a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2012. november 11.

Pestis


Good Omens, Crowley/Azirafael jéghegynovella/songfic erre a számra, Merinek dedikálva a gyönyörű rajzért cserébe.



{ p e s t i s }



2012. Azt mondják, ez az év a világ vége. Crowley ezt szórakoztatónak találta, de valahogy nem volt kedve röhögni.

December. A St. James' Park tava keményre fagyott, a jégpáncél olyan fehér és rideg volt, mint a mozdulatlan égbolt. Csupasz szomorúfüzek hajoltak a víz fölé, és a ködből felderengő Buckingham-palota  tetejét puha hó borította.
- El fogok esni – jelentette be Azirafael, és lenézett régimódi, barna bőrkorcsolyájára. - És akkor fog beszakadni alattam a jég. Biztos vagyok benne, hogy nem véletlenül mi vagyunk az egyetlenek, akik...
- Csönd már. Foglak.
- Ez extrém sportnak számít. Jelen körülmények között. Meg a korcsolyatudásom mértékét tekintve.
- Foglak.
Crowley könnyedén siklott hátrafelé, maga után húzva a bizonytalanul csúszkáló Azirafaelt. Fekete csőnadrágot viselt egy pestismaszkos figurát ábrázoló pólóval, rövid bőrdzsekivel, aviátorszemüveggel és közönyös arccal. Az új század örömére bal oldalt felnyírta a haját, fültágítókat tett be és lövetett magának egy nyelvpiercinget.
Azirafael ugyanolyan szerencsétlenül festett, mint mindig, leszámítva, hogy a kétezres évek retro-vintázs vonulata életében először divatos megjelenést kölcsönzött neki, legalábbis grunge-körökben. Puha  sálja mögé bújva aggódva bámult a lába elé, aztán kétségbeesetten Crowleyra meredt.
- Ha nem zanyálok el, a vendéged vagyok egy forrócsokira.
- Ha soha többé nem használod ezt a szót, kettőre.
- Azt hiszem, kezdek ráérezni. - Szorosabban fűzte össze az ujjaikat, és Crowley biztatóan megszorította a kezét. Ettől egészen elérzékenyült, és megpróbált adni neki egy puszit.
Hatalmasat estek.
Crowley végigvágódott a jégen, a gerince megadóan reccsent, Azirafael pedig két métert csúszott arccal előre. A démon azonnal talpra rángatta.
- Basszus, basszus, basszus, jól vagy, minden oké? A kurva életbe, vérzel!
- Nyugi, nyugi, csak az orrom... semmi baj.
- Az én hülye ötletem volt – morogta Crowley, és próbált találni a zsebében egy relatíve tiszta zsebkendőt. Azirafael a kabátujjába törölte a vért, és grimaszolva bámult rá. - Gyere, menjünk.
- Az első zúgás megvan, most már nincs vesztenivalónk. Egész belejöttem!
- Gyere. - Úgy tűnt, mintha a legszívesebben a karjaiba kapná, de csak belé kapaszkodott, és a partig támogatta. Azirafael a hóba huppant, és elkezdte kifűzni a korcsolyáját. Crowley türelmetlenül körbenézett párszor, és a tekintete megakadt egy fehér ruhás alakon a közeli padon.
A hópelyhek messze elkerülték.
- Siess!
- Bocsánat, csak a csomók...
A démon csettintett, mire Azirafaelen megjelent egy pár újdonat-új bakancs, aztán talpra segítette. A válla fölött Azirafael a pad felé nézett, és a szemei döbbenten elkerekedtek.
- Gábriel?
- Hagyd a francba!
Az angyal mozdulatlan, néma és gyönyörű volt, mint egy márványszobor. A szél puhán lebegtette a haját, mereven mosolygott és lesütötte a pillantását. Amikor kitárta a szárnyait, minden tollról egy-egy vadul forgó szem meredt rájuk.
- Hagyd a francba a hülye kerubot, csak gyere!
Azirafael engedelmesen, bukdácsolva követte, de vissza-visszatekintgetett.
- Nem gondolod, hogy üzenetet hozott?
- Rohadtul nem vagyok rá kíváncsi.
- Egyáltalán mit keres itt?
- Nyilvánvalóan téged.
- Aha. Oké, Bentley, most, és taposs bele.

I need you pure I need you clean
Don't try to enlighten me
Power to misconstrue
What have they done to you

Szeplőtlen-tisztán kellesz nekem
Meg se próbáld üdvöd ragyogni rám
Félremagyarázhatom
Mit műveltek veled?

Crowley a kirakat üvegének szorította a homlokát. A lehelete fehér páraként csapódott le az üvegen, és körmével egy nevet karcolt bele. A-zi-ra-fa-el.
- Nem ez az az együttes, akiket úgy szeretsz?
- Hm? Melyik? Van pár.
- A Crystal Castles.
- Ah.
- Letöltötted az összes albumukat az iPododra.
- Nem, még nincs meg az új.
- Ez?
Crowley félrebiccentette a fejét.
- Ez. Alig seedelik.
- Várj meg. - Azirafael a kezébe nyomta a forrócsokiját, kacsintott, és berohant a boltba. Crowley sóhajtott, és próbaképpen húzott egyet a papírpohárból. Mályvacukor íze volt. Fintorgott, de azért lenyalta a habot az ajkairól, aztán szorosan lehunyta a szemét.
- Meglepetés! - Azirafael visszatért, és a mellkasának nyomott egy csomagot.
- Az pont nem. Ó hogy egyelek meg, kértél hozzá masnit?
- Csak ilyen karácsonyi volt, ne haragudj.
- Á, a karácsonyért kitüntetést kaptam. Tudod, amikor eladtam. - Megfordította a CD-t, és a számlistára nézett. Wrath of God.
- Örülsz neki?
- Naná. Köszönöm szépen. - Rávigyorgott, és Azirafael elmosolyodott. Nevetőráncok jelentek meg a szeme sarkában és a szája körül.
Öregszik.
A Menny ajándéka vagy a Pokol büntetése volt, de Azirafael emberré lett, éppen huszonkét éve, a sosem volt apokalipszis után.

Infants in infantry
Rewrite their history
Uproot their colony
You're ripe for harvesting

Csecsemők a csatasorban
Újraírják történelmüket
Kigyomlálják gyarmatukat
Megértél az aratásra

Azirafael a vizestálba mártotta puha kezét, és gondosan egy szalvétába törölte.
- Jobb sushit csinálnak, mint Japánban, majd meglátod.
Amikor kihozták a rendelésüket, előzékenyen Crowley táljára kaparta a wasabit, ő pedig átadta a szójaszószt és a gyömbércsíkokat.
Azirafael reggel, délben és este evett. Egyszer elfelejtették, hogy most már tényleg szüksége van a táplálékra, és rosszul lett. Crowley a hátát simogatta, amíg a térdére támaszkodva hányt egy kapualjban. Crowley aznap este véráldozatot mutatott be, és megfenyegette a Halált, hogyha Azirafaelnek bármi de bármi de bármi baja lesz, akkor...
Akkor...
- Ez nem a te telefonod?
- Hoppá, bocsánat! - A volt angyal sietve lenyelte a falatot, és átforgatta a székre akasztott kabát zsebeit. Diszpécserként dolgozott egy öngyilkossági forródrótnál, és amilyen hülye volt, néhány kliensének a magánszámát is megadta. Próbálkozott karitatív munkával és templomi szolgálattal is, de Crowley világossá tette, hogy egyetlen ébren töltött percet sem hajlandó tőle távol tölteni. Nem engedhetjük meg magunknak, mondta. Nincs elég időnk. Az évezredek másodpercekké koptak, és Crowley mindet magának akarta. A pálcikák közé fogta a nigirit, és a napszemüveg kerete fölül figyelte, ahogy Azirafael arca felderül. - Grace? De jó, hogy hívsz, minden rendben? Óh. Aha. Jaj. Szegénykém! De nem bántott, ugye? Meséld el. Persze, ráérek. - Bocsánatkérő mosollyal megsimogatta Crowley kezét, mire az ökölbe rándult.
Azirafaelt semmilyen hatalom nem tudta megfosztani a jóságától, a szépségétől és a ragyogásától. Crowley csodálta és gyűlölte ezért.
Egyikük sem tudta, mi történt pontosan, de mindkettejüknek megvolt a maga elmélete. Azirafael szerint ez volt a szerelmük ára, és mivel Isten nem adhadta nekik az örökkévalóságot, így kaptak egy emberöltőt, és ez elég kell, hogy legyen; Crowley biztos volt abban, hogy a Pokol bünteti őt az engedetlenségéért. Régen szerette az emberi életet, egyszerűen imádta, néha úgy érezte, vágyik is rá, ám most, hogy közelről látta, ráébredt, hogy nem más, mint puszta agónia. Minden eltelt pillanat csak olaj volt Azirafael máglyáján.

Virgin cells to penetrate
Too premature to permeate
They can't elucidate
Never thought i was the enemy

Áttörendő szűz sejtek
Koraszülött még áthatolni
Nem tudják megmagyarázni
Sosem hittem volna, hogy én vagyok az ellenség


A kanapén ültek, kezükben a konzol, és a Diablo III által generált halálsikolyok bezengték a nappalit. Azirafael elbűvölt iszonyattal bámulta a képernyőt, a vörös-sárga villódzás visszatükröződött a szemüvegéről. A koradélután lusta fényei glóriát vontak a feje köré és megcsillantottak pár ezüst szálat a halántékánál. A nadrágszára egy kissé felgyűrődött, és látszódott a bokájára pingált angyalszárny. Hennával csinálta, azt mondta, így reálisabb, mert elkopik. Crowley némán figyelte, Azirafael pedig felé fordult, és puhán azt mondta:
- Meghaltál.
A démon visszafordult a képernyő felé, aztán a konzolra nézett. Megköszörülte a torkát, és óvatosan felállt. A bal lába egészen elzsibbadt.
- Szerintem dobok egy fürdést. Csatlakozol? Teljesen átfagytam.
- Persze. Oké. Feljebb tekerjem a fűtést?
- Maxon van, kár a gőzért.
- Kár a gázért.
Összemosolyogtak.
A fürdőszobában Crowley felrakta a Crystal Castles lemezt, és megnyitotta a csapot. Mindent fekete márvány borított, és még a madárlábú kádat is ébenre festette. Valamikor jó ötletnek tartotta, de most utálta, hogy mindenhonnan egy sötét tükörkép bámul vissza rá. A víz gőzölögve zúdult elő, Crowley pedig a földre huppant, hátát a falnak vetve, és a térdére hajtotta a fejét.


I am the plague
I am the plague

Pestis vagyok
Pestis vagyok

Azirafael megállt a nyitott ajtóban, és kopogott. Crowley felnézett rá a könnyein keresztül, és gyorsan megtörölte az arcát.
- Héj – vigyorgott.
- Gyere ide, kérlek. - A kezeit a norvégmintás szvetter zsebeibe mélyesztette, és leszegte a fejét. Crowley mosolyogva odalépdelt hozzá, és az álla alá nyúlt.
- Mi az? - suttogta, aztán megcsókolta. Arra a pár pillanatra ismét mindketten halhatatlanok voltak. Crowley a haját, az arcát, a nyakát simogatta, és érezte, ahogy Azirafael keze a kezére simul, szelíden kényszerítve őt, hogy erősebben szorítsa. Szinte már túl erősen.
- Ha arra kérnélek, hogy ölj meg – lehelte Azirafael a csókba -, megtennéd?
- Mi van? - motyogta Crowley, aztán hátra lépett és megmarkolta a volt angyal vállát. - Mi van!? - Megrángatta. - Ilyet még... te... amire kérsz, az öngyilkosság!
- Tudom.
- Égbe kiáltó bűn, és a pokolra jutsz érte!
- Pontosan.
- Tessék?
Annyira ijesztően nyugodtnak tűnt, ahogy elmosolyodott és megsimogatta az arcát. Crowley ujjai mélyebben, ragaszkodóbban fúródtak a vállába.
- Ott veled lehetnék.
- De hát velem vagy. Velem vagy, mindig.
- De többé már nem örökre. És ez téged boldogtalanná tesz.
- Azirafael...
- Ráadásul magadat vádolod.
- Persze, hogy magamat...

I am the plague

Pestis vagyok

- Vigyél a kárhozatba, kérlek. Nincs más út. Tudod, hogy nincs. Megpróbáltuk, és nem ment.
- De én szeretlek – nyögte Crowley, és még mindig a vállaiba kapaszkodva, fulladozva előre görnyedt. - Annyira nagyon...
Azirafael finoman a szájára simította a mutatóujját, és mélyen a szemébe nézett azzal a komoly, időtlen pillantással.
- Csak kínozzuk egymást, szerelmem. Tudod, hogy szenvednék érted egész hátralévő életemben, de nem akarom, hogy te is ezt tedd. Csak megöllek az életemmel. Minden egyes eltelt nap csak közelebb visz a halálom órájához. Mi lesz veled akkor? Mi lesz velünk akkor? Nem akarom, hogy végignézd, ahogy megöregszem, mert velem együtt öregszel, és napról-napra halványabb és betegebb vagy, ahogy élünk. A szomorúságod számomra elviselhetetlenebb, mint bármiféle gyötrelem, amit az alvilág tartogat, és a mennyország semmilyen öröme nem fogható ahhoz, mintha a közeledben lehetek. Érted ezt? Csak arra kérlek, hogy szabadíts meg minket. Kötözd magadhoz a lelkem. Hurcold a pokolba. Vannak módjai, igaz?
- Igen, vannak. - Crowley hátralépett és félrefordult. - Arra nem gondoltál, hogy a pokol az a legrosszabb, amit csak el tudsz képzelni? És ha az az, hogy én gyötrődöm, akkor nézz körbe, mert lehet, hogy már ott vagyunk, egyetlen kivétellel: sosem fogják tűrni, hogy együtt legyünk. Akkor már inkább a Purgatórium, drágám. Ez talán nem is olyan rossz ötlet: hiszen én egy örökkévalóságon át lángolnék mindenért, amit elkövettem, neked pedig egyetlen bűnöd van: én. Nem fognak egykönnyen kiégetni belőled. És ott van a Harmadik. Persze, mindig ott van a Harmadik, a Menny, és mi, a tékozló fiúk.
Üresen nevetett, Azirafael pedig megrázta a fejét.
- Kell, hogy legyen számunkra hely valahol a Teremtésben, Crowley, és a Földön nincs.
- Abban talán igazad van, hogy ilyen elátkozott szerelmek csak a Pokolban köttetnek. - Előre nyúlva megfogta a kezét, az ajkaihoz vitte és csókot lehelt rá.
- Meg kell próbálnunk. Egyikünk sem fog beletörődni a sorsába, mi egyszerűen nem vagyunk olyanok. Így is túl sokáig vártunk, nem? Semmi és senki nem választhat el minket, tudod jól. Tedd meg, amit kérlek. Ez a test már csak börtön. A lelkem örökkévaló és szabad, mint bárki másé. Tépd ki a testemből. A húsom alatt még talán vannak szárnyaim.
Crowley mosolyogva kibújtatta a szvetteréből, aztán a póló következett. Lehet, hogy az utolsó esélyüket hajítják el, de ez végül is legalább jellemző volt rájuk. Ketten a világ ellen, Mennyel, Földdel, Pokollal és Tisztítótűzzel szemben. Amíg még a fejében hallotta Azirafael szavait, amíg még ott állt előtte, és lélegzett és élt, addig még elhitte, hogy sikerülhet.

They fake sincerity
Thy gifts don't give to me

Meghamisítják az őszinteséget
Nem részesülök ajándékaidból


Meztelenül hevert a kádban, Azirafael az ölében ült. A légzése nehéz volt, a szíve hevesen lüktetett. Megforgatta az ujjai közt a borotvapengét.
- El kell kapnom pontosan azt a pillanatot, amikor a lélek távozik a testből, és nem hibázhatok, érted?
- Tudom, hogy nem fogsz. Bízom benned. Minden rendben lesz.
Összetámasztották a homlokukat, és Azirafael felemelte a csuklóját. Crowley belémélyesztette a pengét, figyelte, ahogy átszakítja a bőrt, feltépi az ereket és keresztülrágja magát az artérián, a vér pedig bugyogva, forrón és sűrűn ömleni kezd a roncsolt húsból, lefelé végig Azirafael karján, mint bármelyik rémálmában, és akkor már tudta, hogy ostoba volt, hogy hibát követett el, hogy Azirafael tényleg meg fog halni, de már nem tehet semmit és a jelét sem mutathatja a kétségbeesésnek. Először is, mert fel kell metszenie a másik csuklót is, másodszor pedig, mert már csak ez a pár percük van hátra együtt, és nem fogja hagyni, hogy Azirafael rémültnek lássa.
Crowley már bebizonyította, hogy a démonok is képesek a szeretetre, de remélni és hinni nem tudott még ő sem. Egyetlen gyors mozdulattal vágta át az ereket, és Azirafael felkiáltott, pedig a fogait összeszorítva próbálta meggátolni a hangot, ami így rekedt, fájdalmas szűkölésként tört elő a torkából.
- Oké, rendben van – lihegte, és Crowley vállába fúrva az arcát a vízbe mártotta a kezét. A vér pirosra, majd vörösre és bíborra és végül karmazsinra színezte, forrón kavargott, örvénylett, a levegő pedig megtelt a halál nehéz, fémes szagával. - Kezdheted.
Crowley érezte, ahogy a varázslat mély szavai legördülnek az ajkáról, de nem fogta fel őket, csak Azirafael hátát figyelte, gerincének imádott ívét és ahogy kiontott vére a derekát nyaldossa.
Gyász. Bűntudat. Önvád. Kín. Harag. Szerelem. És mindenekelőtt, üresség.
A sötétséghez fohászkodott. Az éjszakához fohászkodott. Az elmúláshoz, a beteljesületlenséghez, a fájdalomhoz, és közben maga felé fordította Azirafael arcát, nézte halvány, fájdalmas mosolyát és kereste szemeiben a kételyt vagy a félelmet, de csak a pislákoló élet lobogását látta és azt a gyöngéd és elpusztíthatatlan szerelmet, amire soha nem volt és soha nem is lesz méltó. Persze, hogy szó nélkül megtett neki bármit, amit kért. Természetes, hogy még csak át sem gondolta. Megkapta az egyetlen lényt, aki képes ilyesmire, és most a saját kezeivel pusztítja el. Volt ebben valami annyira tervszerű és predestinált, ami kétséget sem hagyott afelől, hogy ennek így kellett végződnie, és hogy vége kellett, hogy legyen.
Akkor fellobbant benne valami. Egyetlen csökönyös, tiltakozó nem.
Ők soha sem azt teszik, amit a sors rendelt számukra, és talán éppen ez a végzetük.
- Mi Atyánk – suttogta -, aki a Mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved. Elveszett fiad szól hozzád. Könyörgöm, hallgass meg.
Azirafael tekintete üvegessé vált, ajkai elnyíltak, de a vére, mely körülölelte kettejüket, még meleg volt. Crowley szorosan magához ölelte, a derekába kapaszkodott. Azirafael feje tehetetlenül oldalra csuklott.
- Amikor a világot formáztad, egyetlen gondolatból teremtettél minket, tudom és érzem. Hozzám tartozik. Ő az én elveszett üdvösségem, és én vagyok számára a kárhozat. Ne büntesd hát olyasvalamiért, amit én követtem el. Valamikor azt mondtad, az elvándorolt gyermek visszatértét nagyobb örömmel fogadod, mint száz igaz lélek hódolatát. Irgalomról tanítottál, és te igaz vagy. Fellázadtam ellened, de most minden parancsodnak alávetem magam, ha az ő lelkét megvigasztalod, és bár tudom, hogy lehetetlen, mégis arra kérlek, engedd, hogy vele lehessek, mert te is tudod, hogy máshol nem lelhet békére, egyedül énbennem. Méltó a kegyelmedre, nem úgy, mint én, és az ő nevére kérlek, engedd, hogy újra és mindörökre vele lehessek... vagy baszódj meg.
Felemelte a borotvapengét a kád pereméről, még utoljára Azirafaelre pillantott, aztán a nyelvére helyezte és lenyelte.

Now you've been annointed
They've been asking for it

Szent olajjal kentek fel téged
Régóta könyörögtek érte


Amikor magához tért, még mindig egy fürdőkádban ültek, de a víz tiszta és áttetsző volt, a falak pedig hófehérek.
Ha Azirafael nem kel fel, akkor ez a Purgatórium.
Ha felriad, a Menny.
Ha ő is elalszik, a Pokol.
Crowley visszatartotta a lélegzetét.

23 megjegyzés:

Kija írta...

Jóóól van... hát most majdnem elsírtam magam *nem szokott sírni, vagy csak nagyon ritka esetekben* Könnybe lábadt a szemem, komolyan. .__. Szóval még mindig fenntartom, hogy zseni vagy. pont. Neeem, nem pont, te már több vagy, mint zseni.
Áruld el a titkod, amitől ilyen jól írsz! *-*
Izé... kicsit még mindig a hatásod alatt vagyok, szóval nemigen tudok mit mondani, azon kívül persze, hogy agyba-főbe dicsérlek...
De, de mégis...
És a végével fogom kezdeni. Mert azon gyötrődöm, mióta elolvastam. (kb. 5-6 perce) Ez a tipikusan az a befejezés, aminek
a) egész este gondolkozom, hogy "Akkor most..."
b) végül becsődöl az a) lehetőség és elbőgöm magam
c) nincs. semmi. baj.
Akkor most vélemény az elejéről (ugye, milyen logikus vagyok? ^^"): Gábriel a hozzám legközelebb álló arkangyal, szóval pluszpont (bár nem tudom hova adni, annyira tökéleteset írtál megint), hogy ott van. Még akkor is, ha tud ő nem az a kedves, jóságos hírnök lenni...
És határozottan tetszik a 21. századi Crowley, Azirafael :D
Hm... mit mondhatnék még? *gondolkozik* Hm... valahol az első negyedénél elkapott az érzés, hogy bár rohadt sötét van, mégis kapjam a nyakamba a lábam és ha még esne is a hó jó lenne, de szerezzek egy kávét valahonnan. Oké, ezt megmondtam...
És tudom, hogy akartam még valamit, ami olvasás közben jutott az eszembe, de elfelejtettem. :$
És bocsi a sok felesleges rizsa miatt >.<

Reisuto írta...

Nagyon szépen köszönöm a kommentet (/^▽^)/

Az ihletett íráshoz elég sok trükk van, de a legősibb az az, ha találsz egy hozzáillő zeneszámot. Amikor Meri mutatta ezt, rögtön úgy voltam vele, hogy ehhez valamit muszáj. (Bár hosszú idő óta ez az első próbálkozásom a songfic műfajában, és vegyes érzéseim vannak azzal kapcsolatban, hogyan sikerült; nem véletlenül nem szoktam ebben a műfajban dolgozni.)

Megint azzal kísérletezek, hogy mi történik, ha a tisztelt olvasót ejtőernyő nélkül kihajítom hétszáz kilométeres magasságból egy erdőtűz fölött, aztán egy távcsővel utána bámulok. Remélem, nem haragos és értetlen káosz lesz a kísérlet vége; veled már van egy jópontom, ami óriási megkönnyebbülés.

Gábriel kulcsszerepet játszik, csak jól titkolja. Mivel a teljes Good Omens/Supnat őrületben az angyalok már ígyis-úgyis megszállták a bloody romantic-et, őszintén fontolgatom, hogy hosszabban is írok róla és/vagy Mihaélról. Majd meglátjuk, hogy alakul :3


modern!Crowley külsejét a fentebb említett/szobám falán függő fanartról kölcsönöztem pofátlanul (a ruhát már én írtam rá - részletkérdés), mert annyira... annyira... Crowley. Bár a fandomban kanonizált simahajú, indiános arcú, szikár úriemberrel szemben sincsenek kifogásaim, az a külső elég divatjamúlt lenne 2012-re, Crowley pedig halad a korral. Fénysebességgel.

A rizsád meg egy nagy francokat "felesleges", itt non-stop ami-a-szívedet-nyomja teadélután van ❁

BakaAsako írta...

Te valahogy nagyon értesz az emberek meggyilkolásához, de komolyan. Te ölni tudsz azzal, hogy írsz. *ala itt ül a koleszban, és miért is ne mindenki előtt csöndben bőg* Annyira jesus christ. Szóval nem futja normális kommentre, de most komolyan. A lényeg az, hogy megöltél, igen. *kifekszik* {nekem amúgy nagyon tetszett a zene&írás kombó így}
{és egyetértek a zseni vagy dologban. igen.}

Reisuto írta...

A songficekkel általában az a baj, hogy biztosra veszem, hogy mindenki mást is magával ragad a szám hangulata, és ezért elhanyagolom az atmoszféra megteremtését. *torokköszörülés*

Vissza a jó régi tömeggyilkos formámba. Megint egy hónapig csak fluffot fogtok kapni, előre látom.

Nagyon köszönöm a hozzászólást~!

BakaAsako írta...

Hát azért kellett ahhoz a te irományod, hogy üssön. O3O Iggggeeeen.

Ohh igen more fluff. Jöhet. Igen. De írhatsz még több ilyet is, mazochista dög vagyok. 8'D

Susie Lupin írta...

Most legszívesebben mennék és jól kisírnám magam, de valahogy mégis képtelen vagyok rá. Engem kicsit megöltél ezzel a ficcel, jelenleg próbálom magam összeszedni. Egyszerre volt kegyetlen és gyönyörű, nem tudom, hányszor olvastam el egymás után, de imádom (igen, mazochista vagyok). Igazságtalanak éreztem, hogy Azirafael lett csak ember, de végül is ez így tényleg egy büntetés... Az is olyan szép volt, amit Crowley megtett érte, meg ahogy imádkozott magukért, és én reménykedem abban, hogy most már hallhatatlanul együtt lehetnek örökkön örökké. *Susie és az optimizmusa szólt* A végével pedig adtál filóznivalót unalmas óráimra.
Még ilyet, vagy fluffot, vagy ami az eszedbe jut, mindent szívesen elolvasok velük~
(És ismét a te ficeiddel kezdődik, hogy egy új fandomba mászok bele, te nagyon tudsz valamit.)

Márk Éva írta...

Naaaa! Ez most mi? Mi lett velük? Mi lett velük? Követelem, hogy azonnal áruld el! Jó, tudom erről szól az egész, de EKKORA gombóccal a torkomban nem vagyok képes tolerálni egyetlen műfaji követelményt se.
Igenis happy endet akarok neki hogy aztán bemorculjak, amiért megkapták, pedig nekik jár ezek után.
Már megint megkönnyeztem ezt a két szerencsétlent és ha tehetném teremtenék nekik egy különbejáratú, saját univerzumot ahol örökké-örökkön együtt lehetnek boldogan, szerelmesen, boldogságban.
És persze mihelyt ilyet kapunk, morogni fogok, mert miért is ne, de ez...ez...ez szóval könnyfakasztó. És nem fogok addig levegőt venni, vagy csak keveset, míg nem történik valami. Akármi.

Green Sfinx írta...

Most irtóra fáj a gyomrom, ez a fic alaposan odavágott.
Megint sikerült elhitetned velem az elején, hogy véletlenül elírtad a címet/ajánlást/címkét, rossz képet és rossz dalt tettél be. Mondjuk utóbbinak a videója szép virágos (ha a Plague feliratot hanyagoljuk). Szóval majdnem kis édes fluffnak hittem, MAJDNEM.

Igazából bűntudatom lett, hogy egy-egy résznél képes vagyok nevetni, 10 másodperc múlva pedig könnyezni. De istenem, olyan idilli az a korcsolyázás, a végén mégis arra gondolok a legkevésbé T__T

Egy varázsló vagy, komolyan. Gyűlölöm a nyitva hagyott kérdéseket és befejezéseket, annyira, hogy a Szabó Magda: Abigélt és imádtam olvasás közben, de a vége miatt meggondoltam magam. Pedig nagyon jó könyv, de engem ne kínozzon senki azzal, hogy kitaláljak magamnak valamit, mert attól még izgulok, hogy de mi van, ha mégsem?...
Tudom, hogy minden olvasó megteremti a saját világában a saját történetét, és mindenkinek az a helyes, amit elképzel. De attól még zavar, hogy ha az író másképp gondolta, akkor az enyém helytelen.

Mindenesetre még az ilyen végeket is megkedveltetted velem. Annyira irigyelem minden egyes mondatodat, hogy jaj.

Jó, jó, megnyugodtam (nem), ne vedd figyelembe a kínos-gyerekes-nyáladzó részeket a megjegyzésemből, köszi <3

Reisuto írta...

Szerettem volna bemutatni, hogy igenis boldogok is voltak, csak többet akartak, mert túl sokat veszítettek el ahhoz, hogy élvezni tudják, amit kaptak. [Ami felvet bizonyos kérdéseket.]

A novellának a vége és az eleje is nyitva van, kimaradt huszonkét év és a főszereplők félszavakból is megértik egymást, így igazából azok a mondatok számítanak, amiket elhallgatnak, ráadásul mindketten boldogabbnak és magabiztosabbnak igyekeznek látszani, mint amilyenek, szóval ez tényleg nem egy olvasóbarát történet.

A végén adott három értelmezésből - ha igazi angster lennék - azt mondanám, hogy az az igaz, hogy mindketten a pokolra jutnak, hiszen Crowleyra büntetés vár, Azirafael pedig bűnt követett el, ha a szerelmével nem is, de a halálával mindenképp. A logika a purgatóriumot mondaná, én viszont a Mennyország és Azirafael magyarázata meg Crowley imája mellett teszem le a voksomat [Gábriel talán ezért jelenik meg nekik; a lányt, akivel az öngyilkossági vonalon Azirafael beszél, Grace-nek hívják, ami irgalmat/könyörületet jelent; a dalszöveg utolsó sorai is az üdvöt sejtetik; amikor Crowley felébred, a víz tiszta] de persze vannak nyomok hagyva a másik két megoldásra is [visszatérő pestis szimbólum; Wrath of God; Azirafael meghal mielőtt Crowley befejezi a varázslatot; a tettét lehet, hogy kétségbeesés szülte és megbocsátható, de semmiképp sem angyali].
Számomra is pick-and-choose, és én sem tudom, hogyan végződik, de drukkolok a happy endnek, veled együtt.

Reisuto írta...

Csináljatok Asakóval anoním mazochista-klubbot [örömmel csatlakoznék].

Érik nekik egy ODASSATOK BOLDOGOK VAGYUNK fic is, mert igazi kiadós habos-babos fluffot még nem kaptak tőlem, és lógok nekik ennyivel; de elég komplikált helyzetben vannak a srácok, szóval nem tudom, mi lesz. De azt hiszem, maradnék a kétezres években, mert szép és jó a kilencvenes évek világa, csak... még sem egészen az. Khm. Azok a nadrágok akkoriban. Khm.

Köszönöm, hogy elolvastad!

Reisuto írta...

Nem-valami-segítőkész válasz eggyel alattad :3

Érzem, hogy közelg' valami tagadósan édes, persze ahogy magamat ismerem, abba is rakok majd egy kis keserűmandulát
vagy ciánt
vagy
{vajon titokban a frusztrációmat vezetem le az írásban, mint George R.R. Martin? vajon furcsa sapkákat és szakállat fogok hordani, ha öreg leszek?}

уαмι. írta...

Drága Jánosunk!
Őszintén megvallom, mi próbáltuk. Valóban megpróbáltuk. Küzdöttünk vért izzadva és zihálva, hősiesen és igencsak hosszadalmasan, de nem ment. Ennek pedig egymásnak hangot is adtunk.
Fogadd hát egybehangzó nem-kritika kritikánkat, mert nagyon szeretünk:

Nussy: próbálok valami kritikát összekaparni Janinak, de nem nagyon megy
Nussy: gyakorlatilag kinyírt
y a m i.: Én meg se próbálkozom vele........
y a m i.: Egyelőre nem.
Nussy: lehet, nekem sem kéne...
Nussy: itthon maradtam, hogy rendet rakjak, erre a gép előtt bőgök.
y a m i.: Nekem feltett szándékom volt órára menni, sőt az Oktogonra is el kellett volna látogatnom, erre elolvastam és... nem. Én nem megyek sehova.
Nussy: hát ezaz.
y a m i.: Mondjuk én nem tudok sírni rajta.
y a m i.: Ez már olyan mocskosul megviselt, hogy egyszerűen nem megy.
y a m i.: Tök üres vagyok.
Nussy: a közepénél kezdtem el sírni és azt meg már nehéz abbahagyni :')
Nussy: de ez a "tök üres" érzés nálam is betalált.
Nussy: na, azt hiszem én is elnapolom ezt a kritikaírást

Nussy írta...

Nussy: kár erőltetni, ami nem megy.
y a m i.: *bólogat*
y a m i.: Brutális ez a lány.
Nussy: tudom. tudom! úgy volt, hogy ma még megyek órára, de így...
Nussy: nem tudom, hogy vagy vele, de én például imádom a nyitott végű sztorikat, és éppen ezért ez így: *_*
y a m i.: Én is... főleg ha ilyen sok kis morzsát kap az ember, hogy elgondolkodjon az alternatív végeken - annyira zseniálisan kidolgozott és összetett, nem hiszem el!!
y a m i.: Ez már majdnem egy tized kritika.
Nussy: esküszöm ezt a beszélgetést fogom bemásolni :'D vagy másold be te, és akkor az olyan, hogy én is kritikálltam.
Nussy: ennél jobbat tényleg nem fogok összehozni :'D
y a m i.: Megbeszéltük... mert szerintem ÉN SEM.


Nos, igen. Ennyi. Ez sikerült. Azért remélem átjön, mennyire akartunk mi valami építőjellegűt írni. Csak hát... nem ment.

Reisuto írta...

Ti vagytok a kedvenc husiim és imádom tönkretenni az életeteket ヽ(;▽;)ノ Annyira örülök, hogy tetszett! ಥ‿ಥ
{én csak a filozófiát lógtam el reggel mert túl sokáig néztem Supernaturalt...}

Most ti jöttök. (´∀`)♡

Tinuviel írta...

Tegnap mikor olvastam, én nagyon sokáig próbáltam neked kritikát írni, de egyszerűen nem ment. Most se nagyon, csak gondoltam leírom ide neked, hogy egész nap velem volt a történet. Teljesen random pillanatokban jutottak belőle eszembe részletek, sétálás, könyvtárazás és kávézás közben is azon filóztam, hogy mi lehet a vége. Mesteri az egész. Gratulálok és köszönöm.

Reisuto írta...

Annyira édes vagy ♡ Köszönöm szépen~! [Nekem is kéne menni könyvtárba, de jó hogy mondod!]

Shiina Kitsune írta...

*pityereg*
Gonosz vagy! :( Most hogy tudjuk biztosra, hogy Isten megszánta-e őket, vagy csak Luci baszakodik-e velük? :( Tudni akarrrrrrom! ><
Crowley és Azirafael olyan tökéletesek egymásnak. Azirafaelnek Crowley az édes bűn, fordítva pedig Azirafael a végső megnyugvás Crowley-nak. Olyan purrrrfekt. *-*
Van valami felfoghatatlan, valami elemi abban, hogy együtt halnak meg. Nem tudom, olyan szép és tiszta. xDD Tudom, hogy rohadtul nem szép, és pláne nem tiszta, de én ezt éreztem. xDD Crowley jól gondolta, tényleg az az érzésem volt végig, hogy ennek így kellett lennie. ;w;
Ahhh, nem tudok elégszer fangörcsölni rájuk. Lassan rohamaim lesznek. x'DDD Ismét kiváló történet került ki a kezeid közül, nekem pedig ismét összetört a pillanat ragasztóval megragasztott szívem. (Kezdem magam úgy érezni, mint John... fellapozok egy magyar szótárt, és a "tökéletes" összes szinonimáját, rokon értelmű szavát megkapod tőlem. xDDDDD)

Reisuto írta...

*sátáni kacaj* A szinonimákat szépen kigyűjtve, kiollózva, postán kérem.

River írta...

Ez az a történet, amit sosem akarok továbbgondolni. Lenyomom magamban a filózást (+ némi sírásközeli reménykedés). Persze, hogy megérdemlik, talán senki ennyire, mint ők, de...de. DE.

(minimum Purgatóruim jár ezért a befejezésért, remélem tudod)
Annyira zseniális vagy.
(DE ANNYIRA.)

A fürdőkádas rész egészen olyan, mint egy rettenetesen impulzív (és brutális)(és szép) filmrészlet. Úgy értem, kiszakad a laptop képernyőjéről, betölti a szobát, és át is alakítja,Azirafael vére itt folyik; szóval csak azt akarom mondani, hogy félelmetesen élő a dolog, és az utolsó pillanatig emberi. (Meg azt, hogy feladom, megint nem sikerül koherens dolgokat írni)

A dal amúgy külön bögre kakaót érdemel. Meg a szerkesztés is, megint. A fordításért pedig mehet bele a mályvacukor.

Raistlin írta...

Te
te csücsök
te
meg az X-professzor képességeid, azok.

Pont tegnap olvastam újra ezt a történetet,és nagyon magam alá zuhantam - az emlékezetemben az egyik legjobb [de legalábbis általam legjobban kedvelt] munkámként szerepelt, emlékeztem, hogy szerettem és szerettétek, jó volt írni és publikálni; erre tegnap este, mondom, viszaolvasom, és azt találom, hogy következetlen, sekélyes, klisés, semmilyen, és akkor volt egy kisebb írói összeomlásom, bevallom - nem tudtam eldönteni, hogy a megszépítő emlékezet kontrasztja miatt utáltam annyira, vagy mert tényleg és igazán és rettenetesen rossz.

A saját munkáimról sosem tudtam jól véleményt alkotni, de az, hogy neked tetszik - hogy ezt megírtad, hogy most írtad meg - ez elmondhatatlanul sokat jelent, visszaadott valamit a hitemből és a reményemből ezzel a történettel kapcsolatban. Az önérzetemen esett csorbát azt hiszem, már csak úgy tudom feljavítani, ha írok róluk valami jobbat, és nem tudom, erre képes vagyok-e, de nagyon, nagyon köszönöm, hogy kirántottál a legteljesebb kétségbeesésből ezzel a kommenttel! [És bocsánatot kérnék az őszinte kirohanásért - de tudom, hogy te nem bánod]

River írta...

Na Suc, te egy olyan ember vagy, akiért bármikor. Eltart egy ideig, amíg felhozom az ásót, feltűnésmentes sem lesz, de jövök, uccsó metró, és még az éjszaka leple alatt lerendezzük. Szóval dehogy bánom a kirohanást –sőt. Igazából nagyon örülök, hogy ennyire jókor, és jól talált meg ez a komment. ♥

Ez esetben írj, és ÍRJ, és Í R J mert tudsz , tudom, hogy tudsz, ha kételkedsz magadban, akkor is, nincs apelláta, kifogás mégannyira sem, youcandoit, nikeplakát, mi pedig önző örömmel fogjuk majd olvasni.

(X-professzorral amúgy érzékeny pontra tapintottál, ő a mosolyszemeivel az egyik legjobb dolog, ami a világgal történt. Egyszerűen ránéz az ember, és elkezd hinni abban, hogy létezik még emberség, a világ pedig igenis egy jó hely.)

Mitsuki írta...

Ezt én eddig miért nem olvastam?

Hát azért, ha a napokban nem öltem meg eléggé a lelkem most sikerüljön~

Csak az utolsó pár kommentet olvastam vissza, de te kérlek bújj el a sarokban és szeresd ezt a pár sort, meg a saját jó sok sorod, mert van rajta mit szeretni (mármint a tieden). És féltéglák, talicskák, hűtők és egyebek. Hajítva, ha fel tudom emelni.

És jéghegyeket, kérlek, vérbe áztatott jéghegyeket. Kettévágott csuklókat, átmetszett ereket, szétszabdalt torkot, mártírvörös vért. Had, csak még, még egy kicsit szenvedjenek, egészen aprót és keveset, lassan, cseppekben mérgezve meg a lelket.

Ha egyszer elkaptad, elkapott, megöl. Úgyis megöl. Mint a pestis. Lappang, majd óvatosan emésztget, csendesen őrülsz, míg át nem fordul, ki nem fakad és töri el hirtelen a nyakad.

Hihetünk.
Az angyalok vakon hisznek.
Remélhetünk.
De a démonok nem remélnek.

Köszönöm.

LadyLoss15 írta...

Neeeeeem!!! *gyászosan visszhangzik a fejében, a lelkében, mely üres, mint egy kihalt sportcsarnok*
Miért nincs vége? Miért nem zavar, hogy nincs vége? Miért zavar, hogy nincs vége, de mégis így tetszik?? :)
LL15

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS