a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2010. december 27.

hengenvaara/

{"take this life, I'm right here, so stay a while and breathe me in"}


Első nap
december 20.
Dánia kényszerítette magát, hogy ráfókuszáljon a csengőgombra, és bár a világ továbbra is összemosódott előtte, és valóban tágult az univerzum és rezgő, remegő atommá foszlott a látvány, el bírta olvasni a feliratot:  hiába.
Ismét megnyomta a gombot, megint felvillant:  hiába.
Holmi metaforikus gúnyt látott ebben, és izomból belerúgott a kapuba. Eeek, az engedelmesen kitárult, játszi könnyedséggel fordult meg sarokvasain, olajozott, barátságos kurjantással.
 Mert soha nem zárjátok be, hülyék.
Szusszantott. Lélegzete fehér páraként csapott elő, megragadta két súlyos bőröndjét, és a hajnali szélben csattogó kabátban megindult a kerti ösvényen. A befagyott tó baljósan csillogott a fakó holdfényben, ő a bejárathoz ért. Megragadta a réz kopogtatót, egy pillanatig bizonytalanul tartotta, és a deres névtáblára mered.
Berwald Oxenstierna
Tino Väinämöinen
Peter Kirkland

Kiengedte két ujja közül a kopogtatót, egészen finoman csak. Erős döndülés. BUMM. Megdöbbentően erős, aztán a döglött csend, amiben csak a saját hisztérikus zihálását hallotta.
 Szedd össze magad. (Nem vagyok jól…)
Lehunyt szemei mögül egy idő után fényt érzékelt. Felszakadozott a nyálkás sötétség,ami már a csontjait rágta, az ólomüvegen áttörő ragyogás szinte elvakította.
- Hahó… segítség… valaki… S.O.S….
Kulcsok csörgését hallotta, aztán vadgesztenye és karamella émelyítően édes illatát érezte, előbb mindig az illatok, a villámlás előtt mindig a dörgés.
- Hajnal három van – Finnország panaszosan nyöszörgött, és az ajtófélfának dőlt, mintha vissza akarna aludni. Egy combközépig érő inget viselt, amit tetszés szerint sátorként is alkalmazhatott volna, és amely Svédország kedvencei közé tartozott, amit csak úgy magára kaphatott, amikor kiugrott az ágyból… feltekintett, és ametisztszín szemei döbbenten elkerekedtek.
 Drágakőként ragyogtak még… - Istenkém, Dánia,  jól vagy?
 Nem is kéne léteznie. - Én TÖKÉLETES vagyok! – kiáltott fel, és inkább tudta, mint érezte, hogy felzokog.
Szinte bezuhant az ajtón, be kellett menekülnie, igen, a háta mögött hagyni az egész rohadt világot, és sírni, és eldobta a bőröndjeit és baromság az egész, és érezte, érezte hogy összeesik.
Menedék.
Egy percen belül már a nappali végletekig kényelmes kanapéján ült fekete-fehér csíkos pulóverben, térdénél kiszakadt sötét farmerben, tornacipői a kandallónál száradtak. Baljával felkönyökölt a térdére, fél tenyerébe temette arcát és ujjai közül figyelte a körülötte zajló, mégis annyira távoli eseményeket. Finnország valahol a konyhában csörömpölt és csivitelt. Svédország éppen lehuppant mellé egy pohár vízzel és egy doboz Excedrinnel felfegyverkezve. (Másnaposság ellen sok szeretettel.) Egy sportos boxeralsót és Nokia: connecting people  feliratú pólót viselt, szemüveget viszont nem. Arca nyúzott volt, sápadt és beesett, paradox módon mégis aránylag vidámnak tűnt.
 Hogy a fenébe ne. Végighancúrozzák az éjszakát és itt élnek ebben a kurva szerelmi fészekben, mint egy bazi boldog család.
Nem volt féltékeny.
Svédország unszoló türelmetlenséggel kipattintotta az egyik tablettát.
- Ááá. – Dánia eltátotta a száját, és kaján örömmel figyelte, ahogy a férfi kissé bosszúsan, de a nyelvére helyezi a pasztillát. Végignyalt ujjain, egyenesen a szemébe meredve.
 Egyetlen…pillanatra…sem…engedtem…el.
És vigyorgott.
- Na, itt is vagyok – mosolygott Finnország, és szinte balettosan kecses mozdulattal lehelyezte a tálcát a dohányzóasztalra. – Jó meleg, habos kakaó.
Ahogy lehajolt, sima combja elővillant az ing alól. Ezek az érzéki lábak azután (macskásan puha léptekkel) az ektorp lövås kanapéhoz sétáltak, és keresztbe fonódtak, ahogy gazdájuk leült.
- Mesélj, mi a baj?
Még mindig a lábait nézte. A térdét. A térdén fonta össze az ujjait. Gyerekes, nőies, buzis. Valamelyik.
- Kidobott – közölte színtelen hangon, és kényszerítette magát, hogy gondolatai egy percre se kalandozzanak el Finnország virgácsairól.
- Norvégia? – Norvégia… Norvégia… Norvégia…- Ó, Istenem, szegénykém!
Spontán átölelte, a nyakába csimpaszkodott. Különös erő volt a szorításában, aztán ismét úgy ült köztük, mint az imént, álmos arcocskája komoly.
- Igyál egy kis kakaót.
Engedelmeskedett. Finnország számára a kakaó valamiféle ellenméreg volt, mely megoldotta a világ összes búját-baját, és szentül hitte, hogy a varázsos nedű másoknak is enyhet ad.
Dánia tudott erről a furcsa, babonás rajongásról, hát kötelességtudóan lehörpölte a habot a piros bögre tetejéről. Csak aztán megint könnybe lábadtak a szemei, és homályos lett minden.
- Egyszerűen elküldött a francba.
- Mindig elküld a francba – emlékeztette Svédország, és üres bögréjét visszahelyezte a tálcára. Dánia már indulatosan visszavágott („ez most más!”), amikor rájött, hogy provokálja. Innentől viszont el kellett mesélnie az egész történetet, mint ahogy arra a férfi egy könnyed intéssel felhívta figyelmét.
Nézte, ahogy a kakaó forog-forog-forog a bögrében.
- Hát már keféltünk egy párszor.
Finnország feltűnően félrenyelt, és fuldokolva köhögött. Dánia vetett egy lapos oldalpillantást kipirult arcára (aztán megint a combjára), majd folytatta vallomását az italának.
- Szóval értitek. És úgy alakult, hogy ott maradtam. Nem mentem haza, aztán meg átcuccoltam. És minden kurva jó volt, már nem azért. Koppenhága lett volna persze az igazi, de úgy voltam vele, mindegy, csak Norvégia. Norvégia, Norvégia, Norvégia. Aztán ma elém állt. És azt mondta, elég. És hogy tűnjek onnan. Meg hogy nem erről volt szó. Nem is volt szó semmiről. De… de a  ribanc , nekem nem alkalmi volt! És… alkalmi végén nincs szakítás, nem? Ez meg kirúgott. Együtt éltünk, fasza volt minden, és kirúgott. - Elhallgatott, és kortyolt egyet. - Szóval idejöttem – fejezte be halkan.
- Annyira sajnálom…
- Arra gondoltam, hogy ideköltözöm.
Csend állt be. Finnország és Svédország egyszerre szólaltak meg.
- Nem.
- Persze, maradj csa… Sveri! Sveri, miért ne maradhatna?
- Felnőtt.
- De szüksége van ránk!
Finnország ismét átkarolta. Cukorkaillat. Úgy érezte magát, mint egy bolyhos kutyus kettő, akit kartondobozban tettek a ház elé.
- Szörnyű dolgon megy keresztül… Sveri… egy picit idecuccol… összeszedi magát… kérlek…
Svédország felnézett, Dánia állta a pillantását.
- Nem menekülhetsz a problémáid elől.
- Én nem menekülök.
- Akkor?
- Koppenhága… mindenről ő jut eszembe… tanácstalan vagyok és magányos. És meg fogok hülyülni…
- Ahhoz már nem kell sok – dünnyögte Svédország.
- Neked fogalmad sincs, milyen-! – nem akarta, de üvöltött. Svédország mégis beléfojtotta a szót.
- Maradhatsz.
- Igen? – Finnország ezzel egy lendülettel Svédország ölébe bújt. – Jaj, Denny, remek lesz!
- Aha. Biztos.
- Nyissuk ki a kanapét. – Svédország letette az öléből hitvesét, és nehézkesen feltápászkodott.
Finnország zavartan köhécselt.
- Nem kéne neki egy külön szoba?
- Mer’? – Svédország megrökönyödött. A remény, hogy használhatja a kanapé multifunkcionális előnyeit, tovaillant.
- Csak mert sok cókmókja van. Aludhatna Peter szobájában, ő úgyis csak később érkezik.
Svédország végigmérte Dániát, aki fáradtan elvigyorodott.
- Aludhatok köztetek?
A ház ura ingerülten sóhajtott, a pajkos vendég pedig megbökte Finnországot.
- Héj Finnie, beszendvicseljük a jó öreg Sverikét?
A fiú megrökönyödve nézett fel rá, aztán beharapta ajkait és nem szólt semmit. Dánia szemei halottak voltak, a mosolya inkább árnyék csak.
 Mert iszonyú – olyan szörnyű, hogy elképzelni sem merem – amikor elveszítesz valakit, aki a világot jelentette, és hontalanná, száműzötté, kitaszítottá válsz; bárcsak tudnék mondani valamit, hogy elűzzem a bánatát, de már csak ez a gyötrelem maradt neki – és közel kell engednie magához, harcolnia kell és végül diadalmaskodni. Dánia, te nagyon erős vagy, és én bízom benned. Számíthatsz ránk. Csak tarts ki… ezt kérem, semmi mást.

         - Ööö, elég nagy, szerintem lazán elférsz. – Finnország büszkén meglapogatta Peter gondosan bevetett ágyát.
 Ha nem, még mindig kinyithatjuk a kanapét  - gondolta Svédország, ahogy letette vendégük csomagjait.
Dánia mintegy félálomban forgott körbe. Ártatlan tisztaság illata, óceán. Akárcsak  egy mesebeli kapitány hajókabinja. Tengerészidill.  Megtaláltam, megtaláltam, megtaláltam Csodaországot , vinnyogta egy idegesítően magas hang a fejében, ő ökölbe szorította a kezét, aztán széttepresztette ujjait.
- Köszönöm szépen.
- Ez az olvasólámpa. – Finnország olyan örömmel kapcsolta fel, mint ahogy a legelső villanykörtét, amit az ipari forradalom idején látott. – Éjjeliszekrény, ruhásszekrény, könyvespolc, vitrin – imád modellezni!-, íróasztal…
- Finnie.
- És a… tessék?
- Szerintem Svédország elég felismerhető bútorokat tervez – ismét az a halovány mosoly-mementó. Finnország leengedte a kezét, és elmotyogott valami bocsánatkérés-szerűt.
- Bármire szükséged van, szólj. A lenti fürdőt tudod használni. Van mindened?
- Van.
- Biztos?
- Hát saját klópapír mondjuk nincs.
- Jaj, igazán nem probléma! – Finnország csonttörő igyekezete, hogy jó házigazda legyen, zavarodottsággal vegyült őszinte szánalma és hajnali kótyagossága tulajdonképpen szórakoztató volt. Tulajdonképpen. Valahol.
- Mindent köszi, tényleg boldogulok.
Svédország meglehetős céltudatossággal kihúzta az egyik fiókot, elővett belőle egy doboz százas zsebkendőt, az ágyra tette, és biccentett. Dánia szárazon vigyorgott rá, amíg csak Finnországgal be nem csukták maguk mögött az ajtót (amennyi jóéjszakát témakörű búcsúkívánságon átesett, meglepte, hogy Finnie nem maradt ott mesét olvasni neki), aztán ruhástul a matracra dobta magát, és arcát a párnába temetve beleöklözött. Egy oldalpillantást vetett a zsebkendőkre, és valami olyasmit gondolt, hogy Svédország az egyetlen, aki megérti őt, csak pont leszarja a nyomorát.
 Fogalma sem volt, mennyi ideje hever ott mozdulatlanul. A gondolatai nem formálódtak szavakká vagy képekké, egy tompa sajgás csak, mégis csontig tépően intenzív. A testén kívül hevert, a fájdalom teljesen elborította, és egyre bámulta a plafont, amíg a vére dübörgését hallgatta a fülében.
Valamiféle kötelességtudat térítette végül magához, elhanyagolható mennyiségű matatás után fogkefével-fogkrémmel felfegyverkezve nekiindult és elvégezte higiéniai kálváriáját. Kevés lelkesedéssel letusolt, hamar túl akart lenni rajta, mégis vagy öt percen át folyatta magára a forró vizet, mire eljutott odáig, hogy „na jó, akkor tusfürdő”, és rosszindulatú elégtétellel emelte el Finnország vidám aromájú Niveáját.
A pizsamáját elfelejtette behozni magával, meztelenül vágott át a téli hajnaltól kékes tárgyak között. Az volt az érzése, mintha részvéttel figyelnék. Csak a televízió képernyője nem volt barátságos, fekete lapja visszatükrözte elhagyott alakját és a helység teljes magányosságát, és még a csendet is megsokszorozta.
Peter szobájában behúzta a függönyt, míg fél kézzel megpróbálta felerőltetni magára a hálóöltözetét, aztán begömbölyödött a paplan alá. A plüsshadsereg egyik éber tagját, nevezetesen egy teniszezéshez öltözött Spongyabobot magához vonta, és meghajlította úgy, hogy a feje furcsa szögben meredt a mennyezet felé. Csücsörített, majd vigasztalóan átkarolta.
Valahogy… hogy Norvégia hogyan tölti ezt az estét. (Lassan reggel.) Az ágy. És háromnaponta új huzat. Amit kivasalt. Képes volt kivasalni. Egy ágyneműhuzatot. Miért. Mi a fenéért. Úgyis összegyűrtük. Kurvára összegyűrtük, baszd meg. A mélységes öblítőillata… most sem jön ki az orromból, de fene tudja, milyet használt.
Lehajolt az ágy pereméről, és odavonta magához az egyik bőröndöt. Franc fog kipakolni ilyenkor. Nem. Elővarázsolt egy kis sört, a kulcstartóján lévő (öt perc keresés) nyitóval lepattintotta a kupakját, és lecsorgatta a torkán. Az üres üveget a földön hagyta, és ismét bemászott a takaró alá.
 Semmi sem az én hibám.
Pocsék íze volt a mentolos necigizz fogkrém után, de mit számít.
 Norvégia.
Egy, kettő, tizenöt, előhúzkodta a zsebkendőket, úgy tervezte, megint sírni fog (mert egy büszke férfi vállalja a könnyeit! csendes magányában.), de csak meredt bele a sötétségbe. Aztán ahogy a szemei lecsukódtak, félálomban felzokogott.





{minden kommentet, kritikát hangos sikítozással és a szobám fél lábon való törzsi jellegű körbetáncolásával fogadok.}
a többi fejezet a "hengenvaara/" címke alatt érhető el

20 megjegyzés:

Yakaii írta...

Hogy ez mennyire jó volt *w*
Dánia szenvedését istentelenül jól írtad le, alig várom, hogy hogyan fog tovább fejlődni a történet.
A bútorokon pedig annyit vigyorogtam, mint amennyit a tervező életében nem fog. =D
Milyen gyakran fogod frissíteni? :3

Reisuto írta...

Üdv a fedélzeten! ~^^ Jaj, úgy örülök hogy tetszik ;A; <3
A kérdéssel jól megfogtál; öt fejezet az egész, és négy van kész. Elég hosszúak, ennek a mostaninak kábé a háromszorosa, és erősen összefüggenek, hiszen mindig csak egy napot haladunk előre; az lenne a praktikus, ha naponta frissíteném, de az nem tudom, mennyire vállalható, szóval szerintem egy-két nap. Szeretném, ha szilveszterig fennlenne az összes ^^

Kurenaoi írta...

Na most ez.
Még.
Erre csak azt tudom mondani, hogy még, még, még.
Valóban nem világmegváltó filozófiai-ideológiai mű, de egyelőre imádom.
A hangulata valami mesés, a karakterábrázolás szintén, és - nem hiszem, hogy ezt csak én érzem - az a láthatatlan szikrázás Svédország és Dánia között, érzem, hogy valami ebből még lesz, valami, ami miatt nem csak Dánia fog sírni álmában. Vagy nappal.
Az életszagú sztorik a legjobbak.

Különösképp tetszik ez a hármas, talán azért, mert kicsit az új kedvenc párosításomra ("hármasításomra") hajaznak (PrusPolLiet, bár gondolom nem kellett volna leírni xD).

Azt hiszem, sokkal kevesebbet írtam le, mint amennyire tetszett ez a fejezet, de talán éppen ezért nem tudok írni többet.
Türelmetlenül várom a frissítéseket ;)

Michi írta...

(Tudni akarom mit művel Norvégiaaaa) *zárójel* *áthúz* *átfirkál*
Imádom ahogyan le tudod írni a szenvedést, (nem vagyok szadista ááá kicsit sem), olyan mesterien tudod érzékeltetni a fájdalom különböző árnyalatait. Most sem kellett benned csalódnom. Köszönöm, hogy elolvashattam.

Ayo írta...

E-Ez... valami mesés volt D:
Annyira gyönyörűen leírtad a szomorúságot, és annyira át tudod adni, hogy én is elszomorodtam. DE!! Ennek bizony így kell lennie. De persze ahol kellett, ott a poén is benne volt, Su-san és a kanapé XD Szegény... remélem egyszer kitudja használni eme csodás tárgy multifunkciós tulajdonságát :D
Meseszépen írsz, és már alig várom, a folytatást~

Reisuto írta...

Annyira nagyon, nagyon, nagyonagyon szépen köszönöm, lányok, rengeteget jelent, hogy kapok visszajelzést és minden jó szó olyan, hogy bálnazsírral kenegetik tőle az én szívemet.

Kurenaoi, nagyon örülök hogy érezni a szikrát *3* Watch out~! <3

Michi, nemsokára itt a második fejezet - és én köszönöm, hogy olvastad <3

Ayo, az a kanapé GYÖNYÖRŰ. Mindenféle huzatot lehet hozzá venni, szemérmetlenül kényelmes és csak ööö, kátszázezer forint. www.ikea.com/hu/hu/catalog/products/S79849556

alzeid6 írta...

Rögtön tragédiával kezdeni egy írást.... Kedvesem, komolyan, néha felvetül bennem, hogy ismeretlenül is csak nekem írsz, hogy ennyire kiszolgálod az ízlésemetXDD Bár szerintem Dánia túl józan, ha még tud összefüggően beszélni (mit beszélni, gondolkodni) egy ilyen "nem-szakítás" után. Én ennél valahogy márcsak ránézésre is ivósabbnak érzem, bár az a táskában-is-sör húzás nagyon nagy voltXDD Kíváncsi vagyok, vajon egy ilyen felütés után hogyan varrod el a szálakat (vagy méginkább téped(/néd!) el).


by
megbánó pszichopata testvéred

Ayo írta...

OMG szerelmes vagyok ebbe a kanapéba D: Su-san le sem tagadhatja, hogy az övé. És fehérben a legszebb~

Reisuto írta...

Ó Alzeid, szia itt! <3 Annyira örülök hogy írtál és hogy tetszik <3 Bevallom, a részeg-dán témakörön én is sokat gondolkoztam, de szerintem ő tényleg annyit iszik, hogy egyszerűen már NEM rúg be, immunins lett a szervezete az alkohol ilyen hatásaira, végül is ezerötzsáz éve már tuti piál, nem? A következő két fejezet kissé vidámabb, az azutáni kettő meg szomorú, hogy szimmetrikus legyen ;)

Ayo, valamiért nincs fent a honlapon (oké, azért nem mert az a kétszeméyles verzió XD) de van hozzá egy őrült cuki kék-fehér barokk huzat is, nekem az a totál kedvencem. Annak ellenére, hogy az empire stílus és a vintázs megszállott híve vagyok, hihetetlenül rá tudok fanulni ikeás cuccokra.

Nique írta...

Kéééééremm... aaaa... következőőőőőt...
*most olvasta el és máris elvonási tünetei vannak jessz*elolvassa még egyszer*
Annyira bírom, hogy mennyire ott vannak a karaktereik, hogy nemcsak úgy mondanak egy-egy mondatot bele a világba, hanem tényleg ott van a beszédük mögött egy teljes ember... Dánia - én csak most jöttem rá, hogy mit keres a "szánalmas trió"ban *pirul* (az a megvető féltékenység Finnország felé... annyira tudom sajnálni.) Svédország - más egy oldalnyit telebeszélhetne, hogy annyit mondjon, mint ő egy-egy szóval (vagy csomag papírzsepivel).
Finnországból simán csak akarok egyet itthonra~ <3 XD
(Sealand szerepel majd? Nekem ő egy kicsit megfoghatatlan, kíváncsi vagyok, hogy festene a te stílusodban.)

Más: nagyon érdekesre sikerült ez a piás!Dánia. Mármint, hogy nem úgy részeg, csak szétesik körülötte a világ hangokra, illatokra...

Most így ennyi jutott eszembe, egyébként pedig tűkön ülve várom a következőt, na.

(IKEA. Mintha amúgy nem vigyorogtam volna végig az utat a metrón, akárhányszor "God Jul fran Sverige" volt az ablakon. Van olyan poén, amit nem tudok megunni.)

alzeid6 írta...

Hmmm... azért jogos. Néhány évszázados alkoholos májpácolás után már tényleg megedződhetett Dániánk szervezeteXDD Viszont én azért mégiscsak tartom véleményem és azt gondolom, hogy ha nagyon akarnék, tuti tudnék adni neki egynéhány olyan varázspuncsot, hogy (akár első körben is) kifeküdne tőleXDD

Reisuto írta...

Nique, a God Jul fran Sverige életem sikerélménye, csillag nélkül is tudtam hogy ejtik és mit jelent! *a levegőbe öklözik* Közvetlen ez után áll sikerélményileg a kritikád *dorombol* ANNYIRA örülök, hogy ennyire át-és bejön, komolyan, én regénnyel még nem kacifántoskodtam ennyit, mint ezzel (leszámítva azt amit kilenc éves korom óta írok *köhög*), kemény menet, de remélem, én kerülök ki győztesen és megbocsátó lesz az olvasóközönség. Úgy felbátorodtam a sok szép kritikától, hogy szerintem a ketteske már holnap este feljön, ha élve hazajutok az Árkádból.

Alzeid, a küldetés egyértelmű. Ki kell találnunk egy olyan koktélt, amitől Dánia tuti fejreáll, és elnevezni Dennytótágasnak; nem vagyok valami nagy piás, azt bevallhatom, épp ezért abban a hiszemben voltam, hogy egyetlen üveg koktél egész este alatt elkortyolva csak nem fog ki az emberen - és rendeltem egy olyan, amiben volt gin, rum és duplavodka. A többi olyan jelenetek halmaza, minthogy az asztal alatt mászom röhögve és maja piramist építek egy osztálytársam cigarettáiból.

Nique írta...

Örülök, hogy örülsz a kritikámnak :)
HOLNAP ESTE, óóóóóóó. <3


...Kíváncsi vagyok, mennyi Finlandia ütné ki Dániát. *elszompolyog*

alzeid6 írta...

Az széépXDDD Nekem eddigi egyetlen padlórészeg élményem (hál'istennek, mert én sem vagyok valami nagy ivó, bár jól bírom), mikor, miután sikeresen visszavettek mindkettőnket a koliba, Zsanival "megünnepeltük" a nagy eseményt, ketten bedöntöttünk 3 üveg bort olyan 1 - másfél óra alatt, majd 2ésfél decis poharakkal fenékig-húzós meccset nyomtunk egy öregecske üveg whiskey társaságában... Van néhány emlékem az éjszakáról, de leginkább az él bennem, hogy Zsanival egyetemben másnap reggel (olyan délután fél egy tájban) még mindig négykézláb tudunk csak közlekedniXDD Ja, és kettőkor beiratkozásra támolyogtunk a fősuliraXDD
Ami a Dennytótágast illeti, mit szólnál kezdésnek egy APUhoz?

Ayo írta...

Awww milyen cuki lehet >.< Imádom az ilyen cuccokat. És teljes mértékben megértem a fanulást, csak az ikeában van minőségi bútor, és jó kaja X"D

alzeid6 írta...

Ayo, a francba, tudtam, hogy ki kellett volna próbálnom azt a pitét, mikor kinn jártam az Örsön... Na majd legközelebbXDD Amúgy feketében tényleg jó az a kanapé... Olyan most-beleugrom-és-el/szétterülnék érzéseket kelt bennemXDD

Ota-chan írta...

Nagyon jó volt >w< Kiváncsi vagyok a folytatásra =3

Reisuto írta...

Ota-chan, köszönöm szépen, nagyon örülök hogy olvasod ^^ A pofátlanul hosszú folytatás már fenn is van~

Alzeid, a svéd pite a MENNYORSZÁG.
maga a mennyország.

Kol-chan írta...

Fantasztikus...gyönyörű, lélegzetelállító, szívettépő, száz százalékosan átérzem Denny fájdalmát, és szinte vele sírok. Különösen tetszik, ahogyan Finnországot ábrázolod, a kedvességét, finomságát, és igen, a nőiességét.
És most azonnal folytatom az olvasást...*átáll zombimódba*

Reisuto írta...

Olyan rossz hogy erre az ember csak annyit bír mondani, hogy "Köszönöm", de remélem tudod, hogy ezzel most te made-my-whole-2011 <3 ;___;

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS