a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2012. október 23.

Pax


Good Omens (Elveszett Próféciák), Crowley/Azirafael egy újabb megközelítésből, avagy ezúttal megpróbálják.





Bár Crowley alapjában véve jó megfigyelő volt, az még őt is meglepte, amikor kiderült, hogy van egy pianínó az antikváriumban. Ódon, osztrák darab volt, a cirádás felirat szerint bizonyos Gebrüder Stingl úr munkája, sötétre kopott, tömör fa és megsárgult csontbillentyűk, a tetején poros fóliánsok és mosatlan, pöttyös bögrék pihentek. Azirafael álmodozva játszott rajta egy bágyadt rondót, a kotta pedig készségesen lapozta magát. Crowley rákönyökölt egy kisebb halom szláv szótárra, és néha kisujjával le-leütötte a legmagasabb billentyűt, aminek olyan hangja volt, mintha a hideg foga vacogna.
- Szóval? Átgondoltad?
- Hmm. - A dallam egy pillanata megbicsaklott, és Azirafael zavartan megigazította a szemüvegét, aztán játszott tovább. - Nem hiszem, hogy lehetséges.
Plkk, a magas billentyű.
- Ennyi? Erre jutottál?
- Hát...
Plkk, plkk, PLKK.
- Crowley – próbálkozott újra -, be kell látnod, hogy ez egy nagyon is kényes teológiai kérdés...
- Nem, ez az életünkről szól.
- És mi az életünk, ha nem teológia?
Plkkk?
- Démonológia – vágta ki magát sértetten, aztán öt ujjal vert a billentyűre, plkkktttümmm.
- Részletkérdés. Ne csak úgy csépelgesd, gyere ide, kérlek.
Némi morgós rendezkedés után Crowley ült az életuntan nyekergő széken, Azirafael az ölében, és gyorsan átdolgozták a darabot kétkezes zongoraversenyre.
- De akarod te is.
- Persze.
- Nem kérdés volt. - Gyengéden a vállába harapott, a fogai közt gyapjút, vásznat és eleven húst érzett.
- Csak – próbált szabódni Azriafael, de a torkán akadt a hang, csakkk.
- Hallgatlak – duruzsolta Crowley, mire az angyal megrázta a fejét.
- Ez így nem megy – mondta szomorúan. - Ha csináljuk, akkor már rendesen kell csinálnunk.
- Úgy érted, szabályszerűen.
- Ühüm.
- Mert egyéb tekintetben nem kell aggódnod miatta... - A tenyerét társa combjaira simította, és óvatosan szétfeszítette őket. - Pontosan tudom, hogyan-
- Crowley! Ke....kezek a billentyűn!
- Elrontjuk a darabot, mi? Tönkretesszük az egész mesterművet. - Megvetően horkantott, de azért engedelmeskedett.
Azirafael bús dallamba fogott, Crowley pedig incselkedő, vidám szólamokat játszott. A hangok keringtek egymás körül, végül összekavarodtak, és egymásba omolva, együtt lobogva szenvedélyes futammá lettek, a zene dagállyá duzzadva hömpölygött elő a zongorából, elárasztotta a szobát, diadalmas volt és kétségbeesett, a földön ismeretlen hang pokolmélyről és mennymagasról, egyetlen megállíthatatlan fortissimo. Azirafael keze megremegett és lecsúszott a billentyűkről, Crowley pedig összefűzte az ujjaikat és átkarolta a kipirult, pihegő angyalt.
- Rendben van – suttogta, és a nyakába csókolt. Azirafael a fekete tincsekbe markolt, és szemeit lehunyva hebegte:
- Nem hiszem, hogy létezik ennél tökéletesebb egyesülés.
- Higgy nekem, igen.
- De nekünk megadatott?

* * *

Londonban, a változatosság kedvéért, esett. A Bentley egy egykedvű forgalmi dugóban araszolt az Eldon street lakóházai közt, míg a The Prophet's Song szólt egy Queen kazettáról. Azirafael ellenségesen meredt a magnóra kockás sáljának rejtekéből, Crowley pedig a ritmust dobolta a kormányon.
- Egyébként, ha úgy vesszük – kiáltott fel in medias res -, te ugye, csak jóra vagy képes, legalábbis elviekben, nem? Szóval egyszerűen csak meg kéne próbálnunk, aztán nézzük, mi történik.
- Hogy például lángra lobbanok-e? Köszönöm szépen.
- Nem, biztos vagyok benne, hogy az öreg inkább csak lekiáltana az égből, hogy „srácok, ne már”, vagy valami. Gondold meg. Nincs vesztenivalónk.
Azirafael összevonta magán a ballonkabátot. A hajtókát az ötvenes évek szokása szerint reménytelenül eltúlozták, ráadásul unott barna színe volt, de Azirafael biztos volt benne, hogy egyszer ismét divatba jön még, legalábbis az angyalok körében. (Igaza lett.)
- A te logikád mentén viszont te csak rosszat tehetsz.
- Szigorúan véve.
- Szigorúan véve. Viszont öhm, ketten lennénk a levesben.
Crowley lehajtotta a fejét, és a napszemüveg pereme fölül meredt Azirafaelre. Az angyal zavartan félrefordult, mire a férfi sziszegve felnevetett.
- Ez volt a legédesebb metafóra a szexre, amit valaha...
- Fogd be! A lényeg – a lényeg, amit mondok, hogy ebből egyikünk se jönne ki jól. Az sem olyan biztos, hogy téged hátbaveregetnének érte, vagy ilyesmi. Lehet, hogy kitalálnák hogy hű, ez most árulás, érted.
- Jjjó. - Crowley hátradőlt a bőrhuzatos ülésen. - Akkor mondd el, te hogyan képzeled.
- Mármint... hogy ööö... - Azirafael felemelte a kezét, és összeérintette két mutatóujját. Crowley nem tudta mire vélni a gesztust, így csak legyintett.
- Nem mechanikájában.
- Ja! Persze. Szóval hogy ideális körülmények között. Rendben. Tehát, ha emberek lennénk... ha...
- Igen, értem.
- Szóval a házasság megszentelt egységén belül lenne megvalósítható. Miután örök hűséget fogadtunk. Az igaz szerelem, az egyetlen, az örök, és aztán aaa, az eggyé válás csodája.
- A leves csodája.
- Naaa, ez fontos! Azt hiszem, azt elmondhatjuk, hogy mi ketten soha nem fogunk mást szeretni, mint egymást.
- Aha. - Crowley kényelmetlenül fészkelődött. Furcsa volt ezt így kimondani, „szeretni”. Nem tudta elképzelni, mi mást érezhetne Azirafael iránt, de sokáig úgy gondolta, a szeretet Istené; aztán ráébredt, hogy mindenkié. Az övé is. De ez áldás – és csoda – és az pedig a Menny, nem a Pokol. Akkor hogyan lehetne a részese? Paradox, ami értelmét veszti, amint ránéz Azirafaelre. Az angyal erősen koncentrált, az alsó ajkát harapdálva.
- Tehát az örök hűség az megvan.
- Ki mondta, hogy nem lépek félre?
- Miért tennéd? A lényeg, hogy csak Isten áldását kéne kérnünk arra, ami már megvan. Már tartunk ott, hogy egy lélek és egy test lehessünk. Már nem lenne hazugság. Sosem volt az, mi ketten nem.
- Én nem kérhetem az áldását. Elveszítettem a forradalomban, ha még dereng valami.
- De ha csak megpróbálnád...
- Az értelmét veszítené a létezésem, és megsemmisülnék. De ha az Ő beleegyezését kérném, te meg a te főnöködét, akkor...
- Akkor külön vagyunk. Megint. Ezt pedig ketten csináljuk.
- Akkor csináljuk ketten. Csak ketten. A saját nászunk.
Azirafael nevetve megrázta a fejét. Inkább valami szipogásfélének hallatszott, de mosolygott.
- Az nem fog menni.
A Bentley előrébb haladt két dicső inchet, majd megállt.
- Neked nincs eleged a szabályokból?
- Nincs, ezért vagyok még mindig a Mennyben.
- Tusé.
- Nem úgy értettem. Figyelj, ezek a törvények az embereket nem korlátozzák, ezek valami többet adnak. A tíz parancsolat, meg az összes többi, egy használati utasítás az élethez. Ne paráználkodj, fogyasztás előtt felrázandó, hatvan fokon mosható, minőségét megőrzi a jelzett hónap végiéig. Egyszerűen jobb őket betartani. Egy nagy adag atyai tanács. Ezt nem tudtad felfogni soha. Hogy a te érdekedet szolgálja.
- Nem kérek hegyi beszédet, köszönöm, ott voltam, és megjegyzem, a hátsó sorból alig lehetett hallani. Tudom, oké? Tudom. Megtanultam a saját káromon, durr bele. Te viszont még mindig az emberekről beszélsz. Igen, ők dönthetnek, hogy szót fogadnak-e vagy mennek fejjel a falnak, de amikor mi akartunk dönteni, akkor lehullottunk az égből. Nekünk nem csak nem szabad, hanem nem is lehet. Egy ember legyen bármilyen bűnös is, Isten meghallgatja az imádságát, de én már nem tudok imádkozni. Engem már a prugatórium sem mos tisztára. Nem inézhetem el annyival, hogy meggyónok a halálos ágyamon, vagy ledumálom a dolgot Szent Péterrel. Megbántam, de nem megyek vele semmire. Szóval ne mondogasd azt, hogy „jaj, ha emberek lennénk!” Emberi testet kaptunk, pár ajándék funckióval, de lelket és sorsot nem, és nem is fogunk, soha.
Azirafael elgondolkozva ücsörgött, aztán kinyitotta a Bentley ajtaját, és kiszállt.
- Mozgásban lévő jármű! - kiáltott utána Crowley.
- Vagy fél órája nem. Rögtön jövök vissza.
Crowley felmeredt a St Mary Moorfields templom homlokzatára, és rekedten röhögött.
- Na, azt már nem, ilyet nem játszunk. Emlékszel, mi történt, amikor a legutóbb tempomba mentél?
- Egen. - Egy kellőképpen elmélyedt kórustag felismerte, szóval hát, meglátta az eredeti alakját. Azirafael erre a szájhoz érintette a mutatóujját, mellyel csak azt akarta jelezni, hogy „css – hölgyem, kérem, ne kiáltson, nincsen jelenése, csak jöttem gyertyát gyújtani, ennyi” - az asszony viszont úgy értelmezte a gesztust, hogy „hallgass, és hallgass örökre, menj, alapíts trappista szektát!”. A gyülekezet azóta negyvenhárom és fél tagot számlált Észak-Karolinában.
- Akkor?
- Csak... csak beszélni szeretnék vele. - Kört írt le a levegőben a kezével. - Tanácsot kérni – motyogta.
- Most rögtön visszarakod ide a feneked, angyalom! Na persze, hogy aztán felragadjon valami mennyei sugárral magához, és... - És elveszítselek.
- Segítene. Tudom.
- Persze. Mindig segít. Akkor is, ha nem rángatod érte a tógáját. Felteszem, az én oldalam is mozgásban van, szóval vissza a kocsiba!
Azirafael bűnbánó képpel visszamászott. Crowley elképzelni sem tudta, hogy ez a pillantást ne győzzön meg valakit. Legalább ő biztonságban van. Beletúrt örökre kócos hajába, ami szinte felszikrázott az érintése alatt, és homlokon puszilta. Mögöttük dudált valaki a sorban, és keresetlen szavakat kiabált feléjük. Aztán lefulladt a motorja.
- Akkor tényleg csak meg kéne próbálnunk, nem?
- Ezt mondom. Ma este, nálam?
- Igen? Persze, ööö. Jó. Azért hazaugornék pár holmimért.
- Oké.
A mögöttük álló csodával határos módon talált egy szerszámosládát az anyósülésen.
- Crowley?
- Hmm?
- Azért, hát. Ez azért eléggé olyan lesz, hogy két oldal harca, nem? Mármint, a Jó és a Rossz nem tud egyesülni. Valamelyiknek győznie kell. Tehát ha mi ketten... érted... akkor még az is lehet, hogy mondjuk, jobbik esetben, te változol angyallá, nem?
- Ez a jobbik eset?
- Ezt akartad, nem?
- Figyelj, lehet, hogy van pár kritikai kifogásom a saját oldalammal szemben, de nem akarnék megint angyal lenni, köszönöm szépen. És azt sem akarom, hogy te elbukj, ha már itt tartunk. Elég béna lenne.
- Az. Elég béna.
Crowley megsimogatta a hátát, a lapockáktól a nyakszirtig és vissza, és Azirafael már ebbe beleremegett.
- Ne aggódj. Minden rendben lesz. Vagy minden látványosan összeomlik, és akkor legalább tudunk csinálni valamit. Hé, megállítottuk az apokalipszist, emlékszel?
Azirafael szelíden elmosolyodott. A legtöbb halandó ezt nem látja (és a szemüveg is sokat segített az álcázásban), de az angyaloknak nem egyszerűen égszínkék szemük van, hanem a mennybolt tükröződik bennük: néha felhők árnyékolják el tekintetüket, eső homályosítja vagy a nap fényével izzik.
Azirafael pillantásában lassan felragyogtak az első csillagok.

* * *

Valamilyen különös megfontolásból, ami bizonyára a Felfoghatatlan része, Azirafael egy babakék pamutpizsamát tartott az alkalomhoz illő viseletnek. Crowley egy fekete selyemköntöst.
- Ave – támaszkodott meg az ajtó keretében, és lassan végigmérte társát. - Így jöttél végig a városon?
- Láthatatlanul. - Azirafael behajította nehéz fémbőröndjét a nappaliba Crowley hóna alatt, és megpróbált ő is beosonni. A démon megragadta, és mélyen megcsókolta, amíg a lábával becsukta az ajtót.
A szobában keleti füstölők titokzatos illata lebegett, gyertyalángok lobogtak és szolíd hangulatvilágítás pislákolt némi jazzes aláfestéssel. A kanapé készséggel kitárulkozott: vörös szatén fedte.
- Whoa – mondta Azirafael, aztán valamivel megfontoltabb hangnemben megismételte még háromszor: - Whoa, whoa, whoa.
Crowley megpöckölte az orrát.
- Bort? Pezsgőt? Rögtön engem?
- Kakaó nincs?
- És nem is lesz. Csüccs le.
- Nem vagyok biztos ebben...
- Lehet állva is. – Crowley sokat sejtetően felvonta a szemöldökét, mire Azirafael gyorsan leült a kanapé-ágy szélére, és szorosan összezárta a térdét. Crowley a bárszekrénynél matatott valamit az üvegpoharakkal: minden mozdulata szívfacsaróan energikus és elegáns volt. Azirafael még azt is imádta, ahogy jár. Eleinte azt hitte, csak az újdonságélmény miatt, hiszen eltartott egy darabig megszokni, hogy többé már nem csúszik (kivéve, ha fáradt vagy hisztériázik), de ennél sokkal többről volt szó. A ruganyos léptek keskeny csípőjének azzal a némileg illetlen, de mindenképpen elgondolkoztató ringásával annyira nevetségesen és csodálatosan illettek hozzá. Elnézte most csontos kezeinek gyors villanásait, és alig kapott levegőt. Ez már többé nem arról szólt, hogy tud Isten ilyen lenyűgöző valamit teremteni, hanem arról, hogy tud Crowley mindig ilyen lenni. Szénfekete haja szikár arcába esett, száján a szokásos szemtelen félmosollyal Baileys-t löttyentett egy cukrozott szélű pohárba, egy másikba pedig füstös whiskyt.
Koccintottak, és Azirafael próbált a rezzenéstelen aranyszemek mélyére látni, de hiába, úgy érezte egyre csak zuhan... zuhan... zuhan...
- Ölelj át – suttogta.

* * *

Tehát végre ott hevertek egymás karjaiban, és bár vihar rázta az ablaktáblákat, nem csapott beléjük a kénköves ménkű.
- Lekapcsolod a... - motyogta Azirafael, Crowley pedig felnevetett.
- A gyertyákat?
- A mindent.
- Nincs mit szégyellned. - Előre nyúlt, és levette róla a szemüvegét. Azirafael máris meztelennek érezte magát, és elpirulva félrefordult. - Hé... gyönyörű vagy. - Megcsókolta megint, incselkedve, játékosan, a nyakát simítva, aztán a pizsama gallérja alá csúsztatta az ujjait.
Azirafael mindent érzett, amit nem kellett volna. Crowley szája meglepően puha volt, és jó lett volna, elég lett volna csak ennyi, csak összekapaszkodni és egymás ajkait kóstolgatni, az ölelkezésnek viszont ritmusa lett, amit a benne nyugvó, ismeretlen ösztönök rögtön felvettek. A testük révülten hullámzott felgyorsuló légzésük és lüktető szivük ritmusára, összefeszültek és kínzó másodpercekre eltávolodtak megint. Crowley keze végigkövette a süllyedő és emelkedő bordák ívét, aztán a hasát cirógatta. Azirafael pizsamája csaknem a mellkasáig felgyűrődött, a bőre megadóan fehér és árulkodóan forró volt. Crowley a nadrág gumírozott derekába akasztotta a hüvelykujját, és Azirafael ádámcsutkájába harapott.
- Ne – nyögte az angyal, Crowley pedig ledermedt. Egy darabig csak saját zihálásukat hallgatták, aztán Azirafael azt suttogta: - Sajnálom. Bocsáss meg. - Az arcát Crowley vállába fúrta. Egész testében reszketett.


* * *


Crowley egy leomlott templomban sétált. A csonka toronyban néma harang. A mozaikpadlón szétzúzott gyertyatartók. A sarokban kifosztott monstanciaszekrény. A málló freskók alakjai eltorzultak, megnyúltak; különös árnyak suhantak át a falon, és messziről hallotta a szél zokogását.
Azirafael a kettéhasadt oltáron állt, meztelenül. Szárnyairól csomókban hullott a toll, a vihar felkapta a piszkosfehér pihéket, halottan lebegtek körülötte. Azirafael sírt, és az angyalok vérrel könnyeznek: vastag, piros sávokban csorgott az arcán. Crowley közelebb lépett hozzá, a kezében tartott mécses viasza a bőrére égett. Kinyúltak egymás felé, és Crowley mondani akart valamit, de a nyelve hideg ólom volt a szájában.
Irgalom, zúgta a szél. Irgalom.

* * *

Felriadt, és szorosan a mellkasára vonta Azirafaelt. Az angyal összegömbölyödve aludt, Crowley köntösébe kapaszkodva. Halkan szuszogott. Sértetlen volt. Élt.
- Istenem. Sátánom. Bárki, aki hallgat rám. Kérlek, kérlek...
- Mmm? - Azirafael ásított, és közelebb simult. - Mi az?
- Mennyit aludtunk?
- Nem tudom. Te, figyelj csak...
- Igen?
- Mi van, ha olyasvalamit akarunk megszerezni, amink már megvan?
Crowley puhán elmosolyodott, és csókot lehelt az ajkaira.
- Lehet, hogy erről van szó – suttogta. - Lehet.

23 megjegyzés:

Nussy írta...

(mérnem ír ide senki, írjatok már hé)
A zongorás résszel gyakorlatilag kilóra megvettél *w* Miket tudsz te alkotni...! Crowley és Azirafael kettősége, ami miatt olyan izgalmas a kapcsolatuk, egyben a legnagyobb akadály is köztük - ez a gondolatmenet mindig lelomboz. A lehetőségeik, amik mindig csak lehetőségek maradnak; a ki nem mondott szavak és érzések, jaj~ T_T

Írj nekünk még GO ficet, mert mind akarjuk és szeretjük, csak félénk nyuszók az olvasók.

Reisuto írta...

(Bandikám, te Metatron <3)

Annyira szeretnék velük bolyhos, magenta-árnyalatú huncut kis fluffokat írni, erre TESSÉK. Újabb Röhejesen Tragikus OTP. Ha néha felcsuklasz, akkor épp átkozlak, hogy bemutattál nekik - de igazából nagyon hálás vagyok ám.

A kommentért is.

TÉNYLEG megmentetted a becsületemet.

Dragda írta...

Hát... Keresem a szavakat, keresem őket. ... Megborzongattál, bevonzottál és a végén velük együtt táncoltam a mesédben. Köszönöm. Még mindig imádom az apró kis szójátékaid, kiutalásaid más fandomra. Castiel, jupí! Masszív röhögést okoznak szipogás közben is.
És mivel egész nap (!) a Vasember 3 frissen ropogós, első teljes előzetesét bámultam, elég kifacsart vagyok érzelmileg, hogy azt mondjam:
Imádlak az istenekre is!

Reisuto írta...

Én köszönöm, és nagyon-nagyon köszönöm, és egyben wóóóóó - gratulálok, ön kiszúrta a meglepetés-Castielt! *fények villognak, a közönség őrjöng, flitteres ruhába öltözött szöszke modellek betipegnek a hónuk alatt egy értetlen Mishával, és a kezedbe nyomják*
[nem nézek SupNatot /még/ de a BFF-em igen szóval mindent tudok róla.]

Az a trailer kegyetlen. Nem-nem-nem-nemszabad, nem-nem-nem.

Dragda írta...

Oh, kaptam egy Mishát... nyau! Köszönöm! *gyorsan hazarohan a nyeremény fickóval és elássa a kertben*
Van BFF-ed? Best friend forever-ed? Pegasister? Ide egy patát! *brohoof*
Yep, kegyetlen. Azóta már az összes szívemcsücskével kielemeztük, és abban bízunk, hogy olyan lesz mint most a harmadik/utolsó Nolan-Batman film. Sötét, karakterfejlesztős, de csillámpónis hepiendes. Májusig még vagy 42-szer lekarmolom a tapétát.
Mindenesetre így kívánok szépjóéjszakát! *most elmegy cigizni, mert megint megnézte a trailert*

hunpolaris írta...

Annyira szeretem, ahogy ez a kettő tökéletesen ellentétesen egészíti ki egymást, hogy valahogy el sem tudom képzelni őket máshogy, mint egy egész két feleként. Rettentő jól megjeleníted ezt, és nem győz vigyorogni az ember Crowley ugratásain.:D Tetszett, ahogy Azirafael idegenkedik a szex szótól, úgy Crowley-nak a másik sz betűs okoz problémát, ez olyan tipikus, meg aranyos. Egyébként Crowley monológja a tíz parancsolatról, illetve arról, hogy az emberek mennyivel más helyzetben vannak, annyira betalált most. Épp az Elveszett paradicsomot olvasom, úgyhogy nem győzök hasonló gondolatokban dagonyázni és teljesen máshogy olvasni azt a szerencsétlen könyvet, mint ahogy az feltehetően szánva volt.x)
A leírásaid pedig még mindig gyönyörűek, csak úgy mondom.:3
"- Nem, biztos vagyok benne, hogy az öreg inkább csak lekiáltana az égből, hogy „srácok, ne már”, vagy valami. " - Hát ez...:D - pol még mindig röhög -
A ballonkabátos megjegyzésről meg nem tudom eldönteni, hogy az most egy nagyon szeretnivaló Odaát-utalás volt, vagy az alapvető agyi funkcióim már annyira supnat.exe-n futnak, hogy tényleg belelátom az ilyet mindenhova. De ha az volt...*_____*

A vége. A templomos jelenetnél úgy esett egyet az állam, viszont rosszul titkolt szadista énem valamilyen formában élvezi, mikor a kedvencei kínlódnak, vagy legalábbis így még szebb lett az utolsó jelenet.*-*
Köszönöm, hogy olvashattam, és bocsi az esetleges csapongásért, picit fáradt vagyok.

Chu~, polaris

Reisuto írta...

Az ellentétek vonzzák egymást, mégis olyan érzése van az embernek, mintha azonos töltésű mágneseket tolna egymás felé (és a hasonlat kedvéért tételezzük fel, hogy nevezett mágnesek dögletesen szerelmesek egymásba.)

Nagyon-nagyon szépen köszönöm a kedves és részletes kommentet (;v;) De biztos vagy abban, hogy a leírásaimat akartad megdicsérni? Ezért matricát fogok osztogatni még egy napon.

A ballonkabátos rész egy nagyon alattomos SupNat utalás, pontosan. Egy epizódot nem láttam, de mivel a Doctor Who fandom testvére, és a Sherlock unokatestvére és van valami rokonsága az Avengersszel is (valamint fentebb említett BFF nézi) ezért törődök vele, tudom, mikor jönnek új részek, ha angst volt benne, ölelgetem szegény rajongókat, és shipelem a Destielt, mert van szemem.

[Tetszett a templomos jelenet is, hogy egyelek meg <3 Egyébiránt elsőnek az volt meg, és csak így *mutatja* köréírtam a többit. Mert én igazából azt szeretném, ha boldogok lehetnének.
Csak nem lehetnek.
De cserkész-becsület szavamra, lesz ebből még fluff egyszer!]

Reisuto írta...

Vigyázz rá és engedd Twitterezni gyakran. <3

*patarázás* A BFF-ek a legjobb dolgok (személyek, na) az életben. Meglep, hogy a legtöbb író-szerű lény (hozzám hasonlóan) mégis a szerelemről ír, és hogy OTP-ink vannak BROTP-k helyett. A barátság sokkal izgalmasabb, misztikusabb, tartósabb, mozgalmasabb és mindent összevetve, szebb. [Ezért örülök amikor mondjuk a Crowley/Azriafaelhez vagy a Johnlockhoz hasonlóan egyben legjobb barátok is.]

Tuti heppiend lesz, mert ha valaki bántja Peppert, akkor nem csak a kibaszott Vasemberrel, hanem VELEM kell elszámolnia. Olyan kevés hetero shipem van. A Pepperony az egyik.
És.
A.
Shipet.
Nem.
Lehet.
Csak.
Úgy.
Ágyúzni.

hunpolaris írta...

Biztos, ugyanis cáfolhatatlan érvem van a leírások dicséretére, most csak hogy egyet emeljek ki ámulva: zongorás rész. Az például irigylésre méltóan gyönyörű. Pláne zenebolondként, az, amikor olvasva hallom a zenét, az úgy csak simán tökéletes.:3

Ó, szóval tényleg!*-* Hát akkor a remény hal meg utoljára, hogy egyszer még az a páros is hátha beszippant.:)

Dragda írta...

Kapott kakaót, és míg én suliztam, ő netezett. Épp alszik. ^^

Barátság... Elméletem van a dologról. Ugyebár barátai mindenkinek vannak, általában szép számmal és nem hagynak cserben. Szerelem... azt meg olyan nehéz jól összehozni, aztán vigyázni is rá. Szimplán a hiány szól belőlünk (legalábbis belőlem).

Biztos, hogy szép lesz a vége, csak előtte jól kifacsarják Tonyt. *mélabús sóhaj* Amúgy milyen fura már, hogy csak (ha jól rémlik) a harmadik generációs képregényekben jöttek ők össze, mert eredetileg Pepper Happyvel kavart, meg házasodott. (Mondjuk ugye ott vannak a "What if..." történetek is... ) Vasember képregényt átlátni lehetetlenség. Borzalom. És az a baj, hogy a filmek az összesből merítettek valami kicsinykét. Utalás az alkoholizmusra, pipa. Utalás a nőcsábász életmódra, pipa. Harc a főgonoszokkal, pipa (Igaz, fordított sorrendben.) Műtőasztalra fektetni a szíve miatt, pipa álá előzetes. Már csak az érdekel, hogy eljutnak e a Marvel filmek valaha is a Polgárháború (aka Civil War) vonaláig. Remélem soha. SOHA! Legalábbis az én életemben.

Jó lesz ez, csak... gonoszkodósan jó. És Pepper úgyis túléli, mert ha nem, akkor megyünk és elkapjuk Stan Lee tökeit. :3

Valerin írta...

Kedves Reisuto! Régóta nem írtam - már megint, és szégyellem is magam -, de most visszatértem, pedig el sem mentem. Igazából elolvastam azt a könyvet, amit Elveszett próféciák néven emlegetnek, de... nem vagyok biztos benne, hogy jó változat volt. Mert... legyen elég annyi, hogy a Te két történeted messze jobb volt, mint az a könyv. Nem mintha az írásaid nem lennének amúgy is szuperek. Szóval azzal a könyvvel nekem voltak problémáim, de örülök, hogy megismerhettem még egy angyalt és démont.

A kabátos dolog nekem is szemet szúrt, csak nem foglaltam szavakba magamnak. A legjobb barátnőd okos ember, amiért nézi az Odaátot, és neked is csak azt tudom mondani, hogy: TESSÉK ODAÁTOT NÉZNI, DE SZIGORÚAN A NEGYEDIK ÉVADTÓL. Így. Mert Castiel neked is elrabolja majd a szíved. Amúgy hasonlít Azirafaelre, de ezt az angyalt nem tudtam rendesen megismerni sem itt, sem a könyvben, szóval... Crowley viszont... ugye, csak viccelnek velem?-felkiáltásom volt, hiszen az Odaátban is így hívják a démont, aki a nyolcadik évadban világuralomra tör.

Szóval.... nagyon tetszett mind a két írásod, és... kérek még, de tényleg. Remélem, lesz ihleted. Ha nem, szemezz pár percig egy drága Castieles képpel.:)

És biztosan láttad már, de én elborzadtam:

http://www.youtube.com/watch?v=1OWYrEue9l8&feature=relmfu

Hát hogy néz ki az angyalt és a démont alakító színész?? Tök öregek... viszont Cillian és Paul dobni fognak rajta.:)

Reisuto írta...

Olvastam a hotdogos blogon a panaszt, én biztos vagyok benne, hogy rossz könyvet olvastál el, de legalábbis valami amatőr fordításban. (Hangoskönyvben fent van angolul a rendes a neten, amúgy könyvtár/lopott órák a könyvesboltban, mert megéri.) Viszont nem éri meg átugrani a gyerekek részeit, mert a több szálon futó szerkezet valójában egy gyönyörű szőttest alkot, minden mindennel összefügg.

A Good Omens 1990-ben jelent meg, a Supernatural pedig 2005-től fut ha jól tudom, tehát a ki-koppint-kit kérdéskör ezzel meg is oldódott *udvarias köhécselés* [A Crowley amúgy egy meglehetősen démoni okkult úriember művészneve volt aki a huszadik század elején élt, történelmi figura - tehát a Gaiman-duó valószínűleg onnan vette az ötletet, meg ez ugye egy szójáték azzal, hogy kígyóformájában még Crawley volt /=Csuszimászi/ és akart találni magának valami fenyegetőbbet.] {Azirafael meg Castiel pedig szerintem egyaránt az Ahogy Bárki Elképzel Egy Modern Angyalt esetei, felturbózva némi izgalmas és egyedi adalékkal.}

A videó alá ki van írva, hogy ez egy "fiktív", rajongói stáblista (ami amúgy nagyon ügyes :D) A szereposztás tehát merő fantázia. Rebesgetik, hogy sorozatnak állítólag megvették a jogait, de nem tudni, mennyi igaz a pletykákból. A rajongók persze James McAvoytól kezdve Tom Hiddlestonig mindenkit castingolnak jobbra-balra, de valószínűbb, hogy kevéssé ismert színészekre esik majd a választás.

Márk Éva írta...

Jó szokásomhoz híven elolvastam a többi hozzászólást is, de a felét nem értettem. Még a szómagyarázattal együtt is, úgyhogy bennem van a hiba.
A sztori még mindig tetszik, a könyvet meg karácsonyra kérem, és nekem nem esett le a kabát.
Bár itt általánosan a zongorás rész viszi a pálmát, de nekem a kedvencem az utolsó elötti bekezdés. Szívszaggató hüpp-hüpp. Tényleg.
Szép volt, jó volt, és enyhén függővéges. Bár nem tudom a teljes sztorit, de ennek olan halvány kőmégize lett, ami megint a te tudásod dícséri. Remélem kapunk még ilyet, tovább boncolva a sztorit, mert most idegesít, hogy nem tudom mi lesz velük. Addig oké, hogy életben maradtak, de hogyan tovább.

Reisuto írta...

Én azoknak a pártján vagyok, akik szerint egy fanfiction - a fandom ismerete nélkül - teljességgel élvezhetetlen, és bizonyos esetekben, értelmezhetetlen. Az, hogy "egy démon és egy angyal szerelemebe estek - nem lett jó vége", nem valami egetrengető újdonság a háttértörténet nélkül; a tragédia keserűbb és a boldogság édesebb, ha törődsz azokkal, akiket balsors vagy szerencse ér, mert már ismered őket (hellyel-közzel). Szóval nem a te hibád, ha nem igazán érted - műfaji ártalom. A fanfiction csal, és ez a három oldal arra a háromszáz oldalnyi tömény csodáéra támaszkodik, amit Gaiman úrék megteremtettek.
Good Omens fic van/volt/lesz még, azt pedig jól érzed, hogy a befejezés lezáratlan :D A terv szerint az olvasónak azt kell eldöntenie, hogy Crowley-nak látomása volt-e (mint a könyvben kábé mindeninek), vagy csak rémálma (mivel ez egy barátságosabb univerzum).

Shiina Kitsune írta...

Ó, Uram, irgalmazz... Egyre mélyebbre süllyedtek a kitalált karakterek iránt érzett szerelem tengerében, és ó, nem tudok úszni... de lehet, hogy nem is akarok.
Haza megyek, és első dolgom lesz kiolvasni a könyvet! >< Már nagyon fúrja az agyam, hogy milyen lehet a könyv...
Most ilyen friss élménnyel gazdagodva, eddig bele se gondoltam, hogy milyen következményekkel járhat egy démon és egy angyal "egyesülése". De ezek után a logikus opció Crowley és Azirafael félelme lehet... Ezen majd még jobban elgondolkozom. xDDD
Nagyon remélem, hogy nem akarod így lezárni ezt a témát! xDDD Fizikai lehetetlenség, és fájdalmat okozol vele! xDDD Tudnom kell mi történt ezután! >< A nap hátra lévő részében ezen fogok kattogni... xDDDD
Csak a változatosság kedvvért: dupla csillagos ötös, pegakornis matrica; ami szivárvány színű, egy *-* emotikon a sarokba, és ráadásnak egy "Kielégítettem a rajongóimat" feliratú kitűző. :DDDDD

Reisuto írta...

Tudni fogom, mikor érsz ahhoz a részhez, amikor Crowley növényeiről írnak, mert szerintem idáig elhallom majd a röhögést - én legalábbis vasárnap délelőtt óta (amikor kiolvastam) valahányszor eszembe jut (nap 15-ször kábé) elkezdek vonyítani, akkor is ha közlekedési eszközön/ágyban párnák közt/zuhany alatt vagyok, és nem bírom abbahagyni.

És, hogy a kérdésedre (majdnem) felelve egy másik könyvből idézzek: http://kepfeltoltes.hu/121025/423827_354016864631629_1099813744_n_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Nagyon köszönöm az ajándékokat (a homlokára applikálja a matricát és büszkén viseli a kitűzőt) -- nem tudok leállni a GO sztorikkal, szóval jön ebből még majd vagy egy tucat *beletörődő sóhaj* Remélem, a könyv olvasása után is relevánsnak tartod majd őket! [Oké, nem mintha nem járnának tök egyértelműen]

Tinuviel írta...

Vagy ötször elolvastam már a történetet, és imádom minden sorát, de ez a maximum amit hozzá tudok fűzni. : )

(Kínos, de úgy tűnik én vagyok az a kritika íród, aki csak ilyen picike csodaló hozzászólásokat tud írni, ezért bocsánat : ) )

Reisuto írta...

ISTENEM DE HADD SZERESSELEK MÁR (v^_^)v
sok kicsi sokra megy, köszönöm szépen!

Susie Lupin írta...

Na jó, egy hetet ültem rajta, hogy hát ha tudok többet írni annál, minthogy gyönyörű. Úgy tűnik nem sikerült.
Imádom, kérünk méééég~ *.*


(Elolvastam amiket ajánlottál, és még jobban beléjük estem. És ráadásként annyi de annyi fanart van róluk... Az a gond, hogy találtam még magamnak olvasnivalót, hiába mondtam azt, hogy Susie most álljál le. :'))

Reisuto írta...

Nagyon szépen köszönöm, jön még soksok :D És örülök, hogy tetszettek!

Becca írta...

A héten kezdtem el olvasni a könyvet és már az első pár oldal után nagyon tetszett, de a te írásod csak még jobbá teszi. Annyira szép volt, annyira szívbemarkoló. És Crowley meg Azirafael karaktere annyira passzol egyébként is egymáshoz, hogy az valami hihetetlen, de te még így is képes vagy túlszárnyalni az ember fantáziáját. Zseniális. Na és a Castieles utalás nekem is rögtön szemet szúrt. :D

Reisuto írta...

Az a könyv a legkedvesebb, legbarátságosabb, legbájosabb könyv, amit valaha is olvastál vagy olvasni fogsz, ígérem ;u; Nagyon-nagyon örülök, hogy tetszett a fic, és köszönöm szépen a kommentet!

LadyLoss15 írta...

Livebloggolhatom? *.* Léégysziiii!!
De csak mert már a harmadik olyan van, hogy felvisítok az infóteremben (imádom, ha infótanár helyettesít németen...végre nem csak otthon jutok géphez), és bemásolom FBn az osztálytársamnak... :/ :$
De lehet, te jobban értékelnéd... :)
"Azirafael összevonta magán a ballonkabátot. A hajtókát az ötvenes évek szokása szerint reménytelenül eltúlozták, ráadásul unott barna színe volt, de Azirafael biztos volt benne, hogy egyszer ismét divatba jön még, legalábbis az angyalok körében. (Igaza lett.) " Jeeehheeehee <3
Babakék pizsi, aztán kakaót kér. Meghalok. :"D Ezen fél percig röhögtem. :))
A trappista szektán előtte majdnem ugyanennyit... :)
"többé már nem csúszik (kivéve, ha fáradt vagy hisztériázik)" Látom magam előtt.... :")
"Sajnálom. Bocsáss meg. - Az arcát Crowley vállába fúrta. Egész testében reszketett." éáéáééáéáéáééééééé o.O :SS ÁÁÁ... neee!! :(
"Azirafael a kettéhasadt oltáron állt, meztelenül. Szárnyairól csomókban hullott a toll, a vihar felkapta a piszkosfehér pihéket, halottan lebegtek körülötte. Azirafael sírt, és az angyalok vérrel könnyeznek: vastag, piros sávokban csorgott az arcán" *halálhörgés,siralom*
"Felriadt, és szorosan a mellkasára vonta Azirafaelt." KÖSZÖNÖM irgalmadat
Már nem is sajnálom, hogy nem feküdtek le, mert ez fontosabb. Zseni vagy. Ohh... *.*
LL15

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS