a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2012. október 31.

Nudum pactum


Good Omens, Crowley/Azirafael kísérleti csakazértisfluff.



Egy angyallal összebújni olyan, mint beletemetkezni egy pehelypuha tollpaplanba egy hosszú nap után. Bágyasztóan megnyugtató, ártatlan és jól megérdemelt kényeztetés: maga a Mennyország.
Hát.
Egy démonbarátabb verziója, talán.
Crowley közelebb simult Azirafaelhez; kócos szárnyai mindkettejüket betakarták. A sohoi üzlet galériaágyán hevertek, amelynek megvolt az az előnye, hogy rengeteg könyv elfért alatta, rajta és a lépcsőjén, viszont rendelkezett azzal a vitathatatlan hátránnyal, hogy mélyen alulmúlta Crowley luxusról alkotott elképzeléseit. Pár összetákolt deszka, egy keskeny matrac és egy kockás pléd, szemben az ő francia vízágyával és annak minden csábító szaténpompájával – mégis ez volt kényelmesebb. Bizonyára állandósult tartozéka, egy tengeribeteg Azirafael miatt, aki, ha Crowleynál vertek tábort, a kanapén, a földön, a kádban vagy a mennyezetről lelógva próbált pihenni, eredménytelenül.
Crowley viszont az utóbbi időben képtelen volt Azirafael nélkül elaludni, így az Egyezség mellé kötöttek egy Kompromisszumot is, melynek értelmében alulírott Anthony J. Crowley jogosult a szerződő féllel osztozni bármely fekhelyen, amennyiben tevékenységük elsősorban az alvásra szorítkozik.
Ezt természetesen nem sikerült betartani, Azirafaelnek ugyanis barackvirágillata volt. Nem éppen a költők által megálmodott toxikus parfüm, kéjterhes pára, semmiképpen sem olyasmi, aminek fel kéne korbácsolni a vágyat, Crowley mégis elviselhetetlenül és nevetségesen vonzónak találta, egyszerűen mert Azirafaelhez tartozott.
A lábaik ezen a reggelen reménytelenül összegabalyodtak, de némi tekergőzés után Crowleynak sikerült feljebb emelnie a térdét, mely Azirafael combjai közé szorult, és mozgatni kezdte, míg lustán közelebb vonta az angyal derekát. Az áldozat felnyögött – nem épp, ahogy Crowley szerette volna.
- Hng... szégyentelen. Csalsz. - Azirafael vakon megkereste Crowley orrát, és szigorúan megnyomta. A démon a csuklójára harapott és morgott. - Nem ér. - A nyelve hegyével elkezdte végigkövetni az erek patakját, de Azirafael visszahúzta a kezét. Egy pillanatra harag lobbant benne. Utálta az elutasítást. A vére revansot akart, a tudata sértett szavakat suttogott, az ujjai mozdultak, hogy megragadják ami az övé, az övé, az övé, de a szíve mást akart. Mindent akart, a teljességet, nem elrabolt és kierőszakolt engedelmességet.
Kiengedte a levegőt, és visszahúzódott. Akkor Azirafael bújt közelebb, a lábát mintegy mellékesen átvetve a derekán. A mozdulat valóban nem jelentett volna sokat, ha a ruháik mondjuk rajtuk vannak, és nem a bolt különböző pontjain. (Azirafael csillagos alsógatyája történetesen a kirakatban. Crowley remélte, hogy van még egy kis ideje, mielőtt felfedezi.)
- Mi az? - suttogta, és az angyal nyakába csókolt. Ő megadóan hátraszegte a fejét, nem evilági és nem is másvilági eleganciával, ajkai szótlanul elnyíltak – de az egész teste beszélt.
Begörbített ujjakkal markolt Crowley vállába, a csípője puhán ringott, mellkasa rémülten zihált, az arca viszont nyugodt volt.
Ennek talán nem volt semmi köze a vágyhoz, hiszen ő olyat nem érezhetett. Akarta viszont, hogy Crowley hozzá érjen, megérintse, megszagolja, ízlelje, lássa és hallja őt, szerette érezni magában. Crowley lefogta a kezét, és ő összekulcsolta az ujjaikat. A démon leszegte a fejét, ő homlokon csókolta.
- Kérlek – szűrte Crowley a fogai között, de a szavak köztük már elveszítették a jelentésüket. Azirafael tekintete egyetlen elsuttogott igen volt. Az angyal írisze a Menny elérhetetlen azúrja, a szembogár pedig a zuhanás; Crowley szeme lázadó, büszke arany.
Körülöttük London ébredezni kezdett, a forgalom tompa, morajló zaja és egy korai zápor méla kopogása mosta át minden lélegzetvételüket, aztán volt egy pont, amikor olyan mérhetetlen csönd lett, mint az általuk felfoghatatlan halálban.
- Tartsd be, amit ígértél – suttogta utána Azirafael, ahogy Crowley tarkóját cirógatta. - Aludj.

13 megjegyzés:

Dragda írta...

Nem telt el 24 óra és új nyalánkság? *.* Boldogsááág!

Még mindig az az érzésem, hogy sürgősen szerelembe kell esnem valami hímmel vagy nősténnyel, pedig a legutóbbi után azt mondtam, hogy soha többé! De itt ez a sóvárgás... Ami igenis a te hibád! Miért kell valamit ennyire szépen, csodálatosan, reménykeltőn megírni?
*mazochista olvasó üzemmód*

Mindenesetre köszönöm. Hálásan köszönöm. :3
Én most megyek és nézem egy kicsit Mr. Brett-et, ahogy pipázik...

Reisuto írta...

Ne tévesszen meg a gondos álca: én alapjáraton a szingliség élharcosa vagyok, és azért írok romantikus történeteket, mert ez izgalmasabb annál mint hogy "Crowley felkelt, megágyazott, és eltöltött magával egy jópofa reggelit édes egyesben".
Nem hiszem, hogy valaki csak akkor lehet egész, ha van valakije; egy kapcsolat két egész eggyéolvadásáról szól.
A sok romantikus történet azt a veszélyt hordozza, hogy az ember szerelemes lesz a szerelembe, pedig személyekbe szeretünk bele.
Crowley és Azirafael kapcsolatáról jó mesélni, de az ilyen égben köttetett és pokolban szaggatott viszonyok a valóságban rengeteg erőt kívánnak meg. Ez a tökéletes harmónia lehetetlen lenne köztük évszázadok munkája nélkül, és igazából ez annyira csodálatos kettejükben: szerelem első látásra és mindörökre, és milleniumok a beteljesülésig.


[Az én részemet a korábbi történetből már úgy egy hete befejeztem, ezzel meg hajnal egy körül álltam elő papíron, aztán begépeltem fogmosás közben.]

уαмι. írta...

Na basszus... amennyire nem sikerült beleerőltetned a fluffot a közös munkánkba, ez most annyira tündéri és puha. :3
Egy pillanat alatt azt is eléred, hogy az ártatlan kis jelenet hirtelen túlfűtött, burkolt erotikától nehezüljön el és rántsa össze az ember gyomrát. Elképesztően gyönyörű és könnyed a megfogalmazás - ez a kis történet az a bonbon, amit legutoljára hagysz meg a dobozban, mert tudod, hogy a legédesebb falat lesz, amit aznap kóstoltál.
És tényleg. <3

(Repetáért hisztizem.)

Reisuto írta...

Te életem egén ragyogó hajnalcsillag, te. ღ Köszönöm (o;TωT)o

Kell a fluff, mint egy falat kenyér. Nem tudok lekattanni erről a párosról, belevittetek a Bandival a bűnbe, remélem, értékelhető munkák fognak születni a nagy igyekezetből. Köszönöm a rengeteg bátorítást~!

Márk Éva írta...

"Kisírt szemekkel"
Visszajöttem, mert ha már egyszer a te hibád (igen, igen, ilyen vagyok, leszek, haggyjá), hogy eltöltöttem a hajmosásra szánt időt, akkor illik, hogy újabb véleményt firkáljak.
Miután megírtam kitöröltem, mert valami jobb jutott az eszembe. Nem tudom, csak remélem, hogy tetszik, mert ez olyan lesz, mint a te kísérleti íráasid. Egy kísérleti kommentár. Nyugodtan fogd a fejed, én is azt teszem.

A horizont mögött lebukó Nap dühtöl izzó fénye bekúszott a félig lehúzott redőny rácsai között, felgyújtotta a függönyt, majd izzásig hevítette a márványfehér asztalt. A karosszékbe üldögélő lány, apró mosollyal a szája szegletében figyelte, ahogy a sugarak darabokra tépik az árnyékokat, majd tintaszín vérükkel befestik az eget. Csak akkor mozdult meg amikor az ezüst maszkos Hold is felbukkant az égen. Érdeklődve nézte régi ismerősét, ahogy bemutatja varázslatát. Mágiája csupa illúzió, ahogy a fényekkel játszik: innen nézve drágakövek, onnan hideg kövek.
Az égitest megláthatta, hogy a lány rezzenéstelen arccal, de mindent látó tekintettel fürkészi, mert megfogta az egyik csillagot és lehajította. A lány ügyesen elkapta és egy kis faragott dobozba helyezte. A dobozt az asztalra, majd leült mellé és figyelni kezdte. Nem volt benne egészen biztos benne, de aztán egyre hangossabban hallott valamit. Aztán arra is rájött, hogy a csillag játszik neki csodaszép, földöntúli melódiát. Töprengő arccal hallgatta, mígnem rádöbbent valamire. Ezt nem szabad, hogy egyedül hallja!
Kirohant az utácra, magasan a feje fölé emlete, de bolondnak nézték. Ő nem látták a fényes, élő ékszert, nem hallották a meseszép dallamot, csak egy lányt aki valami dobozzal rohangál. Először kikerülték, de mikor ő győzködni kezdte őket, begurultak. Elvették tőle a dobozt és összetörték.
A lány sírva térdelt le hőn szeretett csillagja mellé, de az nem muszikált. Szilánkokra hasadva hevet az utcán, fénye halványulni kezdett.
Fogalma sem volt róla, hogy mit kénne tenni, csak az kattogott a fejében, hogy meg kell mentenie. Megfogta hát a darabokat, tenyerébe gyűjtötte, majd összeszorított öklével együtt a szívéhez szorította, és mindennél jobban akarta, hogy újra ép legyen.
Ahogy lehunyt szemmel, patakként folyó könyekkel ült a sarkán, valami meleget érzett a szíve táján. Kinyitotta először az egyik, majd a másik szemét, aztán egyiknek sem akart hinni. Ujjai közül fény szivárgot, és újra hallotta kedves melódiáját. Csakhogy amikor szétnyitotta az ujjait, a csillag nem volt sehol. De akkor hogy hallhatja mégis?
Aztán ráébredt, hogy most már benne él a csillag, ott ahol biztonságban van, és ahol soha nem kell attól tartania, hogy eltörhetik. Ráadásul az is eszébe jutott, hogy miként oszthatná meg az emberekkel, ezt a csodát.
Hazarohant, papírt, tollat, tintát keresett elő, meggyújtotta a gyertyát és irni kezdett. Írt egymást szerető és mégis elveszítő szívekről, egymást gyülölő szeretőkről, barátokról, szerelmekről, hű és forró, hideg és kegyetlen lelkekről, mindarról amiről a csillag dalolt a szívében.
És még ma is írja történeteit.

Hát ez lett volna. Nem várom el, hogy tetszenn, vagy egyebet, de úgy éreztem, hogy valami ilyesmit érdemelsz. Gyorsan el is küldöm, míg meg nem bánom.

Reisuto írta...

De tündér vagy már (ღ˘⌣˘ღ) ♫・*:.。. .。.:*・
És hogy beletrafáltál; az anyakönyvi nevem jelentése "csillagúrnő" (nomen est omen).
Nagyon örülök, hogy így elvarázsolt ez az (amúgy tényleg kísérleti :D) történet, és nagyon szépen köszönöm a rendhagyó kritikát!

Shiina Kitsune írta...

Rövid, rövid, de senkit nem zavar, mert fluff! *-*
Tegnap hősiesen küzdöttem, hogy el tudjam olvasni, de csak ma délelőtt sikerült. >< Mennyi elfojtott érzés, mennyi öröm kicsi fangirl szívemnek! *-* Megint egy dupla csillagos ötös büszke tulajdonosa lettél! *-*

Reisuto írta...

Hogy egyelek meg reggelire piritóssal ヽ(*≧ω≦)ノ Nagyon-nagyon köszönöm! Már műhelyben is van a következő. [Fogjatok le.]

Doctor Tacchan írta...

*elégedetten dorombol* Istenem, de édes. o3o

Reisuto írta...

eredetileg hosszabb volt, csak az átmeneti lakótársam részegen idézgetett belőle és fejhangon röhögött rajta magában és akkor (szintén kissé ittasan) megsértődtem és töröltem belőle egy részletet, de azóta mindenkit arra csábítok, hogy hibáztassuk a rohadékot.

Lianne H. írta...

Eddig nagyrészt a Sherlock történeteidet böngésztem nyughatatlan lelkesedéssel, az Elveszett Próféciákat csak nemrég olvastam el, és ma jutottam el odáig, hogy most már igazán olvasnom KELL Azirafaelről és Crowley-ról, erre rádöbbenek, hogy eddig csak a szememet szúrta ki, hogy te is írtál róluk.

Ez a fic annyira édes volt, hogy hosszú percek óta csak vigyorgok, és azt hiszem, ez eltart még egy darabig… Aztán megyek, és körülnézek a többi good omens ficed között.

Reisuto írta...

Annyira jó az a könyv ;u; Remélem, a további ficeim is tetszeni fognak a fandomban - nincs sok, de szeretettel írtam őket ^^

LadyLoss15 írta...

*a szobában uralkodó dermesztő hideg ellenére olvad* Éééén asszem imádom az összes Azirafael/Crowley írásodat. Nagyon úgy tűnik. Eddig színarany. De olvadt színarany. Forró. Megéget, ha nagyon közel mész hozzá, de attól még mész, mert kell. És olvasom a többit, újat és újat, és gondolom ha vége lesz, azt csinálom, mint a Destiel-lel, hogy lassan már kívülről tudom az összeset, de muszáj... Csak most ez a fanom az "új nagy kedvenc"... :)
LL15

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS