a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2011. november 3.

Koffein 5.

   Mokka

Vasárnap korán reggel megébredtem, nagyot nyújtóztam, dalolva arcot mostam (félre is nyeltem egy kis vizet), és kikandikáltam Berwaldhoz az erkélyre. A reggeli cigarettáját szívta.
- Ma hányra megyünk?
- Hová?
- Dolgozni!
- Vasárnap…?
- Miért ne?
Szusszantott.
- Veszteséges – morogta, és visszafordult a virradó város felé.
- Akkor most mi lesz? – hebegtem, aztán hamar észbe kaptam. – De hát vasárnap! Akkor végre el tudok menni istentiszteletre megköszönni a mindent. Te ööö, esetleg… hogy velem jössz-e…
Lassan megingatta a fejét, én pedig heherésztem egy sort.
- Oké, nem vagy vallásos…
- De.
- Csak?
Vállat vont. Még egy deista, gondoltam, de örültem, hogy egyáltalán.
- Akkor azt sem tudod, hol van valami protestáns templom, ugye? Igazi protestáns. Nem anglikán. Mármint én nem akarom megbántani az anglikánokat, de ők katolikusok… sem, és nincs bajom az evangélistákkal és baptistákkal és anabaptistákkal és antitrinitáriusokkal, meg senkivel, de én, hát így személy szerint, református volnék.
- Ahha.
- Szóval templom…?
- St James’s.
- Azzz anglikán.
- Nagyon szép.
Bíztam a kreativitásomban. Bíztam az ösztöneimben. Bíztam a Google-ben.
Végül naná hogy a St James’s-ben kötöttem ki, késve, és csak állóhely jutott.
Viszont tényleg nagyon szép volt. Tetszett, mennyire tágas és világos, hosszan szemeztem a mozaikablakokkal és az oltárt díszítő növényi ornamentikával. Minden apró dísz jelezte, hogy rossz helyen járok. Én szakadárok szakadára. 
Próbáltam erőt meríteni a Biblia szavaiból, de éppen Lázár történetét olvasták, és nem éreztem úgy, hogy különösebben halott lennék, akit a Krisztus meggyászol és feltámaszt. Abban viszont megbizonyosodtam, hogy elég hálátlan voltam cakkumpakk, és megfogadtam, hogy innentől kellemet és örömöt sugárzok felebarátaim felé. Aztán meg is pillantottam pár felebarátomat, amikor már kifelé vonultunk.
- Nor! – üvöltöttem. – Nor! Ice! Norice! Noriiiceee!
Szerintem a békés vasárnapi tömeg azt hitte, árulok valamit.
A páros egy idő után kénytelen volt észrevenni, mert konkrétan nekik estem, mert egy lépcsőfokkal kevesebbet gondoltam.
- Sziasztok – vigyorogtam rájuk. – Hova-hova?
- Haza – morogta Nor, és leporolta makuláltan pólóját.
- Fü, az jó! És hol lakotok? – Tudom, így utólag elég nyomulós. Egyszerűen csak társalgást akartam kezdeményezni.
- Nem messze.
- Az Ormond Streeten – vágott társa szavába Ice, aztán hosszan farkasszemet néztek.
- Feljössz egy kávéra? – csikorogta végül Nor.
- Ez hiperszónikusan hangzik! –Ezzel kompenzálni akartam, hogy az új hajamat nem értékeltem eléggé, pedig ahogy hozzászoktam, beismertem, hogy tényleg jó. – Mekkora szerencse, hogy összefutottunk, hát nem? Ti ööö, anglikánok vagytok?
- Nem, csak lusta reformátusok.
- A magad nevében beszélj – dünnyögte Nor, kezét kihúzta Ice kezéből, és gyorsan zsebre vágta. Nekiindultunk.
- Szóval te nem vagy hívő? – Kényes téma volt, de legalább téma. Nor megrázta a fejét, és odébbrúgott egy pussys flakont.
- Szeretnék hinni valakiben, aki igazságot oszt. Nem megy.
- Gyúrunk rá – somolygott Ice, Nor pedig megajándékozta egy templomégetős norvég arckifejezéssel. Egy darabig csendben baktattunk, de az Ormond Street hál’ szegény Istennek tényleg nem volt messze. Nor és Ice egy modern vöröstégla blokk második emeltén laktak. Ketten. Együtt.
- Tiiii… - kezdtem bele, Nor pedig sóhajtott.
- Steingrímur olyan, mintha a testvérem lenne.
- Parancsolsz?
- A legjobb barátom.
- De ki?
- Steingrímur Valgarđur – nyújtott kezet Ice.  Egy kicsit elpirult. – Úgy becézel, ahogy jól esik.
- Hívhatlak Emilnek?
- Nem.
A furcsa páros egy hátakkor lakáson osztozott. Bár nagyon tágas és összességében stílusos hely volt, megvolt benne a lakatlan szobák idegensége. Hát akkor költözzünk be, mondta minden. Dobozok álltak az egyik sarokban; a falon foltok jelölték, milyen színűre lesz egyszer majd átmázolva a fehér alap (bézsre). Ugyanakkor már egy csomó személyes apróság lepte el az egészet, mütyür kis tárgyacskák (főleg tengerészet-témában), barátságos kiegészítők, horgonymintás függönyök és bájos lámpák, de egyik szoba sem volt igazán bebútorozva, így a szép bükkpolcok és fenyőasztalok meg tölgyszekrények magukban árválkodtak. A márványpadlóról rögtön tudtam, hogy még az előző tulajdonos műve. A jelen lakók ledobtak pár igazán puha, megnyugtatóan kék szőnyeget, és vettek egy kupac parkettalapot, de addig még nem jutottak el, hogy lefektessék. Összességében, minden csinosság ide, minden igyekezet oda, szállás volt, nem otthon.
- Nagyon szép – vigyorogtam.
- Ocsmány –helyesbített Nor, és eltűnt a konyhában.
- Hát de legalábbis ronda – igyekezett szépíteni a helyzeten Ice, és kihúzott nekem egy tömörfa széket. Az étkezőasztal a nappaliban lakott. – Ki lehetne pofozni, de még nagyon nem volt rá energiánk. Nem is sokat vagyunk itt.
- Így legalább olyan… eklektikus, hehe. Berwald biztos tudna segíteni. Lakberendező, ez a foglalkozása. Seperc alatt összekapnátok. Voltatok már nála?
- Nem, de ismerjük a munkáit. Tényleg jó.
- Igazából a legtöbb hotel is így néz ki. Akár ki is adhatnátok. Apropó… izé… Berwald. Mennyit hmm, tudsz róla?
- Sokat – felelte Ice, és összetámasztotta az ujjait.
Készséges fiatalembernek ismertem meg. Olyan kis barátságosan kuporgott ott a székében. Nem bírtam megállni, hogy ne faggassam ki. Csúnyán.
- El tudod mesélni?
- Mit?
- Mindent. Bármit. Sose beszél magáról, de nagyon érdekel, honnan jött, mi volt vele, ki volt ő… szóval Facebookon néztem hogy egy darabig még Stockholmban tanult, aztán zsupsz, átkerült Koppenhágába…
- Nincs ebben semmi gyanús! – kiáltotta ki Nor a konyhából.
Steingrakármicsoda vetett felé egy dacos pillantást.
- Ez egy hosszú és bonyolult történet, de nem lehet belőle baj, ha elmondom. Elég közismert sztori.
- Az igaz – tódított Nor.
Ice tehát pipára gyújtott, és belefogott. Azért persze őt is noszogatnom kellett úgy saccra fél kiló kérdéssel, és Nor sem hagyta nyugodni – nagyon nem örült a mi kis vénasszonyos pletykakörünknek, szóval Ice egy idő után már jusztis mindent rommárészletezett, bárhogy hőbörgött is lakótársa, hogy „Tino nem sagát kért!” Jó hosszan beszéltünk idilli vízcsobogás tündéri hangja mellett, a továbbiakban megpróbálom összefoglalni, amit megtudtam, kicsit kiegészítve pár későbbi értesülésemmel.
Szóval… egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy egyáltalán nem tündérmesébe élő házaspár, Hjalmar Oxenstierna és Solvig Oxenstierna. Ice úgy gondolta, mindent megmagyaráz azzal, ha elárulja: politikusok. (Amolyan a-név-kötelez alapon, de ez az Oxenstierna nem az az Oxenstierna-ág, hanem egy másik Oxenstierna. Egyébként csillagot jelent. Duplán.) (Szóval Berwald Oxenstierna az erdőuramedvecsillag. Gondolom a szülei ezzel a nagygöncölre céloztak.) Na, szóval ez a házaspár egy kisebb pártot vezetett, ami éppen kezdett elég népszerű lenni úgy országszerteszana. És akkor hopp, jött Berwald. Nagyon nem tervezték, szóval nagyon későn is vették észre. Az első gondolatuk persze az volt, hogy elvetetik, de ez durván megosztotta volna a választóikat: jött volna az abortusz-mellett és abortusz-ellen vita, tüntetések, szócsaták, és ezt az egész hacacárét a hátuk (meg a PR-juk) közepére sem kívánták, szóval Solvig életet adott egy kisfiúnak, paralell perelték a fogamzásgátlógyártó céget, nyertek, és ööö, ennyi.
Tehát valahol itt ér véget Berwald szüleinek szerepe. Az újságok sokáig cikkeztek az esetről, de a folytatást nem írták meg. Amíg Hjalmar és Solvig azon szorgoskodtak, hogy valahogy visszakapaszkodjanak Azon A Bizonyos Létrán, egyetlen gyermekük felcseperedett. Bölcsőde, óvoda, pirkadattól alkonyatig, valahol egy bentlakásos elemit is találtak neki, na meg kollégiumot, hat éves koráig ezek mellé járt egy halom babysitter is, aztán ők is eltűntek.
Berwald végeredményben megtanulta, hogy az életben az a legfontosabb, hogy ne legyen láb alatt. Arra jutott, hogy felesleges és egyáltalán, nagyon illetlen a világra erőltetnie az érzéseit, a gondolatait, a szavait, a létezését, a társai pedig mindig idegenkedtek a morózus fiútól, de szerintem ez őt nem zavarta különösebben.
Rengeteget csatangolt.
Azt hiszem, nincs olyan utca Stockholmban, amit ne ismerne. Mivel nem volt mihez kötődnie, ezért hát a városhoz, a néphez, a kultúrához tért meg, ezt mondhatta a magáénak, az örökségének, a… mindenének. És naná, hogy elvették tőle.
Oxenstiernáékra egy ponton (amikor Berwald tizenhat éves volt) rájött az ötperc, hogyha a politikából már nem lesz semmi, akkor csináljanak vállalkozást, na és mi is lehetne ehhez megfelelőbb helyszín, mint Gällivare városa Svédország Tökmásik Végében?
A gyereket lepasszolták egy távoli rokonnak, Herr Christensen Densennek.
Mondom távoli.
És ez természetesen az idősebb – Hjalmar nővérének a férjének az öccse volt, mint ahogy azt Nortól megtudtam. Ötletem sincs, ez milyen rokoni fok, ezért Densen bácsinak kereszteltem el az úriembert.
Densen bácsi a Dán Szakszervezeti Konföderáció, az LO egyik vezetője volt (ez is Nor féle infó), Koppenhágában élt a Densen-kúriában, és pont nem tűnt fel neki, eggyel több vagy kevesebb gyerek rohangászik a régi-régi folyosókon. (Mármint nyilván feltűnt neki. Szóval egy ponton tuti beleegyezett, hogy vállalja Berwald neveltetését, bár ahogy tudom, hivatalosan sosem adták örökbe. Tehát nem úgy nézett ez ki, hogy egyszer csak lekötözték őt a küszöbre, becsöngettek aztán elkommandóztak.)
Denny anyja, a gyönyörű Gretchen Kjærgaard akkoriban már nem élt velük, de én is meg Ice is úgy gondoljuk, hogy Dennyológiai szempontból a szerepe el nem hanyagolható /
à ez hivatalos hangon olvasandó/, tekintve, hogy Denny már szinte nevetségesen hasonlít rá. Szóval Gretchen kifutómodell volt, nem különösebben híres, de a dán divatszakmában nagyon ismert, szóval szerettek is azon csemegézni a magazinok, hogy valóban szerelmi házasság fűzi-e a rémületesen vén Densen bácsihoz, de Gretchennek unalmasan jól ment az élete amúgy, mert tényleg volt valami közte a férjével (mármint hogy tényleg) és egyszerűen imádta a fiát, tejben-vajban fürösztötte, csak a szülésre pont ráment az alakja. Nem olyan before/after jelleggel, egyáltalán, és bármikor lehetett volna fotómodell, de neki a catwalk volt az élete, és hát, szokásos sztori, jöttek a kiborulások, a családi hisztik, a depresszió és a bulémia, és persze jött egy ifjú titán rajongó is, aki biztos volt benne, hogy Gretchent imádnák Milánóban (hogy miért pont Milánóban…?), ő pedig zsupsz, oda is költözött, és nagyon szerette volna, ha Dennyt is viheti, de folyton elveszítette a gyerektartási pert, bárhányszor is fellebbezett, meg szegény srác hát, nem nagyon bírta a klímát már a nyaralások alkalmával sem, szóval képzelhetitek. A mai napig jó viszonyban vannak, Denny tökéletesen játssza az egykori szőkefürtös cupidót, de a lényeg, hogy az apjával maradt.
És Berwald szépen becuccolt hozzájuk.
Gondolom, Densen bá úgy érezte, ha ad egy testvért a srácnak, azzal is letud valamennyit a kötelességeiből, de egy kicsit elszámította magát. Ice csak annyit jegyzett meg, hogy a két hálószoba közt volt egy titkos átjáró. A kérdésemre hozzátette, hogy igen, Berwald és Denny azért tudtak róla. Nagyon is.  Summárum, a viszonyuk elég hamar elmélyültebbé vált.
Ice nagy felszabadulásról beszélt, a foltról meg a zsákjáról (vagy fordítva), Nor viszont csak komoran maga elé dünnyögte, hogy „akkor elszabadult a pokol.”
Ahogy megtudtam, semmi kirívó zűrt nem okoztak: egy kis garázdaság, egy gyújtogatási eset (Densen bácsi elsimította), mámoros zűrök, illuminált randalírozások, olyasmik, amiről ma már nem azt mondjuk, hogy ámokfutás, hanem azt: tinédzserkor.  Na azért persze volt, aki nem így gondolta: egy helyi kis lapnak semmi jobb dolga nem akadt, így valahol a hátoldalon röviden megemlékeztek róla, hogy állambácsi fiacskája milyen züllött egy éjszakai életet él, és az alkohol, a kicsapongás és a vandalizmus mellé sorolta a nyílt homoszexualitást is, mint súlyos bűnt. Na erre aztán lecsapott az LGBT, és Denny afféle híresség lett, az egyenjogúsági mozgalom fenegyereke. Emellett amúgy valahogy mindketten ráértek néhanapján beesni a témazárókra meg ilyesmikre, és a becsületükre legyen monda, egyszerűen zseniálisan teljesítettek. (Mely legmélyebb irigykedéseimre adott okot. Én ugyanolyan eredményt értem el, ha miszlikbe magoltam magam, mint ha bele se lestem a könyvbe. Csak jót. Dundun.)
Éppen amikor a martalóc melegpár históriája már lecsengett volna, egy jól értesült galleri pillangókéssel esett a kocsmából hazatérfengő párosnak, akik puszta kézzel elbántak velük – na ennek már megint hírértéke volt. Tehát Denny nagyon megszokta, hogy mindenki rá figyel és róla beszél.
Az apját leszámítva. Nem igazán tudták nekem megmondani, ő mit forgatott a fejben; sosem derült ki, mivel olyan nókomment jellegű volt az egész fickó.  A viselkedését figyelve viszont úgy tűnik, azt gondolta, az atyai kötelességét maximálisan teljesíti azzal, ha ételt-italt-ruhát-pénzt ad a fiúknak, és szemmel követi a tanulmányi előremenetelüket. És súlyos alkoholizmus ide (Denny egy idő után ugyanannyi időt töltött a detoxban mint az ivókban),  utcai forradalmak oda – mentek is szépen előre. Denny gazdasági főiskolán végzett. 
És sajnos ez volt az a pont, amikor úgy éreztem, félbe kell szakítanom Ice elbeszélését. Ugyanis egy ideje baromira fúrta az oldalamat valami.
- Ha mi mind itt vagyunk, akkor ki van a fürdőszobában?
Nor és Ice beszédesen összenéztek.
Ice megengedett egy füstkarikát.
Nor a kávéjába kortyolt.
Félrenézett.
Tikktakk.
Felpattanttam, és uzsgyira kapcsoltam.
Olyan megátalkodottan készségesek voltak, a fenébe is…!
Epic mód berúgtam a mosdó ajtaját. Ami kifelé nyílt.
Egy kád, felette fregoli, mosógép és vécé a kicsiny helyiség két szélén; a vízben pedig Denny hevert, a tegnapi cuccában, teljesen kiütve.
- Jézusom – hebegtem- mióta van itt?
- Hát már egy ideje. Lassan kijózanodik talán. Ravasz fickó, felírta a karjára a címemet, szóval ide dobta ki a taxis.
- Ti tettétek a kádba?
- Valahogy úgy.
- És ha megfullad?
- Ugyan. Amennyi folyadékot ez benyakal, ennek semmi nem árt meg… szerintem hagyjuk magára. Jó helyen van.
- Ez mégsem járja így… - motyogtam, aztán valamivel hangosabban próbálkoztam: - Denny? Denny… uram…
Semmi jel; talán ha egy kicsit megrándult. Arra gondoltam, arcon fröcskölöm, de ha egy kád víztől nem kelt fel… ideje bevetni az Ó-Finn Rivallást.
- HERRA DENSEN!
Valahogy így.
Rémülten felugrott, megcsúszott, zuhant, a fejét bevágta a kád peremébe, majd alámerült.
Nor finoman kiparancsolt mindannyiunkat a fürdőből.
Nem vagyok benne biztos, de mintha vért is láttam volna.
A lenti lakó felkopogott egy seprűvel és ordibált valamit.

Egy tépelődéssel és önváddal telt perc után Denny előszivárgott, a fejéhez szorítva egy góc nyirkos törülközőt. Hosszú vízcsíkot húzott maga után, cuppogott a bakancsa. Hiába szeretem ezt a hangot, most valahogy nem hangolt mosolyra.
- Annyira sajnálom – suttogtam, ő pedig felnézett rám, egy darabon próbált fókuszálni, aztán lassan eltátotta a száját.
- A finn? Na ez hogy megy…? Ha kilépek a fürdőszobából, ez egyszerre csak ott van? De mi alapján dönti el, melyik fürdőszobák…? Nor, félek, fogd meg a kezem.
- Csak vendégségbe jöttem, bocsánat…
Egyre a haját néztem.
A víz hatott rá.
Így se festett amúgy rosszul, csak pontosan olyan… elveszett tinédzseresen.
- Te itt laksz? – tett felém egy imbolygó lépést, aztán gyorsan megkapaszkodott egy polcban.
- Nem, én Ber…zenkedem tőle, hogy itt lakjam. Csak vendégség.
- Mer… buli van?
- Nem, nincs.
- Nemhívtatok…
- De nincs buli.
- Vége van?
- Nem is volt.
Akart volna mondani még valamit, ám ekkor Nor fellépett egy székre, és lekevert neki egy hatalmas maflást.
- Most is cseng a füled?!
- Elmúlt, köszönöm… - nyöszörögte, és szerencsétlenül lezuttyant a földre. Nor csípőre tett kézzel állt felette.
- Kinek szabad piásan ténferegni a házamban, he?
- Oké, senkinek…
- De bazzeg, nekem lehet.
Nem tudom, meddig fajult volna még a jelenet, amikor egyszerre megszólalt a telefonom (Finntroll – En Mäktig Här), és olyan mély zavarban vettem fel, hogy juszt is a kihangosítást gombot nyomtam.
- Hol vagy? – hallottam Berwald hangját. Denny felkapta a fejét, és a levegőbe szimatolt.
- Noréknál… de épp indultam! Van valami?
- Csak aggódtam.
- Nem tévedtem el! Már repülök is haza, sziaszia!
- Eléd megyek.
A hívás ezzel megszakadt, Nor pedig csettintett.
- Nem hívtál meg az esküvőre, te gyalázatos.
- Milyen esküvőre?
- Mindegy – leugrott a székről, és belémkarolt. – Kikísérlek.
- Hagyd csak, kikísérem én – ajánlkozott Ice.
- Én is ki akarom kísérni… - prüntyögte Denny, és összegömbölyödött.
- Grí’, kérlek kezdj valamit ezzel a rakás romhalmazzal, mire visszajövök. Lehetőleg ne legyen itt. Gyere Tino.
- Viszlát Denny, viszlát Steingry…
- Hagyjátok abba.
- Köszönök mindent – hajoltam vissza az ajtóból, de Nor egy erőteljes húzással maga után rántott. Róbert Gida – Micimackó felállásban dübörögtünk le a lépcsőn, szöszmötölt a kulcsokkal, és ott álltunk az utcán, hosszan, némán, merevkínban.
A kezeimet tördelve néha-néha rápislogtam, de ő egyre csak az utat figyelte. Megköszörültem a torkomat. Hülyén vette volna ki magát, ha bocsánatot kérek amiért nyakig ártom magam az életébe, ezért úgy gondoltam, elég, ha csak simán megtöröm a csendet. Szóval neki is feltettem a kérdést.
- Te mit szeretsz?
- Heh?
- Mindenkinek van valami, amit szeret.
- Ja? A hegedűmet.
Meglepetten pislogtam rá.
- És… miért szereted?
- Mert megértő társam, vazzeg. Szerinted? Ez nem téma, hanem egy tárgy. Hol van már Oxenstierna?
A legfenyegetőbb teniszpólós-nadrágtartós jelenség volt, akivel valaha is dolgom akadt. Idegesen a füle mögé gyűrte a haját, én meg megszeppenten rebegtem:
- Haragszol rám?
- Nem. Nem igazán. Csak… most komolyan, miért nem értitek meg, hogy néha be kell fogni a szátokat? – Felelni akartam, de erre nemes egyszerűséggel beletenyerelt az arcomba.
 Ebben az idilli pózban és meghitt idegállapotban leledzettünk, amikor előbukkant Denny. A nyakkendőjét időközben a zsebébe gyűrte és kigombolt három gombot az ingén. És valahogy nekikomolyodott. Az arca legalább olyan borús és baljós volt, mint társának. Ahogy összenéztek, szinte hallottam a villámok sistergését.
Villámok…
- Beszélni akarok veled.
- Nem akarok beszélni veled.
- Akkor mit vársz tőlem?
- Semmit.
- Velem jössz.
- Nem.
- Azt mondtam-
- És mióta utasítgathatsz engem?
- Amióta a főnököd vagyok, baszd meg.
- Ó, igen? Nem tudtam, hogy a hadsereghez szerződtem, bocsánat! – hátat fordított neki, és végre hagyott lélegzethez jutni. – Nekem senki nem parancsol, seggfej…
Denny megragadta a vállánál, és maga felé fordította. Hátráltam pár lépést.
Ha ezek összebalhéznak, fogalmam sincs, itt mi a mentők telefonszáma.
- Kérlek – próbálkoztam erőtlenül, de rám se hederítettek.
- Meg kell beszélnünk.
- Hallgatlak!
- Ne csináld…!
- Csinálom.
 - Figyelj, a kurva életbe! Rohadtul fáj a fejem, szarul vagyok, baromira át akarok öltözni, és szeretném az egész kibaszott szituációt tisztába rakni, érted?
- Senki nem gátol benne.
Denny leintett egy ráérősen arra bóklászó taxit, megszorította Nor karját, és feltépte az ajtót.
- Beszállsz? – Inkább kijelentésnek hangzott. Nor rámeredt, aztán meglepetésemre önként és zokszó nélkül becsusszant a hátsó ülésre. Berwald közben megérkezett. Sajnos motorral. Denny meglátta, elnyújtottan rávigyorodott, aztán bevágta magát a taxiba.
- Gloucester Road – rikkantotta jól hallhatóan. Berwald egy darabon az elporzó autó után meredt, aztán rámnézett.
- Jól vagy?
- Naná, persze, igen.
- Jeleneteztek?
- Kicsit. Remélem, sikerül megbeszélniük. Remélem, Denny van olyan állapotban, hogy megbeszéljék, bár most egész józannak látszott… nem adta vissza a Volvót, mi?
- Hát nem.
Ebben a pillanatban elővágódott Ice.
- Megszökött! – lihegte, a térdeire támasztott kézzel fújt egyet, aztán kapkodva körbenézett. – Hol van Lukas?
Lukas?
Lukas?
Lukkaaasss!?
- Elment vele – tájékoztatta Berwald, és Ice arca… csak egyetlen pillanatra, de valahogy szétzuhant. Szóval nem mozaikdarabkákra tört és egy abszurd látomás keretében a betonra potyogott, de majdnem. Aztán ismét a régi volt. Kicsit unott. Kicsit rémült.
- Ó, igen? Nahát… akkor gondolom, enyém az egész délután, ezek még ellesznek egy darabig. – Rámmosolygott sivár fogkrémreklám-fejjel. – Kifesthetem a szobát, mit szólsz?
- Jó ötlet! Segítsünk?
- Á, köszi, boldogulok.
- De tényleg szívesen segítünk, nem, Berwald? Ez azért egy nehéz munka, eltologatni a bútorokat… oké, nincs sok, de az újságpapírok a földre, az már sok, meg hogy szééép egyenletes legyen…
- Gyere – Berwald felém nyújtott egy bukósisakot. Elhűlt borzadállyal meredtem rá.
- De hát Grimm-
- Ne. Megleszek, tényleg. Menjetek csak. És… valamikor ugorjatok be. Szép lesz.
Én lettem a bukott Terézanya, fiúban és motoron. Sértetten kapaszkodtam Berwald derekába. (Meg lehet csinálni.) Amikor a forgalomtól már a saját gondolataimat sem hallottam és olyan messze kerültünk hogy ötletem se volt, hova visz, megkérdeztem:
- De miért?
- Egyedül akart lenni.
- De egyedül lenni rossz! Vagy szerinted tapintatlan vagyok? De néha tapintatlannak kell lenni ahhoz, hogy segíteni tudjunk… Steinci nagyon ki volt bukva… csak tudnám… szerinted a Steinci vagy a Grímci a jobb?
- Egyik se.
- Nem tudom rendesen kiejteni az igazi nevét, és azzal biztos megbántom.
- Becézéssel jobban.
- Rágalom. És képzeld, Nor-t meg Lukasnak hívják! Bár te biztos tudtad…
- Nem tudtam.
- Nem-e? De hát te adminisztrálsz meg minden… csak rajta volt a neve a cukrászbizonyítványán!
- Nem cukrász.
- Hűha. Jól titkolja. Akkor Denny miért vette fel…? Mármint honnan tudhatta, hogy ennyire jó a konyhában? Biztos jelentkeztek diplomások is a munkára. Mert ugye, van cukrászdiploma? Kell, hogy legyen, nem semmi szakma azért.
- Heccből.
- Heccből vette fel?
- ’Hja.
- De ebben mi a hecc?
- Mindkettőt.
- Tehát Steingrrr és Lukas együtt jelentkeztek?
- Innen az ötlet.
- Hogy begyűjti Skandináviát?
- ’Hja.
- Cseles. De… én… én nem is vagyok Skandináv! Mármint Finnország… egyébként hova megyünk?
- Nem oda.
- Köszi…
A Regent’s Parkban kötöttünk ki. Egyre egyértelműbbé vált számomra, hogy Berwald eltökélte, felhízlal. A Boathouse Cafénál vett egy terebélyes adag Fish&Chipset a részünkre, leöblítettük ír sörrel, és aztán még egy krémes, karamellás csodafagylaltot is kaptam. Kellemesen elnyammogtam rajta, amíg bérelt csónakunkkal ringatóztunk a tó ölén. Hallgattam a füzek sejtelmes surrogását és a nád zizegő meséit, és a napszemcsim mögül (amit volt oly kedves és elhozott nekem) figyeltem Berwaldot.
Megváltozott a véleményem amiatt, amit most már tudok? A gyerekkora miatt nagyon sajnáltam, de sejtettem, hogy nem lehetett valami könnyű; meg ami azt illeti, személy szerint senkit nem ismerek, akinek felhőtlen móka és kacagás lett volna az az életszakasz. Mondja az árvaházi srác.
A kamaszkorával szembesülni kicsit fura volt. Én általában igyekszem senkit el nem ítélni (na), és duplán hülyeség lenne valami olyan miatt hibáztatni, ami már úgy tökre elmúlt, tök régen volt. Elképzelhetetlenül régen.
Úgy egy éve vagy fél.
Számításaim szerint. 
És az a Berwald, az az életfaló dévaj ürge már nagyon nem ez. Olyan megbékélt volt, szemben mindazzal a sötétséggel, amit a bőre alatt hordott. Persze nézőpont kérdése, mennyire tartunk egy balhés serdülést sötétségnek, de tudtam, hogy őt nagyon-nagyon nyomasztja valami; és képtelen megbocsátani magának.
Én ezt az egészet egyáltalán nem tartom megbocsáthatatlannak. Azt viszont igen, hogy…
- Te harapod a fagylaltot?
- Mm.
- Azt nyalni kell, azért is hívják… fagylaltnak. Izé.
Dacosan gubbasztott a csónak végében, jobbjában evező. Hamm.
- Nem fájdul meg a fogad?
- És a nyelved?
- Nekem? Ettől? Miért? Ja… na oké, van abban ráció, amit mondasz. De attól még rossz nézni.
- Akkor ne nézd.
A hátamról a hasamra hengeredtem; na és igen, kis híján felborultunk. Berwaldról viszont kiderült még valami. Átokjól evezett. Fél kézzel egyenesbe hozta a csónakunkat.
- Nem tudtam, hogy matróz voltál – búgtam.
Már kezdtem beleplántálni az információt mindabba, ami kiderült. Végül is, Koppenhága kikötőváros, nem? Na és hát, mondjuk, diákmunka.
Vagy! Nem is matróz volt, hanem kalóz.
Vagy! Egyszer épített egy hajót.
Vagy! Ő Chuck Norris…
Támadt egy olyan sejtésem, hogy hajlamos vagyok túlidealizálni.

Az az igazság, hogy nem lehet nem túlidealizálni egy olyan fickót, aki egy second round London tripbe értelemszerűen beleszervezi a King’s Cross pályaudvart, sőt, úgy gondolja, meglátogatása előbbre való, mint az őrségváltás a Buckingham Palotánál, egy kör a London Eye-on, vagy a Tower, a Globe rekonstrukciója, a Westminster Abbey és a Parlament.
- Te olvastad a Harry Pottert? – turbékoltam, és szálltam, szálltam és repültem a csodálatos tetőszerkezet alatt (persze tengerszinten, de az érzés, az érzés…)
- Párat – dünnyögte.
Lefékeztem.
- Hogy lehet csak párat elolvasni?
- Foglyosat offoltam.
- A Harry Potter és az azkabani fogolyt? Ember, az a legjobb!
- Nem volt benn.
- Te könyvtárból vetted ki…?
- Aha.
Kiderült, hogy Berwald szerint a King’s Cross azért érdekes, mert milyen remekül újjáépítették a modern kor igényei szerint. Mert hogy az eredeti épületet ami 1852-ben épült le kellett bontani. És most háromszáz méter hosszú és deszuper.
Csalódottan csellengtem.
- Hallottál Boudiccáról?
- Aha. Legendás kelta királynő a rómaiak ellen… az ő sírja fekszik a nyolcadik vágány alatt, igaz?
- Állítólag.
Hirtelen sarkon perdültem, és felé fordultam. Kis híján összeütköztünk.
- Berwald – zengtem elszántan (nagyon ideális megvilágításban álltam amúgy) -, nem nézel hülyének-
 - Nem.
- Nem nézel hülyének, ha ki akarom próbálni, amit ki akarok próbálni?
Megigazgatta a szemüvegét.
- Nem.
- De mindenki más hülyének fog nézni – suttogtam, és félve körbenéztem. A köröttünk hömpölyödő hétvégi tömeg természetesen oda se bagózott (és ezalatt nem a dohányzási tilalmat értem), de azért kínosan éreztem magamat.
Akkor történt, hogy Berwald vett egy mély levegőt, és megfogta a kezemet.
Szorosan összefűztem az ujjainkat, és hátraszegett fejjel, eltökélten felnéztem rá.
- Ready? – suttogtam.
- Steady.

 GO!

Mint látjátok, ez megint egy Ó-Finn Rivallás. Mely azt eredményezte, hogy csak a fél világ látta, ahogy izomból nekifutunk a 9 és ¾ vágány feltételezett helyének, értelemszerűen és nagyon fájdalmasan felkenődünk a téglafalra, és részemről elveszítem az eszméletemet.

Szerencsére a Királyi Nemzeti Torok-, Orr- és Fülkórház (nincs mondanivalóm) ott volt a szomszédban. A szembe-szomszédban.
Teljes hosszomban (egyhetven centiméter) végigheveredtem a váróterem narancsszín műanyag székein.
- Peerkeleee – nyögtem fel. Berwald aggódva hajolt fölém. A szemüvege megrepedt, a homlokán egy csúnya, de mérsékelt vágás. A keze viszont tiszta vér volt. Rövid időn belül világossá vált számomra, hogy erről én tehetek. Mármint mindenről én tehetek, de valami olyat műveltem az orrommal, ami miatt patakzott belőle a vér a számba, az államra, a torkomra (bocsánat a taszító részletekért) Berwald meg azon szorgoskodott, hogy valahogy felitassa, és előrelátóan utasított rá, hogy szorítsam össze az orrnyergemet két ujjam határozott mozdulatával.
- Be akko Lubinról se tucc semmmit? Bit szóltál így, abikor beghalt?
- Mér, meghal? – kérdezte szórakozottan.
- Hoff bonthatsz ibet?!
- Te mondtad-
- Deb olbastad av utolsót! DEBOLBASTADAVUTOLSÓT!
Finoman lefejtette a kezemet az orromról.
- Pedig már pont be akartam vallani, hogy mindent tudok.
- Mit?
- Mindent. Grímától.
- Azki?
- Ha nem láttad a Gyűrűk Urát akkor lány vagy! Steingrímur! Mondta, hogy nehéz volt az életed. Finoman. Szólva. És ahelyett, hogy segítenél magaddal azon hogy részesülnél a kulturális örökségből… hát tudod… én… én nem is haragszom… nem is haragszom igazán. Hajrá… te igazából Hollóhátas vagy… nem Mardekáros… ne hidd… vagy Griffendéles… én hazudtam. Én hazudtam, igazából láttam…
A mentségemre szóljon, hogy az álmaim megvalósítása közben egy enyhébb agyrázkódást szenvedtem.
Lassan elnehezült a fejem; már nem hallottam a saját szavaimat (Istennek legyen hála), feketébe mosódott minden, melegem se volt többé; de az illatok, az illatok valahogy megmaradtak, Berwald kölnijének hűs és fás aromája, a távolból valaki a nevemen szólított és éreztem, hogy erős karok fonódnak körém és felemelnek, magasra és magasra…
u.i.: Nem, nem haltam meg.

13 megjegyzés:

Susie Lupin írta...

Be kell vallanom, hogy én az elején a vallási ágazatok emlegetésénél (vagy hogy hívják ezt, tényleg nem tudom) kicsit leragadtam, mert keverem mindegyiket, hiába magyarázta el nekem vagy három ember (csak a reformátust tudom nagyjából). Ice nevét bevágtam a google fordítóba, hátha megtudom, hogyan is kellene kiejteni, de nem lettem sokkal okosabb, szóval nekem csak Ice marad. Vagy Emil xD
Sajnáltam Berwaldot a gyermekkora miatt, fúj, politika (eddig is utáltam), nekem igazából nem sokat változott emiatt róla a véleményem (még mindig ugyanúgy szeretem, csak ezt azért nem hangoztatom sokszor, mert annyira nyilvánvaló~ nem tudom nem szeretni). A másnapos Denny egyszerre volt komikus és szánalmas, kíváncsi lennék, hogy meddig bírja még ezt a szervezete. Ha jól emlékszem, eddig még nem is volt teljesen józan.
Jót nevetgéltem, mikor rájöttem, hogy mit akar Tino csinálni a King's Crosson; eltökélt szándékom, hogyha eljutok egyszer Londonba, akkor én is ki akarom próbálni azt a falat (vagy legalábbis alaposan átnézni, mert egyedül nem poén), bár az ütközés az fájdalmas volt. És egyetértek Tinóval, hogy Berwald inkább hollóhátas (Tino meg tuti hugrabugos xD). És a névrokonom is benne volt, miért kellett meghalnia? (kezdek megint eltérni a témától, bocsi)
Én szeretem ezt a fejezetet. És már megint nem tudok értelmes kritikát írni. Még ugye lesz a szünetben fejezet? *kicsit sem mániákus, áá, nem*

Reisuto írta...

Vallási irányzat :D A történet szempontjából nincs jelentősége. Amikor mégiscsak-országgal dolgozom, akkor általában az államvallást és a közfelfogást nézem. Tino felé még dívik templomba járni, Dániánál valami hihetetlenül magas a református hívek száma, Svédországban viszont hagyományosan hiába református mindenki, az "ateizmus országának" is szokták nevezni (nagy kereszteslovagos múlt ide vagy oda). Anglia NyolcasHenrik és ElsőErzsébet előtt mélyen katolikus volt, és hagyományaiban, liturgiájában a mai napig az: de mégis protestáns vallásnak számítják, mivel a legfontosabb "szakítási elemben" azonos a többi kivált egyházzal: nem ismeri el a pápát az Egyház fejének, hiszen náluk az Egyház feje a mindenkori uralkodó. Töri, töri, töri mindenütt. XD

Steingrímur neve nem ANNYIRA bonyolult mint azt Tino hiszi, ez onnan látszik, hogy nekem is sikerült megjegyeznem. Amúgy a teljes koffein.doc úgy kezdődik, hogy fel vannak írva a szereplők nevei. Szegény Berwald vezetéknevét a mai napig ctrl+czem. Mindig megcserélek benne pár hangot; pedig tényleg olyan gyönyörű neve van. *sóhaj*

Denny mája és veséje szerintem csak a mítoszok és regék homályos világában létezik. Ő a gallyrészeg, a pocsolyarészeg, a teljesen illuminált, a becsiccsentett és a kissé ittas állapotok között ingadozik, szerintem tizenhat évesen volt utoljára józan.

Engem őszintén meglep, hogy nem hallani folytonos balesetekről a King's Cross környékén. Szerintem azért minimum mindenki nekidől vállal és feltűnésmentesen, és egy kisssebbb nekifutást még én is bevállalnék - hát igen, jó lenne egy olyan kísérvel menni mint Berwald, aki nem is kifejezetten fan, de bevállalja érted ezt az egészet XD

Lupin halála a könyv szégyene. Mintha az ikrek nem lettek volna elegek. És az érzéseim? AZ ÉRZÉSEIM?
Imádtam Lupint.

Hogy lesz-e a szünetben fejezet... hát, rögtön hétfőn egy náttyon húzós egészévesanyagos töriFELELÉS vár rám, a tanárnak pedi gmost én vagyok a kedvence - ami azt jelenti, hogy ötszörös elvárásokkal tekint rám és már akkor kiátkoz, ha nem tudom napra pontosan levezetni a dolgokat. Lehetőleg barokk körmondatok nélkül. Mert mindig megkapom a dolgozataimra és a feleleteimre, hogy az irodalmi stílusomtól kíméljem meg, és törekedjek a lényegre. Még nem tudom, hogy nem fogok teljesen belezvaraodni a kiegyezés megkötésébe, tartalmába,a dualizmus korába, társadalmi és gazdasági rendszerébe és összes létező kormányába hónap-nap pontossággal. Az, hogy emellé még jön a német és olasz egység és az USA polgárháborúja, már SEMMI. Tehát csúnyán tanulnom kéne. Csak ha egy pillanatra elmerengek a füzet felett, máris azon meditálok, hogy jó ötlet-e belezsuppolni a hatos fejezetbe a kitalált jeleneteket, mit kezdjek az idősíkkal és EGYÁLTALÁN, mert nem tudom, feltűnő-e, de elértük a századik oldalt és még mindig nem történt semmi. X"D Lassan el kéne kezdenem a végkifejlet felé vonszolni ezt az egészet.

Kisregénynek szántam.


Kisregénynek.

Rose írta...

Fene, hogy lefekvés (= minden ágyon megkésett sziesztázó cuccot a padlóra való áthelyezését követő hangos szitkozódás, mert nem este van, hanem hajnalok hajnala) előtt nem néztem meg, hogy van-e új fejezet, bár akkor Még Kevesebb Időt töltöttem volna alvással.
De ez pörgős! :D
Könnyek szöktek a szemembe, mert láttam a törijegyzetemet a vallásoknál, és kamillaillatú nosztalgiázást tartottam. Tino már megint össze-vissza magyaráz <3
Hmmm, micsoda különbség az Icenor rezidencia és Berwald ikea-paradicsoma között. Az egyetlen közös elem Denny, aki folyton belebotlik Tinóba, akármelyik fürdőszobából is lép ki.
Szegény svéd. Ez a ne legyek láb alatt felfogása :< No, de ha már Nor is az esküvőt tervezi... :3
Az én gondolatmenetemben Berwald nem Chuck Norris, hanem Noéra jött ki, ha már hajót épített xD
Ó, és megint városnéztünk! Ha eljutok oda, biztos nekiesek a 9 és 3/4-nek, hihetetlen, hogy Tino rávette Berwaldot ilyenre :) Csak hát vannak következményei... Vérzős következményei. Gondolom az egész skandináv népség tiszteletét fogja tenni a betegszobában. Denny hoz orvosságnak valami töményet. (ahhoz képest finn barátunk sokat iszik)
Mi vettük furcsán a törit? A Kiegyezés nem klappol annyira a polgárháborúval... No, mindegy, hajrá vele :3
Meg ezzel is! Jók ezek a kisregények :D Nem is értem, miért csak 2 db review van eddig.

Reisuto írta...

KRITIKAAAAAAAA ;A; /rá fogok szokni arra megint vérhabos viking hozzáállással, hogy nem publikálom a következő fejezetet, amíg nincs legalább kilenc visszajelzés. Ha kell, egyszavas. Ha kell, negatív. De KELL, mert különben nem tudom, mit csinálok rosszul vagy jól és mik az elvárások. A másik megoldás, hogy hívom X-professzort. DunDunDun./

NAGYON próbáltam a Hosszadalmas Visszaemlékezést pár gyors jelenettel kompenzálni, örülök, ha úgy érzed, sikerült XD
Berci mint Noé... ha rajta múlik, csak a bolyhos és aranyos Ikea-állatok élték volna túl az egészet. XD

Berwaldnak mázlija van, hogy Tino nem arra jutott, hogy biztos rossz oszlopnak futottak neki, és próbálják meg a következővel :D Betegszoba nincs, annyira nem súlyosak a sérüléseik. Mehetnek Megint Melózni, ha már hiányzott a DD :D
Tino egyébként itt zugivó. Nem veszed észre, hogy mennyit iszik, de ha összeírnánk, mi az, amit egy fejezeten belül bevallottan(!) lenyakal, akkor azért ennek is van gyomra és nincs mája. Csak ő valahogy lassan immunins lesz az alkoholra. Tisztelet a kivételnek :D

Meg fogok bukni. Még semmit nem néztem át abból, amit mára osztottam be. Lehet cserélek a szombati anyaggal. Arra könnyebbet választottam.

Rose írta...

Micsoda fenyegetések! T.T
Mondd, halvány esély van rá, hogy a Professzoron Charles Xaviert értetted? Mert akkor hívd, Mostazonnal, vagy legalább add meg a számát, hogy mélyreható kérdéseket tegyek fel neki, khm, ezzel-azzal kapcsolatban :3
Ó, nekem pl tetszett a Hosszadalmas Egyszervolt. Valójában ezeket a részeket szeretem a legjobban, amikor a (mégha most nemis) országoknak ilyen tisztességes történetet kerekítesz. Fogsz egy durván megrajzolt és sztereotípiákból álló országot, és megmondod miért, és hogyan, és valóban mit éreznek, és az olyan... na.
Aki nekem egyre szimpatikusabb az Ice - eddig amolyan Ez-ki volt számomra, mert nem sokat olvastam vele, valljuk be, nem a legpopulárisabb ország, de most már körvonalazódik, ki is ő...
Hát igen, nekem feltűnt a reggeli whisky (ha az volt épp) meg konyhai sütőrum. De olyan hidegben érthető is, nem? Mármint Finnországban van hideg. Angliában max hűvöske, nyáron meg Pont Jó.
A ma délelőtt-délután könyvtáraztam boldog-fáradt érzésemmel inkább befogom. Biztos az a felelés ügy? Különben is - úgyis megtanultad már egyszer, ez puszta ismétlés! Ha nagyon nem jön be semmi, mesélsz az országokról, meg hogy mit gondoltak a Kiegyezésről amikor megkötötték.
Különben sokkal egyszerűbb Hetaliával tanulni a törit - csak vannak árnyoldalai is ennek, például ha totálcsendes előadáson felkacarászol csak azért, mert azt találta mondani az előadó, hogy és akkor Dánia fintorogva kénytelen volt tárgyalóasztalhoz ülni Grönlanddal. <3

alfred. írta...

mert én akkora egy nagyonfaszagyerek vagyok, hogy csak ma tünt fel, hogy több fejezetet is feltettél már, így csak ma olvastam el őket.
De awww~ rengeteget szakadok rajta, imádom, ahogy írsz x) a plakátokon külön sírtam, a Harry Potteres résznél meg majd' bepisiltem. Muszáj kipróbálnom nekem is, ha legközelebb arra járok (egyszeri, röpke londoni látogatásom alkalmával még a London Eye-ra sem jutottam fel, nemhogy a King's Cross-t láthattam volna Q_Q) Őket biztosan Dobby gátolta meg az átjutásban... annak az átjárónak működnie KELL :OO
Egy szó, mint száz, imádlak :D

Reisuto írta...

Rose, Xavier és senki más. Csak Mr. Bukkit. EVerything is Fassavoy and nothing hurts. Nem vagyok egy hardcore fan, de a világ egyensúlyához kell, hogy ez a kettő összekösse az életét. Végre.
Nagyon örülök hogy kedveled a múltpalacsintáimat OwO (palacsinta nő. összekuytolok egy csomó mindent, tepsibe bele, kisütöm a mivant aztán levágom az olvasó elé. és vagy ízlik, vagy nem, és a kedved szerint ízesíted. nohát.)
Ice számomra még mindig megfoghatatlan, és nem tudom, van-e bármi köze a Hidekaz-féléhez. Inspirálóan talán a cosplay-csapatunk izlandja hatott rám, de azt nem mondanám, hogy róla mintáztam. Végigverekedtem magam kismillió videón és fanarton hogy megtudjam, a kifejezett rajongói mit látnak benne, és azt tűnt fel, hogy mindig másokhoz viszonyítva ábrázolják, önmagában nincs meg. Szóval azt nézte mmeg még a hengenvaara/hoz, hogy mi az ő szerepe a csodás ötösben. És bennem akkor alakult ki az a headcanon, hogy e za srá cmárpedig baromi önzetlen és segítőkész. Nem érdeklik a saját érzései. Hidegnek tényleg csak TŰNIK, mert amúgy vulkánok mindenhol. Kicsit különc, kicsit elhagyatott, kicsit badass, és egy valódi kincs. Még mindig csak ismerkedünk.

Alfred, köszönöm az olvasást~ :D Meglepően sűrűn vannak új fejezetek. A Királyi Torok-Fül-Orr kórház tényleg egy köpésnyire van, szóval nyugodtan vágódj csak a platformnak...XD (én még életemben nem jártam londonban, de rengeteget olvastam róla és a regény miatt állandóan térképeket bújok. az összes helyszín valós, kivéve, amiről sikít, hogy fiktív.)

Michi írta...

Szegény Grímci, lábtörlő lesz a tüdejéből ha ilyen fiatalon pipázni kezd D: De úristen, EZ A NÉV!! Amúgy, nagyon cuki lett, csak így tovább, várom a következő részt <3

Reisuto írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Reisuto írta...

Namégegyszer. A Steingrímur az "álcázott ember"-nek fordítható, a vezetékneve pedig a "választás" és a "bűbáj" elemekből áll *3* Now approved by an official Iceland. *körbehulatáncolja a szobát* Nagyonagyonagyon köszönöm <2

Murasaki NekoHime írta...

Várom a folytatást! Nagyon.

Reisuto írta...

Kyaaah <3 De édes vagy már, köszönöm ^^

Márk Éva írta...

Azt hittem kibirom a végig komment nélkül. Nem sikerült. Csak hogy tudd erős felindulásból olvastam el és kezd tetszeni. De ez a nekirohanás a falnak! Jajistenem! Neee!!"sírvaröhög"

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS