a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2011. július 11.

Nemisek


South Park, Stan x Kyle szösszenet. Csak úgy eszembe jutott.
Zavarodott tinédzserek zavarodott tízpercei. A kép a DeviantArtról.




Stan a vécé peremébe kapaszkodott.
Ez egy nagyon megalázó helyzet.
Fuldokolva köhögött, görcsbe dermedt ujjai remegtek. A verejték végiggördült az arcán, marta a szemeit.
Csak izzadtság, nem is könnyek, faszfej.
Nagyon lassan elszámolt tízig, és előre görnyedt, aztán az állát fáradtan az ülőkének nyomta.
Remegett, zihált. Élt, lélegzett. És legalább nem hányt.
Furcsa.
Talpra kecemergett, és csak azért is lehúzta a vécét. A víz hörögve dübörgött végig a csöveken, ez az egyik dolog volt a sok közül, amit utált Kyle kecójában: ez a rohadék budi, ami ennyire durván kurva hangos, hogy érezd magad meggyalázva, valahányszor este kimászol hozzá és South Park szerte hirdeti, hogy STAN MARSH MOST HUGYOZOTT ÉPPEN, és halál kínos meg minden.
Elfintorodott.
A tükörhöz lépett. Fehér pöttyök mindenhol hősi fogmosások mementójaképpen, amúgy meg az a tipikus, műanyagkeretes, kihajthatós szekrénytükör. Lehúzta a bőrt a bal szeme alatt és nyelvet öltött.
Nem bőgött. Nem is azért vörös vagy valami.
Idegesítette, ahogy a haja a homlokába tapad, egy gyors mozdulattal hátrasimította csapzott frufurját. Már túl hosszú. Le kéne vágni. Összevont szemöldökkel nézte a képét.
Ki ez.
Stanley Marsh vagyok, tizennyolc éves, és tíz perce sincs hogy…
Röhögött. Göcögve, mélyen.
Az a markáns, olcsó, hollywoodi vigyor a képén ilyenkor.
Ki nem állhatta. Ragaszkodott hozzá. Muszáj. Elhitte, hogy megtéveszthet vele másokat.
Zsebre dobta a kezét, és egyre szélesebben és szélesebben vigyorgott.
Bárkit átverhet, Kyle-t nem.
Ő mindenkinél jobban ismeri őt és mindenkinél jobban blablabla.
Seggarc.
Kitámolygott a mosdóból, és az ajtónak dőlt.
Lustán figyelte, ahogy Kyle a szőnyegen kuporog, felhúzott lábakkal, kezében az Xbox konzol. Sültkrumplit zabál és halálosan el van merülve a felrobbanó zombik összes gyönyörében.
És gyönyörű, izzó, lángoló vörös haja van, puha és lobogó és ahogy előre hajol a nadrágja és a pólója között ott van az a vékony, elképesztően fehér sáv, amiről Stannek mindenféle költői hasonlat jutott eszébe és pár kevésbé költői dolog is, de hát nem is gáz, ha beismered, hogy a legjobb haverodnak eszméletlenül szép bőre van, a tény az tény, meg mindene jól néz ki, és amilyen hormonzavaros időket élünk, nyugodtan felriadhatsz arra hogy a nevét ordítod.
Megköszörülte a torkát. Kyle felé fordult. Izzózöld szemek.
A napfény áttör a leveleken. Zsenge fű és az illata. Focimeccsek és mindenféle őrültség. A hátadon fekszel, röhögsz, nézed az eget és beszélgettek valamiről. Mindegy, hogy miről.
- Jól megy?
- Multiplayben egyedül? Faszán. Gyere már.
Stan egy darabig tétovázott.
- Mér nem nyomtál egy pause-t?
Leguggolt mellé, felvette a konzolt. Kyle elgondolkozva nézett rá a valószínűtlenül hosszú, világos szempillái alól. Mindenhol szeplős. Mélán kérődzik. Nem mond semmit.
Stan a játék felé fordult.
- Azért Cartman meg ne tudja. Bebaszna.
- Aha. Ja, meg mit szólna szegény Kenny, ha élne.
- Kurvára nem vicces – fintorgott, és kettéfűrészelt egy nővérkeruhás hullát. – Tegnap még megvolt. Mi történt? Ráomlott valami? Megint?
Kyle vállat vont.
- Pont leszarom a nagyseggű mit gondol, Kennyvel meg nem’tom mivan.
- Aha. Na ez game over.
- Újabban szendvicsért cserébe megírja nekem a törit. Mármint Kenny.
- Asszem én lelépek. – Talpra szökkent, és úgy nézett körbe, mintha nem tudná, hogy a kabátja az előszobában van.
Kyle kurva vontatottan kérődzött azon a kibaszott krumplin.
- Úgy volt, hogy hétfőig itt alszol.
- Nem is – mondta, aztán nevetett. – Öcsém, én nem alszom veled egy szobában.
Na erre már felpattant.
Zsebre vágta a kezeit, előre hajolt.
Vagy egy fejjel alacsonyabb volt nála.
- Igggen? – sziszegte.
- Haver – Stan még mindig röhögött -, az előbb smároltál le!
Kyle meg sem rezdült. Felvonta az egyik szemöldökét, és megengedett magának egy mindentudó „ah” sóhajt.
- Szóval akkor csá meg minden. – Tervezte, hogy elindul, de épp hogy sarkon perdült, Kyle felcsattant.
- Rohadj meg!
- Mi van? – visszanézett a válla fölött. Ne felejts el vigyorogni. – Hé, én nem vagyok köcsög!
Xboxoztak, ugye, ezzel a tízszer kipörgetett hentelős játékkal, ették a krumplit (a Mekiben már nem fért beléjük, hazahozták és bevágták a mikróba, jó szar is lett), és Kyle egyszer csak lekapta. (Sós íze volt.) Ő meg kirohant a klotyóba, mert tudta, hogy hányni fog.
- Rókáztál? – kérdezte Kyle.
- Hagyj már lógva!
- Tudom, hogy nem. El van dugulva az a szar, te meg csak egyszer húztad le.
- Végy egy vécépumpát. Az anyád pont jó lesz a célra.
- Hagyd békén anyámat! Amikor Wendy-
- Wendy, Wendy, Wendy! Hány éves voltam? Nyolc. Te tökre nem vagy normális.
Kirohant az előszobába. A cuccával majd lesz valami, le van szarva. Felrángatott egy barna kabátot, a fejébe húzta a kék sapkáját.
Itt valahogy mindig tél van.
Kyle egy darabig nézte, aztán ő is öltözni kezdett.
- Hová mész?
- Ahová te. Mindig, ahová te.
Ez övön alul volt. Stan elakadt fél úton, ahogy próbálta felhúzni a csizmáját.
Oké, szövetkeztek életre-halálra.
Oké, imádja a hülye zsidaját.
Oké, és akkor mi van.
Biztos volt benne, hogy Kyle az életben soha nem fogja levágni.
A falnak vetette a hátát, végigmérte a fiút. Dacosan állt, a keze még mindig a zsebében.
- Nem akarom, hogy ez elcsesződjön, tudod? – suttogta Stan. – Sokkal fontosabb vagy annál, minthogy elcsesszük.
- Hát talán ezt nekem kéne eldöntenem.
- Hát talán ezt együtt kéne eldöntenünk.
Némán meredtek egymás szemébe. Aztán Stan megragadta Kyle sapkájának az idióta fülvédős részét, magához húzta és megcsókolta.
- Soha, baszd meg – motyogta - , soha a kibaszott életben…
Kyle kétségbeesetten kapaszkodott a derekába. És ami azt illeti, frankón tapizta.  
Sós volt, édes volt, forró volt.
Kibaszott jó volt.
Magához szorította vékony testét. Csupa csont. Hülyegyerek. Úgy sem engedi el.
- Tudod, ma is tanultam valamit…
- Ne, ne, ne kezdd.--
- Sok faszságon mentünk már át együtt, és ez idáig a legnagyobb. – Sóhajtott. -  És lehet, hogy szó szerint is, ezt még eldöntjük. Én izé… nem ígérem, hogy megéri és nem mondom hogy nem ez életünk legnagyobb hibája, de kurva régóta várok erre, hát bocs, legközelebb majd max odafigyelek rá, mit kívánok. Fogalmam sincs, mi lesz. Kurvára nem érdekel. Te érdekelsz és most érdekelsz. Rizikó nélkül meg minden tiszta szopás.
Kyle kifejezéstelenül bámult rá.
- Ha a tiszta szopást is célzásnak kell vennem – mondta aztán vontatottan- , akkor szólj, mert elkezdek elpirulni.

12 megjegyzés:

Cchan írta...

Annak ellenében, hogy a South Park (szerintem) ritkarossz, ez egy haláljó novella volt. Szóval így bvá. Na. Az utolsó mondaton behaltam. :D

Btw, a videó oldalt szintén nagyon jó :).

Ariana írta...

Kész, a végén meghaltam. XD Egyetértek az előttem szólóval :) Szerintem ez ritkajó. ^^

Evee-chan írta...

Nem szoktam, mert (szerintem) ritka rossz kritikát tudok írni. Habogok, hebegek és kész. De most, muszáj! Miért? Mert imádom~ az életem ez az egész, lét és a kedvenc kis város és a benne élők. Ráadásként pedig még ficceket is írok belőlük, de ez szerintem eltörpül melletük.
Aztán feljövök és mit látok? Meglátni és beleszeretni. Ennyi volt az egész. Nagyon jó lett, csak ennyit tudok most itt kinyögni. Köszönöm, hogy olvashatam ^^ Egy élmény volt~

Reisuto írta...

Cchan, én elsőnek elvből nem néztem, de aztán rákaptam, szóval hogyha elutaznak és ezáltal felszabadul a tévé, akkor enyém az éjszaka. A videó meg ugye hogy ugye? *w*

Ari, köszönöm~ :D

Evee-chan, szia itt! ^^ Pacsi a bátorságért és a Style-broságért, nem is tudtam, hogy kis hazánkban is vannak shipperei. <3 Örülök, hogy tetszett, és köszönöm ^^

Phoebe írta...

És tényleg megírtad. Hát ez kész. Nagyölelés. Most. Wááá.

Reisuto írta...

*öleeel*

masikachan írta...

Jézusom! XD Mondtam már hogy nagyon szeretem az írásaid? ^^ Ráadásul South Park mániám is van. Ó, még, kell még ilyen. :D Happy Thee Friends-ig meg se állj :D

Reisuto írta...

Szia itt és egyben bocsi a megkésett válaszért (nyaralódtam) :D Nagyon örülök, hogy tetszett és South Park mindörökké meg egy tál rágcsával <3 Nem tudom, lesz-e még belőle írásom, de attól még imádom :D

Fekete Retek írta...

Hát hogy én soha nem gondoltam, hogy fogok MAGYARUL SP ficet olvasni, amikor már maga az a tény is teljesen kifordítja a világom a sarkaiból, hogy ilyen van... és milyen jó, hogy van! Basszus, nagyon-nagyon tetszett, nagyon jó volt és ah... olyan boldog vagyok, hogy olvashattam.

Reisuto írta...

Ez főleg azért fura mert nem vagyok KIFEJEZETTEN hardcore South Park fan, és derült égből két fanfic.
Meg még egy comissionöm is van a témában.
Szóval bloody hell.
De az ilyen kommentek után azé bevallom, mégis hősi bátor kedvem kerekedik rája <3

Doctor Tacchan írta...

Hát ilyen csoda is van itt, és én csak most veszem észre! O_O
Hát. Huuuh. Woooow. Nagyon. *--------*
Ilyet sem olvastam még. De tetszett! Nagyon! Különösen a vége. ;D

Stan x Kyle nyuhhuu♥

Reisuto írta...

Édes vagy, köszönöm :3

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS