a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2013. január 2.

Vadászjuss


A vadászjuss azt illeti, aki elsőként ejtette el a prédát: a jutalom általában az áldozat szíve.
[kísérleti, Supernatural, Dean/Castiel, minden szempontból +18, purgatórium, és közben ezt hallgattam]





Az őrangyal a lány bokáján ül, éppen a lábszárcsont gömbje felett, lángoló pallosát lustán lelógatva. Dean félrebiccentett fejjel nézi a tetoválást.
- Vagány.
- Hm?
- Az angyalod.
- Ah? Ő az én drágám.
- Féltékenynek kéne lennem?
A lány nevet, és megrázza a fejét. Jó lenne tudni a nevét.  Dean tizenöt éves, és úgy tippeli, tizenöt percen belül elveszíti a szüzességét. Egy szál farmerre vetkőzve ül egy alkoholmámoros házibuli hátsó szobájában, és nézi, ahogy talán-Dolores-talán-Joy őrjítően lassan lehúzza a shortját.
Az utolsó alkalom beszélni az angyalokról.
- Hiszel bennük?
- Te nem?
- Heh. Nem. Nem éppen.
- Pedig megnyugtató.
- Az anyukám mindig azt mesélte, hogy angyalok vigyáznak rám.
Nem tudja, ezt miért mondta; az édesanyádról beszélni egy bugyinyira a szextől – amatőrebb az amatőrnél. Francba. A keze ökölbe rándul, de a lány rásimítja a tenyerét, és közel hajol. A csók édes, puha, gyengéd és vigasztaló.
A lányok szeretnek összetört játékkatonákkal játszani, ezt már óvódás korában megtanulta. Szeretik a csillogó kisautókat és szeretik a papás-mamást. Hagyni kell, hogy dédelgessenek, hogy azt higgyék, megmentettek, mint amikor a kertbe csalogatnak egy kóbor kutyát. Ez nem az, amire Deannek szüksége van, de ez az, amit bármikor meg tud szerezni, árvaház vagy hajléktalanszálló két feszes comb között.
Ez a gyerekkor és az ártatlanság vége, de nem érez semmit, csak ürességet.
Amikor először sütött el fegyvert, az más volt; az minden volt. Az adrenalin kábító lökete és a győzelem extázisa, amit a hülye kis felvilágosító füzetek ígértek az orgazmus nevén. A lány teste egyre forróbb és forróbb, az áldozat teste egyre és egyre hidegebb volt, életet vett el és életet mentett vele; ezzel nem ment meg senkit és semmit. Egy percnyi kábulatot hajszol, amikor elfelejthet mindent de mindent de mindent, és a lány végigsimít a homlokán.

________________________


A purgatórium szabályai egyszerűek, tiszták: a jó öreg farkastörvény, túlél aki gyilkol, természetes kiválasztódás, Darwin és a büntetőtörvénykönyv. Mantraként fogak közt morzsolható jelszavak a kar és a kard fémakaratával.
A nyirkos kéreg, a friss gyanta és a rothadt avar szaga kijózanítóan eleven. Mindig hideg van, olyasfajta hideg, amit a bőröd alatt, vacogó csontjaid között érzel. Dean szája száraz, állandó és csillapíthatatlan szomjúság gyötri, a gyomrát éhség marcangolja; és mégis valamiféle ismeretlen erő hajtja előre. Nehéz megkülönböztetni a nappalt az éjszakától: szürkületkor megnyúlnak az árnyak, az alkony sötétbe bomlik, és néha talán este van, de nincsenek csillagok, és néha talán hajnal hasad, de nincs nap, ami felkeljen, csak a végtelen fehér ég izzik homályosan.
- Meg kell találnom az angyalt – mondja Bennynek.
- Az nem lesz nehéz. - A vámpír elvigyorodik. - Mind futnak előle.
A földre heveredik, a rögök keményre fagytak.
-  Az anyám mindig azt mesélte, hogy angyalok vigyáznak rám – suttogja összekulcsolt ujjainak, amíg Benny őrködik, fel-le sétál a táborhely előtt. Fűzfalombok zúgnak, sár fröccsen és ágak roppannak, nehéz hangon kövek gördülnek és névtelen lények jajgatnak a nyálkás homályban. - Sosem hazudott nekem, szóval tudom, hogy itt vagy valahol, Cas, és jobban teszed, ha végre megjelensz. 
 

Fény tör át a fenyők között hegyes sugárban, Benny azt mondja, talán egy tisztás lehet a túloldalon. Lopakodva, lesben kúszva, árnyékról-árnyékra suhanva odaérnek és Dean nevetni kezd, fuldokolva és meggörnyedve, mert a fák gyökerestül kitépődtek a földből és körben hevernek.
- Ez mi a fene? - kérdezi Benny valamiféle megvető aggodalommal, Dean pedig megragadja a vállát, és röhög és röhög és röhög.
- Pont ilyenek voltak a fák, amikor az angyal kiragadott a pokolból!
Benny fürkészve mered rá.
- Szóval ott is voltál?
- Aha, átutazóban. Én már csak ilyen fasza turistakölyök vagyok. - Körbefordul.
- Mit kért cserébe?
- He?
- Az angyal. Aki kihozott a pokolból. Mit kért cserébe?
- Nem sokat. Elsőnek, hogy indítsam el az apokalipszist, aztán, hogy állítsam meg, aztán meg már tényleg semmit, csak így ott volt. Barátok voltunk. Csinált pár faszságot, de...
Egy vak vetalacsapat üt rajtuk, a szemük kiforrt, az arcuk eltorzult. Felkoncolják őket, Benny egész a rengeteg sűrűjébe űzi a túlélőket. Dean magára maradva fél térdre ereszkedik a megcsonkított tetemek mellett, fegyverét a földbe döfi és mint a kereszteslovagok a jobb filmekben, imára kulcsolja a kezét.
- Mi Casünk, hol a fenében vagy, szenteltessék meg a te neved. Ez vagy egy fél tucat rohadék volt, és igazán ki is csinálhattad volna őket ennyi erővel, de azért köszi. Gyerünk. Mutasd magad. Tudom, hogy élsz, és ha élsz, akkor hallasz. Azt mondtad, az őrangyalomnak tartod magad, szóval végezd a munkád, baszd meg. 
 

Véres tollcsomókat találnak. Szénfeketék, vörös foltokkal.
- Ööö, holló? - kérdezi Dean reménykedve, de a torka elszorul.
- Itt nincsenek madarak. Mutáns döglött madarak meg pláne nem. - Benny felemeli az egyik mocskos tollat, és az alkarjához szorítja. Egészen elfedi. - Ez a te angyalod lesz.
- De mi a franc baja van?
- Nem tudom. Vedlik?
Dean végigköveti a nyomokat, szénné égett rönkök mellett haladva egy fáig, amin még jól látszanak a karmolások, nyolc hegyes karom és tíz tompa köröm, ahogy a szörnyeteg elől megpróbált fára mászni és az visszarántotta a bokájánal fogva.
- Itt már négykézláb ment tovább – kommentálja Benny. - Nézd a sarat.
- Az nem ő volt.
A pocsolyákban angyaltollak lebegnek.
- Dean. Fel kéne adnunk.
Dean már nem figyel. Összekulcsolt kézzel, hátravetett fejjel bámulja az eget, elfordítva a tekintetét a mohó sártól, a fogai közt imát mond.
- Én Castielem, jó Castielem, lecsukódik már a szemem, és mire kinyitom, legyél itt, haver, mert ez nagyon nem néz ki jól, és együtt kitalálunk valamit, de hol a francban vagy már?!


Elkapnak egy kitsunét, Dean a bárddal egy korhadt törzsnek szorítja, amin férgek hemzsegnek.
- Hol van az angyal? - sziszegi az arcába, és a kitsune félrefordítja a tekintetét.
- Nem követjük az angyal útját – suttogja rekedten, és felköhög. Beteg, vén, sánta példány, elmaradt a falkától. - Mi csak futunk, rejtőzünk előle...
- De valahogy mégis tudjátok, merre fussatok, nem?
- Ameddig elér ez az erdő, a fák ezer árnyáig és túl azon, mert amerre ő jár, a lombok élettel telnek meg, a talaj duzzad és fagyott vizek megindulnak. Az angyal bőre alatt még zajlik a teremtés, magával hordozza, bárhová tér. Isten szétosztotta köztük az erejét, és ők meghíztak rajta, hatalmasok lettek és irtóztatóan gyönyörűek... a szemed megolvad, ha csak rájuk meredsz, halld szavuk, és csontjaid meghajolnak...
Dean elunja, a szívébe mélyeszti a pengét, majd felmetszi a torkát, megragadja a nyelve undorító, lila húsát és kirántja a cafatos seben át.
- Na végre – motyogja Benny, és éleset köp. - Egy rohadt szavát se hittem.
- Igazat mondott. - Dean a nadrágjába törli a tenyerét, és félrebiccentett fejjel figyeli, ahogy a kitsune teteme térdre bicsaklik, majd oldalra borul. - Csak nem tudott semmit. Legendákat mesélt.
- Pontosan – vágja rá Benny. - Legendákat. Szóval miből gondold, hogy igaz?
Dean elvigyorodik.
- Mi egy angyal, ha nem legenda?
Benny hallgat egy darabig, a zsebébe süllyeszti a kezét, aztán a cipőjét bámulva azt mondja:
- Tudod, mi a te angyalod? Halott. Duplán.
- És mégis menekülnek előle, mi?
- Kísértetek elől is lehet futni. Ha él, az csak rosszabb, mert azt jelenti, hogy egy fikarcnyit sem érdekli, hogy mi van veled.
- Ez nem igaz.
Összenéznek.
- Nem tetszik nekem ez a Castiel – mondja Benny lassan. - Nem tudom, mi van veletek, de a fickónak van egy olyan hobbija, hogy lelép, amikor a legnagyobb szükséged van rá.
- Neki is ugyanakkora szüksége van rám, és én nem hagyom cserben. 
 

- Van egy patak... - mondja a szörny, mielőtt Dean kése átütné a szájpadlását. - Van egy tisztás...

________________________


Castielen lassan kezd meglátszódni a kora: többmilliárd év sápadtsága és száznyi gondránca a homlokán, és minden kiábrándult bölcsessége a szemében. A szakálla olyan, mint egy sosemvolt apokalipszisben, a járása már nem  idézi egy katona büszke és óvatos lépteit. Ballonkabátja és kórházi ruhája lerongyolódott, a neve lekopott a karszalagról. Dean a kezét nézi, ami valamikor nagyon régen a bőrére égett, és most mégis olyan, mintha először látná, és szinte sokkoló ráébredni, mennyire törékeny, és mégsem emberi, hiszen az intésük olyan, mint egy szobor mozdulatának kőöreg eleganciája, hiszen látta ezeket a kezeket gyógyítani, gyilkolni, most pedig csak tehetetlenül csüngenek Castiel ölében. A csontok megroppannak, ahogy az angyal megmozgatja az ujjait, és talán elég hozzá csak még egy harc, még egy orvtámadás vagy még egy nap, hogy iszonyú reccsenéssel fölhasítsák a húst és a bőrt, hogy az erek elpattanjanak és a berepedt körmök lehulljanak. Elrohad-e az angyalok porhüvelye, ha meghalnak, vagy sebzetten és halottan visszacibálják magukkal a Mennyországba? Jimmy Novak már nincs sehol, ez tényleg és teljes egészében Castiel teste, és Dean ráébred, hogyha valaha is kitör belőle, ő nem láthatja soha többé, és ez talán egyedül az ő hibája, amiért nem született szentnek, őrültnek vagy prófétának. Ez hirtelen dühíteni kezdi, és szinte makacson próbál az eszébe vésni minden kis részletet, a kiugró ujjperceket, az orrsövény ívét, a dacos állat és a vállakat, és tudja, hogy bárhogy próbálkozik is, ha ezt elcseszi, ha ezt most elcseszik, csak arra fog emlékezni egy napon, hogy gyönyörű volt, és semmi másra. 
 

Egy leviatánkolónia üt rajtuk, és már túl késő, Dean igyekszik mindet lekaszabolni, sűrű fekete nyálka fröccsen az arcába, érzi a szájában a poshadt, nehéz ízt, és a szeme sarkából látja, hogy Castiel egy ideje nem mozdul, csak a földön fekszik ziháló mellkassal, Benny még a harc hevében forgolódik, és a porban lassan hamuszárnyak parázslanak fel.
- Benny! - üvölt Dean, a bárdot felé hajítja, a vámpír értetlenül néz rá és ő Castielhez siet, letérdel mellé, próbálja felhúzni.
- Ne most, baszd meg, ne most, ne most!
Az egyik szárnyát egy tőrrel a földhöz szegezték: a fájdalom kék villámok formájában pulzál ki a sebből, a tollak felmerednek, felizzanak, és a csontok előrajzolódnak. Castiel kinyúl és eltakarja Dean szemét, a tenyere izzadt és fémszagú.
- Ne nézd – szűri a fogai között -, a valódi formám lassan előtör, és ha a lélek…
Dean durván eltaszítja a kezét, és a tőrre markol.
- Nem fogsz nekem itt meghalni! - kiabál rá, ahogy a bordák is előcikáznak a hús alól és Castiel szeme földöntúli kék fényben izzik, a tekintete egy szupernóva, és a fogai egy pillanatra tűhegyesnek és fémszínűnek látszanak.
Dean kirántja a tőrt.
Castiel a csuklójára markol.
Mögöttük terem egy leviatán.
Dean ültéből sújt le rá, a pengével végigmetszi a térdét, és ahogy előre zuhan, átvágja a nyakát, a koponyájára markol és egy csavarással letépi a fejét.
A vére bűzlik az olajtól.
- Ez mi a franc volt? - ront elő Benny, és a bárdot a földre vágja, az porzik és port ver a leviatán tetemére. - Arra a részre gondolok, amikor egymagam vagyok öt fejlábúra, mert neked pátyolgatnod kell a pasidat, és még hozzám vágod a fegyvered, hogy fedezzem a feneketeket?
- Fogd be! Cast majdnem kicsinálták. Fel tudsz állni? Gyere, állj fel és modzsózd rendbe magad.
Benny nézi, ahogy Dean felsegíti az angyalt, akinek sebzett szárnyai árnyékká halványodnak, és felhorkant, gúnyosan és keserűen.
- Engem is majdnem kicsináltak, és nem érdekel, ha szerinted a tollas kettőt ér, én nem fogok érte hősi halált halni, és megköszönném, ha te sem tennéd, mert valahogyan ki kell jutnunk, és tudod a szabályokat, Dean: a gyenge hátra marad.
Végigméri Castielt, a szerencsétlen tiszta mocsok és por és vér, és olyan nagyon méltóságteljesnek akar tűnni, miközben Dean vállába kapaszkodik és egész testében remeg.
- Cas rohadtul nem gyenge, Cas egy kibaszott angyal, csak egy majdnem-csonkolt angyal, szóval fogd be!
- A préda az préda – jelenti ki Benny, és tehetetlenül a hullába rúg. - Felismerem a szagát. Nem fogok érte meghalni, és nem fogok miatta meghalni!


Talán hogy a múltkorit jóvátegye, Castiel a következő összecsapásban már élen jár: vámpírok rontanak rájuk a sűrűből és ő éppen csak a homlokukhoz ér, egyetlen utolsó sikollyal kivesznek a világból. Dean bárdja éles, tiszta hanggal suhan, aztán fröccsen a hús és csattan a csont, és őt átjárja valami vad, pogány, tomboló öröm, ahogy körbenéz az elesetteken, akiket Benny még egyenként kivéreztet, a csuklójukat marcangolva szét.
A purgatóriumban minden halott a te életedhez ad hozzá. A túlélés maga az élet.
Castiel mellé lép és valamiféle butácska gesztussal meghúzza a dzseki ujját, hogy Dean rá figyeljen, egy darabig csak zihálva néznek egymásra, aztán Castiel azt kérdezi:
- Rendben vagy?
És Dean előre hajol és megcsókolja.
Nem igazán csók.
Közel rántja, az ajkába mar és lenyalja a vért a fogairól, Castiel durván eltaszítja, ő pedig csak idiótán vigyorog rá.
A hús forró, a nyál édes. Akarja még.
- Dean, jönnél egy percre?
Benny azt mondja, segítenie kell az érmetszésben. Aztán azt mondja, de már csak suttogva, a szeme sarkából Castielt figyelve, aki tehetetlenül fel-alá köröz:
- Ha rám hallgatsz, nem az angyal véréből iszol. Olyan tiszta, hogy kimarja a torkod. - Az egyik vámpírhullára biccent. Fiatal, gyönyörű nő, a csuklóján csábító seb fut, dús és vörös, mint egy nyitott száj.
Dean szomjas, éhes és fázik, és Benny nem érti, hogy ezen a vér nem csillapíthat, ezen semmi nem csillapíthat, még a szabadulás sem, még a föld vize, zamata és hője sem: egyedül Castiel.


Dean akkor éjjel, ha éjjel van egyáltalán, egy barlang gyomrában próbál aludni. Messziről, kintről néha hallja az őrködő Benny füttyszavát. Titkos tűz lobog fáklyalángként és Castiel kékké bűvöli a lángokat, hogy ne zavarják Dean álmát. Ő nyugtalanul hánykolódik, minden cseppkő agyarnak tűnik, minden csillanás figyelő szempárnak. A földre terített bőrdzseki minden mozdulatára felnyikordul, és lázas hánykolódásában arra lesz figyelmes, hogy Castiel már mellette térdel, tenyerét a homlokára simítva. Valahol víz zubog. Szörnyek élnek a víz alatt.
- Pihenésre van szükséged.
- Eszedbe se jusson alfába varázsolni, hé. Ha jön a vészjel, nem lehetek a nirvanában.
- A nirvána valójában egy olyan tévedés, mely...
- Fogd be. Gyere ide.
Castiel valamivel közelebb araszol. Dean szemforgatva lehúzza magához, és átöleli. Castiel mereven fekszik, mozdulatlanul, és amikor a férfi a vállába fúrja a fejét és az egyik lábát átveti a csípőjén, halkan megjegyzi:
- Ez némileg kellemetlen.
- Fogalmad sincs róla, mi? - suttogja Dean rekedten, és a nyakába csókol, egyszer, kétszer, háromszor, lustán és lassan, közben a tenyerét Castiel hasának feszíti, és csúsztatja lefelé, amíg az ágyékához nem ér.
Hús. Forró. Rámarkol.
Castiel felnyög.
- Segíteni szeretnél? - motyogja Dean, és élvezi, hogy ahogy az angyal füléhez hajol, a borosta karcolja az arcát, élvezi a követelődző keménységet, amit a kezében érez, és Castiel bizonytalan, szinte rémült lélegzetvételét. - Megteszed nekem? Szabad?
- Dean...
A csuklója lassú mozgásba kezd, és baljával a saját övét oldja ki.
- Máris milyen forró vagy – lihegi. - Istenem, még a nadrágodon keresztül is érzem... mindig ilyen vagy, amikor hozzád érek, hm? Szereted, ha ezt csinálom, ugye? Érzed az enyémet? Kőkeményen meg foglak baszni. Akarod, mi? Szeretnéd már magadban érezni, igazán mélyen...
Dean csípője ringani kezd, Castiel próbálja megállítani, és talán ez a magyarázta annak, hogy a fenekébe markol. Dean elveszíti az egyensúlyát és rázuhan, összefeszülnek és Castiel lélegzete fennakad, a fejét hátra veti és tiszta erőből a talajba vágja.
- Nyugi már – vigyorog Dean, és az alkalmat kihasználva végignyal a nyakán. - Ez csak szex.
- Nem, Dean, nem érted, nem csak az – mondja Castiel ellentmondást nem tűrően, és megpróbál feltápászkodni, de már nincs erő a karjaiban, visszazuhan. - Te szeretkezni akarsz velem – közli komolyan, Dean pedig tovább röhög és tovább köröz a csípőjével.
- Ha az úgy jobban tetszik...
- Mi szerelmesek vagyunk egymásba – folytatja Castiel. - Ez így nem működhet.
Dean elakad a mozdulatban.
- A csajok ezt fordítva mondják – jegyzi meg.
- Én egyik nembe sem tartozom. Figyelj jól, elképzelhetetlen következményekkel járhat egy angyal és egy halandó szerelmének beteljesedése, és ha ennek nem méred fel a kockázatát...
- Fogd be! - Dean a földnek szorítja, próbál úgy tenni, mintha lenne annyi erő az izmaiban és a csontjaiban, ami ott tarthatja; ez talán nincs így, de tudja, hogy a szavaival uralkodhat felette. - Szükségem van rá. Tudod, elég frusztráló, halottnak lenni, meg minden, egy rakás szörnyeteggel a seggemben, szóval ja, jól esne egy kiadós kúrás, és ami azt illeti: igen. Igazad van. Mert én ilyen elcseszett alak vagyok.
- Kössünk egy alkut – szakítja félbe Castiel.
- Mi van?
- Egy alkut – ismétli meg lassabban, és félrefordítja a tekintetét. - Ez a módja annak, hogy megszerezz valamit egy földöntúli entitástól, nem? – kérdezi halkan.
- Te nem cseszett földöntúli entitás vagy – sziszegi Dean. - Te Cas vagy.
- Ha egyetértesz a feltételeimmel, úgy teszek, ahogy kívánod.
- Mintha te nem akarnád. – Az álla alá nyúl, és kényszeríti, hogy rá nézzen, az ujjai alatt elfehéredik a bőr, a pillantása kérlelhetetlen. - Mik a feltételek?
- Nem mondom el. De tudni fogod. El fogok venni valamit, amire nem lesz már szükséged, és egy napon visszakapod.
- Ennek semmi értelme. A lelkem az?
- Nem. – Amennyire tudja, megrázza a fejét. - Többet nem dolgozom lelkekkel.
- Sammy?
- Rá szükséged van.
- És Benny kijut innen, akkor is, ha beleegyezek.
- Nem fogom benne meggátolni.
- Te szerintem még mindig kettyós vagy.
Castiel szelíden elmosolyodik. Dean szorítása enyhül.
- Oké. Hurrá. Legyen. Akkor most?
- Pecsételd meg az alkut – Castiel a szájára mutat.
Dean elvigyorodik. Valami fojtogatja a torkát. Megcsókolja.

- Ferde este? - kérdezi Benny a reggel, és tele szájjal vigyorog. Dean üresen bámul rá.
- Ötletem sincs, miről beszélsz.

Egy nyírfa fehér törzsének szorítja Castielt, a fekete foltok a kérgen sötét, vak szemekként figyelnek, és bíbor gyanta könnyezik belőlük. A lomb jajongva zúg, ahogy szeretkeznek, Castiel Dean csípője köré fonja a lábait, fél kézzel a vállába kapaszkodik. Egyetlen pillanatra sem engedik el egymás tekintetét, ziháló lélegzetük fehér páraként csap elő. Dean körmei a comb kemény húsába szántanak, meggörnyedve a férfi vállába harap a ballonkabát foszlott anyagán át, addig és olyan mélyen, amíg vért nem érez egy felszakított sebből, és Castiel fájdalmas gyönyörrel felordít. Meg akarja jelölni, azt akarja, hogy holnap és azután és azután is látszódjanak a karmolások, apró zúzódások, véraláfutások és felcsókolt hegek, érzi, hogy ez fontos, valamiért mindennél fontosabb, Castiel hajába tép és a fejét hátrafeszítve átharapja a torkát, skarlát kört szív a bőrére, ami majd nemsokára lila és zöld és kék és sárga lesz.


Nem emlékszik, mikor volt utoljára ilyen jó csókolózni. A kamaszkora jut eszébe, iskolai szertárszobák a tízpercben, és elmosolyodik.
- Kábé annyira érthettem hozzá, mint te most – suttogja, és félve végigsimít Castiel arcán. Az angyal csodálkozva és némileg zavarodottan mered rá.
- Tessék? - kérdezi, a hangja lágyabb, mint lenni szokott, a szája gyönyörű, puha rózsaszín.
- Azt hittem, olvasol a gondolataimban. - Az ujjait a kócos tincsek közé fúrja, finoman cirógatja a tarkóját. Castiel hunyt szemmel belesimul az érintésébe, és azt motyogja:
- Egy idő után leszoktam róla.
- Akkor honnan tudtad, hogy nem foglak ellökni?
Castiel felnéz rá. Bánat-kék szemek.
- Tudtam. 
 

Castiel négykézláb térdel az avarban, az ujjaival a földbe markol és a nyelvére harapva próbál elfojtani egy kiáltást, egy kiáltást, ami elárulhatná őket. Dean keze a derekán, egyre gyorsabb és durvább tempóra ösztökéli, hallja a lihegését, a nyögéseket, a káromkodásokat és a saját nevét.
- Baszd meg, Cas, ezt már sokkal korábban csinálnunk kellett volna! Annyira rohadtul... annyira...
Érzi az ágyéka köré kulcsolódó ujjakat, és a homlokát a földnek szorítja, keze ökölbe rándul.
- Hé, egyben vagy még, haver?
Dean biztosan vigyorog, hallja a hangján. Igen, akarja mondani, de a hang és a hazugságok elakadnak a torkán. Igen, minden rendben.
Egy szánalmas nyögésre futja.

- Amit csinálsz, az veszélyt hoz mindannyiunkra – mondja Benny, szinte köpi a szavakat, és Dean vállába markol. A férfi ellöki magától.
- Közöd, baszd meg? Most min vagy kiakadva?
- Hogy min vagyok... hogy min vagyok kiakadva?
Castiel egy sziklán ülve figyeli őket, Benny felé fordul és kínjában, haragjában csak nevet és nevet, aztán a vigyor leolvad az arcáról, ahogy meglátja az angyal tekintetét.
- Nekem is vannak szükségleteim! - folytatja Dean. - Cas?
Castiel nem mond semmit. Úgy könyököl a térdén, homlokát a tenyerébe támasztva, mint aki fejfájással küszködik.
- Istenem – szűri a fogai között Dean -, hogy ti mekkora seggek vagytok! Már aludni sem hagyják az embert.

Dean sókört hint a rögtönzött tábor köré, amíg Castiel különös jeleket karcol a porba, Benny pedig a buzogányát élesíti. Fél szemmel figyeli a felizzó és kihunyó szimbólumokat, aztán próbaképpen meglóbálja a nehéz fegyvert, és az angyalra vigyorog.
- Szóval? Van valami, amit mondani akarsz nekem?
Castiel még csak pillantásra sem méltatja.
- Tartok tőle, nem.
- Tartok tőle, túl régóta hordod magadon ezt a porhüvelyt. Látszik a szemeden, hogy titkod van.
- És, mi lenne az én nagy titkom?
- Mit műveltél Deannel?
- Nem kell aggódnod miatta. - Castiel félrebicentett fejjel figyeli a munkáját, aztán érzi, ahogy Benny talpra rángatja, és két kézzel mellkason taszítja. Megtántorodik, de nem esik el.
- Nem kell aggódnom miatta? - sziszegi a vámpír. - Hülyére mosod az agyát!
- Ez egy alku keretében történik, amit szabad akaratából kötött meg velem, tehát...
- Teszek rá! Mire kért, mi? Hogy mindig töröld az előző este emlékeit?
- Ez az én feltételem volt. Egyedül engem felejt el minden... alkalom után.
Benny undorodva végigméri.
- Te aztán rohadt gyáva vagy. Hogyan lehet megtörni az alkut? Ugye ő tudja, hogyan lehet megtörni?
- A megállapodásunk szerint én szabom meg az idejét annak, mikor kapja vissza az együttléteinkről való emlékeit.
- És ha menet közben meghalsz, akkor soha, mi? - Benny hegyes fogakkal vigyorog, olyan közel hajol Castielhez, hogy a homlokuk csaknem összeér. - Azt hiszed, nem tudom, mire játszol? Te nem akarsz kijutni innen. Csak lassítasz minket. Csak szórakozol. Élsz egy kicsit, mielőtt kifingatnád magadat. Amilyen önző rohadék vagy, neked aztán nem számít, hogy ez nekem mibe kerülhet, vagy Deannek mibe kerülhet. Te tényleg ilyen hülye vagy? Neked komolyan nem tűnik fel, hogy Dean szabad akaratából, újra és újra, minden egyes nap téged választ?
Castiel leszegi a fejét, és van valami a tekintetében, ami arra készteti Bennyt, hogy hátrébb lépjen. Az angyal egyszeriben hatalmasnak és iszonyatosnak tűnik, az árnyéka megelevenedik és föléjük hajol.
- Ami a tudomásodra jutott, arról soha nem beszélhetsz Deannek, vagy vállalnod kell a következményeket.
- Azt hiszed, meg tudsz fenyegetni? - horkant Benny. - Dean a barátom, és tőlem aztán kisatírozhatod vagy kiloccsanhatod az agyamat, nem érdekel, de egyet mondok neked: nem fogom így megkönnyíteni a dolgodat. Tőled fogja hallani. Te fogsz a szemébe nézni, és te fogod elmondani, hogy ismét elárultad. Azt hiszed, nem mesélt róla? Nem fogod megúszni, biztosíthatlak, és minél tovább húzod, annál több letagadott éjszakát kell majd bevallanod. B-terv? Kinyiffansz. Garantálom, hogy nem fogsz békében nyugodni.
Messziről meghallják Dean kiáltását, és fej-fej mellett rohannak a segítségére. 

- Emlékszel az első találkozásunkra? - kérdezi Dean elmerengve, ahogy az ujjával végigkövet egy hosszú vágást Castiel mellkasán.
- Igen.
- Egy kést szúrtam a szívedbe.
- Emlékszem.
- Elég ironikus, nem?
- Bizonyára.
Dean utánozza a mozdulatot egy láthatatlan fegyverre markolva; Castiel egy pillanatra megfeszül, aztán erőltetetten elmosolyodik.
- Talán valahogy ott maradt egy szilánk...
Castiel szeretné kifejteni ennek a biológiai valószínűtlenségét, de nem tud mit mondani. Ha most megszólalna, azt mondaná: hazudtam neked. Azt mondaná: kényszeríteni foglak, hogy elhagyj. „Nem vagyok rád méltó”, dübörög a fejében, ahogy végigsimít Dean homlokán és a férfi éhesen a csuklójába kóstol. „Én vagyok Isten legirtóztatóbb szörnyetege.” Két ujját szorosan a koponyának feszíti, és Dean, mintha csak megérezné, mire készül, puhán félrelöki a kezét, feltérdel és a karjaiba vonja: két elveszett lélek, összekapaszkodva. Castiel tehetetlenül átöleli, egész testében hozzá simul. Némán rázza a zokogás.


- Gyere, Cas, foglak!
- Dean! Menj!
A portál bezárul, és ó, már érzi a szilánkot: meglátta Dean tekintetében és érzi, ahogy felhasítja a szívét, a bordák fémes hanggal meggörbülnek és összeszorítják a tüdejét. Kiegyenesedik és tudja, hogy helyesen cselekedett, győzködi magát, hogy nem volt más választása, és tudja, hogy nincs az a pokol és nincs az a kárhozat, ami ennél jobban fájna. 
 
__________________

Dean Winchester az üresség poklában virraszt éjszaka. Álmában jár itt: a purgatóriumhoz hasonlít, de Castiel nincs sehol. Szólítja a nevén, de eltűnt, elveszett. Felébred, és a szavakra gondol, amiket el kellett volna mondania, és amik örökre a torkára forrtak, pár apró, egyszerű és mindennapivá kopott szó, köszönöm, sajnálom, segíts, szeretlek, szeretlek, szeretlek.
A tenyerébe támasztja a homlokát és kínozza minden, ami sosem lehet már, ölelések és lopott, rabolt vagy zsákmányként megosztott csókok. Elképzeli, aztán elfelejti őket, és újra és újra és újra.

Castiel visszatér és ez nem változtat semmin. Az utolsó napjait neki akarta adni. Az életét képtelen.

Naomi szélesen mosolyog. Castiel kisemmizve áll előtte, emlékek híján sem oldja fel semmi az árulása alól. Tudnia kellett volna, hogy semmit nem tehet jóvá: nem tudja meg nem történtté tenni a purgatórium minden alkonyát azzal, hogy kitépi Dean elméjéből, ahogy most nincs mentsége a szavakra, amik legördülnek az ajkairól. Ez az egész olyan végtelenül predestinált: a védelem, a tévedés, a bűnhődés. Dean Winchester élete mindössze egy másodperc öröklétének tündöklésében, és ebben az egyetlen pillanatban egyre űzik, hajszolják egymást, keresztül az összes világon, mennyen és poklon, megsebzik egymást a tisztítótűzben és megfutamodnak a földön megint, hiszen ennek így kell lennie: a vadászat a végéhez közeledik, és valamelyiküknek el kell esnie.
Castiel korai halálért könyörög, és a halál nem érkezik.

26 megjegyzés:

Dragda írta...

nincsenek szavak...
csak köszönni tudom az élményt

Reisuto írta...

de legyenek! *térdre hullik o(;△;)o*

Dragda írta...

Az a gond, hogy ma elég csúnya napom volt, kishíján le is léptem itthonról, csakhogy szabaduljak az ősöktől... Erre jössz te és szíven döfsz a Sorozat Univerzum legfájdalmasabb szerelmével. Ráadásul ezzel a dallal együtt. Itt bőgök, mint egy ötéves, pedig azt hittem ma már elsírtam minden folyadékot a fejemből. Gyönyörűségesen fáj. Legszívesebben pofáncsapnám mindkettőt, hogy "Ébresztő! Nézz már magadra, tiszta hülye vagy! És most nézz a másik hülyére!... Now KISS!" Újabb remekmű, amit nem lehet megmagyarázni, csak nagy nehezen körülírni.

Egyszerűen... nem tudom. Nem tudom megfogalmazni. Talán majd jön egy ügyesebb, okosabb olvasó. Nem megy. Annyira, de annyira belepusztulós lett...

Kurvaélet. 16-át akarok!

Reisuto írta...

Jaj csillagom ( ; ; ) Sok tea és sok-sok vidám videó némi tumblr-kerítéssel.

[Feltett szándékom volt olyat írni ami mellett a sorozat eseményei vidámnak tűnnek.]

Remélem, minden rendben lesz, és *ölel*

Dragda írta...

Tumblr-t nyomatok, órát óra. És megint MLP-t nézek. Holnap meg sütök earl grey-s muffint. :)

Köszönöm amúgy, túlélem. Mert mást úgysem tehet az ember.
És legközelebbre tömény fluffot kérek, sok vattacukorral *grin* *és visszaölel*

Zenda írta...

*zsebkendők tömege*
Köszönöm, hogy elolvashattam. Gyönyörű és ez a két tökkelütött meg képtelen beismerni a másiknak az érzéseit.
Mindkettőt kupán kéne csapni egy-egy Thorpöröllyel és meglenne a kívánt hatás BUMM és mindenki szerelmes, bevallottan.
Nagyon szerettem, szeretem és fogom is, és most elvonulok csendben szenvedni a sarokba.
Köszönöm az élményt. ♥

Fekete Retek írta...

Ha akarnék valami nagyon pozitívat írni (és valami ilyesmit tervezek), akkor azt hiszem a szerkezet méltatásával kezdeném. (Meg a cím, ÚRISTEN, ÚRISTEN...) Az ürességből az ürességbe való visszatérés teszi elképesztően fájdalmassá, miközben a Vadász valójában elejtette a zsákmányt, megkapta a jussát - azt szeretem leginkább a történeteidben, hogy képekbe teszed át azt, hogy mennyire bonyolult dolog is szeretni, és semmi nem működik úgy, ahogy kellene. Az angyalkeresés és az imaparafrázisok(?) hátborzongatóan jól működtek, de így egy olyan pont volt a történetben, amikor arra gondoltam, hogy nenenenene, az ez a mondat volt: "Meg akarja jelölni, azt akarja, hogy holnap és azután és azután is látszódjanak a karmolások, apró zúzódások, véraláfutások és felcsókolt hegek, érzi, hogy ez fontos, valamiért mindennél fontosabb..."
Összességében azt tudom mondani, hogy egy nagyon okosan összerakott történet ez, és kilátástalanul szép, hogy nincs vége a keresésnek, mert mindketten csak a semmit találták meg.

Reisuto írta...

Azt mondják, a történeteket a kritikusok teszik naggyá, szóval azt hiszem, főállásban foglak alkalmazni. *csönd* Nem tudom; ezen most nagyon, mármint úgy nagyon meghatódtam, mert már önmagában az rengeteget jelent nekem, hogy itt vagy és hogy írsz, de akkor még ráadásul ilyet írsz, én meg szentimentálisabb leszek, mint Werther és Fanni szerelemgyereke. Szivecskék. Unikornisok. Zene, tánc. Brit színészek kecskeháton vágtázva. Hadd szeretlek mindörökkön, ámen.

Reisuto írta...

Valamilyen elmeroggyant okból nekem a meggyőződésem, hogy ez igenis egy vidám fic. Kevésbé elmeroggyant okokból a meggyőződésem, hogy a nyolcadik évad végére Destielék kánonabbak lesznek a kánonnál, mert egyszerűen annyira arra halad a történet, hogy nem tudom, mi mást lehetne kihozni belőle.
Nagyon szépen köszönöm az olvasást~! (v^_^)v

Liani Hikawa írta...

A fandomról semmit sem tudok, de a címe szólított ennek a ficnek és el kellett olvasnom. A történetből sok mindent nem igazán értettem, hiszen egyetlen részt sem láttam a sorozatból, de az írás módja, a szavak használata és a számomra megértett történet vont magával, olvastatta tovább és tovább magát. Nagyon tetszett, az eleje annyira szürreális volt, hogy azonnal beleszerettem. =)

Liani Hikawa írta...

Ja! És tedd fel TK-ra, nekem kitüntetett-gyanús! =)

Reisuto írta...

TK-n sajnos meglehetőst
rútul
összevesztem a főadminnal
van egy olyan érzésem
itt mélyen
legbelül
hogy nem látna szívesen
azok után amit a fejéhez vágtam
és azok után amit a fejéhez vágtam
én sem látnám ott magam szívesen
úgyhogy most beszéljünk inkább arról, hogy milyen édes vagy már ლ(́◉◞౪◟◉‵ლ)
Nagyon-nagyon szépen köszönöm, bár ez a novella tényleg a legaljasabb húzás, amit el lehet követni olyasvalaki ellen, aki nem flottul update az egész szériával, szóval fogadd egyúttal őszinte bocsánatkérésemet is; nagyon örülök, hogy tetszett. (n˘v˘•)¬

Liani Hikawa írta...

Ja, akkor ez van. =) Nekem is volt incidensem, az nekem is letörte rendesen a lelkesedésemet. Leginkább pü-ben levelezek ott írótárssal, ha nem tudok doc-sizni. XD

Ritkán olvasok fanficet, pont azért, mert nem igazán ismerem a mai fandomokat. A HP-t még igen, de abból csömöröm lett, néha kapok csak rá egy-egy sztorira, aztán boys love animék/mangák fanficeit olvasom el, ha találok, egyébként inkább originalt. =) Tudtam, mibe vágom a fejszém, nem ért meglepetésként, hogy vannak dolgok, amiket nem értek, szóval ne kérj bocsánatot, nincs miért. =) Jó volt nagyon a sztori, de ami igazán megragadott, az az írásának a módja. A tőmondatok, képies szavak és szókincs. =)

Fogok még nálad járni, ebben teljesen biztos vagyok. ^^ Akkor is, ha olyan fandomban írsz, amihez hozzászagolni se tudok. =) Mindig az az igazi, ami jön, amiről nem bírsz lekattanni. =D

Zsanett Szekeres írta...

Ez fájt. De nagyon!
Még most is itt bőgök 20 perccel azután hogy elolvastam. (Bár még nem néztem meg a 8.évadot, de tudom mi történt és a történet totál beleillett) és a szereplők is hűek voltak magukhoz (Cas-t pedig legszívesebben kifilézném).
Bár pár dolog csak második olvasatra esett le. pl:
- Ferde este? - kérdezi Benny a reggel, és tele szájjal vigyorog. Dean üresen bámul rá.
- Ötletem sincs, miről beszélsz. - hát ha azt hittem szíven szúrt a sztori, akkor itt döfött belém még egyet.
2 dolgot viszont nem értettem:
1. Elmondja valaha Cas Deannek hogy együtt voltak?
2. Castiel korai halálért könyörög, és a halál nem érkezik. - Kinek a haláláért könyörög? (szégyellem de nem esik le)
Ez a történet a maga gyönyörűen fájdalmas módján volt szép és egész, és ezért nagyon köszönöm, hogy megírtad.
(Most pedig megyek és keresek egy jó kis fluff sztorit és egy tábla csokit :)

Reisuto írta...

Nagyon szépen köszönöm a kommentet ( ̄ー ̄)
1. Az olvasó fantáziájára bízom egy aljas félmosollyal, Cas színt vall-e valaha, vagy megvárja, amíg a hazugság túlnő rajta; mindenesetre a Supernatural világában nehéz titkot tartani...
2. A nyolcadik évadban Castiel szuicid hajlamai elérik a zenitjüket: konkrétan bevallja Deannek, hogy tart tőle, egy nap önkézzel vet véget az életének, sőt, már meg is próbálta... [hogy melyik részben, legyen édes kis meglepetés.] Szóval nálam a saját haláláért könyörög, a halálért és feloldozásért, amit soha nem kaphat meg, de egyértelműen vágyik rá.

Amy írta...

Szia!
Hajaj, mit is írhatnék neked, én, aki a kezdetek-kezdete óta a sorozat rajongója vagyok, neked, aki egy kib*szott zseni?
Az igazság az, hogy amikor nézem a részeket hétről-hétre, várom, hogy ezek ketten mikor jönnek össze, mert annyira nagyon összeillenek. Mondjuk megnézném azt a BTS videót is, ahol a Misha meg a Jansen 130000x próbálják felvenni a csókos jelenetet...
Egyszerűen mindig is úgy gondoltam, hogy az egész sorozat legerősebb karakterei az angyalok. Annyira nagyon nem olyanok, mint amilyennek az ember elképzelné őket, és mégis annyira lehet szeretni őket. Mint például Michael, aki a hatalmasok között is hatalmas volt, mégis megfutamodott. Vagy az egyik legnagyobb kedvencem: Balthazar. Akit pont a legkedvencebb angyalunk ölt meg, Cas. (És ne felejtsem ki ám Lucifert se, akit szintén imádtam.)
Annyira nagyon erős karakterek, annyira jól lehet velük bánni, sok mindent lehetne róluk írni. És akkor jössz ezzel, és így legszívesebben most bebújnék a paplan alá és sírnék. Csak így ennyi.
Be kell vallanom, én az 5. évad végét szántam volna a végének, de aztán ugye történt, ami történt. És a 6. évad utolsó része után így ültem a hugomnál a kis puffon és így néztem, és néztem magam elé, és azt mondtam: Kérlek, Istenem, hadd legyen Cas a főgonosz a következő évadban!
Mert ez annyira, de annyira nagyon jó lett volna. A következő bukott angyal, a következő, akit le kell taszítani a kárhozatba.
És nem azért gondoltam így, mert utálom Cast. Éppen ellenkezőleg. A karaktere, a személyisége zseniális, és ki lehetett volna belőle hozni egy gonoszt. Hasonlót, mint Lucifer.
Aztán jött az egész leviatán balhé és féltem és rettegtem, hogy mégis hova halad a sorozat, milyen ellenségek ezek? Hol van a jó öreg Lucifer? Mert azt szerettem. Ezt kevésbé. És ami fenntartja mégis az egészet még így most is, az Cas meg Dean meg az egész tudat, hogy ez az egész egy folyam, amit ha egymás után nézel meg, folyamatában, akkor sírsz, nevetsz, szeretsz és gyűlölsz, és ez az egész EPIC.
Látod? Beszélek itt össze-vissza, mondtam, hogy nem lehet mit mondani erre.
Csak azt még, hogy köszönöm! Fantasztikus lett!

Reisuto írta...

Gyeregyere, imakör a kánonért (n˘v˘•)¬ (imakör a kánonabb kánonért, na) [now kiss]

Az messze gáz, ha én mindig így képzeltem el az angyalokat...? De nekem pont ezért tetszettek nagyon-nagyon (Gabrielt ki ne hagyjuk!)
Engem viszont a Lucifer-sztori, soha, semmilyen formában nem tudott meghagyni, és nem is örültem volna, ha Cast vele állítják párhuzamba... nekem tetszik, hogy még a paralellje is Dean, az elveszett srác, egyedül a világ ellen, akit az apja otthagy egy küldetéssel, amit nem is igazán ért. A párhuzamuk tökéletes, és évadról-évadra, szóról-szóra megfeleltethető, és ezért fejlesztik egymást, egy eszméletlenül dinamikus kettős.
A hetedik évad tényleg elég gyenge volt, de szerintem Castiel azér intenzíven főgonosz volt Godstielként D: Az én értelmezésemben igenis és sajnos pont azt tette, mint Lucifer, csak ő sikerrel járt, mert az indítékai nem önzésből eredtek. És ami szerintem eszméletlenül gyönyörű, hogy ezen képes túllépni. Nem olyan önhitt, mint a bátyus, és a förtelmes diadal csúcsán is vissza tud fordulni. Fogalma sincs róla, milyen erős, de remélem, egyszer majd felismeri...
Nekem a nyolcadik évad a kedvencem idáig. Nem csak, mer hatalmas minőségbeli ugrás a hetes minden szörnyűsége után, hanem mert lebilincselő és tele van lehetőségekkel, mintha megtalálta volna a sorozat megint a hangját, és újra elkezd kibontakozni... szinte lehetetlen lesz ezt a koncepciót, amit most elkezdtek, elrontani; és ha ennek az évadnak a végén nem lesz minimum egy szerelmi vallomás (oké, már volt ötször, de érted), akkor ötletem sincs, mi lesz.

Amy írta...

Gabriel, hát igen... ő volt az igazán tökös (egy jó hosszú kispadon ülés után) és bele is halt. *szomorúan szipog*
Igen, Dean és Cas már komolyan mondom, hogy kínosan egyformák és nagyon összeillenek. Én nem hiszem el, hogy ezt a rendezői székben ücsörgők nem látják! :D
Nekem az egyik kedvenc mondatom a 6. évadból, amikor Cas azt mondja Crowley-nak (kiscukorborsó punkasscrossroadsdemon, hogy "You're asking me to be the next Lucifer" - és ezért a mondatért kábé meghaltam, és mondtam, hogy nekem nem kell olyan Mennyország, ahol a legjobb napom van porondon, vagy a kedvenc helyem, hanem csak hadd feküdjek a sötétben, és hallgassam ezt az egy mondatot, és nézhessen csak Cas arcát közben. Ennyi!
Szóval... én nem tudom. Azért a bukott angyal image megvolt, és én kedveltem Lucifert. Minden szemétségével együtt, mert hihetetlen karakter volt. Nem volt olyan igazán nagyon gonosz. Jó, tudom, mondják sokan, hogy hát itt picsogott, hogy apu így meg Michael úgy, de na! És... megnéztem volna Deant, ahogyan Cas ellen harcol foggal-körömmel. Megnéztem volna, ahogyan Castiel szenved emiatt (kicsit szadista lennék? kéremszépen hadd pacsizzak már le Gabriellel...)
Ah, látod? Hát ez benne a szép, hogy szerintem órákig tudnánk róluk beszélgetni és nem unnánk meg.
És olyan jó, hogy így értesz hozzá *_* Mert persze ismerőseim, barátnőim is nézik, de egyikük sem egy slash fan (és még szépen fogalmaztam)
Szóval tök jó, hogy Destiel... és jah, ha Dean kicsit belegondolna, neki úgyse jöhet össze egyetlen kapcsolat se. Túlságosan is sok szörnyecske bújna az ágya alá. Na de Castiellel... *dörzsölgeti a tenyerét*
Nyolcadik évad... Hát nem tudom. Sam nekem mindig is a leggyengébb karakter volt (úgy a 4. évadtól) - kvázi felőlem meghalhatna, nem zavarna annyira. Mert a testvéries (szerintünkmásmilyenkhmkhm) szeretet most már inkább Cas-Dean... Benny (pontpontpont) - vélemény? Idontknow.
De mondjuk kezdek agyzsibbadást kapni a sok világosnapsütéses-Sam-valamicsaj-kutya jelenetektől. Argh!
Na... szóval ez van. Szólj hozzá, miket hordtam itt össze! :D

Márk Éva írta...

Ezt csak azért olvastam el, mert te irtad. És áruld már el, hogy pontosan mi is az a kánon? Elolvastam a fogalomtárban, de nem értem.
És tudod ez nekem tetszett. Minden háttérismeret nélkül tetszett, és ez az bizonyítja, hogy mekkora egy zseni vagy. Amit ezek ketten művelnek az valami hihetetlen. Az ember legszivesebben elverné a mind a kettőt, hogy vegyék már észre magukat.
Szerintem nem humoros, hanem morbid. Amiből azt hittem, hogy elgem van, mert már anime stílusban láttam magam elött a szereplőket és a történeteseket (nem, nem néz egyfolytájaban Fullmetal Alchemist Testvériséget, és nincs rákkantanva. Egyáltalán nem). De nem. Mert ezek ketten, illetve hárman nem semmi alakok.
Amúgy addig hadd tegyek fel egy idegesítően kivüláll kérdést: Castiel nem a Good Omensben szerepel?
Amúgy már majdnem elkezdtem nézni az Odaátot, csak belebotlottam Az utolsó zsaruba. Láttad már? Feltétlen nézd meg. Német sorozat, és a főszereplő elmehetne egy germán istennek. Thor jutott eszembe, bár nála lényegesebb több a sütnivalója (ah az a Napló! Az egy gyöngyszem a töbi gyöngyszemed között).
Vissza a műre. Hátborzongatóan morbid, és szívszaggató. Nem is tudom miért kellett nekem még ez, de egészen biztos vagyok benne, hogy kellett. Fenemód jól írsz, úgyhogy köszönöm :)
A chaptha pedig kezd úgy festeni, mint egy aknamező.

Reisuto írta...

Kánon: sajnos nem nagyon tudom jobban megmagyarázni, mint a fogalomtárban - elég sokrétű fogalom. Megpróbálom illusztrálni egy példával, mivel színházas vagy, Hamlet mondjuk: na már most, a Hamlet "kánon" az az, amit 1, Shakespeare leírt 2, ami egyértelműen kiolvasható a sorok közül - bár nincsen szó szerint leírva, hogy "Hamlet azért nem kattant ám", minden olvasó érti, mi a helyzet, ugyanígy Ofélia öngyilkossága is kánon 3, a hagyomány hozzákapcsolt - például a "Lenni vagy nem lenni" monológot általában egy tőrrel a kezében mondja, így is képzeljük el, bár az eredeti szövegben nincs benne, tradicionálisan így adják elő.
NEM kánon viszont mondjuk a feltételezett homoerotikus/vérfertőző kapcsolat Hamletapuka és Claudius között. Bár vannak rá célzások, nincs benne egyértelműen a szövegben. Egyes előadásokban beleértik, de nem bizonyítható, hogy így van. Ha előkerülne egy kézirat Will szignójával, hogy "amúgy úgy értém hogy idősb Hamlet és az Claudius szodomita viszonyban álltak", kánonná válna.
[most csak túlbonyolítottam, mi?]

Reisuto írta...

Ballonkabátos angyalok: A Supernatural és a Good Omens között sok hasonlóság van, de alapvetően különböznek pár dologban - például a médiumban. A Good Omensből (még) nem készült film, így az abból írt történetekhez nem csatolom színészek fotóit; ellenben Castiel megformálója a legendás Misha Collins a CW műsorán. A másik lényegi különbség magukban az angyalokban van: a GO-ban mindössze egy angyal van, Azirafael, aki annyira angyali, amennyire csak lehet: (valószínűleg) szőke, kék szemű, szemüveges, mosolygós és derűs, kínosan udvarias, kicsit bénácska, aranyszívű, kedves, álmodozó, aki nem tud nem segíteni a bajbajutott embereken, szorult belé némi csízió és már évszázadok óta köztük élve segíti őket a mindennapokon apró csodákkal, egy könyvesboltja van a Soho-ban és gyűjti a tubákosszelencéket. Ellenben a Supernatural egy komplett angyal-légiót felvonultat: náluk az angyalok az Úr harcosai, akik nem avatkoznak az emberek sorsába, mert lefoglalja őket a Menny és a Pokol örök háborúja. Profi katonák, akik az Apokalipszis közeledtével szálltak csak a földre - köztük Castiel is. Castiel tehát mindenekelőtt harcos, stratégiai ésszel, egy olyan büszke fajból, ami megveti és lenézi a jelentéktelennek tartott embereket. Eredeti alakjában körülbelül olyan magas, mint egy felhőkarcoló, és éjfekete szárnyai vannak - ha bárki ránéz, a szeme kisül, és a démonok is sikoltva menekülnek előle. Kénytelen viszont emberi formát ölteni és valahogy beilleszkedni az emberi világba, és ez - Azirafaellel ellentétben - botrányosan rosszul megy neki. Bár elég emberivé válik abban a tekintetben, hogy megtanul szeretni (szereti Deant - kánon.) és elkezdi csodálni az emberi fajt (Deant) az angyalok közül egyedül, nem nagyon törődik az udvariassággal - bármilyen szépen és kimérten is beszél, meglehetősen nyers, egyszerűen mert képtelen az empátiára, nála a "jó" és a "rossz" olyan univerzális fogalmak, hogy eleinte nem látja be, mi a rossz abban, ha elmos egy várost a föld színéről, hogy egy boszorkányt megakadályozzon a ténykedésében. Humorérzéke egyáltalán nincs, minden ironikus célzást és ugratást halálosan komolyan vesz... igazából mindent halálosan komolyan vesz, és Azirafaellel ellentétben sosem dől hátra egy habos kakaó és egy Oscar Wilde kötet társaságában a szófán, ő folyamatosan készenlétben őrködik.
Ami sokkal zavaróbb az az, hogy mind a Good Omensben, mind a Supernaturalban van egy Crowley nevű, halál laza démon: de míg a Good Omenses Crowley egy nyurga, napszemüveges fiatalember, fehér szárnyakkal és sárga kígyószemekkel, vagány autóval, sok Queen-cédével, kedvese az angyali Azirafael, és ő maga nem is igazán bukott angyal, inkább csak "csendben szállingózik lefelé, mert rossz társaságba keveredett" - addig a Supnatos Crowley egy igazi körmönfont démon, remek humorral és pokoli jó élcekkel, de kettőt pislogsz és már elárult, egy köpcös, kopaszodó, gülüszemű kis alak, a Pokol Hercege, és bár dolgozott együtt Castiellel kényszerből, finoman szólva is gyűlölik egymást, és jelenleg éppen azon izgul a fandom, ki fog megölni kit; Supnat!Crowley egyértelműen az ellenséges oldalon áll, amíg GO!Crowley inkább a "jók" felé húz.

Márk Éva írta...

Igen, így már kézzelfoghatóbb és érthetőbb, szóval köszönöm. Meg a választ is, egészen kimerítő volt. És pontosan. Most már világos a dolog, bár a ballonkabátról nekem Coulombo jut eszembe, de be kell látni az angyalokhoz is illik.

Lilian Kyle írta...

Egyszerűen gyönyörűek. Fájdalmasan gyönyörűek.
Könnytől csillogó szemmel olvasva is azok. És ahogy te írod őket, egy apró kis csoda. Egy apró kis csoda... amibe belesajdul az ember szíve. De azért csak köszönöm, mert különben csak üresség ülne a kis lélektükreimben, így viszont minden van, csak csend nem :)
[és igen, ez egy határozottan pozitív hozzászólás volt] •.•<♥

Reisuto írta...

Nagyon-nagyon köszönöm a határozottan pozitív hozzászólást <3 Ez az írás valamiért baromira fontos nekem.

Dragda írta...

Ehhez a Crowley-dologhoz reagálnék valamit, amit ma este láttam meg Neil Gaiman uraság tumblr-jén (Igen, van neki, meg a második számú feleségének is. ^^)

"runswithnerds kérdi: Hullo! I'm not sure if you're aware, but in a show called Supernatural, there is a Scottish(ish) demon called Crowley who is Satan's top dog. He makes a deal with an angel to stop the apocalypse, and has a hellhound who is mostly nice sometimes. I believe you and Mr Pratchett have a lawsuit to file. (I'm kidding so please don't because I love this show and I would be very sad if it were cancelled but I do think they were making an obvious reference to Good Omens.) "

Neil válasza: "Eric Kripke is a lovely man, and a big fan of mine, so yes, there are lots of Sandman and American Gods and Good Omens references in Supernatural."

Ad1: Halálra röhögném magam, ha nem haldokolnék a migrén miatt.
Ad2: Újranézem a Supernaturalt a elejéről, direkte lesve az utalásokat. :D

Reisuto írta...

A rejtély megoldódott hát :D

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS