a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2012. november 26.

Turn into earth


Gyors szösszenet nyelvgyakról (és nyelvgyak helyett): a Lazarus Rising [04x01] Castiel szemszögéből
A cím ebből a számból van, mert nem tudom feldolgozni a Supernatural soundtrack tökéletességét, azért.




Űrfekete erő gomolyog a Mennyben. A körvonalát a fény hiánya festi meg. A szárnyából pengeéles tollak merednek elő. Az arcában két izzó csillag ragyog.
Az erő neve Castiel.
Árnytestében néha csontok izzanak fel cikázó villámként. Gerinc, bordák, csigolyák; egészen emberi. A koponyája egy macskáé. A tartása egy ismeretlen ragadozóé. A szíve mennydörgésként lüktet.
Vár.
Más hatalmasságok töltik meg a teret. Szárnyak, arcok, csillagködök, kardok.
Megkaptuk a parancsot, zengi Rachel. Ezer kórus hangja lüktet a szavában.
Porhüvelyekre lesz szükségünk, mondja Castiel és a felhők szétszakadnak. Másképpen nem tudjuk kiragadni a kárhozatból.
Hallgatnak; csak a puszta jelenlétük zajong, létezésük robaja.
Imák suttognak körülöttük.

Jimmy Novak alakjában robbantja be a Pokol kapuját. A hústömeg egyértelműen lelassítja; az erekben keringő sűrű vér melegét a legnehezebb megszoknia. Régen járt már emberi testben, és most rohannia kell, a démonok seregén át, megküzdve minden egyes lépésért. Éles pengével és kezének érintésével öl, ő, aki puszta gondolatával is képes lenne megsemmisíteni a Menny ellenségeit.
De nem az a terv.
Millenniumok óta először érez fájdalmat, ahogy egy elátkozott tőr egy pillanatra átjárja a tüdejét, aztán a seb beforr. Kén és genny és égett hús szagát érzi, de többé már nem látja az illatok színeit. A testvérei sikoltva vesznek a tűzbe és ő csak rohan tovább, egy gondolatnyi gyásszal, amit a gazdatest mintha visszhangozna, talán a szívét körbezáró húsüreg akusztikája ez, vagy a velő üvöltése a koponyában – érzések; minden érzéke olyan tompának tetszik, mintha elveszítette volna a kapcsolatot a külvilággal, de belül valami ismeretlen és hatalmas vonaglik, mintha megnagyobbodott volna a lelke a csontok börtönében.

Dean Winchester meztelenül, összegömbölyödve fekszik alvadt vér, bélsár és belsőségek tócsájában. A könnyek útja világos csíkokat fest az arcára, amit bemocskolt kínzottjai vére.
- Szánalmas – mondja Uriel.
- Óvni kell – így Castiel, és fölé hajol. Egy újabb seregnyi démon üt rajtuk, áthömpölyögnek a boltívek alatt, a mennyezetről zuhognak alá, előtörnek a föld alól. Castiel szorosan megragadja Dean vállát és szárnyra kel, míg katonái felveszik a harcot. Eleven sötétségen és süvöltő lángokon suhan át, a karjaiban tartott ember szűkölve nyöszörög, és ő csitítva álmot simít a homlokára. Beforrasztja a sebeit, megtisztítja, felöltözteti, aztán puhán a koporsóba fekteti. Életet csókol belé, a lélegzetét átadva feltámasztja, és felszáll a sírból. Szárnycsapásaitól feltépődnek a fák gyökerei.
- Segítség! - üvölt Dean tompán és rekedten. Castiel büszkén arra gondol, hogy a segítség már megérkezett.

A város fölött vitorlázik láthatatlanul, olyan könnyű, mintha nem cipelne magán testet. Élvezi a nap érintését; az angyalok átlagos testhőmérséklete abszolút nulla fok, így a Föld legalább olyan forrónak tűnik, mint a Pokol, de valahogy mégis kellemes.
Leszáll a porba a benzinkút elé, lábujjhegyre állva benéz az ablakon. Dean zavartan kikapcsolja a tévét, aztán sietve sót szór szét. Az elektromos berendezések tehát elárulták a jelenlétét – ideje bemutatkozni.
- Castiel vagyok, kit az őrzésedre rendeltek – mondja a porhüvely szájával, de a saját hangjával. Dean a fülére szorítja a kezét és szenvedve összegörnyed, az ablaktáblák berobbannak. Castiel zavartan elhallgat. Dean kinéz az ablakon, de nem látja őt.

A pocsolyák tükre fölé hajolva nézi magát; furcsák az emberek, mindig változik az arcuk, miközben beszélnek és miközben gondolkoznak, de az övé nem. Hunyorít, felvonja a szemöldökét, elővillantja a fogait, nyelvet ölt. Egész rendesen megy; jó lenne tudni, hogyan kell sírni.
Hozsánna, mondja a saját hangján.
- Hzsnn – ismétli a gazdtest.
Majdnem. Megigazgatja az állkapcsát. Hirtelen egy asszony alakja jelenik meg a tudatában.
- Könyörgök, hívlak és utasítalak, jelenj meg színünk előtt! - kántálja a hang a koponyája fala mögött. A homlokára szorítja a kezét. A negyedik hívásra válaszol.
 
A nevem Castiel; minden más titok kell, hogy maradjon. Az életedre kérlek, hátrálj meg.
- Castiel? Nem, bocs, Castiel, nem vagyok túl félős.
 
Fordulj vissza. Ne nézz a hús mögé.
- Hívlak és utasítalak, mutasd magad!

 Ne nézz a hús mögé!
- Mutasd magad! - üvölt a látnok és felpattan homlokán a harmadik szem; a másik kettő kiég a sötét fény izzásától, mely Jimmy bőre alatt pulzál és az asszony sikolt és sikolt és sikolt, Castiel pedig megpróbál visszarejtezni a gazdatestbe, reszketve átkarolja magát. Körbenéz: a pocsolya elpárolgott, és hideg tűz zabálta fel a mezőt körülötte, az égboltot is szétroncsolta, a felhők feketévé égtek és elszenesedett a horizont.

A Nyúlánk Halandó elhagyja a hotelt – ezt nem lenne szabad. A parancs az, hogy vigyázni kell Deanre. Castiel láthatatlanul beoson a szobába és középen megáll. Dean felriad, rémülten néz körbe és fegyvert ránt.
-
Ne vedd a szívedre az asszony kárát – mondja Castiel. - Neked nem eshet bántódásod, mivel én vigyázok rád.
Üvegszilánkok sorjáznak szét, és Dean üvöltve a földre rogy. A plafonon megreped a tükör, és zuhanni kezd. Castiel a karjaiba zárja Deant és védelmezően kiterjeszti fölé a szárnyait. Az Öreg Ember beront a szobába és üvölt.
Dean füléből vér ömlik.
Castiel kissé megbántva érzi magát. Jimmy értette őt; azt mondta, olyan a beszéde, mint az óceán lélegzete és a csillagok súrlódása, és ő történetesen tudja, hogy a szavai ultraibolya színűek, ami egy nagyon is kellemes árnyalat. 


Őrzöm az életedet, mondja Castiel a szélnek.
- Őrzöm az életedet – tolmácsol Jimmy. A hangja mélyebb és rekedtebb a szokottnál az angyali rezonanciától, de megteszi.

Tud hát már beszélni, kissé mereven, de járni is, már nem felejt el levegőt venni és kellő hatékonysággal gyilkol; járulékos mellékhatásként érzései vannak, de biztos benne, hogy képes lesz a helyén kezelni őket. Valamelyest aggasztó, hogy amikor az Öreg Ember hívására válaszolva megérkezik a pajtához, a szárnyaival véletlenül vihart kavar, és hogy Dean egy démonkést süllyeszt a mellkasába markolatig, ő pedig képtelen abbahagyni a mosolygást; alig észrevehető, persze, épp csak egy sejtésnyi árnyék a szája szegletében, de Dean végre láthatja őt, végre szólhatnak egymáshoz, és átadhatja az üzenetet, amit hozott, a küldetés hírét, az Úr szavát, és Dean akkor örülni fog. Kíváncsi a nevetése rezdüléseire és hogy milyen árnyalatba borul a szeme, amikor boldog, de valamiféle teljesen ismeretlen tapasztalat, aminek talán aggodalom a neve, keríti a hatalmába és gondosan szabályozott légzése és szívverése felgyorsul, mert érzi Deanen a harag szagát, látja az önvád lobogó bíborát és tud a megbánás keserűségéről a szájában és a félelem hidegéről a bőre alatt.
A köztük lévő kötelék miatt mindig és örökre angyali lénye valóságán keresztül érzékeli, és így képes felfogni az igazságot: Dean Winchester az Atya leggyönyörűbb teremtése, akit védeni kell; ez az első parancs, amit végre szívéből ért.

15 megjegyzés:

Valerin írta...

Köszönöm szépen.:) Supnat és Castiel hiányom van, ugyanis a múlt héten nem volt, de majd most! Még egyszer köszönöm, csodás lett.:)

Dragda írta...

Hát én most (az ötödik évad közepén)... Mosolyogva könnyeztem meg... Mert az a riherongy angyalka tényleg ilyen.
Köszönöm

Kija írta...

*kifújja az orrát, és próbálja nem átragasztani a bacijait*
Teee, én téged egyszer elkaplak, berángatlak valami teázóba, a székhez kötözlek és addig fogok áradozni rólad neked, míg végérvényesen eleged nem lesz belőlem. Közben meg tömlek a jó kis lekenyerezős sütimmel >.>
Ha nem lennél teljesen angyalmán (oké tuti, hogy nincs ilyen szó xD) már töpörtyű törpe korom óta, akkor neked hála most azzá váltam volna x3 Meeeert mindig tudsz olyat írni, hogy ülök, olvasok és még azt is elfelejtem, hogy hol vagyok, nem, hogy még tanuljak, áh! Szóóóval ez már megint annyira batár jól sikerült, hogy az hihetetlen *-* Olyan szinten kikapcsoltad az agyam, hogy elképesztő, amit köszönök, mert jobb volt, mint egy hét folyamatos alvás XD
Öööö... valami kritika jellegűt is kéne firkálnom... XD
Báááár... nem hiszem, hogy fogok tudni összeszedetten írni véleményt, mert a) a nátha az agyamat támadja b) a hatásod alatt vagyok (ez a fő szempont) c) ezt már elfelejtettem, de mindjárt eszembe fog jutni XD
Na, a végével kezdem, mert így szoktam: Az utolsó mondat. *-* vagy inkább bekezdés... eeeeez annyira zseniális, hogy most ez ismétlődik a fejemben *-*
Jó, persze a többi része is ott van, ésésésés... egyszerűen nem tudom megfogalmazni, csak jó és kész *-* Te meg imádva vagy~
(megint nagyon értelmes voltam -.-")

Reisuto írta...

nekem kell az a csürhes epizód és nem adták ide múlthéten most meg ZH-m lesz szóval nem tudok hajnal háromig fennmaradni hogy livestreameljem 。・゚゚・(>д<)・゚゚・。 [az élet nagy gondjai. de nekem KELL az a rész, az előzetesével már jegyben járok.]

Reisuto írta...

cassie feels. sőt. https://lh3.googleusercontent.com/-l3YpQcixRsY/UK_LAW1GQRI/AAAAAAAABuA/wY6HrLLNeW4/s320/tumblr_m3orztCkWE1qe43il.gif

énköszönöm <3

Reisuto írta...

mindenkelőtt is: jobbulj meg hamar! <3 aztán pedig: nagyon szépen köszönöm (☆^ー^☆) Az utolsó bekezdés felett pont úgy ültem hogy "hát ez se magyarul van de remélem értik, mire gondolok" és nagyon fenyegetően meredtem a mondatokra hogy kapják össze magukat és sugározzák telekinetikusan a gay-gay-angelromance-et.

Zsanett Szekeres írta...

Ez gyönyörű volt :') Még csak most kezdtem a 4.évadot és nem lehet leállni vele :D köszönöm a szép fic-et.

Reisuto írta...

ez a sorozat egyszerűen jön és megszáll, nagyon utálom. köszönöm, hogy olvastad! 。◕‿◕。

Sherlock írta...

Drága-drága Reisuto,

Már most bevallom neked, hogy nem szeretek véleményt írni. (És nem azért, mert nincs olyanom, hanem mert belefáradtam abba, hogy legtöbbször félreértenek, vagy annyira beszűkült az illető, hogy képtelen felfogni az abban rejlő fejlesztő hatású mondanivalót.) De most kivételt teszek és ezentúl mindig és visszavonhatatlanul. Számíthatsz rám mostantól. ;) Hogy miért is? Mert eljutottam arra pontra, hogy nem tudom tovább tartóztatni magam.

Először is, odavagyok a stílusodért, ahogyan lapozgatsz a szerkezetek között, elrejted benne a varázslatot és nagyot robbantasz egy-egy mondattal. Van, ami elgondolkodtat, ami meghat, ami megnevetett és így tovább. Bármit is írsz, az egyszerűen leköt. Biztos vagyok benne, hogy ez valami világuralomra törő terv része, amivel az emberiséget próbálod a te pártodra manipulálni. És NEM tévedek, mert az egyszerűen képtelenség lenne.
Úgy gondolom, hogy te írónak születtél. Komolyan. Nem viccelek, ne tessék nevetni. Amióta összefutottam az első írásoddal (ami a Demenciánk volt, amit mellesleg imádtam, szerettem és végleg magadba bolondítottál vele), azóta függőd vagyok. Azóta ha könyvesboltba megyek, egyszerűen elgondolkozom rajta, hogy miért nem találkozom veled, a könyveddel? Mert ott a helyed! Nem az olyan szemeteknek, mint a tvájnyál és az mamipornó 50 árnyalata, hanem csakis neked! Egyszóval elfogult rajongód vagyok, világmegváltó terveidben pedig bármikor szívesen segédkezem.

És most pedig erről a művedről. Te, drágaság, egy művész vagy. Igazából kedvenc költőimhez tudlak hasonlítani (Poe-hoz és Csokonaihoz). Valami olyasmit adsz a világnak, amire szüksége van. Igazán meg tudtad fogni Castiel lényegét, és hihetetlen, hogy mennyire valós. A képek, amiket leírsz, a burokba foglalt mondataid, a keretek, a szerkezet, amiben előadtad. A fájdalmasan értetlen gondolatai, ahogyan az érzelmek megismerésében szinte elveszlik. Káprázatos. Lenyűgöztél. Minden annyira őszinte, és hiába írtad, hogy 'gyors szösszenet', ez sokkal több annál.

És most jön az ünnepélyes térdre vetődésem:
Will you marry me? *-*

Sherlock

Zenda írta...

*khmm-khmm torkot köszörül*
Szájtátva olvastam... ezt is.
Már most imádom Castielt, hála NEKED, és..és...
*törölgeti a könnyeit, szipog, Destielt visít*

Reisuto írta...

Kedves Sherlock,
én nagyon szívesen fogadok bármiféle kritikai meglátást [ami nem az "hát én azt a helyedben úgy írnám hogy..." jellegű smartasskedés, hanem a novella előnyeinek avagy hátrányainak boncolgatása], szóval come at me, bro, bármikor, azért vagyok itt, hogy tanuljak, tessék mellőzni az elfogultságot és kérem a képembe mi működik és mi nem Ψ(´▽`)Ψ Hovatovább, köszönöm a meghatott sorokat és a leánykérést, az ajánlatot egyelőre szemérmetes legyezőrebegtetéssel tudom fogadni, ugyanis már jegyben járok Neil Gaiman soraival és zsemle legtöbb novellájával, de ez nem feltétlen gátol meg abban hogy elszökjünk egy viharos éjen, szóval csak (ah) türelem!

Reisuto írta...

Castiel egy angyalbögyörő (◡‿◡✿)És te is, ha már itt tartunk; nagyon szépen köszönöm!

Márk Éva írta...

Oké. Én ebből nem sokat értettem, annál inkább éreztem, de egész végig egy Ossián-szám refrénje motoszkált a fejemben, ami szerintem már a függőség egyfajta formája.
" Eltaszít és tehozzád űz,
fekete nap és jéghideg tűz.
Örök rejtély, ellenmondás,
zuhanás és égbe szállás"
Azt hiszem a mondanivalóját leképeztem magamnak, és ez lett belőle.
Ne haragudj nagyon, még mindig nem vagyok tisztában a fandommal, de azért igyekszem.
És tetszett, szép volt, köszönöm. Kellett ez úgy a hét végére :)

уαмι. írta...

Egyszer leírtam, leírom hát ismét; borzasztóan gyönyörű.
Már a Menny és az angyalok, mint tiszta energia kezdeti bemutatásával megfogtál. Nem tudom, hogyan adsz ennyi életet a szavaidnak, de minden olyan élesen jelenik meg előttem, mintha a részese volnék - minimum nagyképernyőn, mozivásznon keresztül nézném. 3D-ben. 4D-ben. Az összes rohadt dimenzióban és univerzumban.
Grumpy!Cas szemével (oké, Jimmyével) látni ezeket a kezdeti történéseket nagyon érdekes. Szeretem, hogy már itt megpuhítod őt és valahova mélyre rejtve, de belecsempészed a későbbi értékeit is. A leírásaid tökéletesen illenek Castiel szaggatott mozdulataihoz, elveszett érzékeihez és a teljes megrúgottkiskutya-imidzshez.
Alig várom, hogy végigérjek a sorozaton és felfalhassam a többi csodád is - addig viszont ezt fogom még ízlelgetni és nagyon próbálok NEM belegondolni, mit tudnék rajzolni belőle.

Reisuto írta...

ʘ‿ʘ rajzolj, viktor
r a j z o l j
tudod hogy te is akarod
az éjszaka homályában (az éjszaka homályában, hejj)
feléd mászik egy ceruza (együtt: va-rázs-ce-ru-za)
a kezedbe (a kezedbe!!!), ujjaid ráfonódnak (rá-háh-háá)
és érzed (érzed)
rajzolnod kell
rajzolnod kell
(rajzolnod)

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS