a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2011. december 1.

Koffein 11.


Ez most likőr


Van az a furcsa igazság, hogy a szomszédaid egy darabig láthatatlanok, de ha egyszer már észrevetted őket, akkor onnantól valahogy mindig ott vannak. Persze gondolom, ez nem csak velük van így.
Helsinkiben be kellett érnem a Köszörűs Krapekkal meg Frissházasék kompániájával. Igazából nem vagyok benne biztos, hogy a hajnali építkezőrohamokban szenvedő balszélső lakó egyáltalán férfi volt-e, csak tippelni tudtam az ütések erejéből; és hogy a harsányan dévaj jobbék mióta ismerik egymást, rejtély, de mindig nagyon ööö, lelkeseknek hallatszottak.
Tény ami tény: régi-új londoni ismerőseink velük ellentétben nem számítottak gyakorlatilag szomszédnak. A tetőtér egyetlen és büszke tulajdonosaként nem rendelkeztünk ilyen kiváltságokkal. Nem is nagyon merészkedett a mi szintünkre senki. Hétfő reggelig.
Berwald teljesen gyanútlanul arra vállalkozott, hogy munka előtt kiviszi a nem-szelektív szemetet. Nem kellett vele emeleteket kommandózni, csak volt a lépcsőfordulónál egy olyan furcsa fémizé, amit csak kinyit az ember, lecsorgatja rajta mindazt mi szem-szájnak többé nem ingere azt’ becsukja.
A budoárom közben viszont feltűnt, hogy a fürdőszobai kosarat is megszállták az üres arcszeszesüvegek és a vattapamacsok halmai, ezért a hónom alá csaptam és Berwald után ügettem.
- Az a szegény fiú – ütötte meg a fülemet egyfajta izgatott, félharsány suttogás –, az a szegény áldott fiú!
Óvatosan áthajoltam a korláton, és lekukucskáltam. Berwald a téglafalnak támaszkodva álldogált, előtte pedig, csípőre dobott kézzel, felszegett fejjel, a Szőke Hölgy. Ó, az a tipikus, rajzra illő, mélynövésű, madárcsontú, karakán kisasszony. A könyékig tintás kezét néztem és illően sötétkék, virágmintás blúzát, amíg el nem hatolt hajnalhatos agyamig, hogy rólam beszél.
- Micsoda zsenáns allűr! Magában aztán van kurázsi! De tőlem csináljon csak, amit akar. Nem zavar. Nem zavar a sok farigcsálás, kopáncsolás, affér, mifene. Engem nem. Öreg ház ez, csendes, csak néha hallik, maga, meg az a gavallérra, a szőke. Felőlem aztán! De azzal a fiúval nem gondol? Aperszü. A falon menekült le a minap, csak mert nem akart alkalmatlankodni!
- Nem tudtam-
- Miért nem mondja meg neki, mikorra vár vizitet, he? Egyáltalán, kije ő magának? Az öccse? Rokona?
- Nem…
Berwald egy egészen új hangminősége tűnt fel. Ez nem mormogás volt, dörmögés, fáradt sóhaj, rideg közlés, egyszerűen… motymorgott. Nem tudnám ezt máshogy mondani. És közben: babrált. A kosárral. A cipőjét nézte, de nem úgy, mint amikor pirultan leszegi a pillantását. Nem zavarban volt. Nem úgy, ahogy szokott.
Arra jutottam, hogy Berwald tart a nőktől.
De hogy ellenkezni nem mert velük, az egyszer biztos.
- Hát akkor mit vendégeskedik magánál? Jó persze, mi közöm hozzá… de egyet jegyezzen meg, ha ez a szegény garçon
még egyszer a mi balkonunk vonzáskörzetében köt ki felülről, akkor én olyan patáliát csapok, de olyat, hogy azt is meg fogja bánni, hogy… olyan volt vele. Egyébként üzenem, hogy szívesen látjuk, de a Szent Szűzre kérem, ne az legyen ebből, hogy maga leküldözgeti, ha randevúja van! Na au revoir, monsieur.
Úgy döntöttem, visszaosonok a kosárral.
Berwald leforrázva jött értem, sután kezet mosott, végigmért párszor, aztán megköszörülte a torkát, de végül nem mondott semmit.

Denny bizonyára úgy ítélte, hogy túl sokat lógtam az utóbbi időben, mert amint beértem, közölte velem, hogy vár az irodájában.
De végül én vártam az irodájában. Hosszan.
Egy ponton aztán csak beesett, ingben, nyakkendőben. A zakóját a székre dobta, felkapott egy mappát a tükörfényű asztalról és azzal legyezgette magát.
- Iszonyú ez a hőség, nem? Képtelen vagyok megszökni… megszokni. Ah, ezt hívják freudi nyelvbotlásnak, nem? Amúgy nem komálom a fickót. Pfü! És képzeld, anyám már megint smúzol, hogy ruccanjak le Olaszba. Még mit nem! Majd ha befagy az Adria.
Bevágta magát a főnökfotelbe, a lábát az asztalra dobta. Együttérzően és bambán vigyorogtam rá, de nem láthatta, mert a szemét eltakarta a tenyerével. A ventilátor lapátjai lustán forogtak a plafonon, bólingattak a virágok az ablakon, a polcokon. (Denny különös vonzalmat érzett a krizantém, az orgona, az ibolya és a levendula iránt. Vagy csak úgy döntött, hogy a lila menő. Fene tudja.)
Egy idő után aztán előre dőlt, és jégkockákat pottyantott egy kristály whiskyspohárba.  Felemelte, beleszimatolt, megízlelte, aztán a pereme fölül rámtekintett.
- Mocskos terveim vannak veled – suttogta rekedtesen. – Vetkőzz.
Felhajtotta a maradék italt, és eltűnt egy oldalszobában.
A merevsokk állapotában a helyemen maradtam, bár éreztem, becsületesebb lenne sikítva letépni a függönyöket aztán kivetődni az ablakon.
Tapasztalt falmászóvá érettem briton ruccanásom alatt.
Óvatosan feltápászkodtam hogy megcselekdjem, amit megkövetel tőlem a haza, mire már vissza is tért. Egy kupac (egy aránylag kis kupac) ruhát karolt magához, és felemelt egy fehér pólót:
- Hát nem tündéri? – gügyögte. – Meglepetés. Vedd fel.
Egészen pontosan egy fehér póló volt, a gombszemű vikinggel. A fél vállamról lelógott, de a derekamnál feszült.
Első riadalmamban szó nélkül belebújtam a megkövetelt, tökömnyi farmershortba is. Aztán lenéztem magamra.
- Na de nem.
- Oké, a combod egy kicsit izmosabb, mint számítottam, de sima, hosszú, szexis. Rendben lesz ez. A görkorit valahová… hova a fenébe…
Tehát, korai volt megnyugodnom. Ez akar valamit.
- Azt akarom – motyogta, ahogy bemászott az asztal alá, és dobozokat ráncigált elő -, azt találtam ki, helyesebben, hogy ilyen dög melegben minden ember megérdemel valami hideget. És folyékonyat. Szóval soha jobb alkalom egy ingyenkávéosztásra, mi? Persze ice lattét sózunk el, de azt baromi sokáig tart kimondani. Vasárnap ugrott be, hát nem vagyok zseni? Negyvenes a lábad, nem? Kis bögyörőm. Vettem egy korit, azzal teperhetsz a terepen. Na nézd már – feltartott egy fotót, és meglobogtatta -, én fiatalon! És pucéran, de a hüvelykujjam takarja. Remélem.
Becsületesen nem néztem oda. Egy gyors pillantással azért ellenőriztem, hogy nem blöfföl-e, aztán életem hátralévő részéig pirultam. Amit ő félreértett.
- Nem tudsz korizni? – kászálódott elő egy egész kis helyes, klasszis, és egyértelműen női példánnyal. – Ne már, hogy nem tudsz korizni, olyan, mintha a jégen nyomnád.
- Persze, hogy tudok – hebegtem, aztán hogy a sértett élen tompítsak valamit, hozzátettem: - Odahaza mindenki tud. Korcsolyát hordunk cipő helyett is. Vagy megtanulunk hason és arcon járni. A finn evolúció az utóbbit elvetette.
- Akkor meg ne legyél ennyire látványosan szűz. Helyes vagy, menni fog. Jó rád? Azért szerintem bújj ki belőle, rámpát nem csináltál a lépcsőhöz.
- Kellett volna? – komolyan megijedtem, ő pedig nevetett, és szokás szerint felborzolta a hajamat. Aztán elgondolkozva morzsolgatta az egyik tincsemet a fülem mellett.
- Látod, amikor felvettelek, még lazán el tudtalak volna adni női segédnek is. Two in one. De ezzel a frizurával azért bődületesen konszolidáltabban festesz. Hát, kénytelen leszel a kezdőbuzit játszani a transzi helyett. Az üzlet az üzlet!
Sosem tudtam eldönteni, hogy Denny kedveskedni akar-e, vagy csak szivat.
Sosem tudtam eldönteni, komázik-e vagy gyűlöl, a szíve mélyéről gyűlöl.

Lementem a konyhába az ingyéradagokért. Nem tudom, Nor mióta melózhatott velük, de hűtőtáskákba sorakozva vártak egy targoncán. Ice még pakolta őket, Nor már palacsintát sütött az első vendégnek, szóval körbenéztem, hogyan tehetném magam hasznossá. Feltűnt egy akvárium a pulton. Nem akármilyen akvárium. Még be is volt rendezve, mindenféle kalózos elemekkel, meg moszatokkal, hínárokkal, és vígan bugyogott. Egy seregyni apró, satnya hal lebegett a vízben.
- De édesek – duruszoltam, és megmozgattam az ujjaimat az üveg előtt, mire mind odagyűltek és némán tátogtak. – Milyen fajták?
- Hülyék – morogta Nor.
- Segítsek őket lepikkelyezni? Elég jó vagyok benne, az otthonban már csináltam párszor. Filézésben is élen járok, he-he. Na mondjuk amilyen pirinyók ezek itt… maixmum salátához jók…
- Azt próbáld meg! – sipított büszke tulajuk, és felém suhintott a fakanállal. – Ezek az én halaim! Otthonra vettem őket, szórakozás céljából!
- Szórakozás…?
- Szerinte halakat bámulni szórakoztató – tolmácsolt Ice.
- Kuss már.
- Órákig csinálja.
- Fogd be.
- Egyszer elmentünk egy aqua worldbe, mert azt hitte, olyan, mint az óceánium.
- Mondom vegyél vissza, te is ugyanannyira benne vagy, mint én!
- Benne, benne, nyakig, de nem abban, hogy idezsúfold őket, aztán-
- Nehéz lesz hazavinni… - dünnyögtem. – Nincs is kocsitok.
- Zacsiban jönnek. – Feldobta a levegőbe a palacsintát, és oda se nézett, amikor elkapta. – Csak addig… próbaképp berendeztem a cuccot. Meg így nekik is kényelmesebb. Egyébként nem mindegy? Pár hónap múlva úgyis megdöglenek.
- Erről beszélek – zsörtölődött Ice -, pontosan erről beszélek. Benned nincs felelősségtudat. Ezek a halak boldogan élhettek volna-
- A kisállatkereskedésben, mi? Esküszöm, a fele már halott volt, amikor megvettem. Ezek nem is etetik őket rendesen. Ugyanazt kapják, mint a teknősök, meg a leguánok meg azok a barom gyíkok.
- A tóban, baromi boldogan élhettek volna a tóban.
- Kibaszottul tengeri herkentyűk, azért vettem! Rájuk volt írva.
- Átvertek! Vagy megsóztad a vizet, mielőtt belepotyogtattad őket? Ugye nem?
Jobbnak láttam lelépni.
Aztán Ice utánam lógott és figyelmeztetett, hogy vinnem kéne a cuccot is. Természetesen Berwaldot hívta erősítésnek, hogy valahogy felzsuppoljuk őket a lépcsőn. Amikor meglátott engem a teljes cuccban (nem-mehetek-be kifogásként a korikat is felcsatoltam), valami egészen sajátságosan arcott vágott.
- Nyugi, hülyén érzem magam – nyugtattam meg,  amikor széles mosollyal átvettem az utolsó dobozt.
- Nem nyugtat meg – szűrte a fogai között, megfordult és leballagott a lépcsőn. Aztán a pince hűvöséből visszanézett, nagyon furcsán, és kezét a kötényébe törölve mondta: - Nem kéne.

Tehát, a targonca (melyet jobb híján nevezek így, igazából valami fura gurulós állvány volt) ott állt, bázisként, a hűtőládákkal, amikből tálcánként és lötykölésmentesen emeltem elő a hűvös, párádzó italokat, a köztéren gördülve.
- Parancsol frissítőt? – mosolyogtam boldog-boldogtalanra, de ez a szöveg nem vált be, a járkelő tömegek csak nemet intettek, rám se nézve, és tovább siettek. Féltem, közben felmelegszik az ital. – Még jéghideg a kávé! – üvöltöttem, aztán megtaláltama kulcsszót: - Ingyen latte!
Na erre özönlözzek.
Érdekes, és minden egybevetve kellemes tapasztalat volt (grafikusnak jelentkeztem). A tülekedés csak kultúrált mérétkben valósult meg (höhemm, tábornok úrnak jelentem tisztelettel), és mindenféle népet szemrevételezhettem, barázdált arcú öregeket, izgága fiatalokat, gyermekeket, édesanyákat, szikár, sápadt angolok ritka példányait és egy életre elegendő turistát meg bevándorlót.
A fojtó, lelkesítő bábeli zavarban egyszerre felfedeztem egy ismerős figurát: az Angol Urat. Nos, ismét Angol Úrnak álcázta magát, fehér, nyárias vászonöltönyt viselt és barna oxford cipőt, kalapot és fájdalmas arckifejezést. Szenvedésének tárgya, oka és élvezője elém vágott.
- Nézd már, kávé! – harsant fel. Az akcentusa miatt, bevallom, minden mondata öt másodperces fáziskéséssel jutott el a felfogásomig. Bár szeretem találgatni, hogy az adott életembe sodrodó emberpajti milyen nemzet fia, mivel foglalkozhat és egyáltalán, miféle életet él, erről a srácról rögtön tudtam mindent.
- Nem mondod – vonta fel szemöldökeit Arthur, és finnyásan elfogadott egy műanyagpohárkát, amit társa felé nyújtott. Kényesen kortyolta, amíg a jenki flótás végigmért engem a napszemüvege fölül.
- Te, ez nem az a viking hely ahová járni szoktál?
- Gratulálok, Alfred, lám, egész kiismertél. Ugyanakkor fel szeretném rá hívni becses figyelmedet, hogy a Dyr egyáltalán nem a törzshelyem, vagy efféle. Egy ismerősöm érdekeltségei közé tartozik, ennyi az egész. El kell ismerni, tényleg jó a kávéjuk, de… a vikingek mégis csak barbárok, és nem értek egyet a körölöttük kialakult kultusszal.  
Alfred sértett, jobban mondva, inkább hisztis fejjel nézett rá. (Én meg őket néztem. Egy órányi hostesskedés után olyan volt, mintha valami szappanopera elé rogynék le. Na nem mintha ilyesmiket néznék a televízión, nem én. Nem józanon.)
- A vikingek faszák! – rinnyogott. – Te, fhu, nem együtt néztük azt a filmet, azt, amikor a vámpír zombivikingszellemek vannak?
- Nem tudom – csikorogta az angol. – Valahogy nem hagyott bennem mély nyomot.
- Az a film atomisztikus.
- Nem kételkedem.
- A szarkazmus a minden legalja, drágám. A legalja.
- Örömmel értesülök erről. Tovább mennénk esetleg, vagy élvezed, hogy a rekkenő hőségben égetheted magad?
- ’Faszomról dumálsz, durván ha huszonkettő a Celsius. – Csekkolta az iPhonját. – Huszonkétfél. Te még nem basztad Kaliforniát.
- Valóban nem.
- Vagy Hawaii. Nem tuccanunk le a hétvégén? Az okoska szerint holnap megin’ esni fog.
- Csak menjünk már a vérbe! – sikított Arthur, megragadta a könyökét és szabályosan húzta maga után.
- Akkor Hawaii? – virult társa.
- Segged Hawaii!

Röpke három óra alatt kifogytam az utánpótlásból, a szuszból és egy kicsit a lelkesedésből is. (80%-ra zuhant vissza. A huszonkét fok, az igenis sok.)
Lihegve biccentettem Berwaldnak, és visszatoltam az üres gördülőkét a helyére. Ice éppen a tálaló tetején állt, kezében egy zacskónyi hal.
- Nem fogod tönkretenni őket – sziszegte. – Csak a testemen keresztül.
- Oké, ez az utolsó ajánlatom. Választhatsz ötöt, amiről gondoskodhatsz… ötöt…
- Nincs alku. Az az öt nagyon boldogtalan lenne a többi nélkül. Á, Tino! Hello. Na milyen volt?
- Érdekes. Szeretek ennyi emberrel találkozni. Bár nem igazán volt… találkozás. De legalább azt hiszem, örültek. Nem mosolyogtak, de biztos örültek.
- Khümm – Berwald behajolt az ajtón. – A tizenkettes.
- Várhatnak még! – ripakodott rá Nor. – Várhatnak örökre! Ez a senkiházi sose fogja nekik kivinni a rendelést!
- Nekem ez az életem! – mondta Ice. (Gondolom, nála ez kiabálásnak számít, de Nor dörgedelmeihez képest olyan harmatos, csöndes, melankólikus sirámszámba ment inkább, hogy értitek.)
- A zacskó? – hebegtem.
Berwald közben egyetlen szó nélkül felemelte a fatálcát a friss feketével, és kioldalazott. Egész elegánsan csinálta, csak az ajtót pörgőrúgással vágta ki. Egy darabig utána bámultam, azt hiszem, nyitott szájjal, és hallottam, ahogy Ice azt szipogja:
- A halak.
Akkor mélyet sóhajtottam, és megropogtatva a fájós bal vállamat visszafordultam feléjük.
- Srácok, szerintem baromira eltúlozzátok ezt a kérdést.
- Ne szólj be, buzi vagy.
- Tengerbiológus akartam lenni – folytatta Ice, és magához ölelte a staniclit. – Ez volt minden álmom. Fel is vettek. Aztán eljöttem ezzel a mészárossal.
- Senki sem kérte – förmedt rá Nor. – Senki se kérte, hogy gyere, ne hisztizz.
- „Jaj Stein, nélküled nem tudom megcsinálni. Nélküled belehülyülök.” Már most belehülyültél.
Berwald feltűnésmentesen visszaosont, és kivitt onnan. Mármint szó szerint.
- Szökünk? – szűrtem a fogaim közt.
- Egész nap – biccentett a konyhaajtó felé, és megforgatta a szemeit. Aztán eszébe jutott, hogy le kéne raknia.
- Biztos történt valami, amin így kiakadtak. Szegények… megpróbálom megbeszélni velük, ha egy kicsit lehiggadtak. – Mélyet sóhajtottam, és körbenéztem a vendégeken. – Visszaöltözök vagy meleg van?
- Meleg van.
- Hja… he-he.
Elvonszoltam magam a férfimosdóba, hogy vizet lötyköljek az arcomra.
Azt hiszem, nagyon is értettem, mi a helyzet Ice és Nor között. Azt hiszem… a tanulság az, hogy minden amit eltitkolunk, végül megöl minket.

Ha én háziállatot tartanék, az tuti nem hal lenne. Nem mondom, hogy unalmasak, csak olyan egyformák. Fogalmam se lenne, melyik-melyik, és szinte tuti, hogy az ő méretükben még nyakörv sincs. És biztos zavarná őket. Meg amúgy is.
Nagyon szerettem volna egy kutyust. Nem komplett kutyát, kutyust. Alacsony padlócirkálót képzeltem el, egy fehér, bolyhos, bogárszemű ölebet rózsaszín pocival. Mást nem is lenne lelkem lakásban tartani. Minden reggel levinném kocogni, és este is. Lenne egy egész saját kis vacka. Etetném, itatnám, mosdatnám.
Nagyon szerettem volna gondoskodni valakiről.
Megnéztem a tükörképemet, és nyelvet öltöttem rá.


Bár a vihar Nor és Ice között mit sem enyhült, ez semmilyen hatással nem volt a gyakorlati időjárásra: a kánikulának keddre sem esett le, hogy marhára ki kéne vonulnia a városból.
Lehet, hogy bennem van a hiba.
Lehet, hogy a pizsama ilyenkor már túlzás.
Mindenesetre már akkor főtt a fejem, amikor felkeltem. És nagyon korán keltem fel. Néma csöndben nekiöltözködtem, tettem egy kitérőt a konyha felé, aztán a fürdőszobába osontam. Lagymatag vizet csorgattam a kádba, és ruhástul belehemperedtem egy üveg csokoládélikőrrel.
Álom és ébrenlét határán lebegtem.
Csak a Csend volt és a Hűs és Én.
(Meg persze a likőr, ami nagyon ízlett.)
(Azért nem termeltem be az egészet.)
Locspocs Nirvanából végül félszeg kopogás keltett fel. Éppen tartott a korlátlan tengeralattjáróháború, szóval először is rá kellett ébrednem, hogy nem az üveg kocog a kád alján, hanem Berwald az ajtón. Felbukkantam, mélyet szívva a szabadság levegőjéből, valahogy így:
- Haaauuaaa! – ami hangalakilag bizonyára összekeverhető a „gyere be” kifejezéssel.
Oké, szóval szívesen látom Berwaldot a saját fürdőszobájában, de olyan váratlanul és rémülten nyitott be.
- Jól vagy?
-Ó, naná – megkapaszkodtam a kád peremében, és kiráztam a hajamból a cseppeket. Eredménytelenül. És meggondolatlanul.
Berwald lehajolt, és a tenyerét a homlokomra simította, talán, hogy megnézze, lázam van-e. Nem tudom; de erre a jelenetre mindig emlékezni fogok.
Valahogy kívülről látom… ázott-magamat és Berwald reggeli kiadását, talpig Camilla Norrbackban, de még kócosan és nyúzottan.
Látom a fekete-fehér kockacsempét, a sötét bútorokat és a porcelánfelületek tündöklését. Az oroszlánlábas kád, a félrehúzott zuhanyfüggöny.
A levegőben friss és mentolos illat, csípős, mint a hegyi levegő, hideg és nyugtató.
A hangok, ahogy felemelkedem, csobogás.
Az az érzés, ahogy előrenyújtottam a karomat.
És az íz… csokoládélikőr íze volt. Az első csókunknak csokoládélikőr íze volt.
Közel húztam, az ujjaim a haját simították, olyan hirtelen hévvel rántottam le magamhoz, hogy meg kellett kapaszkodnia a falban. A fogaink összekoccantak, erre is emlékszem, és talán egy kicsit fájt is. Az arcomat karcolta láthatatlan borostája, a sebeim bizseregtek.
És biztos brutálisan béna voltam.
Akkor nem érdekelt.
Egyszerűen nem gondoltam semmire. Csak éreztem.
Azt olvastam mindig, és úgy hallottam, hogy a csók forró és tüzijátékot látsz magad előtt; az ő szája viszont hideg volt, és lehunyt szemekkel is egyedül őt láttam.
Szinte fuldokoltam, és görcsösen kapaszkodtam belé. Egészen megszédültem, elbódultam, a tagjaimból kiszállt az erő; egy ponton fel is nyögtem, és ez mintha egy kicsit észre térített volna.
Elhajolt tőlem. A szemüvege még párás volt a lélegzetvételemtől, mindig halvány ajkait pirosra csókoltam; a kezem esetlenül pihent a vállán, aztán leejtettem magam elé, csobb.
Félrebiccentett fejjel néztem őt, azt hiszem, ugyanolyan riadalommal, ahogy ő figyelt engem. Aztán megszorította a kád peremét és félrefordult, én pedig azt hebegtem:
- Most mi lesz?
Nyelt egyet, és lassan megingatta a fejét.
- Istenem-Istenem, most mi lesz?

26 megjegyzés:

sallymoreno írta...

Whehe. Olvasom oldalt, hogy 'amikor csak mi akarjuk:MOST!' magamban: mekkora lenne, ha pont új fejezet...?? -->és tényleg:D
Nem nagyon vagyok már ébren, de megpróbálok maradandó nyomot hagyni...
Berwald és a nők:D Alfred szövege hatalmas, sőt valamiféle nosztalgiaérzésem is lett tőle (rég olvastam usukot), ésésés, igen, a csók... *_* Olyan édes volt és életszerű, hogy úgy éreztem nem szabadna "ott lennem":$:$ (én, akinek a hardcore yaoitól a szeme se rebben)
Az eddigiek alapján nekem van egy olyan érzésem, hogy Steinci szereti Nort(mmint jobban mint khmm.. kéne), vagy ez csak én vagyok? Vagy nyilvánvaló, csak én vagyok szőke?^^
Még valami: annak az Iseliljának ott oldalt van valami köze a Gate féle Knut liten og Sylvelin-hez? Vagy Izlandhoz?(IceLily...?) Ha igen, virtuális szeretésenergiát küldök Neked, sokat :)
Megint örültem, hogy olvashattam.

Kurokawa Ayumi írta...

vagy megtanultam gyorsabban olvasni, vagy ez egy "fél órával rövisebb"... átlagban másfél-2 óra az elolvasása egy fejezetnek (néztem...) most egy óra alatt megvolt.... (lassú olvasó vok ;3; ) a komment + fél óra... (ezért nem szeretek ficem visszaolvasni, ha hosszú... inkább felosztom sok rövidre, mint a mondani, amin dolgozok... már csak rendszeresebbre kéne fognom, és nem random időpontban valamikor többet....)

oké...
Az alsó szomszéd nő, és a sok fura kifejezése. (egyet megértettem, a többit nem, hurrá OTL) sajnáltam szegény Berwald fejét ;3;

"komázik-e vagy gyűlöl, a szíve mélyéről gyűlöl" Nem voltam sose jó nyelvtanos, de ez így nem szóisméléses? valahgy értelmesebb a gondolatmenete, hogyha az első gyülöl-t kiveszem.... meg itt annyira ez a szabály szerintem nem is érvényesül... meg úgy is értelmes, de most kijelenti hogy tényleg gyűlöli, mikor előtte kérdően nem tudta? nem mondom, magammal nem szoktam vitázni ilyeneken, mert szoktam... gondolkozás, nem beszélegtés. jó beszélgetés, de ez normális, nem?? ;A; meg hogy ez a beszédem elfoglalja a kommentjeidet? lőjjetek le.

Én jobban örültem volna a Fruk-os jelenetnek.

sose hallottam "duruszoltam" szót, max "duruzsoltam". de az gondolom nem ugyanaz... (egyikset se tudom annyira, hülye google meg nem ad rá semmit, és senki sincs fenn, akit megkérdezzek.... utálom, hogy ilyenkor olvasom a ficeidet ;3; )

és asszem alszok, ha totál félreolvastam az utolsó részt, mert az én olvasatomban a likőrben ült, és itta a forróvizet.... lehet röhögni, én is röhögök XD

és megint írtam a semmiről... mintha életjel lenne feléd, hogy itt vok és olvasom!.... előzőn úgyis lehagytam....

Reisuto írta...

Héééj Sally! :D Nem valami kreatív szavazás, de legalább lényegre törő XD Meg tényleg érdekel. Az én szokásrendszerem az "ahogy esik úgy puffan" választ adná. *ez elég magyartalan mondat volt. nincs rajtam a szemüvegem.*
Nagyon szépen köszönöm a kritikát ;A;
Egyetlen Steincink: mivel itt most nem vér szerinti tesók, a szerelmi dedokaéder szellemében belevittem pár köhemm, célozgatást. Azért nem konkrét, mert Finnie nem biztos benne, és csak futó benyomásokat tud rögzíteni. Néha komolyan gyanakszik rájuk, máskor azt hiszi, ő értette félre. Azt hiszem viszont, hogy a legjobban azt szeretné, ha tévedne, és Ice találhatna valaki mást -- tudja, hogy a NorIce itt reménytelen.
És Gate <3 Oké, ezt az egyetlen számukat ismerem, úgyöööeee, három éve (négy...? három.) hallottam először, és azóta is szól. Egy ÉLET volt, mire angol fordítást szereztem hozzá, mert középkori norvég nyelven van, szóval egy fordítófórumon a norvég lány se tudott mit kezdeni vele - vicces, végül egy izlandi fordította le! :D (És elég ergya szövege van, de ez már egy másik történet. XD)

Link, ez egy extrarövid fejezet volt :D Mivel egy nagyon erős fordulóponthoz érkeztünk, ezt megpróbáltam szerkesztési elemekkel is érzékeltetni: a hossza a fele az eddigieknek, a címe is furcsán más, a jelenetek pedig rövid villanások, nem annyira konkrétak, mint az idáigiak.

Belgium kedves majdnem a fele francia jövevényszót beépítette a beszédébe :D Nem is fontos érteni, igazából Berwaldék is bele vannak zavarodva kicsit.

Szóismétlés: az írók legfőbb ellensége. Kerüljük, mint a tüzet. Ugyanakkor, az ismétlés sokszor nyomatékosíthat: ilyen a verseknél a refrén vagy a motívum, esetleg a sima ismétlés ("Fekete országot álmodtam én, ahol minden fekete volt, fekete, fekete, fekete, fekete" stb), a régebbi szövegekben (pl: Biblia, Kalevala) a gondolatritmus ("Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak. Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak; ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának, a mi ültettetett. Ideje van a megölésnek és ideje a meggyógyításnak; ideje a rontásnak és ideje az építésnek" stb /Prédikátor 3:1-3/).
Ebben az esetben Finnie eleinte kérdez, de igazából biztos a válaszban: így a nyomatékos ismétlésnél egy fokozás is történik, bevallom, ez már valóban halmozza az irodalmi élvezeteket XD
Egyébként én nagyon szeretem a nyomatékosítást, a fokozást és a halmozást, szóval az írásaimban gyakran lehet találkozni velük. A felesleges szóismétléseket ugyanakkor természetesen igyekszem kerülni :D

A duruszoltam az elgépelés, köszönöm hogy szóltál ^^" Majd alkalomadtán kijavítom.

"Ruhástul belehemperedtem egy üveg csokoládélikőrrel.", bevallom, itt én is megakadtam, hogy nem-e félreérthető, de mivel már korábban említi, hogy megnyitotta a vizet, és ott van az az elég konkrét "üveg" szó (amivel nem telne meg egy kád XD), na meg így tetszik logikusnak, reménykedtem, hogy nem kell konkretizálni - teljesen jogos, hogy hajnalok-hajnalán belezavarodtál. XD Egyébként a te olvasatodban még viccesebb :D Na AKKOR milyen fejet vágott volna Berwald, ha azon kapja magát, hogy a drága itókában pancsolva kortyol a csapból! XD

Rose írta...

És most mi lesz???????
Ójaj.
Kellemes reggeli megfázásra-hárstea, havas-túra után, meg igazi kapucíner-rongyoskilfi reggelikombó után egy kis koffein, és ó, ó.
Szegény Tino. Bár kifejezetten a vége a legizgisebb, nekem mégis az a kedvenc részem, amikor azon elmélkedik, hogy Denny most kedves vele, vagy szivatja, és kedveli-e vagy gyűlöli...
Hát, Belgium, állj ki szegény garconért, ha már elviseled a kopácsolást, fúrást-faragást :3
USUK!!!! Óhó, egy pillanatra felsejlett a lassan értelmezhető kiejtésnél, hogy ehe, hátha William, de Alfred is nagyszerű, imádom, hogy hozza ki Angol Urat a sodrából. Annyira természetes, hogy Anglia végül mindig sikítva hordja le Amerikát. Az olyan... nyilvánvaló.
Ó. Hát, annyira nem volt előrelátható az első csók dolog. De hurrá, hogy nem az van, hogy csók és ó, összejöttünk, jee. De nem hurrá, hogy nincs folytatás, mert együtt sikítottam Tinóval, hogy és most mi lesz?
Mert hát, SuFin, de azért kíváncsi vagyok a beszélgetésükre :3 Vagy Denny reakciójára - ajajj. Ice csendes na végre fejet fog vágni (a fejemben), Nor meg harsány na végre nyilatkozatot fog tenni, belül meg örül, azt hiszem, valahogy így.
És igen, regényügyi szempontból n praktikus megoldást meg hatásos, hogy itt a vége a fejezetnek, de most mi lesz?
(nini, ez így visszaolvasva roppantul követelőző, amit meg nem akarok annyira, szóval, hehe, semmi pisztolycső - csak tudod, ha sokáig kíváncsiskodom, akkor nagyon hamar leszek öreg, és a karikák a szemem alatt(háromnapos vízihulla stílus) ,már így is azt sugallják, hogy nagyon is megy a dolog. szóval nem sürgetés, hanem biztatás :D )

Susie Lupin írta...

Aranyos Belgiumtól, hogy aggódik Tinóért. Vicces volt, ahogy pörölt Berwalddal, szegény meg azt sem tudta, hogy mit mondjon xD Szimpi a csaj :D
Amikor Denny azt mondta, hogy vetkőzz, vagy fél percig leesett állal bámultam a monitorra és nem tudtam eldönteni, hogy merjek-e továbbolvasni rögtön xD (miután elvette az első csókját, én már mindent kinézek belőle)Azért ebben a húzásában nyilván az is benne volt az üzleten kívül, hogy egy kicsit szívassa Tinót.
Ice-ban elveszett egy természetvédő. Akkor most igazából kinek is a halai azok a halak? :D Tengerbiológus, az tök jó szakma lehet. Amúgy én is már merengek pár fejezete rajta, hogy tulajdonképpen milyen érzéseket táplál Nor iránt.
És a csók, annyira vártam már, hogy megtörténjen :D És örülök, hogy így történt, de tényleg, mi lesz most ezután? :) *lelövi magában a türelmetlen olvasót és csak halkan könyörög folytatásért*

Reisuto írta...

Megkésve bár, de törve nem...

Rose, szinte már betegesen próbáltam titkolni, hogy az a csók most fog elcsattani (bár ha valaki már nagyon kiismert, az rájöhetett) Sikerült megállnom, hogy előre utalgassak rá, és remélem, így az olvasónak is legalább olyan váratlan volt, mint Tino vagy még inkább, Berwald számára. Nem tudom, mikor lesz meg az új fejezet; kicsit dolgozatterhes hét ez is, de ma valami családi lakoma lesz, amiről magamat ismervén olyan hamar fogok lelépni, amennyire az emberileg lehetséges, és így remélem lesz egy kis időm belekezdeni a Tizenkettesbe.
Ez a tizenkettő, ez mindig mágikus szám.
És persze: köszönöm <3

Susie, Belgium Magyarország mellett talán az egyik legszimpatikusabb karakter :D Ha történelmileg bármi közük lenne egymáshoz, lehetnének öribarik. Ők is.
Denny igazából végig játszik. Nagyon bonyolult féltékenységi/büszkeségi játszmák ezek, és Tino vajmi keveset vesz észre belőle - inkább érzi, mint tudja, hogy mi történik.
Iceról szintén körübelül ennyi fogalma van. Az a halas vita igazából metaforikusan is értelmezhető: a természetükből kiszakított jószágok, akik Nor nem épp gondos gondoskodó kezei közé kerülnek, aki hagyja őket meghalni, ha már nem érdekesek... azt hiszem, Ice valahol tudat alatt a saját sorsától rettent meg.

Susie Lupin írta...

Mikor lesz friss? :) Amúgy bocsi, hogy mindig zaklatlak vele, már lassan úgy érzem magam, mint valami nem is tudom mi x'D (Szólj rám, ha zavar.)

Reisuto írta...

Iiiiigen ez most egy nagyon durvahosszú várakoztatási menet és sajnos nem is igen ígérhetek semmi jót mindenféle magánéleti hercehurca miatt, de ezt a regényt szeretném befejezni, éspedig időben befejezni, úgyhogy nem kell feladni a reményt, jáhhu.

Maa-kun írta...

*pityereg* Sok sikert, és remélem minden rendben lesz : )

Reisuto írta...

Nagyon szépen köszönöm <3 Nincs, de mindent megteszek hogy ez ne legyen kihatással a regényre. Legkésőbb téliszünetre jön az új fejezet, és még az idén megírom az egészet, jó?

Maa-kun írta...

Azt gondoltam, hogy most nincs ezért írtam, hogy legyen :'D Ganbare >__<
De nyugodtan, örülök, ha kész lesz, én pedig úgy se tanulnék, ha ezt olvasnám *Szivatják a tanárok a szünet előtt.*

Murasaki NekoHime írta...

Sorry a zaklatásért, de epekedve várom a folytatást, van rá remény?

Reisuto írta...

Mindenképpen szeretném befejezni, de ez csak az érettségi után lehetséges rendesen \˚ㄥ˚\ {köszönöm a hátbataszajgatást, mindig segít~}

Rose írta...

Ebből mostmár kampány lesz! :D

(de mostmár komolyan.)

(( ez nagyon fenyegetőnek hatott? ))

River írta...

Először is töredelmes bevallás, hogy likőr helyett lattét ittam közben /egyszer érdekes lenne összekombinálni, amilyen fejezet olyan kávé mellé...(bár a zaccot lehet passzolnám)/ és a francba, háromszorosan is a francba, hogy megint ennyire jót dobtál össze.
Egy Számomra Tök Semleges Párossal.
Illetve eddig azok voltak.
Innentől mogorva Berwald és tündér Tino futkos a fejemben, ugrálnak a gondolataimon a tökéletesen berendezett lakásukban görkoriban. Első találka Dániával, Norvégiával és Izlanddal, és határozottan izgalmas.

És belezúgtam Berwaldba. De lehet, hogy csak mert annyira tudtam azonosulni Tinoval,he-he (akinek amúgy azt hittem, hogy sokkal nehezebben fogom venni az írásban rögzített abszolúte csapongó élőbeszédét).
Na de most komolyan. Hideg, csendes, és valami mély fájdalom, elrontott múlt, kilátástalannak tűnő jövő lengi körül...na az ilyenekre tudok ráugrani és megpróbálni felmelengetni őket. *füligmosoly*

Jobban nem is választhattál volna címet. Ugyanis ~tényleg~ függőséget okoz. Az utolsó fejezetet tartogattam mára, és igencsak tempóztam hazafelé, hogy na, gyorsan, minél előbb. *sóhaj*

Úgyhogy várom én is a folytatást (és vele párhuzamosan valami _bizonyítékot_, hogy tudsz olyat írni, ami mellett érdektelenül elsétálok >;D) amilyen tempóban és lelkiállapotban tudod. <3

Reisuto írta...

(jaj)

Reisuto írta...

azért vicces a dolog mert nálam antikávébb ember nincs. tisztelem a kultúráját, de nem tudom meginni. max az ilyen farapuccino-starbucks mutánsokat. na a regény kedvéért végig kellett kóstolnom egy csomót és brrr.

Na ha isten is úgy akarja befejezem ezt a regényt a nyáron. Nagyon örülök, hogy te is rákaptál :D (tudok. vannak verseim!)

Márk Éva írta...

Nah azért többé-kevésbé tartottam magam az elhatározásomhoz, és csak most gépelek neked véleményt.
Először is tudnod kell, hogy hirtelen felindulásból olvastam el egy fejezetet. Aztán még egyet. Aztán meg az egészet és tetszett. Nekem fogalmam sincs erről az országok emberek mizériáról, úgyhogy gondtalanul élveztem. Néha egy bögre kávéval, csakhogy meglegyen az élmény.
Örömmel jelentem: megvolt.
Tino igurája nagyon tetszett. Olyan kis aranyos, édes, és imádnivalóan szerencsétlen. legalábbis innen úgy tűnt. De a legnagyobb fej akkor is Nor. Birom a stílusát, annak ellenére, hogy ideggörcsöt kapnék ha vele kéne dolgoznom. És Ice is aranyos volt a halakkal. Persze a nagydarab csapos is jelentkéneny figura, egyedül a főnököt nem tudom hova tenni. Vele kapcsolatban rendkívül zagyva és kialakult érzéseim vannak, úgyhogy erről ne kérdezz. Maga a sztori is megfogott, kedvenc jeleneteim a berúgásos történet, meg ahogy falat mászik és persze ahogy befogadták. Szerintem megérdemli azt a földszintes kutyuskát.
Míg olvastam sok szép, gyönyör, gömbölyű mondat gurult a fejemben, amit majd odaadhatok neked, de elszakadt a szavak gyöngysora, így csak csillogásuk gyorsan illanó fényét adhatom oda. Vedd hát dícséretnek, mint zengedeznek ajkaim és ne szidd magad, ha úgy gondolom, érdemtelenül adom oda. Legyen bármilyen történet és bármilyen sorsok fussannak őssze, ha tehetséges kéz írja, az mindig maga a Csoda. Így hát kívánom neked, hogy mind az égi szellemek, múzsák és jótündérek, mindig veled legyenek. Adjon ihletet bármi amit látsz, amit hallasz, és megkapj mindent amire vágysz. Ne szenvedj az életben rossztól, gonosztól, kerüljön a gonosz, híted őrizzen a démonoktól. És ha életed ösvényén minden rög kisimult, végy kezedbe még egyszer egy tollat és meséld elé nekünk, hogy száll a madár, ha kettétört szárnya, hogy sóhajajt gyógyír után vágyva, és hogy lel igaz szerelmet egy másik szív dobogása.

Reisuto írta...

Gonosz elhatározás :D Oké, én már egyáltalán nem emlékszem a történetre, tehát a rá adott konkrét kommentek végtelen zavarba tudnak hozni jelenleg. (El kéne olvasnom. És befejezni. Sejj.)
[Utálom a kávét. De végig kellett szürcsölnöm magam egy csomón, hogy meg tudjam írni szegény regényt.]
Köszönöm a balázsolós áldáshalmazt, és amint kikaparom magam a letargiából, továbbírom.
Tényleg.
Tényleg.
Tényleg.

Susie Lupin írta...

Így az egy éves fordulóra megint idesunnyogtam megkérdezni (igazából nem én vagyok az egyetlen, Kija is mondta, hogy csatlakozik hozzám), hogy esetleg lesz-e a közeljövőben folytatás, és bocsi, hogy vizsgaidőszakban nyaggatlak ezzel, tudom, hogy van ezer más dolgod is, csak úgy éreztem, muszáj megtudakolnom.
(Igen, még mindig nem adtam fel.)

Ui.: "léccé-lécci", meg "folytit".

Reisuto írta...

egyelekmeg

EGYSZER
tényleg


EGYSZER


E G Y S Z E R


már muszáj lesz befejeznem.
plot twist: kábé két fejezet van hátra. durván.

lilleSkogkatt írta...

:3 Megkérdezhetem, hogy számíthatunk-e még az új fejezetre és a lezárásra vagy reménytelen? :'( ~Nem akarja erőltetni csak lééééécciiii~~~ *-* Úgy érzem lezáratlan ügyem van ezzel a történettel míg nemkapok befejezést :D
A szívem megszakad, hogy a 'műhelyben' sem látom már :m
Remélem azért még adsz neki egy esélyt :3
És bocsánat a zargatásért <3

Reisuto írta...

Nem szeretek semmit sem félbehagyni, szóval le kéne zárni (körülbelül két fejezet van hátra), de annyira durván eltávolodtam a fandomtól, hogy félek, csak elcseszném >___> Ha rászánom magam, akkor is a leghamarabb a nyáron kísérleteznék vele.

lilleSkogkatt írta...

Egy jó kis nyári olvasmány:D igen az jó lenne :3 hiszek benned,nem ronthatod el, (vagy ha valami rossz vége is lenne is lenne egy vége) :D csak szükségem van egy lezárásra ლ(ಠ益ಠლ) :DD (*^3^)/~☆

Liza Klapka írta...

TE EGY ISTEN VAGY. téged Cleio a két kezével megáldott, ha nem homlokon csókolt. számos lelkes híved a monitort összenyálazva falta föl ezt a 11 fejezetet, s azt összekönnyezve konstatálta, hogy nem érkezik a folytatás. úgyhogy könyörgünk neked, hogy vidd tovább ezt a történetet, mert ez zseniális. de tényleg. nagyon. engem kezdetben nem vonzott a hetalia semmilyen téren, de ennek elolvasásával egyszerűen a rabja lettem. nincs mese. ez nem játék. szóval mindent összevetve kérlek, mindenki nevében (ha erre a mindenki is áldását adja), hogy folytasd.

Névtelen írta...

Már újraolvastam.. Egyszer, kétszer, háromszor, tízszer.. Őszintén, már nem tudom hányszor. Rabja vagyok az írásodnak. És ezt a történetet már magamban nagyon sokszor végig gondoltam, hogy vajon hogyan lesz a vége. Aztán konstatáltam, hogy valószínűleg már sehogy, hiszen már majdnem 4 éve írtad a 11. fejezetet. Sajnálattal nézegettem azt a 2011-es évszámot, és akárhányszor visszatérek ide, mindig meg kell néznem, hogy véletlenül legutóbb nem csak rosszul láttam, tényleg 2011 van-e odaírva. És tényleg.. De a reményem sose hal meg, mindig idepillantok néha, hogy hátha.. Háátha egyszer véletlenül megjelenik az a következő fejezet és rám mosolyog, mondván: "Itt vagyok! Olvass el!"
Imádtam a történtedet, és őszintén reménykedem, amíg csak tehetem. :3
Üdv.: Névtelen Fanatikus

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS