatáig folyamatosan történetek zakatolnak bennem, így sosem vagyok teljesen jelen a mindennapi világban. Ha ez probléma is, nem tudok és nem is akarok tenni ellene. A világom, ez a rengeteg világ együtt, hozzátartozik és hozzáidomul a valósághoz.


Az idolokat pedig személy szerint szükségesnek és fontosnak tartom. Az emberiségben van egy alapvető igény, szomj arra, hogy valamiféle vezetőt találjon: legyen ez egy vallási vezető, egy király, egy diktátor vagy egy művész. És szerintem ha már olyasvalakit keresünk, akit szeretünk és akire felnézünk, akkor a legjobb egy művészt találni. A színészek csodálatosak, hiszen egyszerre annyi embert hordoznak magukban, lelkesek, tele vannak ötlettel, inspirációval, kitartással és erővel. Tökéletes példaképek. Az, hogy olyanért rajongani, akivel úgy sem találkozhatsz, hülyeség, ahogy van: ne tiszteljük Gandhit, Teréz anyát vagy I. Erzsébetet csak azért, mert nem találkozhatunk velük? Aki ilyet mond annak tessék apró mütyürüket elhelyezni a cipőjében.

lidercke írta...

Köszi a fordítást. :) Értem, amit mondasz, tény, hogy meg lehet jól csinálni, de mégis... ezt talán csak a saját beállítottságom, mint (fanfic)író, hogy a van ritkán olyan érdekes, mint a lehetne. Ezt abból gondolom, hogy még sosem shippeltem egyetlen canon párost sem. Viszont mondom, ez valószínűleg saját hülyeség. Az élő embereket meg annyira nem szeretem keverni ezekkel a dolgokkal, hogy azt inkább hagyjuk.

Valerin írta...

Aludtam rá egy éjszakát (talán nem kellett volna a cikk elolvasása után azonnal véleményt írni?), és most már úgy gondolom, hogy egyik se valósuljon meg. A Destielre van esély, ha van, de én arra is nemet mondanék. A következő miatt: mi, a rajongók, elképzelünk valamit, leírjuk, megálmodjuk a nagy összeborulást, a romantikus és/vagy erotikus jeleneteket, és ha nem az fog megjelenni a sorozatban, akkor zabosak leszünk. Ha a Destiel szál valóban megvalósulna, azt én utalások szintjén tudnám elképzelni: egy elejtett nyakkendő Dean ágya alatt, vagy ilyesmi, de ezeket a színészeket nem fogják rávenni arra, hogy mutassanak valami olyat, amit mi százával megjelenítünk a történeteinkben.
Olyan érzés lenne, mint, mikor megfilmesítenek egy könyvet: elvárásokkal ülünk le a tévé elé, és a végén csalódunk - általában -, mert hiszen nem lehet mindent megjeleníteni a vásznon. A slash is egy ilyen dolog, legalábbis szerintem. Tehát eldöntöttem: maradjanak meg ezek a párosok elméleti szinten. Mi így szeretjük őket.

Trónok harca: a harmadik évadból az első részt néztem meg eddig. A későbbiekben találkozott már Theon és Robb? Bár lehet, hogy neked sincs időd nézni...:)

Valerin írta...

Beleszólok már. A Glee miatt. Mert én is Kurt miatt nézem, azt hiszem, ő az egyetlen karakter, akit nem csesztek el, hanem gyönyörűen felfejlesztettek, így most akármelyik meleg pasi szívesen kikötne mellette. Blaine egy picsogó kislány lett, és nem jár egy lánnyal sem - Tina pedálozott, de NEM(!) lett belőle semmi, Blaine meg pedálozott Samnél, de ott sem lett semmi). Bocsi, hogy beleszóltam.:)

Reisuto írta...

Egyáltalán nem hülyeség - írói szempontból tökéletesen érthető; én személy szerint inkább vagyok fangirl, mint alkotó, ha a sorozatokról van szó, de tudok azonosulni a problémával, ha csak egy másik szinten is: míg a kánontól bármit elfogadok, addig ha a fanon csűr el valamit (OOC karakterek, gátlástalan és ízléstelen pornográfia, etc) - azt személyes sértésnek veszem. :D

Reisuto írta...

Csak nyugodtan, azért van a komment szekció :D

Reisuto írta...

A véleményeddel nagyon sokat egyetértenek a blog látogatói és úgy általában a fandom tagjai közül; szerintem viszont nem eleve kizárt, hogy egy kánon kapcsolat jól sikerüljön. Ahogy lidércke is kifejtette, írói szempontból nyilván izgalmasabbak az utalások, a félhomály, de mint egyszerű néző, én személy szerint nagyon kíváncsi lennék, a forgatókönyvírók merre vinnék az ő szerelmi történetüket: mert idáig káprázatosan kezelik, és nem hinném, hogy ez megváltozna pusztán attól, hogy a subtext "text" lesz. A fanon és a kánon továbbra is külön mozogna, itt lenne nekünk ez a valag AU és "mi lenne ha" helyett a "mi lett volna, ha" kérdést tennénk fel. Az SPN fandomban úgyis alapvetően az AU dominál, és az egyes, régebbi epizódok alternatív folytatásai.

Trónok Harca: Jaj, spoilerezzek? Élőben nézem a sorozatot, és a könyveket is figyelemmel kísérem. [SPOILER: Miután Robb elküldi Theont az apjához, és Boltonék foglyul ejtik Winterfellben, sajnos nem találkoznak többé. HATALMAS SPOILER: <robbot brutálisan lemészárolják a harmadik kötetben, és abban a (tév)hitben hal meg, hogy theon felelős az öccsei haláláért; theont a rémtoronyban a felismerhetetlenségig megkínozzák, és egész hátralévő életében gyötri a lelkiismeret-furdalás és a gyász, mert úgy érzi, robb mellett lett volna a helye "vele kellett volna meghalnom; hol voltam akkor?!"

lidercke írta...

Igen, erre írta szerintem Reyklani (ha jól értettem), hogy nagy felelősség nekiülni fanficet írni, hiszen itt már meglévő - "élő" - szereplőkkel dolgozunk, és míg egy saját szereplőt viszonylag szabadon formálhatunk, egy már meglévőnek vannak tulajdonságai, története, amit figyelembe kell venni. Egyszer elkezdtem írni egy Utas és holdvilághoz kapcsolódó történetet, de nem fejeztem be sosem, mert elkezdett olyan rossz érzésem lenni az egésztől, hogy úristen, ennek a könyvnek mekkora kultusza van, mennyi embernek volt meghatározó élménye az élete bizonyos pontján, ki vagyok én, hogy csak úgy fogom magam, és belenyúlok? Pedig a történet alapból elég kánon-hű lett volna, egy kisebb epizód, ami beleillett volna a történet vonalába, de így is képtelen voltam befejezni.

Reyklani írta...

Reisutoval értek egyet.
Ne hagyd magad Zsanett! Az aki iilyeneket állít híján van minden képzelőerőnek, fantáziának, és általában olyan begyöpösödött agyú, hogy oxigént csak akkor lát, mikor koponyalékelik. Az ilyenekre ne hallgass, bár sajnálatos módon ők vannak többen, elvégre a butaság divat lett. És minden bizonynal osztódással szaporodnak.
Ne érezd magad kevesebbnek azért mert a valóságot ezernyi fényben, megvilágításban, színben látod, és ebbe beletartozik a szuroksötétség, de az aranyglória is. Az élő, illetve nem élő, igaz kissé homályos megfogalmazás, az orvosok is vitatkoznak róla eleget, hogy mikrotól számít igazán halotttnak egy ember (agyfunkciók, légzés, stb). Nem csoda, hogy ezt a vitát egy kitalált személy új síkra helyezi, ahol aztán végképp bármi cáfolható.
Szerintem azok azt tartják, hogy az álomvilág rossz dolog. Én már Dumbledore professzor állításánál is kételkedtem. Végül arra juttottam, hogy álomvilágot építeni nem bűn, (hiszen még az autótervező is úgy álmodja meg a legújabb modelt!) csak ne felejtsünk el várhidat, kaput, bejáratot építeni hozzá. Így ugyanis nemcsak mi járhatunk benne kedvünk szerint, hanem mások is. Nem veszélyes, mert a betonagyúak úgysem fogadják el, ergo nem is juthatnak be.
Ha meg nagyon kekecek mondd meg nekik, hogy Sherlock Holmesnak múzeuma van. És méltóságteljesen sétálj el.
Jah és soha ne mondd, hogy soha, hiszen ha máshogy nem, álmodban találkozhatsz velük.
Én a színészeket rajongással vegyes tisztelettel csodálom, mert az amit adnak, hogy kiszakítanak a hétköznapokból, eljátszák akár a mi drámáinkat, örömeinket, sírnak, zokognak, nevetnek, szeretnek, gyűlölnek, vagyis úgy élnek, ahogy mi is szeretnénk, aztán meg kilépnek ebből és saját személyiségként is megállják a helyüket, hát az valami fantasztikus. És itt gyorsan abbahagyom, mert a színházról tényleg a végtelenségig tudnék beszélni.
Amúgy a vitára kitérve, megfigyeltem, hogy mindig azok verik a nagy port, emg a nyálukat, akik irigyek mások tehetségére, kórósan túlfejlett egóval rendelkeznek, és szilárdan hiszek, hogy körülöttük forog a világ. A vitának persze van értékes, jó oldala is, ha művelt emberek elmeharát figyelhetjük, mert azokból tanulni is lehet, ellentétben az ilyen tömegpankrációval.
Nem érdemes beleugrani, mert legyürnek a rutinjukkal.
A meleg nem meleg kérdéskör, tisztán morális probléma, amit azért találtak ki az emberek, hogy még véletlenül se értsék meg felebarátaikat (by Merle). A szerelem egy szép nemes dolgo, akár férfi-fárfi, akár nő-nő, akár nő-férfi között bontakozik ki. Jó, megütközés egy természetes dolog, de utána azt mondtam: legyenek boldogok.

Reyklani írta...

Viszont azt sem szeretem ha kampányszerűen űzik a dolgot, meg felvonulnak, mert olyan provokációak hat, vagy lehet, hogy csak a nyárspolgár szólal meg ilyenkor belőlem. Nem tudom, ezt még nem sikerült tisztáznom magammal. A gyerek meg majd úgyis kitapasztalja, hogy miként akarja megélni az életét, persze bölcs, de nem tolakodó iránymutatás mellett. A szabályok nem mindig azért vannak, hogy legyűrjük őket, hanem azok segítségével emberek maradjunk.
Zárójelben jegyzem meg, ha már így sikeresen megint elkanyarodtam a fősodorból, hogy dolgozok egy olyan novellán, ahol egy szerelmespár küzd meg a diszkriminációval, utálatal, gáncsoskodással, a társadalom megvetésével. Csakhogy ebben a világban a homosexualítás az elfogadott, ők meg heterók. A problémám lényege meg ott van, hogy én pont a kirekesztés ellen akarom felhózni, de a társadalmat figyelembe véve, alaposan félre fogják érteni.
És szerintem ez a tömegpankráció, vagy szájkarate, egyik fő mozgatórugója, hogy a nézők nem elégednek meg azzal, hogy másképpen értelmezzék a történést, kedvük szerint alakítják, hanem az is, hogy nem bírják elfogadni, hogy nem minden úgy van ahogy ők akarják. A csatornáknak ezeféle dolgot kell szem elött tartani, szóval a szájtépdesők nyeljék le a békát. Már ha képesek olyan dolgora, mint az elfogadás, belenyugvás.
Na jó, most már magam se értem, hogy hol tartottam és pláne miért, ráadásul van egy olyan érzésem, hogy ismétlem magam.
Jah meg még annyit, hogy rajongani nem szégyen, már ha megmaradsz békés körökön belül és nem loholsz nyomorú színész sarkában, hogy vegyél feleségül! Vegyél feleségül!
Jól emlékszem, hogy anyai öreganyám, a továbbiakban Győri, amikor még először jártunk bérlettel színházban, és a Bartók Bélában néztünk meg egy előadást,autogrammot akartam kérni a kávézó körül téblábóló színésztől. Mert ennek az épületnek megvan az a szívderítő tulajdonsága, hogy a parkoló autókhoz és az utcához, csak egy ajtón át lehet kijutni, és így a türelmes szemlélő elkaphatja csodálata tárgyát. Na Gyri a felvetésemre azt mondta, hogy az gyerekes, nem divatos, és különben is nem illik. Ránéztem, majd fogtam magam és odaléptem a férfihoz. EKKORA szemekkel és vigyorral és a lehető legudvariasabb hangomon megérdeklődtem, hogy adna-e egy autogrammot? Az illető, aki különben Posonyi Takács László névre hallgatott, azóta is rendületlenül rajongok érte, elmosolyodott, majd annyit mondott, hogy Persze, kinek a nevére? és a kellő információk utn aláfirkantott a prospektust. Én meg boldogságomban elfeljtettem légcserélni és még a lábam is remegett a megtiszteltetésbe.
Azóta is hivatalos autogrAmm vadászak minősülök, mert nem szalasztok el egy alkalmat sem, toll, papír, de legalábbis könyv mindig van nálam. Amúgy az autogramm-kérés egyfajta elismerés a színész felé, hiszen ezzel is jelzed, hogy nagyra tartod a munkáját. Egyáltalán nem megvetendő dolog.
És hogy megmutassam, mennyire nem korhatáros a dolog, elmondom anyám esetét. Szülőm negyvenes éveit tapodja, és velem együtt, minden karácsonykor elolvassa a Karácsonyi készülődés című regényt, amit mindenkinek csak ajánlani tudok. Szóval anyám egyszer fogta magát és magyarul e-mailt ír az angol szerzőnek. Aki ebből semmit sem értett, de tollforgató révén, levette, hogy itten dícsérték őt és angolul válaszolt. Azt meg én értettem meg valamennyi angol tudásommal, mert erre is figyelt.
Hát ennyit a rajongásról, aláírásról és rólam is, aki a blogja helyett itt foglalja a helyet.

Green Sphinx írta...

(jesszus, miről maradtam le. már megint)
Én azon a véleményen vagyunk, hogy mivel mindannyian különbözünk, a fandom is különböző rétegekre bontható. Akik lekurvázzák kedvenc színészük partnerét, akik csalásnak tartják, hogy az a színész eltávozott egy hihetetlenül drága eseményről, ahová csak miatta vettek jegyet, akik "lefeküdnél velem?" táblával mennek az autogrammosztásra: ők szerintem mind ugyanahhoz a réteghez tartoznak. Ők lehetnek slasherek is, és belőlük lesznek ezek a hisztis-lázadó fangirlök. Csak hallomásból ismerem a "Cumberbabes" csoportot facebookon, de úgy tudom, hogy jópáran közülük ott garázdálkodnak. A másik réteg a sima slasherek, akiket szerintem nem kell bemutatnom. Ők is őrültek néha (mindig), de ők amellett, hogy tulajdonképpen szerelmesek a kedvenc színészekbe, tisztelik is őket + örülnek, ha megházasodnak és továbbadják a génjeiket. A harmadik réteg az átlagos rajongói réteg, amelyik nem őrült és nem slasher (és unalmas, egy kis őrültség nélkül nehéz rajongónak lenni).

"vannak élő emberek is, akiknek egyszerűen szerelmes vagyok a szerelmébe" igen IGEN! Én erre nem is merek példát mondani, de tényleg néha azon kapom magam, hogy egy híres (házas)pár képeit nézegetem, és egyszerűen szerelmes vagyok abba, mennyire szeretik egymást. Fenét érdekli, hogy heterók vagy nem, egyszerűen meghat, ahogy ragaszkodnak egymáshoz (vagy ahogy bosszantják egymást, istenem, milyen cukik már a "hiába szeretlek, most legszívesebben megfojtanálak egy kanál vízben" arcok).
Tényleg jó lenne egy visszaigazolást kapni a sorozattól, és látni John és Sherlockot együtt, de ehhez tényleg túl kicsi az epizódszám, és a célközönség, és minden, amit előttem felsoroltál/felsoroltak. Mindenesetre én Amandának szívből örültem, a vele érkező spoiler mennyiségnek viszont kevésbé. Nagyon félek, hogy mit fognak művelni szegény Johnnal.
Azzal pedig én is egyetértek, hogy a Sherlock Holmes filmekben zseniálisan oldották meg. Ötször néztem újra a Game of Shadows-t, részben azért az állati nyögésért/csatakiáltásért/miafenevoltaz, amit RDJ művelt abban pillanatban, amikor Jude letépte róla a ruhát. Jó, igazából az egész vonatos jelenetért. Meg az egész filmért, na.

Susie Lupin írta...

Az új rész nekem totál kavar volt onnantól, hogy megfogták egymás kezét. x'D De amúgy tényleg elég lányos, nem annyira szeretem Blaine-t. Amiatt meg, hogy megcsalta Kurtöt, haragszom rá, szóval most nem tudom eldönteni, hogy szurkoljak-e nekik a másik sráccal vagy ne.

Zsanett Szekeres írta...

Köszönöm a támogatàst. A regényed nagyon érdekesen hangzik, és szerintem biztosan megtalál majd olyan célközőnséget is, aki eddig elítélt másokat. Mert bizony sokan vannak, a fizika tanárom épp pár napja mondta, hogy szerinte az azonos nemhez való vonzódàs genetikai hiba. Slash kedvelő barátnőmmel meg csak néztünk rá dühösen óra végéig. Ez is szerelem. Kész. Bocs hogy csak ennyit válaszolok, de nem igazán tudok hozzászólni a többi részhzgez, mert mindent leírtál róla. Nekem 1 autogrammom van amit 10 évesen szereztem, de azóta nem futottam össze egy kedvencemmel sem. A helyesírási hibák a telefonomra róhatók :)

Wounded írta...

Én sem hallottam a botrányról, de azért meglepett, hogy így kiakadtak a fanok. Gondolom, e mögött elsősorban az elvakult hardcore shipperek állnak. Őket sosem kedveltem, mivel inkább szégyent hoznak a fandomra. Mindig elszalad velük a ló és, ha az ember a kisujját nyújtja nekik, akkor a karját akarják. Nem, hogy örülnének annak, hogy egyáltalán van miért rajongani. -.-
Bírom a Johnlock-ot, de arra egy percig sem vártam, hogy ezt a sorozatba is belevegyék. Modern idők ide, vagy oda, szerintem rengetegen felháborodnának, ha Sherlockból és Johnból lakótársak helyett élettársakat kreálnának a készítők. Inkább maradjanak meg jó barátoknak, akik között kimondatlanul, de működik a kémia, minthogy megkockáztassák a sorozat bukását. Ahogy, a közmondás is tartja 'Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok'.

Reisuto írta...

Én nem igazán tudok mit kezdeni a rajongók botrányrétegével: egyrészt ellene vagyok a slut-shamingnek, másrészt (mivel szeretem a színészt, a karaktert, a fandomot) csak úgy érzem, hogy fel kell lépnem az ellen, ha ők elragadtatják magukat, és valahol meg kell húzni egy határvonalat, mert ha mindenki azt csinálná, amit csak akar, kő-kövön nem maradna. Nehéz dolog ez. Most éppen periférián tengődök, és megpróbálok kimaradni az ilyesmikből, amennyire csak lehet: sajnos ez azt jelenti, hogy a Sherlock fandomból ki kell zuhannom egy időre; ami forgatás körül zajlik, az nekem egyszerűen túl sok. Remélem, ha kijönnek az epizódok, lehiggadnak...

Reisuto írta...

"Ha az ember a kisujját nyújtja nekik, akkor a karját akarják" - azt hiszem, itt tökéletesen megfogalmaztad a problémát. Nem elég a subtext, a főbólintás, a viccek, az off-screen támogató szeretet, valahogy mindent akarunk, most, azonnal és élesben. Esküszöm, ha történne egy John/Sherlock csókjelenet, tömegek panaszkodnának, hogy a hálószobában miért nem látjuk őket, és kapná a BBC az arcában a "gyáva" meg "homofób" kiáltásokat, teljesen alaptalanul.

reissa írta...

jaj, én itt csak lesütött szemmel tudok bólogatni, mert imádom ezt a cikket! (igazából a ténybe vagyok szerelmes, hogy van frissítés), dede most tényleg. Imádom.

Reisuto írta...

Jaj, köszönöm, tündér vagy ;u; És úgy sajnálom hogy nincs friss D: Az a baj, hogy valahányszor eljutok az éjjelnek arra a fokára, amikor már lelkiismeretfurdalás nélkül, őszintén és igazán ráérek - addigra az agyam megtévesztően hasonlít Spongyabob Kockanadrágra, és nem merek semmi irodalmiba belevágni, pedig tele a műhely és közeleg a vizsgaidőszak :(

Doctor (Tacchan) írta...

Mindenek előtt hatalmas köszönet és elismerés neked, hogy vetted az erőt, és megírtad ezt. Már a bevezetőnél mondtam, hogy váó, és aztán minden betűjét érdeklődve olvastam végig. A véleményeimet pedig hosszúsági sorrendben fogom mondani, tehát a legrövidebbel fogom kezdeni. A Throbb párosról nem mondok semmit, mert őket nem ismerem. Majd bepótolom.
A Supernaturalt nemrégen kezdtem el nézni. A Sam x Dean párost egyáltalán nem preferálom, mert hát ők testvérek. Viszont Destiel! Tulajdonképpen ők voltak az elsők, akiket tényleg úgy igazából a slash miatt kezdtem el shippelni. Különösebb indíttatás nélkül. Annyira mély érzelmi szál nem is köt hozzájuk (szerintem ez változni fog ehehe) – de szeretem őket.
Mielőtt pedig elkezdeném a Johnlock nagymonológot: elmondom, hogy az első shipem tulajdonképpen Sirius és Lupin volt, még 11 évesen a HP-időszakból. Bár akkoriban még nem nagyon foglalkoztam vele, és próbáltam elhessegetni a gondolatot, de néhány fic a Merengőn igazán meghatott. (Egyébként azóta sincs más kedvenc párosom a HP-ből… vagyis Piton és Lilly, de az nem slash, szóval nem vág témába.)
Tehát Johnlock. Megpróbálok inkább úgy nyilatkozni, hogy külön veszem a könyvet, a különböző sorozatokat és a filmeket, de néha így is összevisszaság lesz.
Kezdeném a könyvekkel. Én abban nem tartom őket _kifejezetten_ melegnek, de tartom azért Conan Doyle-t annyira vagány írónak, hogy megfordult a fejében egypár dolog… számtalan érdekes jelenet, utalás van. Ezeket te is ügyesen észrevetted, van is egy ilyen bejegyzésed, amiben összegyűjtötted az „arcpirító” részleteket. (Egyébként ahányszor Holmes elkezdi mondani, hogy „kedvesem” meg „drága Watsonom” mindig elkezdek vinnyogni és szivárványt nyáladzani.) Annyira nagyon látszik, hogy nem ez a lényeg benne, és mégis… olyan lehetetlenek néha.
A… *mai napig nem tudom mi annak a tv szolgáltatónak vagy minek a neve* féle sorozatban nagyon közel állnak ehhez, de ott azért annyira nincs sok utalgatás. De ezt azért meg lehet érteni. (Egyébként nagyon szeretem őket, és szerintem Jeremy Brett a legjobb Sherlock. De ha nem, a legelegánsabb biztos. Meg a leg_turulmadár_tekintetűbb. Meg tök jó a hangja, ahogy beszél. Szóval a hanglejtése. Meg ahogy előadja magát. Hűha.)

(túl hosszú, mindjárt folytatom)

Doctor (Tacchan) írta...

(na. még szerencse, hogy este Wordön begépeltem az egészet)


A Guy Ritchie féle filmek pedig egyszerűen fergetegesek! Tökre elfogult vagyok vele, mert Jude Law a kedvenc színészem. Mert ő csodálatos. És gyönyörű. És a legjobb színész. És minden filmjét imádom… jó, oké, ezt most hagyom. Szóval hiába, HIÁBA abban kerülnek –hogy is mondjam- a legközelebb egymáshoz, én pont abban nem shippelem őket annyira. Pedig olyan veszett aranyosak. És amúgy is baromi jó film.
A BBC sorozat (na, az vette el az életem), egészen asdfghjkl. Ahogy te is írod, egy csomóan azt hiszik sorozatból, hogy Sherlock és John járnak. Például Angelo. Meg az a csávó a Vak Bankárban. Meg az a tekintet, ahogy egymásra néznek, hát az. Az nagyon. Hű. Meg egy csomó olyan jelenet van, ami annyira nagyon olyan. (most kezdtem el érthetetlen lenni) Szóval totálisan és abszolút shippelem őket, OTP-m mindörökké, és imádom a ficeket is róluk (NANÁHOGY IMÁDOM ♥), de… mégis. A lelkem mélyén tényleg, TÉNYLEG annak örülnék, ha csak barátok lennének. Ezt most nem tudom, hogy magyarázzam el… de ha tényleg összejönnének, attól (SZERINTEM) elveszne az, amitől az egész kapcsolat különleges. Az, hogy hogy tud két (azonos nemű) ember között ilyen igazán mély és igazán különleges barátság kialakulni. Annyira varázslatosak, hogy az leírhatatlan. Ez… ez jóval több, mint a barátság. Talán szerelem, de mégse. Valami teljesen más. A másik ok pedig az, hogy ha összejönnének, akkor már nem lenne mi után vágyakozni… >.< A slash igényeket bőven kielégítik a ficek olvasgatása és a fanartok nézegetése. Amiket egyébként imádok. Mindezek ellenére IGENIS akarok könnyes-ölelős jelenetet a harmadik évad indítására. Nekem… nekem tényleg nem kell, hogy összejöjjenek. De könnyek kellenek. Az nagyon fontos. És ölelés is legyen már! Az annyira aranyos lenne. Egy ölelés még nem a világvége, szerintem nem is keltene felháborodást. (aki szereti a slasht, az így is belelát mindent a történetbe, aki meg nem, annak mindegy) szóval legyen ölelés. Meg könnyek. De többet a sorozatban látni tényleg nem lenne értelmes. Mert mondom, szerintem ez a „Sherlock bociszemekkel elrebegi, hogy John az egyetlen barátja” meg „John zokogva könyörög Sherlock sírjánál, hogy ne legyen halott” tényleg ezerszer jobb, mint _konkrét. dolgok._ És ezt most csak a sorozat miatt mondom…. Nem tudok érthetően fogalmazni.
Direkt a végére hagytam valamit: a Sherlock és Watson (eredeti címe Elementary, tökéletes a fordítás, ugye? *gúnyos* XD) című sorozatot. Három epizódot a próba kedvéért megnéztem belőle, és továbbra is fel vagyok háborodva rajta. Tudom, hogy a nagy újítás miatt alakítja Watsont egy nő. De akkor már lettek volna mind a ketten azok! Így túl egyértelmű az egész (hehe), és annyira nyilvánvaló, hogy össze fognak jönni… meg ez így teljesen elveszi a történet varázsát. (Egyébként a sorozat, ha mondjuk más lenne a nevük a szereplőknek, és nem az egész egy nagy BBC Sherlock sikerén való felkapaszkodás lenne, akkor még egész tűrhető kis krimi is lehetne. De így nagyon gázos.)

Ez lenne az én véleményem. Remélem, azért nem egy hatalmas baromság lett az egész, és remélem nem nézel most totálisan hülyének.

The Panda írta...

Nagyon jó volt a cikk.
Mi a barátnőmmel pont pénteken beszéltünk erről a Sherlockon belül.
Szóval Johnlock...hmm...én őszintén nem tudtam (péntekig),hogy ekkora vita alakult ki a páros körül.
Mert nekem az teljesen elfogadható volt,hogy húú,Maryvel ellenségeskedni kell,mert közéjük áll. Megsúgom,én se szívlelem.
Amikor megtudtam,hogy Amanda tölti be a szerepet,kicsit mérges,kicsit csalódott voltam.
Aztán a következő pofon pénteken érkezett,mikoris tudomásomra jutott,hogy Amanda fenyegető levelet kapott az újonc Johnlock shipper csitriktől.
Mert lehet,hogy nem szeretjük őt annyira,mint Bent,vagy Martint.
De könyörgöm,ez csak egy szerep. És ha eddig se történt semmi kedvenc párosunkkal,ezután se fog. A BBC se hülye.
De nekünk ugyanaz a dolgunk,mint eddig. Ugyanakkora maradt a fantáziánk,amire eddig is hagyatkoznunk kellet. Mi vagyunk azok,akik megírhatják ezeket a forgatókönyveket. Mi tudjuk kielégíteni az éhező Johnlock shippereket,nem a BBC. Persze,lehet,hogy a negyedik évadban..bárki reménykedhet,de nem kéne ilyen álmokban élni. Fel kéne ébredni és rájönni,hogy ez így lesz jó. Mondhatjuk,hogy Gattis meleg és ő befolyásolja,de az csak saját magunk becsapása lenne.
Lássuk be,a csatorna nem akar veszteni a népszerűségéből. Márpedig a világon még mindig több a homofób,mint az őket védő ember. Mi,akik támogatjuk őket,annyival többek vagyunk.
Visszatérve Amandára. Családja van,gyerekei,férje,barátai. Ráadásul Martin az egyik főszereplő és ha a feleségével történik valami a túlbuzgó újoncok miatt,mikor bocsájtja meg magának? SOHA.
Ebbe olyan egyszerű beleőrülni,mint az 1+1 eredménye.
Ennyi lenne. És amit többek között Tacchan írt: ez az új szenny,amit a tévékettőn adnak Sherlock és Watson jajj,legyetek már együtt címszó alatt. Hát,NO COMMENT.
*Remélem,Rei,bírod követni a kommentáradatot. Komoly lavinát indítottál a kis esszéddel. Hasznos volt,köszönöm és gratula a sikeréhez.

hunpolaris írta...

Nagyon örülök, hogy megírtad ezt az esszét, ugyanis egyrészt tökéletesen összeszedett, másrészt pont hasonlókon gondolkodtam (bár főleg az SPN kapcsán) az elmúlt hetekben, hónapokban. Jó tudni amúgy, hogy te sem tartozol az őrült fanok közé.:) Részemről egyetértek a fent leírtakkal – annyival kiegészítve, hogy szerintem, ami neked a Throbb, a leírásból ítélve az nekem a Merthur.:D Másrészt nem tudom, a képeket te szerkeszted-e, de az első SPN bekezdés mellé beszúrt valami csodás.:3 Az összes többi is tetszett egyébként. Bár elsősorban a tartalma miatt volt kellemes meglepetés ez az írásod, azért elámultam, hogy még a külsőségekkel is elégedett lehet az ember lánya.
Amúgy azok közé tartozom, akiket nagyon el tud keseríteni a sok ship war, és ami még inkább, az az, amikor már a színészeket/készítőket is támadják a rajongók (ne adj isten, párjukat). Most pont a Destiel kapcsán szomorodtam el, és még azt is megfontoltam, hogy egy időre „kiváljak” a fandomból – fanfic ajánlgatós incidens, ha mond valamit, az utolsó csepp volt a pohárban. Oké, a sorozattal nyilván nem tudnék leállni, hiszen _éveim_ mentek el ezzel a történettel, shippel. Mégis, az aktív fanolástól picit elborzasztott a legutóbbi conos eset. Elismerem, furcsa, de részemről kifejezetten nem venném örömmel, ha a Destiel kanonná válna. Tudom, ezért valószínűleg a legtöbb fangirl kiátkozna.xD Viszont engem már az is zavar, mikor az amúgy rettentően türelmes, és szimpatikusan reagáló készítőket ezzel zaklatják folyamatosan. Az én arcom ég, mert hiába Misha nem szűnő, támogató reakciói, azért Jensen például nekem sokkal kevésbé tűnik boldognak attól, hogy állandóan feljön ez a téma. Őszintén szólva, a helyükben bárki kellemetlenül érezhetné magát, mégis elfogadóak és kedvesek maradnak a rajongókkal… Akkor igazán nem kellen rájuk erőltetni valamit, amit nem feltétlenül akarnak. Szerintem. Plusz, ahogy te is írtad, én is spec. tökéletes boldog vagyok a magam kis shipjével, fanon vagy kánon, mindegy, a miénk. Részben azt is szeretem a Destielben, hogy annyira keserédes, fájdalmas, és valóban szükséges hozzá olvasni a sorok között. A kánonná válása nagy lépés lenne, és sok mindent megváltoztatna, az biztos… részemről nem feltétlen vágyom erre. Ha megtörténne, a rajongók fenyegetőzései és folyamatos, erőszakos reménykedése miatt önkéntelenül is rosszul érezném magam. Mindig felmerülne, hogy vajon akkor most a készítők alakítják a sorozatot, vagy mi, illetve meddig mehet el egy fandom.
Oh, és itt félbeszakítom magam, mert sajnos megint abba a hibába esek, hogy órákig tudnék beszélni a supnatról.xD
Johnlock. Szeretem ezt a párost, habár koránt sem akkora addikcióm, mint a másik. Ugyanakkor valahogy nyilvánvalónak veszem, annak ellenére, hogy ennek sem kívánnám feltétlenül a kánonná válást, a részben általad is említett okok miatt. Másrészt: HIHETETLEN, hogy a fandom képes szardobálásra még Iant illetően is. Ez volt nálam a kiakadás 1, a másik meg, hogy Amandát hagyják békén. Az a nő egy bűbáj, el a kezekkel tőle is. Ez olyan, mint amikor a Danneel utáló klub aktívkodott twitteren... –megborzong - Az ilyenek arcának tíz körömmel esnék, kíméletlenül.
Hajajj. Így a végére érve már nem is tudom, miket hordtam össze fentebb. Mindenesetre hálás köszönet illet ezért az esszédért is, és kíváncsian várom, lesz-e még hasonló.:3

Reisuto írta...

Fenét nézlek hülyének <3 Köszönöm a kommentet! Lássuk csak...

Doyle a világ legszerencsétlenebb írója - esküszöm, a fickó el van átkozva. Gyűlölte Holmest: és az ő neve tette halhatatlanná. Ráadásul akarata ellenére teremtett egy olyan figurát, akit még a nagy tekintélyű akadémikusok is szeretnek homoszexuálisnak értelmezni. Teljesen biztos, hogy véletlen volt: Doyle Wilde kortársa volt, és amikor értesült róla, hogy az Alfred Douglasszel folytatott viszonya kiderült, és kényszermunkára ítélték 'szodomita hajlamai miatt', hangot adott a meggyőződésének, hogy a homoszexuális olyan "betegség", ami gyógyítható, és őszintén reméli, hogy Wilde majd felépül. (Nem hibáztatom Doyle-t: korszellem). Ezzel a felfogással viszont biztos, hogy Holmes az akarata ellenére lett - szinte bizonyosan - meleg. Ez pedig megtörténik, a legjobb írókkal is, sőt, általában velük: a szereplők életre kelnek, önálló akaratuk lesz, és hiába könyörögnek nekik, hogy ezt vagy azt tegyék, fellázadnak, titkolódznak az író előtt, kicselezik, becsapják. Doyle egy olyan erős, élő, létező karaktert teremtett Holmesszal, akiről teljesen elképzelhetőnek tartom, hogy titkai voltak a mestere előtt. Ezért volt érdekes a Best Of-ok összeállítása :D Az igazsághoz viszont hozzátartozik, hogy az irodalomban nagyon népszerű volt még az ún. "szentimentális férfibarátság", ahol kedvesemnek hívták egymást, szenvedélyes kirohanásokat intéztek a másik felé, ölelkeztek, egymásba karolva jártak és szájra adott csókkal köszöntek. Holmes és Watson barátsága szerintem ennek a toposznak a modernizálása volt, és bizony teret ad mélyebb elemzésre is.

A Granada Sherlock Holmes sorozata mellett nekem a másik klasszikus kedvencem az orosz feldolgozás, ami a legkarakterhűbb és legédesebb Watsont adta nekünk *u* No persze minden elismerésem Jude Law úré (a fickó egy kifogástalan, tökéletes és lenyűgöző színész - nekem is az egyik kedvencem, nagyon sok filmet néztem meg csak azért, mert ő játszik benne, a Tehetséges Mr Ripley-t kifejezetten ajánlom, ha azt még nem láttad volna, brillírozik benne, és hoppá, ő játsza Alfredet az Oscar Wilde életéről készült BBC filmben! :D) - no a lényeg, hogy Jude azért alaposan felturbózta kedvenc katonaorvosunkat, és bár az eredeti könyvekben nem olyan esetlen, mint a Granada apókái, azért nem is olyan badass, mint Judsie :D

Az Elementaryt nem láttam - körülbelül ugyanazok miatt nem ülök le megnézni, amit felsoroltál Nem tetszik a koncepció, nem tetszik a rókabőr-szag, és felesleges reklámfogásnak tartom, hogy rácímkézték Sherlock nevét. Látatlanban viszont nem is ítélkeznék róla.

Reisuto írta...

A BBC biztosan nem a homofób tömegektől való félelmében nem kanonizálja Johnlockékat: a csatorna mindig is nagyon támogató volt az LGBT jogokkal szemben, sőt, az egész ország (a királynővel az élen!) az: még az anglikán egyház is engedélyezi a melegek házasságát. Persze ott is élnek forrófejű heteronormatívek, de az ország politikája - és így a közszolgálati televízió, a BBC is - támogatja az egyenjogúságot. És pontosan ezért az, hogy Mark Gatiss meleg, nem politikai állásfoglalás, és nem is befolyásolja a munkáját. Moffat sem homofób (a legjobb barátja meleg), és Thompson úrnak köszönhetjük a legszebb jeleneteinket, de ettől még nem válnak "shipperré". John és Sherlock kapcsolata - ahogy azt a cikkben próbáltam kifejteni - nem azért lehetetlen, mert mindketten férfiak: a sorozat témája és kerete nem engedi meg kettejük kapcsolatát. És ezért - személy szerint - nagyon örülök, hogy belevonják Maryt, mert az egyik kedvenc karakterem az egész világirodalomban, és mert tökéletesek Watsonnal - biztos vagyok benne, hogy John és Mary kémiája is elsöprő lesz a castingnek hála. Hogy Mary John és Sherlock "közé" áll? Én ezt nem így fogalmaznám. Watson fülig szerelmes Marybe - a leánykérős jelenetet megkönnyeztem a Négyek Jelében, olyan gyönyörű. És ami a fontos: Mary is szereti őt. Mary annyira szereti őt, hogy mindig hagyja elrohanni Holmes-al, még a mézeshetükön is, és Holmes (bármennyire is duzzog Watson elköltözése miatt) őszintén kedveli Maryt, mert intelligens és bátor, és többször felsóhajt, hogy bárcsak minden kliense ilyen lenne. Én annak örülnék, ha a BBC ezt tiszteletben tartaná, és nem riválisként ábrázolná őket, hanem Sherlock - legjobb szándéka ellenére is - hasravágódna Marytől, mint eredetileg, hiszen ilyen okos és talpraesett nőt Irene óta nem látott.

Reisuto írta...

Miket beszélsz, a Merthur kánon :D Oké, én pár évad után kiszálltam a sorozatból, de az utolsó jelenetük - és a DVD kommentárból amit hallottam - nekem elég ahhoz, hogy az asztalra verjek "MÁTÓL HIVATALOS" ordítással.

A conos parát teljesen megértem. Bevallom, engem is kihozott a sodromból, amikor hihetetlenül lelkesen és boldogan leültem a Youtube elé és maratonoztam egyet a panelekkel, és akkor jöttek azok a kérdések - nem csak a kínos shiperesek, hanem a színészek magánéletét/szexuális életét feszegető, tiszteletlen, pofátlan invázió, amit Misha még csak-csak elsimít egy-két poénnal, de tényleg én szégyellem magam a fandom helyett, a végén már sírni tudtam volna és ahogy neked, nekem is nagyon elegem lett. A jó hír: csináltam egy kis kutatást. Feltúrtam az internet legmélyebb bugyrait, és megpróbáltam kideríteni, mit szól ehhez a fandom? Mint kiderült, azok, akik ott ültek a conokon, ugyanolyan szörnyen érezték magukat, mint én a gép előtt; a legnagyobb Destiel-portálok szerkesztői rendszeresen kérik a Conra látogatókat, hogy ne zaklassák a színészeket ilyen kérdésekkel, ha NAGYON tudni akarják, küldjenek egy tweetet, és vagy kapnak választ, vagy nem. Igazából az az összeesküvés-elmélet alakult ki, hogy akik ezeket a kérdéseket felteszik, nem Destiel rajongók, hanem csak a shipereket akarják beégetni... ami szintén elég szomorú, és szerintem nem feltétlenül igaz. Amikor nagyon rajongunk valamiért, könnyű átesni a ló túlsó oldalára, ráadásul ezek a lányok megszokták, hogy az interneten ők állhatnak a figyelem központjában, hogy elüvölthetik a véleményüket bármikor, és nekik, az ő morális rendszerükben teljesen oké, hogy így nekirontsanak egy színésznek. Szerintem J2M pontosan látja ezt, és nem von le ebből általánosító következtetéseket. Az SPN fandom még mindig a legjobban működő fandom, aminek valaha is a része voltam: valóban SPN family, család, és igen, mindig lesznek hülye unokatestvéreink és áskálódó nagynénéink és félhülye nagymamáink, de amíg összetartunk, nem lehet baj. Miután pár hater szemét üzeneteket küldött Mishának, kitört a kicseszett Mishapolaipszis, ami még a médiában is feltűnést keltett, és megmutatta, hogy a rajongók igen is össze tudnak fogni kedvencük védelmére: Daneelra is csak úgy záporoztak az őrangyalok. Szóval én őszintén bízom ebben a fandomban. Ha a Destiel kánon lesz, biztos kitör a hisztéria: de szerintem a sorozat ezt még előnyére is fordíthatja, reklám szempontból mindenképpen. Példamutatóan tudják kezelni a legvéresszájúbb rajongókat is.

Reisuto írta...

jaés: a képeket sajnos most nem én készítettem, de az eredeti alkotóik eltűntek az internet örök, vad rengetegében. Elvileg van egy program, amivel le lehet nyomozni őket, majd szerencsét próbálok, csak siettem :/

Hannibal írta...

Óh, hogy én hogy szégyellem magam, hogy eddig nem írtam kritikát. Úgy terveztem, hogy majd egy (újabb csodafantasztikus)írásodnál hagyok nyomot, de nem hagyhatom ki, hogy hozzászóljak.
A Throbbhoz sajnos semmi közöm sem most, sem a közeljövőben, sajnos még a Supernaturallel is nagyon le vagyok maradva, csak a 6. évadnál tartok.
Ami a Johnlockot érinti: ez az első olyan fandom, amibe komolyan beleástam magamat és elrejtőztem a kicsike szívébe, mélyen és örökre. (az első slash nekem is HP volt, óh, drága 12. éves kicsi, tudatlan én) Még írtam is pár fanfictiont, amit sosem publikáltam (talán jobb is így). Először leültem a laptop elé, végig néztem az első részt és lefolytam az ágyamról. Egy hétvége alatt végeztem a 2 évaddal és aztán pedig minden lehetséges kis információ morzsácskáért kiirtottam a fél internetet. És rád találtam!!! Végig olvastam az összes *összes* írásodat és elkezdtelek isteníteni (az oltár még nincs kész). Főleg a nézőpontodat ezzel kapcsolatban. Mert bár teljesen bele vagyok esve ebbe a shipbe, nem örülnék neki, ha kánon lenne (ebben az esszében jöttem rá mellesleg, mi is a kánon). Ennek pedig a fő oka: egyszerűen nem tudom elképzelni a BBC Sherlockját, mint egy szerelmes férfiembert. Hát még hogy egy másik férfiemberbe??? WRONG! Persze néhány bromance jelenet biztos megdobogtatná a kicsi szívemet a várva várt 3. évadban de a-a, ez így pont jó. Ami Mary-t illeti - nem igazán ismerem a karaktert, a Guy Ritchie-féle adaptációt nem láttam teljesen, csak részleteket, de igazából Mark báttya biztos valami jót fog kihozni belőle. *keresztbefont ujjak*
ÉÉÉÉSSS AKKOR DESTIEL!
Uram atyám, kánon szélén?! Nemár?! Sürgősen be kell hoznom a lemaradást. Láttam youtubon részleteket a 8. évadból és az I need you mondatnál egyenesen hanyatt vágódtam a szőnyegre és mint egy partra vetett vidra, ficánkoltam mint állat.:D Már Castiel első feltűnésénél ott volt a fejemben a kis gondolat *Ő hozott ki a pokolból, köszönd meg neki. Hozzá tartozol, talán még nem is tudod, de ez így van.* Aztán amikor volt Annával Deannek az..... khm... jelenete, akkor ahogy Anna rátette a kezét a tenyérnyomra, ott egyszerűen az játszódott le bennem: Kislány, ő a Castielé, és te nem fogod helyettesíteni. Egész végig olyan érzésem volt, hogy... hogy nemis tudom, egyszerűen az egy JEL!!! *fangirl mód off* De igazából a párosba előbb lettem szerelmes, minthogy rátaláltam volna. Még a merengőn olvastam véletlenül róla egy írást és elbűvölőnek találtam, aztán megtaláltam tőled a Kismet OFF! című miniregényt és és és....egyszerűeeen lehidaltam. Akkor eldöntöttem, hogy meg kell velük ismerkednek. És nem bántam meg. És azóta falom minden munkádat. És imádom a munkásságod. És mindent, ami a kezet munkája. Meg minden. Tudod. :$$$
Na szóval, azt hiszem én lennék az egyik legboldogabb fangirl a világon, ha ez a két marha végre összejönnének. És nem feltétlenül csókkal, mert Jensen érzéseit kímélni kell, de egy kézfogás és egy meleg, forró ölelés kielégítené a vágyaimat. Óh, te jó Isten, milyen összeszedetlen és rongy pulya vagyok! Pedig anyu is megmondta, hogy legyek rendezettebb.
Ami pedig az elvetemült shippelőket illeti, akik zaklatolóznak: MÁGYLÁRA VELÜK! Lehetne az emberben annyi tisztelet, hogy elfogadják (szeressék) azt, akit a kedvencük szeret. El nem hiszem, hogy lehet valaki ennyire egomán, hogy kisajátítsa a karaktert. Ez igazán csúnya szokás. És gonosz. Meg rossz. Fúj.
Na szóval így a végére összesítés:
- Johnlock, imádom, de így pont jó sztem is.
- Destiel: szurkolok fiúk *-*
- Te Reisuto: Isten áldjon meg gyermekem, téged, ki a földre küldöttetett, minden jósággal, intelligenciával és tehetséggel megáldva. Kívánom, hogy örökké maradjon meg ez a kiemelkedő humorod, írási készséged, tehetséged és minden, minden ami téged jellemez. *Méghogy nem létezik tökéletes ember.* ...Hja, mellesleg, leszel a feleségem? Komolyan elgondolkodom a csapatváltás lehetőségén, amennyiben igent mondasz.
Örök tiszteletem: Hannibal kisasszony. :$ <3

Wounded írta...

Ja, ha már beégetés, arról hallottál/hallottatok, hogy Martin Freemannak milyen fanartokat mutogattak egy műsorban? Nekem még nem volt ingerenciám megnézni a videót, de, ha valakit érdekel, akkor itt a linkje. http://www.youtube.com/watch?v=p1lSEOMYg5U Az említett rajzok elég nyílt slash tartalommal bírnak (szerencsére nem a legdurvábbak, de azért nem kell találgatni, hogy mit ábrázolnak). Nem tudom, kinek az ötlete volt őket bemutatni a tv-ben, de szerintem ez már gáz. -.- Engem sosem zavart, ha pornografikus rajzok készültek 1-1 shipről, mert a neten bőven elférnek, aki akarja, megnézi őket, aki meg nem, az nem, de, hogy egy beszélgetős műsorba berakjanak ilyeneket úgy, hogy ott az a színész, aki az egyik karaktert játssza... Mi ez, ha nem a fandom megalázása és a rajongók lejáratása? Ráadásul, szerencsétlen Martin Freemant is kellemetlen helyzetbe hozták ezzel. -.-

Reisuto írta...

Ó igen, láttam :D Hozzátartozik - vigasztalásul - hogy ez a Graham Norton Show, aminek a megtekintéséhez brit életérzés kívántatik: Graham szereti barátságosan kínos helyzetbe hozni a vendégeit, ez a show lényege, de amúgy egy elkúrt zseniális riporter. Lehet, hogy a fandommal szemben nem volt kedves húzás (szerintem ráadásul direkt rosszul rajzolt képeket választottak, mármint még az erotikusabb képek között is vannak ízlésesek, művésziek - ezek nem azok), de Martin baromi jól vette a kanyart, és így Graham megkapta, amit akart: egy pikáns, izgalmas interjút. Járt ám már nála RDJ és Jude Law is, ott történt meg az a híres jelenet, amikor kvázi egymásnak estek a kanapén és levetítettél Jude Law női ruhás fotóit :D Grahamnél mindent lehet; és lehet, hogy ez közép-európai szemmel ízléstelen vagy talán pont sértő, de a durvább angol humorba simán belefér.

Reisuto írta...

Csak nem Hannibal, mint Lecter uraság? Az AXN-nek most van belőle egy új sorozata amit nagyon szívesen megnéznék, ha nem lennék totál beszarva.
*nagylevegő* SZIA ITT A BLOGON! *ölelés* Nagyon örülök, hogy ideszöktél Merengőről, és köszönöm-köszönöm-köszönöm ヽ(;▽;)ノ A kezemért éppen zajlik egy párbaj, de ha hódolni akarsz a menyasszonyszöktetés ősi hagyományának, én benne vagyok :D
Back to business: hatodik évados SPN - erő és kitartás legyen veled, a legrosszabb évad az, de utána meg agyvérzésig jó lesz, szóval megéri, már csak azért is mert hüp-hüp-hüp, barbatrükk, a kívánságod telejsült, elárulhatom, hogy azóta volt ölelés! ;u; Oké, elsőnek Cas öleli meg a két Winchestert egyszerre egy "I love you guys" sóhajjal, majd meglátod, ami ott inkább vicces mint jelentőségteljes és nagyon testvéries, de aztán jön a cseszett season gr8, és Dean valósággal Cas nyakába borul és Istenem hogy sikítottam, persze az a tollas seggű szerencsétlenség annyira le van sokkolva hogy nem öleli vissza, de ha az évadzáróban nem fognak egymásba kapaszkodva zokogni akkor nem tudom mi lesz, mert a kémiájuktól már rendszeresen bereped a laptopom képernyője és elszakad pár húr a szívemben, szóval engem romokban hagyna, romokban, mert már attól nem kapok levegőt, ami most megy :D (Soha ne hagyd, hogy hosszan beszéljek a Destielről, mert akkor nem tudom befogni.)

Én nagyon ajánlom a Guy Ritchie féle Holmesokat, története, na az nincsen, de cserébe minden más - a színészi játék, a látványvilág, a dialógusok, a poénok, a zene - annyira tökéletes, hogy szerintem túlzás nélkül láttam vagy...hússzor? Néha csak úgy berakom és megy amíg én mosogatok vagy macskázok, és fémdobozos díszkiadásban vettem meg, hogy humoros mágneseket tudjak aggatni a fiúkra.

Wounded írta...

Oké, hogy ezt viccnek szánták, csak abba nem gondoltak bele, hogy vannak elvakult rajongók, akik alá ezzel adják a lovat. Mert, ők a helyett, hogy poénra vennék az egészet, inkább biztatásnak tekintik, hogy 'igen, már a média is foglalkozik a Johnlockkal, akkor tuti lesz belőle valami a sorozatban is'. Óvatosabban kellene az ilyen dolgokkal játszani, mert sosem lehet tudni, hogy 1-1 emberke mire képes. Itt rá a példa, hogy fenyegető üzeneteket küldözgetnek Gatisséknak. Nyilván, pár e-mail még nem jelent halálos ítéletet, de kiszámíthatatlan, hogy, aki küldte, mennyire gondolja komolyan, amit ír.

Reisuto írta...

No, ebben mondjuk igazad van - viszont az is igaz, hogy szerintem nem nekünk kéne rájuk tekintettel lenni, hanem nekik ránk. Ahogy te is megfogalmaztad, ez hál'Istennek azért egy kisebbség; és elég szomorú, hogy amikor Benedict egy interjúban kijelenti, hogy "I love Martin", akkor rögtön utána el kell hadarnia, hogy "in a totally platonic way" - szerintem jobban tenné, ha nem törődne vele, ki mit magyaráz majd bele. Ami persze iszonyú nehéz, pláne, ha egy csapással lesz valaki világhíres; de én azt vettem észre, hogy minél inkább tagadnak valamit, az elvakult rajongók annál inkább erősködnek. Szóval talán Graham stratégiája a legjobb - az ősi jó brit pofátlanság és irónia.

Wounded írta...

A fene se akar tekintettel lenni rájuk, de nem fogják fel, hogy, amit művelnek az már zavaró. :-/ És, Bennek tényleg nem kellene törődnie azzal, amiket róla, meg Martinról összehordanak, csakhogy nem mindenki tudja az ilyen dolgokat egy vállrándítással elintézni.

meso írta...

na szóval elolvastam mindent itten és arra jutottam, hogy köszönöm ezt a léleksimogatást nektek:) és a Destielhez ez jutott eszembe még: http://www.youtube.com/watch?v=nbqjBpNT1sc

Hannibal írta...

Igen, észrevettem hogy ezt az évadot annyira nem élvezem, mint az előzőt, de vigasztal a tudat, hogy már mindjárt a célban vagyok. És Castiel. És Crowley. Tudom, ronda egy dolog amit művel, de egyszerűen olyan nagyon élvezem minden pillanatát a képernyőn.:D Furfangosságoan gonosz.^^ Amúgy ismerős az érzés, osztálytársammal egyszerűen minden reggel végigrágjuk a Destiel témát és a többiek meg nem győzik befogni a fülüket, és nagy bociszemekkel nézni, mert már legalább ezerszer végighallgatták ugyanazt a történetet és mi csak nyáladzunk és nyáladzunk orrvérzésig. De most tényleg, egyszerűen olyan nagyon aranyosak tudnak már lenni, kb minden együtt töltött pillanatnál felsikítok, még ha csak két pillanatig is tart. Kétszer visítottam végig a házat annál a jelenetnél, amikor Castiel azt mondja hogy Deannel közelebb állnak egymáshoz. Nem volt túl nagy jelentősége MÉG!, de már akkor úgy éreztem: Atyaég, kezdődik!!!
Mellesleg igen, igen igen, Hannibal Lecter úr is a BADASS! Mellesleg az akusztikus gitáromat is így hívják.:D
A Guy Ritchie-féle verzióra pedig szakítok időt, MINDENKÉPPEN!, de jelenleg vizsgaidőszakom van. Fájdalmas, fájdalmas élet...

Reisuto írta...

A legjobb soundtracknek is oszthatnának Emmyt. Vagy már osztanak? Az SPN miért nincsen dugig vele? Nagyon köszönöm a linket, le is mentem :3

Reisuto írta...

Crowleyt m i n d e n k i imádja :D Csak szegény Cas nem. De ő nagyon nem.

Judit Szucs írta...

Nekem egy gondolat ütötte meg a szememet (mármint a tekintetben, hogy reagáljak is rá, hiszen maga a cikk nagyon jó és mindennel egyetértek,már ami Sherlockot illeti, hiszen a Trónok harca még tök ismeretlen terep nekem, az Odaáttal meg még csak ilyen elsőrandi állapotban vagyunk, finoman szólva elkezdtünk ismerkedni). Pontosan idézni most nem tudom, a lényege az volt, hogy mennyire felértékelődött a szexualitás a barátsággal vagy családi érzésekkel szemben, és hogy ez mennyire igaz. Nem csak élőszereplős sorozatokat nézek, de animéket is tisztesen fogyasztok és pont nemrégen sikerült belefutnom hasonlóba. Most kezdődött egy remeknek ígérkező sorozat, ami ugyan még elég elől jár, de azért nagyjából már látszik merre felé fogunk haladni, és már most pedzegetik, hogy azért ugye románc majd lesz, holott pont ez a sori bírná el teljesen a romantika hiányát, sőt hova tovább talán még rosszat is tenne neki. De több ilyen is előfordult, hogy ott is bele kellett erőltetni valami ilyesmit ahol egyébként pont semmi szükség nem lett volna rá. Mintha egy mű szerelmi szál nélkül értéktelenné silányodna. Persze lehet én vagyok fordítva bekötve, de belőlem egy szoros testvéri viszony, egy szeretetteljes szülő - gyermek kapcsolat, egy erős és megbonthatatlan barátság valahogy mindig sokkal több érzelmet volt képes kicsalni (na persze egy érdekes szerelmi szál sem hagy hidegen, szóval abszolút nem vagyok ellene sem, csak vannak olyan esetek, amikor nem érzem hiányát, vagy rosszabb erőltetettnek tűnik >.< )

Az meg hogy fenyegetik a színészeket, meg a sorozat készítőit no comment kategória, szégyellem magam helyettük is.

Reisuto írta...

Na, pont erről a gondolatmenetről tervezek ficet írni [félig már kész is van, csak közben meg tanulni is próbálok - változó sikerrel]. Tényleg nagyon különös jelenség: talán az Avengers volt évek óta az első hollywoody blockbuster, ahol nem volt az orrunk alá dörgölve a szerelmi szál; olyan anime meg most hirtelen nem ugrik be, amiben ne lett volna teljesen erre (vagy az ecchire) nyomva a hangsúly. Ami külön különös, mert a japán kultúra a mai napig meglepően normálisan kezeli a szerelmi viszonyt: a legtöbb diáklány 16 évesen még nem randizott senkivel (ellentétben a 14-éves-nem-szűz európai/amerikai trenddel), és a randi sem rakétarajttal az ágy felé indul, hanem szép hagyománya van annak, hogy kézenfogva sétálnak, aztán három hónap múlva talán már meg is ölelik egymást - de talán pont a lassú-víz-partot-mos keleti filozófia miatt van az, hogy az animékben és mangákban kvázi megerőszakolják egymást öt perc után feltűnően fiatal szereplők a metrón (egyértelműen túl sok shoujót olvastam annak idején... és a legtöbbtől durván rosszul lettem.) A másik érdekesség, hogyha szerelmi szál valamilyen csoda folytán még sincs, akkor azért nincs, mert a főhős egy kiégett magányos farkas, aki képtelen beilleszkedni a társadalomba - tehát a partnertelenségével hangsúlyozzák, hogy ő "furcsa" és "kívülálló", ami a legrosszabb üzenet, amit egy olvasóközönség felé közvetíteni lehet. *szomorú fejcsóválás*

Doctor (Tacchan) írta...

Eszembe jutott még két dolog. Habár már rég nem ez a téma, ahogy a megjegyzéseket olvasom, de: Szerintem igenis lehet tisztelni olyan embereket és rajongani értük, akikkel nem találkozhatunk. Azokból az okokból, amiket ti is mondtatok. Sőt, szerintem a _nemlétező_ karakterekben is vannak olyan dolgok, amik miatt igenis, és ezt most nem tudom, hogy magyarázzam meg de remélem értitek mire gondolok. Itt van például a jó Watson, hát ő a legkedvencebb irodalmi karakterem, ha gondolod majd összeírom 100. pontban, hogy miért. :3
Maryvel meg úgy vagyok, hogy először, amikor olvastam a Négyek jelét (abban szerepel először, ugye? *gyorsan szétpakol mindent, megtalálja a Sherlock Holmes összest, fellapozza* Igen, abban.), szóval, akkor még nem kedveltem annyira. De aztán nagyon szimpi lett, mert annyira kedves, és mindig elengedi Watsont is, hadd játssza a detektívesdit Holmesszal. (Azért az befigyel, hogy a detektívesdi szót aláhúzza pirossal, a Watsont szintén, de Holmesot nem Oké, befejeztem.) Nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz a szerepe a sorozatban! Amikor megtudtam, hogy Martin barátnője (felesége?) játssza, annak megörültem, mert így biztos nagyon édesek lesznek. Még inkább. Sherlock meg fogja őt kedvelni, de reményeim szerint lesz egy-két féltékenységi jelenete. Erről írtam most egy ficet, ha van kedved, majd elolvashatod. xD
Láttam a képeket a forgatásról, olyan édesek esküvői cuccokban! <3

Reisuto írta...

Teljesen egyetértek veled és őszintén szólva meg is lepett, amikor megtudtam, hogy vannak emberek, akik beszólnak, ha az ideálod egy színész/író/valakiakitnemismerszszemélyesen/képzelt karakter. Engem szerencsére még sosem ért ilyesfajta attrocitás (gondolom azért, mert velem lehetetlen vitatkozni, és meg sem próbálták.)
Amanda Martin élettársa, két tündéri gyerekük van, de ha jól tudom, nem házasodtak össze (gondolom, fölöslegesnek tartják - szívük joga). Most aztán lesz szép esküvőjük, ha akarják, ha nem! :D

Manton Jager írta...

Supnat - mert azt nézem.

Hát, már meg ne haragudj, de ezzel kicsit túllőttél a célon... Úgy értem, ez belemagyarázás.
(Figyelem, SPOILER_VESZÉLY, aki még nem láttad az összes évadot!)
Nem mondom, h nem meggyőző, és amilyen pocsékul kaotikus évadokat produkálnak újabban, még az is lehet, hogy Samből sztriptíztáncos lesz, szóval tulképp ezt sem tudom kizárni, de... Azért könyörgöm. Dean közel sem biszex, Cas meg, ismerjük el, azt se tudja, hol a szíve, nem hogy a farka… Az ő keresztje, hogy egyre inkább emberivé válik, annyira, hogy még gyűlölni, hibázni, lázadni, végzetesen tévedni is tud – és a legfontosabb, megTANUL szeretni, a lehető legelemibb módon, és ezt Deannek köszönheti, az ő személyiségének hatása. Ez pszichológiai szempontból is megalapozott - A Mennynek fontos volt Dean, Cas ezért hozta ki őt a pokolból - vagyis látta totál készen, totál tönkretéve, széttrancsírozva, kicsinálva, megtörve. Aztán ő felügyelte, vigyázott rá, látta, milyen ember, hogy áll talpra, és mit küzd ezért - Deanben ez az egyetlen igazi különlegesség, hát persze, hogy Cas csodálni kezdi! Angyal, nyilván, hogy ilyen közelségből nem fenyegetőnek érzi, hanem csodálja a szabad akaratnak, léleknek ezt a fajta megnyilvánulását. Az első ingadozások a hitében is innen jönnek, aminek következtében egyrészt Dean is megkedveli, másrészt Cas is egyre inkább rászorul, mert hát nincs más barátja. Sam kiszabadítása ezért nincs hatással rá - ha megnézed, Cas totál nem törődik Sammel, ő csak csatolmány Dean mellett, mert belőle egyszerűen hiányzik az az erő, ami Cast valaha is lenyűgözhetné.
Dean meg... naná, hogy szereti! Messze Cas az egyetlen, aki az esetek többségében ÉRTI, hogy mi van vele, ellentétben Sammel, aki kb minden évadban kiborul egyszer (kétszer? Háromszor, négyszer…), és mást nem csinál, mint nyávog, h jajj, neki milyen rossz enélkül, meg anélkül, meg fúúúj ez az élet, kijjjakarokszállni, stb... Dean is csak Casre számíthat hát igazán - nyilván az öccsét jobban szereti, de a barátja, az Cas. Naná, hogy újra meg újra megbocsát, hogy bármit megtenne érte, hogy a családjának nevezi, mert hát tényleg az! Amit Samtől nem kap meg, azt megkapja Castől, amit pedig Cas nem kap meg senkitől, mert angyalként nem is tudta, mi az, azt megkapja Deantől. (Megjegyzem, Benny megjelenésével Dean csontra ugyanezt produkálja a vámpír felé, sőt!!!!)
Innen persze könnyű a slash-szálat kibontani, nem mondom, de biza csak egy ficben... a supnat pedig - pszichológiailag - a lehetőségekhez képest korrekt sorozat sztem. Az utalások a fandomnak szólnak, nem a sorozatnak, csak poén, mert miért ne?

Manton Jager írta...

Ebben a szériában a legalapvetőbb és legproblematikusabb érzelem a szeretet, az első képkockáktól fogva – a család szentsége, a veszteségek, a halott Winchester – anyu, John-Sam, Dean-Sam, Dean-John, még a szörnyek, pl a vámpírok, Azazel, vagy Eve is egyfajta szeretetről beszél, ami a társaikhoz/gyermekeihez köti őket. Szóval kétlem, h meglépik a Destielt, mert egyszerűen erőltetett, és egyáltalán nem illik a képbe – (Bár igaz, az utolsó 3 évadban mi volt logikus…?) Ráadásul ott van még a másik ship - Dean-Crowley.
Nem, ne ordítsatok, csak gondoljatok bele! Ennek legalább annyi alapja van, ha nem több!! Csak nézzétek meg, Crowley hogy viszonyul Deanhez meg az öccséhez, de főleg Deanhez, ezt még én se nagyon tagadhatom le… Mert könyörgöm, magyarázza már meg nekem valaki, hogy Crowley, a drága, drága jó Crowley MIÉRT NEM intézi el őket??
Értemén, h úgyis visszahozzák őket a pokolból, ha más nem, Cas, nade Crowley azzal is időt nyerhetne... de nem! Szabályosan vigyáz rájuk! De gyakorlatilag csak Deannel tárgyal - Samet, ha hozzászól is, csak sértegeti, az meg csak pislog, de Deant inkább csak piszkálja, évődik vele, néha már-már egyenesen kedves… Állítom, Deant még tiszteli a maga módján (valszeg ugyanazért, mint Cas), és amilyen furmányos egy alak simán... és nem, mégsem, csakazértsem állítja félre az útból!
MIÉRT???!
Mert egyszerűen szereti, élvezi az egészet, látszik a fején! Az más kérdés, hogy Dean mennyire utálja őt (bár mikor démont akart gyógyítani, és hirtelen nem volt kéznél egy se, nem ám egy sima keresztúti démonnal kezd, ami még veszélytelen is, ha véletlenül közbejön valami, neeem, neki Crowley kell… Mi ez, ah nem szerelem???:D)
De még ha szívből gyűlöli is… a hatefuck mindig is népszerű volt, nem...?:P
Amúgy meg Dean legalább annyira megrögzött agglegény, mint Sherlock, annyi különbséggel, hogy ő ki is próbálta a boldog családi életet. Mégegyszer tuti, nem fogja bevállalni.

Ui: nem, NEM szeretem Samet. Sőt. Az nem kifejezés, h utálom…

Ui2: Már Lucy kurta-furcsa kiiktatását is nehezen viseltem, de amit Crowleyval műveltek újabban, főleg az uccsó részekben, az KRITIKÁN ALULI. Ha még a Destiel is bejön, szétverem a gépem:O Szal nem, NEM mindenki fogadná el:)

Raistlin írta...

Huh :D Mindenek előtt is - köszönöm, hogy megírtad a véleményedet: pontosan tudom, hogy ahány néző, annyi vélemény. A cikk régebbi, akkor még nem lehetett tudni, hogy a kedvenc íróm pont kiszáll a sorozatból - szóval most már nem látok annyi reményt a kánonná válásra.. de nem azok miatt, amit leírtál.
1) Dean Winchester biszexuális (a Wikipédia számon tartja az LGBT karakterek között) - a sorozatkészítők ezt viszont afféle "poénként" kezelték, utalások vannak rá: amikor kettesben marad "Chef"-el, a balettcipő, az időutazós epizód egyes jelenetei, férfiak kicsekkolása, a flörtölés az FBIos fickókkal, és AARON (ISTENEM AZ A JELENET). Elég sokszor hangoztatja, hogy nincs baja a melegekkel, de hogy ő túl alpha male monkey ahhoz, hogy a másik medencébe lubickoljon. Én úgy érzem, hogy az el nem mondott történet az, hogy Dean tényleg bi, de John ezért valamikor agyonverte sráckorában (elég kánon, hogy nem volt az év apukája) szóval elfojtotta magában, mert nem vág ebbe abba a perszónába, amit John megteremtett neki. Dean kábé a nyolcadik évadig csak "apuci katonája", nem önmaga, ritkán látjuk az igazi Deant, mert próbálja azt eljátszani, amit John kitalált neki - és amikor látjuk a különbséget, akkor a különbség ordít, mert az igazi Dean süt és főz, nem gyorskaját eszik, az igazi Dean golfozik a baseball vagy a foci helyett, kényelmes és divatos pólót visel a flanelinggel szemben, és a magányos harcos imidzs helyett ott van neki a fehérkerítéses applepie life (ami mind a dzsinn látomásában, mind a saját életében és abban, hogy mit kíván Samnek, felbukkan: ami számomra nem azt mutatja, hogy megrögzött agglegény, sőt...) - szóval a szingliséggel is Johnt utánozza szerintem, hiszen ő özvegyként ismerte [érdekes megfigyelni mennyire gyűlöli a puszta gondolatát is hogy Johnnak viszonya volt valakivel Mary halála után [ld Adam anyja - ez a saját világát is összetöri ]]
2. Castiel nem aszexuális. "The End." Ennyit mondok. És a spoilerek a kilencedik évadból. Meg az összes többi angyal [Gabriel, Balthazar] - itt nem azok a nemtelen, tiszta lények, akiknek megszoktuk őket. Castiel nem azért szűz, mert szégyellős, mert aranyos, mert nincsenek vágyai [ld: Meg, pizzaman, Meg, Meg, Meg], hanem mert katona, katonai ésszel gondolkozik, tényleg nem volt rá ideje, mert fontosabb dolga is volt, ami mellett a nőzés/pasizás ("I'm totally indifferent to sexual orientation") mindig feleslegesnek tűnt.
3. Castiel törődik Sammel - nagy a kontraszt persze a viszonyukban, és én ezt azzal magyaráznám, hogy Deanbe szerelmes, Sam meg a barátja: de ha a Deanes részt nem is fogadod el, megfigyelhető, hogy Cas azt mondja, Balthazar a legjobb barátja, és ugyanúgy bánik vele, mint Sammel, nyers és hidegnek tűnik, de megvédi őket és figyel rájuk [egészen addig a pontig amíg nem, és az elég drámai váltás]. Cas hallgat Sam tanácsaira és különösen a nyolcadik évadban egyre inkább értékeli a tudását, Sam pedig őszintén szereti őt (barátilag), amikor össze vannak veszve Deannel, mindig kibékíti őket, és Cas is mindig belép közvetítőnek, ha a tesók összebalhéznak. A barátságuk nem az a bajtársias Dean&Benny haverság, sokkal komplexebb, nehezebb, kiegyensúlyozatlanabb - de ettől még őszinte.

Raistlin írta...


4. Ha jól értem, a Dean/Crowley az ironizálás hogy bebizonyítsd, hogy a Destiel kábé ennyire megalapozatlan és bárkit bárkivel össze lehetne hozni ugyanazon az alapon (éjfél múlt ilyenkor már nem értem tisztán) szóval erre nem térnék ki. Amúgy team Crowley!
5. És ne felejtsük el Crowley kedvenc moose-át... én abszolút Sam!Girl vagyok. Tudom, hogy sokan nem szeretik, mert "rinyál" és mert "visszahúzza" Deant... nézni tényleg nem olyan szórakoztató, mint a másik Winchestert, de neki van igaza: ő messze a legnormálisabb karakter a sorozatban, neki vannak céljai, és amin keresztülment, az rosszabb, mint amit akármelyikük elszenvedett, és még mindig talpon van és talál újabb és újabb célokat és szerintem remek volt bevezetni a Man of Letters vonalat, mert ez tényleg illik Samhez, ezt tudja csinálni probléma nélkül és - oké, nem fanulok rá, értem, hogy nem szereted :D Én NAGYON.
A sorozat tényleg rengeteget változott - én pont ezért szeretek sorozatot nézni. Minden évadban (sőt, lehetőleg minden epizódban) új kalandot, új kihívást, új dinamikát szeretnék. Persze, olyan jó az első pár évad Supnatéknál, hogy az ember szívesen elnézné örökre, hogy két tesó megy rákenroll zenére a sztrádán és szörnyeket irtanak, de ezen már túlhaladt a sorozat (és sikítva a falba verem a fejem valahányszor visszafordulnak az első évadban már túltárgyalt történetszálhoz - a vadásszunk/nevadásszunk engem is bosszant, de ez nem Sam hibája, hanem az íróké...). Én szeretem, ha felnőnek a karakterek, mert ennyi idő és ennyi tapasztalat logikusan rengeteget változtat rajtuk: Dean már soha nem lesz ugyanaz a srác, aki vigyorogva betört Sam szobájába az első epizódban, és ez egyszerre szép és szomorú. Nehéz megjósolni, mi lesz, és azt is, ki ki mellett köthet ki esetleg, hiszen vargakanyart vehetnek az események bármikor, de pont ettől lesz izgalmas. Nem éri meg 9x23 részt leforgatni ugyanarról a formuláról.

Manton Jager írta...

Nem, Dean, változásával nincs semmi bajom, sőt! (Talán vele egyedül nincs...) Éppen ezért hiányoltam pl Benny hangsúlyozását (haver...? Nemár, ha az nem nagybetűs BARÁTSÁG, oda-vissza, akkor mi az?... Persze, hogy Cas-el más, de hát csöppecskét régebb óta ismerik egymást, meg nyilván egész másik a körülmények is... De nem véletlen, hogy Dean képes volt elfogadni egy VÁMPÍR barátságát, ráadásul a purgatóriumban! Mégis szereti és számít rá! Mindezt azok után, hogy mindenki más kb egymilliószor pofára ejtette... istenem, mennyire kilehetett már, és mégis... csodálom érte, de komolyan!)

Egyébként nem azt mondom, h Cas aszexuális, bocs, ha így tűnt, hanem azt, hogy mint angyal, valóban alapvető tulajdonsága, hogy katona, és nem enged meg semmi személyességet magának, semmilyen szinten, sem érzelmi, sem szexuális téren. És ebből valóban Dean mozdította ki, de ez NEM jelenti automatikusan azt, hogy meleg vagy biszex. Am ha megnézed, pont ez volt a baj vele, amiért először kezdték piszkálni a társai, h túl sokat törődik Deannel. erre mondtam, hogy megTANUL szeretni. Mert eddig nem engedte meg magának.

Az viszont, h amin Sam ment keresztül, az a legrosszabb... Ezt ugye nem gondolod komolyan?! és most minden Dean-fanatizmusomat félretéve, ő az, aki mindent és mindenkit elveszít, a saját öccsét speciel sorozatosan, az istenként tisztelt apját, a barátnőjét, a fiát, cast, még bennyt is, basszus, még saját magát is, bármilyen nyálasan hangzik is, elég régóta csak a muszáj dolgozik benne, nem a lelkesedés... Nem mondom persze, h samnek könnyű, sőt... de azért... eh, nyilván mindenki máshogy látja, de sztem elég objektív dolog, ha kettejük közt kell dönteni.

Abban viszont tolásian nem értek egyet, h az igazi Dean főz meg süt. Az igazi Dean vadászik, és kész. Az a Dean, aki lehetett volna, aki, egy másik világban, univerzumban lenne, az a Dean süt-főz. Az él hétköznapi életet. Dean azért élvezi és csinálja ezeket, ha lehetősége van rá, mert számára ez jelenti azt a kirakat-életet, amiben sosem volt/lesz/lehet része, amiben normálisan, boldogan élhetne. Mint ahogy egy csavargó bámul be egy család ablakán karácsonykor, látja a sok ajándékot, a gyerekek örömét, a fát, a díszterítéket... aztán minden pénzén képes csomagolóanyagot venni, és a használt bakancsát belegyűrve a szomszéd híd alatt lakó másik csavargónak adja, és hirtelen embernek érzi magát. Nagyjából... nagyjából olyannak érzem ezt, mint egy gyereket, aki rocksztár akar lenni, de sose jut tovább az iskolai énekkarnál, mert anyucinak nincs pénze gitárt venni neki, meg különben is nagyothall egy kicsit. Ha egy ilyennek egyszer valaki a kezébe nyomna egy szerződés, elvinné Amerikában, akkor baromi boldog lenne, még talán sikeres is, és lehet, sose jönne vissza. És persze mondhatjuk, h hogy "ó, belül ugyanaz az ember maradt, ugyanaz a nagyothalló, félszeg kisfiú", és ő maga is elhiheti ezt, de lássuk be, valójában nagyon is más ember volna.
Dean is igazán, szívből szeretne rendes életet, családot, békét, nyugalmat, és istenemre, meg is érdemli (ahogy Sam is, bárhogy fáj ezt kimondanomXD), de attól, hogy annyira nagyon vágyunk valamire, még nem leszünk azzá az emberré, akinek valahol mélyen meg is van az a valami, pláne nem azzá, aki kezdeni is tud vele valamit.

Manton Jager írta...

A wikit meg, már bocs, de pontleszarom, amit fanok is szabadon írhatnak, az számomra nem igazán releváns. Dean nem biszex, de ez a huszonegyedik század, és egy tisztességes tv-műsor készítői, főleg, ha amerikaiak, amellett, hogy hangsúlyozzák a szolidaritást, a toleranciát, a nagy nemzeti összefogást, hazaszeretet szentségét, meg hasonlóan szép szólamokat, igenis figyelik, kiértékelik, és reagálnak a közönségük igényeire. Az lenne a fura, ha cas nem akadna el olyan mondatok közepén minthogy Dean never been in my ass...!

De mondom. Bárkiből csinálhatnak bármit egy sorozatban, de pusztán attól, h megteszik, még nem lesz hiteles vagy logikus lépés.

A Dean/Crowley meg nem ironizálás. Komolyan ugyanannyi valós alapot látok rá, mint a Destielre, mert ahhoz képest, Crowley mennyire keveset szerepel Cashez képest, remekül elő van készítve az is! Semmi irónia nem volt benne.

ui: jaja, láttam, h nem friss poszt, de volt egy halovány reményem rá, hogy alapjában véve most is vállalod az akkori nézőpontod:P

Raistlin írta...

Természetesen vállalom a nézőpontomat, de látom, hogy az nagyon eltér a tiedtől, így nem igazán akarom lenyomni a torkodon :D A fanficeim szerintem magukért beszélnek ha arról van szó, hogyan látom a karaktereket és a köztük lévő kapcsolatot. A Supernatural viszont híres arról, hogy teret ad rengeteg féle értelmezésnek, analízisnek: a színészek komplex játéka, a rengeteg forgatókönyvíró rengetegféle véleménye [melyek nem feltétlenül állnak egymással harmóniában, sőt, elég gyakran káoszt teremtenek], az interjúik ezrei [ahol nagyon sokszor elhangzik nagyon sok rejtett aspektus - érdemes megfigyelni, Misha miket mond, amikor nem trollkodik...]. Pont most voltam pár napja egy barátomnál maratonozni, hetero, pasi, és mondta, hogy ő nem érti ezt a Destiel-dolgot, mert érti, hogy szeretik egymást, de hát ez nem "olyan". Mondtam, hogy ha megengedi, filmnézés közben le fogom stoppolni az epizódot pár jelenetnél, amit amúgy talán nem venné észre, nézzen rá hosszan, vegye észre, mi van, és haladjuk tovább; és a végén jól kiakadt mert "BASSZUS TÖNKRETETTED MOST MÁR ÉN IS LÁTOM". A televízió műfaja nehéz, mert mást kommunikál a dialógus, mást a színészi játék, mást a rendező, mesél neked a díszlettervező, a jelmezkészítő és még a fővilágosító is, és attól függően, mire koncentrálsz vagy mennyire látod egyben, más-más történetet kaphatsz; és nem hiszem, hogy van "rossz" megoldás, hiszen a néző szabadon értelmezi a látottakat. Számomra Dean a bunkerben burgert sütögetve, majd az Impalára kapatva, vadászva és nevetve az igazi Dean; én őszintén hiszek a szerelemben közte és Castiel között, akkor is ha örökre plátói marad, de meg vagyok győződve róla, hogy ott van; és hozzám Sam áll a legközelebb, a fiú a démonvérrel, akit egy ketrecbe zártak az univerzum talán legveszélyesebb teremtményével és annak a testvérével, aki elveszítette a józan eszét és aki rendre feladja az álmait, és aki még sem enged a céljaiból. Én így szeretem értelmezni, így szeretem nézni. Eddig még nem jött olyan epizód, ami meghazudtolta volna az elképzeléseimet, bár a sorozat tényleg kiszámíthatatlan és most pont nagyon-nagyot fog változni; kitartok a shipem mellett és kitartok a kedvenc karaktereim mellett, és meglátom, mit hoznak a változások. :3 Próbálom mindenki véleményét tiszteletben tartani a fandomban, Wincest-shipperektől a Dean-haterekig bárkiét, mert azért vagyunk együtt, hogy tudjon tovább menni a sorozat a tmogatásunkkal, és na haragudj, ha a véleményemet esetleg úgy fejeztem ki, hogy az számodra sértő vagy agresszív volt.

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS